Salamon kövei és az oláhok husvéti népünnepe.

A Bolgárszeget meglátogató útast figyelmessé teszem, egy pár óra alatt megejthető, érdekes kirándulásra a Köszörűpatak havasok közé mélyülő völgy fejébe, mely nem is sejtett szépségeket rejt keblében; de nemcsak figyelmessé teszem, hanem útmutatásként rövid leirást is nyujtok. Az egy jó órahosszat eltartó Bolgárszegen felül a völgy egybeszorul, a vidék vadregényes jelleget ölt. A völgyet mindkét oldalról függélyesen lemetszet sziklás hegyek szegélyezik, melyeknek meredeksége magasságukat fokozza, s melyeknek a sziklák alakszépsége mellett regényességét nem kis mértékben emelik a hegyoldalak véseteiből leguruló kőzuhanyok kavicshalmazai. Szinvegyülékét mutatják ezek a sziklahegyek szinpompájának, mit a kőzetek sokfélesége idéz elő; mert ott a márványszerüen fehér és az átmeneti mészkőnek veres szinű sziklái festői keverékben váltják egymást föl; de nemcsak ily folyton morgolódó kavicszuhanyok jönnek itt elő, hanem a hegyek tetőlapján nagy bőségben felfakadó források csermelyei ezüst habbá törve nyargalnak alá a sziklaéleken, egy ezüst zuhatag hálózattal vonva be a sziklák lapjait, s hangzatossá téve a különben hallgatag völgyet. E zuhatagok legjelentékenyebbikét s egyszersmind a völgy legfestőibb, s valóban elragadóan szép pontját képezi a Bolgárszeg felső végétől rövid félórára eső Ördögpataka (Vályé drákuluj) egy balpartilag beszakadó vizdus csermely, mely 60 láb magasságból, négy megtöréssel biró gyönyörű zuhatagot alkotva rohan a Köszörü patakba. E zuhatag nemcsak esésmagassága, hanem környezetének nagyszerűsége által is kiváló figyelmet érdemel. A sziklateknő, melyen a patak ezüst habbá tört hullámszálai lezobognak, vizi növények s nedvkedvelő moszatok zöld lepével van kipárnázva, mig kétfelől csodás idomzatu kopasz sziklák emelkednek fel roppant magasságra; e sziklatömbök oldalai kopárok, csak egyes fenyőfák nőttek ki festői redőzeteiből; büszke sudarak, melyeknek magvát vagy vihar veté el, vagy madár vitte oda, hogy azoknak lombjai közé rakhassa ember által megközelithetlen fészkét és az ember még is némi hasznát veheti ezen hatáskörén túl eső sudaraknak, méreszközül használván azt ama sziklaóriások roppantottságának megmérésére. E sziklák nem csak nagyságuk, alakszépségük, hanem gazdag szinezetük által is gyönyörködtetik a szemet, mert mig a baloldali fehérmészkőnek finomul kicsipkézett festői halmazát bámultatja, addig a jobb oldali sziklatömb vereses szinpompában ragyog. Ez a Függőkő, mely ily nevét attól nyerte, hogy annak sziklaorma kiterhelve függni látszik a légürben. Oly magas ez, hogy a tekintet alig mer tetejéig emelkedni, oly annyira kihajló, hogy az útas kétkedve halad el alatta, s még is ott ül ormán a hárskürtjével hegyeket visszhangoztató csobány (pásztor) kecske nyájától körülvéve. De hogyan juthattak oda a megközelithetlennek tetsző helyre, s mit keresnek ott, hol a tenyészet csak egyes fenyőbokrokban erőlködik magának érvényt szerezni? E talányt csak ugy fejthetjük meg magunknak, ha kerülő úton, borzadalmas ösvényen mi is felkuszunk e sziklagerincz tetőormára, hol egy forrásdus láz (fensík) terül a legszebb legelőkkel. Innen aztán az alulról függélyesnek látszó Függőkőre is fel lehet jutni; s ha a pásztor felmászik oda a nagyszerű kilátást élvezni, kürtje által a völgy visszhangjával értekezni, azt értem, azt azonban sehogy se tudom fefogni, hogy kecskéi miért követik oda, hol mi tápot sem kaphatnak, ha csak ugrási ügyességük, s tulhajtott merészségük megbámultatásának hiusága által áthatva nincsenek. A kecskének különben ezen az embert veszélyes helyekre elkövető ösztönét nem csak itt, hanem másutt is észleltem; de megmagyarázni nem tudtam.

