Illyés István
Mikor az Isten szövetségének szekrényét Obededom házából a maga várasába Dávid király bévitte, mely igen nagy örömben a királlyal egyetemben volt légyen az egész Jeruzsálem, meg vagyon írva: Dávid és Izráelnek egész háza viszik vala az Úr testamentoma szekrényét vígan és trombitálva, cimbalmok, hárfák és citarák zengésével.
Hát immár ti, Krisztusban szerető hallgatóim, Szűz Máriának ájtatosi! mit véltek az Isten Anyjának, igaz szövetség szekrényének örvendetes mennybeviteléről? Ha az árnyékozó figurának, képező példának az Obededom házából Jeruzsálembe vitele oly igen nagy örömmel ment végbe, mit véltek (mégis kérdem) a példázott valóságról: micsoda dicsőséges nagy örömmel vitetett fel ma e földi alacson helyről a felséges mennyei királynak dicső várasába? Én Damascenus Szent Jánossal azt mondom: ma, ma az élő Istennek szent és eleven szekrénye az Úrnak felséges templomában megnyugszik, és Dávid, az ő Atyja (kinek véréből származott vala) nagyon örvendez. Mind a kilenc angyali karok örülnek, vigasságos ünnepet tartanak, és a Mária dicsőségét éneklik, prédikálják.
S hát a szent pátriárkák, próféták és több dicsőült lelkek, vajon nem voltak-e ebben az angyalok örömében részesek? Vaj! bizony részesek voltak. Mert akit ők azelőtt példákban jelentettek, akit jövendöltek, akit távolról az igíretekben néztek, azt itten szemtől szembe látták. Látta Ádám azt az áldott asszonyállatot, kiről igíretben hallotta vala, hogy ő rontja meg a kígyónak fejét. Látta Noé azt a bárkát, mely által nem kevés lelkeknek, mint az ő idejében, hanem az egész emberi nemzetnek lett szabadulása. Látta ma Ábráhám az őnéki igírtetett magzatnak (kiben a földnek minden nemzetségi megáldatnak) szerelmes édes anyját. Látta Moyses az égő, de meg nem égő, hanem szüzességében épen megmaradó csipkebokrot. Látta Isaiás azt a szüzet, akiről jövendölt vala, hogy méhében fogad és fiat szül és a neve Emmánuelnek hivattatik. Látta Jeremiás, akiről mondotta vala: Faemina circumdabit virum; új dolgot cselekedett az Úr a földön: az asszonyállat férfiat vészen környül, azaz a Krisztust, aki azon szempillantásban, hogy a Szűz méhében fogantatott, értelemmel, okossággal, bölcsességgel teljes és tekélletes férfiú volt. Látta Ezékiel ama bézárlott kaput, melyen férfiú (amint ő szól) által nem ment, mert az Izráel Ura Istene ment bé rajta. Látták mind a dicsőült szentek, és őtet ama Judit asszony dicsíretivel eképpen áldották, dicsírték, magasztalták: Tu gloria Jerusalem, tu laetitia Israel, tu honorificentia populis nostri; te Jeruzsálemnek dicsősége, te Izráelnek vigassága, te a mi népünknek tisztessége.
Hogy pedig itten a szent asszonyállatokról magán szóljunk, ezek mintegy magoknak tulajdonítván ezt az örvendetes ünnepet; Cantantes, chorosque, ducentes; vigan énekeltek, és muzsikaszerszámokban (egy olyan módon, mint régen a diadalmas Dávidnak) seregestől örvendeztek. Ama próféta szűz, az Áron nénje, Mária a több szűz leányzókkal, Sára asszony, az Ábrahám felesége a házas állapotbéli szent asszonyokkal, Anna profetissa az özvegyekkel eképpen őtet magasztalták: Cantemus Dominae, gloriose enim magnificata est; énekeljünk Nagyasszonyunknak, mert dicsőségessen felmagasztaltatott.
Én elhittem Szent Hieronymussal, hogy ő maga is Üdvözítő Urunk szentséges Anyjának eleibe sietve jött, fiúi szíves nagy örömmel őtet fogadta, és dicsőséges trónusba, felséges királyi székbe magával helyheztette. Elhittem végre azt is, hogy ily kimagyarázhatatlan örömben, dicsőséges felmagasztalásának örömében Nagyasszonyunk is nem hallgatott, hanem ilyen hálaadó dicsíretre azonnal fakadott: Magnificat anima mea Dominum. Magasztalja az én lelkem az Urat.
1708