Pázmány Péter

A Szentlélek jövetelének hasznai

A nagy Istennek hív szolgája, Illyés próféta, mikor tüzes szekérben felragadtaték a levegőégbe, kedves tanítványának, Eliseusnak hagyá kettős lelkét; azaz két drága lelki ajándékát, mellyel Istentül bévségesen ékesíttetett vala: tudniillik a titkos dolgok isméretit és a csudatételek hatalmát, mellyel nemcsak tanítását erősítette, hanem az engedetleneket meg is büntette. Ha egy próféta ezt cselekedte tanítványával: inkább illett, hogy a próféták Ura, a Christus Jesus test szerént mennybe menvén, Szentlelkével ajándékozná tanítványit; és bételjesítené, nemcsak a próféták által nyújtott sok régi fogadásit, melyek a Szentlélek jöveteléről világosan írattanak, hanem a mái evangéliomnak folyását is, melyben oly vigasztaló Szentlelket ígér, ki minden igazságra tanítson és sokkal kedvesb békességet adjon, hogysem a világ szokott adni fiainak. Annak okáért, amint Szent Lukács megírja, az áldott pünkösd napján nagy zúgás és erős szélfúvás között, tüzes nyelvek jelenésével, választott tanítványira szállítá Christus az ő kétféle lelkét, mellyel az apostolok magokba szentek, egyebeknek hasznosok lennének.

Nem elégedék azzal a felséges Isten, hogy az Atya megmutatná mindenható erejét és bölcseségét a teremtésben, hogy a Fiú emberi testbe öltözvén, bűneinkért eleget tenne, és tudatlan gyarlóságunkat példájával gyámolítaná, vezetné; hanem, amint az első teremtésben az Úristen reá fuvallván, testi életre eleveníté a sárt, úgy pünkösd napján erős fuvallásnak zúgásával a Szentlelket küldé, hogy minket lelki életre elevenítene. Úgy cselekedék az Atya mindenható Isten mivélünk, mint az édesanya kedves gyermekével, ki ha egyik emléjét megveti és eltaszigálja, meg nem utálja, sem el nem veti gyermekét, hanem egy ideig elrejti emléjét, de kevés vártatva a másikkal táplálja. Az Atyaisten az ő Szent Fiának tejével, drága szép tanításával akará az embereket táplálni, nevelni örök életre, de ők mint balgatag fiak megveték, sőt szaggaták, keresztre feszíték az Isten Fiát, és ezzel méltókká tevék magokat örök veszedelemre; mindazáltal a kegyes Isten megszána minket, és noha elrejté egyik emléjét, mikor áldozó napján Christus mennybe méne, de azután tizednappal másik emléjét nyújtá, a Szentlelket küldvén, kinek jelenlétével élnénk, fényességével világosíttatnánk, szeretetivel gerjedeznénk.

Ugyanis micsoda haszna és gyümölcse volna a világnak abból, hogy Christus született és megfeszíttetett, ha az apostolok Szentlélek vezérlése által ezt el nem hitetnék az emberekkel? Vagy bár elhitetnék is, micsoda jót várhatnánk ezekből, ha a Szentlélek fel nem gerjesztené isteni szeretetre szívünket, nem erősítené malasztjával gyarlóságunkat? Mit használ a drága orvosság, ha ezt magához nem vészi, de csak polcon nézi a beteg ember? A Christus érdeme bévségesen elég üdvösségünkre, de üdvösségünket nem szerzi különben, hanem ha azt a Szentlélek vétele és az isteni parancsolatok engedelmessége által magunkhoz kapcsoljuk. Jericho kőfalai le nem dőltek a papi trombiták zengése nélkül; a hitetlenségnek és gonoszságnak erős bástyái sem romolhatnak el, hanem mikor az Isten trombitái a Szentlélek zúgó fuvallásával bétöltetvén, hangoskodni kezdettek e világon.

Ennek a Szentlélek jövetelének innepét szenteli a mái napon a keresztyénség. Ennek ígéretit foglalja magába az elolvasott evangéliom. Ennek erejét és jövetelinek módját adja előnkbe a mái szent epistola. Azért én is ebben a rövid órában csak azt magyarázom, mely sok, drága, nagy ajándékok és csudálatos lelki jóságok adatnak annak, aki a Szentlelket vészi, hogy ezt jól megértvén, felgerjedjen szívünk a Szentlélek vételének kívánására és keresésére.

