A parasztember Magyarországban*

micsoda és mi lehetne;
 egy jó rendbe szedett falunak
 rajzolatjával egyetemben.

 

„Valamely féregnek kell lenni, amely az Országnak éltető erejét mind jobban jobban emészti; ki kell ezt keresni, és (az Ország Fejedelmének) megölni, minek előtte ez győzhetetlenné lészen”

Elöljáró beszéd

Midőn az én írásom már majd a nyomtatáshoz közelítene, gondolkodtam, hogyha csináljak-é elöljáró beszédet. Mösernek+ drágalátos eszmélkedései kerültenek kezembe: találám pedig, hogy ez az ember Vesztfáliában sokakról úgy gondolkodott, amint én. Nagy kedvvel olvastam főképpen a száznegyvenedik levelet a második részben, melyet is azontúl elöljáró beszédemnek csináltam. Ahol Möser törvényes tanács így ír:

„Már egynehányszor csudálkoztam rajta, hogy miért minden országbéli elöljáró, mindenik tartománynak különös szokásai, szükségei és törvényei szerént való rövid és világos tanítást nem nyomtattat a köznépnek, amelyben az ott forgandó ítélettétel, az ő megfoghatása szerént előhozattatnék, s egyszersmind maga segedelmére való jó tanács és mód irattatnék, azon formára, mint Tissot cselekedett az egészségnek állapotjában. Az ilyetén munka, ha ez öreg és próbált emberektül (kik ezzel azonkívül is keveset vesztenének) irattatnék, és az elöljáróktól helybe hagyattatnék, minden vetekedés nélkül nagy haszonra válna, és sok törvénytudót a haszontalan pertül megmentene. A mostani idők sok más egyébféle oktatással szerették a községet. Módot nyitottak arra, hogy az ember magának az olyan esetekben, hol orvost nem kaphat, miképpen segítsen; amint is különféle eleségeknek veteményeit, a szederfáknak ültetésit, a méheknek szaporodásit, a pálinka égetését, és több más gazdaságbéli haszon eránt való külömbféle aprólékos írásokat világosan és érthetőképpen adtak elő. Miért tehát ne cselekednének ilyent az őtet illető törvényes állapotokban is? Miért légyen az emberi oktatásnak ez a része, mely a közjóra oly szükséges, egyedül az esküdteknek titkaiban eltemetve? És micsoda okokat hozatunk elő, hogy magunkat ezen kis gond eránt mentegethessük, holott e dologban a köznépnek hasznára, a legtöbb németországi birodalmakban már sokan mindeddig szorgoskodtak? Az ország törvényének tudása és rendelései bizonyára mindazoknak nagyon szükséges, valakiknek azok szerént élni és ítéltetni kelletik; ez igen nemes tudomány, mert az elmélet is magasztalja; ez a községnek is hasznos, mivel magát a paraszt ezerféle esetekben is segítheti, és nem szükséges, hogy mind jó és rossz tanácsot drágán fizessen. Minő sokan esnek a büntetésbe, melyet elkerülhetnének, ha csak valamely rövid oktatással volnának is felruházva? Mely sokan kiadják kölcsön véres veritékkel keresett kevés pénzecskéjeket, az ehhez szükséges vigyázatnak esméretsége nélkül? Mely sokan panaszkodnak adósságoknak bészedési végett, az efféle állapotoknál esendő nehézségeknek gyanakodási nélkül? mely mind nem történne, ha ők jobban volnának oktatva.

Mindazonáltal az ilyetén oktatás közönségesképpen nem minden országokra szolgálandó, aminémű külömb-külömbfélével mi bírunk; hanem ez mindenik országnak tulajdon törvénye szerént légyen alkalmaztatva; ezt az országban felvétetett mindenféle szokásokbul és rendelésekbül kell kihúzni, mely valami rövid summája legyen a közönséges törvénynek, amennyiben ez a köznépnek gyakorta előadandó dolgait illeti, hogy mind az efféle esetek eránt a szükséges okoskodást és segítő módot magába foglalja, mely által vagy a pert elkerülni, vagy pedig az elkerülhetetlent igazságosan megítélni lehessen. Jóllehet az ilyetén kívánságok szerént nehéz az efféle munka, és mind a könyvírót, mind pedig a könyvnyomtatót ettül elijeszti; de ugyanezért kellenék oly nyilvánvaló gondviselés tárgyának lenni, hogy az elöljárók az ilyetén munkának rendelésében, előmozdításában és kiszolgáltatásában fáradoznának.”

Ennyire Möser, oly ember, ki sokszor okosabban képzelődött, mint némely bölcsek gondolkodnak és ítélnek…

Az én hazámnak gyarapodása iránt való félelmes kétségeskedésem miatti haldokló reménységem ismét feléled II. Józsefnek királyi pálcája alatt. Már ami az örök emlékezetű Teréziának dicsőséggel tetézett uralkodása alatt tétetett mód az efféle felvételre; a közjót illető leghasznosabb rendelések szolgáltattak ki, esmeretessé is tétettek, de nem követtettek s véle nem éltek. – Miért? Vessünk pillantást a közjót illető rajzolatjára, melyet ez a mély eszű statiszta Magyarországrul oly mesterien írt vala a második részben levő 322-ik levélen, itt az ember az ilyetén külön-különféle okokat mind egy pontban megleli.

Ha Möser az igaz okokat egyáltalában jól találta légyen-é, azt most nem akarom, nem is merészlem megítélni; mindazonáltal hálá istennek! elmúltak azok az idők, amelyekre ezek idéztettek. Mint a sebesen folyó vizek, oly hamar elmúlnak ezek József parancsolatjára, ó, vajha soha vissza ne hozattatnának a te javadra, szerelmes Hazám! Mégis a XVIII. századnak fejedelmi (így mond egy bizonyos könyvíró) megtanulták a kegyetlenséget az ő vermekbe keríteni, és reájok hegyeket hengeríteni, hogy az ő iszonyatos fejét többé fel ne emelhesse. Szívbül is kívánunk néki örökös setétséget.

Minden hazafi megszűnnék lenni az, ami most, ha ő a mi fejedelmünknek ezen nagy jótévő szándékát meg nem esmérné. Azalatt megtanít bennünket a következés, hogy a legjobb szándékú fejedelem is mennyi akadályokkal fog küszködni. Mindazonáltal csak a gyáva szívű embereket ijeszti el az akadály a közjónak munkálkodásától; az oly bátor szív, aki dolgainak feddhetetlenségirül nyilvánságos, annál is inkább felbuzdul, bátran és félelem nélkül azt kiirtani, ami őtet hátráltatja.

Való, hogy sok akadályi vannak az élelmény állapotjainak az én Hazámban, melyek már erős gyökeret is vertek, és talán még jobban megerősödtek volna, ha országunk fejedelmének szorgos gondviselése ezeknek elejét bölcsen nem vette volna; mindazonáltal ama mindennémű uralkodó tárgyot maga által vizsgáló elme, és a mi mostan uralkodó fejedelmünknek atyai igyekezete nem kételkedtet bennünket bizonyos reménységünk eránt, hogy a felfedeztetett hibákat és akadályokat eltöröltetve fogjuk látni. És az ilyetén örvendetes bizonyossá tételben bátorkodván hozzátészem én is az én csekély tapasztalásomat ezeknek felfedezéseihez.

Senki sem kételkedhetik, hogy még a legélesebb elméjű fejedelem sem tehet az ő jobbágyinak táplálásbéli gyarapodásira célzó rendeléseket, sem pedig kívánt következést nem várhat; ha az ember másfelül a szűkölködéseket és fogyatkozásokat mindenkor vastagon fedezni igyekszik; ha a tulajdon maga-haszon nagyobb becsben tartatik a közhaszonnál; ha a legfelsőbb parancsolatok és rendelések a jobbágyoknak talán illendőképpen elejekbe nem terjesztetnek, és az ebbéli rendeléseknek valóságos követtetésire egy szívvel-lélekkel hathatóképpen nem törekednek.

Még ezen fő okokon kívül, hogy a természettül oly igen megáldatott Magyarország ilyetén sok és különféle főrendelések után a paraszt és ennek élelmény [élet] módja, miért jobban nem boldogulhatott, még e következendők tűnnek leginkább szemembe, az én megvizsgálásom és értelmem szerént:

 

Először

az élelmény módjának gyarapodására célzó leghasznosabb királyi rendeléseket a paraszt legtöbbnyire hibásan érti, rosszul magyarázza, s ilyenképpen ezeket vagy rosszul, vagy éppen nem követi

Ama szomorú és boldogtalan időkben, amelyekben Magyarország majd mindenkori vérengző piaca vala az iszonyatos hadaknak és pártütéseknek, nem volt csuda, hogy az élelmény módja annyira megcsüggedt; mivel a paraszt alighogy a kemény szorongatásoknak szenvedési után valamennyire feltenyészedett, és életében örvendezett, azonnal ismét meglepte áldott mezejét az ellenség serege; nyugalmának és békességének szép reménysége megsemmisedvén, házát, jószágát és minden javát a tűznek halmozott hamvában eltemettetve kellett néki könnyezve szemlélni. Most pedig már több mintsem negyven esztendők olta, amaz örök emlékezetű Teréziának szerencsés uralkodása alatt, oly édes nyugodalomban él, minémüvel még ezelőtt sohasem dicsekedhetett. És midőn a pusztító haditűz minden környüllevő országokban lobogott, mégis az ausztriai királyi pálca és a magyar kard megtartotta a parasztot nyugodalmában; sőt még fontos hasznot hajtott néki a külső országi háború, mert marháját, gabonáját drága pénzen eladhatta. Úgy a háborúság alatt, amint is a békességnek kötése után a legjobb és bölcsebb rendelések tétettek az élelmény módjának gyarapodása végett. Ha én ezeket az én hazámnak oly hasznos környüllevő dolgait megvizsgálom, de egyszersmind az élelmény módjának mostani mivoltára, ennek feles szűkölködésire és fogyatkozásira tekintek, és ezeket érzékenyítő szívvel mint egy részes megfontolom, tehát meg nem tartóztathatom magamat azon okokat nyomozni, melyek annyi hasznos és kegyességgel tetézett dolgoknak oly hosszan tartó gyülekezeti után a parasztnak gyarapodását nehezítik és mindeddig akadályoztatják. Minő virágzó állapotban volna most Magyarország, ha azt mindenkor megesmérte és véle hasznosan élt volna, ami az ő gyarapodására vala. Mindazonáltal – a köznép többnyire által nem látja, miért ez vagy amaz parancsoltatik. Majd el nem lehet hinni, hogy micsoda homályos kába értelemben vagyon a paraszt, amint is némely polgár a közjót illető rendelések eránt; az ilyetén hamis képzeleteknek zűrzavaribul minémű csudálatos rettentő képek tűnhetnek elméjébe; elhihetetlen, hogy még a legjobb szívű s legengedelmesebb jobbágy is mely igen irtózik az ilyetén rémítő képek által a közjót illető rendeléseket követni. Miért? Mivel a paraszt elegendőképpen nem nyilvánságosíttatott, hogy az ember a fő parancsolatok és rendelések által az ő gyarapodását könnyebbíteni, előmozdítani és öregbíteni igyekezik. A fő parancsolatok által való szándékot, az ő gyarapodásának előmozdítása végett, valójában még igen idegennek, újnak, sőt mintegy ellene valónak gondolja lenni. És ilyenképpen ezt az áldott Magyarországot lakó paraszt magát bizonyára boldogtalanná teszi, környülálló dolgait megnehezíti, mivel az ő javára célzó közjót illető parancsolatokat és rendeléseket nem követi.

Vegyétek szívetekre, hazám fiai! ezen szomorú állapotját némely az ő hivataljában egyébként mégoly derék parasztnak és polgárnak. Minő örömmel és víg kedvvel hallom nyilván hirdetni a közjót illető számos parancsolatokat az élelmény módjának majdani óhajtott változása eránt; ha pedig erre az efféle parancsolatok ellen való egyenetlen és fontolatlan fürkészéseket hallanom kelletik, azontúl elvesz minden kedvem s óhajtott örömöm. Midőn (tegyük fel) valami ezer parasztoknak hirdettetik a királyi parancsolat a templom ajtaja előtt, avagy nincsenek-é közöttök egynehány száz gondatlanok és vigyázatlanok, kik mintegy szükségtelennek tartják csak pillantásig is azt megfontolni, ami hirdettetik? És miért? Más századikja ellenben nem érti a parancsolatot; egynehány százan pedig azt gondolják: a nagyuraknak nincs egyébre gondjok, hanem hogy csak mind új s még újabb parancsolatokat forraljanak, hogy azok által már azonkívül is elégképpen sanyargatott jobbágyit még jobban nyomorgassák; a többi száza valójában azok közé számlálandó, kik a parancsolatot balul értik és gyakorta önként rosszul magyarázzák. Ki vezérelje tehát a parasztot és polgárt jobb értelemre? A falu bírája erre éppen kedvetlen, nem is arra való. Legtöbbnyire ő is szinte oly paraszt, mint más. A városbíró az én határozatomon kívül vagyon. De térjünk még egyszer a falubíróra. Majd minden esztendőben új bíró választatik. Mit tud az 1783.-béli bíró, hogy az 1782. 81 és 80.-ban, avagy még az előtt mi rendeltetett? Már ő, mint falu eleje, miképpen teljesítheti az oly parancsolatot, amelyrül esméretsége nincsen?

És az ilyetén új választott bíró miképpen munkálódjék az ő új hivataljában? Miképpen ítéljen vagy büntessen valakit? Micsoda törvény szerént? Én hol vannak megirattatva néki ezek a törvények?

Az ő maga általlátása szerént? Hol vegye a falusi bíró ezt a tulajdon értelmet? A maga akaratja szerént?? Ó vajha minden olvasóim szívekre vennék azt, amit Schletwein egy bizonyos könyvében kevés de fontos szókkal mond: „A bírónak hatalma véghetetlen, nagyon alája vagyon vettetve a törvényadó hatalmának. A bírónak semmit egyebet nem lehet, nem is kell tenni, mint a néki adatott törvény szerént élni, aszerént ítélni, s abból csak egy szót is elvenni, se hozzátenni. A község között esendő sors és baj legelőször is a bíró kezében fordul meg. Annakokáért az ő hatalmoknak annyira meg kell határoztatni a törvényadóktul, amennyire a visszaélésnek eltávoztatása és az igazság kiszolgáltatásában való egyenlőségnek megtartása azt kívánja. Már tapasztaltam, hogy az igazság bizonytalanná és változóvá lészen, ha a bírónak kénye s kedve helyet lel. Egyiknek sok vagyon a fejében, a másiknak kevés; egyiknek fundamentumos értelme vagyon, a másiknak pedig igen csekély; egyiknek teljes nemes indulatjai vannak, a másiknak nincs egyéb érzékenysége, mint a maga hasznának kívánása. A lakóhelyek külső esetek és környülállások bizonyára a külömbféle bírókban igen sokféle minémüséget okoznak. Így tehát lehetetlen, hogy az igazság jól kiszolgáltassék, hanem ha a bíráknak egy erős zsinórmértékjek vagyon, amelytől az ítélésben soha el ne szakadjanak, amellett pedig semmit is tulajdon tetszések szerént hozzája ne ragasszanak, mely minden szempillantásban elszakad és a jobbágyoknak károkra, majd így, majd amúgy köttetik öszve, és egyenetlen rossz portékát hoz; vagy rövideden, ha a bíráknak szabad volna saját akaratjok szerént cselekedni.” Eddig Schletwein.

Minek előtte még ő bíró nem volt, keveset vagy semmit sem gondolt a királyi parancsolatokkal; már most bíró, de hát vagyon-é több értelme és tudása a közjót illető parancsolatokban és rendelésekben, mint azelőtt? Másképp példabeszédben azt mondják: „Kinek az Isten valami tisztséget ád, észt is ád annak”; – ez megszűnt igaznak lenni.

A parasztnak megvilágosítását (legalább ezt a természetbéli és az egész országnak gyarapodása végett oly elkerülhetetlen szükséges dolgot) talán a vármegye és uraság tisztjeitől, kiknek hatalmok vagyon, várhatnánk; mindazonáltal ezeknek az uraság gazdaságában és hasznaiban kell foglalatoskodni; amazoknak, a nemes vármegye tisztjeinek, főképpen szolgabíró uraiméknak annyi kötelezések vagyon a törvényes közjót illető és más egyébféle dolgokban; oly sokféle inkvizíciókban, konskripciókban, relációkban* és több effélékben kell munkálkodniok, hogy a parancsolatokat legtöbbnyire csak futólevelek által teszik esméretessé. Mivel pedig a falusiak között senki sincs, aki az élelmény módját illető rendeléseknek teljesítésire és valóban való követésire úgy törekednék, amint kellene, így tehát a parasztok is majd csak imigy-amúgy, vagy éppen semmire sem fogadják a parancsolatokat. Hogy pedig olyan sok és jól megfontolt parancsolatok látható következések nélkül vagynak, az nem az ő hibájok, hanem ők azokhoz elegendőképpen nem tartatnak.

Tehát senki sem alkalmatos, senki sem köteles, és senki sem akarja-é ezt a közjónak oly szükséges oktatását a parasztoknál végbe vinni? Mindaddig, míg a templomokban és oskolákban tanítók vagynak, mindaddig nem kell és nem is szabad, hogy az ilyetén fontos állapot eránt való tanításban a köznépnek hijánossága légyen; csakhogy oly rendelések tétessenek, melyek által ez a cél előmozdíttassék. Erről többet a rajzolatnak magyarázatjában.

Ha a tanítók a templomokban és oskolákban a község tanításának alkalmatosságával, a legfőbb közjót illető rendelésekre több tekintettel köteleztetnének, és a köznépet megvilágosítanák, hogy ez vagy amaz miért éppen így és nem másképp parancsoltatik és rendeltetik; hogyha a királyi rendelések rövideden és jól elkészített summában kinyomtatva, minden bíróválasztás alkalmatosságával a községnek jelenlétében elolvastatnának, valamely alkalmatos személy által megvilágosíttatnának és azután a bírónak esküdtetése úgy hozattatnék bé, hogy a fő rendeléseket minden ember egyaránt érthetné, és annál könnyebben megfoghatná, hogy ne tulajdonítanák a bíró rosszaságának, mintha ő magátul hozna be újságokat, midőn a kiszabott királyi parancsolatokat követi, így az ember, az én gondolatom szerént, előbb célra hatolhatna. Ha egy vármegye tisztje, mint paraszti gazdaságnak igazgatója (direktor) tétetnék, kinek fizetése a cassa domesticábul* (melyet a paraszt azon kívül is fizet) annál is inkább megengedtetnék, mivel ennek a gazdaságbéli inspektornak szerencsés foglalatossága tehetősbé tenné őtet ezen kasszának több és örömestebb való gyarapíthatására; midőn osztán a parancsolatok ellen teendő engedetlenség és általhágás keményebben, mintsem szokás, megbüntettetnék, így lehetne a papi és világi elöljáróknak egyesült fáradozások által az ország gyarapításában munkálkodó rendeléseknek boldogabb és fedhetetlenebb teljesítése.

 

Második ok

a jó, kiváltképp a gyakorlott gazdaságbéli oskoláknak héjánossága

Minthogy az országnak nyilvánvaló és közönséges boldogsága szintén oly igen, vagy még jobban függ az ifjúságnak módos és zabolázott felnevelésétül, valamint a jó törvényszabástul (szavai egy belső tanácsnak), így tehát soha elegendőképpen dicsérni nem lehet, hogy a főméltóságú tanítás igazgatása és oskolabéli kommissio a falusi oskoláknak jobbításira fordítják legszorgosabb figyelmetességeket és tanácskozásokat. A felnevelés egyedül tészen bennünket. emberekké, úgymond Schmahling, és enélkül az ember csak barom; mit használnak tehát a legjobb törvények is.

Az egész megvilágosíttatott Európa megesméri a XVIII. században ezen régtül fogva homályban volt igazságot. A legelső karbéli tudósok és országigazgatók, sőt még a fejedelmek magok is buzgólkodnak az oskolabéli dolgokbul azon régi hibákat, melyekben már némely századok olta hevertek, végre kiirtani. „Minden emberszeretőnek örömre kell gerjedni – így írnak az oskola és felnevelés módjának autori [szerzői] – midőn azon buzgóságot látja Teréziának és Józsefnek oltalma és parancsolatja mellett, mellyel az emberek a jövendőbélieknek világosításán és szíveknek jobbításán munkálódnak. A közönséges oskolai rendekben minden legnagyobb figyelmetességgel, megérett elmével és buzgó szorgoskodással készíttetett, melyet mindenik oskolarendnek esmérői csudálni fognak. Áldott légyen Mária Terézia ezen istenes jótételeiért, melyekkel az ő országit szerette, és amelyek által magának nagyobb halhatatlanságot szerzett, mintsem ha a világnak egy részét elfoglalván a legdicsőségesebb emlékeztető oszlopokat nyerte volna el. Az ő idejebéliek hálaadással magasztalják őtet ezért, és a jövendő világ az ő nevét akkor is tisztelettel említi, amidőn a világhódítónak nevét átkozni fogja. És midőn a minden világnak bírája azoknak cselekedeteit mérőserpenyőbe veti, melyek nagyobbak, hogysem az emberektől megítéltethetnének, – minő jutalom követi azoknak cselekedetit, kik az ő életeket és tehetségeket arra fordították, hogy sok milliom emberi társokat tanítanák és boldogítanák!”

Eltörölhetetlenek lésznek a világ és anyaszentegyház történeteiben azon érdemei Felbiger+ nevű apát úrnak, melyeket ez a valóságos oskola- és gyermekszerető az emberi nemnél azáltal nyert, hogy ő buzgósággal és cselekedettel meg nem szűnt mind saját, mind pediglen idegen vallásabéli oskola állapotjára magát érdemessé tenni, és az ő fáradhatatlan munkálkodása által fundamentomot tett az épülő oskolának jobbítása végett. Már csak az érdemes hazafiaknak szorgalmatosságokban áll, hogy az ember e fundamentomon tovább építsen. A jég megtörettetett; már sok nehézségek meggyőzettettek; segítő mód, oskolanevelő írások oly nagy sokasággal vagynak, hogy egy embernek ideje nem elegendő mindezeknek általolvasásira, és a vélek való hasznos élésre.

Mindazáltal, hazámfiai! hogy az ember itt áll, hallgatja és olvassa azt, ami az oskolai dolgozatokban itt vagy amott már valójában megtörtént, vagy még történhetne; emellett pedig a kezét mindenkor a kebelén tartja, és az ilyetén épülő munkához maga nem nyúl, ezáltal bizonyára a hazabéli oskolaállapotok fel nem segíttetnek, ámbár számtalan épülő gondolatok, előáltatások és kívánságok adatnak is elő. Amaz udvari kommisiónál oly sokáig tartó tanácskozások meg bizonyítják, mennyi nehézségeket kell meggyőzni, és még mennyi fog következni, melyet most az ember kevéssé vagy talán éppen meg sem gondolna, hogyha ez egyszer valóságosan munkába vétetődik. Ami nékünk ma, midőn a dologrul csak elmélkedünk, legjobbnak lenni látszik, az holnap, a reákeléskor mint egy lehetetlenség félrevettetik; és holnap azt ismét jónak, elkerülhetetlennek és szükségesnek állíthatjuk, ami ma még kelletlen vagy egészen megvettetett vala. Némely nehézségeket hozok rövideden elő, melyeket tulajdon tapasztalásom esmértetett meg vélem.

Ama régi, még mindeddig a homályos századokbul a mi megvilágosíttatott századunknak szégyenére majd egyátaljában megtartatott, és a mi időnknek szükségeire és tulajdonságaira éppen nem egyező s hozzá nem szabott ízetlen tanításnak módja, vajon mikor veszti el tisztelőit és serény oltalmazóit? Valójában nagy tökélet kívántatik az oskolabéli dolgoknak csak legkisebb újság béhozására is, és ennek mindenkor nagy figyelmetességgel és szorgoskodással kell elővétetődni, ámbár ez a legjobb haszonra célozzon is. Nincsen héjánossága hazánknak a oskolai dolgokban alkalmatos tudósakbul, akik tehetősek volnának az ő tudományok szerént valamely jeles dolgot előadni; de vagy el nem találták céljokat, vagy nincsenek illendő hivatalban, vagy pedig régi őseikrül maradott nagy tekinteteknek láncával kapcsoltatván, időjöket hasznos munka nélkül vesztegetik el. Örökös kár az ő szép talentomjaikért, melyeknek a haza hasznát nem veszi!

Midőn ezelőtt egynehány esztendőkkel a normális oskolák hazánkba béhozattattak, tehát valójában céloztam valamely bizonyos következendő közönséges oskola jobbítására. A normális oskoláknak sokat ígérő fény nem tartott soká, eltűnt, minekelőtte még kidolgoztatott az, aminek lenni kellett volna. A falusi oskolákban majd egyátaljában csak a megjobbíttatott abécénél a megvilágosíttatott sillabizálásnál, olvasásnál és írásnál maradtunk meg; és csak egy lépést sem tettünk tovább! A bal képződésnek, és a parasztembert oly sokféleképpen károsító vélekedésnek kiirtásában, a gazdaságot illető természetbéli dolgoknak esméretsége által a parasztnak megvilágosításában nem munkálódtunk, és még most sem munkálódunk. Megesmérem a jót és haszonra valót a megkönnyebbíttetett tanítás módjában; csudálkoztam az ő szép hasznain, főképpen ama drágalátos szenci oskola és árvaházban; ez a tanításnak módja minden igazgatóknak becsületet hoz; mert akárki jól megvizsgálja is ezt, tehát a tanítót úgy, valamint a tanítványt, szorgalmatosságot, és a rendtartást meg kell neki szeretni; de az sajnos, hogy csak egy ilyeténbéli fundáció [alapítvány] vagyon, és többet nem mutathatunk. Kívánnám azt is, hogy az efféle oskolai rendelésekben a köznépnek, mint az emberi nemnek ama legszámosabb és leghasznosabb rendének szűkölködései éppen oly igen tekintetbe vétetnének, valamint a szenci oskolákban a jövendőbéli katonának, mester- és mesterségnek szükségire gondoskodtak.

De hogy teljességgel csak a normális oskolárul szóljunk, tehát nagyon sajnálom, hogy ezen megjobbíttatott tanítás módjában még mindeddig kevés valóságos vitetik végbe, kivált a falusi ifjúsággal. Csak egy példát tészek ennek megvilágosításárul, amit most mondottam. Majd minden jó nevelő írásokban, még ama nevelésrül írott könyvben is (ratio educationis) a rend szerént való ételnek módja, mint minden értelmes embernek élete megtartása végett szükséges tudomány, ajánltatik; de gondoljuk és fontoljuk meg: mi történt még eddig Magyarországban leginkább a falusi oskolabéli gyermekeknél a rend szerént való ételnek tanitása eránt? És hol is szükségesebb a rend szerént való ételnek módja, mint a faluban, hol az emberi nemnek legnagyobb és hasznosabb része, az orvosoktul és orvosságoktul távol lévén, a rendetlen ételnek ezerféle balgatagsági által segedelem nélkül ragadtatik el a haláltul gyakorta az ifjúságnak legszebb virágjában?

Mit cselekszik az együgyű paraszt, midőn beteg vagy maga, vagy felesége, avagy gyermeke? Lót-fut a javasokhoz, reáolvasókhoz, hóhérokhoz és kenyő-fenyő vénasszonyokhoz. Az útonálló haramiák és nyilvánvaló gyilkosok ingyen sem követnek el oly iszonyú károkat, mint ezek a kenyő-fenyő javasok okoznak főképpen a parasztok között. Ha jól vagy rosszul tészen-é Tissot, Unzer, Sander, midőn ezt bizonyítják? Amazok megbüntettetnek, ezeknek pedig fenyegetés nélkül is megengedik az ő gyilkosságokat, melyért a szegény parasztembernek még előre meg kell fizetni, minekelőtte őtet a javas az ő hitván mestersége által a világbul kivégezi.

Ez a természet adományának oly szép és a parasztnak oly elkerülhetetlenképpen szükséges tudomány, ez az ő gyarapodására oly hasznosan munkálkodó tudomány a falusi oskolákban éppen nem taníttatik. Minő tudomány légyen a parasztnak szükségesebb és hasznosabb, ennek (ha bátorkodok így szólni), akinek a természetben munkálódni és hasznot tenni kellenék, holott pedig azt nem esméri? Ki tud valamely dologban hasznosan munkálódni, ha annak tulajdonságait nem esméri? Én bátorkodom bizonyos fundamentomokbul azt erősíteni, hogy a paraszt a természetbéli dolgoknak nagyobb esméretsége nélkül sem értelmesebb ember, sem tehetősebb gazda és polgár, sőt még jobb keresztény sem lehet, mint most eddig. Mert gyakorta munkája, szorgalmatossága, sőt még hite Istenben s gondviselésben való bizodalma ezen esméretség nélkül nem egyéb, hanem csupa babonaság. Vegyen fel az ember egy természetbéli dologban tanulatlan parasztot; betegségbe esik, és hogy a dolgot világosabban megértsük, tehát egy bizonyos nyavalyát tészek fel: a szegezés [nyilalló, szúró fájás] bántja. Egy értelmes barátja jön, és az esméretes okokbul az érvágást javasolja néki. A beteg nem veszi fel a jó és értelmes tanácsot, gondolkodván, így mond: miért vagdaltassam és marcangoltassam az én ép testemet! Hiszem az Isten mindenható, aki az érvágás nélkül is megsegít engemet. A beteg érzi, hogy fájdalmi nagyobbulnak; hevül s nyomorodik; kifekszik a hűvös szellőre; vagy pedig az ő jó baráti kivezetik őtet oda, hogy nyavalyája megenyhüljön; iszik egymás után hol bort, hol pálinkát gyömbérrel és törökborssal keverve, majd pedig jeges vizet. Hideg vizes ruhával békötteti a fejét, felső és alsó testét; több ilyetén balgatagságokkal él, melyekre őtet az ő jó baráti segítik, és ilyenképpen saját gyilkossá lészen; emellett azzal dicsekedik, hogy az Istenben bízik, ki őtet el nem hagyja, és segítségét ismét megadja; az Isten szavaiban és ígéreteiben hiszen, ki az efféle nyavalyákbul sokakat kisegített, s őtet is kisegíti, reménységében szégyent nem vall. Azalatt a beteg halálos fájdalomba esik – és meghal. Mi volt az ő Istenében való hite és vélekedett bizodalma? Ha igaz vagy hamis hit volt-é az? Nem bálványozás-é mely a természetbéli dolgokban való tudatlanság miatt ered? És így élnek, így hisznek, így cselekesznek, így halnak naponként sokan, sok parasztemberek.

Vegyünk fel egy parasztgazdát, ki elhiszi, hogy az Isten őtet eltartja kenyérrel, nem is tisztogatja szántóföldét, mely néki konkolyt és vadócot terem. Későn szánt, a vetéssel tisztátalan bánik, rossz s megromlott magot vet; látja, hogy mely sovány a vetése, de remél s hisz erősen az Istenben, hogy őtet el nem hagyja, és néki kenyeret ád. Eljön az aratás, a gabona és kenyér helyett vadborsót, vadzabot, repcét és vadócot nyer. – Hol marad tehát az ő előbbeni erős reménysége? Hagyján! amint az Isten akarja, úgy légyen, áldott légyen az ő neve érette. – Mi volt itt az Isten akaratja? Hát bétöltöd-é azzal az Isten akaratját, ha a földedet rosszul míveled, és a gabona helyett konkolyt aratsz?

Ó, ti községtanítók! vizsgáljátok meg egyszer jól a dolgot, és tanítsátok a parasztembert is okosan gondolkodni. Avagy hogy éljen a ti, ámbár mégoly jól intézett tanításotokkal is gondolkodás nélkül? Miképpen kellessen és lehessen ezt a parasztot megvilágosítani és ama beteg miképpen tanuljon jobban gondolkodni a természetbéli dolgoknak esméretsége nélkül? Tekintsük meg a parasztot, és lássuk meg, ha a paraszti gazdaságot illető természetbéli dolgoknak illendő esméretsége nélkül naponként sőt óránként is egyenlő állapotban nincsen-é.

Nem magyarázhatom jóra, hogy ama nordlingeni auktorok midőn előhozták Resewitznek a parasztnevelésrül írt jeles könyvét, így mondottak: „A föld mívelését és marha nevelését, úgy véljük, hogy a parasztgyermekek mindenkor jobban megtanulhatják az ő szülőjöktül, mind a tanítómesterektül.” Én ezt tészem hozzá: Igenis, ha a szülőknek gazdaságbéli tudományok ezerféle babonás és igen kártékony fontolatlan ítéleteken építtetett volna. De talán a nordlingeni parasztok egészen más természetűek, mint az én hazámbéliek.

Mindazonáltal térjünk ismét a falusi oskolákra. Mindenkor attul félek, hogy amaz igen jól talált téli és nyári leckéknek rendelései a parasztemberek között nem sok világosítást okoznak, midőn tavasz kezdetétől fogva az ősznek külsőbb részeig aligha két vagy három gyermek jár az oskolába. Ki a parasztot és az ő sokféle dolgait esméri, meghallhatja, hogy a legjobb szándékú atya s anya is kintelenittetik gyakorta gyermekét az oskolábul visszatartóztatni, ha tudniillik szokás szerént az oskola délelőtt és délután is tartatik. Bizonyára, ha a parasztnak mostani környülálló dolgait az ember jól megvizsgálja, és minden hirtelenkedés nélkül megfontolja, meg kell vallani, hogy sok paraszttul azt nem lehet kívánni, hogy gyermekét egész nyáron által az oskolába járassa, mindaddig tudniillik, míg az oskolaórák délelőtt és délután is tartatnak. Tegyünk fel egy szegény vagy középszerű parasztot, ki mégis dolgait odahaza vagy a mezőn bizonyára egyedül maga végbe nem viheti; a feleségét kell segítségére venni, kinek is az oskolába járón kívül 2–3 vagy több gyermekei is vannak odahaza; már minő nagy szüksége vagyon a nagyobbik gyermekre. Ha a szőlőbe megy, vagy a kenderföldre, vagy pedig más mezőre, vagy talán ruháját mossa, és más házieszközérül szorgoskodik; tehát az ilyen környülálló dolgoknál, minden kisgyermekeit magával hurcolja-é? Vagy odahaza hagyja? De ki viseli addig is gondjokat?

Ilyetén és száz más ehhez hasonló környülálló dolgokban kívánhatjuk-é mégis a paraszttul, hogy a gyermeke az oskolát el ne mulassza? Az én ítéletem szerént ez valójában nehéz kívánság volna. Tegyük fel pedig, hogy feljártatja gyermekét; a jövendőre célzott oskolarendelések mindeddig a parasztnak részére mely kevéssé idéztettek! Az ezután való rendelésekrül nem szólok, azután elválik. Ó ti dicséretes oskolarendelések, amelyekrül oly gyakran hallottam beszélleni, oly sokat örömmel olvastam, mikor fogtok megérni! Tapsolj azalatt is, szívem, örvendetes reménységgel az ő megérések idejének közelitése végett!

Addig is, míg ez az idő eljön, az oskolákat úgy kell fogadnunk, amint vagynak. A parasztgyermek, kit az oskolában idejénkorán a munkás polgárhoz szoktatni kellenék, lehetne is, egész esztendőket az ülésben tölt; valamely alacsony, setétes, büdös szobában száz, kétszáz, háromszáz gyermekeknek is együtt kell ülni. Gondolja meg az ember a gőzt, büdösséget, port és lármát az ily sok gyermek között. Hát nem jobb volna-é nyáron csak reggel négy–öt órátul fogva hat–hét óráig szabni az oskolai órákat? Azután az oskolába járó gyermek az ő szülőinek segíthetne odahaza; a kertben, mezőn és a méhek körül is. Így a gyermeknek, az atyjának s anyjának is könnyebb lenne. Így osztán a reggeli órákban arany nevelkednék az oskolabéli gyermekeknek számokra. Az oskolamester is ilyenképpen megszűnnék azon fanyarodott ember lenni, ami most. Vígan és jókedvvel töltené reggeli óráját gyermekeivel a friss szellőn a közellevő oskolakertben. Mindaddig, míg a mi oskolabéli embereinknek a paraszti gazdaságbul kell élni, én úgy vélem, jó volna azon feltételt megvizsgálni, mely az idehelyeztetett rendbe szedett falunak rajzolatjábul sok világosítást vehet.

Tehát készpénzzel kell a mestereket fizetni! így fog némely olvasó mondani. Én részemrül (ha éppen a fundáció már valóban megvolna is) a készpénzbéli fizetésnél más rossztul félek; henyélést, excesszust [kihágás], és más ezen forrásból eredendő vétkeket képzelek előre is elmémben. És még ami több, mostanság, amidőn a falusi mesterek, parasztok s házigazdák között annyi babonaság, s oly sok gazdaságbéli balítéletek forognak, melyek a parasztnak vallásában, teljes életfolyásában és minden foglalatosságában (az oskolában és azon kívül) felett igen beléhatnak; mi történhet tehát azután, midőn a mesternek a gazdaságba éppen be kelljen avatkozni? Távol légyen, ki a parasztot jól, és az ő jövendőbéli célja szerént nevelni akarja, tehát magának jó parasztgazdának kell lenni; ha pedig nem, tehát az oskolában úgy okoskodik és ítél, mint a vak a színrül.

