XVI. Gyimesi szoros.


FEJEZETEK

Gyimesi szoros. Fügéstető. A Tatros és mellékvölgyei. Erdőpusztitás. A Gyimesi szorosi csángó faluk. Lakházak. öltözet, ünnepeik, keresztelés, menyegző, utolsó vacsora. A Hidegség. Tárhavas. Bálványos. Gyimes-Bükk. Gyimesi vám. Oláh vám. Magyar és Oláh-Csügés. A moldovai csángók.

Szépviztől a gyimesi vám 17,000 öl távolságra van; s egész odáig egy, 1843-ban Balázsi József főkirálybiró által megkezdett s most teljesen bevégzett töltött ut vezet, melyen kényelmesen lehet odáig szekerezni; de még ha jó ut nem lenne is, önmaga ellen vétkeznék, ki e gyönyörü havasi táj megnézését (Csíkban járva) elmulasztaná. Azért én itt is utmagyarázóul ajánlkozom a kedves olvasó és utazó mellé.

A Szépviz völgyébe tértünk be; ha a havasok kristálytiszta folyója megérdemli a szép viz elnevezést, ugy völgye is igényt tarthat arra, hogy szép völgynek nevezzük. A mindinkább összeszűkülő völgyet mindkét oldalról gyönyörü fenyvesnőtte havaslánczolat határolja, a Pogány havas az északi, a Kis havas a déli oldalt, mig hátterében a festői szirtgerinczekkel ékeskedő Nagy Gozoru és Kurta Gózon tünnek fel. De az ut csakhamar kitér északra a Szépvizbe szakadó Csermászó patak völgyébe, honnan a völgyfőnél emelkedő Fügés tetőre hág ki, mely viz választó honunk és Moldova között. Tetejéről szép kilátás tárul fel. Hátul szép zöld fenyvesek felett a sötétkék Hargita, előttünk a Tatros völgye és egy másfelé hullámzatosan emelkedő, többnyire kopár hegylánczolatokon túl, a határszélt képező Tárhavas roppant sziklatömege*A csíki krónikában emlitve van, hogy a rákosi gyülésen jelen volt a Táárhavas mellett lakó Künvér is, ugy az is, hogy Sándor Istvánné Taploczán házat épitvén, Gümez földéről is kiirtotta rablókat, e szerint Gyimes már sz. István előtt lakva volt..

