Kölcsey Antónia naplója*

[1838.]

Májusz' 29.

Ezen nevezetes 's reám nézve szép és örvendetes nap' kezdem naplómat. Tegnap Báró Wesselényi Miklós* úr falunkba Ferencz bácsimhoz* jött. Megérkezésén nem voltam jelen, de képzelem a' két nagylelkű barát örömét. Ma May' 29kén minket is szives volt a' forrón tisztelt Báró Úr meglátogatni. Oh bár kifejezhettem volna ekkor, 's bár leírhatnám most örömemet. De igen gyenge vagyok örömeket elég csak érezni, hiszen úgy is szeretjük öröminket 's gyönyörinket magunkban 's magunknak tartani. E' szeretve tisztelt férfiu engem több sziveskedéseivel boldogitott; – boldogitott mondom, mert mindég boldogság vólt 's lesz nekem körébe lehetni, boldogság sziveskedéseit 's kegyeit érezhetni, mert ő az kit legtökélletesb embernek ismerek, ő ki eránt határtalan tisztelettel viseltetem. Mintegy két órányi időt múlata* nállunk. Mi is Ferencz bácsimnál ebédlénk: – délután sok szép szavait hallám a' Báró Urnak, mellyekből ide néhányat feljegyzek, nem azért mintha külömben elfelejteném azokat, nem – mert mélyen vagynak minden szavai szívembe írva, olly mélyen, hogy – azt onnan semmi idő ki-nem törülheti, – hanem azért, hogy diszesítsék e' lapokat. Azt mondá tehát egyszer: „A' nagy szerencse szintugy megpróbálja a' szivet és erkölcsöt, mint a' nagy szerencsétlenség, vagy még jobban; mert a' nagy szerencse elpuhitja az embert, mivel rosszat nem érez 's érdektelenné tészi mások szenvedései eránt, mivel azokat nem isméri. A' szerencsétlen ellenben, ha békétlenné válik is szenvedésiben, ha szive nem képes is már minden örömnek elébe dobogni, megedzetik végre lelkében a' bajok által, 's álhatatossá lessz; és kiván segitni a' szenvedőn mert – ő is az!” Máskor ismét igy hallám a' tiszteletre méltó urat szóllani: „Sok ember nem rossz, csak gyenge, mert valóban rossznak lenni is olly tehetség kell, milly nem mindennek van. A' gyenge csupán féltébe tesz rosszat.” Kérdésemre, ha szereti e' az embereket? ezt felelte: „Én ellenem az emberek sokat – igen sokat tettek, 's nem csuda ha nem nagyon szeretem is őket; pedig addig vagyunk boldogok, mig az embert jónak 's szeretetre méltónak hisszük.” További kérdésemre, hogy miért kiván hát rajtok segiteni, 's mért áldoz annyit értök? igy viszonza: „Mert ezt kötelességemnek érzem, 's kötelessége mindenkinek annyit tenni embertársaiért, mennyit tehet.” 'S mily hiven tejesité ő e' kötelességet legközelebb is, midőn több mint 500 embert mente ki a' pesti vizárból.

 

Majusz' 30.

Csak mégis nagy gyermek vagyok én. Ma ismét sziveskedett a' nemes báró bennünket meglátogatni bácsival, emlékkönyvem mutatám a' kedves vendégeknek. Még én nem irtam ebbe? Kérdé jó Bátyám. Nemmel feleltem. Most azt mondá a' Báró Ur, hogy kérjem őt egy pár sorért,' s én nem valék képes a' kérő szókat nagy hangon kimondani, minden parancs után is.

 

Majusz' 31.

Elhagyá Báró Wesselényi Csekét, az igérettel hogy pár hét multával megint vissza jön. Milly vigasztaló vala ez igéret.

 

Juniusz 3.

Ma Pünköst ünnep első napján Ferencz bácsit látogatánk meg, kinél még egy más valaki is volt jelen. A' házi asszony* több másokkal igen sajnálkozott Báró Wesselényin. Én is ejték néhány szánó szót igen megindulva. Győri Dániel* azt mondja Napóleonra intézett versében: „ki isten végetlenségiben, ember szánhatja e?”

 

Juniusz 10.

Nehány nap nem irhaték naplómba. Tegnap Pap Endre* két aranyszélü papirral lepett meg. Milly örömet szerez a' legcsekélyebb ajándék is, ha szerényen nyujtatik át, 's megvagyunk adója jó szivéről győződve.

„Hiu az asszonyi nem!” szokták a' férjfiak mondogatni, 's most magamon kell e' szavak értelmét tapasztalnom. Pap Endre azt mondá, hogy emlékkönyvembe irt egyik versét ki fogja adni, e' czimmel: Kölcsey Antonia emlékkönyvéből, 's én igen örültem, meglehet a' czimnek is.

Ma Győri búcsuzni jött, – igen érzékenyen vett bucsút, 's mi is meg valánk indulva. Miért van az, hogy az ember csak azért jön össze, hogy ismét elváljon 's csak azért örül hogy ismét lemondjon! Nem sokára a' töllem mélyen tisztelt Báró jön vissza, 's nehány napok mulva elmegy. Ez keserű elválás lessz.

 

Juniusz' 17.

Tegnap estve a' temetőbe valánk. Különös elfogultság szálla lelkemre a' komor mohos síremlékek 's sírok közti járdalásomkor. A' hely, a' lemenő nap sugáritól derítve némi regényességet ölte fel. Rég' óhajték már temetőbe lenni, mert mulatságot reménylék a' siremlékfelirások' olvasásában találni, 's midőn ez óhajtás czéljánál vóltam, bús levék. Eszembe ötle egyszerre, hogy nekem is el kell egykor azoktól válni, kik szívemnek kedvesek, – 's pedig örökre. Lehetnek 's vagynak is olly pillanatok, mikor az ember ohajtja vagy tán kéri is a' halált, mert ölébe megnyugvást hisz; de ha elvonulnak ege felett a' fellegek, ha hajnala újra derül, vagy ha az elváló percz közelg, ugyvélem ismét szeret élni, mert én azt tartom, bár mily nyomorteljes is az élet, mégis vagynak oly pillanati, mellyek elfelejtetik fájdalmait, mivel azt mondják: könnyen feledi az ember a' rosszat, ha sorsa jóra változott. Most a' feltámadásroli reményt kétségbe hozták, pedig minden remény szép 's vigasztaló, ugy ez is az vala. Milly boldogitó gondolat egykor fellelhetni kedveseinket, 's velök mindég örökre élni. Valóban én nem tudom mit hidjek a' feltámadásról már.

A' napokba azt hallám, hogy valamely római iró ezt mondá: mindenkinek ott van hazája hol jól foly dolga. Igen meglepett ez rómaitól, mivel még mindég a' honhoz ragaszkodódás erényről hallám e' népet dicsértetni.

 

Juniusz 19.

Ma Viktor Hugó* Angelóját olvastam; első olvasmányom vala e' költőtől. Tele van lelket függésben tartó jelenetekkel, s' nem hiszem hogy igen megtudnám szeretni e' költő minden ideájit. Angelónál, mint hallom még sokkal iszonyatosb darabjai vannak. E' mübe azonban eggyes képek és jelenések igen megtetszettek; feljegyzek eggyet közüllök, hol valódi gyöngéd és nemes sziv rajzát látom, melly igen ellenkezik e' költő többi festésivel.

[Részletek Angeloból.]

 

Juniusz 23.

Testvérem ma engem erántai gyülölséggel vádolt, azért, hogy nehány tévedésire figyelmeztetém. Én azt tartom a' testvéri szeretet az által mutathatja ki magát, ha testvéreink elő mentén igyekszünk, 's azt mennyire tőllünk telhető elő is segéljük.

 

Juniusz 27.

Pap Endre ma itt volt; mi mindég szivesen vesszük látogatásit, mivel igen becsüljük őt, különösen azért, mert tudjuk, hogy csupán önmagának köszöni sok jelességit, 's mivel különbféle elbeszéllésivel, vagy szép deli hangu olvasásával nagyon jól mulat bennünket. Ma Ferencz bácsi Kárpáti Kincstárját* olvasá. Egész el-valék ragadtatva a' darab szépségétől, 's nem leltem szavakat tetszésem kifejezésére. Midőn most jegyzéseket ohajtok 's akarnék is belőle tenni, nem választhatok, annyira szépnek találom az egészet.

 

Juniusz 28.

Apám gyakran int, hogy ne hidjem, 's ne bizzam az emberekbe, 's ne véljem hogy ők jók mindnyájan. Én mindég örömmel követem jó szülőim intéseit, 's szeretném kegyeiket mindenben megérdemleni. Néha heveskedésem következésében bátorkodom nekik ellenvetéseket tenni, de csakhamar átlátom jó, tiszta nézeteiket, 's czéljokat velem, 's mindég felfogadom a' legközelebb fedett hibát elhagyni; számtalanszor tapasztaltam ugyan, milly sokkal könnyebb valamely hibát megszokni, mint elhagyni. Az emberekbeni bizodalmam nem veszthetem el, az emberek még nekem oly jóknak látszanak. Bár milly példáját halljam is rosszaságoknak, én mindég kész vagyok őket menteni, 's az alkalom' – vagy – környülménynek tulajdonitni rosszaságokat. Ez tán hiba; de „tapasztalásból okul az ember,” szokták mondani.

Arra is sokszor int apám, hogy társaságokban, 's idegenek közt ne legyek olly zavart. Én átlátom ez intés igazát, magam is boszankodom gyakran, midőn egy szócska megzavar, 's egy szócska képes beszédem fonalát elszakitni. A' tiszteletre oly igen méltó B. Wesselényi többször mondá Pesten létemkor*, hogy hiba bennem azt tenni nem akarni mit tökélletesen nem tudok, 's itt találom az okot. Ha valamit beszéllek kivált figyelők előtt annak gondolatja, hogy helytelent szóllok, megzavar, 's remegve és pirulva folytatom szavaim. Itt tán egy kis hiuság van; de hiszen én nem akarok látszani, honnan sok kedvetlenséget is okozék már szülőimnek, mivel irásimat, vagy más munkáimat nem örömest, 's csak többszöri parancs után közlöm másokkal. De reménylem, hogy ipar* és idő le fogják e' hibát győzni.

 

Juniusz 29.

Gyakran több napokig forog valamely tárgy elmémben, ma egy igen különös de egyszersmind érdekes eset. 1833dik évben, midőn én, testvérem, 's apám két bátyjának gyermeki ugyan egy házi nevelőtől vevénk oktatást, igen gyenge korunk miatt, tudományok helyett verseket tanulánk könyvnélkül, elménk 's emlékezetünk gyakorlódásáért. Ez év telén, egyik tanuló társunk K. János bátyám fia Náczi, forró lázba feküdt, melly később oly veszedelmes lett, hogy orvosa lemondott éltéről, s' apja – mert anyja már nem volt – vigasztalhatatlan volt, mivel már két nap olta halgatva, szinte életjelenség nélkül feküdt a' kedves beteg. Egy éjjel apa és rokonok körül álják Náczi ágyát, kimultát várva. A' szobába rémes csend vala, mert mindenki száná a' szegény beteget álomnak látszó dermedtségéből felzavarni, ki kevéssel éjfél előtt felveté szemeit, 's halk de mély és érthető hanggal e' szavakat mondja Kölcsey igazsághoz irt verséből*:

 

,,Jámbor! fenn hazám' az égben,
Mondhatatlan messzeségben,
'S a' csillagpályák között,
Már valom felköltözött.”

 

Itt egy perczig halgatott, 's azután már gyengébb hangon így folytatja:

 

„Ám tekintsd e' hidegséget
Arczom holt vonásain,
És tapintsd e' keménységet
Testem márvány tagjain.”

 

Most elakadt szava, szemei bezáródtak, 's ismét előbbi dermedtségébe feküdt ott. Nem mondhatni el a' kétségbe esett apa fájdalmát, ki zokogva rogyott kedves fia mellé, nem kétkedvén már halálán. – Azonban Náczi felgyógyult, 's örömére apjának most is él. – Mindég emlékemben leend ez eset.

 

Juniusz' 30.

Ferencz bácsinál valánk. K. Ádámné néném egy idő olta igen hideg. Okát ugyan tudom e' hidegségnek de meg nem foghatom. Jó, nemeslelkű bátyám, mint közben járó angyal akarja minden sértéseit néninek lágyitni, 's feledtetni.

Három évvel ezelőtt, mikor szülőim Pestre nevelésbe vittek nehány nap Péczelen a' töllük igen tisztelt 's szeretett Szemerénél valánk. Szemere Pál* úr több hozzám intézett szép beszédi, 's szives oktatási közt ezt mondá: „Vigyázzon, hogy szivének melegségét mindég megőrizze; mert valamint a' növények meleg égalj alatt nőnek, 's melegség által érleltetnek, ugy a' szép és jó érzések 's indulatok is meleg kebelben tenyésznek.” E' szavakat igen megtartottam, mivel azt mondá Szemere úr, hogy egykor megfogja töllem kérdezni.

 

Juliusz 1.

Kivonatok B. Eötvös Jósef „Bosszu”* szomorujátékából.

 

Juliusz 7.

Jó apám ma igy beszéllt hozzám 's öcsémhez: „Testvérek közt leghivebb legőszintébb barátságnak kell lenni, mert ők szorossan vagynak a' természet által összekötve, azért szeressétek egymást gyermekeim mindég, változhatatlanul. Ti még gyermekek, tapasztalatlanok vagytok, elöttetek még minden tiszta szinbe áll. De elfog egyszer jönni az idő, mikor nézeteitek valódiabbak, eszméleteitek pedig mélyebbek lesznek, midőn látni fogjátok mi máskép' van minden az életben, mint azt ti egykor gyermeki ártatlansággal képzelétek; megcsalatások, félreértések és szenvedések jőnek majd reátok 's ekkor fogjátok érezni, mi a' velünk érző szív, mi a' testvér, mert ha senki se vesz részt örömeinkben 's bajainkban, a' jó testvér igen, ha senki se vigasztalhat, a' jó testvér igen. Lessznek nektek is barátitok éltetekbe, 's számosan, de ha rosszra változik sorsotok, elhagynak ők, sokszor egy lépés, egy véletlen szó képes előbi barátitokat ellenségtekké változtatni. Valódi hiv barátságot csak testvérek közt tartok lehetőnek. Szeressétek tehát egymást 's legyetek mindég kölcsönösen őszinték 's bizodalmasok.” Mélyen hatának reánk apám szavai, 's én és Guszti követni igértük magunkba intéseit.

 

Juliusz 9.

Napjaink csendesen és egyformán folynak le, foglalatosságimat végezvén olvasással mulatom magam. Sokan kivált a' férfiak közzül ártalmasnak tartják a' nőnemnek az olvasást, mivel ugy hiszik az által ők ábrándozók lessznek 's alkalmatlanok érezni azt, mi körültök esik. Valóban nem foghatom meg, mint lehet jó könyvek' olvasása, melly lelkesit, 's szivet emel, ártalmas. A' lelkesületből 's felemelkedett kebelből ugy vélem nem származhat rossz; 's milly örömmel fog mindenki szokott munkájához, ha lelkét felelevenité, 's szivét megviditá. Egyszer Ferencz bácsit kérdém meg, mit tart az olvasni szerető nőkrül, 's ő igy felelt: „Asszonyoknak igen sokat kell tudni, – 's tudni leginkább olvasás által lehet, – mivel nekik nagy részek van az ember, – sőt népnevelésbe; de mivel egyik legszebb női tulajdon a' szerénység, ne ki-kivánják ők tudatni értelmességöket, hanem csendes házi körökbe használni igyekezzenek.”

 

Juliusz 12.

Nehány nap ota Apám iszonyú fogfájást szenved, anyám mindég hű ápolója, 's én és Guszti igyekszünk tőllünk kitelhetőleg apám fájdalmin enyhitni, mert a' legméljebben érezzük azt. A' mai éjt álmatlanul, 's kinok közt tölté apánk, én tegnap utról jövén haza, oly álomba voltam, hogy semmit sem vevék észre, de Guszti egész éjen ébren beteg apánk mellett vólt.

 

Juliusz 14.

Apám még mindég szenved, minden orvosi szerek mellyeket próbál hasztalanok. Mi mindnyájan igen busak vagyunk.

 

Juliusz' 15.

Der Jüngling* von B. Palocsay és Az ifjú fordítva Kölcsey Ferencztől.

 

Juliusz' 20.

Apám még mindég a' legiszonyubb fájdalmakat szenvedi fogával. Rettentő érzés egy szeretve tisztelt jó apát kinokat szenvedni látni 's fájdalmán nem enyhíthetni. Guszti több szolgálatokat tesz neki. Ő szeret jókat tenni, de a' mint látszik szereti is azokat elbeszélni, 's néha nagyítva.

 

Jul. 22.

Lucrezia Borgia par Victor Hugo. [Kivonatok.]

 

Juliusz' 29.

Nyolcz napig valánk távol Csekétől. Apám, miután nehány hétig a' legiszonyubb fogfájást szenvedte, végre elhatározá fogát kivonatni. 21dik Jul. Szatmárra ment e' végre. Engem 's testvéremet Lázáriba nagyanyánknál* hagyott. Egy szerzetes vitte végbe az operatiot, Apám igen jól érezte magát, midőn fájós fogától megszabadult, de Lázáriba másnap meghüté magát, 's torok gyuladást kapott. Fájdalmunk igen nagy volt. Több napokig szenvede ismét beteg jó Apám.

Első gyermek éveim nagyanyám karjaiban töltém, 's nem csuda ha minden helly, minden tárgy házánál érdekkel* van reám, ha örömmel gondolok az itt töltött időkre, 's ha feledhetetlenek maradnak azok.

Szathmáron egy őrült pap van, ki azt hiszi, hogy ő messiás, 's hogy Clementine franczia királynő neki jegyese.

E' hónap 28kán apám valamivel jobban érzé magát, 's másnap 29kén haza jövénk, mivel Szemere Pállal, ki nejével* Csekében van, lenni kivántunk.

 

Juliusz 30.

Igen szép nap vala reánk nézve. A' tőllünk szeretve tisztelt Szemeréék ma nállunk ebédlének, 's Ferencz bácsiék is. Szemere igen derült volt, 's több elménczkedésekkel mulata bennünket. Nekem azt mondá: örülök hogy szeret Csekébe szülői' házánál, a' nőnek csak két helye van hol szeretni kell, 's ez az apai ház, 's azután a' férji.

Sokszor ha valakit elhirelnek, hogy elmés vagy más szép tulajdonú, bár mit tegyen is az elhiresztelt, minden elmés és szép, így van ez az Ecsedi mérnökkel*: ő igen kevés elménczséggel bir, de mivel ily hirű, minden szaván nevet az ember.

 

Augusztus 1.

Tegnap még egyszer a' jó, szives Szemeréékkel valánk, kik ma elutaztak. „Legyen mindég jó, 's emlékezzen meg róllam, mondá elmentekor Szemere bácsi.”

Mi szép jeles 's művelt lelkű emberekkel lehetni, az ő körükbe melegebben dobog keblünk, 's minden szavok jótékony hatással van reánk; hála hogy engem részesit ez örömben az ég!

 

Augusztus 2.

Jósika Miklós Decebáljából*. [Kivonat.]

Ezek tán utolsó pillanatok valának, mellyekbe őt láthatom*, 's ő innen ítélő bírái elé lép. Én érzém e' gondolat egész iszonyúságát, 's fájdalmam oly iszonyú vala, mint az! – Most kétség és remény közt töltöm időmet, 's várom September végét. Ekkor ha dolgai kivánsága szerint mennek a' Bárónak, ismét lejő. Én minden jót reménylek részére, mert reményleni mindég tudok.

Pap Endre gyakran mulat bennünket valamely szép mű' felolvasásával, minek ő, erő- 's – lélekteljes előadásával ujjabb érdeket tud adni. Ilyenkor én egész a' szép műbe képzelem magam, 's ha néha kedvetlen vagyok felvidíttatom.

Kende Guszti* tegnap a' Tóth Lőrincz „szivhangjai”val* ajándékoza meg.

Göthe' Wilhelm Meistere* kötetét elolvasván kijegyzéseket akarok tenni. E' darabba annyi szépet nagyot találok, hogy midőn jegyezni akarnék, alig tudok választani, 's alig tudom, mi tetszik benne leginkább.

[Kivonatok.]

 

Augusztus 30.

Alig szedhetem gondolatimat annyira rendbe, hogy leírhassam halálát*, 's azt meg előző betegségét, bár nekem mindég édes a' róla való emlékezés. Augusztus 15. azután való nap, midőn B. Wesselényi elment kedves elhunyt bátyám Fejér Gyarmatra, valamely repositionális per* eligazitása végett utazott, 's az utba eső jövén rája, megázott, 's Gyarmatra érkezvén, oly rosszul érzé magát, hogy kéntelen volt ágyba feküdni, 's igen nehezen végezheté elnöki hivatalát. Másnap haza érkeztekor könnyebben volt, de Szombaton – ismét másnap – igen nagy fő- és gyomor fájdalmat érze, előbb fázással, később hőséggel kisérve; azonban ekkor még előadhatá, -'s pedig tréfásan gyarmati repositióját, 's nagy örömünkre meglehetős vidáman beszélgete velünk. Vasárnap ismét felkelt 's gyengeségét kivéve jól érzé magát, olvashatott is, – – ez vala utolsó olvasása! – nyájasan, sőt nevetve beszélt velünk. Hétfőn roszabbúl lett, 's igen panaszkodott fej 's gyomor fájdalmairól 's rendkivüli gyengeségéről. Mindnyájan azt hivénk, hogy harmadnapos hideglelése van 's javaslánk neki orvost hozatni, de sohase volt bizodalma az orvosi tudományban, 's most is a' természetre akará magát bizni. Gondolatai ez éjjel igen hevesek valának, 's őt igen nyugtalaniták. Kedden megint ágyba 's nagyon elgyengülve lelénk, bennünket szokott szivességével fogada, 's elbeszéllé, hogy orvos volt nálla, ki betegségét hamar elmulónak mondá, 's ki nehány orvosi szert tanácsla neki, melyekért ő már el is küldött. Panaszkodott szomjusága felől, 's ivott is néhány csepp igen hideg vizet, 's karjait is mosatá szinte hideg vizzel. Szerdán oly rosszul érzé magát, hogy Tamásy doctort* elhozatá, ki betegségét igen veszélyesnek mondá. – „Apollónak* mondom ha kigyógyit” – szólla neki 'a kedves elköltözött, mert már kezde reménye az élethez tünni. Ez éjjeltől fogva többé nem volt magánál. Rokonit már nem ismérte. Minden lehető próbák elővétettek most a' kedves élet' megtartására, de hasztalan. Pénteken Aug: 24. reggel 10 órakor kimult az. –. – –

 

September 11.

Hogy irhatnám le azon fájdalmakat, melyeket az átszenderült' rokonai éreztek ekkor, 's a' számtalan keserű könnyeket hogy irhatnám le! Midőn meghallám az iszonyu „meghalt” szókat, már nem lelheték könyüket, egész világ felfordult előttem, gondolatim, érzésim elakadának egy pillanatig, nem vala erőm sírni, 's melyemet és fejemet szinte szét repedni érzém, nem gondolhatám még, mit vesztettem, csak azt, hogy vesztettem. Később sirhaték, 's e' könyűk enyhítének. Azonban fejfájásom mindég nőtt. Anyám T. Ujlakra* volt kénytelen menni, némi temetésre tartozókat bevásárlandó; engem nem mert betegen elhagyni, 's magával vitt. Utközben főfájásom nem enyhűlt, mert bár mit beszélék is, elhunyt bátyám mindég képzeletem előtt lebegett. Haza jövén, anyám még meg-látogatá a' halottas háznál Ádámné nénit, nekem, apámnak ki nagy mellfájdalmat kapott itthon kelle maradnom. Igen rossz éjjünk volt. Másnap reggel midőn a' gyászos házhoz menénk, több vígasztaló vendégeket találánk ott. A' víg szeszélyű Luby Ágnes* mindenkép igyekszék engem' felvíditni, de hogy tudhaték én vig lenni, midőn mindég hallám azon kopogásokat, melyeket kedves bátyám koporsója' csinálásánál okoztak. Dél után mintegy 4 órakor volt a' temetés, rémitő gondolat, szeretteinktől örökre elválasztatni, 's e' rémitő percz jelen vala. Az egyszerű temetés egész folyamatját tisztán nem tudom. Engem nem engedének bátyám sirházához. A' templomba nem volt már erőm mehetni, 's haza kisértek.