Mely kívánatos volna azért oly rendeléseknek tétetődni, hogy az oskola kandidátusok [itt: leendő tanítók] valamely szemináriumban idején korán az új paraszti gazdaságnak legalább csak kezdetére is szükségesképpen oktattatnának, nékiek az ilyetén szükséges tudománynak módja s gyakorlása megmutattatnék, hogy a legújabb, legjobb, de még ebben az országban esméretlen gazdaságbéli eszközöket és az ezekkel való hasznos élést is megesmérnék. Így osztán lennének alkalmatosak, kivált minden oskolánál leendő gazdaságot gyakorolandó kertben az ő tanítványinak jelenlétekben, ezeknek úgy, valamint önnön magoknak is hasznokra próbát tenni. Hogy pedig a mostani iskolamesterek tulajdon igyekezetekbül vagy az újabb könyveknek olvasási által felbuzdulnának valamely ilyeténfélének felvételére, valóban kívánhatjuk, de bizonyára nem várhatjuk. A szegénység – háznak – és kivált a gyermekeknek gondviselések igen lenyomják őket ezen, már úgyis felette megvettetett oskolabéli szolgálat mellett. Csekély és még igen ingó s bizonytalan fizetés, rossz lakóhely, és más bizonyos igen kellemetlen környülállások és rendetlenségek az oskolatanítókkal a városokban és falukban majd egyátaljában mindenik vallásbélieknél. Békés vármegyében öt helyen vagynak lutheránus oskolák; ezekben mostanság tizennégy mesterek tanítanak. Némelyeknek közülők 200-300 és több gyermekeket is kell egy szobában tanítani, és alighogy a mindennapi kenyereket kereshetik meg; háromnak közülők vagyon mindeniknek nyolc élő gyermeke, következendőképpen egy vagy két szolgálójok is és csak egy lakószobájok! Itt már a szegény mester, kinek már azonkívül is a gyermekekkel tele ház a fejét megkábította, miképpen dolgozzon jókedvvel és békével, miképpen munkálódjék az új nevelő írásoknak tanulásában, írásban, számadásban, gondolkodásban! – Aki ennyi sok gyermekeknek aggódási között alig nyerhet annyi időt, amennyi egy elmés oskolabéli imádságnak buzgón való elmondására szükséges? És – minő szomorú szempillantásra kél a mester jövendőben! Elhallgatom az ő vénségében leendő bizonyára nagy szűkölködő környülálló dolgait. Csak egy szomorú általlátást kell még itt rövideden előhoznom. Minő örömére válhat még a legszorgalmatosabb és legderékabb mesternek is, midőn magában meggondolja: „Minden a te tanítványidra még eddig oly szorgalmatosan költött munkád és fáradságod többnyire haszontalan. Ez a tanítvány, ki most igen módos, tisztessége és okos (majd nem is hihető, hogy parasztgyermek légyen), alig hagyja el az oskolát, alighogy a szállásokra, és innét többnyire alig egy fél esztendőben kétszer vagy háromszor a faluba jön, ilyenképpen rövid időn egészen más ember lesz belőle. Majd meg nem győzhetem magamat annak elhitelére, hogy ama már most vad, goromba, embertfélő, oktalan, balgatag ifjú ember valamikor az én oskolaküszöbömet nyomdokolta.” De nem csuda. A szállás (vagy marhatanya) éppen az oskolának ellent álló tárgya. Itten a legtökéletlenebb emberek, a pásztoroknak leggonoszabbjai, tekergő s facsargó betyárok, kitanult gonosztevők nappal, de leginkább éjtszaka összegyűlnek, a legocsmányabb dolgokat követik el, és oly becstelenségeket cselekszenek, amelyektül az emberség egészen iszonyodik. A gonoszságnak ezen fészkeiben a legjobb ifjúság is elromlik, és gyakorta rövid idő alatt (majd alig hihetjük el), a testeket teljes éltekig megvesztegetik, lelkeket pedig örökös kárhozatra teszik… Ó, vajha a feltett falurendelés, vagy más jótételű rendelés és parancsolatok által a gonoszságnak ez a fészke is széjjelhányattatnék, az ifjúság a gyalázatnak útjáról eltéríttetnék, minekelőtte azon messze vándorolt, és úgy az oskolában, valamint is azon kívül, az elöljáróknak szemek előtt, az atyáknak és a tanítóknak segedelmek által a jó erkölcsre és egyenes életre vezéreltethetnék!

Vagynak ugyan még más külömbféle akadályok is a falusi oskoláknak jobbításiban. A mélyen bégyökerezett balítéletek majd lassan-lassan megerőtlenednek. Ha a magyar nemzetnek már egy kevés része a régi balítéleteket levetkőzte, tehát mégis úgy tetszik, hogy a más, talán sokkal erősebb része az eddig való rossz tanítás módjátul igen bévétetett légyen; némelyek kételkednek szükséges létérül, mások éppen lehetőségérül az oskola jobbításának, főképpen a faluban, mások csúfolódnak ezen az újságon; mások ismét reszketnek miatta, azt gondolják, hogy valami fontos, kivált a vallásnak veszedelmére célzó dolgok lappangnak alatta; mások látják az eddig való oskolarendtartásokban a hibát és esztelen tanításnak módját; mindazonáltal nincs elegendő gyakorlatok és tapasztalások, hogy azt megjobbíthatnák (gáncsolni tud ugyan ki-ki, úgymond Möser+ úr, de bezzeg a megjobbításban áll ám a mesterség), ismét másoknak nincs elegendő fundamentomok, és ahol fundamentom hibáz, ott közönségesképpen minden hibáz.

Mit kell tennünk az ilyetén sok akadályok között? A jó dologrul éppen lemondanunk? Ez bizonyos jele volna a félékeny és alacsony szívnek. Minden egyenes szívű hazafi tegye azt maga részéről az ő munkálódó határozatjában, amit tehet, a többit az Istenre hagyván, várja a következést békével a gondviseléstül. Azoknak felébresztésekre, kik talán úgy vélik, hogy az oskolajobbítás éppen nem sokat tészen, amint ezt némelyek erősíteni akarják, tehát ezen matériának béfejezésére ama darmstadti belső tanácsosnak Schletwein úrnak velős szavait tészem ide: „Nemcsak a köznép, hanem az egész község, úgyszintén az egész emberi társaság szenved, hogyha azon készületekre, melyek által az emberi elme élesíttetik, palléroztatik, és a társaság boldogságának előmozdítására alkalmatossá tétetik, – azaz, az oskolabéli készületekre rossz gondoskodás tétetik. Minő sok hasznos téteménybéli indulat lesz eltitkolva az emberektül, mivel elmebéli gyarapítások nem volt! Minő sok elme ragad a tévelygéshez, melytül elcsábíttatik, és gyalázatos tökélésekre ösztönöztetik, egyedül hogy az igazságot nem esmérte! Mennyi derék, munkás és tehetős polgárt kell az országnak elveszteni, mivel az ifjúságbéli nevelés a jó és munkás embernek bimbóját ki nem fejtette! Egyszóval, az megbomolhatatlan igazság, hogy a jó oskolakészületekbül ered a népnek és országnak áldása s boldogsága, ellentételben pedig, az erkölcsi és gazdaságbéli dolgokban veszettségnek és boldogtalanságnak kelletik következni.”

 

Harmadik ok

a megvilágosításnak hiányossága, főképpen a haszonra való gazdaságnak természetbéli esméretségére való nézve

Aminémű bizonyos, hogy Magyarország természet szerént igen jó, termékeny, gazdag és áldott föld, szintén úgy bizonyítja azt a mindennapi tapasztalás, hogy az ő jósága, termékenysége, gazdagsága és áldása a lakósoktul nem fordíttatik illendőképpen haszonra. Amerre csak az ember tekint, mindenütt esméretlen jótéteményeket, és a természetnek mérsékelhetetlen gazdagságit találja, melyeken az ember csak imigy-amúgy szokott általnézni, azokat lábaival tapodni, és mégis emellett majd az Isten, majd pedig a természetnek fösvénysége ellen zúgolódni. Ki valaha a parasztokkal bánt vala, az önnön tapasztalásábul tudhatja, hogy mint szoktak mindenkor panaszkodni a kemény esztendők, a rossz idők és termékenytelen föld ellen. – Ha az ember nékiek itt vagy amott valamely módot mutat az ő szükségeiknek eleit vevése eránt, tehát száz vagy ezer között alig lehet egyet arra venni, hogy ezt a segítő módot bévegye; miért? Mert nincs nekik fundamentomos jó gazdaságbéli, természeti esméretségek; a balítéletek, régi bévett ó szokások, hamis példabeszédek megvakítják őket, úgyhogy sokszor még a legtisztább igazságot sem láthatják, vagy látni nem akarják, sokszor pedig nékik látni nem szabad.

Hogy ez a faragatlan parasztoknál így vagyon, éppen nem csudálkozom annyira rajta; honnét vennék épüléseket és a gazdaságnak természetbéli esméretségét az ilyetén oskolának és felnevelésnek mindeddig fennálló hibás rendeléseinél? Azon tudományok, melyek a paraszti gazdaságnak jobbítására leghasznosabbak, mindeddig a mi hazánkban majd egészen elhenyéltetnek; sőt még sokaknak azok közül csak nevek sem volt esméretes (némely jóeszűeket kivévén, kik tulajdon gondolkodások által magokat a tanulásban és utazásban gyakorlották). A magyar falusi oskolákban senki sem gondolt a gazdaságot illető tudományokra.

Ha pedig az úgynevezett gazdaságbéli tudománynak használatján mégis mindenkor némely tudósok kételkednek; ha ámbár a magyar nemzetnek legfőbb része, mely magának minden mások felett kiváltképpen való értelemmel hízelkedik is a falusi oskola jobb és hasznosabb rendbetételének szükséges létérül még mindenkor kételkedik; ha az ifjúságnak és az időnek balítélete a legfelsőbb és tudósabb rendeknél is majd győzhetetlennek látszik is, ha az ember a régen próbált gazdaságbéli javaslások ellen, melyek más országokban a legkeményebb próbán már régen általestek, még mindenkor gyenge ellenvetésekkel hadakozik is, melyek valójában a természetbéli és gazdaságbéli esméretségben a hibát kimutatják, és amelyek bár mégoly fontos felelet és feloldás által sem győzettethetnek is meg az ellenkezők előtt, mivel se természeti tudománynak értelme, sem pedig történetinek vagy föld leírásának esmérete nincsen nálok; ha sok polgártársaim a legatyaságosabb, leghasznosabb országlónak rendelései ellen tusakodnának; tehát így már én is az ő tetszésekre kételkedném a megvilágosításnak heányossága eránt, de ezt lehetetlen cselekednem. Örömest elhallgatnám ezt az ő becsületekre nézve; örömest vastagon fedezném a mi megvilágosításunknak heányosságát, hacsak ezzel az én hazámnak segíthetnék! de mit használ az ilyen igen hasznos dologban hallgatni? mit használ az oly fedezet, melyet az ember maga feltakar, hogy mezítelenségét és hibáját az egész világnak kimutassa? Valamig az ember az oly sok dicséretes hazabéli természet adományit haszon nélkül heverni hagyja, vagy az idegen helyre olcsó pénzen kihordatja, és az efféle természetnek adományábul készített portékát ismét drága pénzen vásárol; valamíg még mindenkor ama balgatag és régen kicsapást érdemlett ócska rossz tanítás módjához oly sokan ragaszkodnak; valamig az oskolajobbításnak szükséges voltán, és jobb állapotba való helyeztetésén oly sok kétségeskedések találtatnak; valamig oly nehéznek látszik az országbéli nyelvnek külömbsége miatt vagy más okokra nézve, csak egy hasznos könyvet is azoknak kezekbe adni, akiknek az rendeltetett; valamig a tanulásra alkalmatos eszűek eránt jobb választás nem tétetik; és hogy szabadon kimondjam, – valamig a nyelvnek és vallásnak gyűlölsége, a megvilágosítás eránt még mindenkor oly erős hatalmas akadályokat hány elő; valamig az ifjúságbéli s időbéli balítéletek közülünk jobban ki nem irtatódnak, mint mostan vagynak; valamíg az ifjúság még a falusi közoskolákban is a magátul való gondoskodásra és megpróbálásra jobban nem vezéreltetik; valamíg az ember idegen országi haszontalan pénzcsaló módikat jó néven követ, a külső országi közhaszonbéli esméretet, tudományt, oktatást pedig mint egy hitványosságot megvetőképpen elmellőztet, és mint egy idegen portékát éppen megvet – mindaddig csupa lehetetlenség lészen a megvilágosításnak heányosságát fundamentombul tagadni, főképpen a faluban. Mely kár ama boldog szép magyar indulatért! Mely sokszor sajnálom a parasztgyermekeket, kik a drágalátos talentomok által a jobb esméretségre emelkedni örömest igyekeznének, ha az ő saját szülőjöktől és más környülállásokban való avatkozásoktól erővel le nem nyomattatnának. Amit egy szomszéd nemzetbéli bizonyos autor ír az rész szerént a magyarokra is reá illik:

„A bölcselkedő historikusok mindenkor azon vetekednek, hogy a magyar nemzet oly nép, ki mind testére mind elméjére nézve minden lehető tulajdonságokkal felruháztatott, és ki már századoktul fogva pallérozott népeknek esméretségekben és legközelebb való szomszédságokban lakik, miért már nem lehet a legértelmesebb, jelesebb és becsesebb nép a világon? ki is amint látszik, az lenni mindaddig megszűnik, míglen a megvilágosítás ellen való örökös tusakodás által, midőn végre eleget szenvedett légyen, saját kárán megokosul.

Én ugyan jobb oskolakészületeket, a tudós és gazdaságbéli társaságnak hasznosabb bészerzéseit; a közhasznú kérdéseknek és elővetéseknek feleletiért és megfejtésiért való bizonyos fizetésnek kivetését; hazafiaknak utazásokat, de nem a gyermeki időkben; az ország népének közönséges oktatását és a megvilágosításnak sok egyéb módjait állatnám elő; de mit használ ott orvosságokat ajánlani és javaslani, hol a beteg nem érzi és nem hiszi, hogy ő beteg, és orvosságokra légyen szüksége?”

Mindazonáltal az én nemzetemnek mentségére is kell valamit előhoznom. A megvilágosításnak két nagy akadályi vagynak Magyarországban. Ezek az akadályok minket magyarokat ugyan teljességgel nem fognak mentegetni, annál is inkább a kártól megoltalmazni, de ezeknek megesmérései legalább valamiben mellettünk foghatnak, hogy őket végre lassan-lassan kiirtjuk, hogy az idegen országbéliek rólunk magyarokrul oly rosszul ne ítéljenek.

Nemzet- és vallásbéli gyűlölség, ez a megvilágosításnak megesküdt ellensége, ezelőtt Magyarországban is hatalmasabb akadálya volt a jobb esméretségnek. Az oskolai állapotnak újításával miért nem mehetett előbb az ember Magyarországba, holott a legközelebb levő Ausztriában, Morvaországban, Csehországban, Sziléziában és más országokban ez a közhasznú munka oly serényen előmegy? Amit a vallásbéli gyűlölség nem akadályoztathatott, azt a nemzetbéli gyűlölség döntötte dugába. Mihelyt a katolikusok még távolrul hallották, hogy az oskolaregula a protestánsoktul jönne, azontúl nagyon gondolkodtak, ha azt bévegyék-é; a protestáns akaratoskodott azon, hogy az oskoláit a katolikusoké szerént intézze. Midőn pedig a magyar, a tót, a horvát hallotta, hogy ez az újításnak módja német találmány légyen, ó bezzeg itt iszonyodott minden új tanításnak módjátul.

A Magyarországban levő nyelveknek nagy különbsége sem tészen kevesebb akadályt a megvilágosításban. Ha egy közhaszonra célzó írás a megvilágosításnak előmozdítása végett jön napfényre német nyelvben, tehát azt se a magyar, se a cseh, se a rác, se az oláh nem olvashatja, s véle haszonra nem élhet; ha pedig az magyarul íratott, tehát a többi nemzetek nem értik. Minő nehéz az ilyetén sokféle vallású és nyelvű nemzeteknek alkalmatos tanulókönyveket készíteni? Hanem ha a nyelv legalább az elöljárók és tanítók között nagyobb esméretségben lészen, hogy a jó német írások az oskolákban úgy, valamint is a község között haszonra fordíttathatnának.

A jobb oskolakészületek nélkül a megvilágosítás nékem lehetetlennek tetszik; de a köznépet illető nagyobb hasznú és a parasztnak szükségeire jobban alkalmaztató oktatás a templomokban és oskolákban elkerülhetetlenképpen szükséges, hogy azzal valaha hasznos élés légyen. Mindenkor örülök a majdani megvilágosításnak, valamennyiszer az újabb írásokban a világidvezítőnek a tanítókhoz való ama fontos szavaira templomokban és oskolákban találok: „Ti vagytok a föld sava! Hogyha a só megízetlenül, mivel sózzanak?” Mely igen kívánhatnók, hogy minden tanítók, akarminéműek legyenek is azok, ezt a nagy igazságot minden vallásúbélieknél megesmérnék: Ők a földnek savai! Őnékiek kell megoltalmazni a köznépet és a polgárt a veszettségtül, azaz: a balgatagságtul, oktalanságtul, helytelen vélekedéstül. Ők rendeltettek a községnek tanítóivá, kiknek vélekedés nélkül legjobb módjok vagyon a községnek megvilágosítására, melyért fizetéseket is nyerik. Őtőlök várja az ország valójában ezt a fontos szolgálatot. Őnékiek kell ezt megvilágosítani. Hogy pedig ez megtörténjen, tehát az ő oktatásoknak alkalmaztatóbbaknak és nagyobb közhasznúaknak kell lenni.

Édes községtanítóim! Engedjetek egy szót hozzátok bizodalmasan nyújtanom, és legyetek bizonyosak, hogy én ezt valóban jó szívbül mondom. Jól tudom ugyan, mely nehezére esik némelyeknek közülünk, ha egy barátságos és jóra célzó emlékeztetést előhozunk, mivel mi megszoktuk a mi hivatalunkban, hogy másokat emlékeztessük, azt pedig mint községtanítók nem szoktuk meg, hogy másoktul emlékeztetést vegyünk. Mindazonáltal ily jó reménységben élek, hogy nem esik terhünkre, hogyha a magunk és más embereknek javára valamit bizodalmasan egymásnak fülébe súgunk. Mindenkor jobb, ha azt ma valamely jóbarátunk mondja, mintha azt ellenségünk holnap dobra ütné. Uraim! már némely esztendőktől fogva vigyázok a tanítás módjára mind a templomban, mind az oskolákban, a külömbféle vallás- és nemzetbélieknél, de meg kell nyíltan vallanom: A mi oktatásunk, majd a legtöbbieké közülünk, a valóságtól elvonatott; a paraszthoz, az ő gondolkodásának módjához és szükségeihez nemigen szabattatott. Legelsőben ki kell tanulnunk a parasztot, az ő gondolkodásának módját, cselekedetét, szokását, erkölcsét, balítéletét, babonaságát és vélekedését, (ezt pedig a XVIII. században még egy oskolában sem tanulják), így osztán, de bizonyára nem előbb kezdünk lenni jó és alkalmatos községtanítók.

Egy prédikátor szépen leírja a falusi prédikátornak tisztét; (én hozzátészem egy derék és teljes falusi mesternek tisztét). „Jön egy falusi prédikátor (falusi mester) és oda mutat, hová az ember régen nem tekintett; hasznos dolgokat ád elő, aminémüt az ember nem keresett; példája által megmutatja a lehetőséget, melyet az ember nem hitt; tanít, melyet az ember egyébkor mint lehetetlen dolgot, nem is örömest hallgatott, és segít, hol még senki nem segített, soha segedelmet sem várt; végre elkezd a paraszt mozogni, szemeit kitörli, előbb megy és a dologhoz fog. Azalatt a paraszt könnyen hanyatlik, és magát ismét egykönnyen fel nem emelheti. Cselekedje tehát ezt az ő prédikátorja; lehet felemelni a parasztot, de ugyancsak keményen hozzá kell fogni. Minő öröm! az oly tartományt felékesíteni (megvilágosítani), hol egyébként minden érzékenységek a szegénységrül nyomattattak; ahová az embernek menni kellett, hogyha sírni akart. Járuljatok oda ifjú emberek, teljes bátorsággal, reménységgel és értelemmel; valójában véletek hozzátok azon örömöt, mely ott esméretlen vala. Az Isten ezen szegényeknek is Istene! légyetek csak az ő eszközei, mert néki nem nehéz sok vagy kevés által segíteni. A katedrábul való felébresztések egyedül nem elegendők arra; a paraszt aluszik, mint hallja ő ezeket?”

Ugyanazon autor az elöljáróbeszédben: „Az ember ámbár oly sok és oly szép könyveket írjon is a parasztnak, de ha a tanító azoknak esméretessé tételeket elő nem mozdítja, akkor tehát azok valójában olvasatlan maradnak a faluban. Ha a prédikátor (oskolamester) az ő helységét meg nem világosítja, tehát az körülötte hordozó világtul nehezen lesz világos; melyet a paraszt inkább tévelygő világnak tartana távolrul, és – futna tőle. Ami a parasztnak nevelésében és épülésében megjobbítatni kellenék, az legyen a prédikátornak a kötelessége. Minden fáradság, és mindennémű írásoknak csúfolódások éppen semmit sem használnak, ha a prédikátor (és az oskolamester) tovább nem akar hatolni.”

A jóban előmenni, a hasznos esméretségekben mindenkor gyarapodni, és azokat kiterjeszteni, ez légyen a ti fő tisztetek, kedves községtanítóim! Reátok vagyon bízva az emberi elmének élesítése. Mit használ az élesítés az elmének megvilágosítása, és az akaratnak megjobbítása nélkül? Mutassátok meg a parasztnak a tudatlanságra, balgatagságra babonaságra való következést, ezen valóságos kútfejét az ő szegénységének és nyomorúságának, melyektől nyomattatik. Ó, mely sokan nem merülnének a veszedelembe, ha őket a kősziklára vigyázni oktatnátok, ha nékik a rejtekben levő kőszikláknak esméretlen jeleit kinyilatkoztatnátok, melyekre gondatlanul hanyatt-homlok egyenesen reáeveznek, és – elmerülnek.

 

Negyedik ok

A közönséges parancsolatok illetnek ugyan helységbéli hibákat, de nincsenek helységbéli segítőmódok ezen hibáknak elhárításokra

Engedtessék meg nékem itten, hogy a dolgot egy kiváltképpen való példával hozzam napfényre; mert ha az ember egyáltaljában valamely dologrul beszél, tehát az vagy rosszul értetődik, vagy pedig majd egyik, majd másik valamit magára vagy másra magyaráz, holott az autor nem is álmadott felőle.

Mennyi parancsolatok jöttenek ama dicsőségesen uralkodott örök emlékezetű Terézia alatt, hogy a keresztényeket oly igen becstelenítő koldulás kiirtassék vagy legalább meghatároztassék. Valóban parancsoltatott, de annál gondatlanabbul követtetett. Tekintsük meg ámbár a királyi városokban vagy pedig a falukban, hogy ezek a parancsolatok mit használtak. Miért a koldusoknak élelményekre való bizonyos pénze a városokban ki nem vetnék? Ez a vizsgálás nem az én tisztem, én csak a mezővárosok és faluk mellett maradok. Erősítem azt, hagy a koldulást, ispotály és az úgynevezett Spinnház [fonóház] vagy dolgozóház nélkül nehezen, vagy nem is lehet kiirtani. Mit kezdjen a szegény azonkívül is eléggé sanyargattatott falusi bíró az ilyetén koldusi csordával? Tekintsük meg bár egyszer a bírónak állapotját és környülálló dolgait.

Az ő feje és szíve (az a szeretetnek munkájátul rosszul oktattatott szív, akartam mondani) hatalmasan ellenezi őtet, hogy a koldusoknak ne ártson. A faluházánál telekiáltják mind fülét, fejét. Egyik paraszt koldusokat tart szálláson; a jólelkű emberek szalonnát, vajat, lisztet és tojást hordnak néki; némelykor egy pár garast egynehány meszely borra is. Ha a koldusok eltiltatnak, honnét vesz ez a házigazda oly könnyen szalonnát, vajat, lisztet és tojást, ha nem lop? Tehát csak a falusi bíróra kiabálunk tele torokkal: ha nem fél-é mind Isten s ember előtt vétkeiért, hogy a szegény koldusokat annyira nyomorgatja, és még őket a koldus kenyértől is megfosztja? Azoknak a szánakozásra méltó szegény embereknek még oly fájdalmat okoz! Bíró uram! Bíró uram! még ked is reá juthat valaha a koldustáskára! Még kednek sincs homlokára írva! és mint fog kednek is tetszeni, ha a koldulást ellenzik, és ked, irgalmatlan ember! vigyázzon reá, az Isten kedet is meglátogatja szegénységgel, mivel a szegény koldusokat üldözi, és a kenyeret szájokbul kihúzza s ragadja. (Gyermekei is vagynak kednek, ki tudja, még mire jutnak; az Isten az atyáknak álnokságokat a fiakban harmad- és negyedíziglen is megbünteti). Tudja meg ked, és gondolja meg: aminéművel az ember vétkezik, olyannal büntetődik!

Mint lenne tehát, ha ez a bírónak ama tarfejű vén mestertül, ki a koldustarisznyához úgy sincs messze, szívére s lelkiesméretére rakatnék, vagy ha ez a tisztelendő katedrából hangoztatnék – s mintegy aládördülne – avagy merészlene-é erre a falusi bíró megmoccanni, hogyha ő becsülettel bíró akarna lenni s maradni?

A másik parasztnak bátyja, rokona vagy sógora vagyon – ki kódul. Ha néki kódulni nem szabad, tehát a nyakára megy. Aha, inkább minden országfutók szabadon kóduljanak, csakhogy ezen atyjafiát magának táplálni ne kellessék!

A harmadik paraszt tapasztalja, hogy már nincs kedve a dologra. Az ő gazdasága majd felfordul, enni s inni is kell néki; látja, hogy sokáig nem győzi cérnaszállal. Ha a gazdaságnak vége lészen, úgy gondolja, osztán te is koldulni mehetsz, ha a koldulás meg nem tiltatik. Ilyenképpen alkalmaztatnak titkos gondolatjai, melyeket már most ki is beszél: „Ám légyen úgy mint eddig volt, mindenkor voltak koldusok, és mégis élhettünk, mindenkor is lesznek, s azért mégsem halunk meg éhhel.” Igazán mondád, édes barátom, meg sem csalatkozol egykönnyen reménységedben, ha egyébként a koldulás még fennmarad. Mit kezdjen már a szegény bíró ezekkel s több ilyenekkel?

Tegyük fel pedig: a királyi parancsolatoknak követésére törekedik, a koldulást keményen tiltja, mi következik belőle? Bizonyára falubéli, mezei, kerti és szőlőhegybéli tolvajság. A tunya koldus nem tud s nem is akar magán másképp segíteni, nem is egyébre való, mint tolvajkodni, kivévén a koldulást. Minden házat s ajtót, minden kamarát esmér. Még a kutyáktul sem fél, melyek másképp a falunak oly hűséges strázsái; jól esmérik őtet, mivel gyakorta látták tele koldustarisznyával fel s alá botolódni, kit is, ha megugattak, a koldult kenyérrel szájokat jól be tudta dugni. Némely jó hazafi falusi bíró pedig azért nem ellenzi az idegen csavargó koldusokat a faluban koldulni, mivel ő mint hazafi, és a közjónak előmozdítója attul fél, hogyha a koldulóknak tiltatnék a koldulás, tehát bosszúítételre vetemednének és a falut felgyújtanák. És ez a félelem bizonyára nem is ok nélkül lenni látszik, mivel elég efféle megtörtént szomorú példáink vagynak. Egy jó barátom hallván ezt a bíráknak elmélkedését, mégpedig olyan hanggal előhozattatni, melybül kitetszett egészen, hogy ő csupán a hazabéli szeretetbül szóllott volt így.

Mint legyen tehát, avagy nem lehetne-é mindezen gonosznak eleit venni, és ezt megakadályoztattatni, ha minden mezővárosban és faluban a dologtalan, mindazáltal még erős és egészséges koldusoknak számokra egy úgynevezett szegények háza (én Spinn- és dolgozóházat értek ezáltal) építtetnék? Nem kell nagy, sem drága, csak olyan, aminémű a falu tehetségétül kitelhetne. Jobban kinyilatkoztatom ezeránt való saját szabad gondolatomat, talán legalább találkozik itt vagy amitt valaki, ki ezzel hasznosan fog élni.

Egy szegények háza! nem hogy abban a szegények dologtalan és haszontalanul egyék a kenyeret, hanem hogy a megszegénykedett szűkölködők, kik se a mesterembereknél, se a parasztoknál kenyereket nem kereshetik, főképpen pedig a koldusok, itt módot találnak legalább becsületes, vétek nélkül való és szükséges életeknek táplálására; hogy az ember a szántszándékkal való henyélőket és országfutókat tunyaságokbul kigyógyítsa, és a dologhoz fogja, mert ilyenképpen lehet legkönnyebben bétapasztani a henyélésnek és sok egyéb gonoszságnak forrását; hogy az ember az igen szegény és árva gyermekek gondját viselje, őket az oskolába jártassa, és ifjúságoktól fogva dologra szoktassa; hogy a községnek a szükségben mindenkor kezénél legyen a munkás és minden csekélységért a szorgalmatos paraszt el ne fogattassék munkájátul a faluházánál.

Ezen szegények házában való dolgok legalább ezek és más effélék lehetnek: kerti és mezei veteményekre akik legalkalmatosabbak azok fordíttassanak. (Ez magátul is értetődik minden más dolgokban.) Szederfa ültetése, selyemmunka. Az asszonyoknak s leányoknak kell gyomlálni, varrni, mosni, fejéríteni, kapcát kötni, gerebenölni, fonni, gombolyítani, szőni, tollat fosztani, gyapjút fonni. A vakok kézidarálóval s malommal dolgozzanak. A többi a faluban s faluházánál különbféle kézi munkát tegyenek; kit a község tart, a községnek is dolgozzon. Kenyeret sütni, rész szerént, ami odahaza szükséges, a többit pedig a piacon elárulni. A tarlóban gabonafejeket szedjenek, főképpen a gyermekek. A tehenekkel bánni, melyek a faluházánál a község számára vagynak. A méhekkel való bajmolódás a háznak segedelmére lenne. Betegeket ápoljanak a falu ispotályában. Szecskát vágni. Marhákat hizlalni a mészárszékre vagy a vásárra. A restek és engedetlenek pedig az utcát tisztogathatják és árkolhatnak.

Az idő, környülálló dolgok, a községnek úgy, valamint a szegények házának szűkölködései az értelmes gondviselőnek más ezer módot mutatnak a dologra, melyek a szegényeket mindenkor hasznosan munkálódtatják. Például hol lehetne a sertéshízlalást hasznosabban megpróbálni? Mennyi hasznot hajtana ez esztendő által a szegények házának? Mennyi jót okozhatna másoknál is, kik még ezt sohasem látták volt? Ilyenképpen a szegények idejeket nem a henyéléssel s nem a tunyasággal töltenék el haszontalanul; nem ennék kenyereket vétekkel; se nem volna alkalmatosságok a kényes és gyalázatos dolgoknak elkövetésére a tunya nyugodalom mellett. Fogja el csak az ember tőlök a vétekre vezető alkalmatosságot; tehát a véteknek büntetése, melyet a henyélés okoz, magátul elmarad. A gonoszságnak veszi az ember eleit, ha a henyélésnek eleit veszi…

Egynéhány esztendők alatt az ilyetén jő rendbe helyheztetett szegények háza maga magát eltartja, és kevés szüksége lészen az idegen segedelemre. Emellett a község valamely kásatörő malom, olajtörő malom, kendertörő vagy tiloló és más efféle közhaszonra való eszközöknek megszerzése által, a lakosoknak minden nehézségek és akadályok nélkül, ezen szegény- és dolgozóháznak táplálására és bizonyos foglalatosságára, igen sokat használhatna; mert itt mindenkor volnának arravaló emberek, kik az ily munkánál segíthetnének, s így a paraszt az ilyetén dolog eránt más egyéb, sokkal fontosabb dolgait félbehagyni nem kénteleníttetnék. És valójában azon csekély alamizsnát a szegények házához, ha esztendőben ámbár egyszer, kétszer vagy többször is kérnék tőle, melyet ezelőtt majd mindennap kikódultak, örömesebben megadná, mint most ama mindennapi csatangoló dologtalan koldusoknak, mivel bizonyos volna benne, hogy az ő jótétele a szűkölködőnek henyélését, tunyaságát, pazarlását, korhelységet nem öregbíti, nem többíti, nem táplálja, mint annak előtte a csinált koldusoknál történt volt, hanem ez, az ő tulajdon javára úgy, valamint felebarátjának hasznára fog kelni.

Ha a helységbéli uraság az ő jobbágyihoz viseltető igaz keresztényi szeretetébül emellett valami jótéteményét akarná mutatni, és ehhez a szegények házához egy darab földecskét (szessziót) minden egyébként tartozandó dézsma nélkül kimérettetne, tehát azt a helység lakosi, némely munkával, némely jövedelemmel gyarapíthatnák, mivel többnyire minden mezei dolgot magok vihetnének végbe; és minő jótétel lenne jobb helyre fordítva? Lássad a szegény- és dolgozóházrul való szép rendelését II. Katalin orosz tartománybéli rendeléseit.

 

Ötödik ok

A parasztnak némely bizonyos igen elrejtetett szűkölködései esméretlenek, s azok is maradnak, míglen ezen gonosznak kinyomozására új ösvények nem csináltatnak. Ez pedig az elöljáróknak segedelmek és igen szorgos rendeléseik nélkül sohasem mehet végbe

Ezen okokhoz, melyek még ki nem nyilatkoztattak, és a szegény parasztnak mind jobban s jobban kívánandó gyarapodását akadályoztatják, főképpen még e következendők tartoznak: a parasztok között is vagynak vámpírok és despoták; a tehetősebb és vagyonosabb parasztok mindenkor magok részére húzni keresik a hasznot és a javat, a nehézséget és sanyarúságot pedig a szegényebb lakosokra rázni, vagy legalább vélek csak egyenlőképpen viselni szokták. A község dolgát oly gazdák, kiknek egy-két egész fundusok [telkük] is vagyon, többnyire azokkal egyaránt teszik, akiknek csak fél fundusok vagyon; így történik a forsponttal [kötelező fuvarozás] és békvartérozással [katonák beszállásolása], úgyszintén a királyi adónak kifizetésével is. Ilyetén és más káros szokások a parasztot mindaddig szegénységgel bilincselik, valamig az elöljárók magok ezt a bilincset el nem törik. Mely örömest igyekeznék némely jó gondolkodó paraszt ezen káros és rossz szokásnak tekervényeibül kifejtőzni, de ezt nem viheti végbe. A már egyszer szabad akarattal uralkodó béhozásnak és szokásnak ostromátul néki is elragadtatni kelletik. Ő maga akar, és más százan nem. Úgy vagyon dolga, mint ama sajtónak való fa mellett levő munkásoknak. Tobler így beszéli elő ezt a dolgot: „Egy nagy sajtónak való fának kelletett volna egy faluba bévitetődni. A falubéliek elvégezték egymás között, hogy azt magok helyrehúzzák. Egy nagy kötelet kötvén reája, több mint száz emberek állanak a kötél mellé, azt megragadván jel adatik a húzásra; most egyebet sem látni, mint kit-kit teljes erejébül húzni – és a fa mégsem mozdul a helyébül. A nézők közül senki sem foghatta meg más, hogy ezek az emberek miért oly kevés tehetségűek a tehernek elhúzására, hanem csak azok, kik ezeket az embereket közelebbrül esmérvén tudták, hogy némelyek közülők sérültek; mások attul félvén, hogy az ő sajátmagok fajtájoktul némely ott dolgoztatott embereket vesztenek el; mások, hogy az ilyetén húzás és dolgozás teljes életekben mindenkor legellenkezőbb legnehezbb dolog volt előttök; mások, hogy örömest tréfálkozván látni akarták, mit csinálnak némelyek, ha nem húzhatják a terhet; és végre némelyeknek olyan rossz szokások vagyon, hogy vagy kell, vagy nem, csak a többit nógathassák, és hol előbb, hol utóbb mozdítottak a többinél. Ilyenképpen a fa úgy utóbb mint előbb a helyén maradott.” Így maradnak a parasztnak szűkölködései is mindenkor egyformán. Egy vagy kettő elégtelen azoknak elhárításokra; és mikor fog hozzá a többi száz és több, kiknek valóban egy szívvel-lélekkel kellenék dolgozniok; mikor egyesül a száznak akaratja s ereje ezen egy vagy kettőnek erejével, hogy azt végbe vihessék, ami tőlök kívántatik?

A szárazmalmok is bizonyára nagy romlására vagynak a parasztnak. Ezek valóságos sanyargatói az ő lovának, kivált ha a meggondolatlan gazda egynehány mérő gabonát egymás után őröl, hogy csak ennekutána ne légyen gondja az őrlésre. Ázok, kik a lónak minéműségit esmérik, ítéljék meg, hogy mint esik az, midőn a görcsös dögöket reggeltől fogva sokszor estvélig egyeránt űzik, verik, kergetik, hogy csak egynéhány mérő gabonát őröljenek, vagy inkább daráljanak. Az ilyetén lóromlást el lehetne téríteni, ha a földesúr az alkalmatos helyeken, melyekre sokszor legszebb módja vagyon, több malmokat csináltatna, vagy pedig a köznépnek illendő egyezés alatt effélét építeni megengedne.

