Illyés István

Az angyal és a szűz

Nagy vakmerőség volt az embertől, hogy a maga méltóságos állapotával, melyben az angyali méltóságnál kevéssel alább Istentől helyheztetett vala, meg nem elégedvén, az Isteni hasonlatosságra Lucifer módjára vágyódott. De bizony a büntetés is, mely azt követte, valóba nagy lőn, és igen terhes, mert nemcsak, az esztelen barmokhoz hasonlíttaték, hanem a halálnak is kemény szentenciája (more morieris) fejére szálla. Testi halála ugyan szenvedhetőbb lett volna, de ami kimondhatatlanul keservesb, az örök halálnak lőn prédája. Oh keserűséges nagy eset, annyira felmagasztaltatott állapotból oly igen mélységes nyomorúságba! Sok óhajtásokkal várták a régiek, aki az emberi nemzetet ily nagy esetéből felemelje. Ezt óhajtotta Moyses ama könyörgő igékkel: Kérlek Uram, küldd el, akit elküldendő vagy. Ezért kiáltott fel Isaiás: Oh szakasztanád meg az egeket, és szállanál le! Erre célzott Dávidnak imilyen imádsága: Mutasd meg Uram nékünk irgalmasságodat, és szabadításodat adjad nékünk.

Ezekre a kiáltásokra, Concertatio magna, azaz néminemű versengés lőn az igazság és irgalmasság között, úgymond Szent Bernard. Az Igazság bosszúállást kéván, s azt mondja: Igaz vagy, Uram, és igaz a te ítéleted. Tégy hát igazat, és vesszenek el, akik tőled elpártoltak. A pártos angyaloknak meg nem engedtél, s hát az embereknek megengedsz? Egyenlő a vétek mind a két részről, mert ha Lucifer hozzád hasonló akart lenni, ezek is arra vágytak, hogy legyenek mint az istenek. Légyen tehát a büntetés is egyenlő. Már a szentenciát, hogy halállal halnak meg, kimondhattad: meg kell tehát annak maradni. Az Irgalmasság ellenben feláll, s ezeket mondja: Való ugyan hogy az emberek vétke nagy, és eddig is felesleg volt hozzájok az engedelem. De ha új kegyelem adatik nékik, magokat megjobbítják, penitenciára térnek, és téged, Úr Isten! áldanak, magasztalnak. Hogy a pártos angyalok pokolra hányattak, jól vagyon, mert azok tulajdon gonoszságokból ellened támadtak. De az ember kísértet által megcsalatott, és gyarlóságból elesett. Amazok a gonoszságban megátalkodtak; ezek gyakor fohászkodásokkal tehozzád a kegyelemért folyamodtak. Maradjon azért, ámbár, maradjon helyben a kimondatott szentencia, és haljon meg testben az ember, de éljen a kegyelem által lélekben.

Ugye szükséges a bűnért az elégtétel (így felel az Igazság), meg kell fizettetni az adósságnak, s kicsoda fizeti meg azt nékünk? Véghetetlen nagy a bűnnek gonoszsága, és azért az elégtételnek is véghetetlen árúnak kell lenni, amelyet sem angyal, sem ember (aki csupán csak ember) nem tehet, végbe nem vihet. Kicsoda tehát vállalja fel azt? Quis ibit nobis?

Erre a concertációra; az Igazság, és Irgalmasság közt való versengésre, Atyaistennek örök igéje, könyörülvén az emberi nemzeten, így szóla: Nem akarom a bűnösnek halálát, hanem hogy megtérjen, és éljen. Azért, Ecce ego, mitte me. Ímé Atyám! ímé én, küldj el engem. Felveszem magamra az emberi természetet, elrejtem abban istenségemet, és a halálra szentenciáztatott emberért halált szenvedvén, eleget teszek az igazságnak. Ha Ádám Quasi unus ex nobis, akart lenni mint egyik közülünk; lészek én In similitudinem hominum, hasonlóvá az emberekhez, és mint egyik őközűlük. Ha Ádám engedetlenné lett, és azért halált érdemlett, engedelmes lészek én mindhalálig. Ha Ádám véghetetlen adósságba esett, én azért megfizetek, és adóslevelét a keresztre felfüggesztvén, letörlöm. Megnyugovék ezen az Atyaistennek tetszése: parancsolá Gábriel angyalnak, követségben menjen, és mondja Sion leányának: Ecce Salvator tuus venit; Imé a te Üdvözítőd eljő. Mondja az emberi nemzetnek: Nolite timere: Deus ipse veniet, et salvabit vos; ne féljetek, ímé az Isten ő maga eljő, és megszabadít titeket.