Vajha az én kegyelmes Istenem megtisztítaná az én nyelvem rozsdáját mennyei tüzével, felgerjesztené szívemet isteni szerelmével, megvilágosítaná elmémet Szentlélek fényességével, tudom bizonnyal, hogy a ti szívetek is felébredne, sőt felgerjedne a Szentlélek vételének szomjúzására. De jaj, igen igaz, hogy a nyers fa meg nem gyújtja a holt szenet; aki nem ég, fel nem lobbanthat egyebeket. Mindazáltal, mivel a beteg mennél nyavalyásban vagyon, annál jobban tudja dicsírni az egészséget, és egymás mellé vetvén maga kínját az egészséges állapattal, éjjel-nappal csak azt beszéli, mely kedves, mely gyönyörűséges, mely drágább minden kincsnél a jó egészség. Én is, mennél fogyatkozottabbnak és lelki betegséggel terheltebbnek ismérem magamat, annál világosban értem és talán annál foganatosban ki is mondhatom, mely bolond és boldogtalan, aki minden tehetségével nem igyekezik a lelki egészségre, mely a Szentlélek vételével adatik. No tehát, atyámfiai, vessük le egy kevéssé sarunkat, tegyünk félre minden világi gondolatokat, hogy nem a csipkebokorra, hanem az apostolokra szállott mennyei tüzet szemlélhessük.

A Szentlélek Istennek sok felséges nevezetivel adja előnkbe a Szentírás, minémű ajándékokkal ékesíti azokat, kiknek lelkeket megszállja. Azért nevezi Spiritum Sanctum; Spiritum Principalem; Szent, Igaz, Fejedelmi Léleknek, mert akit jelenlétével megáld, azt szentté, igazzá, világ- és ördöggyőző fejedelemmé tészi. Azért híja Spiritum intelligentiae: Spiritum disciplinae; értelem és fenyíték lelkének, mert akik őtet vészik, mennyei bölcseséggel és isteni félelemmel teljesednek. Azért mondja tanácsadó, erős, ájtatos léleknek, mert okos tanácsossá, győzedelmes bajnakká, isteni dolgokban serénnyé tészi azokat, kikben lakást szerez.

Ezeknél bévebben ismérteti a Szentírás bennünk való cselekedetit a Szentléleknek, mikor őtet víznek és tűznek nevezi, mert az ellenkező elementomok viaskodó tulajdonságival és cselekedetivel azon egy Szentléleknek a hívekben sok csudálatos cselekedeti ismértetnek, melyekkel melegít az isteni szeretetre, hidegít a világi dolgokra, nedvesít az üdvösséges gyümölcsözésre, száraszt a testi indulatokra, felemel a mennyei kívánságokra, alányom a magunk alázatára. Egy szóval: miképpen testi életünkre tűznél és víznél semmi nincs hasznosb, melyre nézve tűztül és víztül eltiltották a régiek, akit el akartak fogyatni, úgy a mi lelkünk javára semmi hasznosb és szükségesb nincsen a Szentléleknél. De jer, lássuk mélyebben a víznek és tűznek nevezetiben foglalt tulajdonságit a Szentléleknek.

Először azért: Önnön maga Christus víznek nevezi a Szentlelket. Mert mikor azt mondotta volna, hogy aki őbenne hiszen, eleven vizek folynak belőle, utánaveti Szent János, hogy ezt a Szentlélekről mondotta, melyet vésznek az őbenne hívők. Nem záporesőből áradott pataknak vagy állóvíznek nevezi Christus a Szentlelket, hanem eleven forrásból eredett folyóvíznek, mely szünetlen foly és mindenkor újobb vízzel bévelkedik. És ezzel csudálatosképpen kimutatja a Szentlélek cselekedetit.

Első és legszükségesb haszna a víznek, hogy nem gyújtja, mint némely italok, hanem eloltja szomjúságát, aki issza. Ezt a tulajdonságot dicsíri Christus abban a vízben, melyet ő ád, és azt mondja, hogy teljességgel megoltja lelki szomjúságunkat. Mert a samaritána asszonnyal egy kút mellett beszélvén, így szóla: Aki ebből a kútból iszik, ismét szomjúhozik, de aki iszik a vízből, melyet én adok, Non sitiet in aeternum, soha nem szomjúhozik. Csudálatos mondás ez, és úgy tetszenék, hogy ellenkezik azzal, amit másutt mond Isten, hogy Qui bilunt me, adhuc sitient; akik őtet isszák, mégis szomjúhoznak. De eszünkbe kell vennünk, hogy miképpen a testi, úgy a lelki szomjúság kétféle. Egyik hasznos és életünk tartására szükséges, mellyel az egészséges ember kívánja az italt, és egy jó ital vízzel megoltja szomjúságát. Másik szomjúság betegségből származik és a természettel ellenkezik, mint mikor a forróságban vagy vizi betegségben rendetlenül kívánjuk az italt. Ezt a szomjúságot itallal meg nem oltjuk, sőt inkább gerjesztjük; hanem akkor szűnik meg, mikor egészséges orvosságokkal betegségünk elvétetik. Eképpen a mi lelkünkben kétféle szomjúság vagyon. Egyik ártalmas, mert betegségből származik, úgymint a világi gazdagságok, böcsületek, gyönyörűségek kívánsága, mely soha ezek italával meg nem szűnik, mert Non satiatur oculus visu, nec auris auditu impletur; a szemnek és testnek telhetetlen kívánsági soha bé nem telnek; mindenkor azt kiáltják: Affer, affer; hozton hozd, töltön töltsed. Azért ezt a szomjúságot a Szentlélek Isten vize akkor oltja el, mikor meggyógyítja betegségünket, és szájunk ízit úgy megváltoztatja, hogy útáljuk, amit elébb szomjúhoztunk, keserűnek ismérjük, amit elébb édesnek tartottunk. Másik szomjúsága a léleknek egészséges, mellyel az Istent és a mennyei jókat szomjúhozza. Ezt a szomjúságot el nem vészi, sőt neveli és gerjeszti a Szentlélek, úgyhogy aki őbenne legtöbbet iszik, leginkább szomjúhozza: Domine, da mihi hanc aquam, ut non sitiam; Uram, felette únalmas nékem a világi jóknak szomjúsága; minden napon igyekezem ezt oltogatni, de meg nem fojthatom. Adj oly vizet nékem, mely ezt a szomjúságot enyhítse, sőt kirekessze, és megelégítvén engem, tekívülled semmit ne szomjúhozzam.