E hegytetőről meredek hosszu lejtőn a Tatros völgyébe szálltunk le*A Tatros a Szellő nevü havasban ered; előbb nyugati irányt vesz, utat keresve befelé a hazába, de nem találva, északra fordul, hol ismét magas havasok téritik el e hazától; nagyszámu patakot vesz fel, minők jobbról: a Fisság, Csüget, Czincza, Csobányos (a határszélnél). Balról: a Lövész, Naskalát, Hidegség, Hűvárdiz patakok, a Bálványosból eredő Baraczkos, a Csodamirból eredő Gyimes patak, Hamura és a határszélnél beszakadó Zaharul, (melyeket ős hangzatu elnevezéseikért is felemlitünk) és végre Gyimesloknál (falu) keleti és Gyimesbükknél déli irányt véve, kifoly a hazából., mely kopár, unalmas egyhanguságban egymás után következő hegységek között északi irányban vezet, pedig nem régi ideje, hogy e hegyeket oly fenyves rengetegek boriták, melyekből árboczfákat szállitottak a Tatroson le egészen a tengerig; még most is a hegyoldalok, sőt még a völgy is kipusztitott erdőormokkal van beboritva, levágott, elperzselt, rothadásnak indult vastag fatörzsek boritják a vidéket, s annak gyászos, szomoru szinezetet adnak; és miért e gyászos, e rendszeres pusztitása az erdőknek? honnan e vétkes fellázadása az embernek a tenyészet ellen? a természet ezen ékességét elsorvasztó kimélytelensége, s a föld fiának e fellázadása az anyatermészet ellen? mert a völgyben, hol még kaszálók keletkeznek az irtások nyomán, hol az eke, a földnek ezen polgárositó eszköze megjelenhet, ott még van értelme, de a meredek, csaknem megmászhatatlan hegyoldalokon az ily pusztitásnak semmi, még pillanatnyi haszna sincsen; legfelebb valami silány legelőt nyujt kecskenyájak számára. Ezen dulás indokát puhatolva, reá jöttem, hogy annak politikai alapja van. Ezen minden közlekedéstől elzárt hazában az erdők még most semmi jövedelmet nem hajtanak, de azért mégis a szegény népnek azokról terhes adót kell fizetni, s igy az, mit a természet áldásul ada neki, átokká és elviselhetlen teherré változik, mivel pedig az okozóhoz nem férhet, sötét kétségbeesésében az okozatnak esik, azt szánalom nélkül dúlja és megsemmisiti. Midőn a legnagyobb fergeteg dühöng, midőn a vihar végig söpri az erdők magányát, akkor dobja oda üszkét, mire lángbaborul az egész vidék, a rengetegek lakói, a vadak rémülve, orditozva menekülnek, lángtenger futja végig a tájt, a százados fák ágyuszerü csattanással repednek szét, az égre néző sudarfenyők a föld porába zuhannak; igy hamvad el gyakran több ezer hold erdő, a vidor tenyészet nyomában gyászos pusztaság támad, az adó-tabellába pedig bejegyzik, hogy használatlan, és a szegény boldogtalan ember örül, hogy nem kell adóznia, nem gondolva meg, hogy a jövő csiráit perzselé itt le, hogy midőn a légkört megfosztá ezen nedvgyártó elemétől, egyszersmind legnagyobb bizonynyal felfakadandó jövedelemforrását száritá ki. – Az ily erdőpusztitás egész Székelyföldön oly rendszeres kimélytelenséggel foly, hogy ha czélszerü erdőszeti rendszabályok meg nem akadályozzák, a mostani gyászos kezeléssel 50–100 év alatt a havasok körülölelte Székelyföldnek, nem lesz tüzre tevő fája. És ha nem lesz esőképző erdeje, akkor a már is kiélt, csak roppant szorgalommal termő föld elkietlenül, az ember pedig elpusztul vagy elvándorol a tápot nem nyujtó földről. Azért életkérdés lenne és nagyon sürgős teendő, hogy az erdőkezelésbe rendszer, s azt szabályozó törvények hozassanak, melyek a havasi irtást merőben betiltsák, legalább a tüz általi irtást, melynek határát megjelölni s körvonalozni soha nem lehet. Az embernek igen is van joga a természet adományait felhasználni, de azzal visszaélni, azt elfecsérelni nem szabad, elkölteni a jelennek mi a jövőé, vétek, azt tovább elnézni borzasztó öngyilkosság lenne.

A Fügéstető aljánál a Tatros völgyébe értünk, kis jelentéktelen patak még itt, de a minden oldalról lerohanó csermelyek által oly hamar növekedik, hogy félórával alább tutajozható lenne, ha az arra való fát rég ki nem pusztitották volna. A Tatrosnak honunkból kisiető völgye igen nagy eséssel bir, s bár a Fügéstető aljában még fennebb fekszik Csík terénél, egy órával alább már török buza (kukoricza) földek tünnek fel, sőt mi több, az oldalokon levő fenyvesekkel élénk ellentétben érett cseresznye piroslik a szétszórt lakházakat környező kertekben, mert ezen hegyszoros a világért sem néptelen és puszta, a Tatros és mellékvölgyeiben néhol csoportositva, néhol szétszóva csinos, tiszta havasi lakok tünnek elő, az irtványok között müvelés alatt álló szántóföldek vannak, a bérczélekről nagy nyájaknak kolompzenéje hangzik le, mig lenn a völgyekben szorgalmas munkás nép nyüzsög, kiket oláhos öltözetükről oláhoknak tarthat az utas, de ha az oláhoknál sehol fel nem található csinosságot öltözetben és lakban látja, ha az életeken (udvar) lévő csint és rendet vizsgálja, ha az itteni lakosokkal szóba ereszkedve a legtisztább és folyékonyabb magyar szót hallja: akkor meg fog győződni, hogy az öltözet csalt, hogy e havas regényes völgyületeiben nem e hont elperelni akaró oláhság, hanem e hont szerető, e honhoz ragaszkodó, e hon határait, ha szükség, vérökkel oltalmazó csángó magyarság lakik.

Az itt lakó csángók száma megközeliti a 4000-et. Ezek két egyházközséget alkotó 3 faluban laknak. Felső-, Közép- és Alsó-Gyímesben vagy a mint a nép hívja (s ez a valódi elnevezés) Gíjmes Felső Lok, Gíjmes Közép Lok és Gijmesbükk.