És ezt a mennyei követséget írta meg Szent Lukács a mai evangéliumban. (…)

Amennyivel nagyobb és felségesb méltóságú az, akitől küldetik a követ, annyival méltóságosb és felségesb szokott lenni a követség. Itten ki légyen az, akitől küldetett a követ angyal, megmondá az evangélista, missus est a Deo, hogy Istentől. De ha tőlem kérditek, micsoda az Isten? Félek rajta, úgy ne járjak, amint Simonides filozófus. Erről azt olvasom, hogy midőn egykor Hieron nevű siracusai király kérdette volna tőle, micsoda az Isten, az okos bölcs ember időt kért a feleletre. Az eltelvén, megint több napokat kévánt, és mindaddig vontatta a feleletit, hogy végre kínszeríttetett megvallani: Minél többet gondolkodom, úgymond, annál homályosabbnak a dolgot tapasztalom. Ugyanis az emberi elme voltaképpen meg nem foghatja, nyelv ki nem magyarázhatja, mi légyen az Isten. Mert ha a mi szemeinknek gyengesége a fényes napra igyenesen nem nézhet, sokkal inkább elménknek csekélysége a felséges Istent, úgy, amint magában vagyon, nem értheti. Lucem inhabitat inacessibilem; oly fényességben lakik ő, melyhez a mi értelmünk nem közelgethet, azt mondja Szent Pál. Elég ezért tudnunk, hogy Deus omnipotens. Incomprehensibilis cogitatu. Mindenható Isten, megvizsgálhatatlan felség és hozzájárulhatatlan fényesség az, aki ma Gábriel angyalát küldötte.

Ha tovább kérditek, honnét küldötte, hol vagyon az ő trónusa és felséges udvara? In coelo sedes ejus, azt mondja a koronás próféta, hogy az empyreum égben helyheztetett az ő királyi széke, ott látta őtet, noha távolról, Isaiás próféta. Sedentem super solium excelsum, ülni egy magas és felemelt királyi széken. Látta Dániel, és azt írta felőle: Thronus ejus flammae ignis; hogy az ő királyi széke tüzes láng. Udvara népének száma pedig ezernyi ezer, és tízezerszer való százezer. Immár az empyreum égnek mitőlünk distanciáját, magasan felemelt távolvalóságát tudni ha akarjátok, a matematikus bölcsek azt tanítják, hogy az 332 milliónyi olasz mélyföldeknek számát foglalja magában, úgyhogy ha egy darab kő az empyreum égnek kapujától alábocsáttatnék, és minden órában 200 mélyföldnyi spaciumot jönne, belételnék száznyolcvan esztendő, míg a földre juthatna. Ily igen felséges magasságból, gondoljátok-é, mely hamar érkezett Názáretbe a követ angyal? Hamarább annál (azt mondja egy bölcs lelki tanító), mintsem a nap sugára a föld színére.

Ezeket, amint lehetett, megértvén, azt vegyük fel immár, kihez küldetett ez a mennyei felséges követség. Ad Virginem desponsatam viro; a szűzhöz, ki férfiúnak vala eljegyeztetve, és a szűznek neve Mária. A szüzességről sok szép dicsíreteket sokszor hallottatok. Én most csak röviden, egynémellyekről emlékezem. A szent doktorok egyes értelemmel, a szüzesség, özvegység és házasság között ilyen különbözést tesznek: jó a házasság, mert Istentől az emberi nemzetnek szaporodására rendeltetett. Jobb az özvegység, mert az isteni szolgálatra és a mennyeiekről való elmélkedésre alkalmatosb. Legjobb a szüzesség, mert amazok felett tökéletesb, és az Isten előtt kedvessebb. Azt mondja Szent Pál, hogy aki házasságra adja az ő szüzét, jól cselekszik ugyan; de aki nem adja, jobban cselekszik. A terhes házasság hasonlíttatik a nehéz vashoz; az özvegység (noha fekete gyászos) a tiszta ezüsthöz; de a szüzesség feljebb lépik az ő drága voltában, és hasonlíttatik a finom aranyhoz. Tovább: a házasság, minthogy ez is mennyei sok jókkal, malasztos áldásokkal ékesíttetik, hasonló az holddal és ragyogó csillagokkal világosíttatott éjhez; az özvegység pedig a tisztábban felkelő piros hajnalhoz, de a szüzesség itt is előző a fényességben, és hasonló az homály nélkül tündöklő fényes naphoz. Mégis tovább: a házasság mint valami tenger habjai között, ide s tova hányattatott hajó; az özvegyek már azok közül a parthoz kijutottak, de még szinte teljes bátorságban nincsenek; a szüzek pedig a szabad földön, habok félelme nélkül bátorságossan nyugosznak. Végre: a házas és özvegy személyek szaporítják, vagyis szaporították az emberi nemzetet, de a szüzek, boldogabb gyümölcsözéssel (amint Szent Ágoston szól), az égnek nemzenek.

De mi szükség nékem a szüzességnek dicséretiben elmémet sokat fáradoztatnom? megmutatta és délszínre hozta annak kivált méltóságát ő maga, a szüzek Vőlegénye, midőn nem máshoz, hanem tiszta szűzhöz ezt a mai felséges követséget küldötte: Missus est ad Virginem. Miért pedig olyan szűzhöz küldötte, aki férfiúnak volt eljegyeztetve; úgy jut eszembe (s talám ti sem felejtettétek el), Szent József napján megmondottam. Hogy tudniillik; minden balítélettől és gyanósságtól ment légyen az ő Szűz Anyja.

 

1708




Hátra Kezdőlap Előre