Másik tulajdonsága a víznek, hogy testünkrűl és egyéb culánkrúl elmosogat minden mocskot és rútságot. A Szentlélek sokkal csudálatosban kimossa és megtisztítja lelkünk szennyét. Mert mikor a víz mosogatja testünket, nem marad a víz rajtunk; magát rútítja, magához veszi és magával együtt rólunk elviszi a szennyet. Azért a víz a szerecsent fejérré, a rútat széppé nem tészi, mert semmi tisztaságot és szépséget nem ád a testnek, mely magátúl őbenne nem találtatnék, hanem csak megszabadítja a hozzáragadott mocskoktúl, hogy a testnek tulajdon szépsége vagy rútsága magán maradjon. De akit megtisztít a Szentlélek, azt nemcsak egy vagy kétféle mocsoktúl üresíti, hanem a kiöntetett tiszta víz által, Ab omnibus inquin amentis, mindenféle rútságból kitisztítja. Ennek felette a mosás után maga is benne marad, és a mái evangéliom szerént a teljes Istenségnek három személye Mansionem apud cum facit, lakást szerez nála. Végezetre nem hagyja a kitisztúlt lelket természet szerént való állapatjában, hanem akinek orcája feketébb volt a holt szénnél, super nivem dealbabit, a hónál fejérebbé tészi és mennyei fényességgel ékesíti.

Harmadik cselekedete a víznek az, hogy öntözi és zsírosítja a földet; zöldelteti és éltető nedvességével neveli, gyümölcsözteti a termőfákat és füveket, úgyhogy víz nélkül a föld soványsága és a fák magtalansága meddőn marad. Ha a Szentlélek vizével nem öntöztetik a mi lelkünk, olyan, mint a föld eső nélkül: Anima nostra sicut terra sine aqua tibi; és amint az Anyaszentegyház énekli: Sine tuo Numine, nihil est in homine, nihil est innoxium; őnála nélkül semmi zöldség és szépség, semmi haszonra való és vétek nélkül nincs emberben. De mihelyt ezzel a mennyei vízzel öntöztetik lelkünk; Erit tamquam lignum, quod plantatum est secus decursus aquarum, quod fructum dabit: Folium ejus non defluet; et omnia quaecumque faciet, prosperabuntur; olyan lészen, mint a folyóvíz mellett plántált szép fa: levelezik, zöldellik, gyümölcsözik; szent gondolatokat, aítatos indúlatokat, istenes jóságokat nevel bennünk.

Sokkal különben és felségesb móddal élteti a Szentlélek, akiket öntöz, hogysem a víz a füveket és fákat. Mert a vízöntözés nem változtatja természetit a fának; a vad körtvélyből bergamotot vagy kármánykörtvélyt nem nevel; az elszáradott fát életre nem hozza; a keserű és mérges gyümölcsű plántát édes vagy egészséges gyümölcstermővé nem tészi, hanem a fák és füvek gyökerét maga nemében és erejében hagyja; új, különböző termésre erőt nem ád nékik. És így akárminémű vízzel öntözzed a tövisset, szőlőt nem szedhetsz róla. De a Szentlélek vize, mellyel lelkünk öntöztetik, csudálatosképpen elváltoztatja, felmagasztalja és hatalmas méltóságra emeli lelkünket. Megeleveníti a bűnbe holtakat, és természet felett való gyümölcsözésre vastagítja, úgyhogy akik elébb örök halál gyümölcsét hozták, In omni opere bono fructificent; örök életre való jóságokat gyümölcsöznek. A győzhetetlen mártírok dücsőséges bajvívása és diadalma, a tiszta szüzek állhatatos tartóztatása, a pusztában lakó remeték mennyei nyájaskodása, a több szentek sanyarú penitenciája nem egyébünnen származtak és gyarapodtak, hanem ennek a Szentlélek vizének öntözéséből. Errűl a mennyei víz erejérűl emlekezvén Szent János, azt írja, hogy az élet vize folyásának partja kétfelől eleven fákkal teljes, melyek minden holnapban gyümölcsöznek, és a fának levelei gyógyítják a nemzetségeket. Ezechiel pedig azt mondja, hogy ez a víz a homokos, sovány földet megzsírosítja, az ízetlen rossz vizeket megjavítja, a kiszáradt fákat megújítja, és valamit megöntöz, elevenné tészi. Hogy a pogány nemzetek igaz isteni tisztelettűl megfosztatott pusztasága felépült az isteni szolgálatra, hogy a bűnben megholt lelkek érzékenysége megújult a mennyei életre, nem egyébünnen vagyon, hanem ettűl a mennyei víznek öntözésétűl.