Mindnyájunkat igen megzavart kedves bátyánk elvesztése. Apám nagy mellfájást, anyám fejfájást szenvedett, mellyek szinte két hétig tartának. Én külömben is gyenge alkotású vagyok, 's nem bírhaték fájdalmommal, beteg levék 's több napig ágyba fekvém. Éjjeim álmatlanul 's igen kinosan töltém, mindég elöttem állott a' szeretve tisztelt elhunyt, sárga meredt kezeivel, behullott szemeivel 's arczaival, ugy mint halotti ágyán látám, és mindég csak igy volt képzeletemben. Midőn betegségem mult, 's felkelheték már, olly gyenge voltam, hogy alig tudhaték járni is. Később midőn erőm már engedé meglátogatánk Pepi nénit*; Luby Ágnes mindég nálla volt 14 napig a' gyászos eset olta. Igen kivánt engem felvíditani. Ő mindig víg mindég szeszélyes, – nem csudálom, ő semmitse vesztett.

Ádámné néni igen bus, – érzi mit vesztett. Ő a' rokont, barátot atyai jóltévőt szánja, érzi, mi vala az átköltözött gyermekének. Kálmán még nem tudja felfogni veszteségét. – – –

Báró Wesselényinek csak hamar meg irám kedves bátyám' halálát. A' nemeslelkű férfi' fájdalma igen mély lesz bizonnyal, lelkes hív barátja elvesztésén, kit ő mint nagy polgárt és hazafit is becsült. –

 

September 12.

A' szenvedőnek vigasztalást adni akarni, ugy tartom hasztalan fáradság. Magából legtöbb vigasztalást meríthet az ember, vagy legalább többet mint a' vigasztalók szavaiból. Jól esik nekünk ha veszteségünkön ki sirhatjuk magunkat, ha elhunyt kedveseink' szép tulajdonit fejtegethetjük, 's ha képeik lelkünk előtt lebegnek, 's a' boldogító képzelet körökbe varásol, felejtjük egy pillanatig, hogy ők már nincsenek, 's ismét örülhetünk. Pepi néninek is ugy vélem, 's látom, alkalmatlanok a' vigasztalások. Én tisztelem bánatját – néki nagy oka van buslakodni.

 

September 13.

Én most mindég sok emberek közt szeretnék lenni, azt hiszem igy könnyebben vigasztalódnám. Jó Szülőim eránti kiméletből már titkolnom kell fájdalmamat. Elfelejteni bátyámat nem tudhatom soha 's nem is kivánhatom, emléke mindég hiven fog élni lelkemben, 's mindég hálásan fogok hozám intézett sok szép szavaira emlékezni. A' gondolkozás reá mindég szent leszen nekem. – –

Kedves elhunyt Ferencz bátyám mindég egyformán kért örömet és fájdalmat az égtől. Ritka ember érik meg e' kéréshez ugy gondolom. Én folyvást tartó örömet szeretnék. –

 

September 16.

Ma egy levelet kapánk Pap Endrétől e' hónapi közgyülés vázolatával. Meghatároztatott e' gyülésben, hogy Ferencz bácsim' mellképe* az elhunyt érdemei méltánylásául 's némi megjutalmaztatásául a' megye' tanácskozási termében felfüggesztessék, például a' jelen- és jövőkornak; hogy láthassák mindenek a' nagy férfiu képét, 's előtte oly való érdemek' szerzésére buzduljanak, millyeket ő nyert. Mi igen örülénk a' közönséges részvétnek, mert jól esik nekünk ha valaki elhunytunk felől részvéttel emlékez, 's érdemét méltánylani és tisztelni tudja. Minden megyékkel kik őt táblabiráik közzé számiták, tudatni fog halála. –

 

September 29.

Nyolcz napig nállunk volt Pap Endre most. Igen jól eltelt időnk társaságában a' lelkes tiszta szivű ifjunak. Nagy anyám is tegnap délután ment el.

Tegnap nyittatott fel egy Szolgabiró és Eskütt, e' helybeli birák 's még többek jelenlétében boldogult Ferencz bácsim végrendelete Kende Sigmond alispán által. Minden vagyon Ádámné néninek és fijának hagyatott. A' Könyvtár és minden munkái az elhunytnak hasonlóul Kálmánra szállottak. Bár tudná méltánylani e' kincseket! A' kéziratokat legalább ohajtanók családi kincskép tekinteni. Heckenast könyvtáros* kéri a' munkákat, megvenni akarja, Szemere Pál pedig minden leveleit az átszenderültnek, mivel ő akarja életét leirni. – –

Nina, a' német leány nehány nappal ezelőtt Pestre ment, Kende Pálma* pedig ma. Levelet küldtem tőle nevelőimnek, kiket mindég tisztelni, 's hálásan szeretni fogok, 's kiknek emléköket mindég ereklyeként hordandom szívemben.

 

October 17.

E' hónap tizenkettedikén volt a' Báró Wesselényi' tanuinak authenticátioja*. Apám is mint egyik tanu NKárolba* ment, hol a' meghiteltetés* történt, Gosztonyi itélő mester* által. A' Báró is ott volt 's apám egy szép napot tölthetett körében. Apámtól egy levelet küldött nekem, melly főkép Ferencz bátyám haláláról szoll, 's melly a' legszebb leggyöngédebb érzelembe van irva, – hisz ő is méllyen érzi sírig hív barátjának elhunytát. -- Engem e' levél édes szent érzésekre ragadott, szivem anélkül is mindég telve erántai forró hálával és tisztelettel. Leveleit megbecsülhetetlen kincsemül tekintem, mivel feltudom fogni, mi kincset birok e' sorokba. Az Ő és kedves elhunytunk emlékét talizmánként őrzendem keblembe, mellyek e' keblet ugy hiszem minden alacsonytól védeni fogják. E' nagylelkű férfiu tudja mennyi örömem szállt jó bátyámmal nekem is sirba, ki nem mondhatom mennyit érzek eránta! – – –

A' Báró Gräfenbergbe* szándékozik utazni szemei gyógyíttatása végett. Pap Endre, – a' szerencsés – fog vele utazni. –

B. Wesselényi Ferencz bácsihoz irt leveleit kéreté K. Ádámnétól, miket ez jelenleg megtagadott.

 

Lázári, November 1.

Megint egy elválás, – 's egy nehéz – egy keserű! Egyetlen testvéremet Gusztit ma vivék el szülőim Debreczenbe, hogy ott oskolai pályáját folytassa. Sűrű könyek közt váltam meg tőlle, pedig tudom, hogy neki hasznára leend ez elválás, 's hogy fiunak a' zajos világba kell élni, annak embereit megismerni tanulni, nehézségeken veszélyeken átesni, ezek által erőt, merészséget, álhatatosságot szerezni, 's a' nagy világba, távol az apai háztól 's az anyai kebeltől, és testvéri karoktól magának életbölcsességet gyüjteni; – 's még is, bár egyelőre mindezeket számtalanszor felgondolám, nem tartóztathatám magamat némi szánadalomtól, midőn bucsut vettem Gusztitól. Bizonytalan az életben minden, ki tudja fogom e' még őt látni! Mig szülőim Debreczenbe járnak, én itt Lázáriban maradtam Nagyanyámnál. Pap Endre Pestre menvén leveleket küldék általa.

 

November 2.

Egy temetésen valánk. Az kiért a' gyászos végtisztelet tétetett egy ifju nő vala még alig tizennyolcz éves, most csak elöször annya egy holt gyermeknek. Valahányszor még temetést láttam mindég különös elfogultságot érzék mellemben, igen meghatának a' gyászos arczú kisirt szemű halotti kisérők 's a' koporsó mellyben egy lélektelen, valakinek bizonnyal kedves lény vagyon zárva, kitől most kell végbúcsut vennie. Az itteni pap igen érzékeny halotti beszédet tarta. „Tán nem hiszitek az örökkévalóságot? – mondá egy helyen – tekintsetek magatok körül a' nagy mindenségbe, minden megújjul, 's az ember e' mindenségben legnemesebb ne támadna fel?” Ismét más helyen a' barátság- és szerelmet hozta fel: „Mi a' barátság melly után az ifjui kebel lángolva ég? egy rósabokor, mellynek lombjai gyakran csak igen is kevés időre adnak enyhet, 's mellynek gyökerein olly sokszor kigyók rágódnak. 'S mi a' szerelem? mellyért az ifju' szíve oly hőn eped, – Tűz, melly a keblet égeti, 's gyakran azt akit szeretünk. Itt minden hiányos, e' föld csak készület laka, oda fenn vár valódi boldogság.” „Kialszik az ifju élte is, mint zivatarban a' fáklya”, monda más helyen a' lelkész.

 

Lázári. November 3.

Van gyakran egy érzés e' kebelben, mellynek nevet még nem lelheték, egy vágy lehet ez még is, de merre-hová – 's miután nem tudom. Illyenkor néha mondhatatlan édes, lágy és boldog érzéseket érzek, néha csendesen merengek. Az a' kebel különös portéka is, laka minden jónak és szépnek, minden rosznak és jónak, minden édes és nem édes érzéseknek.

 

Lázári. November 4.

Barthos Paulina* barátnémnak a' lelkes mivelt lelkü leánynak ma e' levelet irám:

„Ismét egy levél tölled drága Paulinám! ismét egy édes, baráti részvevő szózat, – 's e' szózat olly igen a' szivhez tud szóllani.”

„Iszonyú vala a' veszteség a' fájdalom mellyet ki kellete szenvednem 's annál inkább, mivel éltem még mindég tiszta öröm, boldogság, 's elégedés közt folyt, nem zavarva semmi veszteség által; 's ha valának is ollykor gözöcskék egemen, olly hamar tüntek azok, mint keltek, 's napom ujra elöbbi fényébe tündökölve derüle ki: – és a' gyermekkebel nem is tuda még bánatot érzeni. Kedves, szeretve tisztelt bátyám halála vala első veszteségem 's fájdalmam első pillanataiban nem foghatám meg, mint birandom ki azt; de az emberi sziv sok örömet és bánatot képes ki türni; – igy keblemben is lassanként csillapulni kezde lassanként a' csapongó heves gyötrelem, egy csendes, de mély bánattá olvadva fel, melly síromig kisérend 's csak ekkor fog kialudni hálás emlékem megdicsöültünkre. Milly jól esik nekünk, hogy minden jó érzésüek, közel és távol részt vesznek fájdalmunkban. Hálánk nekiek! – Fogadd el te is köszönetem 's csókjaim szíves részvétedért, 's hidd el, hogy én is viszonzom neked azt.”

„Örülök, hogy birsz egy emléklapot elhunyt bátyámtól, mert tudom te is tisztelted őt. Nehány nappal utolsó betegsége előtt volt az én emlékkönyvem is nálla, de a' végzet gátlá őt abba írhatni, 's én meg fosztattam a' gyönyörtől tőlle e' könyvben néhány sort birhatni; de vannak tölle nehány szép megbecsülhetetlen leveleim* 's ezeket én kincseimül őrzöm.”

„Báró Wesselényi mult hónap' közepén volt N. Károlyban tanui' meghiteltetése végett. E' munka igen kedvezőleg üte ki reá nézve, 's itt az a' hír szárnyal, hogy fel fog a' nemes lelkű férfiu mentetni. Bár valósitná ég e' hirt!”

„Tehát megint uj jelét adák Bártfayék* barátságoknak erántatok? Valóban ők megbecsülhetetlen barátok!”

„Jó anyád' kezeit tisztelettel csókolom részvétéért, 's ohajtok neked szép napokat, 's a' legtisztább baráti érzelemmel vagyok barátnéd.”

Kende Clementine emlékkönyvébe irám: „Egy virág van az élet kertében, olly szép és kedves hervadatlan pompájában. A' barátság ezen virág, melly enyhet ad örömeinkben és fájdalmainkban. Fogadd kebledre e' virágot, 's emlékezz meg K. A.ról.”

 

Lázári. November 5.

L'Amour*, et le Mystère. Nouvelle de Madame de Genlis. [Részlet.]

 

Kölcsey felett.
 
Kis Cseke! nagyszerű emlékét örökíteni pótló
   Sirkövet ah! ne emelj Kölcsey hantja felett.
Sírköve a' haza lesz, mig a' magyar él, halad, érez,
   És emlékíratot vés örök érdeme rá.

Terray Károly*.

 

November 10.

Szülőim hazatértek Debreczenből 's én ismét itthon vagyok; mindnyájan borus kedvüek vagyunk Guszti itt-nemléte miatt; pedig nagy megnyugvásunkra lehetne az, hogy ő a' legnagyobb gond 's vigyázat alatt maradt és hogy mindenek, kik körülte 's vele vagynak szivességöket bizonyiták 's igérék iránta. Guszti igen szép fiu, 's csinos külseje mindenütt hol szülőimmel megfordult vala, ajánlást 's figyelmet szerze neki. Náczi is osztozik szerencséjében. Szülőim a' híres nagy Péczelinél* látogatást tettek; én is igen szerettem volna őt látni.

 

November 18.

Alig éltem még 's ki sem léptem a' világba, az embereknek csak egy igen-igen parányi részét esmerem 's azokhoz, kiket esmerek gondos figyelemmel viseltetem, hogy szeretetöket és becsüllésöket megérdemelhessem; még is egy személy már szurós nyelvvel szóll rólam. Csak az a' szerencse, hogy e' személy ollyan, kitől nem igen kivánok dicsértetni, 's hogy önérzetem a' legmegnyugtatóbb. Eleinte aggódtam ugyan, de most egészen meg vagyok vigasztalódva.

 

November 19.

Kölcsébe Ormosné* nénénk névnapján valánk. Nehány férfi vendégek is valának még kivülünk jelen, kik törvényekül látszának tenni, magokat a' bor által uralkodtatni. Egy pár kivált minden tehetségeit, – mellyekkel bíra központositá erre. Szegény Prissnitz ellen igen kikeltek 's nem is hitték, hogy vizgyógyintézete soká fennállhasson, mivel az, az ész rendszabályi ellen van. Később még azt is disputálák*, hogy Prissnitz is borral él, csak betegeit gyógyitja vizzel. Egy illy borhőstől igen sok furcsa complimenteket* kaptam, mellyek olly terhemre valának hogy nem győztem kikerülgetni. Azon örv alatt, hogy a' névünnep' asszonyát kívánják éltetni, folytaták ivásokat, azt hívén, hogy igen jelesen bizonyitják be ohajtásaikat. Természetesen igen unatkozám e' társaságban, 's bár mentene meg az ég több illyektől.

Miolta kedves bátyám elhunyt, sok megváltoza. Ő mint vezér mene minden jóban 's nagyban elől 's örömest követé – vagy követni látszék őt minden. Ő elhunyt 's elhunyni kezdenek utána némely jó szokások is, miket ő alkota. Minden mérséklet példája vala ő, 's az egész megyében elhinté annak magvát, melly mag ki kelt, 's már a' legszebb tenyészetben vala. Hire vala, hogy Szathmár megye megveté a' bor ivást, 's valóban szinte affectántiával* kiváná ki ki a' másikat bor nem ivásban megelőzni, még azok is, kik el nem hagyhaták már ivásokat, titkon tölték ebbeni kedvöket. Boldogult bátyám halála után kevéssel ismét megujjulni készül a' borvilág, 's nehány hetek mulva halotti éneket rivalgának Prissnitz Vincze felett.

 

November 22.

Szinte minden felől vizzel vagyunk körülvéve, nagy esőzések után tiszánk annyira megáradt hogy az egész határt elboritá, 's a' faluba is bejött. Ablakainkból nézve sajátságos 's ezért érdekes alakot vőn a' vidék. Zuhogva halad udvarunk elött a' viz, keresztül rajta hid, mellynek csak igen kevéssé látszanak lábai, messze, igen messze csak vizözönt láthatni, mellyből fák, bokrok és sövények tünnek fel, néhány házak mellyek ép' a' viz' szélin vagynak, kivül esnek ugyan a' vizből, de falaikat verdesi a' hab. Egy kis hajó hasitja a' Viztükört, 's utána nyulik hosszan árnyéka; 's a' tájt most, növekedő kis hold, havas felhőkben bujkálva, világítja.

A' tisza' fövenyei gazdag kövérséget árasztának, 's ezért örülnek a' gazdák áradatának.

 

November 30.

Goethe Wilhelm Meisteréből a' „szép lélek” vallomásait elolvastam. Igen megzavarodtam sokszor a' vallásos dolgok' olvasásán. Gyakran pedig felmelegültem a' szép lelkű leány önmegtagadásán 's áldozatán és azon mély érzelmen 's határtalan szerelmen és bizodalmon, mellyel ő istenhez viseltete. Minden gyötrelmiben láthatlan barátjától esde szívének vigaszt és erőt, csüggedéseiben 's kétségiben ehez fordult, 's sohase tért enyhület, sőt csendes öröm nélkül vissza. „Hit az égnek legszebb adománya.”

De nem is képzelhetek olly emberi szivet, mellynek ne volnának pillanatai, – kivált ha magányban van – midőn valamelly titkos benső szózat igy szóll: van egy lény, ki felettem őrködik, kimondhatatlan szerelemmel néz le rám – 's hálát ne rebegne e' lénynek. Örömmel rakja az illy kor istene elébe le legtitkosb vágyait, 's csak ő tölle vár teljesülést. [Részletek Goethe Wilhelm Meisterének általa készített fordításából.]

 

December 6.

Nehány hetek olta a' kis Katit tanitom kötésen kívül, szám- irás- olvasás- 's más gyenge gyermekségéhez illő tanulmányokra. Neki meglehetős fogékony elméje, de gyakran igen kevés akaratja van; én azonban a' legnagyobb kedvvel tanítom őt, mivel szánom a' kedves szép gyermeket anyátlan árvaságában, 's mivel igen szeretem azon keveset mit tudok tanitani. Különben nekem is hasznomra válik ez, nem csak azért hogy gyakorlódom, hanem főkép azért, mivel szokom türedelmetlenségemről; 's ezen nagyon is igyekezvén, tudván melly igen szükség, kivált nemünknek a' türelem.

 

December 11.

Most ismét meglehetős gyakorlásom van a' német nyelvben. Egy német katonáné lakik nállunk, kivel sokat kell beszéllnem, mivel nem nagy foganattal járá a' halgatás' oskoláját. Ő mint fonó asszony tartozkodik a' télen itt; gyakran igen jól mulat elbeszéllésivel, mik főkép' utazásit érdeklik, mellyeket férjével a' franczia háború alatt tőn. Olasz- Franczia, 's Német honok' nagyobb részeit bejárá, 's legkissebb kalandjaira is emlékszik, mellyek közé némi mesécskéket is vegyít néha. Nagy vágyódással vonszódik azon honok felé, mellyekbe mint mondja olly sok szép időt tölte. Én őt mindég nagy figyelemmel halgatom.

 

December 24.

Ez ünnepi papi követ* egy levelet hoza Gusztitól, – tanitójától is egyet. Guszti vig és igen egészséges; tanitója igy szóll felőle: „Ő meglehetősen tanul, sértő tréfái 's szavai kevésbé sértik már szívemet, mint eleinte mível kezdek természetéhez szokni.” Apámat igen kedvetlenítené e' tudósítás. Mamámat is. Mindnyájan örömest hallánk vala tökélletes jó, 's kielégitő tudósítást felölle, benne örömmel néznénk egy szép jövőjére családunknak. Bár adná is ég hogy csak egy szikrája is szállna beléje boldogult Ferencz bácsi lelkének! bár oly nemes tiszta keblü, 's lelkes férfivá válnék, mint ő vala! hogy ne vonna homályt soha 'a névre mellyet az elhunyt esmeretessé és érdekessé tőn. Ha Guszti sértegetéseit, 's átaljába mérges gorombaságait elhagyja, fogékony lelke sokat reményltet belőle.

 

December 25.

Ma Ferencz bácsi, 's báró Wesselényi, és még nehány becseseim leveleit* olvasgatám. Egy mondhatlan érzés keletkezék keblemben, sok kedves emlékek tűntek lelkem elé. Vissza gondolám azon pillanatokat, mellyeket körökben tölték, lelkesülve nézém a' lélektelen betüket, 's őket képzelém bennök.

„Jókat ismerni 's töllök ismertetni 's szerettetni, ez az a' mi a' léleknek önérzést ad” – szóll dicsőültünk egy levelében hozzám. Gyakran tapasztalám e' szavak igazságát. Midőn azon jók kiket szívem tisztel 's szeret, szíves indulatot mutatnak hozzám, egy édes önérzet száll belém, jobbnak vélem magam a' közönségesnél, mivel ezek szeretetét megnyerhetém.

Emlékezet, te csendes bájos égi lény, légy mindég üdvözölve én általam! Egy gyengéd homályos lepel leng multjainkon, te szelíd kezekkel felhajtod azt, 's mi láthatjuk lelkünk szemeivel mind azokat kiktől távol vagyunk. Milly édes, kéjes érzelem! Ujra érzünk 's látunk minden multakat emlékezet, a' te hatalmad által. Gyakran a' feledés száll a' lepel fölébe, te nem vagy mindég képes félre vonni őt, lelkünk küzd e' kettős leplen áttörhetni, de csak némely tárgyakat láthat homályos szürke messzeségben; e' küzdés még is édes.

Képzelet, te hatalmasabb vagy, – a' lélek tiéd, 's te a' léleké. Ifju keblem imád téged. Te nem ismérsz zárt nem határokat. Lényeket tudsz teremteni a' puszta ürben, 's szózatot hallasz ott, hol némaság van. Szárnyakon lebegsz fel az égig, lakot keresel ott magadnak az istenség közelében, 's a' csillagok közé tekintesz. Mérhetetlen boldogságot varáslassz te elé, virányos pályát illatos folyamokkal keresztül hasítva mutatsz nekünk. Te mindenható és jóltévő vagy.

Remény, ró'sás arczu, csillogó szemű mosolygó leányka, te barátnéje vagy e' szívnek! Tiszta színekbe láttatod te a' jövőt, bár milly gyötrelmek kinozzák is a' keblet, te szép időket gyaníttatsz. A' szenvedés 's balsors napjaiban te vagy a' leghűbb vigasztaló, az álhatatos egyetlen barát, ki mindég vélek vagy azokkal kiknek szíve még képes téged befogadni. A' szerencse napjaiban is velünk vagy te, midőn vágyaink czélhoz értek, te ujabbakat készítesz, mellyek után vonod lelkünket, hogy mindég – és mindég boldogithass. Én szeretlek téged, 's fohászom, most és mindég ez: ne hagyd soha e' keblet el, légy mindég csüggedetlen abban, mutass neki virányokat, ifju zöld nedvben virulókat, 's oly mosolygókat mint magad.

 

December 26.

Gőthe Wilhelm Meisterét elolvastam. Mit tudjak belőle kijegyezni még? hisz' mindenütt egyenlő szép magas, mindenütt tündököl a' nagy világ- 's emberismeret, kivált ez utolsó darabban, hol a' kifejlés van. – Én nem jegyezhetek.

Még is e' dalt, – nem mintha jobban tetszenék mint más hely a' darabban, hanem mivel mint egy külön áll: Mignons Lied.

 

December 29.

