24. Kossuth bejelentése a képviselőházban toborzó körútjának megkezdéséről+

Budapest, 1848. szeptember 24.

 

Méltóztassanak megengedni, hogy mielőtt az ülés a maga rendén megnyílik, egypár szót szólhassak. (Halljuk!) Lelkemben fel vagyok indulva azon gondolattól, hogy az ármánynak, árulásnak nevetséges szatírája, egy nemzet feletti győzelme csaknem sikerül; hogy negyven-ötvenezer potom ember bejő az országba, s úgyszólván kardvágás nélkül foglalja el a hazát. Én nem érzek magamban annyi erőt, hogy ezt tűrjem; egy félóra múlva, mint miniszterelnök által kiküldött biztos, de ha nem volnék is kiküldve, azon megbízásnál fogva, melyet saját érzetem s a haza veszélye nyújt, megyek a vasúton, s megkezdem Ceglédnél felhívni a népet, hogy tömegestől fegyverbe szálljon (kitörő éljenzés), s így megyek tovább faluról falura, és vagy nem látnak önök többé, vagy látnak, mint utócsapatát oly seregnek, mely maga is képes lesz semmivé tenni oly gyalázatos rablócsordát. (Lelkesedés.) Félóra múlva zászló van kezemben, s indulok; hogy hol kezdem, megmondottam, merre fogok menni, nem tudom; de megyek arra, amerre a körülmények, a nép hangulata s lelkesedése fogja adni az irányt. Első kérésem tehát, mit önökhöz akarok intézni, az, hogy ha van önök között valaki, ki testvéri kezet akar nyújtani: az Isten hozza. (Többen lelkesedéssel felkiáltanak: Megyünk! Másodszor pedig azt gondolom, hogy valamint nekem Isten és jóbarátaim s a nép hangulata segítségével talán sikerülend támasztani egy kis ellenállást az ellenség ellenében: úgy önök között is vannak sokan, kik más vidéken hasonló vagy talán nagyobb sikerrel is működhetnek; vélekedésem tehát az volna, méltóztatnának azt most első teendőjüknek ismerni, miszerint írja fel mindenki, melyik vidékre kíván menni. Én e részben a miniszterelnököt már felszólítottam, s ő csak azt várja, hogy mindenki kijelentse, hova akar menni. (Helyes! Megyünk!)S ha aztán – amint remélem – annyian akadnánk, hogy néhány napig nem lehetne ülést tartani: ám jó, tehát ne legyen ülés; hanem emeljük fel karjainkat, s teremtsünk népet, mellyel a hazát megvédhessük. Ez a második, mit mondani akartam. A harmadik az, miként csak most is, míg szegény lakomból idáig jöttem, s szétnéztem, láttam, mennyi temérdek ember van itt Pesten; s ha magát csak a karzatot is nézem, meg vagyok győződve, hogy ha mindenki nem mást, mint követ vesz is a kezébe, s felteszi magában, és megesküszik az örökkévaló Isten előtt, hogy nem nyugszik addig, míg egy rablót meg nem öl, ez maga semmivé teheti azon rablócsordát. (A karzaton többen felkiáltanak: Megtesszük! Éljenek! Lelkesedés.) Egyébiránt felszólítom a városi hatóságot is, hogy tartson népgyűlést, s szólítson fel mindenkit a haza védelmére, s önök, uraim, kik itt vannak, legyenek ott jelen, s biztassák a népet, hogy menjenek a Duna bal partjára – mert meglehet, hogy az ellenség e részről fog betörni –, s fogadják az ellenséget, mint igaz hazafiaktól a haza méltán megvárja. S erre nézve azon vélekedésben vagyok, hogy a város lakossága nagyobb részben iparűző lévén, ha e tekintetben a keresetmód némi féltékenysége foroghatna fenn, s mondaná az egyik becsületes hazafi, ki munkájával kereshetné kenyerét: „jó, én elmegyek, de szomszédom kinyithatja addig a boltját, s távollétemben minden keresetet felhasznál” – tehát e részben is lehet intézkedni, s bezáratni a boltokat, annyival is inkább, mert hiszen a két városban fél nap alatt tizenöt- és többezer embert lehet előteremteni, s ha egyéb fegyvere nincs, vegyen kaszát kezébe, s tegye meg a haza védelmére azt, mi tőle kitelik. (Helyes!) Most kinek tetszik, jöjjön velem! (Felkiáltások: Megyünk!)* Ki pedig itt marad, iparkodjék itt mindent elkövetni a haza védelmére – az Isten önöket áldja meg! (Éljenek közt lelép a szószékről s eltávozik a teremből.)




Hátra Kezdőlap Előre