Vége nem lenne, ha ennek a víznek minden hasznát egyenként előszámlálván, annak hasonlatosságából a Szentlélek vételének gyümölcsét fejtegetném. Mert a folyóvíz gazdagítja és mindennel bévelkedővé tészi a várast, melyet öntöz, mivel valami épületre, testi táplálásra, ruházásra szükséges, azt messzünnen, könnyű munkával és költséggel reá viszi, és minden kereskedésekkel bévelteti. A folyóvíz szép halakkal táplálja közel lakosit, hűvösön lengedező szellőkkel újítja az embereket, és az iszonyú melegek száraztásátúl oltalmazza. Mindezekkel és szám nélkül sok több jókkal bévelkedteti a Szentlélek vize az igazakat. Mert ezekre isteni gazdagságokat szinte menyországból szállít, és mint a Babylon égő tüzében a három szent ifiakat harmatos szellők fuvallásával oltalmazta, úgy a világi sok veszedelmek és háborúk között hűvösíti és enyhíti nyavalyáinkat.

Ez a víz, keresztyének, melyre Christus nagy kiáltással hí minket: Si quis sitit, veniat, et bibat; ha ki szomjúhozik, jöjjön hozzám, és igyék. Ingyen pedig, ezüst-, arany-, és minden csere nélkül adja ezt a drága vizet, melyben, aki iszik, Fiet in eo Fons aquae salientis in vitam aeternam; oly magasan felemeli őtet, mely magas helyrül származik, tudniillik szinte menyországba. Oh áldott víz! Oh üdvösséges ital!

Másodszor: A Szentlélek jövetelét írván Szent Lukács, azt mondja, hogy úgy jött, tamquam Ignis, mint tűz. Ha a Moyses sátorát, a Salamon templomát és a Nehemias új szentegyházát mennyből bocsátott tűzzel szentelte Isten, méltán az Új Testamentom eleven templomit, az apostolokat, mennyből szállott tűzzel dedicálta, és magának szentelte az Isten. Ha mennyei tűz emészté a Gedeon áldozatát, a Dávid ökreit, az Illyés tulkait, illendő volt, hogy az Új Testamentomnak eleven áldozatit mennyei tűz szentelné éppen égő áldozatul. Ha az istentelen zsidók tüzön vitték által fiokat, hogy bálványnak szentelnék, inkább illett, hogy az Új Testamentom első szülötti, az apostolok mennyei tűz által Istennek szenteltetnének. Ha tüzes karddal őrzi a Cherubim a Paradicsom ajtaját, tüzes nyelvektűl kellett annak megnyitódni. Ha az Úr szekere hordozói, kiket Ezechiel láta, égő tűz és fényeskedő lámpás hasonlatosságát viselték, azoknak is, kik a Christus nevét a pogány népekre terjeszték, égő tűzzel kellett fényeskedni.

Amely fejedelmet szokatlan böcsülettel akartak tisztelni a régiek, tűzzel és égő fáklyákkal fogadták. Iason pap Antiochust Jeruzsálembe várván, égő fáklyákkal méne eleibe; Holofernest minden várasokba Cum Coronis et lampadibus, égő lámpásokkal kísérték. Theodosius császárt tisztelni akarván a nemes várasok, Accensis funalibus auxerunt diem; a Nap világát égő szövétnekekkel fényesítették. Mikor Heraclius, a perzsiai hadból Costancinápolyba méne; mikor Nero Neápoly várasába; mikor Alexander Severus Rómába; mikor Antoninus Caracalla Alexandriába; mikor Julius Bononiába ment, azt mondják a históriák, hogy tiszteletért égő szövétnekekkel mentek eleikbe. Sőt mivel a tűz, fényességével, emésztő erejével és elementomok között való felsőbbséggel a fejedelmek méltóságát jelenti, a nagy császárok előtt régenten tüzet hordoztak. Talám ezzel jelenteni akarták, hogy fényesítnek és melegítnek a fejedelmek adományokkal, de meg is égetnek büntetésekkel. Azért amint a tűzhöz, úgy a fejedelmekhez sem igen közel nem kell járni, hogy meg ne égessenek; sem igen messze nem kell távozni tőllök, hogy melegségekben és világosításokban részt adhassanak. Ő maga, az Isten nemcsak Ignis consumens, emésztő tűznek neveztetik, hanem amikor megjelent is, gyakran tűzben jelent. És azt akarta, hogy templomában, Ignis perpetuus, mindenkor égő tűz találtatnék. Igen méltó volt tehát, hogy a Szentlélek is tűz között és mint tűz, úgy jőne az apostolokra.