Gusztihoz egy embert küldtünk, én e' levelet irám neki:

„Elválásunkkor édes Gusztim, igéréd nekem, hogy minden alkalommal irni fogsz; és hűtlen levél szavadhoz. Hiszem, te nem vagy feledékeny, távol van töllem téged lengeség gyanujába hozni, te mindég tisztán emlékszel reám, hanem kevés időd, 's sok elfoglaltatásod van. Én magamról itélek édes Gusztim. Mit érzék elválásunkkor, 's mit érzek most is emlékednél nem szükség mondanom; vess egy pillanatot kebledbe, 's ha testvéri szeretet lakik abban, érteni fogsz.”

„Küzdés a' fiú élete” édes Gusztim. Ő távol az apai ház csendes falaitól a' zajgó világban gyüjt esmereteket egykor használhatni, 's erőt az élet viharain bátran áttörhetni. Azért ne véld édes Gusztim hogy szánnálak világbani kilépésedért, örülök hogy megkezded már a' pályát: oka ollykori aggodalmamnak csak azon remegés, melly a' szeretet tulajdona.”

„Nem kétlem te haszonra kívánod idődet fordítani, tudod mennyi szeretettel függünk rajtad, – én és szülőim, – és te nem leendesz szerelmünkhöz hálátlan, nem fogod a' nevet mellyet viselsz, 's mellyet dicsőült nemes bátyánk esmeretessé 's emlékezetessé tőn, homállyal boritni.”

„Tudom, gyakran fel ébred kebledben a' honvágy. Bár soha ne aludnék ki abból ez érzelem! A' haza mint az élet csak egy lehet.”

„Kérlek légy kimélettel a' jó derék Náczi eránt, gondold meg, hogy ő beteges és gyenge – te pedig egészséges és erős. Mennyi kiméletre lesz majd szükséged.”

„Add át üdvözletemet tanitódnak, 's tiszteld őt kérlek te is, hogy érdemes lehess szeretetére 's bizalmára. Reménylem is, te nem fogod őt sértő szavakkal 's tiszteletlenséggel komorítni.”

„Boldog és számos uj évet édes Gusztim és sok figyelmet! Ölellek.”

 

December 30.

Én soha sem szoktam mások előtt, kivált ha idegenek – nem közönséges 's mindennapi tárgyakról beszélni, még is azt tartják felőlem mindenek kik személyesen vagy hírből ismernek, hogy szinte Molnár Borbálai bölcsességgel* birok. Örülnöm kellene tán e' nagy véleménynek, de gyakran érdememen felül van az.

 

[1839.]

Január 1.

Egy év ismét elröppent, olly gyorsan mint még minden más, mint álom tünik emlékezetem elé minden mit benne átéltem. Éveim száma növekedett eggyel, 's valjon növekedett e' lelkemben 's szívemben a' jó is? Érzem, hogy érettebbé lettem, hogy sok rosz szokást elhagyék, de érzem azt is mennyiről kell még lemondanom, mennyi mindenhez szoknom, 's milly sok hasznot lelkem- 's szívemnek gyüjtenem.

Sok örömet ada nekem e' mult év, de bánatot is. Boldogult bátyám örömet és bánatot egyenlő mértékbe kére az égtől; én nem érheték még ez ohajtásra meg.

'S midőn most ez új év kezdetén állok, midőn homállyal van szemeim előtt a' jövő borítva, örömet 's boldogságot esdek tőlled nagy ég, ments meg engem olly veszteségtől millyet e' mult évben érzék!

 

Január 2.

Pestről leveleket vevék, mellyeknek igen örültem. Pap Endre is irt apámnak. Örömmel olvasánk e' levélből, mily nagy részvétellel vevék a' pestiek Ferencz bácsi halálát, 's mily gyülölettel azon szioni czikkelyt* melly a' megholt' hirébe akara gázolni. Irja azt is Pap Endre hogy egy követség mellyet a' M. T. társaság* küld, 's melly G. Károlyi György*, Szemere Pál és Bártfay László tagokból álland, megdicsőültünk irományait öszefogja szedni, 's megveendi.

 

Január 4.

Ma egy igen különös álmom vala. Ferenc bácsit látám álmomba. Ugy szeretém őt mint éltében, de sokkal inkább tudék keblem érzéseinek jelentőséget adni és szavakat mint rendesen; én hizelgék neki. Ő is a' legszebb szeretettel közelite hozzám. Később ismét mint halott árnyat látám feltünni de szép sugárzó arcczal. Én nem rettegék a' kedves árnytól – hogy is tehetém vala ezt? – szeretettel járulék hozzá 's kérdém: Van e' sok öröm a' magas egekbe, honnan most jő? Tisztán emlékszem szavaira, mellyek a' legtisztább 's delibb hangon igy zengtek: „Gyermek ott, a' halál után, nincsenek öröm érzékek, 's igy nem kell öröm.”

 

Január 7.

Kende 'Sigmondné leányával ma meglátogata bennünket. Szép óráim közzé számlálom az egy pár órát mellyet a' kedves és vidám Clementinével töltöttem.

 

Január 9.

Apám igen beteges, valamely lábfájás miatt 's mi meglehetős komorak.

 

Január 20.

Victor Hugo' Tudor Máriáját lefordítám francziából; gyakorlásul egy részt, 's más részt hogy jó szülőimnek egy szép órát csináljak vele, – pedig meglehetősen meguntam a' fordítást és sok írást.

 

Január 21.

Az itteni lelkész – ki szinte egy évig nem jöhete hozzánk, most ismét jár. Örülök a' megujjult békén; mert mint Szemere Pál mondja: „minden viszony, mellybe egykor valánk, 's melly elmaradt, fájni szokott.”

 

Januarius 31.

Nehány nap távol valánk. Csabayékat*, távol rokonunkat látogatánk meg. Szép pár napot tölténk a' számos tagokból álló család körébe. Csabayékkal együtt – ugyan ezuttal – Szőke Károly* nevenapjára menénk. Sok mások is valának itt jó kivánásaikat a' szives házi urnak bemutatandók. Igen jól mulatánk. Ebéd után mi ifjak tánczra keltünk, 's e' vígalom reggeli három óráig tarta. Különös az a' hiuság mi bennünk némberekbe, mi szerint átaljába nem akarunk utólsók lenni, bár mibe kerüljön is az elsőbbség. Nekem később igen roszul esett a' táncz, 's nagyon fáradt valék, még is folyvást sokat tánczolék, nem csupa kedvtelésből. Sokat lehetett csak e' társaságban is látni 's tapasztalni. Ez vala az első, hol itthon létem alatt valék. Egész örömem telt, hogy a' férfi vendégek, mind megveték az itt ujra felüdülni látszó boritalt, és sokan hangos szavakkal magasztalták Prissnitzet, 's mértékletességét. Egy idő óta Kölcsébe is gyakran járunk.

 

Február 4.

Horváth Gábor* Ung megyei biró vala pár napig nálunk. Örömest mulaták vele, mert lelkesült tisztelője b. Wesselényinek, a' tiszteletre legméltóbbnak.

 

Február 8.

Bizonytalan hirekből hallám, hogy b. Wesselényi elitéltetett három évre. Tán azért mondom e' hirt igy mivel hinni nem akarom. Reménylem hogy felfog ő mentetni, minden jót és a' legszebb jövőt reménylek 's esdek neki az égtől. Nagy isten, mindenható, halgasd meg fohászimat mellyeket naponként elődbe bocsájtok érte! Te benned lehet csak egyedül bizni, ne hagyd el őt ég istene!

 

Február 20.

Hugo Viktor Bug Jargaljából, francziából fordítva. [Részletek.]

 

Martius 1.

A 'sidók ma Hámón ünnepét ülték vagy inkább futották meg. Minden 'sidó nagy vigalomba vala 's jó napot csinált magának. Nehányan pásztoroknak öltözködének, 'siros gubák- 's bundákba, és egy lovag 'sidót kisérének, ki mindenféle rongyokkal beaggatva vala; örömrivalgásokkal futottak utánna a' 'sidó gyermekek is. E' különös menet végig járá a' falut, 's minden Abrahám unokája háza előtt megállott, hol kész lakoma várá őt. Ők mindnyájan boldogok voltak ma, boldogabbak, mint bár milly örömittas ur a' velenczei, vagy római Carnevalba. Igy a' boldogságot nem lehetne meghatározni, azt csak kinekkinek érzéséből vagy fogalmából áll.

Hámán egy egyiptomi királynak volt udvarnoka. Álnok kárörömös lelke gyülölé az akkor egyipti szolgaság igája alatt sülyedt 'sidó népet és számtalan kinokat szerze neki. Később felbillent a' nyomorú udvarnok szerencse mérlege és a' királyné – ki 'sidónő vala – hatása által megöletett 's legalább egy időre meglőn az izrael népe szabadulva. Ekkor öröm-ünnepet tartának a' 'sidók 's tartanak még most is. Ők még mindég meg tudák tartani nemzetiségöket, 's olly sok száz évek után is hiven örzék azt. Sok 'sidó inkább vesztené éltét mint sem nemzetisége béllyegiről lemondjon. És ezt ők olly hazákba teszik hol létöket is drágán kell fizetniök.

Mindég megindulást 's mozgalmat érzek keblemben midőn 'sidót szenvedni látok, 's örömet akkor ha boldognak vélem őt lenni. Ma is midőn hallám vidámságokat ez embereknek, részvét könye szökött szemembe.

 

Martius 5.

Goethe eggyik legkedvesebb olvasmányommá vált. Ő szellemi rokona vala boldogult Ferencz bátyámnak, 's tán azért is szeretem. Mindkettőnek művei lassan melegülésbe hozzák a' keblet, 's tisztán látni, csendesen örülni 's busulni, és magassan de emberileg érezni tanitnak.

[Részletek] Goethe Faustjából.

 

Martius 10.

Egy levél Pestről, Pap Endrétől, mit Kende Guszti ada át. B. Wesselényi elitéltetett három esztendei fogságra.

Az ég most egymásután csak hamar sok bánatot ada nekem, de sok erőt is. Három évi fogság – – – szörnyű gondolat, szivfagylaló érzés! 'S ezt a' legjobb legnemesb embernek kell szenvednie. Mult hónap végin már hallám az elitéltetést; de nem tudám elhinni, olly nehezen szoktunk ollyat elhinni, mit nem akarunk. És még is nem tartóztathatám magam némi remegéstől és a' legkeserübb könnyektől, ez tán előérzet vala. Keblem egy zavar leve. Majd jóra változva képzelém sorsát a' nemesnek, hallám boldog álmomban, birái mint mondák ihletett arczal 's mosolygó ajakkal az üdvös szót: szabad! – és mind derül fel egyszerre az Ő tekintete, mint csillog szemeiben a' remény egy szép élet felé. Majd ismét fogházban gondolám a' nagy szenvedőt, komor egyedülségben, bus arczal és gondredőzte homlokkal. 'S ekkor köny szökött szemeimre fel.

„A' sokaság nem fogna engem érteni, nem fogná tudni” miért a' bánat Ferencz bácsiért? hisz ő legfellebb is csak rokonom vala; – nem fogná érthetni ő, miért a' fájdalom szivemben Wesselényi sorsa felett? Ó mind ezt ő nem foghatja meg. Gyakran csak egy pillanat után akar itélni, és csak felülegesen. Kölcsébe Ormoséknál hallám elősszer környülményesebben az iszonyú hírt; 's szemeimből egy könyzápor omlott elő. És látnom kelle a' magyarázhatlan mosolyt az ajkak és szemek végein; melly visszanyomá a' könyeket. Ekkor egy büszke önérzetet érzék. Apám – a' gondos apa – hazajöttünkkel megmutogatá, miként titkolnom kell fájdalmamat, mivel mások nem értik azt meg, ugy mint ő, ki együtt érez velem, 's miként azt ők tulzó fellengésnek és ábrándozásnak fogják gyanitni. Miért hogy nincs minden embernek fogalma a' mélly, való tiszteletről, melly akartalan ébred a' kebelbe a' szép, nemes lelkek előtt! és nem ismer sem nagyságot, sem vagyont, sem rangot. Én mindent megigérek szülőimnek, 's meg is tartom azt. Nekem adott erőt az ég.

'S most midőn Kende sokat beszélt rólla, és Pap Endre levelét olvasám, nem sírtam már, csak egy köny futa szememen keresztül 's halgaték. Én tartozom szülőim gondoskodásit tisztelni, ők szeretnek engem. Anyám bús midőn sírni lát, 's ő is könyez és ha ő sír, nekem nagyon fáj valami mellemben.

De a' fájdalom, melly keblemben ég, nem fog kialudni. Kiirthatatlan az onnan, mint a' tisztelet és bámulat, ki egy világ tiszteletére és bámulatára volna érdemes.

Gyakran ohajtám már bár ne ismertem volna őt; most csak egy közönséges ó szegény-t! mondanék érte; de ez csak egy párszor volt, mert nem volna olly kincs miért az időt odaadnám éltemből, mit társaságában tölték.

 

Mártius 11.

Apám ma Máramarosba utazott, pedig beteges most. Gusztiékért is elfognak e' napokba küldeni, hogy a' Husvét ünnepét itthon töltse el.

 

Martius 20.

Guszti és tanítója, és Náczi ma megérkeztek. Igen nagy örömünk van benne, mind anyagilag, mind szellemileg igen sokat gyarapodott. Egész' elvagyunk vele foglalva.

 

Martius 24.

Ma apám névnapja volt. Mindnyájan üdvezeltük őt. Guszti egy dolgozott köszöntőt monda fel neki, meglehetős rosszul; majd minden szónál akadozva. Én csak két szót mondhaték – el valék fogulva. Többet készülék én is mondani, több szavakat, de mikor elötte állottam apámnak, mindent elfelejték. Tán ha később, nehány nap mulva, nem névnapján mondánk vala neki üdvözletet, kevésbé lettünk volna zavartak, Guszti 's én. De hisz minek ott szó, hol a' szív többet érez, mint minden beszéd, mellynek érzelgéseket kellene mondani? Ó vagynak ollyanok a' kebelben, miket csak érezni de kibeszélni nem lehet!

Apám a' legjobb apa. Minden üdve gyermeke boldogítása, 's én olly sok hálás szerelmet érzek eránta! És anyám! oh ő kimondhatatlan jó. Ha komoran néz reám, vagy megfedd, felindulok ugyan, olykor szavain, de egy pillanat mulva még több szerelemmel ragaszkodom hozzá.

 

Martius 26.

Egy levelet vettem Kende Clementintől. Tele ez a' legszivesb barátság vallomásival. Ez nállunk némbereknél tán elkerülhetetlen, vagy legalábbigen is könnyen megy. Annyi sokan neveztek már engem legkedvesb, leghűbb barátnéjoknak, holott még alig szóllék velök kétszer. Mondják a nőknél olly hamar bomlik a' barátság mint köttetik. Én még nem tapasztaltam, de hihetem. Barátság véleményem szerint csak két rokon lélek közt létezhet.

 

Martius 28.

Ismét egy levél Tenczer Lilától, nevelőnémtől. E' nemes lélek mindig szeretettel szóll hozzám. Lilla sokat ir Wesselényiről, mondja hogy jobban bánnak vele mint gondolták, és fogsága – Budán – könyebb. Hála az égnek hogy az. De ő ki a' „fogság” szóra öszeborzadt, rémítő állapotba lehet. Pap Endre is ír apámnak, és a' pest-budai árvizkönyv első kötetét küldi. Ő is beszéll a' báróról, – és a' Kossuth négy évre itélt fogságáról. Kossuthnak még van anyja, mit érez ez most!

 

Martius 29.

[Részlet] Hugo Victor Han d'Islandjából.

 

Áprillis 29.

Ritkán társalkodom naplómmal; de napjaim egyformán folynak le, annélkül hogy valami feljegyzésre méltót találnék benne. Gondolataim 's érzelmeimet irhatnám talán, oh de ki tudná ki győzné mind azon érzelmeket 's gondolatokat mellyek a' kebelben 's lélekben hullámzanak, leirni? Mint a' természet, mellynek kebelén ha leszáradnak növényei, vagy ha a' tél' szele keresztül süvöltvén rajtok, megfagylalja őket, – mindég ujjakat tud teremteni: ollyan a' szív. Gyakran üresnek véljük azt, mintha már mindent elérzettünk volna, mit érezni lehet, 's alig foghatjuk meg, mint tenyészhetne még érzelem bennünk. De ekkor ujra érzelmek ébrednek fel szivünkben és gazdagabbak mint elöbb valának. Gyakran ha egy kínos fájdalom vonúl keresztül a' szíven, és kárhoztatni kezdi mit érezni tud és elborúl elötte minden a' mi ragyogott, – egy reménysugár világol felé, nem kárhoztatja már hogy érezni tud, de ellágyul. O a' természet és a' kebel néma és megérthető szavakkal imádják azt ki őket teremté! De a' természet minden évszakkal változtatja növényeit vagy legalább azok' szinét, és a' sziv érzelme olly sokszor csak egy tárgy körül forog, ha bár különböző utakon is.

 

Majus' 1.

A' tavasz nekem minden évszakok között a' legkedvesebb. Olly sok dús reményekkel bíztat ez évszak hogy a' kebel dobog elébe. Ha látom a' rétet a' vetést és az élni kezdő virágokat mellyek örülni látszanak, én is örülök. A' tavasz le váltja a' földről a' hószőnyeget, melly oly soká fedé a' földet egyformaságában, és virágokat, és zöld mezőt mutat. Zivataros éjj után kellemesb a' reggel, fényesb a' nap sugára.

Azonban a' remény most megcsalá e' falu népét. A' Tisza kiöntött 's elborítá a' határt árjával, melly elhordja a' mezők zöld ékét, hogy a' lakosok kik a' zöld vetésekből gazdag kalászokat reméltek, lecsüggedve állanak meg puszta földeiken. És minden remény illy csaló volna e'?!

 

Majus 6.

Hirlapok tették közhirré, hogy juniusba ország gyülés tartatik. Sok remény tölti e' hírnél a' melleket: mert a' király személyesen szándékozik a' gyülést megnyítni, 's a' sérvek* orvoslását 's a' panaszok meghalgatását 's enyhitését tölle reménylik. Az ember rendesen olly igen keveset tud önmagától reményleni, és olly sokat reményl, vár és követel másoktól. És ha másokban csalatkozik, csakugyan ismét önmagához kell fordulnia.

Lehetetlen, hogy ne jöjjenek szóba a' foglyok is, hogy ne kérjenek eszközöljenek nekik szabadságot. E' nép bizonnyal fel fog jajdulni.

 

Majus 20.

Tegnap jöttünk haza mi lyányok Naményból a' Domahidi* lyányoktól. Ezek a' jó kedves lyányok oly igen szivesen láttak bennünket, hogy el is kisértek haza bennünket, mi pedig őket ismét haza vittük, és igy az egész hét visitezésbe telt el. Még is derék az ilyen nagy család, mint a' Domahidi, oly jól mulattatják az embert, hogy észre se veszi mikor telik tőlle el a' nap, egyikbe vagy másikba más érdek van, egyik egy képen, másik más képen mulattat. Szebb napjaim közzé tartozik a' naményi; igen jól mulattam magam, pedig nem volt egy udvarló arszlán* is; – mert azt szokták a' lyányok mondani, hogy mindjárt hiányos a' mulatság csupán nőkkel 's ha nincs köztök fiatalember is. Én bizony nem találom ezt, 's mint Ilosvay Kati el mondhatom én is, hogy legjobban szeretem a' lyányokat, de nem minden lyányt. Most e' napokban oly édesen mulattam a' mivelt lelkü D. Máli szép beszélgetésén, 's a' Luise kellemes zongorázásánál hogy szinte féltem a' háborítástól. D. Málinál ismét figyelmessé lettem, hogy mily nemes és tiszta fényben tükrözi magát a' lélek miveltsége az emberi arczon, mily nyugodt dicső önérzet sugárzik ki e' szép fekete szemekből, mily beszédes arczkifejezés! Mindég az én kedves Lilám, az én elfelejthetetlen nevelőném jut eszembe rólla, ennél és amannál úgy tetszik nekem, mintha nagy bel küzdelmeket ért volna már, 's jutalmul a' nyugodt tiszta önismerést nyerte volna el, 's miután igy megesmerte önmagát, megelégszik lelke és szive erejével és ez önérzet vigasztalás és megnyugvás egyszersmind. Meg nem tudnám mondani, tisztelem e' vagy szeretem inkább őket.

De egy szomorú temetésen is voltunk ez alkalommal. Isák Lajosné megholt, tiz gyermeke maradt, többnyire önállástalanok, köztök négy leány. Meglátogattuk a' szegény leányokat, és nem állhattunk ellent kéréseiknek 's a' temetésen is megmaradtunk! Istenem, mily bus órák! látni e' siró szenvedő gyászosokat, kiknek csak egy vigasztaló szót se lehetett mondani, mert mi szó vigasztalná őket! Magamat képzeltem helyzetekbe, ha én is igy árva lennék, és sirtam oly keservesen hogy nem voltam képes eltitkolni. Szegény lyányok, istenem mily pótolhatatlan a' ti veszteségetek!

 

Junius 8.

Vasárnap reggel van. Maga a' természet ünnepelni látszik ma e' reggelt. Én is szivemben ünneplem azt. Épen most végzém imádkozásomat a' kertben. Minden szent vala elöttem; az ég tisztán borult el a' láthatár felett, olly tiszta kéken, hogy csak egy felhőcske sem homályosítá meg, minden örülni látszott körülem az életnek és e' reggelnek; a' zöld fák, rajtok az ingó lepkék, 's a' madarak, mellyek mind egyre repdestek és énekeltek a' lepkés fák körül, nem volt egy élő lény körütem melly nem örült, nem mozgott volna. Én elragadtattam ennyi öröm felett, tán soha sem jött az imádság olly igazán szivem mélyéből, mint most. A' lepkék és a' fák némán áldák teremtőjöket, nekem lelket, szívet, szavat adott istenem, hogy érezhetem, hogy felfoghatom áldásait, és szavakkal és könnyekkel is imádhatom a' véghetetlent. Oh és e' nagy isten, ki a' mindenségnek ura és őre, mennyi örömet ada nekem is már! mint ügyelt reám kisdedségem óta! – – Mindég elfogódom ha kisdedségemkori imádságaimra 's hitemre gondolok. Mikor valami játékom, könyvem vagy szalagom elveszett, vagy valami ollyan mit, hogy elveszett nem mertem senkinek mondani: keresés közben mindég mondtam a' „Miatyánkot” és ezt: „én istenem engedd hogy megleljem, hogy ne haragudjanak rám,” 's valahányszor így imádkoztam mindég megtaláltam mit kerestem. – Most reggeli templomra harangoznak, de én nem megyek templomba ma, olly zavartalan a' sok nép közt már nem imádkozhatnám mint a' kertbe. Most kimondhatatlanul jól érzem magam. Vasárnapibb ünnep napom nem lehet.

 

Junius 26.

Mamám férfi testvére* ma hagyott el bennünket két napi látogatása után. Lajos bácsi egy igen lelkes és szellemes ember, nagy hévvel beszélt az ország és Pest V. Megye gyüléseirül és Wesselényit melegen tiszteli. Meglátogatá ő apámmal ez utban b. Gilányi* gőzkazángyárát Szendnyén; mind apám mind ő nagy magasztalásokkal beszélnek b. Gilányiról 's gyáráról.

Lajos bácsi levelet hoza Pap Endrétől apámnak. Ő igen meleg barátja házunknak, levelei mindég szivesek apámhoz. Én nagyra becsülöm őt, mért forrón emlékszik ő Ferencz bátyámra a' felejthetlen rokonomra. És én előttem hogy megkedveltesse magát valaki elég ha Ferencz bácsiról tisztelve szeretve beszél. De nem hiuság ez, mikép férhetne hiuság szivemhez, ha a kedves elhunytra gondolok? – én szerettem őt, 's szeretem azt is, ki őt szereti.