Elhallgatom a vizek kiöntésinek oly szörnyű kártékonyságit, melyek a parasztnak munkáját, fáradságát és reménységét oly sokszor elborítják és megsemmisítik. Az élelmény módjának hatalmas ellensége ellen mégsem mert a paraszt maga feltámadni, sőt sokszor még a földesúr maga sem, mivel a véle határban levő szomszéd földesúr ebben ellentáll, és az ilyetén néki is szinte oly bizonnyal hasznos és szükséges dologban vagy segítségül lenni nem akar vagy fejességbül, vagy pedig más rossz szándékbul akadályt tészen néki. Az ellenkezésnek csekély okait itt elő nem hozom, mert most éppen csak a parasztokkal vagyon dolgom. A parasztember ezen kiáradásokat gyakorta az elkészített vízeresztvényeknek [csatorna] tulajdonítja. Ezek valóban legkisebb okok. Előbb, hogysem az ember arra gondolkodott, hogy az utakat más utakra kell ereszteni, már Magyarországban kiöntöttek a vizek, hanem talán nem oly gyakorta, mint most. Miért hogy a mi vizeink időrül időre és oly gyakorta kiöntenek? Ennek, egyéb okok mellett, még e következendő fő okát gondolom lenni. Avagy az oly sokféle környüllévő helységekbül összehordatandó sár s iszap a leszakadozott parttal együtt, mely leginkább a hajláson, a beléütköző vizek által sokszor igen megrontatik és elhordatik, a folyásnak útja megrakodván, a víznek árkát időrül időre nemdenem megcsekélyesíti-é? Már ha a víznek útja egy esztendőben csak egy újnyira magasodik is, hát száz esztendőkön által mennyire nevelkedhetik? Tehát nem lehetne-é a vizeket tisztogattatni az oly helyeken, hol a part alacsony, mint Hollandiában és más országokban cselekszenek? Avagy bennünket magyarokat nem fog-é majd készteni a legnagyobb szükség arról gondolkodnunk, hogy a jövendőbéli kárnak eleit vegyük? Úgy ám, egy örömest reá állana erre, de más százan ezt csak nevetik, más több százan pedig ezeránt istenesen vélekedők, haragra gerjednek, hogy az Isten és a természet ellen mesterkedünk.

Az Isten, úgy mondanak, parancsol a vizeknek: eddig jöjj és tovább ne! A bölcs természetnek folyását meg ne akadályoztassuk, és ne légyünk bölcsebbek, mint az Isten és a természet! Úgy vagyon, az Isten és a természet a folyóvizeket a partokkal határozta meg: eddig! mindazonáltal a tudatlanság, gondatlanság, tunyaság és az emberi megátalkodás megengedik a folyóvizeket az Istentől nékiek vettetett határon kívül, mint megtarthatatlan ellenségeket dühösködni és kegyetlenkedni; ilyenképpen tehát a véteknek az Isten és a természet az oka. Ennek a példabeszédnek: Engedjük a természetnek szabad folyamatját, valóban még sok megigazulás és magyarázás kívántatik.

De ismét térjünk vissza a parasztnak természetbéli szükségeire. A legeltető hely, rét, szántóföld és baromnevelés legfőbb részei az ő gazdaságának.

A legeltető hely esztendőrül esztendőre rosszabbul, rosszabbnak is kell lenni, mivel a legjobb maglófüvek, a mindenkor rajta legelő marha által, alighogy a földből kibújnak, azontúl felrágattatnak, következendőképpen sohasem magosodhatnak s nem gyarapodhatnak; végre a régi gyökér is kiasz; ellenben pedig a maszlag és más hitvány füvek annál is inkább eltenyészednek; mert ezekhez hozzá sem érteti a marha a száját, azért nőnek, virágoznak, magosadnak, és a szél mindenfelé elhordja a magot; ettől vagyon, hogy sokszor a legszebb fűellő helyek, a természet szerént való gazdagabb rétek vad mustárral, repcsénnyel, bogáncskóróval, maszlaggal, katonafűvel, és más rész szerént a marhának ártalmas, rész szerént pedig haszontalan füvekkel felverettetnek, melyekbül a marha mindaddig nem eszik, míglen azt a legnagyabb éhség arra nem kényszeríti. Így osztán a betegség, dög, aggság és szerencsétlenség következik reája. Menjen csak az oly ember, ki valamit ért a füvekhez, vigyázó szemekkel a Tisza mentében való mezőségen alá, melyet többnyire az úgynevezett katonafű lepett el, és lássa meg, ha nem igaz-é?* De fontoljuk meg a sok következő károkat is! És elhihetjük-é azt, hogy ez a szorgalmatosság és legeltető helynek jobb rendbevétele nélkül jobban lészen?

A marhákat Szent György-napig, sőt tovább is rétre hajtogatják, ettől vagyon, hogy a felrágott gyenge fű, főképpen a száraz tavaszban, igen nehezen veszi fel magát; így osztán a kaszálás igen hátra marad, úgyhogy sokszor a széna- és gabonatakarítás egyszersmind jön bé. Így már a szegény paraszt tele aggodalommal, sokszor nem is tudja a sok dolog között, hogy elsőben melyikhez nyúljon. A megjobbíttatott rétekre, melyeket az embernek a legszárazabb esztendőkben is kétszer, a jobb időkben pedig háromszor is meg lehet kaszálni, nem gondol a magyar paraszt; nem is tudja azt, hogy megjobbíttatott, vagy úgynevezett mesterséges rétek lehetnek. A rétek jobbítási eránt való legjobb autorok sem használnának itt, mert a paraszt az ő írásokat nem tudja olvasni, nem is érti. Mitterpacher úrnak a paraszti gazdaságra vezető esméretség eránt való szép fontos írási sem esméretesek az országban. Még Wiegandnak magyarban fordított munkájárul is alig hallott talán az ezeredik paraszt is valamit.

A szántás rosszul mégyen végbe. Tiszán innét sok helyen csak egyszer szántanak. Nem csuda tehát, hogy az elhatalmazott maszlag a legjobb magot elfojtja, és felnövését akadályoztatja. Mely sokszor látom az elvetett földeket vadborsóval, repcével és más haszontalan maszlaggal oly igen elboríttatva, hogy alig esmérhetni, más vagyon-é belévetve. A paraszt látja ezeknek a földekben való bizonyos romlását (legalább megláthatná ezt), és mégsem lehet őtet arra venni, hogy a szántást jobb móddal tegye.

Midőn egy bizonyos uraság a földeknek urbárium szerént való kiosztásikor 1781-ben ugarföldet akart egy helységben kimutatni, hat- vagy hétszáz parasztok között nem volt kettőnél több, kinek ez tetszett volna. A gazdaságot illető rossz vélekedésnek ily képtelen goromba súlyos terhe alatt a paraszti gazdaság hogyan gyarapodjék, virágozzék és épüljön fel? Ugyan esmérek olyanokat, kik talán nem fontolatlan vélekednek a gyakorlott paraszti gazdaságrul, hogy tudniillik a mi földünknek nem szükséges esztendeig való nyugodalom, hogy az ugar által megjavuljon; de nem így érti a magyarországi paraszt a dolgot; csak az nem tetszik néki az ugarföldben, mivel azt többször kell szántani, és azt nem szokta legalább a Tiszántúl való tartományban levő paraszt. Midőn még ez a tartománya Magyarországnak, ez a természettül oly igen megáldatott gabonatermő föld az oly hosszan tartó háborúság után a keresztény és török vértül hizlaltatván pusztán és míveletlenül állott, és a paraszt mindenkor friss földet foghatott fel, már akkor egy szántásra is bőven lett a gabona; ugyanekkor kapott gyökeret a földmívelésnek rossz módja, melyet a sovány termés és a gabona heányossága még most sem irthat ki. Most a paraszt Tiszántúl nyolc-tíz, némelykor tizenkét ökrön is szánt, és mégis sokszor a gabona szára alig van két araszt a földön felül; Rajna tartományában a paraszt csak egy ökrön szánt, és a gabona mégis úgy felnő, hogy a lovaskatona is alig látszik ki belőle. Igen nagy különbség a mi megjobbíthatatlan paraszti gazdaságunkhoz képest!

A marhanevelés, mely hajdan Magyarországban oly szép és minden országbélieknél híres vala, most igen megcsügged. Igaz, valamíg Magyarország a hosszan vérengző hadakozás miatt pusztán feküdt, és az ember 20-30 forinton oly nagy pusztát árendálhatott, melyért most 1000-2000 forintokat is kell esztendeig fizetni;* valamíg a paraszt télen-nyáron minden gondoskodás nélkül a legkövérebb legeltető helyen tarthatta marháját, mindaddig úgyszólván a szilaj marha a rossz gondviselés mellett is gyarapodott; de elmúltak azok az idők, és bizonyára már ideje vagyon, hogy a marhanevelés eránt is jobban aggódjunk. Nézze meg az ember Alsó-Magyarországban, kivált tavasszal, minő csúnya, fürtös, összeragadt szőrű szarvasmarhák vagynak; olvassa meg az ember a hátán levő apró mirigyeket, melyekben majd ujjnyi vastagságú kukacok vannak a bőr alatt már az eleven marhákban is; tekintsük meg azokat a nyomorult hitvány kis lovakat, melyeket az ember látván, sajnálkozik fanyarodott voltokon; vessük azokat össze a csehországi, morvai és ausztriai lovakkal, tudakozzuk ki, hogy mind ezek, mind amazok kicsinységektül fogva hogyan tartatnak? Vizsgáljuk meg, hogy egy magyarországi közönséges parasztló a csehországihoz képest mit húzhat? Próbáljunk négy magyar lovat egy megrakodott, borral, gyapjúval, bőrrel vagy más portékával tele kocsiba fogni, osztán Budárul, Pozsonybul, vagy Győrbül Prágába hajtani úgy, mint a csehországi, morvai és sziléziai parasztok járnak, azután meg fogjuk a nagy különbséget az ilyetén gyenge és erős lovak között tapasztalni. Kérdezzük meg okát ennek a különbségnek, melyre így felelnek: ott éppen másféle lovak vagynak! Hát az etetésnek és véle való bánásnak módja is nem másforma-é? Hogy a rend szerént való gondviselés a lovakkal Magyarországban is mennyire hasznos, hogy a rend szerént való véle bánás által még a rossz kancákkal is megjobbulás lehetne, kellenék is; ez gróf Károlyi, báró Orczy, báró Podmaniczky uraknak, amint is a kunsági disztriktusnak [kerület] most újan kezdett és oly helyesen esett községbeli kancáival való próbái által Almási Ignác főkapitány úrnak gondviselése alatt eléggé megmutattatott. És az oly nehezen és rosszul telelt marhának tavasszal majd a hólében, majd ismét a hirtelen előforduló tél maradékában, majd más egyéb jobb rendelésnek hiányossága miatt mely sokszor kell nyomorultan elveszni. A jobb darabokat a pásztor megeszi büntetés nélkül; a soványabbak megdöglenek, mivel nyáron a nagy hévségben a szomjúság miatt néki gyakorta el kellett epedni. Megmutatás: Egy pásztornak két vagy három alattvalóival vagy bujtárjaival 1200–1300 és 1500-ig való marhákra is kell gondot viselni; hogy volna már ez a két-három ember tehetős ily sok marhának elegendő vizet meríteni; számláljunk egy darab marhára napjában ámbár csak egy veder vizet, tehát 1200 és 1500 vederre menne. Az erősebb marhák a vályura tolakodnak, duplán is megisszák a porciójokat, a gyengébbek hátra állnak, epedve kell az egész napot az iszonyú melegben szomjúan szenvedni, melytül elerőtlenedvén leesnek, a nagy legyektül s bogaraktul iszonyú módon kínoztatnak, egy-két nap így nyomorkodván, osztán megdöglenek. Ki az oka ennek? A jó Isten (így szoktak közönségesen a parasztok és pásztorok mondani), a jó Isten dögöt bocsátott a szegény marhákra, és senki sem tehet róla! stb. A beteg és dögletes marha nem választatik el az egészségestül, s ilyenképpen egyikrül a másikra ragad. Ha pedig tavasszal a lapályokban összefutó víz találkozik, itt s amott hólébül vagy esőbül való tó vagyon, tehát éppen nem szükség (a tunya pásztornak ítélete szerént) a marhát a kúton itatni. Bár a büdös tó az ő poshadt párázatjával az azon utazókat egynehányszáz lépésnyire undorítja is; ámbár a napnak melegsége az ő rothadt mocsárjában ezerféle férgeket költött is; ha már az oly sokféle szarvas- és sertésmarháknak vizeletek és ganéjok által való büdös illat a rothadásnak legkülsőbb grádusáig hatott, tehát a büdös és rothadt gőzhöz már hozzászokott orrú pásztor mégis mindezt éppen nem érzi; a marhát vígan és a közelítő kárnak minden aggódása nélkül odahajtogatja itatni mindaddig, amíg csak abban valamely vízhez hasonló látszik, és a szomjúságtul majd elepedt marhának vagy akarja, vagy nem, a büdös tóbul és mocsárbul saját maga vizeletét és ganéját – betegségét, dögét és vesztét kell inni.

Ha pedig valamely folyóvíz nem messze vagyon, akkor gyakorta az epedt marhának fél mérföldnyire is kell menni vagy futni a vízre. Jól vagyon. Ha az ember, ámbár mégoly jó legeltető helyen, másfél ezer marhát tizennégy nap egymásután kétszer napjában fel s alá eresztgessen, azután nézze meg akár a száraz, akár a nedves időben, hogy miképpen látszik? Avagy mi is következzen egyéb, midőn egy legeltető helyen három, négy és több külömbféle csordák legelnek?

Hát tovább, ha még a pásztoroknak rossz cselekedeteket lerajzolnám? Itt a sok embertelen, kegyetlen és elhihetetlen becstelen dolgok jönnének napfényre, mely előtt az ember irtózva remegne vissza.

Hát az ilyen gonosztévők nem büntetődnek-é meg példásan? Ó, valójában gyakorta és oly sokszor is, hogy a gonosztévő az akasztófával, kerékkel és nyárssal nem is gondol. Például. Egy derekasan felserdült ifjút mint bojtárját, rábeszél a felső pásztor, hogy egy kövér kancát üssön agyon, hogy a zsírjából haj- és csizmakenőt csináljanak. A bojtár megtapasztaltatott a cselekedeten, és akasztófára ítéltetett; ki is halála előtt így mond: örömest meghalnék, ha a kanca zsírjábul csak bár egyszer megkenhettem volna a hajamat és csizmámat!… De, így mond tovább, valamint a szép piros alma a fogas deszkáján ékeskedik, mely kinek-kinek szemébe tűnvén, így mond: ej micsoda szép gyönyörű alma az! Így szintén ki engemet is meglát, azt fogja mondani: ej micsoda deli termetű szép ifjú függ itten! Valóban drágalátos vigasztalása az akasztófán való halál félelmének!

Egy halálraítéltetett cigány ilyetén szókkal intette és vigasztalta fiát az akasztófa alatt: Édes fiam, én már többet nem cserélek, többet nem nyargalódzom, hanem azon igyekezz, hogy te is valahára ezen felmagasztaltatott híres neves helyre méltónak ítéltetvén, engem követhess.

Egy más cigány így vigasztalta feleségét, aki öt, még neveletlen gyermekeivel siratta az urát az akasztófa alatt: Ne sírj, édes feleségem, hiszem, nem oly keserű ez a halál, mint az emberek mondják; sokkal jobban fáj, ha csak az ember egy fogát kihuzatja is. – Ó, édes uram! felele a felesége, te jóljársz, mert ezentúl minden aggodalomtul megmenekedel; de én, én szegény asszony, bezzeg mit csináljak ily sok gyermekekkel?

Már ítéld meg, ó keresztény ember: nem szükséges-é itt is a megjobbíttatott nevelés. A halálos büntetés eránt való érzékenységet nehezen lehet a jobb nevelés nélkül feléleszteni és felébreszteni. Dolgozóházak, nevelő- és árvaházak, utak csinálási, árkolások majd jobban érzékenyíttetnének, mint az akasztófák és nyársok, melyektől való ijedelmet a bárdolatlan nép már valójában elvesztette vala. A rosszban megátalkodott még a nyárson is csúfolja az ő kínzóit.

Nem volna-é hasznosabb az ország fejedelmének, a községnek, a parasztnépnek, sőt a gonosztévőknek magoknak is, ha a mostanság akasztófára, nyársra és kerékre ítéltettek a munkás paraszt helyett az igen szükséges utakat csinálnák, és árkokat ásnának? Mit gondolnak az ilyetén gonosztévők a halálos büntetéssel? De ha 10, 12, 15, 20 esztendőkig árkot ásnának, már ez a legérzéketlenebb gonosztevőknél is többet tenne; bizonyára a megjobbulásra is sokat használna; mert így legalább lenne ideje s alkalmatossága a gonosztévőnek a jobbulásra és jámborságra. Micsoda, vagy talán az akasztófán és nyárson is vagyon erre ideje? És ha még emellett az ember a közjót megvizsgálja! A jó munkás parasztnak ekéjét, kaszáját, sarlóját el kell hagyni és gyakorta hétszámra is utat csinálni, árkot ásni, azalatt pedig az istentelen gonosztévő a vasban és bilincsben henyél, vagy pedig már megbélyegeztetvén az akasztófa címerével, újabb gonoszság és feslettség után leskelődik szabadon. Csak bár a Tiszántúl levő hat vármegyebéli gonosztévőket, kiket akasztani, keréken törni, nyársolni és fejezni kellenék, fognának az útcsinálásra és árkolásra, kik mellé jó vigyázókat állítván, őket a dologra keményen hajtanák, tehát elcsudálkoznék az ember, hogy esztendőt által mennyi hasznot tenne általak. Mennyi időt veszt a paraszt az ide s oda való járással? Alig kapott egy kevéssé a dologban, azontúl felváltatik. A gonosztévőnek nem szükséges a felváltás; ha az országnak kárt tett, tegyen hát állandó hasznot is; ez bizonyára nyomósabb fenyíték a gonosztévők előtt, mint a szokott halálos büntetés. A gonosztévők azonkívül is keveset vagy semmit sem gondolnak a halállal és az örökkévalósággal.

Ami pedig az oly igen kívánandó gyarapodását a megjobbított paraszti gazdaságnak Magyarországban illeti, ebben ugyan a paraszttul nem sokat remélhetünk, valamíg magamagára bizattatva marad. A réteknek és szántóföldeknek megjobbításit nehezen fogja s tanulja meg a paraszt a helyesen esett próba nélkül Amennyire segítséget kívánok a szegény parasztnak, annyira kételkedem az ő jobb gyarapodásán (ha az ő mostani környülálló dolgának állapotját általvizsgálom), valamit a földesurak magok helyes elöljárulással és szembetűnő példákkal, tételbéli felébresztésekkel és a helységbéli környülállások szerént való igen jól intézett rendelésekkel a parasztot (úgyszólván) karjánál fogva nem vezetik; mert amint egy bizonyos autor mond, a parasztot fel lehet emelni, hanem jól meg kell őtet ragadni; és valamíg az ő természet- s erkölcsbéli környülálló dolgai a mostani időnek szüksége szerént egészen más állapotot nem vesznek. Őtet pedig ebbe az állapotba helyheztetni bizonyára a parasztnak nem saját dolga. És hogy az eddig próbált módok nem valónak elegendők, azt megmutatta a következés. Haszontalan kívánja az ember a paraszttul, hogy az ő gazdálkodását az új mód szerént jobbítsa, ha ő ezt a módot nem esméri, s tulajdonává nem teheti; hiába kívánja az ember, hogy ő selyemmunkát, méhtartást, marhával való bánást, lónevelést, a jobbíttatott réteket, és a réteknek nedvesítésit szokásba vegye, valamíg az ember néki szeme láttára a helyesen esett jelenvaló példával elől nem járul, az utat meg nem mutatja, melyen néki menni kellenék, és valamíg az ember őtet, úgyszólván az ó paraszti gazdaságrul az újra általkelni maga nem segít. Az új út igen újdoni, esméretlen és göbörcsös előtte, hogysem azon maga, vezér nélkül vándorolna. És tegyük fel, ámbár menni akarna is rajta, majd itt botlik meg, majd amott akad meg, és így osztán eltévelyedvén nem tudja, ha jobbra tartson-é vagy balra. Mit cselekszik? Visszatér, az ó úton marad, és majd nem lehet őtet ismét az új útra hozni; sőt még más százat is lebeszél, megóvják magokat, hogy úgy ne járjanak, mint ő.

Így tehát a földesuraknak elöljárások és tételbéli segedelmek nélkül igen keveset vagy semmit sem remélhetünk; a paraszti gazdaságnak gyarapodására való első mozdulását és első hozzáfogását a földesúrtul várom. Például egy földesúr kívánná az ő jobbágyinak sovány rétjeket a vízöntő csigával gyarapítani, de a rétek igen távol esnek a határ szélén lévő folyóvíztül. Ki tehet itten változást és könnyebb munkálódást, mint a földesúr? Bárcsak ő állítaná fel az első vízöntő csigát az új kiméretett uraság rétjén, hogy azáltal a rétek a száraz esztendőkben megöntöztessenek; a parasztok ugyan eleinten kinevetik, kicsúfolják s gáncsolják ezt, de bizonyára rövid időn, ha a jó következést és nagy hasznot meglátják, odamennek, hozzáfognak, és azt parancsolás nélkül is cselekszik. A parasztemberek, úgymond Meyer,+ olyanok, mint a juhok, ha az ember őket hajtja, tehát helybül se mozdulnak; ha pedig egy elöl megy, tehát a többi is mind utánamennek.

Én itt éppen nem akarom rossznak esmérni másoknak a közjóra célzó előadott tanításaiban a jót és haszonra valót. Egy jól elkészült gazdaságbéli társaság igaz hogy igen sok jót tehetne s cselekedhetne. Ilyetén egy, minden vármegyékre elosztandó társaság által még a legjobb gazdaságbéli tudósítások is béadattathatnának, kivált ha a társaságnak tagjai egy jól kidolgozott terv szerént való szorgalmatos vigyázásokat szerezni akarnának.

Egy regulamentum [szabályzat], mely mindenik köznépnek helységbéli környülálló dolgai szerént készíttetnék, én úgy gondolom, az mind a pásztoroknak, mind pedig az ő cselédjeknek mintegy elkerülhetetlen mód lenne sok rendetlenségek ellen. Miképpen lehetne valamely rendtartást béhozni és fenntartani a jól elkészült regulamentum nélkül? Gondolja meg az ember a nagy különbséget egy jó rendbe vett armadia és egy összefutott ország sepredékjébül álló sereg között.

Annak a minden vármegyékben felállítandó gazdaságbéli inspektornak nemcsak a nevet kellenék viselni, hanem amennyire lehet, annak is kellenék lenni, aminek neveztetik. Hogy pedig erre a tisztségre magát alkalmatossá tegye, az én ítéletem szerént, kellenék az ifjaknak a tárgy és terv szerént tanulni. Én egy tudós gazdaságbéli inspektorban olyatén embert képzelek, ki:

elsőben. A paraszti új gazdaságban és annak minden részeiben, amennyire kitelhető, gyakorlott; ki egyszersmind a természeti történeteket, fizikát, matematikát, hidraulikát, mechanikát, építésmesterséget, geográfiát, politika-, adó- és kereskedésbeli tudományt, technológiát és a más ide tartozandó tudományokat szorgalmatosan gyakorolta*, értekező fővel idegen országokat járt, és ki természet szerént tehetős és alkalmatos ember.

Másodszor. A környülálló dolgoknak külömbféle állapotjok szerént, a balítéleteknek minden ragadványitul ment lévén, mindazon szoros figyelmetességre elkészült légyen, ami az ország fejedelmének a publikumnak [a köz], a földesuraságnak, kivált a községnek, a katonaságnak, a mesterembereknek, a kalmároknak és a parasztoknak, amint is az utazóknak hasznokra vagy károkra fordulhatna, hogy azokat írása által illendő helyeken bémutathassa; hogy hasznos fortélyt keresvén, a vármegyékre és uraságokra való intés által, a köznép között jó rendtartás által, legfőképpen pedig azon igyekezzék, hogy az okos rendelések és elintézések által mindazon sokféle hibáknak eleit vegye, melyeket magátul a paraszt és polgár előre nem láthat, annyival is inkább azoknak eleit nem veheti.

Harmadszor. A közjót hasznos, főképpen a gazdaságbéli rendeléseknek fenntartása és szorgalmatosan való követése által előmozdítani iparkodik; hogy az olyatén rendelések meg ne vettessenek vagy el ne henyéltessenek, annál is inkább éppen falba ne rugattassanak, hanem illendőképpen értetődvén, azok haszonra fordíttassanak és követtessenek.

Negyedszer. Ki a megszerzésnek új módja, új és mindeddig az országban esméretlen termékenységek, gabonák, gyümölcsök, eszközök, mesterségek, fabrikák, kézimesterségek, dolgozók és szegények házai, és más közhaszonra való dolgok eránt rendeléseket tenne, az ócskákat megjobbítaná, és a megjobbítottat szokásba vétetné, ez kellenék néki legfőbb foglalatosságának lenni. Hogy például a nemes vármegyének és a földesuraságnak tudásával és engedelmével menjen végbe, az magátul is tudnivaló dolog.

Ötödször. A gazdaságbéli inspektornak minden lehető figyelmetességét leginkább a gazdaságnak minden részeire kellenék fordítani, hogy azt virágozóvá tehesse.

Hatodszor. Az ő javaslásit a nemes vármegyének és az efféle helységbéli földesuraknak végezésivel együtt, még más, talán történendő akadályokat is a királyi kamarának minden fertályesztendőben felküldeni, sokféle okbul elkerülhetetlenképpen szükséges volna.

Hetedszer. Ez a gazdaságbéli inspektor egyszersmind a gyakorlott gazdaságbéli oskolának fődirektora is lehetne a vármegyében, így következendőképpen ez a két fontos tisztség egy személyben összefoglaltathatnék.

Nyolcadszor. A gazdaságbéli inspektornak minden béküldendő tudósításit alája kellenék írni vagy a nemes vármegyének, vagy a földesuraságnak, vagy pedig mind a kettőnek is; hanem ha fontos dolgok volnának, melyek tovább való megvizsgálásra lennének szükségesek.

Kilencedszer. Ha nyomós fenyegető hiányosságok és veszedelmek látszanak következni, tehát hogy a gazdaságbéli inspektor tisztét s hivatalát a károsítástól megmentse, azon légyen, hogy az előtte álló veszedelmet, a közel levő hiányosságot időnek előtte megjelentse, hogy nemcsak az ellenálló módról gondolkozzanak, hanem amennyire kitelhető, az minden halogatás nélkül azontúl valóságra hozattassék.

Tizedszer. A gazdaságbéli inspektornak sohasem kell, ne is légyen szabad munkálkodásában megnyugodni, hanem a tudományban és próbálásban az idejebéli emberekkel mindenkor előbbre nyomakodjék, és azt esztendőnként, ezen esztendőbéli tapasztalásinak és próbatételinek valamely feljegyzése és magyarázása által, a császári királyi gazdaságbéli. kommissziónak adja bé.

 

Hatodik ok

Némelyfaluk igen nagyok, következendőképpen a mezők messze esnek; lehetetlen hogy a paraszt az ő messzevaló gazdaságát jól általláthassa; némelyek pedig kicsinyek, nem teremthet a paraszt abban csak annyit is, ami néki naponként elkerülhetetlenképpen szükséges és kelletik

Én a nagy faluknak nevezettek alatt azokat értem, melyekben ötszáz-nyolcszáz és több házak is vannak; a kicsinyek alatt pedig azokat, amelyekben száz házak sincsenek, és a várostul távol feküsznek.

Ami az elsőket illeti, meg kell vallanom, hogy ezek a parasztembernek nagy romlására vannak. Hogy ezt jobban megvilágosítsam, csak egynehány okokat hozok elő, mintegy előtte mentemben. A többi az egyenlőségbül kitetszik, melyet én ezen munkának végén az ó és az új falu között huzandok. Az ilyetén nagy faluban való rendetlenséget az ember majd el nem hiheti, hanemha azt maga látta légyen. A házak, utcák nem egyebek a káosznál vagy zűrzavarnál, melyen a rendhez szokott szemnek álmélkodni kelletik. A rendkívül való nagy falunak bírája nem tud magán segíteni, midőn naponként a rendetlenségeket nevelkedni és elhatalmazni látja. A legnagyobb gonosztévők, lókötők és más gaz nép csoportokban tartózkodnak a faluban, de ki keresné s kérdezné őket a házaknak és utcáknak ilyetén zűrzavarjaiban? Már némely tudós földmérőknek magoknak is meg kellett. vallaniok, hogy majd nem tehetősek némely faluknak felvételekre. Mennél nagyobb a falu, mely oly sok lakosokat táplál, annál messzebb és a falutól távolabban kell esni a réteknek, szántóföldeknek, szőlőhegyeknek és marhalegeltető helyeknek. Ebből minő alkalmatlanságok és nehézségek következnek, ennek nem kell más megmutatás, mint a szemlátomást és naponként való tapasztalás. Gondolja meg az ember csak e következendőt: az én lakóhelységemben kényteleníttetik a szegény paraszt, hogy ami kevés gabonája és szénája vagyon, azt hihetetlen munkával, dupla dologgal és költséggel, idővesztéssel és a marhának fáradságával az egymástul messze levő mezőkrül és pusztárul vagy jószágrul 2, 4, 5, 6, és 7 óra alatt messzirül összehordja. Ha az ő földjei mind együtt, egy darabban volnának, akkor fele munkával, fele költséggel és alig érező fáradsággal vinné végbe dolgát, az időt, cselédjeit és a természetbéli nevelményeket sokkal nagyobb haszonra fordítaná és az ő saját cselédjeivel sokkal előbb és jobban elvégezné dolgát, mint most, ki is cselédjein kívül egész nyáron által 4, 5, 6 és több napszámost és részest kell néki tartani, és őket munkájoknak fizetésével megelégíteni. És miképpen láthatná által a paraszt maga messzire terjedt gazdaságának minden részeit? Ha odahaza vagyon, tehát az ő távollétében a mezőn sok elhenyéltetik, mely sokkal előbb s jobban ment volna végbe, ha a cselédek a gazdának jelenlétében dolgoztak volna; ha pedig a mezőn vagyon, otthon sem megy jól a dolog gyakorta.

Az igen kicsiny helységeket ellenben más nyomorúságok szorongatják. Itt sokszor se kovács, se kerékgyártó, se más alkalmatos mesterember nem találkozik. Ha télen jeges az út, ha a parasztnak egy kereke vagy tengelye törik nyárban, tehát sokszor a szegény sanyarodott embernek mérföldnyire is kell menni, hogy lovait megpatkoltassa, vagy egy új kereket, tengelyt, és gyakorta elég rossz és szegény portékát az ő nagy bajjal keresett drága pénzén kaphasson. Tudom, hogy a parasztnak az ilyetén új kereke eltörött, minekelőtte véle hazaért. Ezen hiányosságot az alkalmatos mesteremberek eránt mindenek érzik, kik a falun laknak. Hát nem volna-é jó ezen hiányosságnak elhárítása végett, ha az ember az oskolabéli ifjúságot érthetőképpen tanítaná az oly sokféle mesterembereknek szükséges és hasznos voltokat; ha imitt s amott legalább minden nemzetbéli főoskolánál egy szoba rendeltetnék, amelyben minden mesterségrül való tudomány (azaz: mindenféle mesterembernek a munkája kisded formában), és egyszersmind mindenik mesterségnek a közjóba való folyamatja rövideden az ifjúságnak megmutattatnék, nemkülönben a kár, mely az országban ezen mesterségnek hiányossága miatt vagyon, ennek vagy amannak a mesterségnek könnyűsége és közönségesképpen való szükséges volta, és a többi, az ifjúsággal megfogattatnék. Bizonyára sok alkalmatos parasztgyermek eltökéllené magát a mesterségre, melyre lehetetlen hogy magátul reáálljon, valamíg nem tudja s nem hallja, micsoda? Minek? Hol lehet ezt vagy amazt tanulni? Ilyenképpen Magyarországnak némely természetbéli adománya haszonra fordíttatnék, mely most fel sem vetődik; ilyenképpen sok jó szorgalmatos fő örömest tenné a maga dolgát, ha az ember csak a szorgalmatosságnak első fokát mutatná meg néki vagy mutatni akarná, ahová magátul nem lát, nem is láthat.

 

Hetedik ok

Az illendő szorgalmatosságot nem lehet, nem is kell a paraszttal kívánni, annyival is inkább várni, valamíg ő maga saját földjét nem birja, vagy legalább míg abban az urbárium szerént néki osztatott földben minden beléakadás nélkül biztosan és szabadon teheti azt, ami néki javára szolgál

Távol legyen tőlem, hogy ezen cikkely által a felső- és földesuraknak hatalmokba avassam; sérelem nélkül maradjon mindaz, amit a fölső és földesuraságnak kell fizetni, vagy akármi módon igazán és méltán kell adózni; csak azt kívánnám a leghasznosabb emberi rendnek, a parasztnak javára, ki oly sokkal és talán, ha nagyon mondani merészlem, a közjónak, a fizetés és munka által legtöbbet használ, hogy még ő is, mint tagja, és bizonyára hasznos tagja az emberi társaságnak, gyönyörködjék mind személyének, mind pedig egész jószágának legnagyobb biztosságában, és ezáltal lehetőképpen való maga használatjának legjobb gyámolításában, hogy így az ő egyébként bizonyára igen fáradságos és bajjal teljes nyomorúságos életében is valamennyire örvendhessen.

Kegyes olvasóm! ha emberszerető vagy, tehát felejtsd el legalább egy szempillantásig azon jussodat, mellyel te mostanság az Istennek és az embereknek kegyelmekbül bírsz, és gondold meg, hátha én paraszt volnék, vajon az én szívem, azon szív, mely most az én mellemben ver, nem kívánná-e ugyanazt. És ez az én kívánságom ha igazán vagy igazságtalanul volna-é? Légy te bizonyságom, emberi érzékenység!

De közelebb a dologhoz: a parasztnak ajánljuk a szorgalmatosságot, és várjuk tőle ezt a szorgalmatosságot, mivel ő polgár és paraszt. De nincs-e sok ezer magyar paraszt oly körülálló dologgal bilincselve, amely által a szorgalmatosságot éppen ki nem szolgáltathatja? Némely paraszt örömest mívelné a földet, de azt semmiképp sem kaphat; amit a pusztán nyer, rész szerént távol vagyon, rész szerént mint már megfizetett, éppen a marhának és a csoportosan levő tolvajoknak igen ki vagyon tétetve. Elhallgatom a vizeknek kártékony kiáradásit, melyek a parasztnak oly sokszor egész reménységét és minden szorgalmatosságát egyszerre elborítják. Csak a középszerű parasztot akarom felvenni, amint vagyon; dolgozik, való csak nyáron, hogy két vagy három lovának és egynéhány darab szarvasmarhájának téli eleséget szerezzen hogy szalmája és kályhafűtnivalója legyen; hogy kenyérnek és vetnivaló egynéhány mérő gabonája maradjon. Az ősznek felét, az egész telet és némelykor még egynéhány tavaszi hónapokat is a maga vagy másnak szállásán vagy majorjában tölt el, csak hogy az ő kevés marhácskáját gyakorta elég nyomorúságosan kiteleltethesse. Ezen marhájának hasznábul, mely bizonyára sokszor oly csekély, hogy az ember nem is hinné. Ezen jövedelmébül az ő oly rosszul mivelt földjének kelletik a szegény nyomorult embernek feleségét és gyermekét egész esztendőn által kenyérrel, tüzelővel, ruhával és más elkerülhetetlen szükségrevalóival táplálni, porciót és adót fizetni, papját és mesterét tartani, a külömbféle pásztoroknak az őrzésért fizetni és még némely szolgákat is eledellel s bérrel kitartani, mivel a földmívelésnél egy ember semmi ember. Ha az ember kérdezi, hogy a marhájának miért nem viseli jobban gondját? – Ő nem tudja jobb módját a marhatartásnak, ő azt soha nem látta jobban. – Miért nem míveli jobban a földet? – Gyenge a marhája, és annak, amit a szántóföldön jobbit s gyarapít, maholnap más veszi hasznát. Így tehát inkább nem dolgozni, és semmije se lenni, mintsem dolgozni, és mégis semmije se lenni. Ez az ő értelme, mely előtt az emberség reszket, és ezen értelmétül nem örömest lehet őtet eltéríteni.

Mi haszna az országnak, a felső és földesuraságnak az ilyetén szegény nyomorult emberben? De hát mit kell cselekedni? Avagy én is panaszkodjam-é vélek, midőn másokat mellettem ezerenként panaszkodni hallok, hogy ezeknek az embereknek a földek osztásában kevés, vagy semmi sem adatott? Éppen nem, ezért nem panaszkodok, nem is akarok, mert én teljességgel nyilvánságosíttattam, hogy ez bizonyára nem fontos ok nélkül esett. Talán az okokat még senki sem találta ki jobban, mint Schletwein belső tanácsos úr. De kívánnám az én hazámnak javára, hogy ezeknek az embereknek új hely mutattatnék ki, ahol falut építenének, mindazáltal nemcsak a vakszerencsére, hanem ily megegyezés alatt, hogy mindjárt a megszállás után egy rendtartást is vennének fel, mely által a faluban eddig uralkodó rossz és terhes dolognak eleje vétetődjék. Errül a falubéli rendtartásrul bővebben szólok az utolsó oknál; itt csak ez egyet jegyzem fel, hogy az ilyetén a megjobbíttatott gazdaságbéli regula szerént helyheztetett falu az ő virágozása által, melyre bizonyára kevés idők alatt felemelkednék, az ő jeles haszna által, melyen az ő lakosi örvendenének, más ezereket édesgetne azon módnak feltalálására, hogy miképpen a paraszt, és ezzel a magyar haza a jobb rendtartás által felsegíttethetnék. Nékem úgy tetszik, egy jó rendbe vett falunak bizonyára igen szembetűnő újsága, s ennek bévétetendő hasznai a szorgalmatosságot igen felmagasztalnák; ez pedig valóban meglenne, ha a paraszt egy néki mutatott földet mint sajátját mívelhetné (igaz ugyan ilyen ok alatt, hogy ameddig ő illendő s megerősíttetett adót megfizetni alkalmatos); vagy ha ez a felső és földesuraság jussának károsulása nélkül éppen meg nem eshetnék, legalább az urbárium szerént néki osztatott földdel, minden beléavatkozástul ment lévén, szabadon tehesse azt, ami néki, gyermekeinek és unokáinak javára szolgálandó. Ha ez mint egy saját jószág a parasztnak szorgalmatosságát elegendőképpen fel nem buzdítja, nem tudom, ki egyébiránt a parasztnak gondolatját és körülálló dolgait esmérem, hogy más javaslott módok közül ezen dologban melyik munkálódhatnék jobban.