Ezen faluknak nincsen elválasztó vonala, a házak és kertek folytonos egymásutánban következnek, s csak a Tatros völgyében 2 mfld hosszuságban nyulnak le, mellékvölgyületeiben pedig minden irányban elágaznak.

Ezen csángók nem bírnak földtulajdonnal, hanem egyes földesurak és községektől veszik haszonbérbe a földet, honnan az erdőket kiirtva, főként marhatenyésztéssel foglalkoznak; a gyímesi juhok igen hiresek, elannyira, hogy mindig drágábban kelnek el a csíki juhoknál, nem is kell azt vásárra hajtani, el kel az a háztól is, mert tavasszal messzeföldről idejönnek a juhosgazdák, hogy egészséges, ép és gyapjas juhokkal lássák el magukat. Hogy Gyímes már régen, a kereszténység felvételekor lakott volt, kitünik a csíki krónikából, mely szerint a keresztyén vallást megalapitó harczokban (sz. István alatt) a rabonbánok földje néptelenittetvén, Sándor István az ő atyjafiainak maradékait telepité a Gűmez földére, kik ezek: Upolet fia András, Ambor, Gőgő, Káb, Ládon, Lagáás és Doob*Sőt még ezelőtt már ott találjuk a Táárhavas mellett lakó Künvért, ki a rákosi gyülésen ott van, később valami féktelen rabló nép lakja, kiket a hős Gőrgő Anna mind egy utolsóig elfogat (a csíki krónika szerint). . De ezen ős telepek kipusztultak, annyira, hogy a gyímesi szoros még 200 évvel ezelőtt is lakatlan volt*Ezen hagyományt igazolja az 1566-ik évi regestrum is, hol Gyimes egyik faluja sem fordul elő. , hagyomány szerint a Tankó család települt oda legelébb, kit csakhamar több települő követett; az első odatelepültek jólléte, a székely előtt oly kedvencz havasias élet, s már elszigeteltségöknél fogva is szabadabb és függetlenebb lét, mindinkább vonzotta és vonzza oda a székelyt, s Csík falvai tulnépességének szegényebb része oly nagy mérvben huzódik ide, hogy völgyekben is, hol e század elején alig volt egy-két ház, most már 50–60 lak emelkedik. Minden ily kis falu uj meg uj gyarmatokat bocsát ki, melyek mind több tért fognak fel a vadon uj irtványaiban; ekként évről évre szaporodik a népesség a betelepülők sokasága által (Csíkból és Fogaras-vidéki, sőt moldovai oláhok is) és gyarapodik a székely faj szivóssága s szaporasága által is, mely oly nagy, hogy az utóbbi 10 év alatt csak a 2361 lelket számláló Gyímesloki egyházközségben évenkint 40–74 egyénnel szaporodott a népesség, ide nem értve az uj települőket.

A csángók szép szálas termetüek, kivált a nők között igen sok szép van, becsületes, testvéries nép, egymást szeretők, nyomor és szükségben felsegélők, az idegeneket becsülők, s annyira jótékonyak, hogy nincsen arra eset, hogy csángó koldus járjon Csíkban, azonban ha onnan jön ide alamizsnát kérő szegény, itt többet kap (gabona s más segélyt), mint Csík összes falvaiban.

Vallásra nézve mind buzgó katholikusok, vasárnaponkint összegyülnek messze szétszórt lakjaikból, néha 3–4 órát gyalogolva a templomhoz, nagyrészt éhgyomorral mennek az isteni tiszteletre s csak azután fogyasztják el magukkal hozott reggelijöket.