 

Junius 30.

Tegnap Kölcsébe Ormos Péter* nevenapjának ünneplésén voltunk. Kicsiny de igen igen vegyes társaság volt együtt. K. Mihály bácsi a' napokba hozta haza Amália lányát a' kassai apáczák nevelő intézetéből, 's tegnap Kölcsébe volt vele. „Vér nem válik vizzé” mondja a' köz beszéd, – 's igazán. Amálit régen nem láttam, mert szülőink nem élnek barátságba* együtt 's én már elszoktam Amálitól. De mikor tegnap megláttam valami édes érzés szálla meg, felejtém a' többi vendégeket, csak őt öleltem és csókoltam, 's egész felvidultam vele, mert Kölcsébe igen rosz kedvvel mentem. Amáli nagyon szeretni való is. A' kolostori élet egészen megváltoztatá. Az ezelötti pajkos leány most csendes és szelid. Ő is nagy szeretettel közeledék felém, 's mi ketten, míg a' többi lyányok komoran ültek, táncz, és víg beszélgetések közt tölténk el a' napot együtt.

 

Julius 7.

Amálival sok szép időt töltünk együtt. Szülőink megengedék nekünk, hogy ne tudjunk semmit is ellenkező viszonyaikrul 's éljünk barátságban egymással, kedvesebbet nem adhatának vala ők nekünk. – És valóban mindkettőnknek jótékony ez engedelem. Mi egyforma idejüek vagyunk, mindenben megértjük egymást. Gyakran óhajtjuk, bár visza tudna szülőink közt is a' béke állani, mi még egyszer olly boldogok fognánk lenni. Ha a' sok pernek vége lenne, tán reménylhető volna azután a' béke is.

 

Julius 8.

Helmeczi Maritól egy levelet vettem. Igen zavartan ir nehány sort, mellynek semmi értelme nincs. Ő igen ellátszik foglalva lenni. Nekem még is kedves vala levele, mert emlékezetet mutat, 's én a' legkisebb emléket is örömmel fogadom.

 

Julius 14.

Csabai Vincze* egy fiatal tanuló igen sokat beszélt b. Wesselényiről, 's minden beszédével bizonyos kútfőre utalt. Többek közt ezt beszélé: B. Wess. Gräfenbergbe egy asztalnál ült egy napon, vele szemközt egy katona tiszt. A' katona Wess. elleneitől fel volt kérve, hogy bosszantsa őt, 's víjon meg vele, mert a' katona mint jó lövész vala esmeretes. Mindenféle gyalázó nevekkel 's anecdottokkal illette a' bárót, tettetvén magát mint ha nem esmerné azt, ki vele szemben ült. A' báró csendesen elhalgatja őt. Később ez óhajtását mondá: bár láthatná ő egyszer Wess. 's bár víhatna* meg vele; hogy meg mutathatná neki, mint szokott ő víni és győzni és halált adni ellenének. Ekkor állott eleibe a' báró, mondván, hogy ő vívni kész. – És víni mentek. – Szörnyen lövöldözött a' tiszt, de isten védé vala az ártatlant. Ő nem lőtt. De mikor látta hogy éltét akarja elveszteni, nem vagy érdemes az életre, monda és fejébe lőtte a' golyót. – Ez isten itélet volt, melly elhatározá, hogy az ártatlan győzzön. Isten előtt kedves ő.

 

Julius 15.

Pap Endre a' napokban küldött Posonyból levelet. Ő biztos hírlapunk. Irja, hogy aláirás után emlékoszlopot álittatnak* az ország rendei Ferencz bácsinak Pesten, melly maradandóul bizonyitsa az elhunyt érdemeit. Dicsőültünk' emléke még él a' szívekben.

 

Augusztus.

Barthos Paulinhoz levél: (leveleimet ő hozzá mindég meg szoktam tartani, minthogy az ővéi mindég igen szépek, meg akarom tudni melyik levelemre mit válaszolt:)

Édes Paulin! Hosszú ideje, hogy mindketten halgatunk, de én most megtöröm a' halgatást 's írok hozzád. És hidd el kedves barátném, örömmel teszem ezt, mert azokhoz szóllani kiket szívem szeret, nekem mindég öröm vala. Tenczer Lila gyakran szóll ekkép hozzám. Sorain azon szives gyengédség van elöntve, melly neki olly igen tulajdona. Én e' nemeslelkű leányhoz, gyermeki szeretettel és bizodalommal vonzódom most is. Ő nekem mindég tud tudósitást adni azok felől kik érdekelnek. Majd minden levelében tesz említést róllad is. Legközelebbiben mondja: miképen atyád halálával kebledben egy ür támadott, mellyet még nem pótolhatál ki. Oh kedvesem, ki potolhatlan a' te veszteséged, és bánatod mondhatatlanul nagy. Én fájdalmad egész mérhetetlenségét feltudom fogni és méltánylani. Boldog az, ki elhunyt kedvesért nem kesergett soha. Illy fájdalomban enyhületet és vigasztalást csak isten adhat, emberi ajak nem, 's mert én e' felől meg vagyok győzödve, azért nem szoktam vigasztalásokat mondani szenvedő kedveseimnek.

Édes Pauline, egy megszárított viráglevélkét küldök itt neked boldogult F. B.* sírhalmáról. Ugy vélem te kedvesen veended ez egyszerű kisded emléket azon sírról, mellynek lakóját te is szeretted. E' kis virág az ő hamvain virult fel. Én előttem az illy emlékek regényesen kedvesek, mert én mindennek emlékét, mi egykor kedves vala, legyen az bár egy rövid pillanat' emléke, hiven szoktam őrizni.

A' tiszteletre méltó W.…* Gräfenbergbe van, 's mint mondják szabadságban és elégülten. De nem képzelhetem, hogy kínosan ne érezné ő a' távollétet azon hazától épen most, mellyet olly sok szenvedés tett neki vala becsessé.

Szóljak e' enmagamról is édes Pauline? Én egyforma jó állapotban most remény és várás közt vagyok. Egyetlen testvéremet várom, ki pár hét mulva jön haza, oskolai szünidejét ithon töltendő. Képzelheted, mint vágyom ölelni a' kedves fiut. Isten veled édes Pauline. Vidd meg anyádnak kézcsókomat. Ölellek számtalanszor, 's ohajtom, bár mentene meg isten több szenvedéstől, 's bár tartanád meg szívedben emlékét barátnédnak.

 

Augusztus 9.

Karlovszky* egy pesti ügyvéd látogatásával örvendeztete meg bennünket; tegnap itt mulatott, 's ma reggel utazott el. Az időt mit társaságába tölték, szép időnek mondom. Ő egy igen jó mívelt ember. Mindenben a' mi jó és szép meleg részt vesz 's e' részvétnek szavakat is tud adni. Hazája sorsa méllyen fekszik szívén, 's így annak kitünőbb férfiait tudja méltánylani és tisztelni. Meglátogatá Ferencz bátyám sírhalmát, virágokat szedett róla, és igen elfogódva tért meg onnan. „A sír egyszerű” mondám neki, „de még is szent” viszonzá ő. Nekem igen kedvesen esett, hogy minden pesti barátaimról és ismerőseimről tudakozódhatám tőlle. Tenczeréknek és Bártfayéknak barátja ő, és Szemerééket, Selmecziéket is ismeri. Milly édes vala olly hoszú idő után mind ezekről bőven hallani! Wesselényiről sokat tudott. Ő Grefenbergbe egészségét már szinte egészen visza nyerte, 's szabadságban és elégedve van. A' vizgyógyásznál akkor midőn a' báró is odautazott épen nehán német uralkodó Herczeg is volt 's az ausztriai királyi házból is. Ezeknek Wesselényiről igen rosz képzeletek volt, 's mint megvalának lepetve midőn ő úgy lépett fel előttök mint egy nagy míveltségű és kedves társalkodó. Igen megkedvelték őt a' herczegek, 's örömest társalkodtak vele. Ah ki ne is lenne örömest ő vele.

 

Augusztus 23.

Hogy a' természet olthatatlan szerelemmel köté össze a' gyermeket és szülét, 's hogy ez érzelem a' legmiveletlenebb keblekben sem tagadja meg magát, ennek ma egy példáját láttam. Egy öreg jobbágynénk ma sirva beszéllé el hogy neki kilencz gyermekei közzül már csak kettő él, 's hogy mind akor haltak el mikor már anyák és apák voltak. Egy leányának ki legközelebb meghalt kislyánkája maradt, kiket ő tart. Anyjok' ruhájait nagy kimélettel őrzi az öreg, hogy mikor kiteritgeti azokat elöttök, mindég megemlékezzenek arra ki azt viselte. És inkább nehéz munkával keresi a' gyermekek ruházatját, mintsem anyjok ruháját elrontsa nekik.

 

Augustus 26.

[Részletek] Hugó' Notre-Dame-jából.

 

September 10.

Egy bús órám volt, melly bár mikép' vegyem is mindég szokatlan, mindég váratlan. Ma délbe testvéremmel valamin vitatkoztunk. Ő mint mindég szokott, szavaimnak nem adott hitelt, mire én igen keveset ügyeltem. De mikor Guszti a' leggúnyosabb arczal kinevete 's olly módon mit ő debreczeni szavával kibőgésnek szokott nevezni, rám visita, 's mikor apám és anyám kikre pillanték, kik azt véltem hogy megakadályoztatják őt a' csufolásban, nevettek, és engem intettek hogy halgassak – – – oh ekkor özönben törtek ki a' könnyük e' szemekből, azt hivém e' pillanatban, hogy egyedül vagyok és nincs senki aki szeretne, senki ki egy szót szólna érettem. Felálltam az asztaltól, mondhatatlan fájdalom fogott el, ah ugy szerettem volna kipanaszolni magamat valakinek, és nem mertem. Apám később a' mellékszobába inté Gusztit, mint hallám, hogy hagyna fel durvaságaival. 'S nehány percz mulva bejött ő hozzám, nehány szem szilvát, nehány szál virágot tett elömbe, és megölelt. És én, ki egy pillanattal azelőtt olly igen megsértve valék, nem tudtam már reá haragudni. Bár önmagától tette volna ő ez engesztelést! oh de ha apám szavára tette volna!

Ha másoknak beszéllném el ez esetet, tán igen kis oknak látszanék az nékiek fájdalomra és gyötrelemre; de a' fájdalom csak akkor fájdalom, ha a' szív annak veszi azt, valamint a' gyönyörérzelmet is csak ez fejtheti meg, 's mindeniknek okát csak ő maga értheti. Nékem minden szeretetlenség igen nehéz, tán azért mivel e' sziv, e' lélek olly palástolatlan mondhatlan szeretettel öleli minden kedvesét, és olly igen reményli, várja a' viszonzást. Nekem ezt a' Gusztit sok apró szenvedés tette kedvessé kisded gyermekkorunkba még. Emlékezem: hogy tanítónk néhányszor megverte 's én mindég olly kínosan szenvedtem a' szánásban, hogy tanitónk gyakran éjjeket viraszta fenn mellettem vigasztalni. Guszti csakhamar észre vette gyengeségemet, 's játékot üzött belölle. De alig lehettünk ekkor még ő hét én nyolcz évesek. Gyakran ha anyánk ithon hagyott bennünket, félnapig is rejtegeté magát elöttem, és elhalgatá, hogy sirva jajgatva és kétségbeesve keresem a' kútba, vizbe, 's más veszélyes helyeken. 'S mikor elunta a' rejtödzést, nevetve jött elömbe. Ő engem nem szerete úgy soha, mint én őt. Bár szeretne!

 

September 12.

Goethe Werthere nekem igen tetszik, pedig, midőn a' szerencsétlen ifjú szenvedéseit olvasom, és vele sírok, azt óhajtom bár ne kezdtem volna azt olvasni. Olly ifjú mint Werther kevés lehet. Olly gazdag kebellel millyennel ő birhatott, egy országot tudott volna boldogítani. De a' sors ellene vala neki, és azt ki által egyedül tudott volna boldog lenni, rendelte, elsülyjesztésére 's kétségbeejtésére. Olly határtalan szerelem egyetlen lényhez csak olly kebelben támadhat mint az ővé. És e' kebelt nem tehetem, hogy ne csudáljam és szeressem. Werther szenvedett, de nem busíta másokat, ön keblében forrott ki minden indulatja, minden sejtése. Keble egy tenger volt, melly magányosan küzködött, de csak ön emberét boldogítá, minő felséges szinben adja őt fel Goethe!

[Részletek] Goethe' Wertheréből.

 

September 26.

[Részletek] Hugó Notre Damejabul.

 

October' 4.

Mikor a' napokban a' szathmári vásáron voltunk, egy ház alatt képeket aggatott fel egy vándorképáros. Sorra nézénk a' képeket, megpillantánk egy Wesselényit. „Hogy ad egy Wesselényit?” kérdé Mamám a' németet. „Két huszas” felelé ő. „Két huszas? kérdé ismét mamám – e' szörnyű drágaság, egy Wesselényi két huszas – mondá tréfálva még. „Igen de Wesselényi” – viszonzá az áros felaprehendálva*, mintha meg lett volna sértve, hogy nincs méltányolva a' drága kép, mintha érezte volna annak nagy becsét.

Én csak azért nem megyek városokra örömest, mert hogy mindenfelől utba kerülnek a' sok koldusok, a' legnyomorultabb alakban és rongyokban. És igen rosz érzés támad bennem látásoknál, mert lehetetlen ennyi nyomorultat felsegélni, csak legkissebbé is; 's hányan vagynak, kik egynek sem adnak semmit! Egy koldus család igen elbusita most is. Férj és nő kezet fogva jártak fel 's alá, utánok három kis fiok, a' férj világtalan, a' nő béna vala, a' gyermekek pedig igen aprók. Rezgő mély hangon énekelt egy német koldus éneket az atya, az anya kiséré azt, a' gyermekek utánnok sipokkal. Szívfagylaló érzés volt ennyi nyomorút együtt látni! Mikor kezébe adám az anyának a' – – – – – – kis alamisnát, egy áldással köszönte meg, 's ez igen jól esett nekem. Sokan mentek el a' koldus háznép mellett csinosan öltözve, anélkül hogy ügyeltek volna arra, csak egy parasztot láték még nekik valamit nyujtani. Ez tán tudta már, mit tesz szenvedni. – – Különös az, hogy ha költeményekben olvassuk a' nyomort, hol a' költő mindenkép' igyekszik annak való szint adni, keserű könnyekkel szánakozunk a' szerencsétlenen, 's mikor valóban elöttünk áll az inség, alig lelhetünk csak sóhajt is számokra. 'S hányan nem gunyolják meg azt! –

 

October 12.

Ismét egy öröm, mellyhez hasonlót ritkán élhetni. Kende Lajos ma érkezett haza austriai utazásából, 's nekem Gräfenbergből B. Wesselényitől egy levelet hozott. – – Egy kedves, megbecsülhetetlen levelet! Alig hiheték szemeimnek midőn a' levél végén a' kedves nevet olvasám. És még is az ő neve vala az! Én mondhatatlanul örültem és ajkam nem tudott egy szócskát lelni, melly megmondja, hogy örvendem, de szemeim egy pár könnyel áldoztak a' szép órában. Olly váratlan – várni nem mert – vala e' levél, olly kedvesen meglepő azért! Ő „kedves ifjú barátnéjának” nevez, – szebb czimet magam se adhattam volna enmagamnak – egy üdvözletet mond Ferencz bátyám árnyékának, – emléke elhúnyt hű barátjának, szent ő elötte. – O az övé is az nekem! – Bár igen kicsiny vagyok ellenében a' tisztelt férfinak, feltudom az Ő nagyságát fogni – és hála nemtőmnek, hogy feltudom, érezhetem azt! – Büszkélkedem levelében, hogy emlékébe' tartá emlékemet, és hogy barátomnak mondja magát. – Gräfenbergben ő elégedett 's egészsége javult, még a telet ott ohajtja, ott remélli tölteni. Ah bár adná még az ég ez ohajtását! Fogsága igy lágy lenne. - Én is felelni, irni fogok neki, megköszönöm jóságát, de hol lelek szavakat erre, – ha az ember annyit tudna beszélni, mint érezni! –

 

October 13.

Pap Endre is irt apámnak. Ő egy igen jó meleg barátja látszik lenni apámnak – és talán ő ollyan is millyennek látszik, és szereti apámat. Pap Endrének igen szép lelkülete van, és magasztos érzelmei. Ki őt közelről ismeri, lehetetlen nem becsülnie. Még nem tudok idegen embert, kit apám – ki rendesen igen komoly 's keveset tart az emberek felől, – annyira szeretett volna mint őt, 's annyit várt, reméllt volna belőlle, mint Pap Endréből.

 

October 20.

Most jöttünk elő a' Váraljai szüretrül. Azon három nap mit ott tölténk egy valóságos élvezet volt. El-ki nézni a' hegyrül a' messze láthatárba, hogy a' szem káprázik e' messzeség nézetében, 's a' lélek és szív űdűl a' tündér vidék felett, melly a' szem előtt elterül – valóban mondhatlan gyönyör! Napjába négyszer is felmentem a hegyre, honnan legszebb volt a' kilátás. És néztem és örültem. A' hegy lábai alatt egy nagy sík völgy terül el, két felöl magas hegyektől rekesztve, egyike ezeknek szöllő termő, másika sűrű erdős. Távolabb az érdekes Erdély' hegyeit láthatni. Egy felől pedig nyilás van, 's a' tekintet egy messzeségbe révedez el mellynek végét csak a' lehajló egek látszanak tenni. A' völgyön több apró patakok és tavak csillámlanak 's az erdélyi hegyek felé a' szamos nyúlik el, – mint egy ezüst kígyódzó út. Partjai körül a' szántó földek és rétek 's legkellemesb őszi tarkaságban. Itt ott egy liget, egy fa sárga levéllel, egy magános regényes kis ház, egy fejér torony, barna faluban. – Egyik oldalon a' meggyesi vár fehérlik, sok apró tornyokkal 's kettős fedellel. Most a' várat a' Wesselényi bárók 's Teleky grófok bírják, régen mind gyakran beszélli apám, Lónyai Anna, Keményné* védte azt a' törökök ellen. Tetemei a' vár sírtermeiben nyugszanak réz kopórsóban. A' vár régen aranyos bástyájú volt, 's innen vette a' falu is, melyben áll, az Aranyos-Meggyes nevet. Hajdan váraljának is volt vára. Sánczai látszanak még. Meg víhatlan erősség volt ez, 's mind a' törökök mind más ellenek hasztalanul próbálák bevenni. Az utolsó vár úr egy bátor vitéz úr vala. Nője mellette szép és eszes. Egy vigadalomban a' vár asszonya megszeret egy ifjú férfit, ki férjének félelmes ellene volt. A' nő tudta ezt. Hős férjét kit edig szerete most meggyülölte. Mostani lovagja esküt tesz neki, hogy ha a' vár titkait elárulja és eszköz leend annak meggyőzésénél, férjétől megszabaditja, 's nőül vévén a' legdusabb 's hatalmasabb asszonnyá teszi. A' nő othon hizeleg a' jó férj körül, mig kitudja melyik oldala a' várnak leggyengébb, 's mily ostromtól lehet azt leginkább félteni. Mindent meg ír kedvesének az áruló nő, 's ez harmad napra véletlenül, mikor a' várban minden vigadott, megtámadja azt 's beront az udvarba. Az Ur, ellátja az árulást, ellátja hogy már nincs menekülhetés a' számtalan ellen közül, és elhatározza, nőjét egy csak tőlle esmért biztos uton át megmenteni, és – vitézen elhalni. A' Vár-asszony ablakairól nézte épen a' viadalt, mikor a' nemes ur belépett hozzá, 's esdekelve kérte hogy kövesse őt, 's szabaduljon meg. Összeborzadt ez ajánlatnál a' hölgy. Most érzé vétke szörnyűségét, 's lelkiesmérete nem talált egy vigasztalást is. Térdein valla meg mindent, 's mielőtt ez magához térne bámulatából az ablakhoz, 's onnan a' sánczba rohan. A' szerencsétlen ur kétségbeesve, és vadon futott ki a' teremből – harczolt és – elesett. A' várat pedig elégeté a' győző, 's kincseit kirablá, de voltak rejtett kincsek is a' vár pinczéjében, 's ezeket azóta a' hűtlen nő gonosz szelleme őrzi, 's ollykor-olykor kinlódási közt jajgat és sír a' sánczba. Többen áskáltak már a' vár hellyén kincset keresvén, de az áruló nő lelke olly hatalmasan őrzi ezt, hogy lehetetlen valamit találni. E' monda a' váraljai nép közt él, 's már több szüretkor hallám azt a' vinczellérnétől beszélni.

 

October 26.

Apám kedvünkért a' musalyi szüretre is elvitt bennünket. Utközbe egy utazó erdélyi urral beszélgettünk, ki székely 's Három székre való, 's Munkácsra megy peres dolgai végett, és mint mondá erősen siet.

 

November 2.

Gusztit tegnap vitte apám Debreczenbe be a' szünidő után oskolába. Én és anyám ismét megsirattuk őt 's igen keservesen. Ő is könnyezett. Most is olly igen bajos volt tőlle elválnunk. Este felé Kölcsébe mentünk nagy esőben elszórodás véget 's ma este jöttünk vissza.

János bácsi is bevitte Náczit Debreczenbe, 's onnan Pestre megyen Mari lányát haza hozandó. Leveleket küldék tölle. B. Wesselényinek e' levelet: „Nagyságos Báró Ur! Ismét bátorkodom egy levélkét intézni Nagyságodhoz, minthogy megbecsülhetetlen levele által felhatalmazva érzem magam erre. Az a' pillanat, mikor Kende Lajos rokonom kezemhez juttatá azt, egyike vala életem legszebbjeinek. Emléke egy édes boldogító emlék marad, melly nem fog soha elenyészni. És ha majd hosszú idő után is meg-meg jelen az lelkemnek, azon érzelmet varásolja vissza melly akkor olly mondhatatlan öröm vala. Nincs szó, melly elég köszönetet tudna mondani Nagysád kegyéért, és kifejezhetni a' mélly hála- és tisztelet érzelmeket, mellyek szünetlenül élni fognak kebelemben. Méltóztassék Nagyságod elfogadni hálám' köszönetét üdvözletéért, mit nekem üzen átadni azon sírnál, melly szent a' Kölcseyek előtt. Örvendem hogy nekem jutott a' szerencse, megköszönni rokonaim nevében is ez üdvözletet, mert tudtam én mennyire kedves és becses volt boldogult bátyámnak Nagysád szeretete. »Hogy a' részvét mindég jól esik« Nagysádtól hallám egyszer mondani. Emlékembe tartám e' szavakat 's azon reményben, hogy az enyémet sem veendi Nagysád kedvetlenül jelentem most ki az őszinte meleg részvétet, mit egészsége javulása 's átaljába minden sorsa felett érzek. Az ég még bizonyosan meg hagyja érnünk, hogy egészen szép és boldog leend az. Legyen kegyes Nagysád megengedni, hogy kijelentsem szülőim legvalóbb tiszteleteit és elfogadni a' bizonyítást, miképen a' Nagys. Báró úrnak legmélyebb tisztelője K. A.”

János Bácsi két hét mulva véli haza jöttét. Én alig várom, hogy láthassam Marit és kibeszélhessem vele magam. Mi alkalmasint jól fogjuk egymást érteni, mivel egy nevelőben egyformán neveltettünk, 's egyforma szokásokat és véleményeket vettünk be. – Adná az ég!

 

December 16.