Mindazáltal nem kell hinni, hogy ezek nékem hazabéli képzelődéseim és üres álmodozásaim volnának; én sok bizonyságot tudnék ezen értelmemnek erősítésére előhozni a legpróbáltabb paraszti gazdák közül, kik az egyenesen gondolkodó értelemmel teljes és gyakorlott gazdáknak dicséretit méltán tulajdonokká tették. Egy nevezetlen dicséretes autor oly hasonlíthatatlanul ír afelől, hogy meg nem állhatom önnön maga nyomós szavait ide írni. „A parasztember a körül való nagyobb földi szolgálatot követi (azt a követért meg nem magyarázom, ki azt magyarázatlan nem érti, magyarázva sem érti), az egész ország körül való szolgálat, ha az ember a parasztnak szabadságot és saját jószágot szerez, vagy azt végbeviszi, hogy a paraszt juss- és sajátbéli földet és emellett teljes szabadságot is nyerjen azt a maga értelme szerént minden akadály nélkül hasznára fordítani és megváltoztatni. Az adók kivétetnek és megmaradnak, mert ez szükséges mind az országnak, mind a polgárnak, hogy szokásábul ki ne vétetődjék. Hát a szabadság és a saját jószág az adóval nem kapcsoltathatik-é össze? Én úgy hiszem, mégis. Angliában mind egyik, mind másik megvagyon. Mennél nagyobb a szabadság és a saját jószág, annál könnyebben lehet az adót megszerezni és béfizetni. Mit kell az embernek cselekedni, hogy ezt feljebb verhesse, amazt pedig (tudniillik a szabadságot) kiadhassa?

A földmívelés virágozzon, az eddigvaló gabonák gazdagon nevelkedjenek, és még sok újabbak hozattassanak bé. Ebbül vetekedés nélkül ez következik: így tehát a parasztnak szántani, vetni és boronálni lehessen, amikor, miképpen és mit akar. Ha amazt kérjük és ezt meg nem engedjük, boldoguljon hát, aki boldogulhat, de a szántóvető ember bizonyára nem. A paraszt pedig nem mer szántani, vetni és boronálni, amikor, miképp és mit akar; nem mikor akar, mivel a marhának és pásztorának hatalmában vagyon a föld mívelését (a legszebb tavaszi vetést) ellenezni vagy hiábavalóvá tenni, vagy a gabonát elrontani; nem szánthat és boronálhat, amint akar, mivel közönségesképpen szántóföldjei szűk és kisdedben feküsznek, melyeket például keresztben dolgozni nem lehet; nem vethet, amit akar, mivel itt a tizedes nem engedi, amott a szomszéd nem sajnálja, tovább pedig a lakos pusztítja. – A szántás virágozzék, az országnak boldogsága kívánja azt (mert ez az egész gazdaságnak lelke), következendőképpen a víz meg ne rontsa a gabonát, sem az utak azt haszontalanná ne tegyék, mivel ezek ösztönözik az utazókat, sőt készítik is, hogy a szántóföldre becsapjon és kárt tegyen. A paraszt pedig nem kényszerítheti a szomszédját az árkolásra, annál is inkább kevésbé ösztönözheti a véle határos falut arra, hogy a felettébbvaló vizet az ő megyéje szélén valamely folyóvízbe szabadon ereszthesse, így tehát ezt magának, vagy szomszédjával együtt kelletik a szántóföldön megtartani, és a gabonának elromlását békével szemlélni. A föld mívelése virágozzon, nemkülömben a marha nevelése is. A parasztnak pedig nem szabad az ő saját rétjén a fűnek kihajtása felé marháját időn kívül őrizni; a közönségest, ha azt a többi nem akarja, nem jobbíthatja; a legeltető helyet, ha a többi nem akarja, nem változtathatja; sokáig tartó marhatápláló füveket, ha a többi nem akarja, a szántóföldön nem nevelhet; egy nedves csemetés helyet, ha a vadász nem akarja, valamely szép rétnek fel nem emelheti; valamely távollévő földet a véle határos falunak, mely ennek sok javát venné, hasznosabb eladásra ki nem tehet, mivel a földesúr, az uralkodás, és talán még egyéb nem akarja.

Már kíméljétek meg magatokat hazámbéli gazdák minden javaslóstul és tapasztalóstul, mely által ti az országnak természetbéli adományát többíteni és sokasítani akarjátok, és előbb azon dolgozzatok, hogy a vizeknek eresztvényi megnyittassanak, és leghasznosabban utasíttassanak; mindenik parasztnak a földje együtt légyen; azután tanítsátok azt is, hogy ki-ki a néki esendő helyet miképpen fordítsa legjobb haszonra, és meglátjátok, hogy a nyereségnek kívánása és a parasztoknak szorongatása őket figyelmetesebbekké teszik.

Jól tudom, hogy némelyeknek ezen paraszti terhet már régen kellett volna külömbféle módok által levetkőzni, s lehetett volna is; de lehetni, kelleni és valóban cselekedni, igen külömbféle. Némely efféle módot nem tud a paraszt, mást ilyetént nem ért, mást pedig haszonra nem fordíthat, mivel még igen hatalmas akadályok vannak útjában, melyeket magának lehetetlen kiirtani. És mely igen lenyomják büntetés nélkül a faluban a gazdagok és szegények között oly igen uralkodó vétkek, az irigység és jót nem kívánás, a szorgalmatosságot! Sokáig nem tudtam, a gazdaságbéli autorok mit akartak mondani az úgynevezett parasztkirállyal. Így nevezik az oly embert a faluban, ki az ővéle egy faluban levő lakosokat legjobban nyomorgathatja. Ki merészli tehát őket büntelen nyomorgatni? Vigyázzon csak az ember egy kevéssé a faluban, és valamennyire a paraszttal vessen barátságot, azután figyelmezzen, és ne engedje, hogy a tettetéssel palástolt Kain-ember a nyomorodtaknak sírásokat és panaszokat lármájával felülhaladja, tehát elég érthetőképpen megmondja a sanyarodott paraszt, hogy őtet ki nyomorgatja. Kinek jobbítson a paraszt egy darab szántóföldet, valamíg kapzsi ragadozó farkasok leselkednek, hogy azt vagy elrontsák, vagy azt sokszor elég ocsmány szín alatt elvegyék? Egy darab földnek jobbítása valójában a legbizonyosabb mód azt elveszteni. Már azt kérdem: hát az a paraszt, vagy az ő szomszédja a más kárán megokosodván, mégis folytassa-é a földnek jobbítását? Ó, valójában annak a balgatag parasztnak mégis van annyi esze, hogy ő más kárán tanul. És ki tulajdoníthatja ezt néki véteknek? Ki pirongathatja és büntetheti őt ezért? De csak egynehány kemény példát mutatna az ember az ilyetén község javainak háborítóin; mert előállatások, rendelések és kemény parancsolatok valójában a gonoszt egészen el nem hárítják. Ha tehát a fáradhatatlan szorgalmatos paraszt saját földjét szabad-, s önnön tetszéseképpen dolgozhatja biztosan, és nem kell néki ezen aggódni: ami jót ma teszel, annak holnap más veszi hasznát, ki se kezét, se lábát nem tette reája; így osztán, de valóban nem előbb, így osztán nem lesz is hiányosságunk a buzgó parasztokbul. Ha pedig az eddig oly tunya és balgatag paraszt magát valamiben jobbítani kezdi, tehát eltávoztassék, hogy ő a nehéz adó és sanyargatás által ismét kedvét ne veszejtse. Kik mindenkor csak a parasztnak tunyaságát, oktalanságát, engedetlenségét, nyakasságát káromolják (melyet én éppen nem tagadok) tekintsék meg előbb jobban, és tudakozzák ki: annak a tunya, oktalan, engedetlen és nyakas parasztnak vagyon-é annyi pénze és tehetsége, hogy próbát és jobbulást kezdjen és azt bé is teljesítse? Ehhez elegendő értelme és tapasztalása vagyon-é? És melyik próba, melyik jobbulás vétetődött fel valaha pénz, értelem és tapasztalás nélkül? Melyik lett szerencsés?

Én ezt a matériát egy dicséretes autorunknak szavaival fejezem bé. Amit ő a nevelésrül mond, az igen reáillik a mi eddig való paraszti gazdaságunkra: „Az, amely szerént mi mindeddig gazdálkodunk, a paraszti gazdaságban levő vezérlő módnak éppen nem megmutatott és tagadhatatlan fundamentoma, hanem rész szerént homályos értelem, rész szerént reánk maradott rossz vélekedés és balítélet, mely sokszor oly vastag, hogy az minden béhozott világosságot megfojt, sokszor oly érzékeny, hogy minden hozzája való érést kikerül, sokszor oly síkos, és egész kerületében oly összezavarodott és erősen összefonódott, hogy azt a leggyakorlottabb, legokosabb és bátrabb kéz sem szaggathatja el egymástul; rész szerént meg kell ezt is sok gyors embereknek mentségekre vallanom, hogy a mi szokott gazdaságunk nem elhárítandó következése a mi eddigvaló intézkedésünknek, és az így tehát az elkerülhetetlen szükségnek munkája.”

 

Nyolcadik ok

Régen béhozatott igen káros szokások és igen mélyen bégyökerezett rossz módok a parasztot nagyon leverik, és felemelkedni nem engedik

Az ilyetén káros és rossz szokásokbul már sok ízben sok megtiltatott vala, ezt nem tekintvén, azok mégis mindenkor fenntartatnak.

Azelőtt a lakodalmak 3, 4, 5 napig tartattak, és most is annyi ideig tartatnak. Megházasodik valamely vagyonos paraszt, ez magát mutatni akarja; ha pedig ezt maga nem akarná is, tehát az ő nyalakodó éhes atyafiai és rokoni mindaddig a nyakán csüngnek-lógnak néki, míglen az ő nagyorr reá esett kunyorálásit elunván hallgatni, végre reáadja magát. Az egész atyafiság hivatalos a lakodalomra; ha pedig valamely messzirül való atyafi bé nem hivattatik, azontúl harag lesz belőle. Azután 3, 4, 5 nap is dobzódnak, pazarolnak és korhelykednek, valamíg 4-,5-,6-, 10-akós hordában egy csepp bort éreznek. Megházasodik más valamennyire szegényebb legény, kinek, példának okáért négy marhácskája vagyon egyet levágat, talán a legjobbikat, hogy a vendégeket megtisztelje; a másikat eladja, hogy a lakodalomra bort vehessen; a harmadikat is elvesztegeti, hogy a muzsikusokat és más kelletlen költségeskedéseket kifizethessen; a negyedik talán a legrosszabbik, melyet senki sem akart megvenni, tehát az egész fundamentoma az első foka a jövendőbéli gazdálkodásnak. Ha pedig ez elesik, tehát mindjárt odalesz az új házasoknak egész jó állapotjok. Osztán a lakodalomnak végén lankadt nyelvvel elegen rebegik köszöntéseket, és még más is következik, amit én gyermekségemben a grammatikábul tanultam, de még akkor nem értettem: Paupertas cum prosapia, famesque fitisque. Azaz: A szegénység minden rokonságával éhség és szomjúság. Ha osztán mindjárt az első esztendőben a szép kis szegénység, és egypár esztendőben még egypár gyermekecske is, ó már itt igen megtanulja az ember a sanyarú bajt fújni; azután egy keveset nyalakodni, kicsinyenként lopogatni, s elkorhelyedni. Mi ennek és más sok gonosznak kútfeje? A haszontalan lakodalom. Tegyen fel az ember egy nagy parasztgazdát, kinek sok fiai és leányai vagynak, kinek minden esztendőben majd lakodalmat, majd paszitát [keresztelői lakoma] és tort kelletik tartani, ha ez a valóságos szerencsétlenség őtet gyakorta megszállja, tehát ámbár minden üdvözlés között is, aminéműek az ilyetén eszem-iszomnál csoportosan adatnak, el kell néki romlani. Én esmértem egy közönséges gazdaembert, ki tíz esztendők előtt még jól állott, őtet semmi kiváltképpen való szerencsétlenség, sem tűz, sem víz, sem marhadög nem találta. Egyébként pazarló nem volt se maga, se felesége, se gyermeke; de az ó szokásnak elborító ostromátul ő is elragadtatván, a sok lakodalom, paszita és tor által úgy megromlott, hogy ősz fejű vénségében (az egyébként bizonyára tisztességes öreg) midőn a koldulást szégyenlené, egyik szomszédjátul ki, a másikhoz belappangott és – ha kimondjam-é? – kenyeret lopott.

A pasziták is megtiltattak, de mégis mindenkor fenntartatnak. A gazdasszony mint gyermekágyas gyenge és beteg az ágyban; a szomszédasszony a konyhában, kamarában és pincében. Ami a paszitában el nem kél, az alattomban elharácsoltatik.

A tor, való, hogy keményen megtiltatott, de eltöröltetett-e? Még mind ekkoráig úgy vagyon, mint annak előtte. Ó, vajha sok nemes gondolatú emberekkel megesmértethetném azt, hogy a sok és kemény tilalmak és következések között, legalább a faluban, annyi köz vagyon, mint az ég és föld között.

Kegyes olvasóm! gondold meg ezt a szomorú történetet. Az atya s anya meghal; a hátramaradott árvák azt, ami nékik Isten után a legdrágább és szükségesebb volt, a temetésre költötték. Mostanság a fájdalomtul és bútul lenyomattatván, szomorúan térnek vissza kalyibába. A bánattul majd megreped a szívek, midőn meglátják a halottnak üres helyét. A fájdalom újul; azonban utánnok tódulnak a szomorodott atyafiak és szomszédok, ezek között pedig a szemtelen korcsos iszom-eszemek is. A megtett vigasztalás után asztalhoz ülvén, széket, padot megtöltenek, hogy azt a szegény árvákra hátramaradott csekélységet felfalják s dúlják, aztán felpuffadt hassal, égő orcával, rebegő nyelvvel ajánlják az isteni gondviselés alá a még szegényebbé tett árvákat, a toros háztul való elbúcsúzáskor pedig a bánatnak s könnynek özönébe merült árváknak vigasztalásokra keresztényi módon áldást kívánnak a házra és a kiüresített kamarára.

Hazánk atyjai! Könyörüljetek az ilyetén szegény árvákon, kiken a testvér atyafi nem szánakozik, és üssetek teljes hatalommal erre a pogány képtelenségre; irtsátok ki határaitokbul, mivel tehetségtekben áll, ezen csélcsaposságokat, ezen dühösködő ellenségeit a ti jobbágyitoknak, hogy ne pusztítsák még tovább is fenyíték nélkül fényes nappal is a ti jobbágyitoknak leghasznosabb részét, és az ő jószágokat, egészségeket ne rontsák. Munkálódjatok, hogy ez a kereszténységnek gyalázatos mocska a ti hatalmas szavatokra már egyszer elenyésszen. És te világ maradványa! elhiszed-e, hogy nékem még 1784. esztendőben ezen jó cselekedetért könyörögnöm kelletett?

 

Kilencedik ok

A paraszt nem adhatja el, amit szorgalmatossága által szerzett, és ha eladja, még ezen csekély eladás is sok akadályokkal köteleztetik

Kevés városok vannak, és az ettül következendő távolvalóság és az útnak nehézsége. Míg a paraszt az ő gabonáját odaviszi, tehát annak árát megszolgálta: míg az ő kevés sajátját, vaját, zsírját tíz-tizenkét mérföldnyi vásárra viszi, tehát odahaza többet elmúlatott, mint az úton nyert.

A magyarországi lakosoknak életmódja igen együgyű, amint is a Magyarországnak természetadományi. Azokat, amelyek vannak, nem fordítja az ember illendő helyre; és amelyeket az ember kevés fáradsággal nevelhetne, azokról nem gondoskodik. Egy jégeső a parasztot egész esztendőbéli kenyeréül és marhájának eleségétül megfosztja. Micsoda jó némely tartományban a német parasztnak az ilyetén esetekben! Ha a mezőn a vetés vagy gabona, és a réten a széna megsemmisedett, tehát magát a földialmával, káposztával, répával, kertbéli veteményével, más egyéb marhatápláló fűvel vigasztalja, melyekkel mind maga, mind marhája élhet, s legalább fogyatkozását valamennyire enyhítheti. Azalatt pedig a magyar paraszt itt áll, kezét összekapcsolván, könnybe merült szemeit törölgeti, s kétségbeesni akar. Mi szükségesebb a parasztnak, s legkivált az ő egészségére nézve mi hasznosabb, mint jó elégítendő kerti növedelmek? Még a meleg nyárnak közepében is kénteleníttetik ő csak száraz kenyeret, szalonnát, fokhagymát és vereshagymát nyersen enni; a többi kerti vetemények nélkül el kell néki lenni. Hogy minő kívánatos ő gyermekeivel ezeránt, azt megmutatja a tapasztalás. Ámbár valaki csak a legrosszabb, még éretlen gyümölcsöt, salátát, ugorkát és káposztát a faluban árul, tehát majd egymást tépik és szaggatják rajta. És mely sok parasztasszony elfecsérli gabonáját a gyümölcsért, aztán néki gyermekeivel együtt éhséget és szükséget szenvedni kelletik.

Kevés fabrikák és kézi mesterségek vannak az országban, melyek az országnak természetbéli adományin munkálódnak, és melyek által kiváltképp a télben a dologtalan emberek az ő henyélésektül elmellőztethetnének, ellenben pedig becsületes élelményre és bizonyos jutalomra hozattathatnának. Ebben a tartományban, hol én lakom, esztendőnként egynéhány ezer mázsa gyapjat adatnak el, innét a Tiszán- és Dunántúl 4-, 5-, 6-napi járóföldre vitetnek*, mivel az egész tartományban senki sem találtatik, ki azt feldolgozná, noha ezer meg ezer henyélő emberek vannak. Való, hogy nyer a paraszt valamit a szekérbérbül; de sokkal többet szolgálna, ha felesége, leánya, gyermeke, szolgálója a gyapjút otthon dolgoznák, és a gazda azalatt a szolgával a földet jobban mívelné, a juhoknak jobban gondjokat viselné, míg a messze és nehéz úton egynehány forintot keres, és a marhábul, szekérbül és szerszámbul, sokszor még a maga egészségébül is még annyi kárt vall.

Hogy az idegen fabrikák és kézi munkák a mi pénzünket az országbul kizsarolják, az az egész világnál tudva vagyon; hadd forogna az a jó magyar pénz a szomszéd országokban, csak bár ismét visszaforogna. De mindenkor csak ki, és igen ritkán ismét bé; bizonyára – micsoda? éppen nem találok illendő szót, az olvasó gondoljon oda, s azt, amit akar.

A nehéz vámok s harmincadok, melyeket a magyarországi adományokért kell fizetni, már ama bölcs és emberszerető Józsefnek uralkodása alatt nemsokáig fognak tartani.

Az eddig való népesítés és a külső országbéli parasztoknak bészállítások keveset vagy semmit sem használt a régi parasztoknak élelménybéli gyarapodásoknak, rész szerént mivel a nemzetbéli gyűlölség a magyar parasztokat hátratartóztatja a németeket követni; rész szerént, mivel a németek véletlenül a szokott gazdaságbéli rossz módot megszeretvén, követték; rész szerint, mivel ezen népesítés által csak az országnak termékenysége, nem pedig az ország termékenységének eladása s elköltése többíttetett vala, mert minden új megszállott nép szükségesképpen többet keres munkája által, mintsem elkölt.

Magyarországban több költőknek [vásárlónak] kell lenni, az pedig a városbéli lakosoknak szaporodások által lészen meg. Valamíg gazdag városok nincsenek, mindaddig nem is lehet gazdag ország, se gazdag falu. A költés és a termékenységnek a közel levő városokban való könnyű eladása által kell a parasztnak azt megszerezni, melybül adóját és szükségre valóját kifizethesse. De miképpen virágozzanak a városok a jobb kereskedés nélkül, a jobb mesteremberek, kézi mesterségek és fabrikák nélkül? Mégis istennek hála! úgy tetszik, hogy a sorompófa (leeresztő fazár a vámokon) felhuzattatott, mely a külső országiaknak és hazafiaknak az útjokat elrekesztette volt, hogy az ő talentumokat Magyarországnak javára teljesítsék és fordítsák. De nemcsak a paraszt, hanem a mesterember és a kalmár is főképpen a pénznek hiányossága miatt panaszkodik; talán némelyek csak azért is panaszkodnak, mivel most a panaszkodás módi; talán mások azért, mivel a pénznek hiányosságát bizonyára érzik, és az ő valóságok érzékenységeket nem tagadhatják. Mások dicsőítik Magyarországot, s kivált minden lakóit boldogoknak állítják, talán azért, hogy ez is szokásba vétetett, hogy éppen oly embereknek rendiben állanak, kik a nevelkedő nyomorúságot legkésőbben érzik, legtovább viselhetik. Talán több pénz forogna a parasztok között, ha a földesurak, kik a nyilvánvaló tisztség által ebben nem akadályoztatnak, nem a messze lévő városokban, hanem saját uraságokban laknának, és az ő sok pénzeket ott költenék, egyszersmind tulajdon szemekkel látnák és kitanulnák, hogy az ő jobbágyainak egyáltalában minémű fogyatkozások vagyon.

 

Tizedik ok

Falubéli rendtartások hibáznak

Rövid, de bizonyára igen fontos oka a falubéli romlottságnak. A jó és a megjobbíttatott paraszti gazdaságnak illendő falubéli rendtartási még nagyobb részint hibáznak, és bizonyára a fennálló jól elkészített falusi rendnek még kevés példáját találjuk. De miképpen lehet egy egész országnak jó rendbe lenni mindaddig, míg annak részei rossz állapotban vannak és jobb rendbe nem tétetnek? A falubéli rendtartás alatt én egy olyatén rendet értek, mely a falunak lakosit arra vezéreli, hogy annak idejében és illendő rendelt helyen minden annak módja szerént úgy menjen végbe, amint azt a közjónak előmozdítása, és mindenik lakónak jó állapotja kivárja.

Ebbül kitetszik, hogy oly közönséges falubéli rendtartást ki nem lehet gondolni, melyet minden helyre fordítani lehetne. Egy jól kidolgozott falubéli rendtartás azon falunak, amelynek számára kidolgoztatott, oly tulajdona legyen, hogy az másra éppen nehezen alkalmaztathassék. Mindazonáltal a közönséges fundamentomos regulákat melyek a népnek, országnak, és polgárságnak törvényibül erednek, szükségesképpen elöl kell helyeztetni, melyeken mindenik falubéli rendtartásnak, az ő helységbéli környülálló dolgai és szükségei szerint kelletik építtetődni. Egy ilyetén regula ez: a kárt, mely következhetik vagy látszatóképpen majd következni fog minekelőtte megtörténik, meg kell akadályoztatni, és annak eleit venni, hogy ne kényteleníttessék az ember az elkövetett gonoszért a vétkest megbüntetni, mivel azonkívül is az ilyen esetben a jobbulásra és a károsíttalanításra többnyire kevés a reménység.

Aki ezen oly üdvösséges falubéli rendtartást a mi hazánkba feltenné, béhozná, megerősítené, és azt mindenik helységnek szüksége szerint béhelyeztetné, az bizonyára nagy jóltévője lenne az véle élő embereknek, amint is a jövendőbélieknek. Az országhoz illő falubéli bölcs rendtartásnak fundamentomvetése és annak megerősítése, minden vetekedés nélkül azokhoz illik, kik az egész dolgot csak egy szempillantással is általlátják, és az isteni gondviseléstül az egész ország és nemzet javának szorgoskodására rendeltettek. Ennek béhozása, és közelebb való elrendelése igen hasznos és bizonyára a nemes vármegyének és földesuraságnak csak eleinten lenne nehéz dolog.

Ezen falubéli rendtartásnak fenntartására és valóságos végbevételére, az én csekély értelmem szerint, nemcsak a paraszt, hanem legfőképpen a falusi pap, bíró és községnél rendelt uraság tisztje és az ítélőszolga leginkább legyen köteles. Az ilyen fontos dologrul valamennyire hosszabb magyarázatot tészek.

Kegyes olvasóm! én egy olyatén tartományban lakom, amelyben a paraszt egy jól készíttetett falubéli rendtartás által majd felsegíttethetnék. A paraszt itt ebben a Tiszán túl való tartományban (mely a parasztnak gazdag szántóföldet és áldott marhanevelést a természettül rendelni látszik) más ezereknél sokban nyertesebb. Ezt megmutatja ama külső jó állapot, amelyre báró Harruckern+ úr jószágának új lakosi valami ötven esztendők alatt Magyarországnak sok egyéb lakóin felemelkedtek vala.

Midőn Istenben boldogult báró Harruckern 1716. esztendőben elkezdé ezt az 1685-tül fogva majd pusztán és üresen álló jószágot [birtokot] megszállítani, tehát itt eleintén senki sem akart lakos lenni, mivel az ember a mindenkori háborúságnak vérengzésétül félt. De ez a békességes tűrő úr tudott utat s módot találni, hogy Magyarországnak minden tartományibul, sőt még némely idegen országokbul is, úgymint Németország Sváb, Frank és Rajna kerületeibül is ide embereket hívott. A vallásnak szabad gyakorlása megengedtetvén az új lakóknak; mindenféle nemzet, magyar, német, tót, rác, és oláh barátságosan fel- s bevétetett; mindazáltal mindenik nemzetnek, mindenik vallásbélinek különösen kimutatott helyen kellett megtelepedni. Már ezáltal is ezerféle károsító processzusok elháríttattak. Igen kevés helységekben esett keveredés. Ezt a dicséretreméltó példát az ő édes fia, báró Harruckern Ferenc is követte, ez az ő atyjának érdemes eleven képe.

Harruckern! Ez az ő jobbágyinak még a sírban is mindenkor drága és szerető földesúrok, minden jobbágyának atyja s oltalmazója. Ez az úr igen kevés adót s robotot kívánt tőlök; ellenben az ő szerető jobbágyinak víg kedvvel tett szükséges szolgálatjokat örömmel szemlélte. Az uraság részére tartozandó adónak s dolognak készpénzbeli fizetését önnönmagokra bízván, az ő jószágán szállott új lakóit a kifizetés és gyarapodás eránt oly erős fundamentomra helyeztette, mely még mai napig is fennáll. Úgy az uraság tisztjei között, valamint is az ő jobbágyi között, leghasznosabb rendeléseket szerzett; de még többet cselekedett: mert azt is végbevitte, hogy az ő rendelései szerént kellett az embernek élni, ha jó kenyeret akart enni.

Ezáltal, amint a következésbül kitetszett, az uraságnak bölcsen kigondolt regulája által a jobbágyok majd oly állapotban helyeztettek (leginkább a megszállott igen szegény emberek), hogy minden uraság részére tartozandó adót, robotot, tizedet és jószágbéli bért, készpénzzel kifizethették; és kevés esztendők alatt a puszta üres felfogott jószágon tizenöt majd egészen új helységek épültek fel, mely azoknak hihetetlenül tetszik, akik azokat nem látták volt. Ott, hol azelőtt ötven-hatvan esztendőkkel egy füstös gulyásgunyhó, valami törökferdő, örmények szállása s majorja állott, ott mostanság 500, 600, 800 és 1000 házakbul álló helységek vannak, melyek 5000, 6000 és 8000 lakókkal is bővölködnek. Ezelőtt ötven esztendőkkel alig egynehány ezer ember helyett most 60–70 ezer ember is él ezen a Harruckern+ jószágon.

Ama török és keresztény vértül imitt-amott meghízott és száz esztendőktől fogva nyugodalomban állott föld csak csekély munka és fáradsággal is a legszebb gabonát termette; a paraszt csak egyszer szántott, mégis a legszebb búzát aratta. Marhája olyatén fűben legelt, melybül a magyarországi ökörnek, ha azok százszámra együtt feküdtek, nyugodtak, csak a szépen kinőtt szarvaknak hegyek látszott ki. A paraszt, kivált a megszállásnak elein, szánthatott és kaszálhatott, hol néki a legjobban tetszett; mert szántóföld, rét és mező elég volt. Báró Harruckern jobbágyinak jó állapotjok annyira felszállott, hogy azt mind az idegen, mind a hazabéli irigyek megorrolták, és az ember ezt a tartományt, majd leginkább „magyar Kánaánnak” szokta nevezni. Egy bizonyos úr Felső-Magyarországban mindenkor így szokta az innét való utazó embereket kérdezni: No mint vagyon Jeruzsálem körül?

Mindazonáltal, amint közönségesképpen szokott lenni, midőn egy bizonyos dolog valami polcra hágott, tehát egybefülledni kezd, kivált ha az ő továbbvaló gyámolítása és fenntartása hiányos; az idevaló tartománybéli parasztnak is van állapotja. Én éles vigyázattal lévén, látom őtet, és ővéle együtt az én hazám egyik jobb részének jó állapotját is ingadozni. Így tehát hallgassak-é? vagy talán csak panaszkodjam? Nem, éppen nem akarok panaszkodni; az én szívem nem termett a panaszkodásra; de kémlő értelemmel vizsgálom meg, miért hogy az én kedves parasztom téteményesen nem segíttetik? Azt a kútfőt kinyomozom, amelybül boldogtalansága foly.

Ezen értelemre, ezen helységbéli állapotra való nézve ítélje meg a jó olvasó az én írásomat. Én nem vagyok a község igazgatóinak rendekbül való, mindazonáltal a községnek egy, tagja. Reménylem, ez a juss tőlem el nem idegeníttetik, hogy érzés, emberi érzésem s érzékenységem ne légyen, midőn körülöttem panaszolkodókat hallok és ne kérdezzem, miért panaszkodnak? meg ne vizsgáljam, ha vagyon-é és mennyire való fontos oka légyen a panasznak, vagy nincsen? és ha ezt az okot nem találom tökéletesen a parasztban magában és az ő magaviseletében, sem a földesuraságban és az ő tisztjeiben, sem a nemes vármegyében, sem a tartománynak minéműségében, hanem valamely bizonyos dologban találnám, amelyet nem tudok megnevezni, amely egy szóval magát nem engedi nevezni s határozni; és ha éppen meg kellenék is neveznem, egy káros és a parasztnak jó állapotját rontó ok s körülálló dolognak összezavarodott és erősen összefonódott csomónak nevezném. Ezt a csomót most nem lehet, nem is akarom az én tartományomra való nézve ugyan széjjelvágni, sem egészen feloldani, hanem csak valamennyire megtágítani, megmutatván azt azoknak, kiknek a széjjelvágásra és feloldásra hatalmok vagyon, hogy az ember a szabott regula nélkül abban miképpen munkálódhatnék.

A helységek látszatóképpen sokasodtak: de ingyen sem oly igen, hogy egyik helység a másikat nyomta volna, sőt még most is jó két-három mérföldnyire feküsznek egymástul. Mindazáltal a parasztok és az örmények kezdik egymást ellenkezőképpen nyomni, mivel az ő közönséges hasznok az erős népesedésen szenvedni kezd. A paraszt, ki azelőtt a kövér nyugodt földet csak egyszer szántotta és mégis sok esztendőkig mindenkor szép búzát nyert, most is csak egyszer akarja szántani a megsoványodott földet, és így a búza és árpa helyett vadócot, vadborsót, repcét és bogáncskórót nyer. Így tehát nincs kenyere. Ha valami száraz esztendő fordul reája, és az ilyetén rosszul mívelt föld az oly kevés nedvességet sem veheti jól bé, tehát mind az embernek, mind a marhának élelménye nagyon megszűkül. A vizek kiöntése és kicsapása is igen káros a parasztnak. Azelőtt a vizeknek ágyok sokkal mélyebben voltak, melyek esztendőrül esztendőre megtellenek; a helységek is magok, melyek a folyóvizeknek partjain feküsznek, sokféleképpen töltik a folyóvizeknek ágyait. Az olyatén káros posványságok és álló büdös tavak ezáltal megsokasodnak. A marhalegelőhely esztendőrül esztendőre rosszabb lesz; a jó füvek elvésznek, és a rosszak szaporodnak. A paraszt, ki többnyire igen rendetlenül épült és távollévő helyekben lakott, naprul napra mindjobban tapasztalja, hogy ebben a természettül annyira megáldatott „Kánaánban” már nem oly jó lakni, mint annak előtte, de maga sem tudja, hogy ez honnét jön. Panaszkodik majd az Isten ellen, majd a rossz esztendő, majd pedig a termékenytelen föld ellen, és így elegendő ok nélkül, majd ez, majd amaz ellen zúgolódik. Az ő távol eső gazdaságának időrül időre sokkal több költséggel, marhája fáradságával, idővesztéssel és más százféle őtet valóban sanyargató teherrel kell gondját viselni; mert a helység mennél többet szaporodik a lakosoktul, annál inkább kényteleníttetnek távol való mezőt és jószágot kiárendálni. A paraszt általlátja azt, hogy lehetetlenség a háztul oly igen távol mezőnek és gazdaságnak illendőképpen gondját viselni; ezáltal akar magának segíteni, hogy a falutul egy, kettő és három mérföldnyire is úgynevezett szállást, házat és istállót építtet, ahová gabonáját a messzevaló jószágrul s mezőrül összehordatván, marháit is ott teleltteti; rövideden, majd minden gazdaságbéli dolgait ott viszi végbe.

Leírjam-é mindazon rossz következéseket, melyek ezekből származnak? Ez már rész szerént a feljebb leírt okokban előhozatott. Már az ott előhozottakat még más egynehánnyal rövideden és mintegy futva ideírom. Egy a kettő közül megesik. A paraszt az ő gazdaságának távollétén elkedvetlenedik, rest és gondatlan lészen, vagy egész esztendőt által feleségével, gyermekével és cselédeivel a szálláson lakik; és itt mind az ifjú, mind az öreg, mind a szegény, mind a gazdag elvadul, és igen elfajult embertelen természetet vészen magára. Ilyenképpen az ifjú paraszt a tudatlanságban és balgatagságban felnevelkedvén, semminémű jobbító módot, sem javallást el nem hiszen, mivel odaki mindenkor csak a régi és mégis szerencsés rossz gazdálkodásnak módjárul beszélleni hall, és az egész dolgot minden összetartozandóival együtt megfontolni alkalmatlan; az ifjúság megtéríthetetlen és nem elégképpen fájlalható kárral elvonatik az oskolátul. A vének eljönnek ugyan olykor vasárnapokon a templomba, de inkább aludni és nyugodni, mintsem a népnek oktatását hallgatni. Nem csuda, midőn a munkás paraszt, ki hetedszaka éjjelt nappalt a dologban egyet tett, aztán a vasár- és nyugodalom napján a csendes templomnak kellemetes árnyékában szunnyadoz és aluszik, kivált, ha az isteni szolgálat három-négy óráig is tart, és ő ezalatt semmin sem gondolkodhatik.

Ha a sütő napnak melegségérül (mert itt egynehány mérföldnyire sem lát az ember zöld fát) ájuldozik vagy rosszul lesz, ha a feje szédeleg, ha megizzadott testét hirtelen hidegíti, és éhes meleg gyomrát étellel megterheli – akkor mindjárt eleinten a betegségnek kezdete csak általnézetik és elmulasztatik. A beteg lefekszik vagy a melegre, vagy valahol a szellőre, amely kazal szénát elsőben ér, annak az árnyékában; az új szénának a gőze vagy valami büdös víz, mellyel őtet enyhíteni kívánják, vagy a megemészthetetlen kemény ételek öregbítik a betegséget; azután szekérre tétetik a beteg, és hogy a hazavitelben sok idő ne teljen, nyargalva viszik haza, és otthon oly nyomorult módon látnak hozzá, hogy ő egynéhány napok alatt segedelem nélkül eleped, s meg kell neki halni.

Ilyenek az idevaló parasztnak gazdaságbéli, természetbéli, és erkölcsbéli körülálló dolgai. Nem tagadom; a paraszt itt e tartományban még most is sokkal, igen sokkal jobban áll, mint más magyarországi, amint is más nemzetbéli hozzája hasonló parasztok. De egyátalában majd az egész tartományban uralkodó rendetlenségek okozzák, hogy ez a sok is, naprul napra kisebbedik, és esztendőrül esztendőre kevesebb hasznát lehet néki venni. Így áll az idevaló, egyébként oly dolgos paraszt is majd az ő jó állapotjának célján, és arról napról napra alábbszáll. Mint lehet tehát más helyeken, midőn itt, ebben bizonyára a természettül oly igen megáldatott tartományban, ebben a híres-neves magyarországi „Kánaánban”, oly tartományban, amelyben a paraszt ily kegyes uraságnak Harruckernek birodalma alatt, falusi napjait oly vígan és békességesen élte; itt, hol egyébként a paraszt a nagy adó nélkül, a bútól és nyomorúságtól ment lévén, földesurát nem úgy mint urát, hanem mint atyját tisztelte; hol azelőtt az irigységnek magának is vallást kellett tenni: Áldott föld az, melyet báró Harruckern bír! mi bajok az ő jobbágyinak, ők azt sem tudják, micsoda a jobbágyság s nyomorúság! Ha mondom, midőn már a parasztnak jó állapotja lassan lassan nyomorúságra hajol, hát mi nem történhetik más helyeken a mi mostani intézésünknek és majd a romlásnak közönségesen uralkodó okainál?