Merész és fáradalmas kitérésünk után ismét leereszkedtünk a Köszörüpatak völgyébe, mely fennebb haladva, mind nagyszerűbb mérveket, s a vadonnagyszerűség jellegét ölti fel, egészen feledtetve az útassal, hogy egy zajos város közelében van, melyet a völgynek egy kanyarulata csak az imént rejte el szemeink elől. Az útat a patak köves medre alkotja, sehol semmi hid, a polgárosodásnak semmi nyoma, egy az ember megszálta vidéktől távol eső vadonba hihetnők magunkat átvarázsolva, ha egy-egy regényesen fekvő kásatörő, vagy lisztelő malom el nem árulná az ember közellétét. Egy órányira Bolgárszegtől jobbról a Puskaporos*Igy neveztetve arról, hogy régen ott lőpormalmok voltak. patak (válye putrida), balról a Szaka és Kápa patakok rohannak zuhatagos ugrásokkal alá, elődiszitményeként a völgy fénypontjának, hová most értünk. Az előtérben egymás fölé aggatott és fenyvesek titokteljes árnyába rejtőzködő malmok tünnek fel, hátuk mögött önállólag fellövelő sziklaszálak emelkednek, mig a távol háttérben a Pojána-Lubrinka fenyves rengetegéből a Keresztyén-havas Posztóvár és Krukur nevű csúcsai nyulnak fel az ég felhői közé. Mily szép e tájberendezés; a nagyszerűségnek mily öszhangja ömlik el annak minden részletén, de mennyit nyer az érdekben, ha megmondom, hogy a tájképünk előterében fellövelő sziklaszálok nem mások mint a Salamon kövei.

A legelől állónak mint legszebb és legnevezetesebbnek képét melléklem, s azután közelebbről is szemügyre vesszük ez emlékes sziklaszálat. Egy meredélyesen felvonuló ösvényen lehet e sziklaszál aljára feljutni; innen tünnek fel egész pomájukban a hátrább eső többi sziklaszálak, számszerint hárman, a melyek alján a Kápa patak beszédes zuhatagjai siklanak alá. E négy sziklaszálat együtesen nevezik Salamon köveinek; legérdekesebb azonban ezek között az első, melynek keleti oldalában egy barlang sötét ürege tátong. E barlang messze behatol a hegybe, de oly szük folyosókkal, hogy sok helyen csak csuszva lehet néhány tágabb belső üregbe behatolni, hol szép idomzatu csepkövek (stalaktitok) ékitik a földalatti termek merész metszetű boltozatát. A ki zergenyomdék verte ösvényen járni megtanult, az e sziklaszál tetőormára is fel tud hatolni; de hogy már itt mások által megelőztetett, azt mutatja a csekély terjedelmű fennlapnak 4 négyszög öl kiterjedésben és 5 láb mélységben való szabályszerű négyszög idomú kivésése, mely hogy nem a természet szeszélyének, hanem az ember kezének műve, kétségtelenül tanusitja az, hogy a sziklához tapadtan még most is rakott falmaradványokra, egykori emberi épitkezésnek csalhatlan nyomaira találunk. A hagyományok azt tartják, hogy a trónvesztett Salamon király népétől és nyugtalan lelkiismeretétől üldöztetve, ezen akkor lakatlan vadomban keresett menhelyet, s ama sziklaszálnak tetőcsúcsán épitett magának kis kápolnát, hol remeteként élte le napjait; midőn pedig végperczét közeledni érezte, a magával hozott koronát egy fa odvába elrejtve, egyedül, senkitől nem siratva halt el. Később az elvénült fa kidőlt, s igy találták meg az arra járó pásztorok a koronát, melyről a később épült város Corona neve eredne. A nép azt hiszi, hogy Salamon király nem csak koronáját, hanem más kincseit is elrejté ott, miért a kincskeresők szorgalmatosan szoktak Salamon kövénél ásogatni. Nem tudom, hogy az e sziklaszálhoz füződő hagyományban mi a rege, mi a valóság; de azt be kell vallanom, hogy a trónvesztett, népével s az egész emberiséggel meghasonlott király, ha ugyan csak ide vonult vissza, ennél szebb menhelyet alig találhatott volna; mert a mellett, hogy a közel vidék a kigondolható leggyönyörübb képeket mutatja, e sziklagula tetejéről a legelragadóbb kilátás is nyilik a völgy szikla keretébe foglalt Brassóra, s a Fellegvárhegy sikátorán át egyfelől Erdővidék, túl Háromszék távol vidékeire. Ezen szép, regényes táj a brassaiaknak igen kedvencz kirándulási helye; nyaranta a zöldbe kivánkozó városiaknak nagy csapatjai szoktak ide kiseregleni.