Előbb Gyímes egész vidéke a gyímesi vám káplánsága alá tartozott, csakis 1853-ban Haynald Lajos püspök által emeltetett külön egyházközséggé az addig filiaként szerepelt Közép- és Felső Gyímeslok; csángóink meg is mutaták ekkor, hogy mennyire áldozatkészek, mert 1827-ben Szepesi és Kovács püspökök kegyajándékából épült templomuk többé a hiveket befogadni nem tudván, azt megnagyitották, önerejükön uj papi, kántori lakot és iskolaházat épitettek, szent edényeket és öltönyöket csináltattak. Ezen ujonnan keletkezett egyházközségben szt. Magdolna-napkor a somlyaival vetélkedő népes búcsuk szoktak tartatni, mikor Csíkból nagy mennyiségü nép özönlik oda, kiket a csángók igen vendégszeretőleg fogadnak, mert ez ős székely erény közöttük is sértetlenül fennmaradott; az ily búcsuk minden évben megujuló évünnepei a testvérisülésnek, midőn a falusiak (igy hivják a csikiakat) meglátogatják őket. Egy elszigetelt kis világ van itt, egy romlatlan és sok eredetiséggel biró nép, melyet tanulmányozni és észlelni igen érdekes lenne; én csak átfuték közöttök, és sokkal rövidebb ideig mulattam e, rokonszenvemet szép tulajdonai által megnyert nép között, hogy sem azt alaposan ismertethetném, de mivel a népéletre, mint mindenütt, ugy itt is kiváló figyelmet forditani feladatomul tűztem ki, a mit láték, s mit főleg egy közöttük lakó szivességéből nyerheték, ide igtatni el nem mulasztom.

A csángó jellemre nézve igen izgékony, a legkisebb szóval való megsértést is zokon veszi, bajosan feledi; de azért nem boszuálló, s könnyen megengesztelhető, egymáshoz pedig annyira ragaszkodók, hogy bármi áldozattal segélik földieiket; ezt teszik azon esetben is, ha előbb roszul éltek egymással. A csángók foglalkozása, mint fennebb emlitém, főleg a marhatenyésztés; csaknem egyedüli jövedelemforrása ez a havas-lakónak, melyből családját ellátja, haszonbérét, adóját s papjait fizeti, mert a földmüvelésre alkalmas föld oly csekély, hogy tekintetbe alig jöhet, mert szükségleteit is csak kis részben fedezi.

A csángó egyszerü eledellel él, a puliszka teszi a fő élelmi czikket, mely naponkint kétszer kerül asztalára, reggel és estve, mert a kaszállási időt kivéve, délben a csángó nem ebédel, levesétel csak radina, vagy nagy ünnepélyekkor divatozik, zöldségül csak káposztát és pityókát (krumpli) ismer, hust igen keveset, s azt is inkább télben eszik. Ezen egyszerü életmódnak, a havasi egészséges légnek, jó viznek, a szeszes italok kis mértékben való használatának tudható fel, hogy a csángók hosszu életüek elannyira, hogy akárhány dologképes, 100 évet meghaladott egyént lehet közöttük találni; betegség és kora halál a ritkább esetek közé tartoznak. De annyi jót mondék el a csángókról, hogy végre is valaki szememre hányhatná, hogy a roszak elhallgatásával csak jó és szép tulajdonaikat hordom elő; azért, hogy e vád ne érhessen, im felemlitem árnyoldalukat is, mely főleg abban áll, hogy oly kevés közöttük az irástudó, hogy még a falusi előljáróság is alig tudja nevét aláirni, a csángók egyáltalában idegenkednek az iskolától elannyira, hogy gyermekeik iskolázására igen bajosan lehet rábirni, valamint a tudományokat nem kedvelik, ugy a mesterségeket, kézipart sem szivelik, nem gyakorolják, de a tudomány és mesterségektőli idegenkedés minden pásztornépnél megvan, a bérczek nagyszerüségéhez szokott, a természet keblén felnőtt ember mindig kerülni szokta a szobába szorittatást, az ily foglalkozásu népnél a gyermek már kiskorában idomitandó és hasznositható lévén, a későn vagy ritkán gyümölcsöző tudományoknak és értelmi vagyonnak előnyét nem látják át.