Mindabból, amit eddig előhoztam, elegendőképpen kitetszik, hogy az, ami még ezelőtt ötven esztendőkkel jó, illendő, igaz, hasznos és igen nyereséges volt, nemcsak megszünt az lenni, hanem annak most bizonyára sok jobbításra és segítségre vagyon szüksége. Minthogy pedig ez igen valóságos, hogy az országnak mostani kormányzása alatt a népnek sokasága rövid időn megszaporodik, és kell is, mivel ez a szaporodás a legjobb fejedelemnek kívánsága, és minden egyenesszívű hazafinak reménysége; midőn a bánáti mostanság vett jószágokban bizonyára már új helységek épülnek; midőn külső országiak és idehazavalók kívánkoznak ebben a még puszta tartományban jószágokat szerezni; tehát, igazság szerént, senki sem ítélheti balul, hogyha bátorkodom azt, ami az én gyenge értelmem és tapasztalásom szerént ezen tartománynak romlására és épülésére lehet, szabadon kinyilatkoztatni.

És ha, ámbár több próbált s országot esmérő hazámfiai ezt hánynák szememre, hogy nem egyebet, hanem naponként való és már régen észrevett tárgyakat állítottam fel, tehát mégis merészlem bizonyosan azt erősíteni, hogy még ingyen sem annyira esméretes a magyar parasztnak szerencsétlensége, mint talán kellenék lenni, másképpen bizonyára már régen azon gondoskodtak és legalább azon iparkodtak volna, hogy annak kiterjesztésében és sokasításában akadályt tévén, elejét vették volna.

De ámbár ez úgy légyen, hogy én az én hazámfiainak semmi újságot és esméretlenséget nem mondottam légyen, tehát tudom mégis, hogy némelyeknek azok közül, kik vagy a Bánátban jószágot állítottak fel, vagy a mostani kegyesen való egybefoglaláskor Magyarországban házigazdaképpen leteszik, az idevaló tartományoknak helységbéli körülállásokról kevés esmeretségek vagyon. Ezek egy gazdag, de még igen míveletlen földre akadtak; elég matériát találnak a megjobbítandó szántóföldhöz, és elég míveletlen természet adományát,* amelyekben az ő jobb esméretségeket és tapasztalásokat, a paraszti gazdálkodás, mesterség, kézi munka, fabrika és kereskedés által az ő tulajdon, amint is az ország javára igen hasznosan lehetne fordítani és gyakorolni; amazok ha talán új helyeket megszállani szándékoznának, gondolják meg, hogyha annak az új helységnek virágzó állapotban kelletik fenntartatni, akkor egy plánumnak kell fundamentomul tétetődni, mely által a mostani romlandóság uralkodó és erőszakos okainak idején korán eleje vétetődjék, és mindjárt kezdetekor olyatén rendelés tétetődjék, hogy az országnak, az uraságnak és a jobbágyoknak boldogságok virágozzék, és az ő idejében bizonyos gyümölcsöt hozzon.

Ily plánumot kívánt már régolta az én szívem. Megvallom, ez még oly, mint az embrió, melynek kifejtőzése, ábrázolatja és tökéletessé léte az idő, esztendő, értelem és tudós mestereknek kezek által munkálódtatik ki. Én megcselekedtem ezen embriónak első kezdete és tétele végett azt, amit az én tehetségemnek mértéke és az én mostani értelmemnek tulajdonsága szerént tehettem. Hogy én sok esztendőktől fogva tapasztaltam, és nagy figyelmetességemet fordítottam reája, azt talán nem szükség megmondani. Némely jóbarátimnak barátságos oktatásokat lehetőképpen hasznomra fordítván nyilvánvaló szívbéli köszönetet tészek nékik érette; vajha háládatosságomat nagyobb mértékben önthetném ki előttök! Azon helységeket, melyeket jól esmérek, állapotjok és körülálló dolgok szerént szemesen megvizsgáltam; az ott tapasztalt rosszat nemcsak megfontolás által, hanem rész szerént pedig bizodalmas kérdezősködésem által, amennyire csak tőlem kitelhetett, szorosan kinyomoztam, és arra intéztem leginkább figyelmetességemet, hogy és miképpen lehetne az ilyetén helységbéli rossznak valamely falusi rendtartás által, ámbár a régi falukban nem is, de legalább a most szállott vagy szálló új falukban elejét venni. Ezt a nyomorgató rosszat megkisebbíteni, vagy amennyire lehet, azt egészen elfordítani az én értelmem szerént ez emberi és keresztényi kötelességünk. Mivel pedig ez leginkább az uralkodó fejedelmet, a vármegyét és a földesuraságot illeti, tehát azoknak valóságos hasznokat az új lakóknak boldog és jó állapotjokkal lehetőképpen egyesíteni kerestem.

 

 

Való, hogy ez a lerajzolt plánum az idevaló parasztnak csak valamely bizonyos körülálló dolgain fundáltatik, melyek nékem ez vagy amaz puszta mellett való jártomban tűntek szemembe. Az új lakóknak és a megszállandó helységeknek körülálló dolgai némely változást okoznának a plánban; merthogy egy oly közönséges plánt, mely minden helységekre és körülálló dolgokra illenék, nem lehet tenni, értetődik magátul is, amint már erről emlékeztem. Azonban nem kell az embernek mindjárt minden valóságos vagy képzelt akadályért, melyet a bölcs gondviselés, vigyázás, fáradhatatlan szorgalmatosság és munka által, ha ma nem, mégis holnap, ha száz kéz által nem, mégis ezer kéz által elháríttathatni, a plántul megijedni, melynek szerencsés végbevitele oly igen sok közönségesen uralkodó rosszat elmellőztethetne, és a fejedelemnek, az országnak, vármegyének, uraságnak és az új lakóknak nemcsak haszonnal kedvezne, hanem valóságos téteményképpen munkálódhatnék.

 

Előre való emlékeztetés

a plán vagy rajzolatnak magyarázatja eránt

Első emlékeztetés. Én az új falut nem rajzoltam le egész állapotjában és kiterjedésében minden házakkal, utcákkal, szántóföldekkel, és marhalegeltető helyekkel, hanem csak egypár főutcát a faluban, némely elkerülhetetlen épületekkel jegyeztem fel, hogy az olvasónak szemeit a rendbevett falunak képzelésén valamennyire legeltessen. Így amint ezek az utcák és épületek a rajzolatban leírattak, így kellenék a többinek is kimérettetni a faluban.

Második emlékeztetés. Mivel a béhozatott urbárium szerént a parasztnak házához tartozó szessziója [úrbéri telke] egy hold földnyi légyen, tehát ezt az urbális rendelést így tettem fundamentomul, hogy a házhelynek széle huszonöt és a hossza negyvennyolc, vagy ötven ölet tegyen. Ha pedig az új faluban a jó gazda parasztnak, kinek egy szessziónál több földe volna, a szükséges gazdaságbéli épületeken kívül szénájának, szalmájának eltevésére a házához tartozandó azon egy holdból álló fundusnak végébe (ha lehetséges lehet) füveskertnek még egy holdat kimérni lehetne, tehát még annál jobb volna; mert mennél több helye vagyon a parasztnak a háza körül, annál könnyebben adja magát az ő kedves szállásának elhagyására, és a házánál közellévő füveskertet etetni való füvekkel bévetni, és legalább ily hasznos takarmánnyal tészen kezdetet, melynek hasznát azután tapasztalja, midőn a jelenlevő próbák által a balítéletek és közbenvetések megsemmisíttetnek. Ezen oly csekély látszatú javallásnak végbevitele ezer meg ezer henyélő kezek tétetnek munkálódókká és szorgalmatosokká. Sok szálláson, főképpen télen, szinte ugyan forr a sok szegény dologtalan ember, kik egy pár marhácska mellett egész hónapokat henyélve töltenek, és ugyanazért otthon semmit sem kereshetnek, mivel odaki az ő kevés marhájoknak, sokszor elég nyomorultan, gondjokat kell viselniek. Amit a szegény ember a három nyári hónapokban keservesen keresett, azt elkölti a dologtalan hat téli hónapokban; mert úgy viseli egynéhány darab marhájának gondját, hogy azt sohasem vakarja s tisztogatja, hanem csak kétszer napjában imigy-amúgy megeteti s itatja, és egész nap egyebet nem tészen, az éjszakának hosszát pedig trágár beszédekkel, vagy hazug mesékkel és henyéléssel tölti, hát ezt lehet-é téteménynek nevezni?

Harmadik emlékeztetés. A fákkal béültetett utcák szélességének legalább tizenhárom ölnek kell lenni. Ha pedig az uraság megengedné, tehát külömbféle igen fontos okokra nézve húsz vagy huszonnégy ölnyire is rendelném szélét a falubéli utcáknak. És mivel a megjegyzett utak minden reájok forduló földeket tizenkét úgynevezett nyomásokra osztják (terjessze csak az ember gondolomképpen a feljegyzett utat a rajzolat árkusának egész széleire, így a térségnek tizenkét fő részei világosan tűnnek fürkésző szemeibe), tehát az én másnak regulát nem szabó javallásom ez volna: a parasztnak a szántófölde oly közel adassék a házához, amint csak lehet; változtassa a rétet és legelőhelyet, amennyiszer azt az idő és a körülállások kívánják; ha pedig a földnek valamely felosztott része sem rétnek, sem legeltető helynek nem alkalmatos, tehát azt egynéhány esztendőben szántsa fel, vesse bé utolsó esztendőben tavaszi gabonával avagy etetnivaló fűvel, tehát oly rét lesz belőle, minémüt a magyar paraszt még nem kaszált vagy nem is látott. És míg ez a szántóföld rétté vagy jövendőbéli legeltető hellyé lészen, bocsássa az ember marháit az előbbeni szántóföldre legelni; ha pedig legeltető hely elég vagyon, mívelje az ember a földet az utolsó esztendőben a feljebb említett javallás szerént, és tegye azt rétté.

Tudom, hogy ennek a javallásnak különféle akadályokat tesznek ellene; én ezen akadályokat mindössze az én javallásomnak hasznaival együtt egynéhányszor a mérőserpenyőbe vetvén, az akadállyal való mérőserpenyőt mindenkor felemelkedni láttam, főképpen ha a térségnek változtató részei mind szélére s hosszára egyarányosak; mert így a rendbe ültetett fák a földnek mindenkori új kiméréseit szükségtelenné teszik.

Negyedik emlékeztetés. Hogy a földesuraságnak egy vagy két szesszió vagy egész főosztás, mely a nyolcadik numerónál vagyon, a jobb és balrul mellette levő kertekkel, gazdasági épületekkel, reáforduló legeltető helyekkel, szántóföldekkel és rétekkel odamérettessék-é, azt valóságosan el nem rendelhetem, mivel itt minden az uraságnak és rész szerént az ország fejedelmének tetsző rendelése szerént megyen végbe; azalatt a rajzolatban egynehány földeket az uraságnak és az ő tisztjeinek használatjokra kell kimutatnom, ne talán ennek elhagyásával valaki nékem oly igen ártalmas gondolatokra fakadna erántam, mintha az uraságnak hasznára éppen nem aggódtam volna.

A papnak, mesternek, és a község más szolgáinak földjöket kimérni, az hasonlóképpen az uraság rendelését illeti; én a rajzolatban egyedül csak a házhelyeket, a főépületeket és hozzáfoglalt kerteket mutattam ki. Talán jobb volna, ha nékiek és mindazoknak, kik dézsma nélkül való földet bírnak, az ő földjök mindjárt az utcának ellenében a harmadik fő részen a 4, 5, 6. numerónál mindössze kimérettetnék, hogy ezáltal is némely, egyébként előfordulandó hiányosság elháríttatnék.

Ötödik emlékeztetés. Mivel e rajzolatnál a régi országunkbéli gazdálkodás az új külső országbélivel összekapcsoltatott, tehát ez volna az én regulát nem szabó javaslásom, hogy vagy maga a földesuraság az ő helyben levő tisztjei által, vagy az uraságnak engedelmébül a pap és mester egy közönséges polgár szesszióhoz hasonló portán tenne első próbát a szántással, etetnivaló füvekkel, istállóbéli élelménnyel, szederfákkal, és a jobbított paraszti gazdaságnak más hasonló részeivel és azt csak az ezen új szesszióhoz tartozandó cselédekkel és marhákkal, hogy a paraszt végre egyszer a jelenvaló szemébe tűnő próbák által nyilvánságosíttassék, hogy akárminémű kis földet is micsoda haszonra lehet fordítani. Ha pedig a földesúr ezen próbát egy nagy uraságbéli majoron sok cselédekkel és robotosokkal csinálja, és az még ha annál jobban esik is, a paraszt mégis mindenkor zúgolódik: jól vagyon, az meglehet a nagy földeken, az uraság könnyen teheti azt; de nem teheti a szegény paraszt az ő egy vagy fél szesszióján. Ez a zúgolódás sokszor megbotránkoztatja őtet, szemét meghomályosítja, kezét megkötözi, és lábát megbénítja, úgyhogy nem járhat, vagy legalább tovább nem akar menni.

Hatodik emlékeztetés. A fertály szesszió vagy ha az uraságnak tetszenék, még kisebb rész is az oly mesterembereknek és lakóknak, kik nélkül nem lehetünk, és kiknek csak két vagy három marhájok vagyon, következőképpen egy házacskát, istállót, gyümölcsös-, káposztás-, vagy füveskertet bírni akarnak vagy bírhatnak, úgy tetszik nékem, s másképp nem is lehet, hogy igen szükséges és hasznos volna, rész szerént, hogy a mesterembernek a faluban valamely segedelme lenne – ki egyébként az ő földjének távol való léte által a mesterségétül igen hátráltatik, és káros késedelembe keveredik – rész szerént, hogy a szegényebb parasztok gyermekeikkel együtt naponként munkát nyerhessenek, és szükséges táplálásokban segíttessenek.

Béfejezésre még egy közbevetést kell előhoznom. Magyarországban nem illeti a tisztség nélkül való személyt, hogy falusi rendtartást csináljon. A falusi bíró sem tulajdoníthatja ezt magának; ahol vélekedő papnak sincs teljes hatalma erre, nem is adathatik néki magánosan. A törvény szerént legfőképpen a királyi tanács helytartóságot illetik az ország igazgatási; a nemes vármegye és földesurak a rendeléseket véghezvitetni tartoznak, és magános igazgatásbéli példát is tehetnek; így tehát falusi rendtartásokat tenni nem a tisztség nélkül való embernek kötelessége, hanem ez mindazoknak egyetértések, reáállások és közönségesen való munkálódások tartozandó, kik erre rendeltettek és kik ehhez szükséges értelemmel, esméretséggel és megkívántatással bírnak.

Ezen közbevetés eránt rész szerént már emlékeztem a X-edik oknak leírásában; csak még ezt tészem hozzá: ha ezek az egyetértések és reáállások azoknak, kik erre rendeltettek, és az ehhez való szükséges dolgokkal bírnak, illendő célra vezettettek volna, tehát már régen kellett volna megjobbíttatott falusi rendtartásokat nemcsak a papíroson látnunk, hanem be is hozatnunk. De nékem úgy tetszik, hogy az egész oda feljebb említett gyülekezet a dolgot a statisztákra [statisztikusok] bízza, a statiszták a törvénytudókra, a törvénytudók a kameralistákra, ezek a földmérőkre, ezek pedig a gazdákra, mivel ezen urak közül mindenik azt erősíti, hogy a jobbított falusi rendtartáshoz vetekedhetetlenül való hatalmas köze vagyon; és ilyenképpen marad mindenkor a reábízáson, azért is az ily fontos dolog sohasem állíttatik helyre. Én a jobbított falusi rendtartásnak rajzolatja által semmiféle embernek fundamentomos jussába nem akarom magamat ártani; távol légyen az tőlem; hanem csak mint az országnak egyik polgára, az én regulát nem szabó gondolatomat ez eránt kitárlom és előadom, hogy az én polgártársaimat oly dolog eránt tegyem figyelmetessé, melytül magyar hazánk egynéhány milliom lakosinak boldog és boldogtalan állapotjok függ.

 

Az én képzelésem

egy jó rendbe vett falu eránt

A jó rendbe vett falunak rajzolatjában nem lehet mindent oly cikkelyesen elintézni, amint az itt vagy amott leghasznosabb volna. A regulamentumnak plánját az ország törvényével és a valóságos politikatudománynak fundamentomával összekapcsolva kell lerajzolni, a nemes vármegye és földesuraságtul a jó rendbe veendő falunak állapotjához és mindenkori szükségeihez kell alkalmaztatni, illendőképpen kiterjeszteni, kidolgozni, éppen hozzászabni és nemcsak nyilván helyén hagyni, hanem az elöljárók által meg is erősíteni.

Talán semmi jól gondolkodó emberbarát sem magyarázza azt nékem rosszul, ha azt erősítem, hogy a közjót illető magányos rendelések által (melyeknek szükséges és hasznos létét egyébként semmi egyenes gondolatú ember sem tagadhatja), melyek gyakorta különféle már feljebb emlitett okokból, gyakorta pedig azért, mivel azok ez vagy amaz falunak helységére nem illenek, éppen nem követtetnek, vagy legalább nem úgy követtetnek, amint azt a közjó és a mindenkori, sokszor a jobbágyoknak igen különféle szükségei kívánják, amelyek ma kiadatnak és holnap ismét elfelejttetnek: mondom, hogy az ilyetén közönséges rendelések által amint a tapasztalás tagadhatatlanképpen megmutatta, az ő rövidségek miatt, az ilyetén igen különféle állapotnál a paraszt azon végre még nem érkezhetett, amelyen én őtet úgy magának mint a községnek javára lenni kívántam. Valamint minden magános és igen különféle betegségek ellen nincsen egy közönséges orvosság, úgy egy közönséges rendelés is az országnak minden tartományiban uralkodó rosszat és szűkölködéseket el nem háríthatja. Az ily régi nyavalyák sokkal nagyobb erőt vettek, hogysem azokat egy vagy más mód által tökéletesen meg lehessen gyógyítani. Mélyebben feküsznek gyökerei, hogysem azokat közönséges emelőfával fundamentomibul ki lehetne szaggatni. A közönséges rendelések sokszor csak tetszető módok, melyek a nagyobb károkat rövid ideig megakadályoztatják és tartóztatják (ezek is gyakorta elkerülhetetlenül szükségesek és hasznosak), de a rossznak vad gyökere mindenkor bennmarad, és rövid időn egy vadvessző helyett több nevelkedik, és a tőke (a község) szenved mindenkor ezáltal. Hogy a rossz mind gyökerestül együtt fundamentomból kiiktatódjék, tehát a vadvesszőket lehetőképpen haszonra kell fordítani, azokat a faoskolai rendbe ültetni, gondjokat viselni, mesterség és szorgalmatosság által természetek szerént való hasznos gyümölcsfákká nevelni. Ilyenképpen, úgy tetszik nékem, lehetne és kellenék a községnek ily kártékony vadvesszeit a jó egyetértő rendtartás által oly haszonra fordítani, hogy a helységbéli legjobb rend által a rendetlenség további káros kihajtásának valóban eleje vétetődnék, és a rossz elháríttatnék, minekelőtte az felnőne, és a községnek fattyú ágai az elöljáróknak szorgalmatosságok és egyengetések által a közönséges hasznú rendtartások által a községnek javára, teljes erejek és állapotjok szerént lehetőképpen neveltetnék.

Talán mégsem nyomtam ki értelmemet elegendőképpen; azért gondolatomat egy példa által világosítom meg. Tegyük fel, az ország fejedelme látja a közellévő hiányosságát a fáknak; legkeményebb parancsolatot ád ki, hogy fákat ültessenek és az ültetteket megkíméljék, hogy a szükségnek idején korán eleje vétetődjék; látja a parasztnak jó állapotját oly igen károsító következésig a gyermekek rossz nevelésinek; hogy a paraszt gyermekeit jobban nevelje, jobb oskolai rendtartások tétetnek, és a parasztnak keményen megparancsoltatik, hogy azokkal hasznosan éljen gyermekeinek javokra és gyermekeit meg ne házasítsa, míglen azok a szükséges oskolai és elöljáróknak bizonyításokat meg nem mutathatják, hogy ők mintegy alkalmatos tagjai az ő polgári társainak számába bévétethetnék. Ezek az egész országban két jó, igaz, hasznos közönséges fejedelmi rendelések, melyek nélkül a legjobb szándékú természet és erkölcsbéli palántálóknak és nevelőknek minden fáradozásokbul kevés vagy semmi sem lesz. De a helységbéli regula ezt a hasznos fejedelmi rendelést a faluban miképpen erősítheti meg elegendőképpen, hol a paraszt a fejedelemnek legjobb szándékát a faültetés- és az oskolajobbításnak új rendei eránt meg nem esméri; a fa heányosságának amint is a rossz nevelésnek öregbedő ártalmas következésit érzi ugyan, de nem látja; a jobb nevelésrül nincs tudománya. Itt, úgy gondolom, hozzá kell adni magát a helységbéli regulának, és a helységnek szűkölködése szerént ezt vagy más hasonló rendelést tenni. Minekelőtte a fiú házasodik, vagy a leány férjhez megy és kezet fog, három elöljáróknak jelenlétekben az oskolai, amint is az uraságtól, vagy annak falubéli tisztjétül való bizonyságot mutasson elő. Ha az fiú, tehát tegyen bizonyságot, hogy ő a falusi oskolában a tudományokat mindaddig gyakorolta, míglen alkalmatosnak esmértetett azokat haszonnal elhagyni; hogy ő hat vad-, és hat fiatal gyümölcsfát saját kezével ültetett; hogy ezek a fák őtet magasságokkal meghaladták; hogy ő egy hold földet illendőképpen szántott és bévetett; hogy hat kévét igen jól kötött; egy boglya szénát úgy, amint kell, rakott; egy öl fát jól elhasogatott. Ha az leány, tehát (Mösernek+ javallása szerént) három nap légyen az uraság házánál, és ott egy darab kendert fonjon, egy rőf vásznat szőjön (ahol már az efféle eszközöknek készen kell lenni), egy üngöt varrjon, három tál ételt főzzön, hat kenyeret süssön. Ha pedig ezt nem tudják, tehát az uraságnál mindaddig ingyen szolgáljanak s dolgozzanak, míg ezt meg nem tanulták, s csak aztán házasodjanak.

Az ily és hasonló közjót illető rendtartások által a fejedelmi rendelések felvétetnek és emelkednek, a legrestebb indulatban is munkálódnak, és felindítják a buzgóságot, hogy azt magányosan is követik, ami közönségesen parancsoltatik.

Hogy pedig a jó rendbe vett falu eránt való képzeletemet a kegyes olvasónak világosan eleibe adjam, tehát magamat közelebbvaló előbeszélésre kell bocsátanom.

Minden faluban három, már ezenkívül is említett szükséges elöljárói a községnek, úgyszintén a vármegye vagy uraság tisztje, a pap és bíró legyenek kötelesek e következő négy fő szükséges dolgokat a regulamentum által fenntartani.

Első fő-szükséges dolog. Az utcáknak, utaknak, nyilvánvaló és magános épületeknek és földeknek és leírott rajzolat szerént lehetőképpen való hasznos gazdaságbéli elosztása.

Második fő-szükséges dolog. Szükséges tanítása a parasztnak, hogy a falusi rendtartás által jó állapotjának minden részei előmozdíttassanak.

Harmadik fő-szükséges dolog. Az új regulamentumnak politikabéli béhozása.

Negyedik fő-szükséges dolog. Az ezen regulamentummal egybekapcsolandó maximáknak és következéseknek regulázása.

 

Első fő-szükséges dolog

Az utcáknak, utaknak, nyilvánvaló és magános épületeknek és földeknek a lerajzolt plánum szerént lehetőképpen való hasznos elintézése

1. A falunak helye: itt lehetőképpen arra kell nézni, hogy a megszállandó falu valamennyire dombos helyen épüljön, hogy a rossz gőz a lakosoknak egészségeket meg ne vesztegesse. A tiszta levegőég és tiszta víz az egészségnek megtartására igen sokat használ. Az is igen hasznos, ha a helység a vízáradástul nem fél. Ha lehetséges tehát, a közellévő folyóvíz igen sokat használ a falunak gyarapodásában. Ha pedig ez helyet nem lelne, tehát leginkább azon kell lenni, hogy a helység, amennyire lehetséges, a térségnek közepette álljon. A gazdaságbéli fundamentomokat erre való nézve előhozni felettébb való lenne.

2. Az elosztás maga: itt a lakosoknak könnyűségekre kell tekénteni. Az utcák zsinórral kimérettetvén szélesek, és mindenik felül fákkal béültetve legyenek, hogy a történendő tűz ellen mindenkor oltalomul szolgáljanak. Az épületeket úgy kell felállítani, hogy két főépületek seholse érjenek össze, hanem egymástul távol légyenek. A kutak, amennyire lehet, több gazdáknak is közönségessé tétessenek, kik azoknak készítési és fenntartási eránt egyenlő segedelemmel légyenek. Minden gazdának a kertje a házánál légyen, még a szántóföldet és rétet is, amennyire lehet, a házhoz közel ejtsék. A legeltető hely úgy osztassék el, hogy a rétet és legeltető helyet gyakorta meg lehessen változtatni, hogy a füveknek jó nemei el ne vesszenek. Hasonlítson az ember ahhoz, ami az 5. okban a legeltető hely felől mondatott.

 

Magyarázatja

a rajzolatban előforduló számoknak

1. Utcák, melyek a falut különféle lakásokra, a térséget pedig tizenkét részekre osztják. Az utcáknak széle legalább 13 öl, ha pedig lehetséges, a főutca 20 vagy 24 ölnyi légyen.

2. Szántóföld, rét és marhalegeltető hely. Lásd a harmadik emlékeztetést.

3. Uraságnak és a községnek földjei.

4. Faluháza.

5. Nótárius háza.

6. Azon község szolgájának háza, ki egyszersmind a gabonatartóhelyre is gondot visel, melyben esztendőnként az ógabona az újjal kicseréltetik. Aki új gabonát hoz és érette ót vészen, az feljegyeztetik, és annak a történendő gabonaszükségekor első jussa vészen. Lásd a 30. rendelést.

7. Az uraság háza, vagy ehelyett a vármegyeháza.

8. Az uraság majorja egyéb mellette levő uraság épületeivel, szántóföldjeivel és rétjeivel együtt.

9. A templom.

10. A pap háza.

11. Az oskolaház, a hozzáfoglalt gyakorlandó gazdaságbéli kerttel. Itt nem kívánok nagy és drága épületet, csak egy oskolakertet, melyben az ifjúság a hasznos etetnivaló füvekrül, fa- és méhnevelésrül, selyemmunkárul első oktatását a zöld fák között a tavaszi és nyári időkor a szellős árnyékban vehetné.

12. A szegények háza úgy, amint feljebb a 4. oknál megíratott. De a fundus! a fundus! honnét? – Honnét veszi az ember a naponként való alamizsnát a henyélőknek, erős kezes-lábas napvesztőknek, egészséges utcafutkozóknak? Ezeknek lehet, kell is keresztényi szíves szeretetbül naponként valamit félretenni, hát a valóságos szegényeknek tiszta szeretetbül nem adhat-é ember valami keveset egy esztendőben két, három vagy legfeljebb négyszer? Ehhez egyedül csak valóságos emberi szeretet, értelem, figyelmetesség, eltökéllet kezdet, teljes végbevitel, bölcs rendelés és nem a magahaszon keresés kívántatik, tehát itt az egész fundus. A naponként való alamizsnának negyedik részével az ilyetén ház bizonyára felkészülhet, és a valóságos szegények, ifjak és öregek gondviselés alatt vannak.

13. A falusi borbélynak háza.

14. Az ispotály [kórház]. Bizonyára egy falunak sem kellenék ispotály nélkül lenni, mely gondjokat viseli a betegeknek, kivált a mezei munkának idejekor. Egy a kettő közül: vagy a betegnek, vagy a mezei dolognak kell miatta szenvedni. A betegek házának plánumját nem szükség lerajzolnom. Őfelsége II. Katalin cárné ezt némely parancsolatjaiban igen szépen leírta. Való, hogy azon plánum hosszas és a mi magyar faluinkban drága lenne, de csak azt, ami nékünk szükséges és hasznos, belőle kikölcsönözzük, tehát megvagyon a betegek házának plánumja, mely minden igaz emberbarátnak segítségét és gyámolítását megérdemli, és bizonyára az új falunak becsületére, segedelmére, vigasztalására és ajánlására szolgál.

15. A mészárszék.

16. Csapszék vagy vendégfogadó.

17. A falusi gazdáknak házaik. A rajzolatban csak egész- és némely kevés félhelyeseket vettem. Azt vévén tekintetbe, hogy az új kolonisták nem tehetősek több szessziókkal bírni Az új megszállott parasztnak eleinten kevés föld kell; idővel többre lesz szüksége, kivált ha fiai lesznek, és a szántóföldeket köztők megosztani kelletik; azután drága a jó tanács. Tegyük fel: öt fiai vannak, és csak egy fél szessziója, mint osztja ezt fel? Az én regulát nem szabó gondolatom ez volna: ha lehetséges, legalább némely földet úgy kellenék mérni, hogy az idővel a többinek összekeveredése nélkül meghosszabbíttathatnék és szélesíttethetnék, ha azt a parasztnak szűkölködései kívánják.

18. Istállók, pajták és egyéb mellette levő épületek.

19. Mindenik faluban (valamíg a városok oly távol feküsznek) szükséges mesteremberek háza, úgymint: mészáros, molnár, kovács, bognár, kötélgyártó, szabó, varga, csizmadia, takács, kosárcsináló, üveges, téglaégető, kőmíves, ács, házfedő. Ide számlálok főképpen egy kertészt; ennek az embernek kellenék mindenféle ifjú fákat, kivált szederfákat nevelni, különféle kerti gyümölcsöket teremteni, hogy az új lakosokat azzal meggazdagítaná, egyedül csak a kerti dologban kellenék néki munkálódni, hogy a parasztoknak a többnyire még igen esméretlen fortélyt és fundamentomot az ültetésnél, metszésnél megmutassa, és a szederfával, amint is más fákkal és külsőországi hasznos termésekkel való bánást vélek megesmértesse. Ez az ember még a gyakorolandó gazdaságbéli kertben is segítségére lehetne az oskolamesternek. A pásztoroknak, nappali s éjjeli vigyázóknak (Wächter), sírásóknak, harangozó és más efféle embereknek, kik magokat a szántásnak és mezei dolognak sokáig tartóságába nem avathatják, vagy más nagyobb gazdáknál is kézi munkájok által kenyereket nem kereshetik, lehetne, az én ítéletem szerént, a házakhoz közel egynéhány holdnyi kerti földet kendernek, lennek, kukoricának, dohánynak, káposztának kimérni, hogy az ő feleségek és gyermekek naponként munkálódásokat találják, és ha a gazda valahol dolgozik, ők se henyéljenek, a kenyeret otthon ingyen ne egyék, és az udvar körül a mindennapi szükség végett egypár marhácskát is tarthassanak. Az efféle emberek által lehetne az új megszállandó faluban az istállóbéli eledelt legelsőbben béhozni és előmozdítani, és ugyanez lenne a legnagyobb fortély, melyet ezek a szegény emberek a magyar hazának okozhatnának, melyek egyébként csak valamennyire vagyonosaknak is naponként terhekre vannak.

Burgundiai és más répa nem kíván oly tágas földet, és a gyakorolandó gazdaságbéli oskolában bizonyára mind az ifjak, mind az öregek majd jókedvvel megtanulnák az ilyetén főzelékes füveket saját hasznokra teremteni. Sőt ily reménységben élek, hogy az istállóbéli eledel a jó rendbe vett faluban sokkal előbb béhozattathatik, mint másutt; miért? A paraszt feleségének kezénél vagyon a kert; a káposzta s répa, főznivaló zöldség az ajtaja előtt. Az ilyetén szép tápláló füveket nem kell néki egy mérföldnyire keresni és nagy fáradsággal összehordani. És ha marhája s borjúja ezt az istállóban vagy kétszer megkóstolta, valóban keveset kívánkoznak a meleg legeltető helynek száraz füvére, s inkább az istállóban maradnak, ha tudják, hogy odahaza kertbéli szelíd fűvel tápláltatnak. Ezt itt a maga helyén akartam előhozni, hogy azon közbevetéseknek, melyeket oly sokszor kell hallanom, ellent tegyek; hol vegyen az ember tehát kövér marhát, hogyha a pusztákat új lakosokkal megszállítják? Erre így felelek: az istállóbul, amelyben az istállói eledelt gyakorolják. Az én időmben levágatott egy istállóban hizlalt ökör Nürnbergben, mely 17 mázsát nyomott; ily nehezet még az egész magyarországi pusztákon s legeltető helyeken sem láttam.

20. A házzal és udvarral egybefoglalt kertek.

21. A kutak a háznál és a mezőn.

 

Miért én ezt így, és nem másként osztottam bé? Ez nem azért esett, mintha én ezt éppen legjobbnak tartanám. A plánumnak rajzolatjakor egy új megszállandó pusztát forgattam szemem előtt, mivel tudom, hogy egy pusztán az új falunak rendbevevése sokkal kevesebb nehézségre s akadályra vagyon kitétetve, mint valami régi faluban, hol már a rendetlenség mélyen gyökeret vert. Ha az ember idővel a rendbevett falunak hasznait tapasztalásbul esmérni tanulja, tehát még talán oly nagy nehézségek által sem engedi magát hátratartóztatni, és a régi helységekben is legalább annyit készen, amennyit tenni lehet. Hogy pedig én a plánumnak rajzolatjakor azon tartományban, amelyben vagyok, lakó parasztoknak helységbéli körülálló dolgaikat és kiváltképpen való szükségeiket vettem tekintetbe, az világosan kitetszik az összehasonlításbul, melyet én utoljára fogok helyeztetni. Egyszóval, csak azt kell most is mondanom, hogy a parasztnak gyarapodására való legjobb kigondolt javallásoknak mindenkor a helységbéli körülállásokból kell származni, és azokat a parasztnak szükségeihez jól alkalmaztatni, így tehát a körülállásoknak és a szükségeknek változási szerént a földesuraságnak hasznos rendelései által megmásoltassanak, jobbíttassanak és tökéletesebbé tétessenek.

 

Második fő-szükséges dolog

Szükséges tanítása a parasztnak, hogy a falusi rendtartás által jó állapotjának minden részei előmozdíttassanak

Mivel azt nem várhatni, hogy a paraszt magamagát rendbe vegye, és az ő munkálkodásának folyamatját úgy intézze, hogy önnönmagának, amint is a községnek javában mindenkor munkálkodjon; mint akar és mint tud az oly ember, ki kötelességét mint gazda és társaságnak tagja még ingyen sem esméri, ki a munkálódás határozatját, melyet néki a természet és a világi tudomány rendelt, által nem látja; mint akarja és mint tudja ő azon kötelességeket teljesíteni, és miképpen akar ebben az egész határozatban munkálódó lenni?

Miképpen akarja az 1783. esztendőben választott falusi bíró azon parancsolatokat és rendeléseket feljegyezni, és az ő feljegyzéseit tisztsége szerént követni, amelyek 83. esztendő előtt hirdettettek, és melyeket ő sohasem hallott, vagy legalább nem értett, és azt sem tudja, hogy azok még megvannak-é?

Hogy tehát a paraszt ezen néki oly igen szükséges és hasznos értelemre segíttessék, szükséges volna, hogy némely bizonyos napok az esztendőben (talán a rendelt innepek, különös okokbul legalkalmatosabbak lennének arra) rendeltetének, melyeken e következendők vitetnének végbe.

Először. A községnek elöljárói és vénei a vármegye és uraság tisztjeivel egyetemben a faluházátul a templomba mennének, és a királyi parancsolatot rövideden kihúzván, a vármegye és uraság rendelkezéseit a falusi rendtartással együtt magokkal vinnék. A községnek ezt a protokollumját a bíró az oltárra tenné.

Megjegyzés. Az ebbéli kihúzásnál főképpen a községnek javára kell tekinteni, hogy azon rendelések, melyek a községnek, az uraságnak és a falunak javára leginkább céloznak, tökéletes értelemben hozattassanak elő. Például ebben a tartományban, amelyben én lakom e következő királyi rendelések lennének főképpen szükségesek: az erdőknek, hársfáknak, amint is más szaporán nevelkedő fáknak ültetésirül, a főznivaló zöldségeknek palántálásirul; a cselédeknek jó rendben való tartásokról; a hosszan tartó lakodalombéli, torbéli, paszitabéli dobzódásoknak eltörlésekrül; a koldulásnak eltávoztatásáról; a tüzet illető rendelésekrül és vízifecskendőkrül; a marhadögrül és annak okozásárul; jobb bábáknak és alkalmatosabb falusi borbélyoknak tételekrül; ilyetén és más közhaszonra célzó rendelésekrül és intézetekrül a parasztnak semmi képzelése sincsen; azt gondolja, ez csak a lajha nagyuraknak haszontalan fondorlozatjok, kiknek egyéb dolgok sincs, hanem csak, hogy a szegény parasztokat sanyargassák. És kicsoda az, ki őket jobban tanítsa? Ki alkalmatos arra? Ki hivattatott arra? Kicsoda más, mint a falusi pap és mester? És ha a paraszt jobban nem taníttatik, örömmel követheti-é a néki adott rendeléseket? Lehet-é jó hívséges jobbágy és egy hasznos tagja az emberi társaságnak? És ha ő nem az, tehát micsoda házigazda? micsoda keresztény?

Platón már annyira megvilágosodott, hogy azt szükséges volna bévezetőül a törvények eleibe tenni, melyben nemcsak az igazság, hanem annak haszna is a legnagyobb világosságra tétettetnék. A zsidó községigazgató törvények mái napig is fennállnak a keresztény Bibliában, ámbár kötelező erejek nincs is nékik, de hát hol vagyon megírva a keresztény községigazgatásnak törvénye? és miképpen tarthatja magát az ő kötelező ereje?

