Egyszer a tavaszfélt azt látom álmamba, hogy hát valami szót hallok künn: Jere ki Jutka, egy kisnyég! Éppeg hozzám volt a szó. Kimenyek álmamba, s hát az ég egészen megvilágosodik. Vetem a szememet, hát ott van az égen Szűz Mária, olyan gyönyörű szép alak, kihez foghatót életem világába nem láttam. A karján ült az áldott kisded Jézus, s a szépséges Szűz Mária feje még egy kicsit Jézus felé volt hajolva. Akárhogy s mint, onnét a szememet nem tudtam levenni. Az ég olyan szépen ragyogott körültök, hogy imetten sohasem olyan szépen. Letérdepeltem, felfogtam a kezemet s úgy hálálkodtam az Istennek, hogy nekem élve megadta látnom az áldott Jézust. Ebben a hálálkodásomban eszénkedtem fel az álomból. Imettem is mind előttem a képe s ez napságig is olyan jól esik, ha reá gondolok.