A Salamon köveivel kapcsolatosan megemlitem a bolgárszegi oláhoknak egy igen érdekes népünnepét, mely régi időkből ered, s mely ethnografiai szempontból a vizsgálódó figyelmét méltán kiérdemli. Az ünnepély folyama ez: Husvét első napján a legények az egyházi hatóság felügyelete alatt vatáfokat (előljárókat) választanak, a kik a mint a fiatalság minden mulatságait, ugy a husvéti népünnepet is rendezik. Ez ünnep ily rendben foly le: Az alsó templom előtti téren az ugynevezett Porondon az összesereglett nép előtt a legények eljárják a buzogány-tánczot ily módon: előbb körbefogódzva tánczolnak, rendre aztán mindenik beugrik a kör közepére, s egy 10–12 fontos ónos buzogányt háromszor dob fel, ugy, hogy leestében elkaphassa; a ki elejti a mellett, hogy kinevetik és kigunyolják, minden elejtésért pár kr. birságot fizet a vatáfoknak; a buzogánytánczot aztán más, nőkkel közösen járt, tánczok követik, s ez az ünnep másod napján ismétlődik. Husvét harmad napja reggelén a fiatalság többnyire lóháton czifrán fevirágozva, felaranypillézve, az aranypillés fenyőágakat vivő vatáfok vezetése alatt, nagy néptömegtől kisérve, kivonul a Salamon köveihez; a vatáfok előre állást foglalnak a Puskaporos patak hidjánál, a felmenőktől vámot szedendők; ebből és a buzogányejtés birságából vendéglik a népet és fizetik a zenészeket. E napon a Salamonkövének magányos környéke a kisereglő nép ezreitől megnépesedik; a legények itt újból eljárják a buzogány-tánczot, azután nagy tüzek mellett a husvéti bárányokat sütik, esznek, isznak, mulatoznak estve feléig, mikor a vatáfok a lovasokat sorakoztatva kezeikben tartott fenyő ágakkal ünnepélyes levonulást tartanak a lópiacz kapuhoz, onnan megfordulva lövöldözések s ujongatások közt a Szentlélek kapu felé a Porondra húzódnak, hol szétoszlanak, hogy a zöld ágakat a vatáfok és a leányok házak kapujára feltüzzék. A leirt díszmenetben a módosabbak is részt vesznek, kik ilyenkor szintén nemzeti öltönyben, czifrán fecziczomázott lovakon jelennek meg. Régen a belváros kapui ilyenkor bezárattak, a drabantok fegyveresen állottak őrt, s a közelgő lovasokat vissza üzték. A hagyomány ez ünnepély keletkezését ekként adja elő.

Régi harczias időkben, midőn a rabló kalandok napi renden voltak, midőn egyes városoknak meglepetés általi kizsákmányolása nem tartozott a ritkaságok közé: midőn az elnyomottak néha véres bosszut állottak elnyomóikon: történt, hogy a brassai szászok által elnyomott s többféle módon sanyargatott bolgárszegiek is összeesküdtek, hogy a belváros kapuit csel által kézrekeritve, a szászokat megrohanják, kizsákmányolják és leöljék. E véres terv kivitelét husvét szombatján esti 8 órára határozták, mikor a szászoknál a sütemények készitése divatban van; az akkor, sütni szokott hubesek, henklisek (kalácsok, tejfeles lepény), s más ünnepi csemegék, az eszem-iszom vágynak nagyon hizelegni látszottak. Az összeesküdtek tervüket akként főzték ki, hogy ünnep szombatján estve mindenik fegyveresen rejtőzzék el Bolgárszegnek a belváros falaihoz közel eső házaiba, s midőn a 8 órai harangozásra az elsőt konditják, rohanjanak a kapukra s mig a polgárság észrevehetné, a kapuőröket leölve nyomuljanak a városba. Azonban egyik szász polgárnál több év óta egy árva oláh leány volt szolgálatban, kivel gazdája mindig atyai jósággal bánt, s kit ezért a családhoz a hála köteléke csatolt. E leánynak volt egy bolgárszegi szeretője, az összeesküdtek egyike; ez a végzetteljes szombat reggelén meglátogatta szeretőjét, s megmondotta neki, hogy valamely ürügy alatt kéredzék el, s hagyja el a várost, mert ők azt este meg fogják rohanni, s a szászokat legyilkolni. A leány elkéredzett s el is bocsáttatott; de mivel gazdájához őszintén ragaszkodott sajnálta annak családját, s gyöngéd lelkének fájt, hogy őket minden figyelmeztetés nélkül a bizonyos veszély torkában hagyja; azért bár a távozhatásra korán kapta az engedélyt, kétség és félelem közt remegve, a kötelesség és hálaérzettel tépelődve, mind késett az elindulással; már alkonyathoz közeledett az idő s leányunk még mindig habozott; ez feltünt gazdájának s szokott gyöngéd modorában, édes leányának nevezve kérdőre vonta, hogy miért nem használja engedélyét? A leány kérte, hogy ő is hagyja el családjával együtt mihamarabb a várost, mert vész fenyegeti, s midőn gazdája az ok iránt kérdezte, végre lelkiismerete furdalása és nemes szive parancsszavának tovább ellent nem állhatván, elmondotta nagy titokban az összeesküdtek tervét, miként azt szeretőjétől értette. A polgár családjának útra készülést rendelve, maga bizonyos ürügy alatt távozott házától s rögtön a városbiróhoz futván, jelentést tett; ez a tanácsot egybehíván, azonnal a legnagyobb titokban intézkedett a veszély elháritására, a kapuk már korán becsukattak, hogy Bolgárszeg felé minden közlekedés el legyen zárva. A kapukhoz erős őrséget rendelt, a szakálasok és ágyúk felvonatván a falakra, megtöltettek, a zuzmüvek szurok és forró vizzel elláttattak, a polgár katonák a falakon helyeiket elfoglalták; s midőn minden rendében volt, a tanácstól adott jelre megkondult az esti harang. E jelre a történtekről mitsem tudó oláhok előrohantak búvhelyeikről, s létráikat a kapuk és falakhoz támaszták; ekkor azonban mindenfelől golyó, szurok és forró viz özönlött reájuk, s a támadók igen sok halott hátrahagyásával rémülten szaladtak szét.