Másodszor. A tanításnak fundamentoma, melyrül a falusi pap a rendelt napokon prédikáljon, oly szabad igébül vétetődjék fel, hogy az igen közönséges és gyakorlott értelemmel menjen végbe, mely által a parasztoknak előre készítettem is vélekedések elmellőztessék, ellenben pedig a rendeléseknek szükséges voltokrul, illendőségekrül, igazságokról és használatjokról taníttassanak és nyilvánságosíttassanak, melyek nékiek most a reggeli és délesti órákban a mester vagy nótárius által érthetőképpen előolvastassanak. A kínaiak ebben már régóta például járultak előnkbe. Az ő mandarinok és elöljárójok prédikációk által minden esztendőben kétszer magyarázzák és bennek megerősítik a polgári erkölcsöt és a jó rendnek törvényét.

A prédikációknak a tárgyok és textusok rész szerént ezek, s ezekhez hasonlók lehetnek: A legjobb törvények sem munkálódnak ingyen is annyi jót, mint a jó rendelések. Miképpen az ezerféle nyomorúság a jó rendtartás által ha el nem háríttatik is, de mégis megkisebbíttetik. – Midőn egyszer az oltalmazandó rendelések megtétettek, tehát azoknak a szükség törvényeivel, melyek alá természet szerént vettettünk, egyenlő munkálódások vagyon. – A hazának szeretésérül vagy az úgynevezett patriotizmusról. – Minő jó állapotja vagyon a parasztnak, midőn ő valamely jó elöljárónak oltalma alatt csendes és nyugodalmas életet viselhet? – Mérges kútfejei az oly káros hiábavalóságnak: a nagyurak csak a parasztoknak sanyarúsági. – Melyik a legbizodalmasabb út és mód, mely által nyugodalmas életet nyerhetni? – A jó rendbe vett falunak szép tekintete. – A jó rendbe vett falunak jó állapotja. – Nem jó ott lakni, amely országban vagy faluban rendetlenség uralkodik. – A szép rendbe intézett háznak ékes tekintete. – Az egyenes erkölcsű bírónak tisztes tekintete. – A jó és hív polgárnak képe. – A derék házigazdának képe, ki az ő házicselédjeit jól igazgatni tudja. – A derék házi gazdaasszonynak képe. – A jó atyának képe, ki az ő gyermekeit jól neveli. – Az oskolák az országnak palántakertjei, vagy legalább azoknak kellenék lenni. – Más oskolai prédikációk. – A derék falusi parasztnak képe. – A jó szorgalmatos hív szolga. – A jó szorgalmatos hív szolgálóleány. – A cselédeknek rendtartásáról. – A községnek javáról. – A közjó miképpen mozdíttassék elő? – Ezen közmondásnak képtelensége: Hadd legyen minden, amint vagyon, mert az ember a világot jobbá nem teheti, mint most. – Az illendőségrül, igazságrul, és más polgári erkölcsökrül. – A kártékonyságrul. – Minden embernek rende s hivataljabéli munkálódásárul. – Ki-ki magát az ő erejének mértéke szerént alkalmatossá tegye az ő munkálkodására és kötelességére, és azután magát oly hasznosnak lenni keresse, amint csak lehet.

Mivel tartozik egyik szomszéd a másiknak? – A parasztembernek hibáirul. – A parasztoknak babonásságokról. – Minő jó dolgok lenne a parasztoknak, ha a tanácsolást és segítséget fel akarnák venni! – Melyek a parasztoknál a különféle nyomorúságoknak okai? – Mint lehet a szegényeknek legjobban segíteni? – A nyilvánvaló szegényeknek elintézésekrül. – A tutoroknak [gyámok] kötelességekrül. – Mivel tartozik a község az atya s anya nélkül való árváknak? – A parasztnép között való betegségeknek közönséges okokrul. – A parasztnép egészségének megtartásárul való gondoskodásrul. – A méltatlan orvosoktól való megmenekedésrül. – Mennyire vagyon szüksége a községnek a jó pásztorra? – A gorombaságrul és tisztességrül. – Mennyire igaz és hamis az a mondás: Az Isten kárt és szerencsétlenséget bocsátott reám? – Az embereknek az Isten, természet, idő, és elöljárók ellen való haszontalan panaszolkodások. – Mint kell és lehet a parasztnépet a restségtül, pazarlástul és babonaságtul elszoktatni? – Mint lehet a parasztokat a szorgalmatosságra, gazdálkodásra, deliségre szoktatni? – A józan ésszel való igazán élésrül. – A betegnél való gondviselésrül. – A fáknak ültetésérül. – Honnét jön az, hogy sokszor a legnagyobb paraszti gazdák elromolnak? – Mint emelkedhetnek fel a szegény parasztgazdák? – Azoknak nagy vétkek, kik az ő gyermekei, és házicselédjeirül nem gondoskodnak. – A boritaltul következő nagy kárról a parasztok között. – A házasak közt való békességrül. – Az adásban és vevésben való csalárdság ellen. – A parasztoknak rossz szokások ellen, hogy minden kicsinységért szitkozódnak s esküsznek. – Az oktalan állatokhoz való könyörületlenségrül. – Az idegen vallásbéliekkel való jó egyezségrül. – A játék ellen. – A tulajdon bosszúállásnak fenyítékjérül. – Azon nagy uzsora ellen, melyet a gazdagok alattomban a szegényektül kizsarolnak. – A szokásban való tulajdonság ellen. – Az asszonyoknak alattomban való lopások ellen. És a többi.

Kérdés. Hol találunk textust és matériát ennek a tudománynak kidolgozására? Felelet: Valamíg Salamonnak gyönyörűséges példabeszédjeit, prédikátori könyvek és ama jámbor házitanító Siráknak könyveit olvassuk, mindaddig nem kell félnünk a Textus és matéria eránt.

Ezt a matériát béhozhatják, és az ő hallgatóinak előolvashatják mindennémű vallásbéli prédikátorok az ő prédikációjokban akadály nélkül.

Harmadszor. Ugyanezen a napon tanácskozzanak a vármegye és uraság tisztjei a pappal, mesterrel, bíróval és a községnek más elöljáróival, hogy a községnek jó állapotja miképpen előmozdíttassék, a rendtartás fenntartassék, illetlenségek elháríttassanak, és a közelítő gonosznak mint lehessen eleit venni. Ezen tanácskozásnál kinek-kinek szabad légyen (kell is) gondolatját megfontolva és illendő ítélettel kinyilatkoztatni. Ha oly dolgok jönnek elő, melyek a községet igen illetik, tehát a felülhaladó gondolat éppen mindjárt fel ne vétessék s ne engedtessék, hanem az (ha egyébként az idő és körülálló dolgok engedik) a legközelebb rendelendő napig halasztassék, illendőképpen megvizsgáltassék, minden ellenvetések meghallgattassanak, és azután valóban megfontolt dolog a községnek javára megerősíttessék és a közönséges különvaló falusi rendtartásba felvétessék.

 

Harmadik fő-szükséges dolog

Az új regulamentumnak politikabéli béhozása

Ezek a béhozások vagy rendelések, melyek, amint már feljebb emlékeztünk, a nemes vármegyétül és a földesuraságtul megerősíttessenek, prédikáció után a felálló népnek (az érdemes öregek ülhetnek) magyarán és érthetőképpen előolvastassanak. Ezen rendeléseknek előolvasásánál nemcsak a parasztnak magának, hanem amennyire lehet, feleségének, felserdült gyermekének és házicselédjeinek kell jelen lenni, hogy az előadandó általhágásnál senki se mentse magát a nemtudommal.

Ezen rendelésnek fundamentomául a felséges királyi parancsolatokat tettem annyiban, amennyiben azok esméretességemre lettek. Ahol pedig a parasztnak ez vagy amaz szükségei eránt királyi rendelést nem esmértem, és én mint tisztség nélkül való ember az archívumhoz nem férhettem, tehát a parasztnak állapotját úgy, amint is a természetnek törvényét és más esméretes jó és hasznos rendeléseket eszemben megforgattam.* Csak azért kérem még egyszer a kegyes olvasót, hogy ezen jóra célzott javallásokat, aminémüt minden egyenesen gondolkodó hazafi az ő hazájának javára tehet, mint javallatokat, és nem mint valójában való kívánásokat és hatalmas parancsolatokat, melyekre én valakit szorítani szándékoznék, tekintsen. Én csak azon dolgokat mutatom elő, melyekre az ember az én regulát nem szabó gondolatom szerént az ilyetén falusi rendtartásoknál tekintene, azokat próbákkal világosítom, a valóban való véle bánást leírom, és kívánok ezáltal az igaz hazafiaknak alkalmatosságot adni, hogy az ilyetén hasznos dologrul tovább gondolkodjanak, más tökéletesebb falusi rendtartásokat írjanak, hogy valahára olyasvalamit végrevigyenek, amely a magyar nemzetnek kiváltképpen való becsületére, a parasztnak gyarapodására, a közjónak és az országnak virágozására, a földesuraságnak hasznára, és a faluknak bizonyos jó állapotjokra szolgáljon.

Első rendelés. A falunak mindenik lakója azon iparkodjék minden előadandó alkalmatosságnál a közjót úgy előmozdítani, hogy ő a magáét a községnek gyarapítására örömmel és jószívvel fordítsa; ellenben a kárt és sérelmet lehetőképpen elhárítani keresse; ha pedig maga nem alkalmatos ezt tenni, tehát legalább csak az kívántatik tőle, hogy azt mentül előbb az ő elöljárójának bémutassa, ami az ő értelme szerént a községnek kárára vagy hasznára eshetik. Például; marhadög; az utakban, gátakban, hidakban, vermekben való károk; a faluban tartózkodó rossz ember.

Második rendelés. A vasárnapot, az Istennek s országbéli elöljáróknak parancsolatjok szerént ki-ki megtörés nélkül megülje; következendőképpen a galibatételtül, dombérozástul, verekedéstül, játszástul, a veszedelmes tánctul s részegségtül magát ki-ki mindenkor, legkivált pedig e szent napon szorgalmatosan megoltalmazza. Az ez ellen vétők, mint a nyilvánvaló nyugodalomnak rontói, mindenszemély válogatás nélkül az ő vétkek szerént megfenyíttessenek, és egy vagy több napokon a község dolgára hajtassanak azok helyett, kik ezáltal az ő nyugodalmokban megbántatódtak.

Harmadik rendelés. A nyilvánvaló úgynevezett isteni szolgálatnál vagy gyülekezetnél ki-ki szorgalmatosan megjelenjen, hogy ott tanúságot vegyen., miképpen kelljen magát, mint a községnek egyik tagja, mint jobbágy az ő hivatalában s rendében, és mint keresztény viselni? Hogy pedig a köznép magával azt el ne hitesse, hogy az ájtatosságoknak gyakorlásiban álljon az egész isteni tisztelet, mellyel ő az Istennek tartozik, tehát véle világosan meg kell esmértetni, hogy csak az Istennek akaratja s parancsolatja szerént, az életnek haszonra való fordításában álljon a valóságos isteni tisztelet. A templombéli gyülekezet vasárnap kétszer, és egész héten által kedden, csütörtökön és szombaton tartassék, ez pedig nyáron csak délelőtt. Halotti prédikációk vagy intések csak a rendkívül való halálkor és valami érdemes embernek temetésekor tartassanak. Egyébként a holttestek minden pompa, haszontalan költség és felettébb való ceremónia nélkül vitessenek ki a sírba.

Megjegyzés. És hát még, ha a falukban az úgynevezett halotti szekerek szokásba vétetnének, vajon ezáltal minden szorongató halotti ceremóniáknak és haszontalan költségeskedéseknek nem vétetnék-e eleje?

Negyedik rendelés. A személyeknek, amint is a jószágnak conscriptiója [összeírása] minden kitelhető igazsággal menjen végbe. Ki valami hamisságban megtapasztaltatik, hogy az szántszándékkal valamit elhallgatott légyen, tehát az elhallgattatott jószág a szegények házára fordíttassék.

Ötödik rendelés. A tiszteknek és elöljáróknak teljes kötelességek légyen, hogy megcsorbíthatatlan hűséggel és buzgósággal az ország fejedelmének, nemes vármegyének, földesuraságnak, a község javának kész akarattal, igazsággal és a köznéphez való emberi szeretettel, okos engedelmességgel, de minden lajha gondatlanság nélkül, a közjóra célzó mindenkori figyelmetességgel igyekezzenek hivatalbéli kötelességeket bételjesíteni; kiváltképpen pedig arra vigyázzanak, hogy a béhozott falusi rendtartást a községben mindenek jól és csorbítatlanul megtartsák.

Hatodik rendelés. Az oly személy sohase nyerjen tisztességes hivatalt, ki magát az elkövetett nyilvánvaló gyalázatos cselekedet által, rossz magaviselet, hűségtelenség, részegeskedés által stb. rossz hír s névbe keverte.

Hetedik rendelés. Az Istennek, a felsőségnek, szülőknek és elöljáróknak minden szóval s cselekedettel teljes tisztesség és engedelmesség megadassék mindenkor. Ami vasárnap a felsőségnek parancsolatjára az ajtó előtt a nótárius vagy a prédikálószékbül a pap által hirdettetik, azt senki se merészelje meggátolni, rosszul magyarázni, vagy belőle csúfot űzni, annál is inkább azt szitok vagy gyalázó szók által megbecsteleníttetni. Ha valaki ebben megtapasztaltatik tehát, az tartozik a parancsolatot kétszerte vagy háromszorta is végbevinni, hogy azután szabad nyelvét jobban megzabolázza.

Nyolcadik rendelés. Községbéli dolgok mindenkor a faluházánál, templombéli a templomban vagy a pap házánál, iskolabéli dolgok az oskolában az ehhez tartozandóknak jelenlétekben szolgáltassanak ki. Ami pedig miképpen, miért éppen úgy és nem másképp végeződött, mindenkor a község, templom és oskola könyvébül világosan és elegendőképpen följegyeztessék, és a jelenvalóktul alája írattassék.

Kilencedik rendelés. Semminémű házigazdának ne légyen szabad a felsőségnek és elöljáróknak tudások s akaratjok nélkül valamely lakót, atyafit, szolgát avagy szolgálót, vagy ha az atyja, anyja vagy testvére volna is, házába béfogadni. Legalább érkezésének egy órája után köteleztetik béjelenteni minden idegent a községházánál, ahol a község gazdája a nótáriussal együtt a bírónak jelen nem létében a passzust megvizsgálják, az idegen személyt véle lévő marhájával, jószágát is úgy, amint járatbéli okát, írva feljegyezzék, és ha valamely gyanus tapasztaltatnék, azt azontúl feljebb köll jelenteni, hogy semmi tekergő, szökevény és más rosszaságú ember a faluban tartózkodását ne keresse, ne is találja.

Tizedik rendelés. Semminémű házigazda se merészeljen a szolgáknak nagyobb fizetést ígérni, mint az a felsőségtül előirattatva vagyon. Ez a fizetés a faluházánál béirattatik. Minden dobzódó napok megszűnnek a szolgálatnak megváltozásakor. Az ígért nagyobb bérnek megtartása eránt való panasz olyanképpen igazíttatik el, hogy az, akire panasz vagyon, és aki panaszt tett, ha ez eránt a valóság kisül, a szabott fizetésen felülvalót a szegények házának számára tegyék le.

Tizenegyedik rendelés. Semminémű házigazdának sem szabad valamely szolgát, vagy szolgálót, vagy lakót, úgy mesterembernek legényt felvenni, minekelőtte amaz passzusát törvényesen meg nem vizsgáltatta légyen. Ellenben szolgálatbul se bocsáttassék senki is el, minekelőtte az elváló vagy elbocsátólevélben a jó és rossz magaviselet igazán és hűségesen fel nem jegyeztetik. Ezért a levélért (erkölcsbéli levél), melyet minden szolgálatbéli változáskor kell váltani, ne légyen szabad két garasnál többet fizetni. Egy garas a nótáriusé, a másik pedig a szegények házáé.

De ez az elválólevél nemhogy csak csupa szokásbéli eszköz legyen, hanem az a cselédnek valóságos érdeme, jó avagy rossz magaviselete szerént adattassék ki. Ha a rossz viselet benne feljegyeztetik, és elválólevél nélkül senkinek sem szabad cselédet fogadni, tehát igen szükséges lesz a jó viselet az oly cselédnek, aki elő akar menni.

Tizenkettedik rendelés. Minden cseléd legalább tizennégy nappal az esztendeje előtt mondja fel a szolgálatját; mihelyt ez meglett, és nem előbb, szabadságában légyen az üres szolgálatot a hirdetőtáblára feljegyeztetni, és mindenik gazdának szabad azután az ily cselédet felvenni, minekutána magaviseletét kitanulta légyen.

Megjegyzés. Hogy  a hirdetőtábla a községnek javára és az oskolának hasznára miképpen hozattathatnék bé, kitetszik a könyvnek átaljához ragasztott táblábul.

Tizenharmadik rendelés. A napszámbéli fizetés ebben a faluban nem a régi szokás szerént három, négy, öt vagy hat garassal, hanem a dolognak könnyű vagy nehéz mivolta szerént, és napnak hossza vagy a dologra fordítandó óráknak számok szerént rendeltessék. Egy krajcár, két pénz, legfeljebb 1 poltúra egy órára még a legnagyobb dologért is elég, kivált ha a munkás emellett ételt is kap.

Tizennegyedik rendelés. Mindenik házigazda köteles házicselédjére és lakójára vigyázó szemmel lenni, hogy azoknak teljes magokviselete minémű. Hogy keresik éltek táplálását? Miben munkálkodnak? Kikkel barátkoznak? ha éjszaka odahaza vannak? ha alattomban gyanús járások nincs-é? Vagy más szabadságtalan dologba nem avatkoznak? Mihelyt ilyest a maga vagy szomszédjának házában észrevesz, tehát tartozik azt azontúl bémutatni, hogy időnek előtte a nevelkedő rossznak eleje vétetődjék, és magátul megsemmisíttessék. Például: észrevészen a maga vagy a szomszédjának házában oly embereket, kik nem dolgoznak, és mégis kitesznek magokért, esznek, isznak, dobzódnak és éjszaka összegyülekeznek – tehát ideje azt megjelenteni, hogy a bíró valami bizonyos vigyázót állítson ki, az ilyetén gyanús embereknek minden lépte-nyomára szorosan vigyázzon, és hogy az ilyetén rossz ember a véteknek ösvényérül eltéríttessék, minekelőtte a zűrzavarba annyira nem keveredik, hogy már őtet belőle ki nem lehet segíteni. Még egy példa! A házigazdának vagyon egy szolgája, ki semmi előállatás és fenyegetésre nem hajt, és az istállóban a szalma és széna körül való dohányozást semmiképpen el nem akarja hagyni, sőt azt adja elő, hogy lehetetlenség volna néki a kedves pipátul megválni; inkább étel s ital nélkül ellesz ideig-óráig, mintsem pipa nélkül. Mit kell itt cselekedni? Házigazda ne várakozzék arra, míg a gondatlan szolga az istállót fel nem gyújtotta és azután haszontalan panaszkodik s későn sír: nem mondtam-é én azt néked sok számtalanszor, hogy mind engem, s mind magadat szerencsétlenné teszed. – Nem így, hanem minekelőtte a szerencsétlenség megtörténik, tehát annak elejét kell venni, és elhárítását keresni. A bíró és az elöljárók meg tudják az ilyetén dohánykéményt törni. Csak 48 óráig nem kell néki enni adni, s emellett nem kell hevertetni, hanem a tűzkasszának számára keményen dolgoztatni, harmadnapra dohányt, kenyeret vizet eleibe tenni. Kitetszik azután, hogy a dohányevő melyikhez fog előbb nyúlni. Így kell az oly embereket esméretségre hozni, kik az előállatás által vezéreltetni és kormányoztatni nem akarnak. Ez többet használ, mintha ők az égés után egynehány hónapig tömlöcre zárattatnak, azután ötven pálcát kapnak, és a felégett falubul ámbár örökre kitiltatnak. Már most ideje a kitiltásnak!

Tizenötödik rendelés. A szülőknek éppen meg kell tiltani, hogy gyermekeiket az utcán fel s alá haszontalanul futkozni ne engedjék, hanem őket otthon különféle házidolgokra fordítsák, hogy henyélés és a rossz példa által el ne romoljanak. Minden gyermek hat esztendős korában (de nem előbb) az oskolába szorgalmatosan járattassék; és ez nemcsak az édes szülőktül, hanem a tutoroktul [gyámok] is elmulaszthatlanul megkívántatik.

Megjegyzés. Hogy pedig ez a rendelés végbe vitetődjék, tehát az oly szülőknek és tutoroknak számokra, kik a gyermekeket a meglett emlékeztetés után oskolába mégsem küldik, a községnek három előljárójátul egy kiváltképpen való büntetés rendeltessék, mert másképp látható példa nélkül nehezen lehet kívánatos következést várni. Némely szülők a parasztok között az ilyen állapotban olyanok, mint a lovak és öszvérek, kiknek zabolát kell a szájokba vetni, ha másképp nem akarnak.

Tizenhatodik rendelés. Mivel a jól elintézett gyermeknevelés nélkül a közembernek jó állapotja lehetetlen hogy fennállhasson, és mivel sokszor a szülők sem tudják, hogy ezen fontos dologhoz miképpen kezdjenek, tehát egy igen közönséges és néphez illő nevelésnek módja, amint azt a paraszt megértheti és hasznát veheti, olvastassék el minden kántor* vasárnap a prédikálószékbül; a falusi pap az ilyetén fontos nevelésbéli foglalatosságok eránt előadandó alkalmatosságnál az ő hallgatóit arra a módra is vezérelje és nekik megmutassa, hogy az ifjakat a gonosztul időnek előtte elidegenítsék, és a jó erkölcsnek valóságos szeretetére és tiszteletére bírják.

Tizenhetedik rendelés. Semminémű házigazdának sem szabad oly szolgát, sem mesterembernek oly inast felvenni, ki az oskolai bizonyságlevelét meg nem mutathatja, ezt pedig annál is inkább, mivel az olyatén ifjú, ki az oskolában kötelességét tette, és az oskolával egybekapcsolt gyakorlott gazdaságbéli iskolai rendelésekben különféle hasznos újabb értelmet vett, hasznosabb fog néki lenni, mint más, ki a mindenkori utcafutkozásban mint felényire elvadult és a gonoszságban, rossz szokásokban és igyekezetekben megerősödött, s csak most változék által egy jóigyekezetű emberré.

Tizennyolcadik rendelés. Hosszan tartó lakodalom, paszita és tor ebben a faluban éppen megszűntek és megtiltattak. A lakodalom után való napon köteles az uraság tisztje a lakodalmasházat egynehányszor meglátogatni, és utána látni, hogy ott vagy a szomszédban nem dombéroznak-é a vendégek, és ha ezeket úgy találja, tehát minden személyválogatás, öregség- és vagyonosságra való nézve őket a faluház számára harmadnapig dolgoztassa.

Tizenkilencedik rendelés. Ha ifjú személyek a faluban össze akarnak házasodni, köteleztetnek, minekelőtte egymást eljegyzik, az oskolátul, amint is az uraságtul vagy a falubéli tiszttül bizonyságtételt előmutatni. Mint fentebb már leírtam: ha nőtlen legény, tehát azt meg kell néki mutatni, hogy a falusi oskolába addig járt, míglen azt haszonnal elhagyni megesmértetett légyen; hogy hat vad, hat ifjú gyümölcsfákat saját kezeivel plántált; hogy ezek a fák őtet magosságokkal meghaladták légyen; hogy ő egy hold földet jól, amint illik, szántott és bévetett; hogy ő hat kévét tökéletesen jól kötött; egy baglya szénát, úgy, mint azt a szél s rossz idő kívánja, rakott; és egy öl fát rend szerént elhasogatott. Ezt a próbát az ifjak a faluban leginkább az uraság vagy a község dolgán tehetik, talán ezáltal a szorgalmatosság és okosság, mely közönségesképpen az ily dolognál hibázni szokott, felbuzdíttattatik, és szerencsésebben munkálkodtatik, mint a fenyegetés és büntetés által. Ha az leány, tehát három nap az uraság vagy faluházánál maradjon, ott azalatt egy rokkát lefonjon, egy rőf vásznat szőjön, egy üngöt varrjon; háromféle ételt főzzön, hat kenyeret süssön. Ha pedig az ifjak ezen dolgot nem tudják, tehát az uraság, vagy a faluházánál mindaddig ingyen dolgozzanak, míg, azt megtanulták, azután házasodjanak.

Megjegyzés. Mégis meg kell egypár szóval jegyeznem, miért én ebben, és más esetekben a dolgot mintegy büntetést tanácslom. Azért, mivel a dolog a szorgalmatosaknak ugyan valóságos örömök, de a tunyáknak, lajháknak és korhelyeknek legérzékenyebb, de egyszersmind leghasznosabb büntetések; munkálódik a szorgalmatosságban, ösztönt nyom a tunya erőkben, és mind magának, mind másnak hasznos, ha az uraság oly adakozó lenne, és az efféle büntetésbéli hasznot a szegények házának vagy ispotálynak engedné, tehát ezen oly közhasznú és a falunak oly szükséges épületjeinek mindenkor tartó fundusa lenne; mely legalább mindaddig tartana, míglen a galibák, korhelységek, tunyaságok kiirtatnának, és ezek helyett rendtartás és egyenesség lépne be. Így osztán a szegények és betegek háza eránt való másféle fundustétel éppen nem lenne nehezekre.

Huszadik rendelés. Ha oly ifjak vagy özvegyek, kiknek jószágok vagyon, összeházasodnak, akkor a hátrahagyott jószág gyermekek és adósságok eránt írásbéli feltétel vagy egyezés csináltassék, hogy a történendő halál után processzusok, vetekedések és ellenkezések elkerültessenek. Az özvegyek, midőn ismét megházasodnak, köteleztetnek megmutatni, hogy ők alkalmatosak magokat, előbbi és jövendőbéli gyermekeiket eltartani: ha ezt nem akarják, vagy nem tehetik, tehát jobb, ha házasság nélkül ellesznek, hogysem mindenkori perpatvarral, veszekedéssel békességtelen házasságban éljenek, és az ő gondviseletlen gyermekeikkel a községnek terhére lésznek.

Huszonegyedik rendelés. A helységbéli pap mindenkor tartozik, ha oly szülők meghalnak, kiknek gyermekei maradnak, a felsőségnél ezt bémutatni, hogy azontúl ez eránt törvényes rendelések tétethessenek. Hogy pedig ez mindenkor megtörténhessen, egy a rokonok vagy a szomszédok közül, ki a megholtnak házbéli állapotját jól esméri, a halottat a helységbéli papnál megjelentse. Mivel pedig a hátrahagyott árvák közönségesképpen igen rosszul gondviseltetnek s neveltetnek, és sokszor az ő hátramaradott jussokat a legközelebb való testvér atyafiak gyalázatosan és égbekiáltó módon, csalárdul elfecsérlik, tehát a községnek kell a szülők kötelességeit tenni. Következendőképpen két árvák atyját kell választani, kik még a beteg szülőknek életekben, vagy mindjárt halálok után minden hátramaradott jószágot a közelebb való atyafinak és a községbül egynehány esküdteknek jelenlétekben felírják, és midőn a gyermekek még kicsinyek és neveletlenek, és semmi jóakaró, gondoskodó, és az árvák javán szívbül buzgólkodó tutort találnának, tehát a hátramaradott jószág azontúl eladattassék a többet ígérőnek és a község a pénzt lehetőképpenvaló biztos kamatra adja, amelybül az árvák tápláltassanak; ha pedig jólelkű tutort találtatnak, tehát ők nemcsak azoknak életek és egészségek eránt, hanem rend szerént való jó keresztényi felnevelések eránt is szorgoskodjanak, és az árváknak hátrahagyott jószágokrul minden félesztendőben számot adjanak azon három elöljárók egyikének jelenlétében.

Huszonkettedik rendelés. A betegek, kiknek szülőjök, gyermekek vagy közelrül való atyjokfia nincsen, amint is a szegény utasok, idegenek, özvegyek és árvák, a községtül bévétetnek és a falu ispotályában tápláltatnak. Az ő halálok után a hátramaradott jószág az ispotályé lészen. Ha pedig a megholtnak valami maradéki kerülnének elő, tehát az ispotálynak költségeskedése helyre tétetik, a többi pedig a maradékoknak kifizettetik. A templomnak ajtajára egy kosár és egy pikszis szegeztetik, amelybe a köznép az ispotálynak számára kenyeret és pénzt tészen. Nemkülönben minden testamentomtételnél, házasságkötésnél, házeladásnál meg kell emlékezni errül az ispotályrul.

Huszonharmadik rendelés. A koldusok éppen nem szenvedtetnek ebben a faluban; ha a lakosok közül valamelyik szerencsétlenség által minden élményétül megfosztatnék, tehát az a községnek minden tagjaitul annyira segíttetik, hogy szorgalmatos munkája által előmehet; ha pedig már a dologra alkalmatlan volna, tehát a szegények házába vétetődik bé, s ott tápláltatik. Akkor is, midőn valaki véletlen tűz által házát s jószágát elveszti, ne legyen néki szabad az országban kéregetni, mert az ilyetén emberek az alamizsna kéregetés mellett megszokják a tunyaságot, korhelyek lésznek, és az ő fel s alá való csatangolások által magoknak több kárt tesznek, mintsem a tűz által szenvedtek, és ezenkívül az ilyetén alamizsnakoldulásbul még igen kevés új házak építtettek volt fel. A községnek mindenik tagja, mikor a sor reájön, segíti az ily megkárosodott lakónak a házát két vagy három nap is építeni; oly jótéteményű szívek is találtatnak, kik más segedelem által való szánakodásokat megmutatni el nem múlatják. Főképpen igyekezik a földesuraság az ilyetén segítségbül szűkölködő szerencsétlen parasztot ingyen fával és más eszközzel megvigasztalni.

Huszonnegyedik rendelés. Az országlástul már oly sok ízben esméretessé tett tűzbéli rendelések ebben a faluban csorbíthatatlanul megtartassanak! hogy pedig a parasztok ezt a rendelést jobban felvegyék, tehát igen szükséges és hasznos lészen, ha:

1. Némely bizonyos időkben tűzoltásra való gyakorlások rendeltetnének, amelyeknél minden lakos az előbb írt módra vigyázna, a tűzoltó eszközökkel bánni és kötelességét megesmérni tanulná; mert a lármával és az érthetetlen kiáltozással a már nagyon égő tűznél keveset használhatni. Egy kevés gyakorlás sokkal többet tészen a parasztnál, elint száz érthetetlen és legnagyobb zűrzavarban adandó parancsolat égéskor.

2. Hogyha egy tűzkassza készíttetnék, és a házak bátorságossá tétetnének; tehát az oltásnál mindenik lehetőképpen iparkodnék, midőn tudná, hogy a kárt néki is kell szenvedni. Ez a tűzbéli bátorságtétel csak azokat illetné, azoknak használna, kik a mennykőütés vagy más eset által ártatlanul és tulajdon magoknak gonosz okozások nélkül égnének el. Ha ellenben a szükség úgy hozná magával, hogy az égésnél a szomszédnak épületét a közjóra való tekintettel – hogy a lángnak dühössége erőt ne vehessen –, leszakasztatnék, akkor a kárnak vagy a tűzkasszábul, vagy pedig az egész községtül kell helyreállíttatni; ha egy vagy más falubéli lakónak nehezen esnék az őreá esendő részt pénzzel fizetni, tehát az másféle segítség által is, mint kézi munka vagy szekerezés és efféle, az új épületnél megtörténhetik. Ellenben mindennémű égés miatt való koldusok, vagy akármint neveztessenek is azok, ebben a faluban egészen megtiltassanak. Ha pedig privilegizált koldusok jönnének a faluba, tehát a tűzkasszábul annyi adattassék nékik, amennyi kitelhetik.

Huszonötödik rendelés. Gonosztevők, kik magokat éppen meg nem akarják jobbítani, más munkásabb emberek helyett a gát- és hídcsináláshoz és árkoláshoz rendeltessenek, hogy a község ez ilyetén rühes juhoktul meg ne rühesedjék, vagy ha ez sem használna, akkor azok a fegyházba küldettessenek.

Huszonhatodik rendelés. Minden fontos dolgok és alkuk esküdt személyeknek jelenlétekben vétessenek elő, megítéltessenek és elvégeztessenek, azután a község protokolomjába a bizonyságoknak alája írások alatt beirattassanak; hogy egyik a másiknak igazságába ne keveredjék, és ilyenképpen sokféle perpatvar meghatároztassék. Így kell minden mozdulhatatlan jószág és tartandó juss eránt való egyezésnek módjával is bánni; hogy legalább ilyenképpen oly sok perpatvarnak eleje vétetődjék, amelyre az alkunak homályossága és határozatlansága oly gyakorta ád okot s alkalmatosságot.

Megjegyzés. Ezen törvény szerént való alkunak írásáért való fizetése nem másképp, hanem a jószágnak, a fáradságnak és a papirosnak érdeme szerént menjen végbe. Ha a jószág ötven forinton felül nincsen, akkor elég négy garas; kettő az íródeáknak és kettő a szegények házára vagy ispotályra. Ha pedig a jószág száz forinton felül nem megy, akkor elég nyolc garas, négy az írónak, négy pedig a most nevezett közjóra.

Huszonhetedik rendelés. Hogy a paraszt úgy a pénzének kiadása eránt tökéletesen bizonyos légyen, amint is a szükségtelen kölcsönzés által valamely idegen jószágnak eltékozlására ne vezéreltessék, mire nézve a faluházánál egy úgynevezett zálogkönyv tartassék; ennek egyik felén a parasztnak értéke s jószága az összeírás szerént jól béirattassék; a másik felén, melyen ily titulus lehetne felül: Lásd, kinek kölcsönzöl? A parasztoknak minden adóssági béirattatnak. Itt mindenik, ki adni akar, megláthatja, hogy kinek s mennyit kölcsönözhet. A  kölcsönadóknak, történendő gyülekezetekkor a beirattaknak elperelhetetlen igazságok s első jussok vagyon azokon felül, kik alattomban kölcsönöztek, és fizetnek a béírásért egy forinttul egy krajcárt, húsztul kettőt, harminctul hármat s negyventül négyet, ötventül ötöt. Ha a summa ötvenen felül vagyon, akkor az öt krajcárt meghaladó írópénz a szegények vagy ispotály kasszájába megyen. A gyülekezetkor fizetnek az egészen megelégítettek az ispotály kasszába egy garast.

Ha pedig véletlenül valami hamis csalárd találtatnék, aki álnokság és hamisság által másokat, kivált ifjú és tudatlan gyermekeket megcsalt legyen, ennek neve a csalárdok könyvébe iratik, és ha ez idő s körüllévő dolgok kívánják, a templom ajtaja alatt nyilván kihirdettetik, hogy minden ember megoltalmazhassa magát az ilyetén csalárd embertül.

Huszonnyolcadik rendelés. Minthogy sok parasztok vannak, kik a szilaj és rendetlen élet által, dobzódás, részegeskedés, henyélés, adósságtétel, bujaság által magokat, és egész házieszközüket, sőt még feleségeket, gyermekeket is elrontják, és az ily megromlott família azután közönségesképpen a községnek terhére lészen, tehát ezen rossznak e következendő módon lehetne elejét venni: Mihelyt egyik vagy másik a közelrül való atyafiak, rokonok, szomszédok vagy esküdt törvénybeli személyek közül az ilyetén tékozlónak rendetlen gazdálkodását észreveszi, akkor azt a községnek ama három elöljáróinak béjelentse, kik a dolgot más törvénybéli emberekkel megvizsgálják, és ha azt úgy találják, a gazdaságát idején korán, még belőle valami vagyon, a közbírónak kezére adják. Az ő jószága három részre osztatik; egy rész marad a rossz gazdának, hogy azzal tanuljon jobban gazdálkodni, más részt nyer a felesége; a harmadik résznek, mely a gyermekeknek rendeltetett, a község viseli gondját úgy, hogy a gyermekeknek nevelések, és az ő jussok jámbor tisztességes emberekre bizattassék, kik a gyermekeknek magokviseletekrül és jószágokrul minden kántorban számot adjanak. Így a szülők, gyermekek, és az egész község eránt való sok rossznak eleje vétetődik, és a tékozló zabolán tartatik, hogy az ő saját megvesztegetésére, amint is gyermekeinek romlottságára mód ne adattassék.

Huszonkilencedik rendelés. Hogy az elveszett jószágok kevesebb fáradsággal és költség nélkül ismét megtaláltassanak, tehát a felesküdt falu kovácsa által a házaknak numerójok szerént egy bizonyos bélyeg üttetik mindenik házi-, és gazdaságbéli eszközökre és marhákra. Például a faluháza No. eggyel volna megbillegezve, következőképpen minden valami az egész községhez tartozandó No. eggyel billegeztessék meg, s így tovább. Aki pedig valami idegen billeget magánál tart, vagy a billeget maga hatalmábul megváltoztatja, az köteles, minekutána ő ezen illetlenség eránt nyilvánságosíttatott, a jószágnak árát négyszerte megfizetni, melynek egy része a valóságos tulajdonának, más része a tűzkasszának, harmadrésze a szegények házának, és negyedrésze az ispotálynak számára esik. Ha pedig az ilyen ember másodszor is merészlene csalárdul cselekedni, tehát az ily csalfa esztendőre, vagy ha a jószág tíz forinton felül nincsen, rövidebb időbéli gát- és ároksáncolásra, de csak kenyéren és vízen, ítéltessék, és egy hétben csak kétszer legyen néki szabad húst enni. Kétségkívül nem bátorkodik harmadszor ilyetén csalárdságot elkövetni.