Hogy pedig a tűznek csudálatos ereje, cselekedeti és tulajdonsági által a Szentlélek cselekedeti és ajándéki ismértetnének, tűznek neveztetett a Szentlélek, mikor Christus azt mondotta, hogy tűz bocsátani jött e világra, mert a szent doktorok a Szentlelket értik a tűzön, mivel a tűznek hasonlatosságából ismértetik a Szentlélek ajándéki nagy volta.

Ezt hogy jobban értsük, azt kell eszünkbe juttatnunk, hogy valamikor Isten láthatóul megjelent, oly külső jelekben lett a jelenés, melyek megismrétették, mivégre volt az a jelenés. Moysesnek oly tűzbe mutatná magát, mely noha gerjedezett, de a bokrot meg nem égette, ismértetni akarván, hogy az egyiptomi rabság tüze sanyargatja, de meg nem emészti az ő népét. Rettenetes mennydörgés, villámás között jelenék Isten, mikor a törvényt adá, jelentvén, hogy a törvény félelem és rettegés alatt tartja az embereket. Mikor Christust keresztelé Szent János, ártatlan, szelíd, epe nélkül való, de igen tenyésző galamb képében jelenék a Szentlélek, értenünk akarván adni, hogy a Szentlélek szelídekké, jó erkölcsökkel bévelkedőkké tészi azokat, akikre száll, és hogy Christus Urunk, a Noé bárkájából kibocsátott galamb hasonlatosságára, a bűn és kárhozat özönének szünetit hirdeti. Végezetre, mikor az apostoloknak lehellés által adta Christus a Szentlelket, azt ismértette, hogy mint a test lehellés nélkül, úgy a mi lelkünk nem élhet Szentlélek nélkül.

Mikor azért pünkösd napján tűzben jőne a Szentlélek, mikor ő maga is tűznek mondatik, azt kell ebből tanulnunk, hogy azt cselekeszi lelkünkben a Szentlélek, amit külsőképpen cselekeszik a tűz a testi állatokban.

Egyik cselekedete a tűznek az, hogy nemcsak a vasat rozsdátúl, és egyéb érceket hulladékoktúl, de a rétet és szántóföldet is haszontalan avartul és gazoktúl megtisztítja, és tisztítása által gyümölcsözővé tészi. Azért, mikor a szorgalmatos gazda régi gondviseletlensége miatt tövistűl és gaztúl megsoványíttatott földét hasznossá akarja tenni, elsőben tüzet vét az avarba, ezáltal tisztítja és készíti a földet az ekéhez, kaszához. Az Isten mezeje a világon meggyökerezett gonoszságok tövisse miatt nem szenvedheti vala a törvény ekéjét; bé nem vészi vala a jó magot; tövisnél, bojtorjánnál és több veszedelmes gaznál egyebet nem terem vala. Tüzet bocsáta Isten pünkösd napján e világra; felgerjeszté az apostolokat; nagy zúgó és sebesen fúvó szelet támaszta reájok, mely a tüzet az egész világra terjesztené; és megégetvén a hamisságok, bálványozások, istentelen erkölcsök tövissét, az evangéliom ekéjéhez készítené e világot, hogy azután ama mennyből hozott jó mag, az Isten igéje belévettetnék, felnevekednék és bévségesen gyümölcsöznék.

Jusson eszetekbe, mely rút és éktelen vala a föld, első teremtésében; Inanis et vacua; haszontalan és üres vala, azaz magának sem volt ereje, hogy gyümölcsözzék, Isten sem teremtett vala gyümölcsöt benne. De a Szentlélek reá szállván, minden ékességgel megteljesedék: Spiritus Domini ferebatur super aquas; az Isten Lelke vitetik vala a vizek felett, azaz amint Basilius a syriai bötüből olvassa, Incubabat aquis, mint a kotló tyúk az ő tojását, úgy üli, melegíti és belőle kikölti vala a füveket, halakat és égi madarakat, úgyhogy a Szent Cyprianus mondása szerént a Szentlélek vette el magtalanságát a földnek és víznek; ő tette tenyészővé elevenítő magvának erejével. Amit akkor a külső és látható elementomok szépítésében cseleküvék a Szentlélek, azont cselekedte pünkösd napján az emberek lelkével. Haszontalan és üres vala az egész világ; semmi üdvösségre való elevenség és érzékenség, semmi életre való indulat és mozdulás nem vala az emberekben; rútsággal, mocsokkal, istentelenséggel teljes vala a föld kereksége. Egy szóval, miképpen a mi testünk lélek nélkül rút, büdös, rothadandó, úgy a mi lelkünk Szentlélek nélkül bűnben megholt, botránkozásokkal büdös és örök rothadásra vetemedett. De mivel Spiritus est qui vivificat; a Szentlélek élővé tészi a rút dögöt, mert ő Spiritus vivificans, elevenítő lélek, mihent a világra bocsátottaték, mindjárt megújula, megszépüle az üdvösséges életre, a szent és tekélletes erkölcsökre, megelevenedék őáltala a világ.

