Telek József

Még egy csuda történet

Alemániában három esztendők előtt (így szól Bernardinus de Busti) egy Szent Ferenc szerzetebéli páter Tamásnak egész lába száráról lerohadott a hús, úgyhogy semmi reménység nem volna többé a kirothadott sebnek gyógyulása felől, egybe azért is az orvosok teljességgel el akarták vala vágni az ő lábát. Mit cselekszik a nyomorult szerzetes? nagy bizalommal az irgalmasság anyjához, Máriához folyamoda, és az ő szeplőtelen, tiszta fogantatásának tiszteletére, amint tőle kitelhetett, iszonyatos fájdalommal, féllábon az oltárhoz támaszkodva, egy szent misét mondott, esedezvén a Szent Szűznek, hogy az ő makula nélkül való tiszta fogantatásának dicsőítéséért e siralmas ügyében segítené őtet. Nem is vala haszontalan esedezése, mert csudálatos dolog! mikoron a szent misét sok fájdalmakkal elvégezte, akkor a sebes lába egészen meggyógyult, és aki azelőtt mások segítsége nélkül egy lépést sem tehetett, már maga erejével ép lábon járt, sőt éppen Rómába gyaloglott.

 

1772




Hátra Kezdőlap Előre