Pozsony, 1848. október 30.
A szerencse nem kedvezett. De a haza felett nem kell kétségbe esni. Ma reggel 7 óra tájban megkezdtük a csatát, tartott délután 4 óráig. Jobbszárnyunk Mannswörth falut a Dunánál, mely ellenséggel erősen meg volt rakva, erős csata után ostrommal vette be, s az ellenséget belőle kiverte. Guyon* őrnagy Ivánka* brigádjának 2. zászlóaljánál a vitézség csudáját fejtette ki. Seregünk mindig előrenyomulva az erős ágyútüzet éljen kiáltással fogadta, s bátran kiállta. Ezután Görgey* ezredes a Schwechat előtti parton felállított ellenséget visszaverte. Ekkor a fővezér azon oknál fogva, mivel balszárnyunkat Répásy* ezredes parancsnoksága alatt Lanzendorf felől az ellenség nagy erővel fenyegette, különösen számos lovassága által túlszárnyalni törekedett, a jobbszárny és jobb közép előhaladását megállította, s a kétkedéseknek nem kis idővesztés után véget vetett határozott rendeletemmel elvégre, de már akkor, midőn balszárnyunk ellen szerfelett nagy erő vonult öszve, Répásy* ezredesnek támadást parancsolt. Répásy* ezredes itt is visszaverte az ellenséget, mely az ütközet alatt érkezett tudósítások szerint mozdulatainak gyorsítására vasutat is használt. Hirtelen fordulván a jobbszárnyról a balszárnyra az ütközet, s a balszárnynak erősítésére a középből nagy tömegek indíttatván, ezáltal a csatarend összefüggése megszakadt, miáltal Görgey* ezredes előnyomulásában akadályozva lőn: ekkor, bár az ellenség minden oldalról visszaveretett, a főparancsnok és Kollmann* ezredes azon véleményt nyilvánították, hogy túlszárnyalástól kelletvén tartani, a Fischa melletti pozíciókba kell visszavonulnunk. Én ellenben világosan látván, hogy az elsőbb csatarendnek helyreállítása lelkesült hadseregünket Schwechat elvételével vagy győzelemre, vagy legalább tetemes térnyeréssel egy erős védelmi pozíció elfoglalására legbiztosabban vezetheti, Görgey* ezredesért küldöttem, hogy azon határozottsággal, melynek hiánya seregünk vezérlete körül hetek óta tapasztalható, a parancsnokságot általvegye. De mielőtt e parancs sikeresíttethetett volna, Schwechatból, mely ellenséggel s ágyúkkal megrakva volt, erős tüzelés kezdetett ellenünk, seregeink ezt is vitézül állották s viszonozták; míg végre a jobbszárny leghátulsó sorában állott komárom megyei kaszások egy közelökbe esett bombától rendetlen hátrálásnak eredtek, épp akkor, midőn a sereg két szél szárnyainak egy vonalba hozása végett általános visszavonulás parancsoltatott. A komáromi kaszások rendetlen futamlását előbb magam, majd Repeczky* képviselő kivont karddal* iparkodtunk megállítani, de ez csak pillanatra sikerült, s kiadatott a parancs, hogy Fischamend, Klein-Neusiedel, Enzersdorf és Schwadorf megtartásával seregünk a Fischán innen tegnapelőtti pozícióit foglalja el.
Meg nem vert az ellenség sehol sem, sőt seregeink mindenütt, ahol támadtak, diadalmasan előnyomultak. De sajnosan kell említenem, hogy Bécs, bár az ütközetet úgyszólván szeme láttára (mert Schwechat csaknem elővárosának tekinthető) vívtuk, nemcsak hogy kirohanást nem tőn, de még csak két nap óta egyetlen ágyúlövését sem hallottuk, mellyel az ellenséget foglalatoskodtatta volna.