Szinte öt hete, miolta itt Vajnákhon vagyunk, 's olly jól töltjük időnket, hogy a' ki Máramarost csak híribül ismeri, alig hiheti el. Közönségesen azt hiszik a' külsőbb Vármegyék a' társokrul, hogy vad 's tájai inkább vadonak, mellyeket ha egyelőre csudálunk is, szép emléket nem hagynak magok után. Azonban milly édesen lesz az ember meglepetve, midőn a' komor vad tájak helyett a' legtündéribb vidék tün fel elébe. A' bérczek magasan és még is szelíden nyulnak el 's a' legkellemesb változásokat mutatják. A' legmagasbak örök hóval vannak fedve mig alattok az alacsonyabbak kékellenek. A' mi lakásunk egyike Máramaros legszebb helyeinek. E' falu egy téres völgyben fekszik, melly magos szép hegyekkel van kerítve, de egy felől nyilás esik, 's mint egy kapu áll e' nyilás két hegy között, 's mellette a' huszti vár romjai látszanak. Házunkból, melly a' falu végén áll, legszebb a' kilátás, udvarunk egyik felén egy csörgő vizecske foly, túl rajta fák, és egy kis falu, regényesen elszórt házaival, 's hoszú vékony tornyával. Néhány év előtt valóban kies volt itt egész udvar és kert, hogy minden látogatójának megnyerte kedvét, de az árvizek később annyira elrontották, hogy csak kevés nyomai látszanak még a' hajdani szépségnek 's csinosságnak. Nem lehet hogy ne fájlaljuk e' veszteséget. Igen nagy bosszuságomra van hogy az orosz nyelvet nem tudom megtanulni, de olly durva is ez, hogy mig egy különös czifra szót megtanulok, tizet zavarok ösze 's felejtek el. A' nép maga is igen durva. Kár hogy e' tündér tájakat miveltebb nép nem lakja. – Ki tudna e' tájak szépségiről eleget beszélni! –

Ha a' pórnép durva is, az uraságok közt vannak igen jelesek 's sokan közülök mindenki becsülését kiérdemelnék. Örömre nehánnyal megesmerkedhetém most, és ez esmeretség és társalkodás egyik oka még, hogy olly örömest vagyok itt. Igen szives barátsággal viseltetik szülőimhez Pogány Károly háza 's e' háznak barátai is: több évbe voltunk nálla 's ők is mi nállunk. Tegnap megesmerkedtünk nálla Asztalos Pál* – K. tanácsossal, ki többször volt országgyülési követ, hol Ferencz bácsit megismerni tanulta és szerette is. Én is vonzalmat érzék ő iránta ezek hallásánál. Ő igen keveset látszott egyelőre rám ügyelni, de midőn Pogányék emliték előtte hogy b. Wesselényi levelére méltatott, mindjárt hoszasan és figyelemmel néze rám, 's mellém ülvén beszédet kezde és folytata velem. Oh nekem olly jól esett hogy épen az tett elötte érdekessé mi én elöttem legérdekesebb és becsesebb.

Örülök hogy Borbély Marival* Kormoss Sándornéval is ismeretséget kötheték.

Egy gyásztiszteleten is kellett ez alkalommal lennünk. Egy rokonunk Darvay Dánielné* megholt 's e' hónap 10dikén tétetett sirba. Alig ismertem őt, még is megrázkódtata halála. Minthogy a' faluba történt, mi is elmentünk a' végtiszteletet megtenni, mi bár az atyafiaknak szomorú kötelességök, mi örömest mellőzzük el, hol lehet, mert több napjainkat elbúsítja az. Két gyermeke könnyezé a' jó anyát, egy fiatal nő és egy ifjú ember, a' harmadik nem tudá még az iszonyú veszteséget, minthogy távol, Erdélybe él férjével 's még nem tudaták vele azt. Az árva nő fennhangon zokoga, mig egyszer férje, ki csak most érkezett a' halottas házhoz, belépvén hozzá őt annyira megvigasztalta, hogy mikor anyját eltemették, 's nem maradt olly tárgy körüle, mi őt reá emlékeztetné, az egész estet vidámon tölté.

Egy igen eredeti emberrel jöttünk ösze a' temetésen. Darvay Péter volt ez, mellékneve a' „gazdag.” Őt atya nem nevelteté 's csak későbben ön magától tanult olvasni is meg. De hogy ha természetes esze kimiveltetett volna, nagy ember válhata belőle. Sok elménczkedésivel mulatá a' társaságot, mellynek élénkségét ő adá meg.

Látogatójink mindig rendesen vagynak 's így az itt mulatás valóban mulatás.

Holnap után haza indulunk. Én vágyom ismét látni a' kedves Csekét. De vágyom most végre félre tenni e' naplót, minthogy késő este van.

 

[1840.]

Február 12.

Miolta Vajnághról haza jöttünk, egy szót sem irtam e' lapokra pedig olly sok történt az olta körültem, és belsőmben, a' mellyről számot kellett volna itt adnom, és még is halgattam.

Mikor haza érkeztünk, Marit János bátyám' leányát már itthon találtam, ő nehány nappal azelőtt jött elő Pestrül a' nevelőbül. Mondhatatlan reménnyel vártam őt én! mennyi szép órát képzeltem vele tölteni, mint vágytam látni 's ölelni őt! És hogyan is ne? Én ki az idegennek is örültem, ki az idegent is szerettem mindég, hogy ne örültem vólna százszor inkább néki, hogy ne szerettem volna százszor inkább őt, ki szinte testvérem? És ő engem váltott fel ugyan azon egy nevelőbe, esmerte azokat, kiket én esmertem, 's társalkodott velek. A' legbizalmasabb beszélgetéseket gondolám vele. Rég vártam már olly barátnéra, ki velem egyforma korú, 's érzelmű legyen, kinek én szívem kivánata szerént mondhassam el óhajtásimat, érzelmeimet, 's ki engem mindenben megértsen, ugy mint én gondolom, 's ki engem szeressen, kit én viszont megérthessek. 'S kit is képzelhettem volna mást, illyennek mint őt? – Midőn megérkeztünk, nem soká hagya maga után várni, mert pár óra után meglátogata. Örömtől könnyeztek szemeim, midőn belépett, soká tartám megölelve, 's csókoltam őt. Ő is mosolyga, ő is csókolt, de nagyon nem látszott örülni, – ő mindég is csendesebb természetű vala nállamnál. Egy pár óráig beszélgeténk, és rég nem telt el időm olly hamar, 's olly kedvesen. Kimondhatatlan jól érzém magam. Alig vártam minden nap a' pillanatot mikor vele lehessek, 's ő is sokat és huzamosan mulata nállam. Szülőim is örvendtek együttlétünk felett, mert Marit a' szeretet mellett szánták is, mivel anyátlan árva. Igy tartott ez pár hétig talán. Pap Endre ez idő alatt valami nagy vidámságot vett észre rajtam, melly eddig nem volt olly nagy mértékü talán. Azonban, mintha valamelly ármányos szellem irigylette volna e' boldog barátságot, Mari elvonulóbb, hidegebb, tartózkodobb és titkolodzó, igen, titkolozóbb kezde lenni. 'S több izbe vevém észre, hogy örömest kerül. A' legkeserübb fájdalom lett e' csalódás következése. Egy hét elmult, mig ismét meglátogata, és szavai hozzám majd meg fagytak a' hidegségtől. Anyám szánt engemet, én a' legrosszabb kedvü 's legbusabb érzelmű voltam. Én szerettem volna látni, ki lett volna máskép e' helyzetbe?

Bár látjuk egymást ollykor, ollykor, 's sokszor minden nap is, még sem történik ez annyiszor mint máskor. Oh istenem! adj nekem egy olly barátnét, ki engem ugy tudna szeretni, mint én őt. Vagy változtasd meg mostani viszonyunkat Marival 's tedd nekem őt illy barátnémmá! De én már előző is voltam ő iránta!

 

Február 15.

E' hónap elején voltunk mi három Kölcsey leányok elősször bálba. Majd el is mulasztanám e' nevezetes körülményről beszélni. Két héttel a' bál elött már nem volt szünete a' készülődésnek, a' sok varrás- és igazitásoknak. És soha sem tudám megunni e' foglalatosságot, egész létemnek szünteleni élénkséget ada az, 's mindég ujabb örömmel 's türelemmel tevém azt. Végre elérkezett a' várván várt nap mellyen indulni kellett, 's elkészült a' fejér atlasz ruha, mellyben megjelennem kellett. A' legrosszabb ut többször megbánatá velem ugyan a' bálozást szavakban de – csak szavakban. Szathmárra a' bálas városba érkeztünkkor mindjárt ujra kezdődött a' készülődés az öltözködés. Csak most látám, milly adagja van a' hiuságnak nállunk leányoknál. Minden szalag felett a' ruhán, 's minden virág levélke felett a' fejre illesztésnél, nagy, hosszas tanácskozás tartatott. Szóval mi leányok mindent elkövettünk, hogy az első bálba jól nézhessünk ki. – Midőn a' ki világított feltükrözött terembe léptünk, még csak kevesen voltak begyülve a' nőkbül, de férfiak már igen számosan. Remegve szívdobogva mentem be. Megzendült most a' musika, 's mi hárman szinte egyszerre kezdők el a' tántzot. Némellyek egyelőre némi jelét vevék észre rajtam a' remegésnek, 's én magam is érzém, hogy csak később bátorodék fel. Másik két társnémmal nem történt ez mint mondák. Én nem tudom, miért épen én velem?

Igen sokat tánczolék, 's bár lábaim gyakran majd össze rogytak, mindég a' legnagyobb gyönyörrel. Én szeretem a' tánczot, nem azért, hogy dicsősség leányoknak tánczolni, 's az elmellőztetés szégyen, hanem szeretem, mert nekem mulatság, 's – mert az jó és édes érzést csinál. – És valóban, van is valami a' tánczban, melly olly jól esik, minden fáradás, és lankadás mellett is, van a' felhevülésben és utána valami, melly kellemes. Azért e', mert mulatság, vagy valamelly varás hatással van csakugyan az érzelmekre, – nem tudom, – de most csak emléke is örvendeztet.

 

Augustus 18.

Szinte öt hónapja hogy nem is szóllottam e' lapokhoz, 's most midőn olly hosszu idő után ismét kezembe veszem naplócskámat, és felszámlálom a' hónapokat, mellyekbe még csak meg se tekintém, alig hihetem el, hogy olly soká halgattam. Ha mentegetödznöm kellene napló-barátném előtt, nem tudom, miként fognám azt tehetni. Nékem gyakran olly sok mondani valóm volna neki, de épen mivel ollyan igen sok, nem merem elkezdeni, 's igy csak ritkán, 's amint veszem észre mindég ritkábban vehet tőllem egy két szót.

Ez öt hónap mint egy gondolat, olly hamar tünt el tőllem. Észrevétlenül borult be zölddel kert és mező, 's felváltá a' nyár, és már ez röppenő félben van. Illy észrevétlenül lett a' gyermekbül leányka, illy hamar felváltá egyik korszak a' másikat. És én nem aggódom az idő illy gyors haladta felett. Minden év, – és korszaknak megadá az ég külön külön gyönyöreit, én érzem és tapasztalom ezt, de egyik időszak sem enyészhetik el, borús napok nélkül. Most, e' pillanatban érzem ezt is, midőn gyermekségem napjai egyszerre eszembe jutának az idő hamar haladtánál. Mikor Pestre vittek szülőim, még kis gyermek voltam, vidám, de ki egy szónál is zavart és szótlan tudott lenni, kinek érzelmei ingerlékenyek és fogékonyak voltak minden eránt a' mi lágyan és szeliden hatott reájuk és ki véghetetlen szeretettel fügött szive kedvesein. Illyen volt a' gyermek mikor Pestre olly mesze vitetett szülőitől, neveltetés végett. Midőn elhagyták az idegenbe, egy darabig nem birá felfogni az elválás iszonyu fájdalmait, mintegy szokni kellett egy ideig a' szívnek e' még soha nem ismert érzelemhez. De mikor végre elfordítá szemeit a' helyről hol a' kedves anya 's apa eltüntek, 's mikor ismét látni vélé a' könnyeket mellyek arczaikon lehullottak, akkor megeredének könnyei, akkor érezé, milly kínos lehet örökre elválni, 's véghetetlen lett fájdalma, 's alig birá meg azt. Minden arcz, minden mosoly, minden szó oly idegen vala elötte, hogy el se beszélheté otthoni örömeit játékait apró foglalatosságait. Három hoszú hétig tartott e' kínos fájdalom, ez idő alatt Bártfayné és Tenczer Lilla nevelőném vígasztaló angyalok valának. Ez idő örökre felejthetetlen marad nekem, mert ez volt legelső nagy szenvedésem. Lassankint ismerősökké váltak az idegen arczok és szavak, lassanként vigasztalódtam én is, a' gyermek. Ez új emberek is kedvesek lettenek. A' nevendék társnék is ugy tudtak mulatni örvendni mint az othoni gyermekek, ollyan játékaik voltak, csak hogy még kedvesebbek lettek ezek mert rendes foglalatosságot követtek. Boldog voltam mint othon. Othon boldoggá tudott tenni egy báb is, egy uj czifra fedelű könyv, egy uj ruha is. Legfőbb mulatságom bábozás volt. 'S örömöm és gyönyöröm ebbe és ilyesekbe képzelhetlen sok volt.

Oly jól esik e' korról és bábörömeiről gondolkozni és beszélni. Két évig voltam Pesten, három éve hogy haza jöttem, az olta sok megváltozott!

A' bábok Pesten maradtak, ithon nem csináltam ujakat már. Örömöm 's gyönyörim mások lettek. E' korszak nem alábbvaló a' másiknál. Miolta nem bábozom, három nagy fájdalmam volt, első Ferencz bácsim halála, másik testvéremtöli elválás, mikor először oskolába vitték, harmadik B. Wesselényi elfogatása. Az elsőt lassanként elgyengiti az idő, a' másikat egészen megenyhité egy levél Gusztitól, melly mutatá, hogy távolban jól érzi magát, 's azon meggyőződés hogy az elválás nem hosszú, a' harmadikon segíte az idő, 's annak tudása, hogy a' nemes fogoly később csak névvel volt az, 's még később egészen szabad.

Oh én szép korom! Egy ismerősöm egyszer azt mondá, hogy én örömre és boldogságra vagyok teremtve. Érzem igaza volt. Multam- és jelenemmel elégedett vagyok 's lehetek e' boldogtalan, mikor annyi sok hajlam van szivemben is a boldogságra! Nekem az élet egy nagy virágkert, kies fás utakkal és mulató helyekkel. Jövendőm is csak ez utakon képzelhetem mindég. Midőn ollykor, csendes órákon, eszembe jut a' jövendő, sohasem látja azt képzetem másnak, mint dusnak szépségben, 's ha néha akadályok és vészek támadnak a' képzet előtt, csak felhőcskék azok, mellyek enyészte után még szebb színbe virítnak a' virágok éltem kertjébe. Valjon lehet e' idő egykor midőn lehajolnak e' virágok, valjon jöhet e' olly nap éltem nyarába, melly el száritsa őket?

Oh e' gondolat még sejditésnek se jó!

Istenem! ki nekem gyermekségemben mindég szerető atyám valál, ki felneveltél és megőriztél eddig olly sok veszélyektől, ki annyiszor meghalgatád és teljesitéd, mit mint gyermek és leányka könyörögtem tőlled, oh őrizz meg ezentul is ez élet veszélyitől! Tegyed, én istenem, hogy éltem ne váljon soha unalmas teherré, öntözd kegyelmed harmatjával éltem virágait, hogy illatjok által boldogulva, magasztalhasson e' szív Téged! Fogadjad gyermeked hálaadását kegyes tekintettel, mind azon jóért, mit adál bő kezeddel néki, minden nemes érzelemért, mely e' szívben felgerjedt, minden szép lángért, mellyet a' jóért felgyujtál valaha benne, minden fohászom és esdeklésem meghalgatásáért, mit gyermeki bizalomban bocsáték eged felé, jó atyám, én magamért és lelkem kedveseiért!

Te teremtéd e' szívet, én istenem, te töltél lángot belé, hogy éljen és érezzen hatalmadból, te költél benne érzelmeket és ohajtásokat, oh halgasd meg ezentul is könyörgéseit, mellyek méllyéről jönek elődbe, és fogadjad kegyesen hálaadásait!

 

Augustus 19.

Végig olvasám mit tegnap irtam e' lapokra 's csudálkozom, milly soká mulaték élet koraim elgondoltánál, 's mint nem resteltem annyit irni tennap öt hónap után.

Tegnap Báró Perényi 'Sigmond* volt itt, Csekén 's meglátogatá Ferencz bácsim sirját. Azt mondák, Wesselényi b. is vele volt, de később látók hogy ez nem volt igaz. Él bennem a' remény, hogyha ő egyszer Csekén lessz, nem lehet, hogy én ne lássam. Sokan látogatják bátyám sirját, igen sajnálom hogy rosz állapotba tartatik.

 

Augustus 23.

Hugó V. drámáit olvasgatom ollykor olykor mikor időm van rá. Az a' melegség melly minden során van, elfelejteti velem egy részét szívtépő kegyetlenkedéseinek: Le roi s'amuse drámájából.

Marion du Lorme-ból.

Hernaniból. [Részletek.]

 

Augustus.

Ma egy igen hasznos tanuságot engedett Isten szereznünk, nekem és Kölcsey Marinak. Anyám kiment délután a' kendernyövő munkásait megnézni, mi is Marival kimenénk vele. A' kender mellett egy darab tengeri föld is volt, nem a' mienk, de mit mi csak későbben tudánk meg. Mig anyám a' munkások közt forgott, addig Mari és én a' tengeri közt járkáltunk. Egy szép cső öttlött szemébe Marinak, 's le akará tőrni, én figyelmeztetém hogy bár miénknek gyanítom a' földet ne bántanók, mivel vétek lesz hír nélkül azt tenni. „Hiszen ha nem a' tiétek is, felteszem mondá ő, az semmi, a' miénkből is letőr más többet is.” Mindketten megvigasztalódánk, 's letörénk egy egy csőt. „Mellyiköjöket zálogoljam már meg a' kisasszonyoknak?” elkiáltá magát e' pillanatban a' csősz mellettünk, 's mi elhalványodtunk 's alig biránk megállani. „Kié e' föld, nem a' miénk?” kérdem reszketve a' csőszt, 's odanyujtám neki a' tengerit: „az mindegy csak hajitsák el messze, hogy meg ne lássa más,” mondá ő, 's anyámhoz kisért bennünket. Milly nyomban büntete Isten bennünket, kártételünkért, 's milly hálával tartozunk neki, hogy megóvott ez által más illy tettül! Ily beszéd közt jöttünk haza, de a' faluba nem merénk feltekinteni szégyenletünkbe.

 

[1841.]

December 1.

Egy éve elmult már, miolta nem irtam naplómban; miolta nem adok számot magamnak érzeményeimről, gondolataimról, 's azon körülményekről, miknek hatása volt reám. Voltak óráim, mikor érzék bizonyos szükséget naplót irni, de majd ismét legyőzém e' vágyát szívemnek. És ez gyakran történt igy. De ma olly igen megszálott e' vágy, hogy elhatározám magamat ismét feljegyezni némely gondolataimat 's tárgyakat. Ma e' vágy elöbbi naplóm olvasásánál ébredt fel bennem, mert szép napjaim láttánál, mellyeket ott leirva találék, édesen ragadt el az emlékezet, 's visza varáslá azokat, és azon örömet, mit akkor éreztem, mikor estve leirám az azon napon történteket. Illyenkor kétszeresen kedvesek valának nekem az illy pillanatok, mert mintegy ujra érzék mindent, mit leirtam 's mert gyönyörködve tekintheték a' betükre, mellyek évek mulva is elbeszélik az a' napi örömeimet, 's viszabájolnak a' multba és segitik emlékezetemet. 'S mi édes az emlékezet! – Oh ezt jól tudom én kinek olly szép emlékeim vagynak. Elgondoltam: mi jó lesz ezután is feljegyezni ezután is az illy napokat, hogy majd később többnek legyen okom örülni. Én ma a' derült napok emlékezeténél kivántam meg a' napló folytatást, de azért nemcsak ezeket fogom feljegyezni, hanem azokat is, mellyek kedvetlen, és keserű hatással lesznek szívemre. Ezelött is igy tettem ezt. Napfényt és esőt egyenlően isten küldi gyermekeire 's nekik hálásan fogadni kell mindent az ő kezéből, én elesmérem ezt. A' fájdalomnak is meg van emléke.

Ő a' ki fájdalmat és bánatot ád, elég hatalmas vigasztalni is!

De mi tarta visza, olly soká visza naplómtul? – ezt méltán kérdem önmagamtól. Oh igen különös az emberi kebel, 's azoknak kik azt mondják, hogy gyakran egy szó mit valaki gondtalanul kiejt, 's mi azt megrenditi, 's hatva esett reá, soknak lesz következménye. Az én naplóirásomat egyszer egy rokonom időtöltésnek nevezé, 's elmosolyoda. Többen is mosolygának felette, 's voltak kik mindenre bármit mondtak igy szóllottak: ezt ird fel naplódban!

Bizony, bizony, nem jól cselekszenek azok, kik mivel már éltök szép ifjú korát tul élték, gunyosan és hidegen néznek azoknak, kik még e' korban élnek, érzelmeire és apró törekvéseire. Illyenkor nem csuda ha elkeseredik az ekkép félreértett, 's ha lemond mind arról mit addig jónak és szépnek tartott, 's mi őt, mivel annak tartotta, boldogítá. Tudnák ők csak egy gunyos tekintetök, mennyi szivzajgásnak lesz oka, 's mennyi néma kérdezősködésnek ollyanokról, miket már egyszer nevelőink megtanitának nekünk, 's miket végre elismerénk. Ha ők ezt tudnák, ha viszagondolnának az időre, midőn mind ez nekik is roszul esett, bizonyosan nem fognák ezt tenni, – mert hiszen ők is voltak gyermekek és fiatalok!

De én már feltettem most már nem tudom hányadikszor, hogy az illyesekre nem ügyelek többé hanem teszem azt mit jónak találok, 's mi jól esik.

 

December 6.

Báró Wesselényi Miklós nemcsak Magyarországon, hanem már Erdélybe is szabad! ez egy nehány szóban nékem igen nagy öröm van kifejezve. Kimondhatatlan és kimutathatatlan ez öröm! Rég tudom már szabad ő, 's rég örzöm örömemet. Legyen hála, forró őszinte hála Tenéked kegyelmedért legfelségesebb Jóltevő! Fogadjad keggyel az én gyenge hálámat, mit tudom, sokan bocsátnak fel tehozzád most ő érte. Én nem tudok elég szavakat adni hálámnak, de Te megérted gyermeked rebegéseit, megérted hogy ő szeret Téged és – imád. Mert ki is ne imádna Téged, ki szeretettel tartod gondviselés alatt gyermekeidet, ki meghalgatod esdekléseiket, betöltöd, ha szivből jönnek azok. Ki volna az, ki midőn felgondolja jóságodat, le ne borulna lelkében előtted! –

Valjon mint vevé b. Wesselényi, szabadsága hirét? szeretném tudni. Valjon örült e' nagyon hogy ismét visza mehet a' hazába, mellyet úgy szeretett, ismét ott élhet azon a' helyen, hol szülei éltek, 's hol azokat eltemette, hol gyermekkorába felnőtt, 's hová őt száz és száz emlék vonja? – – Vagy talán már elkésett a' kegyelem? – Valjon a' szív, melly már olly sokat szenvedett, hogy szinte megszokhatta azt, nem vált e' hideggé vagy legaláb egykedvűvé? Nem borult e' el, 's nem vonult e' visza önmagában a' világtól, hol olly kevesen értették meg őt! – Ezt csak ő tudná megmondani.

– De nem, – Nem tudhatott ő elhidegülni; felül van ő a' szenvedésen, nem győzheté az meg őt. Kinek olly nagy lélek juta az égtől, ki olly gazdag keblet bir, nagyon szerencsétlennek én azt még se képzelem. Bizonnyal talált ő a' legkétesebb körülményekbe is vigasztalást. 'S most midőn igazsága elesmértetett, mikép ne örvendne ő! 's milly nemes lehet az öröm mit olly nagy lélek érez.