Salamon köve a Köszörűpatak völgy fejében. (Kamner után fára rajz. Greguss J.)

Salamon köve a Köszörűpatak völgy fejében. (Kamner után fára rajz. Greguss J.)

Másnap az oláhok az egészről mit sem akartak tudni, azonban a szászok kezei közt maradt halottak bizonyságot tettek ellenük, s vétkes merényük büntetéseül és szégyen emlékül elrendeltetett, hogy minden husvétkor ostrommenet formán jöjjenek a ló-piacz kapuhoz, s onnan megfutva húzódjanak vissza. Idő folytán az eredetileg örök megbélyegzésre rendelt ünnepély, az ok feledékenységbe menetelével, népünnepé nőtte ki magát. A népmonda azt is hozzá teszi, hogy ezen szégyen-menet oly feltétellel volt elrendelve, hogy ha ez alkalommal az oláhok közül csak egy is be tudna a kapun törni, s lóháton a tanácsházat megkerülhetné, a szászok önként átengednék nekik a belvárost; ez okon szokták volt a kapukat husvétkor bezárni és figyelmesen őriztetni. A kapuzárás ma már kiment a divatból: de a népünnep tartja még s valószinüleg még soká fogja magát tartani, mint minden oly népünnep, a mely mulatozás, eszem-iszommal van egybekötve (mint péld. a búcsúk). Én egy husvét alkalmával Brassóba időzvén, csak esetlegesen, minden előleges figyelmeztetés nélkül voltam tanuja a Salamon köveitől való bevonulásnak s meg kell vallanom, hogy e menettől a festőiséget megtagadni nem lehet, valamint azt sem, hogy reám már váratlan voltánál fogva is, sajátságos benyomást tett az a felbuzogányozott, felzászlózott, felzöldágazott lovascsapat, mely folytonos lövöldözés és vad ujongások között rohant a város kapuinak. Ha ehez hozzávesszük az est kétes-világát: oly képet tüntete fel, mintha valamely vad nép martalócz csapatja állott volna előttem, s már-már félteni kezdettem Brassót; pedig ha Bolgárszeg felől valami Brassót fenyegeti, azok nem a husvéti lovasok, hanem a szellemi verseny, melynek rugója ott van az egykor veszélyeztetett várfalak közelében, abban a szép főgymnasiumban; ott van a közműveltségnek jogosult és üdvös küzdtere, az innen kisugárzó s mindinkább terjedő közműveltség az, mely a számban mindig kevesedő szászok jogmonopoliumával szemben fontos tényezőként lép fel, s az eddig ignorált és a közügyek teréről teljesen leszoritott bolgárszegieknek oly jelentőséget kölcsönöz, a mely előtt már sokáig a város közügyeinek kapuit zárva tartani nem lehet.