Botfalva.

E faluk elseje Botfalva, németül Brenndorf. Lajos oklevelében 1377-ben Brigondorf, más régi oklevelekben Brigendorf, oláhul Bod és Bota.

E falu az Előpatakról Brassóba vezető út mellett a Vidombaknak Oltba szakadásától nem messze fekszik, czímere elmetszett gyürű, mi a Vidombak áthidalását jelentheti. A szépen, rendszeresen épült falut szászok és oláhok lakják vegyesen. Az evangelikusok templomának várkastélya némi szerepet játszott a Báthori Gáborral való ellenkezésben. 1611-ben Quinten Nicola Mátyás rávette a botfalviakat, hogy Báthorihoz hajlottak, s templomkastélyukba székely őrizetet fogadtak be; de 1612-ben augusztus 2-án a Weis által oda küldött Böhmen János vagy ötvenedmagával átment sörözni Botfalvára, mikor a kastélyt őrizetlenül találván, elfoglalták, a Báthorihoz hű Quinten Nicola Mátyást, midőn a kastély visszafoglalásán fáradozna, elfogva, Brassóba küldötték, hol Weis lefejeztette.

Csak Botfalva és Hermány templomkastélyai voltak azok, melyek 1612-ben az egész Barczát meghóditott Báthorival daczoltak, főként a botfalvai, melynek ostroma alkalmával maga az ostromló csapat vezére Némethi Gergely is elesett. Ez ostromkor a védőket a magát már Hermánynál kitüntetett cseh származású János vezette, ki különböző cselfogásokkal élt; igy egyik vártoronyba gyertyát helyezett, s mig az éj idején rohamra törő székelyek a kivilágitottat lődözték, addig ő egy másik sötétben hagyottba vonult népével. A székelyek ekkor létrákat támasztottak a falakhoz, a találékony János engedte tenni; de midőn a létrákat megtölték a rohamra törő székelyek, akkor a felökbe kötött gerendák köteleit elvágván, azokat leseperte; Némethi Gergely ekkor uj rohamra tüzelte népét, de János a sánczokba előre elhelyezett szalmacsomagokat meggyujtván, azok világánál a székelyek közül sokat lelőttek emberei, a harangozó egy szakálossal magát a magyar vezért is megsebesité, s az 3 nap mulva meg is halt. Igy adják elő a szász irók a botfalvi kastély ostromának részleteit, s 480-ra teszik az itt elesett székelyek számát*Lásd Krauszt: Tract. rerum. bellic. Közölve Fundgr. I. 261–263..

E templomvár még 1848-ban is akart szerepelni; ugyanis ez év deczember 5-én, midőn a háromszékiek a védelmi harczot támadóra változtatva, az aldobolyi hidnál és Hermánynál fényes győzelmet vívtak, az első ágyúszóra nyullá változott brassai szász nemzetőrök egy része Botfalva felé menekült. Itt az osztrák katonaság a templomvárba huzódva, azt védni akarta, s a szász nemzetőrök is egy kis sziverősitőre megálltak; ekkor ért a faluba a 22 éves pávai Vajna Ferencz által vezetett 18 ujoncz Kossuth-huszár, kikre a szász nemzetőrök rátüzelvén, egy Petellei nevű tizedest megsebesitettek; a fiatal Vajna ekkor rohamra inditá kis csapatját, de mikor a szászokhoz ért, vette csak észre, hogy többi társai nem követik; ezen végletek közt pardont kiáltva megadási készségét jelenté ki, s Geiser nevű tisztjüket – korábbi ismerősét nevén szólitva – kérte, hogy vegye védelme alá; de ez a helyett egy mellette álló közlegénytől puskáját elragadva, a védtelent lelőtte*Lásd Horváth Ignácz jegyzeteit a Magy. Polg. 1870. évi napt. 53. l.. Ez volt az egyetlen lövés, mit forradalom alatt a brassai szász nemzetőrök tettek, de alig hiszem, hogy ezen egyetlen haditényükre büszkén hivatkozhatnának. Az áldozatul esett Pávai huszárjai csakhamar erőditést hozva tértek meg; de ekkorra a szászok már elkotródtak, a templomvár oltalmára készülő osztrákokat is elhagyta a harcztüz, s sebes rohamléptekkel törtek nem előre, hanem vissza Brassó felé, de bár miként léptettek is, a még jobban léptető szász nemzetőröket, kik a polákokban üldöző ellenfelet véltek, utólérni nem tudták.

A templomkastélynak ostromokat kiállott erős falai ma omladoznak. És az idő rombolásával versenyre szállt az ember vadsága is, sőt azt megelőzte, túlszárnyalta, a mennyiben 1865-ben a templomkastélynak régi korról regélő falait magok a lakosok törölték el a föld szinéről. Megsemmisült ekkor azon bástya is, melynek falait még élénk szinű és igen művészi falfestvények ékiték, s mely baptisariuma lehetett az 1802. október 26-án földingás következtében összeomlott régi és igen nevezetes egyháznak*Lásd Marienb. kl. Gesch. 152. l.. A most eltünt kastélynak legalább képe megmaradt Hunfalvi „Erdély és Magyarország” czimű képes kiadványában.