Én mindég a' legnagyobb részvéttel voltam a' b. Wesselényi sorsa iránt, mert ismerem őt. 'S tudván néhány szép és jótékony tetteit, 's hallván gyakran őt, milly lángolva 's elragadtatással beszélt minden nemesről, lehetetlen vala a' legmélyebb tiszteletnek fel nem ébredni iránta szivemben, és hálának is, mert ő igen jó igen barátságos vala hozzám. És akkor vala ez, mikor én még ügyetlen gyermek voltam, idegenek között, távol minden rokonoktól, Pesten nevelőbe voltam, mikor még senki nem ügyelt rám, és sehol sem találék ollyanokra kik csak egyikéről is tudott volna beszélni kedveseimnek. De mikor őt szerencsém lett ismérni, mindjárt Csekérül beszélt és Ferencz bácsimrul, kit mint leg kedvesbb barátját szeretett, és részt vett kis örömeimbe, 's nyájas vala mindég. Én ezt néki, a' Jónak ki hozzám olly kis gyermekhez ő a' különben komoly férfiu, le tuda ereszkedni nem fogom soha elfelejteni. –

És ellenségei! Mint el kelle ezeknek pirulniok, midőn ki tünt ártatlansága annak kit őt boldogtalanná tenni óhajtának. Milly arczczal valják most meg ezek egymásnak, hogy ők nem voltak igazak. Lehetetlen, hogy ne szégyelnék 's ne bánnák tettöket. 'S e' megbánás egy elégtétel a' Bárónak. – –

 

December 17.

Egy furcsa félelem van mostanába elterjedve e' faluba. Azt hiszik, hogy egy tót, kit nehány nappal ezelött eltemettek, most mint rém jár fel a' sirból, 's ijesztgeti hátra maradt családját, majd volt alakjában, majd állatokéban. Nincs tán egy is e' faluban a' köznép közül, ki ne hinné 's ne rettegné e' rémet. Én nem csudálom őket. Igen el vagynak ők még foglalva a' babonáktul, és azt még gyermekségekbe szüleiktül örökölték, mikor olly igen könnyen elhiszük a' csodás dolgokat, 's miktől olly nehezen lehet osztán megválni. Igen szánom mindég azokat a' kik e' balvéleményben szenvednek, mert tudom milly keserves az. Én éppen semmit sem hiszek a' babonának, 's csak nevetem, mikor a' rém tótot beszélgetik elöttem, 's igen jól mulatom magam mikor a' feljáró halottakrul hallok. De ma este egy igen ijjedelmem volt, melly sok csudás beszédek következése lehetett. Éppen a' Tótrul beszéllénk a' cselédekkel egy homályos szobában, midőn egy gyermek hosszú lebegő ősz hajakkal és szakállal veres sapkában beugrik az ajtón, 's egy mély meghajtást tesz. Én elvisitom láttánál magam 's Mamám ölébe rejtém fejemet 's nem láttam és nem hallottam egy pillanatig semmit magam körül. Alig emlékszem hogy valaha, ámbár bátor nem vagyok igy hirtelen és illy nagyon megrémültem volna, mit látván a' kis ijjesztő, kit a' kutyák egész dühhel támadának meg – elkiáltá magát: „én vagyok” 's János bácsi Katija volt, ki férfi ruhába öltözve szösz szakállal jött ált ijesztgetni. Mamám megfeddé őt ezért. Én pedig eltagadám elötte félénkségemet. – Nem sokára lefeküdtünk, de az én szemeimre nem szálla álom, ha bezárám őket, száz csudállatos alakok jelentek meg elöttem, 's mikor sokára elaludtam is Mindák a' Tót a' sírját elhagyta rém jött felém és mindég, ébren és álmodva, egész éjjel csak ő. Talán soha se keltem fel illy korán mint ma. Anyám megpirongata egy kicsit félénkségemért, én pedig megkértem őt, hogy ne szóllna senkinek felölle, mert magam is szégyenlem azt.

Kis gyermek koromban Szathmáron voltam egy német asszonynál nevelésbe – tudom ő oka e' rosz éjszakának. Ezen asszony egész fél éjjeket olvastata velem bűbájos könyveket mint Pokolkői Vendel*, Halnura, Jetta. Néha pedig maga beszélt varáslókról 's más babonás dolgokrul, állitván, hogy ezek igazok, 's hogy ő látta. Illyenkor én egész éjeket álmatlanul tölték, élénk képzeletem még képtelenebbeket tolda a' mesékhez 's egy éjjel valóban látni vélem egy ablakban mire gyertya világ sütött a' Vendel tűzes koporsóját. Ez igen rosz módja vala nevelőnémnek a' nevelésben. Milly nagy bajjal tudtam én megválni e' bal véleménytől nagyobb koromban! 's addig mennyit szenvedtem miatta. Most már igazán megvallhatom nem vagyok babonás, még is ma éjjel mint egy zavarban megjelenék képzeletembe Sispilné nevelőném, 's boszorkányos beszédei mind eszembe jutának. Most reggel már sokat nevettünk Mamámmal felette.

 

December 20.

Ma Barthos Paulinnak irtam. Ő engem utolsó levelében szép bizodalmával ajándékoza meg, 's megvallá mi tevé őt egy idő óta olly bussá hogy én is észre venném levelein. Szegény Pauline! Ő egy lengyel főhadnagyot szerete, – ez is őt. Anyja ki lengyelnő, 's Majorné* is, igen örült ennek 's mikor már minden elvolt határozva hogy ösze keljenek, a' Hadnagy Lembergi agg bátyja maga házasodott meg, 's nem fizeté le a' biztositékot, mi a' katonáknál szükséges. Pedig e' bátyjától várt ő mindent, mert maga szegény. Paulinnak el kelle válni jegyesétől, 's ez őt igen elbusítá egy időre. De ez utolsó levelében már tökélletes nyugodt, kitürte szenvedéseit, 's győzött érzelmein, 's mint mondja becsüllésnél egyebet már nem érez egykori jegyese eránt, 's hogy ha öszve találkoznék is Vele még valaha megmondaná ezt neki. Én nem tudtam eléggé bámulni az ő erős lelkét, melly már olly sok bánatot, 's olly nemesen le tuda győzni, melly minden körülményekben ön magában talál vigasztalást. Valóban ritka lelkü leány Pauline. De abban még is megütközém levelében, hogy ő már ezentul nem reményl többé, 's remények nélkül akar csak ezentul boldog lenni. Miképen lehessen nekem boldogságot hit 's remény nélkül képzelni? Millyen lehet, s minn alapulhat az öröm ha reménylenünk nincs mit 's ha nem hiszünk a' nagy égben, 's nem az emberekben? Isten adá áldásul gyermekeinek a' reményt, 's ha talán csalna is néha az, – isten müve volna az is, ki ha télen elszáritja is a' virágokat, elég hatalmas uj életet adni nekik tavasszal, uj színt 's uj illatot.

Mai levelemben kérém Paulint, ne vetné ő is meg a' reményt, 's hidje el hogy ennek teljesülte ad legszebb örömet. 'S olly gazdag kebel mint az övé lehetlen hogy boldog ne legyen még reményekkel is.

 

December 22.

Guszti ma jött haza Szathmárul az ünnepekre. Szivszakadva vártuk őt és nagyon megörültünk hogy egészségesen jött haza. Néhány nappal ezelött busulnunk kelle miatta, mert némelly rosz tanuló társai elcsábiták őt magokhoz, 's rávették hogy állana velök katonának. Guszti egy kicsit könnyelmű, tetszett neki a' lovaglás, 's már szinte elvolt határozva hogy katona lesz, 's hogy elválik tőllünk, mikor meghallánk ez eseményt. Azonnal elmentünk Szathmárra, hol Guszti nem sokára igen megbáná szándékát 's megigéré hogy soha többé illy szomoruságot nem fog szülőinek okozni, 's hogy e' mostani katonasági szándéka is csak egy csekély oskolai büntetés miatt történt mit ő szégyenlett kiállani, 's félt is. Apám megmagyarázá neki, hogy illy büntetéseket ki kell állni. Én mindjárt láttam, hogy Guszti megbánása való, 's igen örültem. De szülőim még is mostanig busak voltak és betegesek; fájt nekik hogy egyetlen fiok illy hamar mesze akar töllök válni. Nehány igen bus napjaim voltak, mert szülőim nem hallgatták meg vigaszaimat. – Azért örülök most kétszeresen Gusztinak, hogy jelenlétével megörvendezteté 's vigasztalá szülőinket 's tanitói is minden jót üzentek felőle.

 

December 27.

A' karácson ünnepeket most egyedül de még is megelégedve tölténk. Egész családunk együtt van 's Nagyanyám is köztünk. Csak az idő ne volna olly esős, mert derült időben az ember is derültebb. Az ünnep harmadik napján igen kellemes nehány órát tölténk János Bácsinál. Luby 'Siga is ott volt, 's igen jól mulata bennünket. Mert sok kedves tárgyakról beszélt 's igen mulattató és udvarias fiatal ember.

Sokféle játékokat is játszottunk ez estve.

 

[1842.]

Januarius 1.

Ismét elhaladt egy év. Olly hamar tünnek az évek egymás után hogy nekem csak pillanatoknak tetszenek. Csak emléke maradt meg a' sok napoknak, mellyek egy év alatt elfolytanak.

Istenem! Te ez elmult évben is, mint mindég szerető atyám valál, megtartád nekem azokat kiknek életéért naponként esdem hozzád, adtál sok szép napokat és egészséget, 's megáldád sok könyörgésimet. Legyen ezért hála te néked! Áld meg nekem e' jelen esztendőt is, tekints le keggyel reám, 's tartsd meg nékem mind azokat kiket szivem szeret, 's engedd a' jövő évet is illy állapotban elérnem!

 

Januarius 7.

Ma egy anecdotot hallottam elbeszélltetni, melly engem egészen fellázitott, 's mellyhez hasonlót én még eddig sohasem hallottam. A' vegyes házasságrul* csinálták azt, 's Krisztust és Istent is bele hozták, nem ügyelve semmit az ő szentségekre, hanem a' legtiszteletlenebbül emlékezve róllok, hogy félek elmondani is. Valyon millyen emberek lehetnek azok, a' kik Istent igy fel sem veszik, hogy felölle még anecdottokat is csináljanak? – – Nem hiába állitják az éltesek, kik már más szellemű korban is éltek, hogy e' mi korunk mind inkább elvallástalanodik. Oh de szomorú! Épen e' korban, mikor minden szép és jó olly nagy haladásban van, mikor mindenki más más szép gondolatot és hasznos tervet akar létesitni, 's mikor mindenkinek illyenek hangoznak száján, – egyedül Istenrül feledkeznek meg, ki teremti gondolatjaikat, ki megáldja igyekezetöket. Ki annyit tűr magasságában gyermekinek az alacsonyaknak. Én ugy gondolom azok kik Istent sértenek inkább érdemelnének büntetést, mint azok kik mert szegények lopni kéntelenek. És különös is, hogy ha ember embert, alatvaló királyt sért meg, kinosan meglakol, 's ha Istent nevetségessé teszik, erre nem is ügyelnek.

Én legalább mindig elborzadok mikor az Isten ellen valamit hallok, azt gondolom, hogy illyeneket hallani is bűn. Mert én szeretem Őt, 's félem, 's tudom hogy Ő hall és lát mindent, hogy mindenütt van, és hogy ki annyi sok ezer bájt ada a' földnek lakóji számára, az Ő.

 

Januarius 10.

Apám tegnapelött Máramarosba utazott, mi Kölcséig elkisérök őt, 's egy napot ott is töllténk 's jól mulattuk magunkat Ormoséknél a' gyermekekkel, kik sok furcsákat beszélgettek. Igen kellemesek azok a' kis három éves gyermekek, a' kik csak most kezdenek beszéllni, a' legegyszerübb szó is mit ha nagy ember mond fel se veszünk, kedvesen áll nekik, én és Mari, mi igen szeretjük őket, 's az Ormoséit talán azért is mivel atyánkfiai; szerettünk most velök játszani. Délután szánkóztunk, Mari – ki velünk volt, – és én repülni szerettünk volna a' szánon, de anyám nem hagy sebesen hajtatni pedig a' szánkázásnak az ád valódi kellemet, ha az ember sebesen és vígan halad, 's a' zuzmorás fák csak ugy tünedeznek mellettem.

 

Januarius 11.

Most mi Marival fonókába szoktunk estve egymáshoz járni. Az estve is együtt voltunk. Illykor igen jól elmulatgatjuk magunkat, beszélgetvén, leginkább nevelőbeli időnkből 's közbe közbe nagyot perczengetvén orsónkal. A' fonást mind a' ketten nagy szenvedéllyel teszük, mivel a' gazdasszonyság fő fő ágának tartjuk, 's igen jól szeretnők tudni. Nekem valahogy jobban is megy a' fonás ha együtt tesszük.

 

Januarius 12.

Már látom, hogy Mihály Bácsiékkal nyolcz évi harag után is nem hogy ösze békülnének szülőim, de még távolabb esnek egymástól ismét. De bár igen sajnálom, nem csudálkozom többé rajta. Mihály bácsi nagyon ingerli testvéreit a' haragra. Most valamelly földeken már harmadikszor akar perlekedni apámmal és János bácsival, pedig anyian mondják hogy téved. Mikor az estve Mamámnak átadták a' meghivó levelet igen megbosszankodott, kivált, hogy apám távollétében jutott az kezéhez. 'S nekem keményen megtiltá, hogy többet Mihály bácsiéknál ne menjek. Bár eddig sem gyakran látogatám őket, még is sajnálom hogy egészen elkell magam vonni, mivel olly közel rokonim ők, 's mindég igen szivesen fogadtak, 's mivel Málival ki mindég víg, 's mindég tud furcsákat mondani gyakran jól mulattunk.

 

Januárius 28.

Már egy hete, miolta nállunk igen nagy zavar uralkodik, mi egy kicsit megváltoztatja a' szokott csendet házunknál. Egy hete miolta mindég előkészületek tétetnek a' Mihály bácsival való per eldöntésére, sok tanuk halgattatnak naponként ki, 's apámnak valóban nem kis feladat, ezeknek szüntelen egyhangú értekezéseit elhalgatni, 's folytatni. Ezen emberek sokat kivánnak azon egy két szóért, mivel ők az igazságnak áldoznak, igen szives elfogadást és vendéglést kivánnak meg, 's ezen felül gyakran még nekem is órákig kell olly beszélgetéseket töllök hallani, mikből a' sok czifra szók miatt sokszor semmit sem értek. Mert az itteni falusi népnek rossz szokása olly czifrán, 's annyi eltérésekkel adni elé valamit, hogy végtére mind a' hallgató, mind az előadó elfelejtik a' beszéd elejét, 's csak akadoznak osztán.

Tegnap valahára megérkezett a' három személybül álló biróság Mihály bácsinál, 's estve minket is meglátogatott a' szolgabiró eskütjével. A' szolgabiró Rátonyi, az Esküdt Madarasy Károly egy jó fiatal ember voltak, mind ketten nagyon sajnálták, hogy illy kedvetlen tárgyban kell biróskodniok. De ma Istennek hálá már minden perlekedésnek vége van apám 's bátyja közt. Ez este Rátonyi átjött ismét 's apámat, 's János bácsit rá vette hogy menjenek át bátyjokhoz; átmentek, minek következése az lett, hogy apám elcserélte Mihály bácsival peres földjét, 's így megegyeztek. – De mig enyire mehettek mennyi keserű szemrehányásokat tettek egymásnak! Valóban nem jól teszi Mihály bácsi, hogy testvéreivel illy viszonyba jött!

 

Februarius 10.

A' Farsangnak is vége van, nekem igen kedvesen telt el 's sok szép emléket hagyott maga után, mellyeken még soká fogom gondolataimat legeltetni, és sokat fogunk beszélgetni Marimmal. Két bálba voltam az idén. Mind a' kettőben igen jól mulatám magam. Olly igen jól esik nekem látni a' sok vídám arczot mellynek mindenikébül öröm néz ki. És én már szinte a' szenvedélyig szeretek tánczolni, 's még ha már el vagyok is fáradva, mihelyt felzendül a' musika, melly tánczolni hív, én elfelejtem, hogy fáradt vagyok, 's ismét olly élénken tánczolok mint előbb. –

Még is csak furcsa az a' bál! Ha meg kérdezné valaki töllem komolyan, mit szeretek olly igen rajta, hirtelen nem is tudnék kielégitőleg felelni. A' musika e' az valjon, mi az embert olly igen elragadja, felingerli nem gondolni csak a' jelenre, vagy maga a' táncz, e' szünetlen fáradalmas szaladgálás? Vagy talán a' nagy társalkodás? De hiszen itt mindenkivel ugyan egy tárgyról többnyire majd ugyan azon szavakkal beszéllünk; – mindég bálról tánczról, 's a' jelenről. Alig találkozhatni egy kettővel, a' ki más tárgyra akarná vezetni figyelmünket, de nagyon jól hangzik ott e' sok kedves semmi.

Mikor haza jöttünk a' bálból Nagy anyánk kérdé töllünk: fáj e' lábunk, 's szennyes a' ruhánk dereka? 's midőn mondánk hogy ez mind meg van, ő örvendve mondá, úgy nincs hát semmi bajotok. 'S valóban panaszkodni sem igen mertünk a' lábfájásról, a' legnagyobb megadással türtük azt.

Sok szép esmeretséget is köték ez idei bálokba, 's különösen a' Peki testvérekéinek örülök. Egy igen ügyes társalkodású fiatal ember az egyik, a' másik egy kedves, érdekes tekintetű leány. Sohasem láttam illy sok jóságot 's szelidséget egy arczon. Engemet igen kedvesen lepett meg, midőn felém jött 's barátságát ajánlotta. O én olly igen örömest viszonzám azt neki. Nehány pillanatok alatt mi ollyak lettünk, mintha rég ösmertük volna egymást. 'S ez uj barátném szavai pillanatai olly édesek 's melegek voltak erántam, hogy nekem legfőbb vágyaim közzé szövődött az ohajtás: bár ezután is gyakran találkozhatnék vele.

Szülőimnek is egész megelégedésök volt a' bálba. Mindkét gyermeküket a' tánczolók sorába látni, valódi élv vala nekik. Milly nagy a' szülői szív, mint tud az örülni gyermekei örömének. De Guszti olly jól is néze ki a' bálokba, 's olly szerényen viselé magát, hogy mindenek tetszését megnyerte.

 

Februárius 14.

Tegnap egy olly napom vala, millyen még eddig nem. Pap Endre az estve Apámtól megkérte kezemet, anyámtól már előbb. Mind a' hármunkat igen meglepett ez. Már három éve hogy őt esmerjük, 's soha csak egy szócska sem árulá el szándékát, 's nekünk, mert nem volt okunk, nem juta soha eszünkben ezt gyanitani. Ezért volt nyilatkozása olly nagyon váratlan. Midőn elmondá akaratját – csak hárman valánk mi a' szobában, ő a' negyedik – én igen megzavarodtam, nem valék képes felpillantani a' földről. Apám megköszöné Pap Endrének háza eránti szivességét 's ki mondá hogy engem még soká nem akar férjhez adni. Ekkor ő azt mondá, hogy bár mily soká is, – fog várakozni. De apám engem nem akar lekötni, 's nem is fog soha; mert mint mondá ki kezeskedhetik valaki érzeteiről!

'S apám szavait én is igenelém. Én is elmondám vagy is inkább zavaromban elrebegém, hogy nincs még szándékom elhagyni a' szülői házat. Elvalék már készülve a' feleletre, 's még is olly igen zavart valék. Mert uj meglepés vala nekem, mikor miután apám megmondá akaratját egyedül töllem akará hallani hogy eránta semmit nem érzek. „Leányom becsüli és tiszteli magát, mondá apám de felesége nem lehet.” Apámnak minden szava igaz volt. Én nagyon becsülöm őt, mindég jónak 's nemesnek esmerém; – de még is más érzemény lehet az, melly után valakivel egy egész idegennel, ki nem is atyafi, egy hoszú életet le óhajtanék élni.

De nagyon megsajnálltam őt, midőn osztán panaszkodni kezde 's igen elbusult: hogy miért fáradjon ezentul, miért mi haszna mívelte lelkét, 's hogy ő már három éve küzd e' nyilatkozás ellen, mellynek végre még is ki kellett tőrni.

Én soha nem gondoltam ezt, nem is sejtém. Nagyon sajnálom hogy ő néki is ez juta eszébe. Bár soha ne történt volna igy!

Midőn ma reggel elment, ismét feltámadt bennem a' sajnálkozás. Ugy hiszem ez utolsó itt léte vala. De nem is szeretném már találkozni vele, mert mindég zavart 's tartózkodva kellene lennem társaságába.

Apámnak sem jól esik e' tett. Ő azt hivé egyedül az ő barátsága miatt látogatja őt Pap Endre, 's sajnálja hogy nem igy.

Mi megfogunk rólla mindég emlékezni, mert becsültük őt, 's sok szép órát eltölténk társaságában.

 

Februárius 19.

Kende Gusztáv egy néhány darab könyvet külde nekem igen csinosan bepakolva. A' könyvek mind francziák. Lessz egy darabig lectüröm*. Ő még többeket is igért adni ezután is. Ezen örülhetek, mert ezentul őt biztosan kérhetem ezért. Pedig csak szükséges valami elszóródás* a' léleknek, 's az olvasás az; – 's nekem még ollykor a' rajz is ezen fellül. Mi gyakran vagyunk magányosan.

 

Mártius 15.

Az este későn érkeztünk haza Vajnághról, igen sok bajok után. Nagyon setét volt már mikor a' falut elértük, 's lovaink egy mély vizzel fedett árokba estek, és szekerünk felfordult. Apám, anyám, inas mind kiugrottak, De én elvesztém néhány pillanatig eszméletemet, 's nem tudék magamon segitni, azután kiabáltam, mig végre az inas ki huzott a' szekérből. Egyik ijedés a' másikat érte. Most Marit nem láttam sehol, igen megijedtem hogy vagy a' víz alá esett, vagy ha ki menekült is az ijedség miatt nem tud szóllni 's valóban lesz oka megbánni hogy eljött velünk a' Máramarosba. De nem sokára megpillantám őt egy ház alatt már bent a' faluban, lármát csinált a' ház alatt, 's emberek jöttek ki segiteni lovainkat, de sok bajlokodás után sikerülhetett ez. Ismét uj ijedség. Egy nehány asszony is hozzánk jutott 's beszélték: hogy Mihályné néni haldoklik. Alig tudék e' sok rémület miatt haza gyalogolni, mert már nem merénk szekérre ülni. Itthon aztán megtudám bizonyosan hogy néném nem nagyon beteg. „A' vér nem válik vizzé,” most tapasztalám magamon. Igen ritkán látom Mihályné nénit, a' gyakori látás nem tarthatja meg szívemet hogy ne felejtse el őt, szülőimmel haragba él, 's még is milly nagyon megrémültem midőn baját hallám.

Az uti viszontagságok szinte elfelejteték velünk a' kellemes időtöltést Vajnághon. Pedig valóban jól mulatók magunkat. Házunknál mindig volt valaki, kivel elbeszélgetheténk, 's mi is adtunk visiteket 's mindenütt igen szivesen láttak bennünket. Legkivált Pogány Károlyéknál Urmezőn. E' nyilt őszinte család valóban szereti a' miénket. Pogány Károlynak* szinte látszik arczán, mint szereti apámat.

 

[1843.]

Február 18.