Harmincadik rendelés. A faluházához közel egy életesház vagy depozitórium fog felállíttatni, melyben a paraszt, ha őtet a szükség nem nyomja, mindenkor gabonát, árpát, zabot és kölest illendő áron béadhat; melyből ismét szükségnek idején valamennyivel nagyobb áron vehet; így a mezei gabonának becstelen vesztegetését és a közelítő hiányosságot a községnek javára hátratartóztatja.

Harmincegyedik rendelés. A templom és az oskola között egy hirdetőtábla készíttetik, melynek formáját, hasznát és jövedelmét, mint mindenkor fennálló oskolafundust, a hátul hozzáfoglalt táblábul megláthatni. Ha a lakosok ennek a táblának hasznát meglátják, akkor kétség nélkül minden kitelhető módon fognak azzal élni, és belőle szokást tenni.

Harminckettedik rendelés. Minden zenebona, veszedelmes tánc, főképpen a nyilvánvaló utcán télen, minden lakodalom és karácsonyi lövöldözések és éjszakai lármázások nem engedtetnek meg, hanem az ebben vétők a korhelységnek mértéke szerént egy, kettő, három vagy több napi dologgal is büntettetnek. Verekedések, csúfolkodások, káromkodások, haszontalan esküvések, kézzel való csattogtatások miatt a falu- vagy a szegények házánál büntetődjenek meg.

Harmincharmadik rendelés. Éjszakai összegyűlésekre, bordélyházakra, tolvajszállásokra az éjszakai vigyázók és az uraság hajdúi nagyon gondoskodjanak és a tapasztalt illetlenségek minden halasztás nélkül megfenyíttessenek. Az se légyen estéli harangozás után senkinek se szabad, hogy setét éjszaka lámpás nélkül csak az utcán által, vagy egy háztul a másikhoz is menjen. Dohányozni, égő gyertyával a padlásra vagy az istállóba menni, dupla büntetés alatt tiltatik; a büntetőpénz a tűzkasszába jön és a dolog a szegények házánál vitetődik végbe.

Harmincnegyedik rendelés. Az országutak a faluban és a mezőn szorgalmatosan kijegyeztessenek. Ki az úton kívül jár, az pár napig az útcsinálásra marhájával és szekerével ítéltetik.

Harmincötödik rendelés. Mindennémű pásztor mellé két gazda rendeltessék hetenként, kik a pásztoroknak csavargós útjakra s bujkálásokra jól vigyázzanak, és őket ahhoz tartsák, hogy a marhákat napjában kétszer illendőképpen megitassák, semminémű betyárt (csavargót) kik kitanult tolvajok szoktak lenni, nálok meg ne szenvedjenek. Ezeknek az iderendelt gazdáknak arra is kell nagyon vigyázni, hogy a marhadög honnét származik. És azt hogy lehet eltávoztatni. A lovak és a juhok sohase legyenek egy helyen; a marhákat sohase itassák büdös pocsétábul; mihelyst pedig a dögnek jele látszik, azontúl el kell az oly marhát a nyájbul választani és a községnek költségén egy különös helyen legeltetni s gondját viselni.

Harminchatodik rendelés. Hogy azon szokásban való közbevetésnek és balítéletnek, tudniillik mintha a jószágoknak és pusztáknak megszállások által a göbölyhizlalás hátráltatni, sőt végre egészen meg is szűnni kelletik, eleje vétetődjék; akkor ennek a falunak lakói esztendőnként egy vagy két gőbölycsordát meghizlaljanak; ha pedig az nékiek a pusztának szűk volta miatt nehezekre esnék, akkor azon iparkodjanak, hogy ama hasznos istállóbéli táplálás által ezt a heányosságot helyrehozzák. Az ifjúság ez eránt ösztönt és példát vészen a gyakorlandó gazdaságbéli oskolákban. Ezt az új megjobbíttatott falusi gazdaságnak egyetlenegy fortélyát tanulni bizonyára sokkal hasznosabb a parasztifjúságnak, mint minden más oskolabéli bolondságokat, melyrül a magyar valóban mondhatja, hogy azok a parasztnak szükségeire való nézve nem egyebek, mint: se sütni, se főzni, se gyurnivalócska!

Harminchetedik rendelés. Majmozó orvosok, hátánhordozó olajárulók, vásárkiáltók, kenő-fenő banyák, kik ferdővel és cinóberfüsttel szoktak csábítani, és minden efféle privilegizált vagy nem privilegizált parasztgyilkosok ebben a faluban csak egy óráig se szenvedtessenek, mivel az ő utálatos gyilkoló mesterségeket, a csudaerejű orvosságnak színe alatt keserves bűnpénzen adják el, mely által számos vigyázatlan parasztot veszedelmes nyavalyába ejtenek, sok szegény, de a parasztnak és az ő cselédjének igen drága életét megrövidítenek, az országot néptelenítik, és a parasztnak véres verítékkel keresett pénzét elcsalják s lopják. A pusztítás, melyet ők az emberek közt okoznak, mindenkor tart és ezáltal megmérhetetlen lészen. Minden tudomány és tapasztalás nélkül valók, három vagy négyféle orvosi eszközökkel lévén, melyeknek természeti tulajdonságok őelőttök éppen oly igen el vagyon rejtetve, mint a betegségnek mivolta, amelyet gyógyítani szándékoznak, mely orvosságok többnyire a legerősebb természetűek és ugyanazért olyanok, mint a dühös embernek a kezében az éles fegyver, a legkisebb nyavalyát is megnehezítik, és azokat, kik egy kevéssé erősebbek, éppen megölik, kik magoktul meggyógyultak volna, ha őket a természetre bízták volna, és még bizonyosabban, ha jól gondjokat viselték volna. Az útonálló haramia gyilkos a megoltalmazásra többféle alkalmatosságot ád az embernek – mert vagy elszalad, vagy magát oltalmazza, vagy máshonnan segítséget kiált s vár –, de a mérget adó, ki a betegnek bizodalmát csalja és őtet megöli, százszor veszedelmesebb és nem kevesebb büntetésre méltó.

Harmincnyolcadik rendelés. Valahányszor veszedelmes vagy ragadó nyavalya tapasztaltatik a faluban, például forró-hideg, vérhas, guga [kemény daganat], himlő – a község azontúl hírt ád errül a vármegye doktorjának és attól oktatást kíván, hogy a népség mihez tartsa magát. Ez az oktatás három vasárnap olvastatik el egymás után a prédikálószékbül. A pap emellett szabad fundamentombul oly tanítást tészen a népnek, melyben a józan értelembül, szentírásbul és naponként való tapasztalásbul a ragadó nyavalyánál való szükséges és hasznos magaviselet közönségesen megmutattatik. Így végre a magyar parasztok közül a török fátum [végzet] és a régi szkítáktul maradott és mindeddig tartott kegyetlenség kiirtatik és a paraszt megszűnik az Isten és a gondviselés ellen panaszkodni, midőn romlottságának és kínjának maga az oka.

Harminckilencedik rendelés. A községnek vagy a templomnak szántóföldén való mindenféle dolog legfeljebb hat órára rendeltessék; ha ez elmúlik, akkor minden munkások, kik a hat órát kitöltötték, elbocsáttatnak, és ami a dologbul még hátra vagyon, azt azoknak kell végbevinni, kik vagy későn jöttek vagy a hat órát ki nem töltötték. Csak az ember ebben egyszer-kétszer keményen mutassa magát, tehát minden henyélők és lajha munkások saját károkon megokosodnak, és ezután a dologra idejében megjelennek.

Negyvenedik rendelés. Mivel a kertekben és a földeken elkövető vakmerőségek és lopások a szorgalmatosságot annyira lenyomják, hogy azon rosszra való nézve sokszor a legszorgalmatosabb parasztnak is gondolkodni kell az ő erejét, idejét és költségét a földek mívelésére fordítani; így tehát ezen illetlenségnek hárítása végett következendő rendtartás vétessék fel.

1. Ha valaki minden hivatal és törvény nélkül a gazdájának tudása s akaratja ellen a szántóföldön tapasztaltatik, akkor az büntetésbül két napot dolgozik kenyéren és vízen, egy nap a föld gazdájának hasznára, másnap pedig a községnek vagy dolgozóháznak számára.

2. Ha valaki a másnak szántóföldjén, kivált ha ez bé vagyon vetve, utat csinált, az a kiszabott büntetést duplán szenvedje.

3. Aki a másnak gabonájában, földjében, határjában és kerítésében legkisebb kárt tészen, ámbár az elvétel, kiszaggatás, elbontás, levetés vagy más romlottság által történjen is, az a feljebb írt büntetést háromszor szenvedje, azaz három nap dolgozzék a föld gazdájának és három nap a községnek.

4. Aki marháját akármi szín alatt is a másnak vetésére, gabonájára hajtja, azon őrizi vagy reábocsátja, az olyan négyannyi büntetést szenvedjen: ötannyit pedig, ha az kerített földön történnék; hogy pedig a kárnak helyretétele, akár sok, akár kevés légyen is az, a vakmerővel mindenkor megesmértessék, értetődik magátul is.

Az ebbéli rendelés eránt való hosszabb világosítást megolvashatni Schletweinnek írásiban.

Negyvenegyedik rendelés. Az oly emberek, kik valamely véteknek gyanúját magokra vonzzák, vagy ha ez reájok bizonyodott légyen is, nem tétetnek ebbül a falubul számkivetésbe; a számkivetett gonosztevő örül azon, hogy oly könnyen megszabadult, a legközelebb való faluba mégyen, hol őtet senki sem ismeri, és ott annál szabadabban követi el gonosz cselekedetit és éppen úgy cselekedne a közelebb levő falubul számkivetett lurkó a szomszédságban. Ilyenképpen esik meg a csere, mely egyébként büntetésnek neveztetik és bizonyára a közelebb levő falunak büntetése is. Ha pedig valaki a község közül számkivettetnék, tehát menjen oda és árkot vájjon (mert az árkok nélkül Magyarország amaz országokat boldogító Józsefnek uralkodása alatt nem sokáig marad). És aki a községnek kárt tett, az büntetésül, mely egyszersmind az ő javára szolgál, a községnek hasznot szerezzen.

Negyvenkettedik rendelés. Semmi lakónak sem szabad házat, kamarát, pajtát vagy istállót építtetni, még az épületinspektor az új épületre a plán és a házigazdának szüksége szerént ki nem mérte volt, hogy minden épületek rendesen essenek. Hogy ezt a célt elérje, az épületinspektor egynéhány esküdtekkel és szomszédokkal az épületet úgy kiszabja és lerajzolja, hogy a rendtartás és összemértékelés a közjóra előmozdíttassék, az új épület által a szomszédoknak semmi kárt se okozzon, és oly sok perpatvarnak és örök bosszúságoknak forrása bétapasztódjék, minekelőtte elkezd kiönteni, gyűlölséget és ellenkezést körülötte kiterjeszteni.

Megjegyzés. Nem kell gondolni, hogy én az épületinspektor által valamely különösen fizetendő s erre rendelt személyt értsek. Az uraság tisztjében, tiszttartóban vagy ispánban az épületinspektornak tisztsége alkalmasint egyesíttethetik. Csak az oskolákban kelletik a szükséges dolgokrul rendelésekben tétetődni, hogy az ifjak alkalmatosságot nyerjenek az ő jövendőbéli forszok eránt jobb készülettel lenni. A kezdete nehéz, de az egyszer jó rendbe vett faluban sokkal könnyebb lesz két vagy többféle tisztséget viselni, mint ez eddig való zűrzavarban, hol a parancsolatnak, szitkozódásnak és büntetésnek nincsen vége, és mégis mind a régi szerént marad. A példák gyűlölségesek. Nem tudja az ember gyakorta, akaratja nélkül is hol valakit megbántana vagy illetne, kire az ember éppen nem is gondolt volna.

Negyvenharmadik rendelés. Minden kertek, szántóföldek és mezők mindjárt a kimérés után vad- és gyümölcshozó fákkal úgy körülültettessenek, hogy azután a faluban az elszántás és az ebbül oly sokszor következő perpatvar ne okoztassék.

Megjegyzés. Hogy pedig ennek a falunak lakói a puszta és sovány szikes vagy mindeddig terméketlen földnek jobbítására, mely az ő szessziójokba esik, felbuzdíttassanak, és nehogy a jövendőbéli adónak feljebbhágása és szabása által az oly igen drága, fáradságos és esztendőnként tartó jobbítástul elijedjenek, tehát az ő szorgalmatosságoknak megjutalmazásával nékik az uraságtul írásban adatik, hogy az egyszer urbárium szerént megerősíttetett szesszióbéli adónál fog maradni, ámbár az urbárium szerént kiméretett szesszióbéli puszta föld a megjobbítása által tapasztalhatóképpen megjavult légyen is. Például az egész szesszionalista fizessen az urbárium szerént kiméretett tizennyolc ember kaszáló rétért mintegy nyolc forintot, ő pedig szorgalmatos gyarapítása által a tizennyolc kaszáló szikes földbül huszonnégy ember kaszáló jó rétet csinált, azért ő, amint maradéka is még csak nyolc forintot fizessen, szinte úgy, mintha most is mindenkor a kimérés szerént csak tizennyolc ember kaszáló volna. Egy más fertály szesszionalista beveti az ő négy ember kaszáló rétjét marhatápláló fűvel, és azt esztendőnként háromszor, négyszer is megkaszálja, de csak két forintot fizet esztendeig, úgy, mintha csak egyszer kaszálta volna. Az ő tunya szomszédja ámbár vakarja is a fejét, hogy néki az ő tizennyolc ember kaszáló termő kis szénájáért négyannyit kell fizetni, mint a szorgalmatos gazdának, aki az ő négy és fél ember kaszálóján szinte annyi szénát nyert. Ha ez a magyar parasztot szorgalmatosabbá, igyekezőbbé nem teszi, akkor nem tudom, hogy őtet mi indítsa fel, hogy az ő új gazdaságbéli hasznának kezdésére figyelmetesebb és munkásabb legyen. Hogy pedig ezáltal a község, következőképpen a földesúr is nyer, azt nem szükség megmutatni. Ki ezt megmutatás nélkül nem hiszi, úgyis nehezen hinné, ha azt mégoly cikkelyesen megmutatnám is.

Negyvennegyedik rendelés. A bíró és nótárius kötelesek, minden béjövetelrül és kiadásrul az 1782. esztendőben esmeretessé tett mód szerint számot adni; a nagyobb kiadásokat az az eránt írott kontraktusokkal [egyezmények], specifikációkkal [részletezések] és percepciókkal [észlelések] bizonyíttatni és minden esztendőnként az uraság tisztjének jelenlétében úgy a magok, amint is a templom, oskola, és falu számadását megcsinálni.

Negyvenötödik rendelés. A temetések a legfelsőbb parancsolat szerént minden szükségtelen költségeskedés és ceremónia nélkül mennek végbe; a már egyszer koporsóba záratott test nem mutattatik ki többé, az illetlen pityergő nóták és más pogány szokásbéli láre-fáre képtelenségek megszűnnek; az oskolabéli gyermekek elmennek ugyan illendő rendben a halotthoz, mindazonáltal az oskolabéli tanítás valamely temetés miatt sohasem mulasztatik el, mivel az mindenkor az oskolai órák után vitetődjék végbe.

Megjegyzés. Itt még egyszer előhozom a már tett kérdést: Hátha az egész temetésbéli ceremónia helyett valami halotthordó szekér vétetnék szokásba, és a pap a mesterrel együtt azalatt, hogy feljebb s alább véle sétál, más hasznosabb dologra fordíttatnék? Már ez régi kívánsága a józan értelmű hazafiaknak, hogy a sok ceremóniák és állapotok, melyek gyakorta nagy költségbül állnak és mégis semmit nem használnak és amelyekhez a köznép oly babonásképpen ragaszkodik, mind jobban s jobban meghatároztassanak. Egy jó barátom nékem ezt javaslotta: Mivel nyilvánvaló, hogy a parasztok között valamely keresztelésnél a sok komáknak béhivatások által nagy illetlenség követtetik el; hogy némelyik egy esztendő alatt tízszer, sőt többször is komának hivattatik, és néki mindenkor komapénzt, a többi aprólékosságot elhallgatván, kell adni, mely által ő nagyon károsul, hogy végre a keresztatyák az ő árvaságra maradt keresztgyermekekről nem gondoskodnak, hanem megelégszenek azzal, ha mint keresztatyák az ő házasságokbéli lakodalmakra vagy halotti torokra béhivattatnak: tehát az én regulát nem szabó javallásom ez volna, hogy ez ebben az új faluban másképp tartatnék. Hát miképp? Nem volna-e jó azt a szokást béhozni, hogy két személynél több komák ne lennének? ezáltal a rossz el nem mellőztetnék; hanem legjobb volna, ha a most szokásba vett komaság éppen megszűnnék. Ehelyett más megerősíttetett és mégis cél szerént való komaság jó lenne. Tudniillik az egész község lenne koma az új faluban, mivel ezenkívül is ennek kötelességében áll, hogy az árvák eránt szorgoskodjon. Ilyenképpen nem lenne szükséges komapénzt fizetni, sem paszitát tartani. Két törvénybéli személy vagy árvák atyja jelen lehetne bizonyságul a keresztségnél, és következőképpen a községnek nevében megfogadni, hogy a gyermek nevelésére, ha az talán árvaságra maradna, legjobban fog gondoskodni. Természet szerént minden keresztséget a papnak ingyen kell tenni, mire nézve is a keresztelőpénznek elvesztését jó szívvel szemlélje

Negyvenhatodik rendelés. Ezen rendelések szerént kell mindenik falubéli lakosnak élni, hogy minden időben minden alkalmatosságnál, minden helyen az ő kötelességének teljesítése és az illendő rendtartásnak fenntartása által az Istennek áldása magára, házára és az egész községre áradjon.

Negyvenhetedik rendelés. Ezek a rendelések mindenik új megszállónak előolvastassanak, kik mindaddig bé ne irattassanak a lakóknak számokba, míglen egy parolaütéssel és alájaírással megfogadják, hogy ezeket szentül megtartják.

Megjegyzés. Ezen vagy más hasonló rendelések által ama nagy célra lehetne jutni, hogy egy helység nemcsak hatalommal és rendeléssel, hanem a lakóknak kitelhetőbb békességekkel kormányoztathatnék; annak mint valami régen kidolgozott igazságnak bévétetődni kellenék, hogy még a legjobb és hasznosabb rendelések is az időnek és helységbéli körülálló dolognak változási szerént, és az országnak, földesuraságnak, polgárnak és parasztnak mindenkori szükségei, de sokszor még a társaságnak magános tagja szerént majd megváltozni és cikkelyesebben intézni, majd pedig elrontani kelletik; így ebbül világosan kitetszik, hogy ezek a rendelések is a magános esetek és helységbéli szükségek szerént megváltoztathatnak és mértékeltethetnek, amint az időnek és helységnek körülálló dolgai véghetetlen kis változásokkal mindenütt előforognak. Vegyen fel csak az ember egy falut, mely erdők és hegyek között fekszik, itt már sok rendelések kívántatnak, melyek a rónaföldön felettébb valók volnának. Én csak rendeléseket gondoltam, úgy, amint azok az én értelmem és általlátásom szerént az én időmnek, tartományomnak és szándékombéli új falumnak szükségeire alkalmaztathatnak. Magyarországnak más tartományiban pedig lássák a hazafiak, hogy ott miképpen segíthetnek; én csak azon igyekeztem, hogy az én tartományomban való szükséges dolgot adjam elő. Kérem a jó olvasót, ezt az írást csak ilyen értelembül ítélje meg; azért is kérem, hogy az ember ne várjon tőlem mindenik tartományra illő rendtartást, mert ezt leírni nincs az én tehetségemben.

 

Si quid novisti rectius istis
Candidus impertii, si non, his utere mecum.*

 

Negyedik fő-szükséges dolog

Ezen regulával összekapcsolandó maximáknak [életelveknek] és következéseknek rendbevételek

Első maxima. Minden jövevények, idegenek, akármint neveztessenek is azok, ifjak, kik házasodni akarnak, szolgák, szolgálók, inasok, pásztorok, egyszóval mind, kik a faluban oltalommal és igazsággal élni akarnak, parolaütés és alájaírás által tartoznak ezen rendelések szerént magokat viselni; kik pedig erre állani valamely okokbul nem akarnának, ebben a faluban lakhatások eránt való minden jussokat s igazságokat elveszítsék.

Második maxima. Minthogy minden törvények, melyeknél a büntetés a vétkes esetekben nincs kitéve, haszon nélkül valók; tehát azon rendelkezéseknek, melyekhez a büntetés ki nem tétetett, általhágói először valójában megintetnek, másodszor a fölsőségtül megfenyíttetnek, és a harmadik vétkezésnél a dolognak mivolta szerént, és amennyire a feleségére s a gyermekeire nézve lehetséges, a községbéli jótéteményekbül, aminemű szántóföld, mező, rét, legeltető hely, marhatartás, mindaddig kizárattatnak, míglen magokat valójában meg nem jobbítják.

Harmadik maxima. Ha egy vagy más következés új rendelést kívánna, tehát a dolog a községnél voltaképpen előhozatik; micsoda állapotban? miképpen? S micsoda célra ez vagy amaz rendeltessék? Erről közönségesképpen a község és az ő három fő elöljárói tesznek végezést és kétharmad résznek voksolása által béfejeztetik az, ami igaz és való. Az oly dolgokban pedig, melyek nyilván igazságtalanok és megvetendők, a község tagjainak minden egyesült szavai sem tesznek végezetet, sem kötelező erejek nem lesz, hanem a községnek három elöljárói köteleztetnek a dolgot a nemes vármegyének és a földesuraságnak elejébe terjeszteni, és onnét az utolsó végezést elvárni. Nem kell, nem is lehet a nemes vármegyének és a földesuraságnak tudása s engedelme nélkül valamely új rendelést a protokollumba béírni.

Negyedik maxima. Az új község legfőképpen azon légyen utat s módot kigondolni, hogy a közjónak, a jeles közhasznú dolognak s cselekedetnek jutalmazása és az ártatlanul esett kárnak közönséges segedelme által – kivált az olyan esetekben, hol a megsértődött vagy károsíttatottnak magán lehetetlen segíteni – megpróbált közhasznú végezésekkel, eszközökkel és rendelésekkel miképpen mozdíttathatnak elő. Például: a község valamennyiszer a jutalmat, bért és fizetést kiszabja azoknak, kik a községet szolgálják, mindenkor azon légyen, hogy az ő jövedelmeket a közhaszonnal, és az ő károkat a község kárával legszorosabban egybekapcsolja. Úgy a csősz a néki kimutatott földet mindenkor a szélen vegye; a pásztorok az elesett marhának se bőrét, se faggyát vagy húsát, annál is inkább a fizetést ne várják. Ha a gazda szenved, tehát a pásztor is szenvedjen véle, másképpen gyanúba esik, hogy a parasztnak kárában saját maga nyereségét vadássza. Ellenben egynehány forint vagy legalább egy pár új csizma mindenik pásztornak ajándékban, ki a szarvasmarhát egész esztendő alatt a dögtül megoltalmazta, nagyobb bényomást okoz, mint mégannyi kérések, előállatások és fenyegetések. A pásztor ezáltal legalább még néki valóban nagyon szokatlan gondolatokra fakad: miképpen fogjak hozzá, hogy az én gulyámat a dögtül megmentsem? Mert a pásztornál is vagyon a becsületnek egy kis bimbója, mely csak kifejtőzést kíván.

Ötödik maxima. Amennyire lehet, nem kell a rosszat oly szorgalmatosan megbüntetni, mint inkább annak idejekorán elejét venni. Ehhez józan emberi elme, tapasztalás és keresztényi okosság kívántatik. Aki ehhez alkalmaztatható javallást csinálhat, azt a község mindenkor jó szívvel fogadja, és ennek minden kitelhető segítség adattassék; nemkülönben még efelett az ő elöljáróinak is minden halasztás nélkül szükséges előállatások tétessenek.

Hatodik maxima. A pap, mester, bíró, nótárius, esküdtek, borbély, bába, épületmester, gyámok, egyszóval mind, kik községbéli szolgálatot tesznek, megnyerik az illendő instrukciót az ő tisztségekben való belépésekkor, hogy az ő tisztségeket hogy viseljék. Merthogy az ember mindezeket az embereket az ő tisztségeknek általvételekor megesküdteti, vagy talán esküdni erőlteti is, hogy az ő tisztségeket híven, szorgalmatosan, becsületesen és emberül szolgálják, ezáltal sem magoknak, sem az ő tisztségeknek, sem pedig a községnek ingyen sem segítenek. Miképpen jár el az ember az oly tisztségben, melynek illendő kiszolgáltatásárul még semmi esmeretsége sincs és talán soha még azon gondolatra sem fakadott, hogy az miképpen jól vagy rosszul szolgáltathatik ki? Hát a közparaszt? Bíróvá választatik anélkül, hogy valaha talán efelől gondolkodott volna, hogy a derék bíró micsoda, mi légyen és lehetne? És a többi tisztségekkel is így vagyon a dolog.

Kérdés. De ki írja le ezen különféle sok oktatásokat? A paraszt bizonyára nem, főképpen valamég ő a tisztségbéli értelem eránt hiányos. Néki a hosszas tapasztalás, a saját és a község kára által kell megokosodni; és alig kezd okosodni, már az esztendő elfoly és az ő tisztségét más nyeri el, kinek éppen úgy, valamint őnéki elöl kell a tanulást elkezdeni. A község elöljáróinak, főképpen pedig az uraság tisztjeinek a pappal és a vénebb közemberekkel, kik már azelőtt ebben a hivatalban voltak, következendőképpen valamely tapasztalások is vagyon, kell valamely könnyű oktatásnak kidolgozását magokra venni, és azt a leendő megvilágosíttatott esetek által tökéletesíteni. Az egyéb fontosabb oktatások oly emberek által készíttetnek, kik az ily dologra termettek és akik ehhez szükséges esmeretséggel és tapasztalással bírnak. Például a borbélynak, bábának, épületmesternek oktatása.

Hetedik maxima. Ezek a rendelések, ennek okai és következései minden előadandó alkalmatosságnál megvilágosíttassanak, és napfényre hozattassanak; főképp kell ennek az oly prédikációkban megtörténni, amelyek evégre rendeltettek.

Nyolcadik maxima. Senki se higgye, hogy az előírt falusi rendtartás mint tökéletes és megjobbíthatatlan dolog adatik elő. Még csak az előfaragás, még csak az első kézi húzások vonattak, még csak a rajzolatnak külső liniái, melyek a mesterkézre várakoznak, hogy azokat festékkel kiékesítse és néki valóságos állást és árnyékot adjon. Ha a jó rendbe vett falu tíz-húsz esztendeig állott, majd akkor megválik, hogy micsoda s mi légyen a falusi rendtartás. Talán vagy egy, vagy más tudós főnek alkalmatosságot nyújtok, falusi rendtartást és a magyarországi paraszt romlásának okát tovább nyomozni, az ily okokat valamely nagyobb tapasztalás által jobban és bátrabban felfedezni, mintsem én tehettem, és az ily romlásnak elhárítása végett való módot mesterséges kézzel kidolgozni, legkivált pedig a nagy tudósok és éles elméjű fejek örök érdemet s becset nyerhetnének, ha ők Európának mostani uralkodó módját, és a magyar hazának tulajdon igazgatásában leledző ellentételes politikát bátran megvilágosítanák és utat mutatnának, miképpen ez a gordiuszi csomó vagy feloldatnék, vagy mint feloldatlan, jó móddal úgy egy, mint másik résznek sértése s károsodása nélkül kétfelé vágattatnék.

 

Az én kívánásom

ezen rendbe vett falunak felállításakor

Ezek mindaddig nyugodalmasan alhatnak s alusznak, míg az idő és körülálló dolgok az ő felserkentéseket nem okozzák. De egyet elhallgatni nem engedik azon körülálló dolgaimnak állapotjai, amelyekben most vagyok. Én az új rendbe vett falunak első felállítását sok különféle okokbul Tiszántúl kívánnám; és ezen okokrul még valami keveset akarok előhozni, hogy olvasóimat ezen kívánásnak megvilágítására, és az ő illendő vagy illetlenségének megítélésére alkalmatossá tegyem.

A Tiszántúlon még a legtöbb puszták és földek míveletlenek, melyek az örmény lakóktul nem gyarapottatnak, a szokásban levő rossz mód szerént rontattatnak. Itt a nagy és népes helységek, melyek tehetősek – mint a gazdag kas méh – önnönmagok kára nélkül ifjú erős rajokat és új szállottakat ereszteni, kik azonkívül is csak, ha semmi országot sem gyarapítanak, semmi tulajdon tartományokat fel nem állíthatnak, mint éhes méhek és tunya dongó poszméhek, az idegen keresménybül örömest élnek, és igen könnyen tolvaj méhekké lésznek. Némely falukban és mezővárosokban egy és kétszáz lakók is találtatnak, kiknek házok és marhájok vagyon, de szántóföldök nincsen, azért is kivált télen, amidőn pénzt nem kereshetnek, a szükség és kísértet által igen könnyen arra vetemednek, hogy azt, amivel hiányosak, vagy lopják, vagy koldulják. Ezek az emberek mint a fiatal méhek az üres kosárban és az új virágos helyen a szorgalmatosságra, buzgóságra, munkára és gazdálkodásra felfrissíttetnének, kivált mivel ez új megszállottak között a kölcsönzés és jótétel henyélőket nem tészen, és még a köztök levő legtunyábbakat is a mindennapi szükséges eszköznek hiányossága felindítja bizonyára a dologra; mert a szükségnek ösztönei (úgymond Möser+ és a tapasztalás) keményebbek a törvénynél. Itt kérem a kegyes olvasót, lássa meg, hogy Montesquieu+ a törvényekről írott könyvében mit mond.

Ha az új faluk már az uraság által felépíttetnének, és így a kész házak az új lakókra kiosztatnának, akkor ezek a jövendőbéli lakóknak házi építéseknél, kézi munkájok az épületre való eszközöknek hordása és az élelménynek elrakása által annyit szolgálhatnának, hogy legalább az épületnek fele árát mindjárt az általvételnél letehetnék, és a más felét esztendőrül esztendőre annál könnyebben kifizethetnék. Így nem lehetne attul tartani, hogy ezek az új megszállottak a szabad esztendő után házokat s jószágokat otthagynák, mint az már némely helyeken megtörtént való. Amaz Istenben boldogult fölséges császárné királynénak azon 2319 német nemzetsége közül, kiket ezelőtt egynehány esztendőkkel Temesvárra küldött, mindenik új lakó 202 1/2 forintjába tellett.

Ha az ember ezen kétszáz forintokat valamely hazánkbéli famíliának megszállítására fordítani akarná az új faluban, én úgy vélem, hogy a haszon sokkal bizonyosabb volna; legalább a kapitálisnak fele mindjárt első esztendőben a kasszába visszajönne, és a másik fele jövendőben az országnak és a földesuraságnak nagyobb hasznot tenne, mint azon kapitálisok eddig tettek volt. Ezen jövendőbéli erkölcsös természeti hasznot jobban összevetni és elrendelni tőlem nagy merészség volna. Ennyire ez nékem kicsinált és megmásolhatatlan igazságnak tetszik, hogy ez az országnak gazdálkodására többet használna, ha ily hazabéli jobbágyoknak, kik már lakosok, de elegendő élelmények és földjök nincsen, ez adatnék, mint új, idegen, és külső országiakat nagy költséggel megszállítani, hogyha új faluknak kellenék megszállítani (amint már valóban meg is történt), tehát mind az országnak, mind a földesuraságnak és a parasztnak sokkal hasznosabb lenne; jól rendbe vett, mintsem rendetlen falukat megszállítani; mivel a jól rendbe vett falusiaktul több jövedelmet remélhetni, mint a rendetlenbéliektől. Hogy pedig ez a több mennyire menne, azt kiszámlálni most még legalább nem az én dolgom. Nékem több üres időim mellett a paraszti gazdaságnak belsőbb rendeletével és az uraságbéli számadásokkal nagyon esméretesnek kellenék lennem, ha ezt magamra vállalni akarnám. Míg egyébként a falunak állapotja, az ő lakóinak száma, és az ő térségének nagysága valamennyire meg nem határoztatott, addig a jövedelemnek nagyságát is nehezen lehet meghatározni. Esmérek ugyan egynehány tartományokat, melyekről én fölöttébb való bizonysággal erősíteni és megmutatni merészlem, hogy az ő megszállíttatások igen illendő egyezés alatt minden kívánást felülmúlna: ezt a tartományt pedig jobban elintézni aztán lesz idő, ha a lerajzolt plán tetszeni fog, és nékem ahhoz hivatalom lenne. De ezt a munkámat a jövedelemnek számadásával megtetszetni, nékem legalább igen csekély dolognak tetszik. Az én célom most főképpen csak az, hogy a parasztnak jobb rendbe vevése által az őtet sanyargató nyomorúságnak bizonyára remélendő fogyatkozását megmutassam, és ha lehet, az ő természetbéli erkölcsös jó állapotjának gyarapodását végbevigyem; de mégis mit írok, végbevigyem? Csak a magyar községet ezen mindenekre való nézve oly fontos és kívánásra méltó gyarapodásnak téteményes munkálkodására figyelmetessé tegyem. Ha az egyszer megtétetett, osztán a számtartó örömmel és sokkal biztosabban felszámlálhatja, mint most, hogy az ország és a földesuraság a gyarapodott tartománybul és a jó erkölcsű parasztoktul több és bizonyosabb jutalmat és igazabb hasznot vészen-é be, mint most a parasztoktul, kik gyarapodás és szorgalmatosság nélkül bizonyos nyomorúságba és szegénységbe esnek, és valóban mindenkor mélyebben esnek, mígnem a jóltévő fejedelem, a legfőbb ország törvényes helyeivel, a vármegyével és földesurasággal kezet fog: hogy ennek a szükséges és hasznos emberi rendnek a közhasznú behozott rendtartás által téteményesen segíttettessék. Azután valóban megmutatja a tapasztalás, hogy a jóltévő kegyes természet tőlünk magyaroktul csak azt fogta meg, amit mi az értelem, rendtartás és a szorgalmatosság által nem akartunk megnyerni. Azután kitetszik, micsoda a magyar paraszt és az mi lehet.

