36. Kossuth jelentése az Országos Honvédelmi Bizottmánynak az osztrák határ átlépéséről+

Parndorf, 1848. október 27.

 

Móga* tábornok és Kollmann* táborkari főnök motivált véleményt adtak be, melyben azt jelentik ki, hogy Ausztriábai bevonulásunk, s ott az ellenség megtámadása seregünk elvesztését vonhatja maga után. Én az elő nem nyomulásnak következő veszélyes eredményeire figyelmeztettem:

1. Ha mi téli szállásokra szállunk, Bécs, mely magát vitézül tartja, elvesztvén segítségünk iránti reményét, feladja magát, s ha Bécs legyőzetik, a naponként erősbödő kombinált ellenség ellenünk fordul egész erejével.

2. De nemcsak ő fordul ellenünk, hanem egyszersmind a méltó várakozásában rútul megcsalatkozott bécsi lakosság szimpátiája irányunkban okvetlenül a legindulatosabb gyűlöletté fog változni, s igen valószínű, hogy Bécset a fegyveres proletártusoktól azáltal fogják megszabadítani, hogy 20-30 zászlóaljat az ellenünk indítandó hadsereghez csatolnak, zsákmányul mutatván ki nekik a magyaroknak hazáját, kik őket veszni hagyták.

3. Ügyönk Bécs ügyéhez kötve európai ügy – attól elválasztva senki által nem fog figyelembe vétetni. Semmi diplomatai közbenjárásra nem számolhatunk, sőt azzal gyanúsítandnak, hogy Bécsnek elhagyásával a német elemet gyengíteni s Pestet emelni akartuk.

4. Ha téli szállásokra vonulunk, s elhagyjuk a táborozást, ez annyit fog tenni, mint nyíltan bevallani azt, hogy az ellenséggel megküzdeni nem bírtunk, s ennek az lesz következése, hogy Burits*, Nugent*, Simunich*, a szerbek, az oláhok és minden ellenség kétszeres kedvvel fog ellenünk működni, mint oly nemzet ellen, mely bevallotta, hogy nem bír ellenségeivel.

5. E szót kimondanunk: téli szállásra vonulni, annyit tesz, mint seregünket, mely jelenleg 30 000 főből áll, legalább felére leszállítani, mert a sok nemzetőr önkéntes, sőt még a székely gyalogság is kiinduláskor biztosított feltétel szerint azonnal hazamegy, s Ausztria határát, Pozsony, Sopron, Mosont nem lehetvén fedezetlenül elhagynunk, roppant áldozatokkal összeteremtett hadseregünkből alig marad annyi, amennyi ezen három pontnak fedezésére megkívántatik, és semmi más ellenség ellen nem küldhetünk csak egy embert is, sőt: vagy igen hátra, talán Komárom tájára kellend minden erővel visszavonulnunk, s ezáltal minden eddigi erőködéseinknek sikerét sárba dobnunk, vagy ha téli pozícióink egyikét az ellenség egész erővel megtámadja, például Mosont, mikorra Pozsonyból, Sopronból erőnket oda vonnánk, az ellenség már semmivé tett. – Visszavonulásunk a nemzet önmaga iránti bizalmát lehangolja, a lelkesedést másodszor felébresztenünk már nem sikerülend, fegyverünk nem lesz, időnk új seregeket állítani nem lesz, ellenségeink pedig folyvást rekrutíroznak, a meghódított Bécs dühösen ellenünk lesz, a szerencsének, a véletlennek legkisebb játékot sem hagytunk fel, és hazánk elveszett okvetlenül. Maga tehát e szó, téli szállás, seregünket nagyobb mértékben devalválja, mint három elveszett ütközet, és mi, akik három hét óta minden kiteremthető erőt ide küldöttünk, minden más veszélyt nőni engedtünk, hiába tevénk minden lépést, magunk osztattuk szét seregünket. S ezt azon percben oszlattuk szét, amely percben minden jogból kivetkezett ellenségünk parlamenterünket, Ivánka* ezredest elfogja, ami minden nemzet előtt a világon maga elég volna ok egy háborúra, s amiért a sereg oly dühös, hogy egész brigádaként követeli a támadást. Ezek voltak okaim, miket felhoztam, de hozzátevém, hogyha mind ezek mellett seregünk vezérei mind azt mondják, hogy előnyomulás esetében ármádánk elvész, én stratégiai lehetetlenséget parancsolni nem fogok, s azt fogom mondani: legyen Isten átka azokon, kik, midőn Jellačić* futott, el hagyták veszni a győzelem bizonyos alkalmát.