Néha ha valamely esemény igen meg hat, oly jól esik le irni. Ma azt hallottam, hogy Wesselényi Miklós megházasodott. Igen különösen hatott rám e' hír, minthogy most különben is ingerlékeny vagyok, és gyenge. Annyira elfogultam, hogy nem tudtam szóllani, még gondolni sem; – be mentem a' mellék szobába, egyedül szerettem lenni. Nehány pillanat mulva ezen beteges ingerültség csillapult. És most ugy tetszett, mintha két különös érzésen leptem meg magamat, egyik egy kis bosszúság volt, másik fájdalmas csalatkozás tetteiben. Hijába ugy volt, most nehány óra mulva szégyenlem is, de nem tudtam örülni e' boldogságon és roszul esett az. Érzem, mi örökös talány a' szív, és mily nehezen tud felejteni. Sehogy se tudok megbarátkozni e' házassággal. Midőn hallottam egyszerre elömbe tünt a' báró minden tökélletességeivel egész nagyságában. Én őt kis gyermekkoromban tanultam esmerni, és tisztelni, és csudálni, oly neme a' bámuló tiszteletnek keletkezett bennem melybe nem volt semmi mindennapi, nem földi. Őt én dicsőitém, mint valamely prófétát a' szent korból, melly nem ide való, és csak ugy tévedt le ide. Nem tartottam földi nőt méltónak hozzá, 's mindég azt hittem, hogy ezért nem házasodik meg. És most, megházasodott és elvette a' – szobalyányát*! mily váratlan.

 

Február 19.

Ma sokat gondolkodtam a' Wesselényi házasságán, és igyekeztem ki békülni vele, és keresgettem benne a' nemest gondosan, de nekem még se tud tetszeni. Igaz hogy nagy lélek kivántatik ahhoz, hogy valaki, nem szerelemből nem érdekből, hanem hálából valakit magához nőül emeljen. De azt mit ezen fizetéses szerencsés szobalyány tett, mások is megtették volna tudom, tán érdemesebbek. Vakságában örömest ápolta volna őt oly számtalan sok. És azt mondják hogy nője nem szép és igen közönséges, pedig a' kit ő szeret nem lehet vagy nem kellene közönségesnek lenni.

Megfoghatatlan valóban az emberi természet 's még is, csudálkozhatunk és kárhoztathatjuk a' költőt, 's rá fogjuk hogy nem ismeri az életet, ha ily különös dolgok történnek regényében.

Istenem be sokat, sokat jutott ő nekem eszembe.

Most ugy képzelem én őt, mint egy fényes csillagot, mely elveszté utját, és keresve tévelyg a' ragyogó égi pályán.

 

Február 22.

Ma egész nap egyedül vagyok. Apám Mamám Kölcsébe mentek át, az Ormosné kis beteg fiát látogatni. Guszti Károlyba van. Tegnapelött jöttünk haza Kölcséből a' Bakainé neve napja ünnepéjéről, a' hol igen sokan voltak és én igen jól mulattam magam beteges formán is. Nagyon furcsán esett midőn Madarasy Károly igen nagy aprehensioval szememre vetette hogy mily rossz szivvel láttam midőn a' napokba nállunk volt, 's sok keringéssel végre ki mondta, hogy azt hiszi mintha én azért nehezteltem volna rá hogy Máliékhoz szállott. Csak elbámultam én mikor hallám hogy eltalálta az igaz okot, mit igen óvakodtam észre vétetni. Ő aprehendált 's bajos volt kibékíteni, pedig hisz hizelkedtem hiuságának, de ő igen büszke lehet. 'S megvallom nekem is jól esett hogy mondta, hogy csak kéntelenségből szállottak azok máshová kik mi hozzánk szoktak. Madarasy mindég szives volt erántunk és igen derék, érdekes büszke fiú, nem örömest sérteném meg, ha lehetne. Azonba gyakran van perünk együtt.

Marit mindenki kérdezte, megszokván együtt képzelni bennünket 's hijába, nekem is csak mindég eszembe van ő, nem tudom elfelejteni, 's hogy nem volt ott hijját éreztem a' mulatságnak is.

 

Február 26.

Ma annyi sok holnapok mulva, csak ma láttam magunknál Marit ismét. Ormos Péternét jött látogatni, ki tegnapelött vesztette el kis fiát, 's igen szüksége volt a' vigasztalásra. Szerfelett meg voltam lepetve, mikor belépett, 's oly nagyon megörültem, mintha a' legnagyobb barátsággal jött volna hozzám. Igazán megvalva, én oly igen megszoktam őt legjobb barátnémul tekinteni, 's ugy szerettem, hogy rajtam nem igen mulna a' barátkozás, bár ha tán okom is volna a' neheztelésre. Azonba ő nem énhozzám jött, 's csak igen kevés ideig mulatott, átaljába mind a' kettőnkön érzett valami erőtetés. Oh Mari Mari! ki ki hitte volna ezt? Apámnak itt is megesmerem jó szivét erántam, neki még rosszabbul esik e' felvont viszony azt véli, hogy nekem ki kell mutatni hogy sértve vagyok, mert máskép megvetésre való semmi leszek kivel mindenki bánhat kénye szerint. És ennek ugy is kell lenni, nincs semmi utálatosabb énelőttem is, mint a' ki másnak játékszere csak, kit ma jó kedvbül fel emelhetni, holnap megvethetni. Ki becsülhetné igy önmagát?

Még is meg nem álhatom, hogy ez esetbe ellent ne mondjak ezeknek. Igen fáj ha más most felhozza ezeket.

 

Mártius 27.

Több hetek olta vagyunk már árvizzel körül véve, ismét. Az idén tán már harmadikszor. Igen nagy inség van valóban ebbe a' faluba. O istenem hogy nem lehet rajtok segiteni! annyi sok éhezőt látok, de avval a' kevés kenyérrel vagy étellel a' mit sokszor adhatok, hogy lakhatnának jól, 's mily kevésnek adhatok én annyi sok közzül. Szegény szegény apró rongyos sápadt gyermekek, oh milyen jókor kell megtanulni a' türést, szenvedést! Mig sokan ebbe a' korba a' czukros ételek közt is mérgesen válogatnak addig hány van a' ki hetekig is alig lát egyebet málékenyérnél, a' mi csakugyan rosz eledel, kivált magába. Szegény Mindák béres gyermekei milyen örömmel kapják el a' tálat, mikor meg kinálom őket. O istenem, miért is van e' nagy külömbség az emberek közt? miért van hogy egyforma nemes teremtések, egyik a' bölcsőtől a' sírig nyomorog, a' másik egyik örömmel a' másikat cseréli fel, 's sokszor oly érdemetlen ez a' boldogságra, legalább, ugy látszik, 's a' másik a' szenvedésre. Ki tudna el igazodni! Azt mondaná valami józan okos ember most, ha e' betük fennhangon kiabálnának: Mily bolond ábrándos beszéd, minden ugy jó a' hogy van. És én tudom jól ha ők volnának rosz állapotba, nem volna jól ugy a' hogy van.

Mig én igy nem láttam az éhség szükséget vagy is inkább csak sokak éhezését, mert hála istennek általános éhség még sincsen itt, mint Árvába, addig azt gondoltam, hogy igen nemtelen czél az evésért fáradni, 's nagyon állati igyekezet, de most látom hogy legelső legnemesebb az, hogy minden más ipar, 's magasztos vállalat és lelkesülés csak ebből van, csak ez után következik, és támad elő pálya és czél. Ha ez első szükségről gondoskodva van, a' nyugalom és kényelem könnyen megszerezhető kinek kinek sorsa szerint. Méltán számiták a' régiek istenített hőseik közzé a' ki a' gabonát feltalálta, nem volt nálla egy se nagyobb jóltevője az emberiségnek.

Be szép rendeltetés az, ha az ember másokon sokakon segithet, és be nagy boldogság ha lehetne mind azokon a' kiken szeretne. Van e' nagyobb boldogság mint másoknak és sokaknak örömet szerezni és látni, mily szépen vidámon tekintenek vissza. A' férfiak elött nyitva van a' tér, de mi elöttünk nem, mi mástól függünk mindenbe de mindenben. Azt mondják igéntelenül csendbe kell jót tennünk, de hányszor kell a' jó akaratnak igénytelen csendbe csak akaratnak maradni.

Mily komor, hideg, szeles és esős idő! Mily komor rosz kedvü is vagyok ma! Oly magányos és rideg ez az egész falu most ez árvizbe. Igazán a' magány is csak szép ég alatt, kedves tájon, 's szép körülmények közt nyugalom, külömben fogság és elhagyatottság.

Az eső ugy szakad, mintha czélja volna mindent elseperni, 's megfosztani a' szegény népet a' reménytől is a' jobb jövendőre. Mily nagy mennyiségben terült el ez a' viz-elem, a' miből oly sok kár és haszon is támad. Különös, semmi sem élhet el nélküle, 's oly sok el hal benne.

Igy magamba sok mindenféle jut eszembe most.

'S végtére is – mily kiálhatatlanul megunnám magamat, igy magamba, igy vasárnaponként néha ha nem tudnám magamat elfoglalni. Most este lesz 's unalom nélkül folyt le ez a' nap is. Milyen soktól hallom mondani: de unalmas hosszú ez a nap! Bár ki mit mondjon is, igen jó ha az embernek van elfoglaltatása, 's ha tud valamit, és meg érzi a' szépet, és nem nőtt ugy fel mint az állat a' minek csak ön magára van gondja, 's nem oly miveletlen hogy ne találja fel jól ön magával magát. Mennyi sok szép órát és elszórodást és vigasztalást köszönök én csak a' német nyelvnek is, Édes jó szüleim de sokat is Köszönök én nektek!

 

Aprilis 1.

O mi nagy károm volt ma! Virágaimnak egyik legszebbikét egy bimbos violát, a' mit én olly nagy és szíves gonddal telelék, s mellynek virágát olly igen vártam egy harapással megette egy tinó. Ez ostoba állat nem tud másként gyönyörködni a' tavaszi zöldbe, csak ha megeszi. Megsirattam, szép teljes violámat. Apám ezt látván igen megboszankodott rám, 's mondá: hogy nekem már más nagyobb dolgokra kellene ügyelnem, másokért aggódnom, 's hogy hagyjam más tárgyra buvamat. O apám nem is képzeli, hogy a' sok más nagy dolgok mellett, milly kedves nekem a' virág, talán szinte olly kedves nekem a' virág, mint neki a' gyümölcs. Nálunk csak Guszti szereti még ugy a' virágot mint én. Mi sokba simpathisálunk.

János bácsi hozott vagy 30 rozmarin oltást nekem az elébb, kárpótlásul az én kedves violámért.

 

Aprilis 5.

Igen gyönyörködöm a' vászonmunkába, ha valamit dolgoznak körülte olly nagyon örömest szeretem nézni, 's szeretném is minden munkáját megtanulni. – Már a' fonásba sok előmenetelt tettem, 's a' télen majd mindég fontam esténként, 's gyakran nappal is. Szüni is tudok egy kicsit, de az idén jobban megtanulok. Most a' fonalat tekertetjük gombolyagba, 's én ma igen gyönyörködtem abba mi sebessen halad e' munka, Az is a' szép e' vászonmunkába, hogy láttatja van a' dolognak igen hamar, 's hogy mindjárt érzi az ember hogy nem hiába fáradott. És osztán látni az ösze türt kész vászondarabokat, 's gyönyörködve sok darabban, 's tudni hogy e' vagyont gondoskodásunk 's sokba munkánk után birjuk, – valóban szintolly öröm a' gazdasszonynak, mint a' gazdának ha asztagjai előtt áll.

 

Aprilis 13.

Mihály és János bácsi ma valamely darab földön igen ösze haragudtak, 's egymásnak minden roszat elmondtak. Nincs hát már remény, hogy a' testvérek valaha megbéküljenek. Máli, Mari és én, mind a' hárman igen busulunk ezen, 's kivált szegény Máli ki ismeri mily indulatos az ő apja. Igen kérte is őt, hogy tekintené legalább őtet, ki már felnőtt, 's ne háborogna testvéreivel és ezt Máli szivből ohajtja mert ő neki igen jó szive van. Mily kár ezen Mihály bácsiba hogy oly haragos, ki másként oly jó ember. Azt mondá ma nekem nője hogy minden Kölcsey heves – ezt ő mintegy mentségül mondá férjének. Igaz a' hév még nem rosz: mert, Wärme ist Leben, Kälte ist Tod. De őrizzen meg az ég bennünket olly hévtől, melly már harag.

Azt beszélli Nagyanyám, hogy még hajdan, mikor egy egy várért vagy kevesebbért a' hatalmas urak sok vért ontottak, hadakozással; egy Kölcsey is hadakozott egy Domahidyval 's megölte azt. Az öszvegy Domahidiné pedig megátkozá őt, hogy, ne lenne soha egész családjába egyik atyafi a' másikkal békébe. Ez kegyetlen átok volt, de isten nem halgatja meg az illyeneket, mert bár apám 's János bácsi haragban élnek is bátyjokkal, mi gyermekei igen szeretjük egymást 's szülőink se ellenzik már hogy járjunk egymáshoz.

 

Aprilis 15.

Még talán sohasem vártam olly nehezen a' tavaszt, mint most. A' zivataros idő már elég unalmas is lehet, 's a' felleges ég már maga is képes elkomorítni az embert. Mert a' természetnek valóban igen nagy hatása van a' kedélyekre a' ködös borongós időben busabb az ember, a' napfény pedig mindig vidámitó. Most is ha egy pár órára vagy napra kisüt e' kedves meleg fény mindnyájan jobbkedvüek vagyunk. Még a' tavaszi zöld sem olly szép borongós ég alatt, – minden minden olly bus, a' zöld oly setét. Máskor már e' hónap közepén ha kinéztem ablakunkból kis kertemre vagy meszebb a' zöld mezőre a' fű a' zöld vetés ezer szinbe ragyogott harmatosan a' napfényben. Most még a' fák is csak alig kezdenek berkezni.

Apám is félti a' rosz időtül vetéseit, nem hiába, már több év óta csalta az meg őt. A' csalatkozás pedig igen fájdalmas illy esetben neki, mert a' gazdálkodás minden ága közt legtöbb gondot fordit a' veteményezésére, 's szinte szenvedélye ez. Bár ne adná az ég hogy most is hiába iparkodott.

 

Aprilis 17.

Egy Tótaszszony igen átkozódott mostanába ezen faluban, ön magára mondott szörnyű átkokat. Férje megszóllitá hogy ne beszéljen, mert nem tudja kire fordul átka. Estve mikor haza ment az asszony házához nagyobbik fiát szörnyű kínok közt rángatódzva találta, még e' betegség soha nem volt fián. Most jutottak eszébe az asszonynak átkos szavai, mert éppen azon kinok közt szenvedett fia mit ő magára kívánt.

Mily egyszere el érte a' szegényt a' büntetés! Sokan oda futottak hozzá és sajnálkoztak rajta, 's mindenki az átkok következését hiszi. Bár csak igazán hinnék hogy ezen sok átok mit ők, ezen szegény nép egymásnak elmondanak, 's gyakran a' gyermek szülőinek 's ez viszont neki, 's önmagoknak is – nem marad büntetés nélkül. Gyakran elirtódzom mikor ilyeket hallok. Pedig elhihetnék hogy az isten igazságos. Én már többször láttam hogy valamely emberre elkövetkezett a' visszatorlás – vagy bűntetés.

 

Aprilis 19.

[Részlet] Telemaque kalandjaiból.*

 

Aprilis 22.

Igen szép tavaszi nap volt ma, 's szülőim kimentek a' mezőre, szélyel nézni a' szántóföldek között, 's én elmentem velek, és igen jól éreztem magamat künn a' szabadban járkálván, ollyan nagyon jól, hogy bár mi mulatságba sem lehetett volna jobban. O hogy is lehetett volna máskép'! Látván a' derült kék eget melyet olly régen ohajtok egészen fellegtelenül elborulni a' zöld mező felett, melly szinte éledni látszott a' nap melegétül. A' zöld mezőn pedig néhol munkások dolgoztak, másutt ismét fejér marháik legeltek. Minden munkálkodásba volt, 's ez a' kedves tájnak igen szép, vidám tekintetet ada.

Apám gyakran – mikor terveiben megcsalatkozik – igen bosszankodik eldődeire, miért választanak e' rossz vidéken két folyó közt lakást. De én mindég mentem a' szegény öreg urakat. 'S valóban kiesebb lapályt, mint kivált Cseke és Kölcse tája alig választhattak. Mindennel bir ez, mi egy vidéket széppé teszen, szép kigyódzó folyó, túl rajta kék hegyek, téres mező erdőtől szegélyezve. Énnekem igen kedves e' vidék, azért e' hogy szülőföldem, nem tudom, de ha soká távol vagyok tőlle 's ismét meglátom, mindég meg lepetve vagyok általa.

 

Aprilis 23.

Mari nekem egy igen szép bizodalmat mutata hozzám, minek nagyon örvendek, mert ő ezt senki eránt nem teszi, mivel igen kevés beszédű. 'S a' halgató embereknél már tapasztaltam, hogy nem bizodalmasok. De nem is fogok én e' nyiltságával visszaélni, hanem viszonzom azt neki mindég, mert én őtet igen szeretem, 's szánom is, mert ő anyátlan.

Különös az a' sympathia. Sokszor beszéllünk rólla Marival, mint vonz már valakihez első látásnál is, 's már a' gyermek is érezi, 's vele nevelkedik az. Mi gyermek korunkba is szeretők egymást, mindég jól kijöttünk játékinkba, 's mióta felnőttünk, nőtt barátságunk is.

 

Aprilis 29.

Horváth Gábor – Ungvárból – két napi itt mulatása után, ma ment el töllünk. Igen jól mulattuk vele magunkat mert ő nagyon beszédes és udvarias. Csakhogy néha igen is hizelgő, és sokszor megpiritja az embert. Mi lyányok talán mindnyájan, hozzá vagyunk szokva a férfiak hizelgéseit el nem hinni, 's még ha ollyat mondanak is mit igaznak gondolunk, mihelyt hajlongva adják elő, mindjárt kételkedünk benne. Furcsa módjok is az nekik a' lyányokat erővel elakarni hiusítni, 's ha szép beszédeiket kötelességeiknek nem tartanák el nem hinni, nagyon is lehetne akkor nekik minket szegény leányokat a' hiuságért csufolni.

 

Aprilis 30.

Igen meglepett bennünket Kende Lajosné ki három holnapi itt lakása után ma adta meg az első visitet. Nekem nagyon megtetszett ő, mert igen szerény és kellemes. Mikor béjött egy ideig nagyon zavart volt, ez nekem apám elött mentség lehetett, mert igen haragszik reám ha idegenek elött zavarba jövök, mondtam is neki, hogy Kende Lajosné is zavart eleinte, pedig asszony, kinek már vendégeket kell elfogadni 's velek beszédet kezdeni; megengedheti hát nekem, a' genirozottságot.*

 

Május 4.

Egy szegény czigányasszony jött koldulni töllünk. Alig tudott állani az éhségtől, kezei reszkettek, 's olly nagyon elvoltak száradva, hogy nem voltak vastagabbak egy kis gyermekéinél. Soha sem láttam még az éhezésnek illy martalékját, 's ennek láttánál, mintha keresztül nyilallott volna szivemen és fejemen, egy kimagyarázhatatlan fájdalmat éreztem, milyet még eddig nem.

Reggelimet oda adám a' czigánynőnek és délig nem ettem, de alig várhatám el az ebédet. Sokszor nem szoktam reggelizni, de illy nagyon tán soha sem éheztem meg ebédig. Talán tudtomra akará adni az isten, mit tesz éhezni. O én csak fél nap nem ettem, de ez asszony napokat kinlódott az éhség miatt. 'S hányan vannak illy szerencsétlenek e' szük időben. Rajtok csak a' jó Isten segithetne! Nem csak ezen faluból, nem csak ezen Vmegyéből koldulnak egész családok, hanem a' szomszéd megyékből is átjönnek szekerekkel. Kimondhatlan keserű érzést gerjesztenek az emberben, mert mindeniküket fel nem segítheti.

Egy naposnénk a' minap megfogá két gyermekének kezét, 's behozá apámhoz, hogy ha valamit nem ad nekik elhalnak éhen. Apám adott nekik de ád ő még más sokaknak is. Az ép koldusokra haragszik, 's most még is nagyon szánja az éhezőket, 's sokat ád nekik. A' jó isten bizonyosan nem is felejti ezt el apámnak 's meghalgatja könyörgéseit.

 

Május 6.

Ma átjött hozzám Amáli, 's igen felháboritott beszédeivel. Eleinte sokat dicsekedett öltözeteivel, 's másokkal, utóbb talán akaratja ellen igen sértegetödzött. Én hallgaték, de nagyon rosszul estek beszédei, mi mint mondják szülőink, arczomon is észre vehető volt. Mikor elment Amáli még akkor is igen komor és rossz kedvű voltam, 's nem birtam magam megnyugtatni. – 'S most ismét tapasztaltam mi megbecsülhetetlen jók a' jó szülők. Elő vettek ők engemet, 's soká beszélltek velem, megmagyarázák, mi kicsinységek az illyenek az életbe, 's mint nem érdemesek hogy csak egy órát is elrontsanak. Intének hogy ne hallgassam meg az olly beszédet mi felháborit, Amáli dicsekedéseit és oktatának egykedvüen hallgatni, mert az illyenek könnyen vezethetnek irigységre, 's az irigység azt mondja apám a' legnagyobb bűn. Lassanként lecsendesitének ők az én kedves szülőim engemet, 's most már egészen nyugodt vagyok 's köszönöm istennek, hogy nekem olly jó szülőket adott.

 

Május 8.

Náczi egy levelet hozott apámnak Majomitól Guszti egykori nevelőjétől. Három événél több, hogy elhagyá Gusztit, az óta nem tudánk semmit rólla. Most nagyon melegen ir apámnak, háláját fejezi ki szivességeiért, 's kötelességének tartja jelenteni, hogy ő már czélt ért, mert rendes pap. Igen jól esett megemlékezése. Apámnak pedig különösen, mert mint mondja nincs ritkább a' háládatos embernél, 's ő igen sokat csalatkozott.

 

Május 17.

Eltöltők e' pünköst ünnepet is, mindnyájan megelégedve, mert együtt voltunk, nagyanyánk és Guszti is velünk. Azt szokták mondani, hogy a' Kölcseyek, nem igen jó atyafiak, még is nekem ugy tetszik hogy sehol sem mulatnak olly jól mint együtt. Mind a' három napjain az ünnepnek voltunk nagyanyánkkal a' templomba. Mindég elérzékenyültem, valahányszor reá tekinték a' templomban, olly hiven, olly ájtatosan imádkozott ő, olly elmerülve, mint egy szent, hogy ha mi leányok néha egy két szót sugtunk is egymásnak, engem ugyan egy tekintet ő reá, elég volt elhalgattatni. Ha mindég nagyanyánkkal mehetnénk templomba, ugy talán lassanként elszoknánk a' suttogásról, miért már annyit intének szülőink 's ez bizony igazán nem is szép.

Ma meglátogatának benünket Luby Zsigmond* és Pongrácz Károly. Luby sok érdekes újságokkal mulata bennünket, igen ügyes előbeszéllő. Pongráczot, távol rokonunkat ma látók először, ő olly víg eleven és tréfás, hogy Mari és én, szüntelen nevettünk társaságában.

 

Május 23.

Most mindég a' kertbe dolgozom, egész szenvedélyem a' kertészkedés. Nagyon örülök mikor kertemet tisztán láthatom, 's mikor látom hogy serdülnek a' virág plánták az én ápolásom után.

 

Majus 25.

