Jegyzetek a szerzők legtöbbet idézett forrásaiból

 

Achenwall, Gottfried (1719–1772): német statisztikus. Az európai jelentősebb államokról szóló összehasonlító statisztikai írásai új korszakot nyitottak a társadalomtudományokban.

Arnold, Georg Daniel (1780–1829): német jogtudós és költő. Jogi művei közül kiemelkedő az Elementa juris civilis Justinianae (1812).

Asbóth János (1768–1823): a keszthelyi Georgicon egyik legismertebb tanára. 1806-tól Festetics gróf összes uradalmának igazgatója. Több tudóstársaság tagja.

Bell, Andrew (1753–1832): skót pedagógiai író. Előbb Brit-Amerikában, később Kelet-Indiában működik mint anglikán pap. A kölcsönős tanítási módszer egyik bevezetője és terjesztője (Bell–Lancaster*-módszer).

Bél Mátyás (1684–1749): evangélikus lelkész és tanár, a magyar statisztika és államtudomány úttörő személyisége. A Nova Posoniensa című latin nyelvű újság alapítója és szerkesztője. Fő műve: Notitia Hungariae novae historico-geographica (Az újabb kori Magyarország történelmi-földrajzi leírása). Ebben a munkájában a földrajz és a statisztika mellett többek között a néprajz is saját tudományos kezdeteit látja.

Boswell, James (1740–1795): skóciai származású angol író. Samuel Johnsonról, a kor híres költőjéről és tudósáról írott életrajza (Life of Samuel Johnson) tette ismertté a nevét.

Bredeczky Sámuel (1772–1812): evangélikus lelkész, tanár. Levelezésben állt Goethével, Schillerrel, Herderrel. 1805-től Krakkóban, majd 1806-tól Lembergben lelkész. Tagja volt a jenai ásványtani és a szász-góthai erdészeti társaságnak.

Campe, Joachim Heinrich (1746–1818): német pedagógus, ifjúsági író. Egy ideig nevelő a Humboldt családban, később magánintézete volt, majd mint iskolaügyi tanácsos működött. Oktatási módszere a játszva tanítás. Az ifjúságnak szánt műveiben (37 kötet) erkölcsi-pedagógiai elveit és nézeteit propagálja.

Comenius (Comenský) János Ámos (1592–1670): cseh pedagógus és író. Iskolarendszerében elsőként vezette be a tanítás mai szervezeti formáját, az osztály- és tanórarendszert. Tankönyvei másfél évszázadon át a legjobb tankönyvek maradtak. 1650–54 között Sárospatakon működik és tanít, itt írja meg a szemléltető oktatás úttörő kézikönyvét (Orbis sensualium pictus – A látható világ képekben).

Felbiger, Johann Ignaz (1724–1788): sagani apát, a német és osztrák iskolaügyek neves értője és irányítója. Először Nagy Frigyes porosz király szolgálatában tűnik fel, 1774-től pedig Mária Terézia megbízza az osztrák közoktatás vezetésével.

Fellenberg, Philip Emanuel (1771–1844): svájci pedagógus és mezőgazdász. 1799-ben a Bern melletti Hofwylben iskolát és tangazdaságot hozott létre. 1804-ben az elhagyott gyermekek számára alapított iskolát.

Francke, Hermann August (1663–1727): német pedagógus, a pietizmus nevelői vívmányainak megindítója. 1695-ben megalapítja hallei nevelőintézetét. Az oktatásban a gyakorlati vonatkozású ismeretanyagot helyezi előtérbe.

Gellert, Christian Fürchtegott (1715–1769): német költő. 1745-től a lipcsei egyetem professzora. A német felvilágosodás és a pietizmus egyik vezéralakja.

Grotius, Hugo (1553–1645): holland humanista, jogtudós és diplomata, a nemzetközi jogtudomány egyik legismertebb képviselője. 1625-ben megjelent nagy munkája, a De jure belli et pacis (A  háború és béke jogáról) évszázadokig alapvető jogi kézikönyv maradt.

Harruckern János György (1664–1742): a XVIII. század elején honosodó Harruckern család ismert tagja. Szolgálatai fejében 1720-ban nagyméretű birtokokat kap Békés és Csongrád vármegyékben, majd kilenc év múltán bárói rangot. Korának birtokosai közül messze kitűnt emberséges bánásmódjával és birtokainak ésszerű kezelésével. Jelentős támogatást nyújtott a tudományos törekvéseknek is.