Ha ellenben akad a főtisztek közt ember és akad generalstäbler*, aki azt mondja, hogy Móga* és Kollmann* nézeteiben nem osztozik, hogy a dolgot oly feketének nem látja, sőt tervet mond, mely szerint, ha nem is a győzelmet, de legalább azt valószínűnek hiszik, hogy csatavesztés esetében seregünket el nem vesztjük, hanem jó részben Pozsonyba hazahozhatjuk, akkor én azokra, kik így szólandanak, fogom bízni a sereg vezérletét, s a roppant fontosságú politikai okokat a stratégiai tehetséghez mérlegbe vetve azt parancsolom, hogy előre. Ekkor Pusztelnik* őrnagy a Generalstabnál, kiről Kollmann* kijelentette, hogy őt minden tehetségben magához legalábbis hasonlónak nyilatkoztatja, egy tervet adott elő, melynek tengelye akörül forog, hogy miután az ellenség fő ereje lovasságban áll, olyan marsot kell tenni s oly pozíciót venni, hogy lovasságát ne használhassa, azaz a hegyekben kell működni. E terve mellett azon hitét nyilatkoztatta ki, hogy ha valamely különös véletlen közbe nem jő, seregünk még csatavesztés esetében is megmenthető.

Görgey* ezredes pedig határozottan oda nyilatkozott, hogy nincs választás, előre kell menni, mert ha nem megyünk, többet vesztettünk, mintha három csatát vesztenénk. Én Görgeyt* felkértem, foglalja el a sereg fővezérletét, Pusztelnikot* pedig, hajtsa végre beadott tervét.

Végre közbejöttek a szerénykedések. Pusztelnik* azt mondá, hogy a seregben nem ismeretes, s nincs hát iránta bizalom, s ha nem Kollmann* vezérlendi az ütközetet, a tisztikar a priori* megfélemlik. Görgey* pedig azt mondá, hogy ha ő lesz a fővezér, a régibb tisztek nem fognak con amore* engedelmeskedni, míg ő különben is az avangardot* kommandírozván, a tervnek kivitelében legnagyobb részt veszen anélkül, hogy szuszceptibilitásokat* sértene. A dolognak végeredménye az, hogy Móga* megmaradt a fővezérleten, s Pusztelnik* Kollmannak* közredolgozása és felügyelete mellett fogja tervét effektuálni.

Eszerint a parancs ki van adva, hogy előre, a jobbszárny Köpcsényből ma nyomul elő Hainburgig. Mészáros hadigőzöstől kotojírozva* – Bruck szintúgy ma foglaltatik el Görgey* által. A fősereg pedig holnap reggel hat órakor nyomul előre.

A közelébbi napok hazánk, talán Európa sorsa fölött határoznak.

Isten kezében vagyunk. Én három álmatlan éj gondjai után nem tudtam mást, sem jobbat tenni.

Egy rakás kinevezés volt ismét szükséges. Iderekesztem az általam helyben hagyott propozíciókat, mihez még azt ragasztom, hogy gróf Esterházy Pál*, egyik legderekabb zászlóaljam őrnagyát honvéd őrnaggyá kérem kineveztetni. Talán egész zászlóalja is honvédekké lesz*, mint ez a Perczel Sándor* tolnai nemzetőreivel is ekként leend, ha ti. győzünk.

Muníciónk kevés, 30 000 embernek komplett töltvényül egymillió-nyolcszázezer patron kell.

Eszerint látja a Bizottmány, hogy míg itt a dolog el nem dől, máshová egy embert sem diszponálhatunk. Azonban a pozsonyi hídfő, hol az erősítést gyorsan folytattatom, mint tartalékhely, 2000 emberrel fedezve marad. Reménylem, Klapka major* jelentése következtében pozícióbattériákról* Pozsony számára gondoskodhatott a Bizottmány.

Szíves tisztelettel




Hátra Kezdőlap Előre