Csúzy Zsigmond

Mennyei muzsika és tánc

Legyen szabad most énnékem együgyűen a mennyei Báránynak menyegzejéről kérdeznem: ha abban a menyegzőben, abban a mennyei boldogságban lészen-e valami enni- vagy innyavaló? azaz a dicsőült lelkek észnek és isznak-e vagy nem? Seraficus Szent Bonaventura sokakkal alétja, hogy igenis; okát adván, mert meg vagyon írva: Panem angelorum manducavit homo, tehát ha az angyaloknak kenyerek vagyon, a dicsőült lelkeknek is. A mennyei Vőlegénynek is az a szova: Comedite, et bibite amici mei. Dávidnak pedig: de torrente voluptatis potabis eos. Sőt maga Üdvözéttőnk mondása, Non possunt jejunare filii nuptiarum, donec Sponsus cum ipsis est, és másutt: Non bibam de genimine vitis hujus; nem iszom mostantúl fogva a szőlőtermésből a' napig, mikor amaz újat iszom veletek az Atyám országában; tehát mind étel, mind ital lészen ott. Osztán: minden érdemnek jutalmának kell lenni; sokat érdemlünk pedig mind böjtölő éhség, mind szomjúság által, s ezért is mondatnak Urunktól boldogoknak, akik most éheznek, mert az örök életben megelégéttetnek. Ellenbe nyilván ellenzőt tanét Szent Pál apostol: Az étek a hasnak és a has az étkeknek, az Isten pedig mind ezt s mind azokat elrontja. Szent János is ebben az értelemben vagyon, Non esurient, neque sitient amplius. Boldog Isten, minémű menyegző lészen tehát az, melyben a vendégek se nem észnek, se pedig nem isznak?

Megfelel Szent Ágoston, s azt mondja: a dicsőült lelkeknek lelki eledelek lészen maga az Isten, isteni dicsősségével, mellyel is kívánsága szerént bételvén a lélek, teljességgel megelégéttetik, és minden érdeme (in principali) a lélekben megjutalmaztatik. Ezért monda Dávid: Satiabor cum apparuerit gloria; hogy akkor elégedik meg, mikor az Isten dicsőssége megjelenik. Melyből azt hozza ki Szent Jeronymus: Nem eszünk, se nem iszunk jövendőben, hanem az angyalok kenyerével élünk, mely tönnönmaga az Isten. Csodálatos menyegző, melyben se étel, se ital, kiváltképpen olyan nem lészen, aminéműt talán gondolnak némely testiek, kiknek Szent Pál mondása szerént hasok az istenek. Aquinbéli Szent Tamás angyali doctor bizonsága, vagyis vélekedése szerént mindazáltal valamely csodálatos és sokféle gyönyörűséget magában foglaló minéműség és ízes nedvesség lészen, melyet képezett vala amaz zsidóknak adott manna, mely is emberi nyelvvel kimagyarázhatatlan gyönyörűséggel gyönyörködteti a boldogultak nyelvét és ízlését.

Szabadossan hadd kérdjem másodszor: abban a menyegzőben lészen-e valami muzsika? Mivel abban a mennyei menyegzőben ki-ki a maga érdeme szerént különb-különb muzsikával, úgy különb-különb muzsika szerszámmal is fog vigadozni, vajjon a tudósok, főképpen, akik másokat oktatnak, minémű néven nevezendő muzsika szerszámmal fognak vigadozni? Mert ugyanis ki lantot, ki hegedűt, ki sípot, ki trombitát, ki pedig inkább kedvelli a virginát. Halljuk, aki eziránt többet látott és hallott, Szent János apostolt, aki azt mondja: Audivi vocem de Coelo, sicut citharedorum, citharizantium, in citharis suis; szózatot hallék az égből, mint a citarások szova, kik citaráznak az ő citarájokon. Továbbá: Látám (úgymond) azokat, akik meggyőzték a fenevadat az övegtengeren, habentes chitara Dei, nálok lévén az Isten citarái, és énekelvén a Báránnak énekét. És megnyitván a Bárány a könyvet, a huszonnégy vének leesének a Bárány előtt, habentes singuli citharas, mindeniknek citarájok lévén. Nézd el, keresztény lélek, a vénekről szól az Írás, mintha csak ők volnának muzsikások, mintha csak ők mennének abban a menyegzőben, és nem az iffiak is?