Másik ereje a tűznek, hogy az igen lágy földet, melyet egy szalmaszállal általlyuggathatsz, erős téglává, cseréppé tészi, kővé változtatja. Hová lehet lágyabb és gyengébb edény az apostoloknál, a Szentlélek vétele előtt? Péter, aki feje vala a többinek, egy leány szavára esküszik, átkozódik, hogy nem isméri Christust. Mindnyájan bérekeszkedtek, félelmesek, gyengék voltak, valamig mennyei tűzzel meg nem keményedének. De mihent ezzel a tűzzel megmelegedének, bátorodván és vastagodván, nemcsak szókat, hanem veréseket és vérontásokat is örömmel szenvedtek; bátran dicsekedvén, hogy nincs oly erős pöröly, nincs oly súlyos verő, mely őket elronthassa. Sem éhség, úgymond Szent Pál, sem mezítelenség, sem nyavalya, sem üldözés, sem felség, sem mélység, sem élet, sem halál el nem szakaszt minket az isteni szeretettűl. Mennyi ezer gyenge szűz leányzók, mennyi gyarló és apró gyermecskék, mennyi gazdag urak és bölcsek örömmel mentek a halálra Christusért? Köszönjük annak, hogy a mennyei tűz megkeményítette és törhetetlenné tette a gyenge lágy földet.

Nemcsak a tűrésben, hanem a cselekedésben is csudálatos erősségek volt az apostoloknak ettűl a mennyei tűztűl. Látjátok-e a nagy álgyút, valamig tüzet nem adnak gyújtólyukába, semmit nem ront; semmi ereje nincsen; akármely gyermek körüle forog és kezét vagy fejét beléje tészi; de mihent a tűz megilleti gyújtólyukát, rettenetes pattanással kőfalakat ront, és valamit előtte talál, földre döjti-ontja. Ilyenek valának az apostolok; a Szentlélek vétele előtt semmi erejek nem volt, de mihent a mennyei tűz bennek felgyújtaték, senki ellenek nem állhata: minden bálványokat földhöz verének, minden ördöngösöket meggyőzének, minden világi bölcseket megszégyenítének, minden fejedelmeket és országokat meghódoltatának, és nem úgy, mint a Dávid király vitézi közzűl legnevezetesb, csak nyolcszáz embert győzének, hanem mindenik apostol egész országokat holdoltatott, felemelvén a szent kereszt zászlóját. Egy szóval, miképpen a tüzet bé nem rekeszthetni, hanem akármely erős bástya alatt fellobbanván, mindent elszaggat, és elhány, valamit ellenében talál, úgy a Szentlélek tüze az apostolok szüvében meggyulladván, lángját szájokon kibocsátotta, és ennek gyors indulatját senki meg nem tartóztathatta.

Mit mondjak a csudatételekre adatott erősségrűl? Christus szava, hogy az apostolok nagyobb csudákat cselekedtek, hogysem ő maga. Ezt a szent atyák magyarázata szerént vagy azért mondja Christus, mert külső csudákat olyanokat cselekedtek az apostolok, kikhez hasonlókat nem olvasunk Christus Urunkrúl; minthogy a Szent Péter árnyéka betegeket gyógyított, a Szent Pál kis keszkenője és térdkötője ördögöket űzött. Vagy azért, mert nagyobb csuda, hogy a gyarló és halandó emberek által meggyőzi és kikergeti Christus a pokolbéli Góliádot, hogysem ha önnönmaga venne diadalmat rajta. Vagy azért főképpen, mert a pogány nemzetek megtérése, az evangéliom terjedése sokkal nagyobb csuda minden testi csudáknál. Az apostolok által pedig többen hittek, hogysem a Christus prédikállásának hallásából. Ha azért Christus sok testi halottakat támasztott, az apostolok szám nélkül több lelki holtakat elevenítettek. Ha Christus a testek vakságát világosította, betegségeket gyógyította, éhségeket enyhítette; az apostolok lelki vakságokat és betegségeket gyógyítottak. Ez a mái tűznek ereje, mely az apostolokat ily hatalmasokká tette.