Hatvani István (1718–1786): korának sokoldalú és nagyhírű tudósa. 1747-ben Baselben a teológia és az orvostudomány doktora lett. Hazatérése után Debrecenben a kollégiumban matematikát, fizikát és kémiát tanít. Több latin nyelvű tudományos művet ír, orvosi magángyakorlatot folytat. Debrecen földrajzi helyzetének csillagászati meghatározása tőle származik.

La Fontaine, Jean de (1621–1695): kiemelkedő francia költő. Nevét 12 könyvben kiadott verses tanítómeséi tették ismertté, melyekben az emberi gyengéket és a társadalom fonákságait bírálta, többnyire állatokban megszemélyesítve, 1684-től a Francia Akadémia tagja. Közeli barátság fűzte Moliere-hez és Racine-hoz.

Lancaster, Joseph (1778–1838): Bell-lel* együtt a kölcsönös oktatás bevezetője és terjesztője. 1798-ban ingyenes elemi népiskolát nyit, 1805-ben tanítóképző intézetet létesít.

Lavater, Johann Kaspar (1741–1801) svájci teológus és filozófiai író, vallásos költő. Goethe barátja. Mint a misztikus vallási szemlélet képviselője, szemben áll a felvilágosodás és a francia forradalom eszméivel.

Marczibányi István (1752–1810): a magyar tudomány és művészet fáradhatatlan és bőkezű mecénása. Nevét főleg az általa tett sok és nagy alapítvány tartotta fenn.

Meyer, Friedrich Ludwig Wilhelm (1759–1840): német író. Egy ideig a göttingeni egyetem könyvtárosa, majd az angol királyi hercegek magántanára.

Montesquieu, Charles de Sécondat (1689–1755): író, filozófus, a francia felvilágosodás vezető egyénisége. Első jelentős munkája a Perzsa levelek (1721) két, Franciaországban utazgató képzeletbeli perzsa levelezésének formájában fest kitűnő, sokszor szatirikus képet kora társadalmáról. Fő művében: A törvények szellemében (1748) három kormányzati rendszert ír le: a monarchiát, a demokratikus köztársaságot és a despotizmust.

Möser, Justus (1720–1794): német publicista és történetíró. Szülővárosában, Osnabrückben előbb államügyész, majd titkos jogtanácsos, később diplomáciai utazásokat tesz Angliába és Franciaországba. Írásai nagy hatással vannak Herderre és Goethére. Fő munkája a Patriotische Phantasien (1871).

Pestalozzi, Johann Heinrich (1746–1827): demokratikus gondolkozású svájci pedagógus. Mintagazdaságot, árva és elhagyott gyerekek részére menhelyet és szegényiskolát létesít.

Rochow, Fridrich Eberhard (1734–1805): német pedagógus, nagybirtokos. Több falujában népiskolát létesített, és mintaszerűen felszerelte őket. Tankönyvet és népnek szánt olvasókönyveket írt.

Salzmann, Christian Gotthilf (1744–1811): német pedagógus. Előbb pap volt, majd birtokot vásárolt, amelyen nevelőintézetet alapított. Kiváló pedagógusok egész sorát nevelte. Több könyvét magyarra is lefordították.

Schédius Lajos (1768–1847): 24 éves korában már a pesti egyetem esztétikaprofesszora. Nagy szerepet játszott Pest irodalmi és társadalmi életében, háza nyitva állt az írók és főurak előtt. Részt vett Kármán Józseffel az Uránia folyóirat megindításában, több német nyelvű folyóiratot szerkesztett.

Sinai Miklós (1730–1808): debreceni főiskola tanára, egy ideig református püspök. Több protestáns egyháztörténeti tanulmányt írt.

Széchényi Ferenc (1754–1820): Széchenyi István apja. Több vármegye főispánja, helyettes országbíró. Könyv- és kézirattárával képtár-, érem-, szobor-, térképgyűjteményével 1802-ben megalapítja a Nemzeti Múzeumot, amelynek önállóvá vált nemzeti könyvtárát róla nevezték el.

Teleki József (1738–1796): műgyűjtő és író. 1782-ben főispán, utóbb titkos tanácsos, majd koronaőr. Megvette és nagy költségen kiegészítette Cornides Dániel gazdag könyvtárát.

Vay Miklós (1756–1824): hadmérnök, folyószabályozási királyi biztos. 1787-ben optikai kutatásai elismeréseként a Royal Society tagjául választja. Saját birtokán számos mezőgazdasági újítást vezetett be.




Hátra Kezdőlap