De hagyjuk ezt másszorra, és inkább azt nyomozzuk, mi szükség van citarára az égben? Kiváltképpen kedveli az Isten a citarát, mert minden gyönyörűséges zengése a tolltól (úgymond) és a pennától vagyon. Tollal verettetik a citara, és az eget bétölti gyönyörűséges zengéssel; ezért is, qui laborant penna, citharedi sunt; azok neveztetnek valóságosan citarásoknak, akik pennával fáradoznak. Kik munkálkodnak? kik fáradoznak pedig tollal többet, és pennával, mint a tanulók és tudósok? kivált akik másokat oktatnak. Ők lésznek tehát abban a mennyei menyegzőben a Báránynak citarási, citarát pengetvén és Dáviddal így énekelvén: Exurge psalterium! exurge cithara mea; serkenj fel, zsoltárom, serkenj fel, citarám. Hálát adok néked, oh Isten, a citarán, oh Istenem! Psallam tibi in cithara Deus Israel; citarán éneklek tenéked, Isten, oh Istenem! De ha már bátorságossan szólani kezdettem arról a mindenféle gyönyörűséget magábanfoglaló Bárány menyegzejéről, hadd kérdezzek még egyet: vajjon muzsika lévén ott, nem lészen-e tánc is? mert ugyanis most a menyegző tánc nélkül siralmas, és szomorú tornak neveztetik inkább. Guilielmus híres doctor egy egész nagy könyvet írt a tánc ellen. Hasonlóképpen Guzmán Péter, Navarinus és mások többeken, ki-ki szidalmazván, kárhoztatván és minden gyalázatra méltónak alétván a táncot, mint ördögtől kigondolt nagy gáncsot. Úgy vagyon, s én is eziránt egy húron pendülök. Csakhogy ők a rendetlen, feslett, tobzódó és tisztátalan táncról szólanak és írnak, minéműeket látunk gyakortább, és az Izrael fiai bálványozva elkövettek; én pedig a tisztességes és szabad táncról szólok, melytől távul minden feslettség, s azt mondom, hogy az ilyen tisztességes tánc abban a mennyei menyegzőben is lészen.

Halljad azért, fondorkodó, eziránt Szent Basiliust, mit mondjon: Ha szomorú vagy, hogy ím kedves magzatodtól megfosztattál, azzal vigasztald magadat, hogy magzatod helyett sok angyalok vannak, kikkel táncot járhatsz a Krisztus széki előtt. Halljad a vitézkedő Anyaszentegyházat a szüzekről szólván: Jézus, ki a liliomok közt mendegelsz, a táncoló szüzektől környülvétetvén, valahová célosz, mindenütt szüzek késérnek és dicséretekkel utánad futván, gyönyörűséges éneklésekkel zengedeznek. Sőt még az Isten lelke is bizonyítja ezt próféta Malakiás által, mondván: Feltámod néktek, az én nevemet félőknek az igazságnak napja, és egészség az ő tollában; et egredimini, et salietis, sicut vituli; s kimentek, és ugráltok, mint a csordabéli borjúk. Ki merészli tehát mondani, hogy ott tánc nem lenne? Bezzeg azért is inkább fel kell vágyódniok, kiknek táncra viszket itt a talpok.

Osztán nyilván mondja Dávid a dicsőültekről, hogy a gyönyörűség patakából itattatván, megrészegülnek, ab ubertate Domus, az Isten házának bővségétől. Megrészegülnek (úgymond Szent Anselmus) a szemek és a fülek, megrészegülnek a kezek és egyéb tagok, tehát a lábok is; ezért nem csodálom, ha tánc is lészen ott. Melyre nézve mondotta vala talám Salomon, Tempus saltandi, mindennek ideje vagyon. Nemde a táncolással örömét tapasztaltatja-e az ember? lehetetlen pedig nagyobb öröm, mint a mennyei Bárány menyegzejében, melyhez hasonlót sem a szem nem látott, sem a fül nem hallott, sem az elme ki nem gondolt.

Tagadhatatlan igazság tehát, hogy mennyégben is táncolások lésznek, melyekben, hogy mi is eszessen, mint amaz öt eszes szüzek, részesülni kívánunk, elébb az ó emberből levetkőzvén, új emberben, azaz menyegzős ruhánkban kell öltöznünk, s nem elaludt füstös, hanem égő lámpásokkal és felövedzett ágyékokkal odajárulnunk, és nemcsak kétszer, Domine, Domine, hanem háromszor kiáltanunk: Domine, Domine, Domine! azaz corde, ore, et opere, mert meg vagyon írva, factores legis justificabuntur, azok igazéttatnak meg, s érdemeseknek találtatván, ugyanazok is bocsáttatnak oda bé, akik az Isten törvényeit cselekedettel bételjeséttik.

 

1725




Hátra Kezdőlap Előre