Csete István

Két szent király

Isten tanácsának több titkos okai közül elég légyen nemzetünkből származó két szent királyok tiszteletére igazán megvallani, több koronás fejedelmink közül Istennek úgy tetszett e kettőt mennyen s földön megdücsőíteni, tudniillik hogy két ily tekéntetes és válogatott szentség által az országnak két sarkát és végit, mint két égő fáklyákkal megvilágosítaná, hogy amint odafel az égen fecit duo luminaria magna, teremtett két nagy világosságot, a fényes napot és holdat, azonképpen akarta a keresztyén szentségnek világosságát és Krisztusnak jó illatját Szent István király által a Dunának mindkét részeire; Tiszántúl való tartományra pedig, Erdélyre, Havasalföldire, horvát, tót nemzetekre kiszolgáltatni e mái dücső Szent László által, hogy ezek a magyar korona szentségének két fundátori az Isten házában e regione se respicientes, erkölcsöknek és csudatételeknek hasonlatosságával egymás ellenébe helyheztetett oszlopok, egymásra nézvén, avagy mint kiterjesztett szárnyú két kerubimok, kiáltván egyik a másikra: Szent! Szent! Szent a seregeknek Ura Istene, teljes az egész föld az ő dücsőségével! Az alattok valókban élesztenék a Szentlelket, a keresztyén hitet, buzgóságot mindenütt öregbítenék; hogy egyik föld a másikának ne irigyelhetné az ő szerencséjét és áldását; mind egyik s mind másik nagy szenteknek lábok nyomdokiból lenne tisztes és böcsüs föld, szentek földe.

Így akará a felséges Úristen az ő szenteit, mint valami szemén szedett búzamagokat az ő szántóföldébe elvetni, egyiket itt, a másikot másutt; hogy ne maradna hely az ő kegyelmességének ajándékától üressen, és valahová jótéteményit s lelki gabonáját helyheztetné, onnét dücsőségének gyümölcsét jutalmassan elvenné. Két válogatott búzamag volt a levitai rendből az oltárnak szolgálatjában forgolódó Szent István első mártír, kit az apostolok rendeltek a szolgálatra, és Szent Lőrinc, Sixtus pápa oldala körül buzgólkodó egyházi szolga és diakonus. Egyik búzamag napkeleti, a másik búzamag napnyugoti szántóföldben. Kevés a mag; az aratást, lássad, Szent István mártír szenved azon városban, ahol megholt Krisztus, Jeruzsálembe tészi le angyali csontjait, és annak imádsága a kőzápor között megnyeri Saulust, és azáltal napkeletet. Szent Lőrincnek tartatott Róma, kinek lángodozó tüzeivel sokkal inkább világosíttatik a földnek kereksége, mintsem a nyári napnak arany sugáritól. Szerencsés földek, ahová ilyen magok estek! Hogy a világnak egyik része ne irigylené a másikának jó szerencséjét, mind a két részről Krisztus az ő nevének dücsőítőit kiállította, egyaránt úgy kiosztotta, hogy amennyivel Jeruzsálem várasának dücsősége nevekedett Szent István mártíromságának érdemivel, annyi garádicsokkal magasztaltatnék Szent Lőrinc halálával Róma.

Minálunk is, mondám, a felséges gondviselő Isten úgy akarta e két nagy világosságot rendelni, hogy az országnak két sarka közelebbről megvilágosíttatnék; Duna tartományit Szent István királynak példás szentségével, csudatételeivel és végre székesfehérvári koporsójával szentelné meg, ellenben Tiszántúl terjedő hazának dücsőségére, Nagyváradot (mely Erdélynek kólcsa és a keresztyénségnek roppant erőssége volt, hajdan sok kollégiomokkal, templomokkal, lakó népekkel virágzó helység) e mái dücső Szent László királynak hallatlan vitézségével, csudatételeivel szent tetemivel megböcsülte, meggazdagította, kévánván onnét Szent László szentségének jó illatát kijjebb terjeszteni a szomszéd tartományokra: Christi bonus odor sumus Deo. Mint ha ki drága fűszerszámokat hordoz magával, azoknak illatát nem titkolhatja, nemkülönben e mái szent király keresztyén magaviselésének szentségét rejtekben és véka alatt tartani lehetetlen volt. Krisztus jó illatja volt az isteni tiszteletnek minden helyen gyarapítása; Krisztus jó illatja volt mindenekhez kegyes méltóztatása, földi hatalomban nagy alázatossága, mellyel a koronát nálánál jobbnak engedni kévánta, sokat is mesterkedett rajta, hogy letehetné. Krisztus jó illatja volt, igaz hadviselésben csudálatos nagy bátorsága, háborúban erős békességes tűrése, szerencsés dolgokban világnak megutálása. Krisztus jó illatja volt (amint közönségesen írják) holtig való nőtelensége, testi-lelki tisztasága, mely alkalmatosságot adott az Úristent lélekben és igazságban imádni oly ritka nagy buzgósággal, hogy a nagyváradi szentegyházban (melyet királyi költségivel Boldogasszony tiszteletire rakatott) az imádságban felemeltetnék jó magasan a földtől, és csudálatos világossággal környülvétetvén, a levegőégen függene, mint test nélkül lévő angyal, és azért angyali kezek vezetteték a szekeret is, mely az ő szent tetemit viszi vala azon váradi templomba, mivel az angyalokat nem más vonszotta arra a szolgálatra, hanem a kiterjedő Krisztus jó illatja, mely eget-földet bétöltöz, Christi bonus odor sumus Deo in iis, qui salvi fiunt, et in iis, qui pereunt; a Krisztus jó illatja vagyunk az Istennek azokban, akik üdvözülnek, s azokban is, akik elvesznek. Mely utolsó ige mondatott azok miatt, akik máig is nem hisznek.

Tisza melléke! Erdély! Havasalfölde! Szerencsés földek, ha meg tudnátok gondolni az Isten ajándékát Szent László királyban; hányszor szentelt meg titeket véres nyomdokival! Annak igaz fegyvere hányszor szabadított meg a kegyetlen pogányság markától! Oh Kolozsvár! Oh Torda! Szent királynak veréjtékivel megáztatott tartományok! Oh források! Oh híves patakok! kik máig is beszélitek Szent László Istenét, és annak dücsőségét hirdetitek nékünk, valamely tartományon általmegyünk, e kútfőt, amaz forrássát, patakot Szent László király imádsága fakasztotta! Kiáltják a templomok, a dekrétomok, a győzedelmek és victoriák helyei a Krisztus jó illatját, aki által Szent László országot keresett és gyűjtött Istennek azokban, akik üdvözölnek, s azokban is, akik elvesznek, és máig nem hisznek. Rendkévül való csudákkal és jelekkel (melyek között én magát Szent László királyt feljebb böcsülendő csudának tartom, méltán is) akarta a nagy gondviselő Isten a magyar koronának másik sarkát megvilágosítani: mert e mái innepnapra is méltán alkalmaztathatjuk Szent Leó pápa szavait kicsiny változással, de nagy igazsággal: Ut quam glorificatus est Danubius proto-rege Stephano, tam illustris fieret Tibiscus Ladislao. A kegyelmes Isten engedte Magyarországnak e két nagy világosságot, hogy amennyivel felmagasztalta a Duna melléki tartományt első Szent István király érdemivel; annyi garádicsokkal ékesítené a Tisza földét László király szentségével.




Hátra Kezdőlap Előre