Én, minthogy minden élelmiszerek Fischamend innenső partjára voltak rendelve, odasiettem a táborozás elrendezése végett, mert a középet és a balszárnyat rendben részint láttam hátravonulni, részint a stábnak közvetlen intézkedése alatt e rendről nem kétségeskedhetém. De Fischamendre érkeztemkor a rendetlenül megfutamlott Komárom megyei kaszás népnek állapodást nem ismerő serege által nagy zavart láttam előidéztetve, s csaknem Regelsbrunnig kellett mennem, hogy a száguldó csapatokat és a tömérdek szertárszekereket a táborba visszatéríteni segítsek. Innen rendeletet küldék a főtáborba, hogy hacsak Móga* altábornagy úr a sereg rendes visszavezetésének felelősségét határozottan el nem vállalja, a főparancsnokság Görgeynek* adassék által, s az seregünket hazánk szélére rendben visszavezesse – és mivel a megfutamlott komáromi nép oly gyorsan haladt, hogy még szekeren sem bírtam utolérni, nehogy Hainburgba s még Pozsonyba is alaptalan rémülést vigyen, s hogy egyszersmind Pozsonyról is gondoskodjam, Hainburgig jöttem. Ott rendelést tettem, hogy a visszajövő nép feltartóztassék s rendbe szedessék, Hainburgból pedig Pozsonyba jőve, ennek minden véletlen elleni biztosításairól intézkedtem.
Azon cél tehát, hogy Bécset az ostrom alól felmentsük, egyedül azért, mert Bécs részéről semmi közremunkálással nem találkozánk, nem sikerült. De ha seregünk, amint remélem, holnap épségben hazajő, vesztve egyéb nincs, mint az, hogy egy csapással hazánk minden további veszélytől meg nem mentetett. Még mindig s még huzamos ideig sok reformokra lesz szükség a hadseregben. A fekete-sárga reminiszcenciák a trikolor rózsa alatt is sok helyött lappanganak, s ez a működésekre zsibbasztólag hat.
Még ez éj folytán tudósítást várok a főtáborból, hol Csány* országos biztosnak megbecsülhetetlen s minden fogalmat haladó fáradalmai híven őrködnek. Ezen tudósítástól függend további rendelkezésem. Ha, amint remélem, seregünk becsülettel tér meg, holnapután annyi erőt küldök Simunich* nyakára*, amennyi elég, hogy őt semmivé tegye. Mindenesetre addig nem távozom, míg az ország ezen részének körülmény szerinti biztosítására nem intézkedtem.
Veszteségünk az ütközet nagyszerűségéhez képest csekély. Halottaink száma alig menend többre negyvennél, s a sebesülteké nem gondolom, hogy kétszázat tegyen, mert a mannswörthi támadást kivéve, az egész csata többnyire ágyúzásból állt. Amit vitéz tüzéreink ugyancsak emberül viszonoztak.
Én magam a csatatéren három halottnál többet nem láttam.
Ennyit előlegesen. A nemzet vegye azt ösztönül minél előbb rendes hadsereget nagyban teremteni, s inkább felbuzdulni, mint reményt veszteni. Ajánlom Komáromot a Bizottmány figyelmébe. Én már egypár nap előtt a Duna jobb partján, az úgynevezett Homok-hegyen* táborsáncokat parancsoltam. Mert Komárom csak a bal partot fedi és szolgálhat tartalékul seregeinknek; de a Duna jobb partjáni előnyomulást nem gátolhatná.
Bécs iránt leróttuk tartózásunkat becsületesen.
Nem segített önmagát megmentenünk, ám lássa, jövendőben gondunk csak magunkra kell, hogy legyen.
Még egyszer kérem a Bizottmányt, vegye figyelembe, hogy teljességgel Bécs alatt sem verettünk meg, hanem csak nem tudtuk bevenni, minthogy Bécs magunkra hagyott. Sokan vannak seregünkben, kik e mai napot dicsőségük közé sorakozhatandják. Mások iránt leszámolásnak kell következni. A nemzet bízzék igaz ügyében és saját erejében, melyet néhány hét óta máris annyira kitüntetett, hogy ha tíz csatát vesztene is, nem volna szabad önmaga iránti bizalmában megcsökkennie. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy azon ellenség, mely idegen földön kétannyi erővel fáradt és rendezetlen népünket nemcsak nem bírta megverni, sőt ahol támadott, mindenütt megfutamlani volt kénytelen, azon ármáda, mely azt, hogy tönkre nem tettük, csak kiválogatott s még a napóleoni időkből is híres erős pozíciójának és Bécs hallgatásának köszönheti, ezen ármáda, ha nemzetünk önmagához hű, hazánkat nem fogja veszélybe dönteni, de készülnünk kell, mert az ellenség is készülend alkalmasint.
Szíves tisztelettel a Honvédelmi Bizottmány elnöke
Kossuth Lajos
Szélén: Apponyit* tábornokká* ajánlani soha eszem ágában nem volt. – Az Isten e gondolattól mentsen meg. Én Bakonyit* diktáltam a levél írójának – s ha Apponyit* írt, borzasztó ember.