Harmadik tulajdonsága a tűznek, hogy noha meg nem lágyítja, amit a melegség keményített, hanem inkább keményíti, de Quae frigore concreta sunt, calore solvuntur; amit a hideg keményít, azt a tűz elolvasztja. Azért nemcsak a viaszt és jeget, hanem a kemény vasat és föld gyomrában nevekedett érceket is lággyá és elfolyóvá tészi a tűz. Panaszolkodással mondotta régen Isten, hogy az emberek szíve gyémánt keménységre jutott; Posucrunt cor suum ut adamantem. Homlokok rézzé, nyakok vassá lett; Nervus ferreus cervix tua, et frons tua aerea; Orcájok pedig kőnél inkább megkeményedett; Induraverunt faciem suam super petram. De mihent a Szentlélek tüze megilleté ezt a keménységet, Flabit spiritus ejus, et fluent aquae; megolvadának a jegek, meglágyúlának a vasak, elváltozának a  kemény szívek. Ki nem tudja, mely kemény vala a Szent Pál szíve, mikor a híveket öldökli, mészárolja vala? de mihent a Szentlélek illeté szívét, úgy meglágyúla, mint a viasz, és csak azt kiáltá: Domine, quid me vis facere? Uram, nem rugóldozom az eszten ellen; kész az én szívem mindenre, valamit akarsz. Mit mondjak Mária Magdolnárúl és a több szentekrűl? kik igazán azt kiáltották: Anima nostra liquefacta est, at dilectus locutus est. Facium est cor meum ut cera liquescens; Nemcsak meglágyúlt, hanem megolvadott, mint a viasz a mi lelkünk, szívünk, mihent a mi Szeretőnk hozzánk szóllott.

Tudjuk és szemünkkel látjuk, hogy a mennykő tüze sokszor megolvasztja a szablyát, épen maradván hüvelye; az aranyat egybeereszti erszény sérelme nélkül; a bort megemészti hordó bontakozás nélkül. Milyen a Szentlélek tüze? Nem színnel és külső tettetéssel változtatja az embert, hanem szívét lágyítja és belső vétkét megemészti. Ama gyilkosnak kardját megolvasztja, ama dúsgazdag aranyát szegényekre folyatja, ama részeges boriszákságát megszáraztja.

Negyedik cselekedete a tűznek, hogy a setét házat megvilágosítja, és mindennek kimutatja színét, melyet a setétség béfedett volt. Oh, mely nagy vakságban, mely veszedelmes setétségben vagyon a mi lelkünk, ha a Szentlélek tüzével nem világosíttatik! Amely úton mi járunk, igen setét és csuszamós, síkos út: Via illorum tenebrae et lubricum; ezt pedig az ördög számtalan rejtett tőrökkel és kelepcékkel megrakta; In via hac qua ambulabam, absconderunt laqueum mihi: úgyhogy, amint Szent Dávid szól, mint a záporesők, úgy hullanak a sok tőrök, melyekben megakad lábunk; Pluet super peccatores lagueos. Nincs egyéb mód, hogy a sok veszedelmeket elkerüljük, hanem ha a Szentlélek Isten megvilágosítja lelki szemeinket és igazán kimutatja mennyei fényességével és megismérteti velünk a világ hiúságát, az ördög csalárdságát, a test csintalanságát, a mennyei dücsőség nyugodalmát, az örök kárhozat rettenetességét, a bűnök ocsmányságát. Egy szóval, Docebit omnia, et suggeret omnia; mindenre megtanít, mindent eszünkbe juttat, valami hasznos vagy szükséges üdvösségünkre: Ut non lateat quod latebat: et suave fiat quod non delectabat; hogy világoson lássuk, amit elébb nem láttunk, és édessé légyen, amiben elébb nem gyönyörködtünk.

De ki győzné a tűznek minden tulajdonságit vagy a Szentléleknek minden ajándékit előszámlálni?

Ha a tűz mindent megmelegít, megemészt, tűzzé változtat, a Szentlélek mennyei szerelmével gerjeszti szívünket, fogyasztja és emészti bennünk a testi kívánságokat, és végre, Quod natum est ex Spiritu, Spiritus est; lelki emberekké változtat minket.

Ha a tűz, Nunquam dicit, sufficit; soha meg nem elégszik, hanem annál inkább nevekedik, mennél több fát raknak reá; amely szívet a Szentlélek felgerjeszt, soha az isteni szolgálatnak és a tekélletes életnek nevelkedésében elégséget nem talál, sőt mennél tovább mégyen a jóban, annál inkább nevelkedik benne a szentség kívánása.

Ha a láng soha nem nyugszik, hanem a földtűl mindenkor ég felé siet, akiben ég a Szentlélek tüze, nem nyugszik, nem hivolkodik, hanem szünetlen öregbíti szent erkölcsökkel és aítatos indulatokkal isteni szerelmét; felemeli értelmét a mennyei dolgok szemlélésére; akaratát csak az egy Istenre fordítja, mint céljára minden igyekezetinek és fáradságinak.

Ha a tűz jó ízt ád a húsnak, melyet őnálla főznek, úgyhogy amit nyersen meg sem kóstolhatnánk, azt főve kedvesen ehetjük, a Szentlélek tüze is minden munkának ízt ád, édesít minden fáradságot, úgyhogy az igazak ugyan dicsekednek a sanyargatásokban, Gloriamur in tribulatione, mert az Isten szeretete szívökbe öntetett a Szentlélek által, mely nékik adatott. Azért semmi fáradság nem nehéz, semmi nyomorúság nem únalmas, mikor a Szentlélek tüze elvészi nyersségét ezeknek.