 

Összehasonlítása

avagy tulajdonságbeli látatja az ó és új rendbe vett faluknak

 

Megjegyzés Az ó faluban    Megjegyzés Az új faluban
1. Az utcák   1.
  Keskenyek, egyenetlenek, nevezetlenek, szeméttel és ganéjjal teljesek, imitt-amott döglött kutya s macska etc.     Széles, zsinórra építetett, megnevezett, tiszta árnyékos fákkal béültetett, melyek a vándorlóknak engesztelő hívességet, a lakóknak pedig még ezen felül hasznot és örömöt okoznak.
2. A házak   2.
  Sokszor a parasztnak megátalkodása szerént keresztül-kasul legnagyobb rendet lenségben építtetik. Az ember némely faluban esztendők által lakhatik, és mégis némely házakra reá nem akadhat.     Itt a házak az épület-inspektornak rendelése szerént sorban építtetnek, (számoztatnak), azért is könnyen reáakadhatni.
3. Az uraság és elsőség   3.
  Itt sem a magoknak sem a jobbágyoknak hasznokat vagy károkat által nem láthatja a távol való és rosszul osztott földek miatt, hogy azokat gyarapítaná, ezeket pedig el mellőztetné; minekelőtte itt az uraságnak vagy felsőségnek parancsolatja, melyet az idő és a körülálló dolgok ily szükségesekké tesznek, közönségesen esméretessé lészen, a kár megesett, és a haszon elkésett. Való, hogy a közhaszonra célzó rendelés elolvastatott a templom előtt, de mikor jut az a parasztnak értésére a távol való mezőn és jószágon?     Ellenben mely könnyen esméretessé teheti az ember itt a parancsolatot, mely által gyakorta ha az ember azt szaporán végbe viszi, mind az uraságnak, mind a jobbágynak kára elháríttatik és bizonyára mindeniknek haszna gyarapíttatik. Például sáskák esnek a falu mezejére, melyek megkívánják a hirtelen való elejevételt; mely könnyű ezt az új rendbe vett faluban feltalálni, és mely nehéz az ó faluban?!
4. Templom és oskolának szolgái   4.
  Az ő hivataljoknak kiszolgáltatásoknál az uralkodó rendetlenség miatt felette való nehézségeket és kellemetlenségeket szenvednek. Például betegek látogatásánál, halottnál etc.     Itt mind az ilyetén alkalmatlanságok elmúlnak.
5. A köznépnek szolgái   5.
  Itt közönségesképpen tunyák, korhelyek lesznek, házidolgokat elhenyélik, és elromolnak. Egynek kell szenvedni, vagy a köznép szolgálatjának, vagy a házigazdaságnak.     Itt könnyen végbevihetik az ő házigazdaságokat és a köznépnek szolgálatját.
6. Az oskolák   6.
  Majd egy tömlöchöz hasonlók, melyekbül az igen szorosan ülő gyermekektől a büdösségnek gőze, főképpen télen, füstölög. Gondoljon az ember egy nemigen nagy és többnyire setétes szobában két-háromszáz gyermekeket együtt 4-5 óráig! – És még emellett a nyomorult ó-tanításnak módját!! – Télen az oskola tele vagyon, nyáron és tavasszal üres. Ámbár a tanító mégoly tudós és szorgalmatos légyen is, mit használ, ha az oskolák első tavasztul fogva utolsó őszi napig üresen állnak? A parasztnak szüksége van a gyermekre odahaza a kertben, a kenderföldön, a mezőn, a marha mellett, és bizonyára a rendelt oskolai órák idejében sokszor nála nélkül nem lehet. Akármi együgyű legyen a paraszt, gondolkodik mégis: az én gyermekem oly dolgokat tanul az oskolában, melyeket néki tudni nem szükséges és amelyeket ma vagy holnap, ha az oskolábul kiállt, azonkívül is el kell néki felejteni     Itt a normális szerént való oskola világos, tiszta és a szellő általjár rajta, a gyakorló gazdaságbéli kert mellette, hol a gyermekek a szabad árnyékos fák alatt örömmel tanulnak, és az ő jövendőbéli hivatalokra a megjobbíttatott tanításnak módja szerént oktattatnak. – Az új faluban az oskolai órák tavasszal és nyáron reggel 4-5 órakor kezdődnek, akkor legnagyobb buzgósággal vagyon a gyermek; legfeljebb 7 óráig tanulnak; azután a gyermek az atyjának segíthet odahaza a kertben, a kenderföldön, közelvaló mezőn és a marha mellett, és a gyermek nem tanul azért, hogy azt ismét elfelejtse, hanem hogy egész életében annak hasznát vegye.
7. A lakók a) szegény parasztok   7.
  Itt nékik rossz keresetek vagyon, mert a földek mentül messzebb a falutul feküsznek, annál nehezebb nékik az ő távollévő darab földecskéjeket dolgozni, szántani, boronálni, s bétakarítani etc. Mivel az oly sok féle munkabéli eszközöket odahordani nekik fáradságos.     Itt mindennémű dolgokat fele fáradsággal végbe vihetni, a háznak, udvarnak, kertnek, marhának és mezőnek jól gondját lehet viselni anélkül, hogy az ember a mindenkori ide- s odajárással az időt és a dolgot vesztené. Itt a szegénynek több hasznot hajt egy tehén, mint amott a gazdagnak három vagy négy.
b) gazdag parasztok    
  Mennél távolabb a gazdaság, annál nehezebb és költségesebb szükségesképpen a reája való vigyázás is. A nap elmúlik, minekelőtte a paraszt megtekinti, hogy a gazdaság hogy vagyon.     Itt egy órában mindent általláthatni, a kárt észre-, s ennek elejét venni, hasznot tenni, és mindent cselekedhetni, ami szükséges.
c) mesteremberek    
  Ezeknek mindenképp rossz, vagy van gazdaságok, vagy nincs. Az első állapotban a paraszt őtet lenyomni keresi, és őtet irigységgel, ellenkezéssel, ujjathúzással és perlekedéssel üldözi; a második állapotban még jobban nyomja őtet, mivel az ő kegyelmébül kell néki élni, és a parasztkegyelem!!!     Itt a mesterember az ő kis gazdaságának, mely a háznál közel vagyon, az ő mesterségének kára nélkül nagy haszonnal és az ő egészségének megtartásával könnyen gond ját viselheti, és mivel mindene közel vagyon, nem szükség, hogy őtet az emberek, midőn nékik szükségek vagyon reája, a kertben, a mezőn, a marháknál vagy méheknél keressék.
d) Gyermekek    
  Ezek elszilajodnak s fajulnak. Vagy az atyja s anyja a mezőn vagyon, és a gyermek otthon marad, tehát azt cselekszi, ami eszébe jut, egész áldott nap fel s alá futkoz a más még szilajabb gyermekekkel, hall, lát, tanul kényességet és gonoszságot és így már idején korán elromlik; vagy a szülőivel a mezőre megy és a szállásra, az oskolátul távol lévén vadnak és oktalannak kell néki maradni etc.     Itt mindenkor a szülőknek szemek előtt vannak; közel az oskolához, kicsinységétül fogva különféle dolgokra hajtatik és így munkás emberré nevelkedik, és az emberitársaságnak hasznos tagjává lészen.
e) Cselédek    
  Jaj annak a gazdának és gazdasszonynak, ki az ő cselédjeire maga nem vigyázhat és nem gondoskodhatik. Itt ez ugyan nehezen történhetik meg; való, hogy az ember örömest segíteni akarja, de nem lehet, és így minden szenved alatta.     Itt ellenben a gazdának s gazdasszonynak igen jó, kiknek az ő cselédjek mindenkor szemek előtt vagyon, mindenkor közel dolgoznak, ehetnek s alhatnak. Minő könnyű ez tehát az új faluban? és minő hasznok nevelkednek ebbül?
f) Pásztorok    
  Itt a mindenkori henyélés mellett nékiek korhelyeknek kell lenniek, lopni tanulnak és a dologtul egészen elszoknak. Vétkekre fajulnak.     Itt a pásztoroknak az árkot, mely a szántóföldet a legeltető helytül megkülönbözteti, kell valamely bizonyos kevés fizetésre szorgalmazni és tisztogatni, fűzfákat ültetni, a kártékony füveket kigyomlálni.
8. Marha   8.
 
 Itt a parasztnak a marhája gyakorta egy mérföldnyire is vagyon a falutul, az ami otthon vagyon, a sokféle szekerezés, hajtogatás által igen megsanyargattatik. Ha a paraszt kifogja marháját, a sütő verőfényen kell néki legelni, a legyek és bogarak nagyon kínozzák és csípik, fáradva és erőtlen kívánkozik a szellős és árnyékos, de messze lévő istállóba.
  Ha a legeltető hely a nyári munkának idejében sovány és kiaszott, akkor már nyárban is a téli takarmánnyal kell pótolni, mivel az embernek semmije sincs, amit az éhes marhának elejbe vessen.
  A háztól távol lévő marha igen rosszul teleltetik ki, és többnyire tavasszal oly nyomorult, hogy majd a szellő is eldönti a lábárul; alig mászkálhat a legeltető helyre.
  És mint jár, midőn tavasszal kevés erővel kell néki szántani? Gondolja meg az ember azt a kinzóeszközt is, azt a nagy ostort az ilyetén görhes marhához. Ó, ha az a szegény nyomorult marha beszélni tudna, mit mondana sok kényes szolgának, ki csak időtöltésbül is csapkodja a szegény ökröt.
   
 Itt minden marha közel a falu körül vagyon. Itt csak a hasznos dolgon erőltetik a marha, nem pedig a haszontalan ide s tova való járáson. Itt az istálló közel vagyon, a paraszt akár szánt, kaszál, arat, bétakarít vagy nyomtat, marhája az árnyékban legel, vagy a hűvös istállóban nyugszik és megfrissesedik. Nem fél attul a paraszt, hogy marhája eltéved, kárt tesz, vagy azt ellopják.
  Az árnyékos fák mindenkor élelménnyel kedveskednek a dolgozó marhának.
  A háznál közel lévő istállóban a parasztnak szeme előtt sokkal jobban kitelelt marha jobb állapotban vagyon tavasszal, erősebb és tartósabb a dolog alatt, melyet könnyebben és jobban is eladhatni.
  A házigazdának szeme a szegény marhátul is sok illetlenséget elfordíthat.
9. Selyem eresztés   9.
  Ez itt sok nehézségekkel és majd meggyőzhetetlen akadályokkal kötelőztetik; mivel szederfákat közel nem nevelhetni, mivel a szőllőhegyek és mezők távol vannak, mivel a marha mind elrontja, mivel, mivel, mivel még sok más, mivel akadályban vagyon.     Mind az ilyen nehézségek és akadályok itt elesnek; szederfával és selyembogárral való bánás itt sokkal jobban megvilágosíttatott, és a következés meg fog tanítani, hogy a jó rendbe vett faluban mely könnyű a selyemmunkával boldogulni, főképpen ha a gyakorlandó gazdaságbéli oskola jó példával járul elő.
10. Méhek   10.
  Mennyi fáradsága, gondja, költsége vigyázatlansága és kára vagyon a parasztnak a távol váló méhekkel? Míg a méhesgazda a tolvajméheket megesméri; az egész raj vagy talán több is elromlott. És mely szűk többnyire a méhnek élelménye a kopasz földön sok helységekben? Sokszor ezer lépésnyire sem láthatni egy virágocskát, hogy gyarapodjék itt a méhgazdaság.     Mennél több gondviselést kíván a méh, annál könnyebb azt a házhoz közel lévő kertben végbevinni; és hol vagyon a méhnek jobb élelménye, a kopasz sovány földön vagy a különféle fáknak szépen béültetett sokaságin az új faluban? A közel lévő kertben a közel lévő mezőn!
11. Idegen utazók   11.
  Szinte úgy félek utazni; ha valamely rendetlenül épült faluhoz közelítek, nem tudom, hol kell bémenni s kijönni; ha azt mondják, amott, a mellett a ház mellett, malom mellett, jobbra vagy balra, vagy egyenesen ki a falubul. Jól van, úgy gondolom magamban, néked ugyan egyenes, de bezzeg nékem horgas, s azután a sár, víz, melyben a ló és kocsi elmerül! Ha egy kerék, tengely vagy más törik a kocsin, hol lakik a kovács vagy bognár? Egy kovács lakik ugyanamott a falu végén, de bognár vagy kerékgyártó nem. Ekkor izzad az utas még tél közepén is.     Itten kivált a 24 ölnyi szélességű utcában sem szemét, sem sár nincsen; az utca oly száraz, mint a tagos mezőben, mert az eszterhajrul nem csepeg az útra. Az utazó örömmel utaz által ezen a falun, és azt kívánja: ah! bárcsak mind ilyen faluk volnának az országban!!
  A vendégfogadó, kovács, és bognár itt mind együtt vannak
12. Katonaság   12.
  A tiszt urak, ha a kvártélyokat vizsgálják, házakat összeírnak, legjobban tudják, mely alkalmatlan az ily dolgot a rendetlen épült faluban, a házak és sáros utcák között végbevinni. És sokszor mely nyomorult mar istállók vannak a házaknál, mivel a paraszt csak a szálláson szokott jó istállót építeni.     Annál könnyebb és alkalmatosabb ezt a dolgot a jó rendbe épült faluban végbevinni. Itt a katonaságnak rendszerént építtetett istálló, egészségesebb és kellemetesebb mind az embernek, mind a marhának.
13. Kalmárok s kereskedők   13.
  Mely nehéz azt, ami eladnivaló az ily összezavart házak közt keresni.     A javaslott hirdetőtábla megkönnyebbíti tapasztalhatóképpen a kereskedést, az adás- és vevést.
14. A betegek   14.
  Gondolja meg az ember, ha a paraszt vagy felesége vagy gyermeke beteg, kivált a mezei dolognak idejekor. Mit cselekedjen az egészséges? A betegnek udvaroljon vagy a mezőn dolgozzon? Egynek el kell maradni, vagy a betegnek, vagy a mezei dolognak. Az embernek magának kell az ilyetén jajt és bajt a nyomorult parasztkalyibában érezni, ha arról nyilvánságos akar lenni, hogy a betegségnek minémű szomorú következési lehetnek, lesznek is, ha az csak két hétig fog is tartani.
  Hát még ha a beteget a rák, vagy a magyar- és csehországi parasztnak oly szokás szerént való közönséges, igen sokáig tartó iszonyú kelevénye kínozza: micsoda nehézséggel köteleztetik itt a betegnek esztendeig tartó gondviselése? Némely faluban még azt sem tudják, hogy mit neveznek ispotálynak.
    Itt a mezei dolognak idejekor is gondját lehet viselni a betegnek, dolgozhatni is, mivel mindenik közel vagyon. Az oly betegek, kikre senki sem akar gondot viselni, az ispotályba adatnak. A szűkölködő betegek ingyen, a vagyonosabbak pedig illendő fizetésért, a tartás és gondviselés végett; itt a betegek házában egy személy többekre is gondot viselhet, amott mindenik betegnek egy gondviselő kell, vagy enélkül étlen-szomjan kell néki egészen elnyomorodni. Ilyen esetekben kívánnám az olvasónak az én tapasztalásomat!
15. Koldusok   15.
  Itt szinte gyakorta a koldus, henyélő, napvesztő és így sokasul a gonosz naprul napra. Mennél több a koldus a faluban, annál nehezebb a parasztnak terhe, mert a koldus nemhogy a terhet segítené viselni, sőt az adózó, porciózó parasztnak még ezenkívül terhére is vagyon.     Itt a nyomorodott csonkák-bénákat a község táplálja; a tunyák pedig a dologra hajtatnak; a csavargók éppen nem szenvedtetnek, és így sok rossznak s véteknek eleje vétetődik, minekelőtte az végbevitetődhetik
16. Munkák   16.
  A mindenkori hebehurgyaság akadályoztatják a parasztot mind saját, mind pedig az uraság földjét illendőképpen dolgozni.     Itten több igyekezet vagyon az uraságnak és a saját maga földjének mívelésére és az a mindenkori ide s tova való hurcolódás elmarad.
a) A község    
  Ha itt az uraság, vármegye, katonaság vagy a községnek számára valamit kell dolgoztatni, mely nehéz az ide s tova elszéledt munkásokat, szekereseket, kivált a szükségben, midőn az idő rövid, összehajtani.     Itt az ember, ló, ökör, munkához való eszköz, minden készen s közel vagyon, következendőképpen könnyű mindent felhajhászni; míg amott a messze pusztárul a tunya munkás hazacammog, addig itt a dolog meg is lett.
b) Házi munkások    
  Itt nehéz munkásokat találni; a munka el széllesztetett, a sok ide s tova való járással egybekapcsolt és gyakorta a távolvalóság miatt igen hátráltatik.     A hirdető tábla elmellőzi ezt a rosszat; mindennémű dolgok közel az ide s tova való járásnak, hozásnak, vivésnek idővesztése nélkül vitetnek végbe.
I. A réten    
  Miképpen kellene s lehetne az oly igen távol való rétet jobbítani? A sütő verőfényben szénát gyűjteni és azt oly messzirül összehordani minő nehéz!     A közel lévő ganéj megkönnyebbíti a rétnek jobbítását. Ki nem dolgoznék itt örömmel a szellős, kellemes árnyékban?
II. A szántóföldön    
  A rétet és szántóföldet lehetetlen itt árokkal körülvenni és a marháktól megoltalmazni; a parasztnak minden jószágát reá kellenék költeni, ha az ő széjjelfekvő rétjét és szántóföldjét így akarná béfoglalni.     Itten tizedrészint sem kell fáradni s költeni, hogy az egy szélben fekvő szántóföldnek és rétnek széleit megoltalmazza.
III. Vetés    
  Itt a vetés sokára, gyakorta novemberig, decemberig halasztatik, midőn már a kikelnivaló még meg nem foganadhatik; ha egy száraz tavasz jön (és e tartományban többnyire ilyen a tavasz) tehát minden munka haszontalan.     Gazda, szolga, cselédek, ló, ökör, szekér, eke, trágya, minden közel vagyon: hát nem lehet-é szántást, vetést elég idején és jól végbevinni? és nem lesz-é jó a vetés?
a) A búza    
  Miért kényteleníttetik a paraszt aratókat felvenni? – Mivel az ő távolvaló földeinek munkáját még annyi sok cselédjeivel sem viteti végbe. Őneki pedig addig szénát kell hordani.     Itt a maga cselédjeivel arathat és összehordhat, és mégis előbb készen lesz, mint ott a felvett aratókkal.
b) Az árpa    
  Itt még sütő délben is a gazdának kárával árpát kell összerakni, ha másképp a paraszt nem akarja henyéltetni a cselédjeit.     Itt a gazda korán, míg harmatos, az árpán dolgozott, és ha oly meleg kezd lenni, hogy a szemek kitörnek, abbahagyja a dolgot, és cselédjeivel együtt a közel való búza- és kukoricaföldre megyen.
c) A köles    
  Mely gyakorta kell a legszorgalmatosabb gazdának is megnézni, ha a köles megérett-é? Ha csak egy-két nappal későbben megy, azontúl kiverte a szél a szemeit.     Ha itt a köles megérett, azt a gazda cselédjeivel azontúl le is kaszálhatja.
d) A kukorica    
  Mennél tovább van a kukorica a háztul, annál soványabb az. A munkásokbul szűkös, de bezzeg a tolvajokbul nem.     Mennél közelebb vagyon az, annál jobb, és ami belőle elkél, az mégis a maga cselédjeinek használ, és ha minden embernek vagyon kukoricája, hát miért lopna?
17. Más szűkölködési a parasztnak   17.
  Legtöbb helyeken már 50, 100 és több esztendőktül fogva is legeltető hely vagyon, nem csuda, ha minden jóféle fű kifogyott belőle. Ki ezeket a sovány nyomorult legeltető helyeket némely tiszántúli való falukban látta, gondolkodott, miért ezen az ennekelőtte oly áldott gazdag füvelőhelyen most ily rossz, sovány, nyomorult fű terem? És mint lehet ezeknek a legeltető helyeknek mindaddig segíteni, míg azok legeltető helyek maradnak?     Itt minden esztendőben változik, ami az idén rét, az esztendőre legeltető hely lészen; és idővel, ha szükséges, vagy kétszer fel lehet szántani, ez a földnek sokat használ.
a) Legeltető hely    
  A többi szénatermőföldek is legeltető helyekké vesztegettetnek. Szt. György-napig, sokszor tovább is legel a marha, alig rakják a szénát petrencébe, már a réten a marha; következőképpen sarjú sem lesz, vagy legalább későn, és így a paraszt elidőzi munkáját. Ha egyszer egy hátramarad, azután a többi is.     Itt a községnek, amint is a magános személyeknek rétjek eránt sokkal jobb rendtartás lehet.
b) Itatókutak    
  Itt a marhának egy mérföldnyire kell a kútra s itatóhelyre menni; e ide s tova járással a legjobb legeltető helyet is összegázolja. És a naptul megmelegedett víz miképpen olthatja a marhának szomjúságát?     Ahelyett, hogy a marha ide s tova messze járjon, itt a fáknak árnyékiban nyugszik, és a legmelegebb időben is friss vízzel enyhíti szomjúságát.
c) Kerti vetemények    
  Ha a parasztnak kertje is a távol lévő szállásnál vagy szőllőhegynél vagyon, tehát azt nemigen dolgozhatja és kevés hasznát is veheti, hanem ha egész hetet rajta tölt; ezáltal ismét odahaza és a mezőn sokat elmulaszt.     Ha csak egy órácskányi ideje vagyon is, mégis 2, 4, 6 kezek sokat tehetnek a közel lévő kertben, kivált ha a kerti munkához való időt választják arra, mely a messze lévő kertben lehetetlen. Még a gyermekek is dolgozhatnak erejekhez képest a közel lévő kertben, ezáltal őket az utcán való futkozástul el lehet szoktatni és kicsinységüktül fogva a szorgalmatosságra és munkára hajtani, és az ő jövendőbéli sorsokhoz képest nevelni.
d) Fa    
  Ezelőtt még egynéhány esztendőkkel a paraszt kevés mérföldnyirül hozhatott szükségére való fát; mármost 7, 8, 9 sőt 10 mérföldnyire is kell néki menni. Ritkán nő fel faluban csak egy fa is; a marha mindenkor hozzádörgölőzködik, kell is néki dörgölőzni, mivel sohasem vakarják, következőképpen mindég viszketegje vagyon.     Itt egynéhány esztendő alatt a parasztnak az ajtaja előtt lesz a fa, és itt a marhát is a közzel levő istállóban könnyebb tisztogatni, a viszketegtül és bogaraktul megoltalmazni.
e) Malmok    
  Vízhajtó malmok gyakorta egynehány mérföldnyire is vannak, a szárazmalmok pedig a marhának kínzói.     Itt az uraságnak, vagyis a községnek költségén jobb szárazmalmok vannak, és ha lehető, vízmalmok, szélmalmok is.
f) Csapszék    
  A kurtakorcsma itt mindenütt szokásba vétetődött és mely nehéz azt a házaknak összezavarási között feltalálni.     Itt a csapszék vagy vendégfogadó mindjárt szemébe tűnik az embernek, mivel az különösen az út mellett szokott építtetni.
g) Baromfi    
  Itt a rendetlen és sűrűen összezavart házak között hamar elvész a baromfi, mely által alkalmatosság adatik a perpatvarra stb.     Itt a gazdasszony mindent láthat és mindennek könnyebben gondját viseli.
h) Mindenre való gondviselés a gazdaságban    
  Mint lehessen itt 2 szemmel 4, 6, 10 darab földet általnézni? Ha az ember most itt őriz, tehát amott a tolvaj; elkergeti az ember őtet amott, tehát itt azalatt másik lop.     Egy darabban sokkal könnyebb az egész mezőt s földet általlátni.
18. Halotti eset   18.
  Itt ezáltal és véle szövevényes igen rendetlen osztozók által ezer meg ezer ellenkezések, nemzetségbontások és örökké való perlekedések okoztatnak.     Itt mindez ily békételenségek a protokolomba írt vagyonosság és törvényes igazság által mindjárt kezdetben megfojtatnak.
19. Égés   19.
  Ha egy ház meggyullad, tehát sokszor a házaknak egymáshoz való közel voltok miatt minden oltalom haszontalan. Azután a felégettek koldulni mennek, emellett megszokják a henyélést, korhelyek lesznek, mintegy országfutók, hazajönnek és nehezen veszik fel ismét magokat.
  Itt sok száz mások büntelen szenvednek, ha valakinek gondatlansága miatt tűz jön ki, tehát a fél, vagy egész falu elég.
    Itt nehezen ég el több egy háznál, és rendtartás hozattatik be, hogy az elégettet segítsék. Első héten 10 paraszt megyen egy sorbul téglacsinálást segíteni. Második héten 10 mások összehordják a téglákat. Harmadik héten 10 más parasztok, s így tovább; ilyenképpen az elégett ház majd ismét felállíttatik.
  Ámbár itt valaki a tűz miatt szenved is, tehát többnyire csak a bűnös, gondatlan és vigyáztalan szenved.
20. Ragadó nyavalyában   20.
  Mely könnyen bécsúsznak azok itt, az ily igen sűrűen lévő házak között, megveszett és tisztátalan levegőég és más rossz rendetlenségek alatt. Itt egy ganéjrakás, amott egy szeméthányás és közel mellette egy büdös dög.     Itt sokkal könnyebben lehet azokat megakadályoztatni és elháríttatni; utcák, házak, kertek, friss szellő, sőt a rendeléseknek és készületeknek teljes állapotjai arra céloznak, hogy a betegségek elmellőztessenek, és a lakók egészségben megtartassanak.
21. Marha dög   21.
  Itt ez is béjön gyakorta; ó az a gondatlan pásztor semmit sem aggódik eránta; a marhadög néki nyeresége; míg a gazdának értésére esik, hogy marhája beteg és midőn segítségére siet, már elnyújtózva fekszik. És mit használnak a szilajmarhának még a legjobb orvosságok is a távolvaló mezőn? Ki adja be néki azt? A pásztor örül, ha egy darab elesik, mert faggyut, zsírt és a kutyának húst is nyer.     Itt sokkal könnyebb a marhadögekor a szükséges rendeléseket kiszolgáltatni. A pásztor mindjárt megjelenti az esetet a községnek s úgy a gazdának is, hogy a marhán idején korán segíteni lehessen; ha pedig mégis elesik, akkor a gazdáé lészen a faggyú és a bőr. Ha ellenben bizonyos dög miatt vesz el, tehát azt mind szőröstül bőröstül el kell temetni.
22. Szűk esztendő és drágaság   22.
  Ha lesz, lesz! Itt nincsen rendelés a szűk esztendő vagy drágaság eránt.     Itt a jövendőbéli szükség eránt a községnek depozitóriumja vagyon, melyben a gabona naprul napra nevelkedik.
23. Tolvajság   23.
  A széjjelfekvő földeket a tolvajoktul meg oltalmazni minő fáradság és költség?! Ha az ember itt vigyáz, amott szabadon lop a tolvaj. A csőszök gyakorta magok a legnagyobb tolvajok, kik nappal vigyáznak, éjszaka pedig lopnak s ragadoznak.     Itt a tolvajt könnyen észrevehetni; ha nappal lop, magát elárulja az ide s tova való járással; ha éjszaka lop, akkor a valóságos gazdától mindenkor jobban irtózni kell néki. A csőszökre is jobban vigyázhat az ember.
24. Elveszett vagy eltévelyedett marha   24.
  Vajha egyszer összeírnák, hogy csak 5 esztendők által is a paraszt az elveszett s meg talált marhákért mennyit fizetett. Mennyit pedig éppen elvesztett és soha reá nem akadott. Elhülne az ember belé!     Itt a marha mindenkor az istállóban vagyon, vagy a gazdájának szeme előtt, ha pedig eltévelyedne is, tehát a billegzett száma megmutatná, hogy kié.
25. Processzusok   25.
  Itten mindenkor vagyon oka perlekedésnek majd a szántóföldért, rétért vagy elkezdendő épületért. Mennél több szomszédja vagyon az embernek, annál több a processzusa. Tíz ide s tova elosztatott földeknek közönségesképpen 40 szomszédjai vannak; mely könnyen eshetik itt perpatvar!     Itt a processzusnak vége vagyon. A jó rendtartás legjobb s bizonyosabb orvossága a sokféle processzusnak. Itt csak 2, 4, 6 szomszédok vannak, és így 2, 4, 6 között előbb eltávoztathatik a processzus mint 40 között.
26. A tisztátalanság   26.
  Itt a házak és utcák össze vannak keverve, melytül a rendhez szokott szem elijed. Itt a falunak a közepén és a végén büdös sár, mocsár és tó vagyon; ellenmondhatatlan megmutatása a szorgalmatosság hiányosságának! Ez a sok mérges betegségeknek kútfeje mind az emberek, mind a marhák között.     Itt a rendtartás, tisztaság mint gyönyörködteti a szívet s szemet; még csak elmémben képzelem az új falut, és máris tapsol szívem annak jövendőbéli lételén.

 

Befejezés

Ezek a károk, melyek az ó falunak lakósit naponként érzékenyképpen nyomják, ezek egyszersmind a hasznok is, melyeket az új falunak lakósi magoknak fogyatkozás nélkül igérhetnek, valamíg magokat a regulamentumhoz szorosan tartják. Minő áldás, nyugodalom és békesség tészi az ily falut, és az lakósit más milliomok felett boldoggá és szerencséssé, mihelyt az csak rendben vétethetik! És hátha a jövendőt megtekintem; midőn a régiebb lakósok a rendtartáshoz szokván, azt örömest veszik; midőn tulajdon tapasztalásokbul megesmérik és megtanulják, hogy a rendtartás mely boldogokká teszi az embereket: midőn az ifjúság idején korán a Teremtőnek és mindenek megtartójának esméretére, szeretetére és tiszteletére vezéreltetik; midőn ő az Istennek egész munkáját nemcsak szemlélni, hanem csudálni is, és azt okosan magának hasznára fordítani megtanulta; midőn az emberi romlandóságnak forrását, a betegségnek okát általlátni és azt elkerülni tudja. Ha

Ó, akkor fog a szegény paraszt is életének örülni, és akkor fogja tapasztalni, hogy az élet, jótétel!

Ha amott a rendetlen ó faluban a békétlen, boldogtalan paraszt, életét megunván, a felsőség és az ő urasága ellen, felesége, gyermeke, sőt az Isten maga ellen is zúgolódik, kétségbeesvén a jövendőre nézet, kedvét veszti, komor szívvel meggondolja a nyomorgató sanyarúságot, fohászkodik és panaszkodik, miképpen tanácskodjon és miképpen segéljen magán: „Az én nyomorult galyibám dűlőfélben vagyon, kertem s kamarám üres; az én földem keveset, vagy semmit sem termett, csak vadborsó, vadóc és repce vala; ami kevés búza s árpa volt, ezt ismét a gazdag szomszédnak marhája összegázolta; az én munkám sovány nyomorult; az Isten áldását elvette rólam; adót, porciót kell fizetnem. Sőt még azon földért is kell fizetnem, amely nem termett; azért is, amelyet a jég elvert; azért is, amelyen tavasztul fogva Szent János napig a kicsapott víz állott; egy pénzt sem engednek el; gyermekeim kenyeret, ruhát kérnek; a tél közelget; az én feleségem, kinek szülőórája is közel vagyon (ó, istenem, miért adsz még több sanyargatót, mivel ezenkívül is elég és több mint sok vagyon), nem segíthet annyira dolgozni, mint egyébkor; meguntam már nyomorult életemet; ha az Isten úgy akarná, mint én – és még nagyobb bajomra amott jön egy koldus is! ha semmit sem adok néki, akkor azt beszéli felőlem: kemény s irgalmatlan volnék; ó bárcsak nékem valaki adna valamit, énhozzám irgalmasságot mutatna! Halál! Cselekedjed te ezt, ha más senki sem akar rajtam könyörülni; ha megbetegszem éppen nem veszek bé orvosságot; mivel is fizessem azt? fizessem, hogy ezen búval teljes életemet több szomorúságra kitegyem, vagy talán előtt meghalok, és egyszerre minden bútul megszabadulok.”

Midőn az ó faluban így panaszolkodni hallanék, úgy tetszik, hogy elmémmel látnám az új falunak víg s örömmel teljes lakosit (kivált ha egyszer a megjobbíttatott paraszti gazdaságnak hasznát megesmérni, és véle élni megtanultak légyen) felderült homlokkal állani, vidám ábrázattal szemét az egekre emelvén az Istent hathatósan dicsérné, mondván „Áldott légyen az a szempillantás, az a boldog óra légyen áldott, amelyben lábomat elsőben ebbe a faluba tettem; minő szép sorban áll az én házam! mely jó nyugovás esik a szellős árnyékban! Kertem, rétem, szántóföldem, marhám, cselédem, mindenem közel; az én fáim, melyeket kevés esztendőkkel ezelőtt a puszta földbe ültettem, hol talán soha fa sem állott, már szép gyümölcsöket hoznak; a törpefák oly rakva kellemetes gyümölcsökkel, hogy az ágai a földet érik; az én földem, melyet én most, az előbbi dologhoz képest, fele fáradsággal míveltem, bőven termett, a marhám olyan, mintha hízlalt volna; az én adómat, hála istennek, kifizettem; az idegennek is, az utazóknak, özvegyeknek, az elhagyatott árváknak is jót tehetek abbul, amit egyébként a tunya koldulóknak korhely országfutóknak szégyen szemérem miatt kellett volna adnom: az én gyermekeim örömim, segedelmim, vigasztalóim, és ha az isten őket megtartja, az én gyámolim lesznek.”

Kegyes olvasóm! Nem a képzelés volt alkotója azon rossznak, amely eránt a paraszt panaszolkodik. Én azon kerületbül vettem azt, amelyben a parasztember mindenkor forog. Én a parasztot figyelmetesen megvizsgáltam, midőn jó állapotban lenni mutatta magát (jól esmérem ezt a jó állapotját is), az ő körüllevő dolgainak legbelsőbb részéig követtem őtet, az ő mostani állapotját a tegnapival és holnapival összehasonlítottam; ott is hallgatóztam reá, ahol magát egyedül lenni gondolta, az ő természetbéli és erkölcsi nyomorúságát, az ő jó és rossz napjait esmérem tizenöt esztendőbéli szoros tapasztalásom által. Majd azt mondhatnám: én magam egyrészint paraszttá lettem, hogy csak valóban megtudjam: micsoda a paraszt, hogy az ő gondoskodásának módját, az ő balítéletét, az ő rossz vélekedését és az ő erkölcsét esmérni tanuljam; főképpen pedig, hogy megtudjam, miért ebben a természettül oly igen megáldott Magyarországban nem gyarapodhatik?

Ezt nem tekintvén, tudom mégis, hogy némely rész szerént kemény szívű, rész szerént gondatlan olvasók az én írásomat megvetőképpen elvetik, és azt mondják: édes álmok! szép kívánások! jót gondolt, de nem egykönnyen végbevihető javallások! Képzelések, egyszóval!

Legalább engedje meg az ember nékem, hogy egy kellemetes írónak ily szép engesztelő szavaival felelhessek erre, mivel most éppen alkalmatosabbat nem találok: „Én ezt az álmot éppen ezen célra való nézve közlöm az én kedves polgártársaimmal, hogy azon mindaddig mulatozzanak álmodozva, míg az bételjesedik, és azután mindenik olvasóval azon nagy különbséget az álom és valóság között érezteti – oly reménység, melynek bételjesedésére minden hazafiának bizonyos jussa vagyon.”

 

Magyarázatja

és véle való élése a táblának

1. A mester ezt a hirdetőtáblát a templom és oskola között felállítja és gondját viseli, és egy nagyobb deákgyermeket megtanít, hogy a mesternek távollétében ez a gyermek mindenkor jelen és ehhez alkalmatos légyen.

2. A hirdetőtáblának írásáért és felállításáért 1 krajcárnál több nem fizettetik; ha a dolog nincsen 10 forint áru, akkor csak egy pénz, ha pedig 5 forinton alul, akkor csak egy fél krajcár fizettetik.

3. Aki célját ezáltal a tábla által elérte, ha az gazda, szolga, szolgáló, szekeres, kalmár, akkor a hirdető cédulának levevéséért csak egy krajcárt fizet. Ha a hirdetőtáblának segedelmével 10-tül 50 forintig való árú jószág eladatik, akkor csak egy krajcárt kell fizetni; ha száz forint árú, 2 krajcárt; ha százon felül, akkor minden száztul egy-egy garast; következendőképpen 1000 forinttul 10 garast kell fizetni.

4. Így a közjó és alkalmatosság, a kereskedés, adás, vevés, megkönnyebbíttetik és előmozdíttatik. A paraszt, mesterember, kereskedő sok fáradságtul s dologtul, költségtül megmenekedik, melyeknek most az ember magát az adásnál vevésnél alájavetni kénteleníttetik, midőn azt néki gyakorta messze drágán keresni és venni kell, amit közel olcsóbban vehetett volna, ha a hirdetőtábla a helységben ki lett volna téve.

5. Szükség volna kívánni, hogy a rendtartás béhozattatnék, hogy senkinek se lenne szabad valamit eladni vagy venni, hanem ha az előbb a hirdetőtáblán feljegyeztetett volna; így a portékának s jószágnak az ára a vevőknek sokaságok miatt feljebb hágna; így a lopott jószágok is könnyebben napfényre jöhetnének, kivált ha a mester a hirdető protokollumban mindent szorgalmatosan beírna. Az pedig, valamit táblának a segedelme nélkül eladna, az magát a tolvajság eránt gyanússá tenné; és aki az ily gyanús adót vagy vevőt feladná, az a hirdető kasszábbul egy garast nyerne, melyet a gyanús a dolognak mivolta szerént háromszorta vagy négyszerte is helyretegyen.

6. A hirdetőtáblának jövedelme bizonyos és állandó oskolai fundusra rendeltessék; a mester mindennap este a cédulán feljegyzett jövedelmeket általadja a papnak, és a pap minden fertályban a numerált cédula szerént számadását megcsinálja, hogy mennyi pénz jött be és az az oskolának javára miképpen fordíttatott.

7. Minden tizedik forint a mesteré, minden huszadik pedig a papé az ő fáradságokért.

8. Ez minden oskolára és ő szükségeire kiszabatott, és valójában hozzá alkalmaztatott fundus; senkinek sincs se kárára, se terhére; kinek-kinek ki véle él, hasznos, és emellett igen könnyű, nagy költség nélkül gyakorlandó. Ha a község nagy, akkor az oskolafundus is nagyobb és erősebb lészen; aki gazdagabb és többet ád el, az oskolai fundusra is többet ád, és több haszon jön bé. Hogy a hirdetőtábla az országnak legfőbb fejedelmétül, nemes vármegyétül és az uraságtul helybehagyassék, értetődik magátul is.

Friedrich Mayernek könyvébül még azt hozzáteszem, egy kevés változtatással: Új dolgoknak, javaslásoknak, melyeket az ember még sohasem hallott, sem végbevinni látott, ámbár akármicsoda jók és hasznosak legyenek is, azok mégis mindenkor nehézség, lehetetlenség, haszontalanság, kártékony, engedetlen és igazságtalan dolgok, mintegy titulusbéli jelek vannak homlokaikra írva; ha pedig azokat egyszer, kétszer cselekszik, és jólesnek, akkor a nehéz könnyű, és lehetetlenség lehető, a haszontalan jó, a káros hasznos, az engedetlen megengedhető, és az igazságtalan méltó igaz lészen.

 

Vége

 

Formája a hirdető táblának

 

Eladandó házak Eladandó gabona Eladandó bor Szekeresek munkások
Árulatnak Kerestetnek Árultatik Kerestetik Árultatik Kerestetik Árultatik Kerestetik
M. K. saját háza N. N. T. S. tiszta búza 30 mérő T. S. tiszta búza 60 mérő A. B. budai 50 akó C. L. tokaji 10 átalag, szekszárdi 50 akó N. nevezetű N. N.-nél 3 lóval N. T. 10 szekerek gabona alá Pestig
A. L. árváknak házak licitáció alatt N. N. S. T. elegyes 25 mérő S. T. elegyes 100 mérő C. D. miskolci 60 akó soproni 100 akó N. nevezetű N. T.-nél 4 lóval T. N. 6 szekerek vasat vinni Aradra, onnan pedig vissza deszkát
    P. T. árpa 15 mérő P. T. árpa 15 mérő C. T. ménesi 30 akó   N. T. gyalog N. 6 napi munkás
    T. P. zab 50 mérő T. P. zab 100 mérő     T. N. két lóval  

 

Másik része a hirdető táblának

 

Szolgák kerestetnek Szolgálatot keresnek Marha és más egyéb
Szolga Szolgáló Szolga Szolgáló Elveszett Megtalált Vevendő Árulandó
P. K. keres egy nagy szolgát O. T. keres egy kis szolgálót N. a T.-nél M. az O.-nál Egy ló nyergestül, kantárostúl Egy kanca, almásszőrű N. T.-nél Egy pár befogni való tinó 30 itce vaj, N.-nél
K. P. egy kicsiny szolgát T. O. egy nagy szolgálót T. az N.-nél O. az M.-nél Egy kötés kulcs Egy ásó T. O.-nál 150 darab fiatal fa 1 mázsa sajt T. O.-nál
              Egy tehénbőr T.-nél
              500 mindenféle gyümölcsfa

 




Hátra Kezdőlap Előre