De pillantsunk be a csángók lakjaiba is, vizsgáljuk szokásaikat, öltözetöket, ünnepélyeiket is. Azok mind olyanok, melyek egy nép jellemzésében, ismertetésében nagy szerepet játszanak, a népéletnek olyszerü kifolyásai lévén, melyek erkölcsi alapokon nyugosznak, melyek egy nép lelkületét, gondolkozásmódját leginkább visszatükrözik. A csángóházak épitészete is olyan, mint a csíkiaké, házaik fedélzete két oly magas, mint maga a lak; ennek éghajlati oka van, mert a magas, meredek fedélről a hó könnyebben lecsúszik, mint a csekély magasságu laposabb fedélről, már pedig e magas hegyek közt nagy és hosszantartó zord tél szokott lenni; s kuptőrnek hivott kemenczéjükről nem lehet mondani, hogy melegitésre és kényelemre nézve czélszerüen lenne épitve, a nagy tágas szoba ajtó felőli oldalán a padozat szinvonalára épitett négyszögü sütőkemencze van, ennek nyilata elé elkoptatott malom- vagy laposkő van vizirányosan helyezve, itt sütnek-főznek földig lehajló kényelmetlen, de nem épen szép-izlés elleni helyzetben a csángó nők. E kezdetleges tüzhely fölébe a sütőkemencze oromszélére fektetett, csolnak alaku füstfogó van alkalmazva, mely a füst egy részét felfogva, a hiuba (padlás) vezeti, mig más része a szobában kóvályog. A kuptőrtetőnek párkányán tartja a gazdasszony guzsaját, orsóját s főző eszközeit, a gazda pedig pipáját, czifra keztyüjét télen, melyet viritó szinü gyapjuból a hosszu téli napok munkátlan perczeiben, önmaguk horgonyoznak; egyáltalában a csángónak egész ruházata a háztól telik ki, idegen fényüzési czikkekre ők pénzt nem vesztegetnek. Idecsatolt képünk mutatja a csángó népviseletet, de a képhez egy kis magyarázatot csatolni szükségesnek látom, már csak némely ruhadarabok eredeti elnevezéseért is.

A gyimesi csángók népviselete. (Rajz. Greguss János.)

A gyimesi csángók népviselete. (Rajz. Greguss János.)

A férfiak fejükön szalagokkal, szines zsinórokkal felczifrázott széles karimáju kalapot viselnek, hosszu, térden alól érő varratos inget, bő redőkben lehulló harisnyát (fehér gyapju szövetü nadrág,) ünnepnapokon csizmát, mivesnap (hétköznap) bocskort hordanak, melyet pórázzal (szőrkötő) kötnek fel. Az ingre czifrán kivarrott hosszu bőrmellény, erre télen fekete zeke, vagy a gazdagabbaknál hosszu fehér bőrbunda jön.

A nők öltözete még sokkal sajátságosabb. A menyecskék fejökön tarka kartonból készült, s a halántékon alól fodros csipkével ékített főkötőt viselnek, melyre nyárban kecscsel illesztett fehér kendőt, télen szines kendőt kötnek, menyecskék (férjes nők) ily főkötő nélkül soha a háztól ki nem lépnek. A leányok azonban mindig hajadon fővel járnak, nyárban csak is oláhosan kivarrott czifra inget hordanak, melyre télen czifra virágosan himzett bőrbundát öltenek, rokoja*Székelyföldön a nők derektalan ruháját rokojának nevezik, mi a róka aljából eredhet, miután felső testükön rókaprémes válat viseltek régen. helyett katrinczát viselnek, ez gyapjuszövet, melynek közepe fekete, két oldala fekete, veres, sárga és kék vonalzatokban alkalmazott himzéssel ékeskedik, ezen egy darabból álló katrinczát műizléssel, festői redőzeteket alkotólag tudják magukhoz illeszteni, s széles zöld vagy veres övvel szoritják derekukra, erre jön aztán öltözetük legkaczérabb, legékesebb alkatrésze a Bernyész, egy általuk szőtt, czifra himzésekkel, izletes arabeskekkel ékesitett 2 hüvelyk széles felső öv, mely az alákötött zöld és veres kendőn igen szépen veszi ki magát; a bernyész szép és izletes elkészitésére igen nagy súlyt fektetnek a leányok, ez egy az, melyben társnéikat túlszárnyalhatják, s melylyel varrásbeli ügyességüket feltüntethetik; oly kedvesek is ezen, szép idomu testekre katrinczát szoritó, czifra bernyészek, hogy Venus is, midőn Olympus isteneinek itélőszéke előtt megjelent, felilleszthette volna magára a végett, hogy biróit részrehajlókká tegye. Lábbeliül dologidőben koriká-ra (térdig érő gyapjuharisnya) kötött bocskort, ünnepnapokon piros csizmát hordanak. A leirt öltöny kiegészitő része esős időben a csuklya. E leirásból ismerjük már a csángók lakházát, öltözetét, lássuk ünnepélyeiket is, és pedig vegyük fel az emberi élet legfőbb 3 momentumát, a keresztelést, a nászünnepélyt és a temetkezést.