Ha a tűz fényessé tészi a fekete vasat, ha könnyűvé tészi és felemeli a nehéz vizet, mikor felforralja vagy párával gőzölteti, a Szentlélek tüze is megfényesíti és a testi kívánságok terhétül üresítvén, könnyűvé tészi a mi lelkünket.

Oh mely csudálatos, mely hasznos és üdvösséges tűz a Szentlélek tüze! Ez a földi embert mennyeivé változtatja, a setétségben lévőket megvilágosítja, a hidegeket felgerjeszti, a nehéz és földhöz ragadott szíveket felemeli, a késedelmeseket serényekké tészi. Ez emészti lelkünk rozsdáját, tisztítja undokságát, változtatja és tüzessé tészi kívánságát.

Ezt a drága tüzet, ezt az üdvösséges vizet nemcsak az apostolokra bocsátotta Christus pünkösd napján, hanem kész mireánk fejenként szállítani, ha ennek vételéhez méltó készülettel találkozunk. Régenten bezzeg azt mondotta vala: Non permanebit spiritus meus in homine in aeternum, quia caro est; Az én lelkem soha nem marad az emberben, mert test. A testi emberben az Isten lelke nem marad, miképpen Christus mondja, hogy a világ nem veheti a Szentlelket; addig tudniillik, míg gonoszságát megtartja. De minekutána az Ige testté lőn, új ígéretet tőn Isten, hogy kiönti az ő lelkét minden testre, mely az Isten lelkében részesülni akar, és a Szentlélek által a test lelki tulajdonságokba öltözik, mint a tüzes vas részesülni szokott a tűznek tulajdonságiban.

Keresztyének, a világi elementomok között semmi üressen nem maradhat, hanem ha a szivárványból kiszívod a levegőeget, természeti ellen is a nehéz bor felmégyen utána, csakhogy megtöltse azt a helyt, amelyből kiszíttad az eget: azonformán lehetetlen, hogy a mi lelkünk üressen maradjon, és vagy a Szentlélek vagy a gonosz lélek ne lakozzék benne. Akiben Szentlélek vagyon, az igazán Isten temploma, úgymond Szent Pál, sőt Isten fia: Qui spiritu Dei aguntur, ii sunt filii Dei; és minden lelki jókkal, minden mennyei gyönyörűségekkel teljes, mert Spiritus tuus super mel dulcis; édesebb méznél az Isten lelke. Melyre nézve felkiált Salamon: Et quam bonus et suavis est Spiritus tuus Domine! Oh mely jó és gyönyörűséges, Uram, a te lelked! Azért, aki részes ebben a Szentlélekben, mindenkor víg, mert minden jókkal teljes, örvendez a világi ínségekben, nem búsul a testi fogyatkozásokban, nem ragaszkodik az elmúlandókhoz, nem retteg a haláltúl, mert megholt magának és a világnak, hanem él csak az egy Istennek. Semminek tartja a földi gazdagságot és böcsülletet, megútálja a testi kívánságokat, megzabolázza a rendetlen indúlatokat. Aítatossággal, kegyességgel, mennyei kívánságokkal, állhatatossággal, egy szóval mindennémű mennyei áldásokkal teljes. Aki pedig kirekeszti ezt a Szentlelket, mindjárt a gonosz lélek száll helyébe, mely a kevélységnek szédelgő lelke, a fajtalanságnak tisztátalan lelke, a tévelygésnek, vakságnak, telhetetlenségnek veszedelmes lelke. Valakit pedig ez a lélek megnyergel, azt a pokolnak és kárhozatnak undokságos vétkeivel halmozva teli rakja, világi kívánságoknak hóhérsági alá adja, minden gonoszságnak prédájává tészi.

Lássátok azért, keresztyének, melyik lelket választjátok. A Szentlélek nélkül Christus tagjai nem lehettek, mert Szent Pál írja, hogy nem Christusé, akiben Szentlélek nincsen. A Szentlélek nélkül Isten fiai nem lehettek, mert csak a Szentlélek kiáltja ama szókat mibennünk: Abba Pater; Atyám Istenem. A Szentlélek nélkül lelki élet bennetek nem lészen, mert Si spiritu facta carnis mortificaveritis, vivetis; úgy ígér életet Isten, ha a lélek öldökli bennetek a test cselekedetit. A Szentlélek nélkül igaz hitben nem lehettek, Christusrúl vallást nem tehettek, mert Nemo potest dicere, Dominus Jesus, nisi in Spiritu sancto; Senki Jézust Urának nem mondhatja, ha nem Szentlélekben. Egy szóval semmi jó nem lehet bennünk a Szentlélek nélkül; ki a mi hidegségünket felgerjeszti, kevélységünket megalázza, vadságunkat megszelidíti, bűneinket kitisztítja, lelkünket megeleveníti. Ezt keressétek, keresztyének, ezt szomjúhozzátok, és eszetekben tartván, hogy Spiritus non habitat in corpore subdito peccatis; a bűnben heverőkben nem lakik a Szentlélek, kitérjetek bűnötökből; az Isten áldása maradjon rajtatok. Ámen.

 

1636




Hátra Kezdőlap Előre