Templomán kivül Botfalvának egy másik érdekes pontja is van; de hogy azt feltaláljuk, el kell hagynunk a falut, s azon úton kell egy sétát tennünk, mely innen délkeleti irányban haladva Hermányra vezet. A ki ez úton halad, annak messziről felötlik egy, az Olt balpartján csaknem szemben Erősddel fekvő s a térből önállóan fölemelkedő 200 láb magasságú domb, mely szabályszerű zöld kúpként magasul fel. Messziről tekintve ezen sajátságos idomú dombot, ugy tetszett nekem, mintha tetőlapját sáncz övedzené; oda siettem tehát, s mily nagy volt örömöm, midőn e föltevésemet igazolva láttam, mert a domb lapályos, 180 lépés kerületű fennlapját, egy még most is meglehetős mély sáncz futja körül, melynek belső felét alapfalakat feltételező gátony szegélyezi. A beltér közepén egy üreg van, mely a kut helyét jelöli. A belső sánczot egy másik, a domb oldalán elvonuló külső sáncz övedzi. E nyomok kétségtelenné teszik, hogy ezen a természettől is vár alapjául alkotott domb erőditve volt, hihetőleg a német lovagok épitettek ide egy az Olton való hajózásukat*Hogy az Olton s a Maroson hajókáztak, lásd Fejér Cod. Dipl. III. 1. 425. védő váracsot, mely kereskedésük és birtokuk határszélét is fedezte. Az Olt által körül kanyargott dombnak keleti oldalán még most is látszik a tetőre vezetett útnak nyoma. A dombot a magyarok Gorgánynak és Csigadombnak, a helyelnevezésekben szegény szászok egyszerűen Hügelnek nevezik. A hagyomány azt is akarja tudni, hogy e dombtetőn sz. Brigittának volt egy (hihetőleg a vár romjaiból épült) kápolnája, s onnan eredett volna kezdetleges német neve Botfalvának, mely előbb Brigittendorf volt, s mely később Brigendorffá, most Brendorffá ferdittetett el.

A Gorgány alján egy hatalmas (alján 6–10 láb széles, 4–6 láb magas) töltés veszi kezdetét, mely az Olttal párhuzamosan futva le- és felfelé is, több ezer lépés hosszaságban nyulik el. Ezen töltés nagy munkával kivitt folyamszabályozás maradványa, mely az alant fekvő botfalvi tért védte, s még ma is védi az Olt kiöntései ellen.

Van egy 1415-ből való szerződés, mely a fennebb emlitett Gorgány és az érintett vizszabályozási müvekre, valamint több háromszéki helység akkori nevére igen érdekes adatot tartalmaz, miért azt terjedelmesebb kivonatban ide iktatom. Ez egy vásárlási szerződvény, mely Nádas Mihály a háromnemű székelyek ispánja előtt köttetett. Ebben előadja, hogy Brassóban 1415. jul. 31-én, midőn Bálint brassai ispán, Rudel Simon e város polgármestere, és azon város esküdtjeivel együtt lenne, megjelent ottan több sepsi-széki székely: nevezetesen István Demeter, Rippó Agarthy Demeter fia, baróthfalvi Kelemen, gyalófalvi (talán gidofalvi) János Mihály fia, Máté Balázs, Miklós Pethew fia, Wzonfalvi (Uzon) Máté Mihály, Ilyés Miklós fia, zenthgiorgi (szentgyörgyi) Biró Elek, Forró László, Kis Gergely, Daczó (Dacho) János, bowleni (bölöni) Forró Péter, István Benedek fia, Benedek Pethew fia, valamint Árapathaki András, Jankó és Antal, kik a magok és a sepsii székelyek nevében bizonyos erdőrészt örökösen eladtak a bothfalvi (igy) pap Mártonnak és e falu lakóinak 50 arany forintért. Ezen erdő az Oltnál van, hol határa kezdődik, onnan délfelé a Burjureufoka (Borju révfoka) jegyéig, északra Farkasárokhoz, onnan ismét észak irányban az Éleskew hegyig, hol a nemes székelyek és a botfalviak határai az Olt (Olth) vizénél ütköznek, és e viz mellett a nevezett Éleskewnél végződik. Adják pedig az erdőt oly feltétellel, hogy ha a botfalviak, tavak, árkolások stb. által az Olt vizét a nevezett jelekhez vezethetik, az is meg lesz nekik engedve; de ha a viz odavetést nem tudnák létesiteni, akkor az erdő birtoklása a jelölt határok közt történik*Ezt átirta és helybenhagyta Zsigmond király is 1419., egykoru másolata a Gyula-Fehérvári kápt. levélt. Cent. L Nr. 36 közli Kemény József Dipl. Trans. III. 41–43..

Ez igen nevezetes okmányból világossá lesz az, hogy a fennjelölt töltések az Olt vizének az 1415-ben megvásárolt erdő határaihoz való téritése czéljából készültek, s hogy a Gorgányt akkor Éleskőnek nevezték; de emellett ez okmány azt is tanusitja, hogy a régi Székelyföld itt, mint Hermánynál is áthatolt az Olt balpartjára, s a szászok csak nagy áldozatokkal kivitt vásárlások következtében nagyitották oda Brassó vidékét, hogy annak északon az Olt legyen határa.