Luby egy nagy csomó hirlapot küldött át nekem elolvasni. Ő négy hirlapot járat magának. Kivált az Atheneummal igen jól mulattuk magunkat. Mamám olvassa azt előttünk, mig mi apámmal mellette ülve hallgatjuk, én varogatva, ő pipázva. – Mamám igen szépen tud olvasni, de nagy gyakorlottságot is szerzett magának, mert igen sokat olvas, legkedvesebb mulatsága ez. Én most már régen, csak keveset szoktam olvasni, 's ekkor is többnyire német vagy franczia könyvet, hogy el ne felejtsem e' nyelveket, miket beszédbe ugy se gyakorolhatni itt, e' tájon; legfeljebb Marival beszéllünk együtt németül, de ezen beszéd csakhamar magyarrá változik, mert mikor valakinek beszédét hozzuk fel mit ő magyarul monda, mi tulajdon szavait akarván elmondani ezt természetesen magyarul kell tennünk, erre a' felelet illy nyelven következik, 's figyelmeztetnünk kell egymást hogy ismét németre térjünk vissza. Pedig csak nem akarnók elfelejteni, mire jó szülőink olly drágán taníttattak bennünket, ők olly nagyon akarták mindég, hogy mi a' nevelőben mindenkép nevelődjünk. Milly hálátlanság volna töllünk hát nem igyekezni rajta, hogy ne felejtsünk!

 

Majus 28.

Most apám két napig neheztelt rám, mert tréfálódva beszéltem vele. Én igen gondatlanul tettem ezt az igaz, de épen a' Gaal satyrájit olvasta mamám az Atheneumból 's ez nekem különös tréfás kedvet csinált. Apám azt mondá, hogy a' gyermeknek nem szabad apjával tréfálodni. Mamám megdorgált, apám nem, de két nap nem beszélt hozzám, mi nekem igen fájt, az olta mindég komor voltam. Mari többször kérdé: hogy tán fejem fáj, de nem volt kedvem elmondani komolyságom okát. Ma reggel szólt apám előszer szivesen hozzám két nap olta, 's engem egészen megvídámitott.

 

Junius 2.

Ma nekem mindég nagyon jó kedvem van. Különös okom nincs az örömre és még is ollyan belsőleg, igen jól érzem magam. Én gyakran vagyok illyen érzelemben, néha nem is tudom miért már reggel felébredtemkor, igen vidám vagyok 's egész nap danolok, tánczolva járok nevetek. Minden kis apróság is meg tud engem örvendeztetni. Nem tudom van e' valami a' sejtésbe, de még kis gyermekkoromban arra tanita istructorom, hogy: az ember egy pillanatig sem hathat előre, és igy nincs sejtés. Még is valahányszor illy oknélkül vidám vagyok, ugy tetszik nekem, mintha egy nagyobb örömnek kellene az illy kedvet követni, 's mintegy önkéntelen felötlik bennem: hogy a' sejtés talán néha még is igaz lehet, 's ha nem épen nekem jön öröm, jöhet kedveseimnek; és ezt – ha lehet sejteni – miért ne érezném én meg ki meleg részt veszek sorsokban? 'S ki tudja, valjon nem adá e' meg isten az embernek kit olly nagyra teremte, hogy némely pillanatokba megsejtse a' jövőt? –

 

Junius 7.

Igen megrémültünk a' reggel. Anyám lábánál ülve épen hirlapot olvastam neki, mikor egyszerre valamely zörejt hallánk, – mamám ijedve felugrik ültéből. Ő vele megrázkodott a' szék, de én csak a' zörejt hallám, 's még is olly igen megrémültem, hogy alig tudtam felállni ültemből. Földrengést most érzettem másodszor éltembe, de mikor először érzettem, még azon korban voltam, midőn a' föld alá süjjedésnél, nem jutott más eszembe, mint hogy ott tyuklábon forgó arany várat találok, mint a' meséből tudtam.

 

Junius 20.

Nehány nappal ezelött, ismét új félelem és aggodalom ért bennünket. A' falubeliek már a' földrengéskor is minden féle rosszat jósoltak, megkellett azon hitben erössödniek, hogy a' földrengés valami rossznak előzője. Ollyan nagy jégeső hullott egy délután e' napokban, millyenre itt kevesen emlékeznek. Én nem tudtam volna hinni, hogy olly darab jegek eshessenek, mert az apróbbak is voltak olly nagyok, mint egy dió; hogy bár – midőn a' jégesés megszünt, – igen melegen sütött a' nap két óra mulva is lehetett az udvaron jégdarabokat látni, 's a' föld a' kertbe még inkább a' mezőn, csupa lyukacsos volt. Apám mindjárt a' jég megszünte után, kiment a' mezőre, hogy meglássa iszonyú kárait, mi alig várhatva hazajöttét, elébe mentünk, de milly édesen valánk meglepetve, mikor őt vidáman elönkbe jönni látók, 's mikor elbeszélte: hogy a' jég nékünk csak kevés kárt tett, 's hogy nincs oka buslakodni. Harmad napra mi is meg néztük a' mezőt, mamámmal, és mi más szinben találtuk azt! Az ezelőtt gazdag vetések, mellyek alig birhatták kalászaikat, sokhelyt a' földig leverve feküdtek, máshelyt pedig ösze zavarva kalásztalan álltak ott. Különös járást tesz az a' jég, néhol, egészszen el van egy darab vetés verve, mig szomszédja szinte bántatlan maradt, néhol ismét sok vetések vannak megrongálva, 's másott nagy darab helyek épek. A' mi vetéseinket szinte mindenütt meg kimélte a' jég, és e' kegyelemért nem tudunk elég hálát adni istennek, ki olly hatalmas hogy az emberek egész évi iparkodását és reményét, egy óra alatt semmivé teheti.

 

Junius 29.

Ma nagyon váratlanul lepett meg Győri Dani bennünket. Sokáig reá nem ismerék, az neki a' mint észre vettem nem jól esett. De ki tehet rulla? – Hogy ő itt Ferencz bácsinál patvarista* volt, annak már négy éve. 'S mind gondolhatám én, hogy ő itt legyen Gömörből?

 

Julius 1.

Szegény Máli ma ugyan rosszul járt. Egy rokonunk lakodalmárul jövén haza, a' lovak elragadták, ő a' kocsiból kiugrott, 's úgy megütötte a' fejét és a' nyakát, hogy ájulva rogyott össze. Én nagyon megijjedtem rajta, mihelyt megtudtuk hogy haza érkezett, mindjárt átfutottunk hozzá Marival, 's őt halványan és betegen lelénk. Szegény Máli! azt mondják igen jó kedve volt a' lakodalomban. Apja a' leggyöngédebb szeretettel ápolja.

Én is vágytam a' lakodalomba, mi jó hogy éppen ekkor jöttek vendégeink.

 

Julius.

Guszti haza jött a' szünnapokra Szathmárrul. Két honapig leszünk most mind a' négyen együtt. Mamámnak megszünnek rosz álmai. Nem is tudom mikép van, hogy mikor távol van valaki kedveseink közzül, mindég rosz álmaink vannak felőle.

 

Julius 7.

Ma ismét jó hasznát vettem az abroncsjátéknak*. Kovács Főbirót* esküttjével és patvaristájával jó ideig mulatám e' játékkal, 's mindnyájoknak igen megtetszett az. Én magam nagyon szeretem e' játékot; – átaljában minden ollyat miben nem kell üllni. Olly unalmas, az a' sok ülés.

 

Julius 16.

Kölcsey Ádámné bár több egy heténél hogy hazajött Pestrül, még is csak ma látogata meg bennünket először, fija és öcse Luby 'Siga kiséretében. Eleinte igen hideg volt erántunk 's csak sokára derült fel, – bizonyosan ismét azt gondolja hogy haragszunk rá. Pedig én oly nagyon megörültem neki, – nekem olly sok szép napok tünnek fel látásánál.

 

Julius 17.

Ma volt elöször nállunk Ormosné, miolta kis fia meghalt. Szegény még most is igen bús. Bár mit beszéltek is vele a' többi vendégek az ő szemei mindég könnyübe voltak.

Olly égető és zajos fájdalmat mint az övé volt kis fia temetésén, nem is képzelheték. Mikor reá néztem, mintha össze szorult volna szivem, a' helyett hogy vigasztaltam volna sirtam vele. Én ollyan rosz vigasztaló is vagyok. De micsoda vigasztalás is lett volna az, melly az ő anyai fájdalmát felérje!

 

Julius 30.

Most már vége van a' nagy dologidőnek. A' miért egész nyáron olly sok kéz fáradott, most be takaritva van a' csűr körül. Apám egész gyönyörrel 's önérzettel szemléli terméseit. De a' gazdasszonyság se kis tereh ily nagy dologidőn, ezt én tapasztalhattam most, illy nagy részt mint most nem vettem benne, eddig. Mindég azt hitték én rollam gyerekkoromban, hogy nem lesz hajlamom a' gazdasszonkodáshoz, és pedig egész örömem van ha valamit teszek benne, 's egész megelégedésem.

 

Julius 31.

Ma a' mint a' gyümölcsösből haza jöttünk, egy ismeretlen ur jött előnkbe az udvaron. Egy királyi mérnök vala Budáról ki mint mondja engem Pesten esmert, 's most meglátogatott. Én nem emlékezem hogy láttam volna valaha, de ő még a' helyt is megnevezé hol beszélt és tánczolt velem. Később nekem is ismerősnek tettszettek vonásai, de semmikép sem tudok visszaemlékezni hol láttam. Furcsa volna ha mindketten csak sejditnők hogy láttuk egymást, 's később jutna eszünkbe hogy csalódunk.

 

September 2.

Apám ma Máramarosba ment valami peres dolog miatt, Mamám bátyjával. Soha életembe nem képzeltem olly finnyás természetet, mint ezen bátyámé. Ő mindent utál megenni mi nem a' maga házánál készül, a' maga kutjából hozott vizet az utra. Némely háznál és némely emberekkel is utál lenni. Szegény bácsi, neki valódi tereh az utazás, mig másnak legfőbb gyönyör.

 

September 4.

Miolta itthon van Pepi néni, ma voltam nálla másodszor. Mariékkal mentem, 's részint az ők kedvekért. Mennyire megvalánk lepetve, midőn beléptünkkel ismét ott találók Lubyt. Ő igen kedves rokona lehet a' néninek, mert minden nap meglátogatja. Mari és én igen kivántuk őt ott nem lelni ujra, mivel Pepi néni nagyon is figyelmesen tekintgete mindenikönkre mikor öcscsével beszéltünk, 's e' figyelem minket egy kicsit zavart; – 's mivel mind ő mind öcscse meglehetősen tudnak kritizálni, 's hiuság is van bennök egy kicsi.

– Pedig kivált én már megunhattam a' sok kritikát. Nekem minden tettemre és szavamra figyelemmel vannak. Néha még azt is megtudják, bálba mit beszéllek ismerősömmel. 'S ha némellyekkel tovább beszélgetek egy pillanattal mint másokkal, már elmondják hogy azok engem érdekelnek. 'S mennyi kritikára adott 's ad még most is alkalmat az én olvasgatásom, 's mint hiszik némelyek hogy én valóságos ironé vagyok, 's rövid időn egy munkával fogom őket meglepni, 's e' felett mennyit bölcselgettek 's gúnyolódtak némellyek! –

De különösen én ezt naponként inkább megszokom. Hányszor sirtam, csak egy pár év előtt is, mikor illyet hallottam, 's most ha néha boszankodom is, többször nevetek rajta. Apám sok okoskodásinak köszönhetem e' ezt, vagy annak hogy én is érek éveimmel?

 

September 8.

Ma jöttünk haza Szathmárról a' vásárról. Nekem semmi dolgom nem volt ott, még is örömest mentem el, mivel többnyire mindég találkozom esmerőssel. Ma is többel találkoztam, de leginkább örvendek Kovács Pepinek*. Nagyon szeretem én azt a' két Kovács lyányt, barátnéim között ők a' legkedvesebbek.

 

September 13.

Olly kellemesen telt el az a' tennapi nap! Olly kedves napom volt az nekem. Barátnéim legkedvesbjei – a' két Kovács lyányok – látogattak meg. Valahára teljesitették igéreteiket, 's nekem látogatásokkal egy igen-igen kedves meglepetést csináltak. Szülőim is igen örvendtek neki, mivel nagyon becsüllik egész családjokat. Szinte meglepett mily vidámon mulattatá őket apám, ő a' ki nem mindenkor szereti a' vendéget. De ki is ne szeretné ezt a' két lyányt? ők ollyan kedves jó leányok, 's olly szelíd, nyájasok, hogy mindjárt megnyerik a' szívet. 'S én legalább miveltebb leányokat ő nállok nem ismerek Szathmárba. Nellit már gyermekkoromban is esmerém 's már akkor is barátnék voltunk. Most is felhoztuk gyermekkorunk, 's édesen emlékeztünk vissza a' korra, mikor olly keveset ohajtánk, mikor egy új babkalap, új bábedény egész boldogságunk tevé, 's mikor még a' bálakba olly édesdeden aludtunk. Most felnőttünk, de még mindég a' régi barátnék vagyunk. Pepit később esmerém meg, de nem kevesbé szeretem őt is, ki csupa jóság.

Milly szerencsések e' lyányok! ő rollok mindenki szeretve emlékezik, 's milly szerencsések testvéreik is kik mind becsültetnek 's kik mind kitünők. És egyik bátyjok – Bencze! – milly ideális ő! Nekem mindég ugy tűnik fel képzeletembe, mint a' regényes lovagkor érdekes énekese.

 

September 24.

Tegnap jöttünk haza Lázáriból. Én tovább voltam ott egy hétnél, mert beteges voltam, 's jó mamám nem mert utaztatni. Szegény nagyanyám! oly szivesen járt körülem, oly meleg részvéttel tudakozá fájdalmamat, hogy jobban éreztem magamat mikor vele beszéltem. Én nagyon is jól érzem magam nálla, ház, udvar, kert, minden érdekes itt előttem, mindenütt játszó helyeimre emlékezem, hol olly sok boldog órát értem, mikor gyermekkoromba itt voltam. 'S szegény nagyanyám! oh örökre elfelejthetlen marad ő nekem, kimondhatatlan az a szeretet az a' remegő gond, mellyel kis gyermekkoromba örködött felettem, – oh bár kipotolhatnám neki valaha!

Lázáriba most Eötvös Tónival igen megbarátkoztunk egymással, 's igen gyakran voltunk együtt. Nem hittem hogy mi ketten ennyire ösze jöjjünk, mert büszke lyány ez a' Tóni, szeretné ha más keresné az ő barátságát, nem pedig ő a' másét. Én pedig mikor ezt észre vettem épen semmi hajlamot nem érzék magamba utánna járni, büszkeséget büszkeség követe – mig végre ő jött felém barátkozni. Most már szeretjük egymást és bizodalmasok vagyunk. Jó leány ez a' Tóni pedig, nyilt, szives meleg és vig, én most igen megszerettem.

 

October 1.

Ma ollyan rosz napom volt. Apám nagyon haragudott rám és nagyon megszidott. Vigyázatlan voltam ugyan, de tudatlanságból. Horváth Gábor szinte egy hétig volt most itt, 's ez idő alatt mindég kérte emlékkönyvemet, hogy vihesse el és rajzolhasson bele valami tájképet. Én nem akartam adni könyvemet, de ő annyit kérte, hogy végtére oda igértem egy pár hétig, mig a' rajzot elkésziti, mert már rég is ohajték bele egyet. Mikor elment, Apám nagy haraggal hozzám jön 's szid és fedd hogy mikép merem emlékkönyvemet egy idegennek oda adni, 's megmagyarázza hogy mily illetlen ez 's hogy én e' tettel nagyon hibáztam. Ekkor vettem észre magamat, ekkor kezdtem aggodni 's keservesen sirtam, 's szégyeltem vigyázatlanságomat. Nekem nem is tudom, hogy nem tudott eszembe jutni apámtul most az egyszer tanácsot kérni; – de hiszen apám épen akkor érkezett haza Debreczenből, e' csekély tárgy mikép juthata eszembe, – mamámat már az előtt megkérdeztem, 's ő nem látta illetlennek e' tettet; – 's osztán Pesten laktomba láttam hogy a' lányok kiadták emlékkönyveiket kezökből, hogy irassanak vagy rajzoltassanak bele. Csak mikor apám felvilágosita eszméltem fel. Miért is nem tudtam legalább egy órával előbb! De csak most vehessem kezemhez emlékkönyvemet, felfogadom, hogy soha-soha nem adom többet ki.

Apámnak némely szavai igen rosszul estek, de még is most mikor már én is lecsillapultam, mélylyen érzem, milly nagy hálával tartozom én az illy jó és okos apának, ki sok rosztól megóv engemet, 's mindég oly szivesen vigyáz lépésimre.

 

Octóber 30.

Ezen hónapba mindég oly nagyon elvoltunk foglalva Mamámmal, a' Guszti ki készitése miatt, hogy semmi mást nem tettünk, mint szünetlenül vartunk és kötöttünk számára.

 

November 6.

Ma ment el szegény Guszti tőllünk a' Debreczeni oskolába. Igen rosz idő volt utjára. Nagy Elek is vele ment, apám kisérte be őket. Mi ithon magányba maradtunk, és a' magány, e' kellemetlen nap még inkább elbusita bennünket. Olyan keserű az elválás, és nem szokhatunk soha hozzá, habár rövid időre válunk is el. – –

 

[1844.]

December 1-sőjén 844.

Ma Bulwer* Maltraversjét olvastam ismét. Valahára ma megint hozzá juthattam e' kedves könyvemhez, – valahára anyi idő, anyi sok hetek mulva. Nem is tudom hamarjába hány hónapja, de igen régen olvasom már e' könyvet, melynek minden lapján uj meg uj gyönyört és elragadtatást találok, melynek minden sorából oly felséges gondolatok szóllanak. És mégis oly ritkán veszem elő Maltrawerst. Azok kik engem oly nagy olvasónőnek olly könyvbuvárnak hisznek, kik nem tudják az én környülményeimet, nem hinnék ezt, ha mondanám nekik. Hadd ne hiddjék, már megjöhettem benne hogy hijába bánok ilyeneket. Egész nap varok vagy más dolgokat végzek a' ház körül, 's csak késő estve hagyok fel azokkal, mikor már nem láthatni; este pedig az egész család együtt ülünk, én varok vagy kötünk, 's két vagy három este hetenként hirlapot olvasunk, valaki közülünk fennhangon, és csak vasárnap találkozhatnám Maltraversel, de ekkor vagy idegenek jönnek hozzánk, vagy a' lyányok, kikkel ismét többnyire az egész nap eltelik. Miolta Maltravest olvasom szinte vágyakozom a' vasárnapokra.

 

December 8. 844.

Csak eddig irhattam a' mult vasárnap; félbe kelle szakasztanom, előbb Mari, utóbb a' Plébanus jött hozzánk, Maltraversből némely kedves helyeket akartam kijegyezni ide, hogy későbben is gyönyörködhessek olvasásokon, és hogy majd, midőn idősebb leszek is láthassam, mi gyönyörködtetett ifjabb koromba, milly gondolatok és érzelmek bájoltak el egykor. De olly igen nehéz a' választás! E' könyv mindenütt egyaránt érdekes, különösen pedig a' világról 's emberekről, és ezek történeteiróli nézetek benne. Bulwer valóban gazdag keblének egész kincsét rakta le e' könyvben, a' nemes gondolatok és szent felséges érzemények egész tengerét. Valóban gyakran csudálkozva gondolom, hogyan lehet egyetlen embernek illy sok gondolatja és illy gazdag és erős képzelődése! Oh igazán, az isten végetlenül dicső és tökélletes, az emberben lényének csak egy szikráját lehellé 's ez mi nagy, mi nemes tud lenni! 's mennyi érzemény, mennyi láng el tér keblében. Milly dicsőnek kell lenni ő Neki, ki a' keblet és lelket teremti! Azt mondják: az ember a' teremtés remeke és az is bizonyosan, csak ő benne van a' szent szikra, melly az istentől jön. És még is, hogy lehet, hogy az isten ki mindnyájunkat szeret, némelyeket gazdagabb tehetséggel áld meg, mivel érdemelhetik meg ezek, hogy születésekkor már nagyobb mértékben száll rájok az isteni szikra? De bizonyosan születésünkkor mindnyájan egyenlők vagyunk, ekkor még nem tehet külömbséget köztünk jó atyánk, a' körülmények és a' kör mellyben élnek fejtik ki és nemesitik a' nagy emberek érzeményeit és lelkületét, vagy tán néha a' magány is, hol ideje van az embernek ön magával társalogni és megesmerkedni, és felmeríteni kebléből az érzemények és gondolatok kincseit, melyek ott lassanként megtermettek. 'S milly szép az ki másokat is képes részeltetni a' kincsből mit keble tengeréből felhozott, kinek nyelve van, elbeszélni másoknak gondolatjait, 's mikkel ő megáldatott szép képzeményeit. – A' költő hivatása valóban szebb a' többi emberekéinél is. Ő közli másokkal gondolatjait, szép érzeményeket költ kebleinkbe, képei által elbűvöl bennünket ideáljai honába, hol boldogok lehetünk, hol szebb és nemesebb életet lelünk ollyat mint képzeletünkben van. És én azt hiszem a' költő is boldog akkor ha ezt elgondolja, 's ha tudja, mi sok szép órákat csinál ő másoknak. És azt hiszem, a költő, ki igazán az, egésszen boldogtalan is egyedül nem lehet. Körül lebegik őt ideáljai, elfelejtetik vele bajait, és ő tudván és érezvén szép hivatását, nemesebbnek érezi magát önérzetében a' közönséges embernél. 'S mi jóll áll a' nemesnek, a' férfinak az önérzet! Örülni kell neki bizonyosan a' létnek, mert az övé szép és nemes, mert az ő lelke képes másokat boldogítani. Az ő tettein sokak szemei függnek, tisztelettel és bámulattal. És a' költő bizonyosan rosz sem is lehet. Hogyan lehetne hűtelen szép képzeményei és gondolatjaihoz? hogyan lehetne hálátlan az, ki a' teremtőtől oly nemes adományokkal áldatott meg, 's hogy tagadhatná meg tetteiben gondolatjait 's érzelmeit, miket festett, 's miknek éltet adott? –

Bulwer is bizonyosan nemes és jó. Én legalább nem tudnék benne kétkedni iratai után. Miolta kivált Maltraverst esmerem, egészen megvagyok erről győződve. Ugy tetszik nekem mintha itt ő magát, vagy is inkább életét akarná festeni. Rienziben Pompeji utólsó napjaiban Devercuxben, a' költő bájolt el, itt az embert, Bulwert mint embert tisztelem. Az embert mint a' legnemesebb teremtést 's a' szellemet, melly magasabban áll a' közönséges földiség felett, 's melly önérzetében gyönyörködik önmagában, 's megelégedve néz müveire. Bulwernek tán nincsen valami regényes szállongó képzelődése, de van meleg mély és mindég gazdag és nemes érzeménye, ő nálla nem üres újságvágy ébred az emberben, hanem igaz tisztelet az iránt a' mi jobb. Az ő műveiben nem talál az ember valami rémületes történetek leirását, de talál benne magasztos gondolatokat, tanul benne szép társalkodást és valódi világ és ember esmeretet; nem hozza ő csudállatos és borzasztó helyzetekbe személyeit, nem szenvedtett velek hajótöréseket, 's nem vezeti banditák vagy éppen vad emberek közzé isszonyú barlangokban; az ő személyei a' való életben élnek, való és lehető körülmények közt, emberei a' való életbe illenek, rájok lehet esmérni mint rokonokra, mint rég nem látott esmerősökre. Én majd minden személyekhez, miket Maltraversben festett, ismerek hasonlókat; 's ha angolok volnának azt hinném őket vette ideálokul. Különösen a' férfiakat festi igen jól, még tán jobban hűbben – ha lehet – mint a' nőket, – nekem legalább ugy tetszik. Sokszor, – midőn valamely kedves hely olvasásánál ugy tetszik nekem, mintha mind ezt én is gondoltam és éreztem volna már, s' ő csak elmondja gondolataimat. Innen hiszem én hogy Bulwer oly igen esméri az emberi szív minden rejtelmeit.

Én embereit nagyon életrevalóknak találom. Nem tökélletesek ezek, de hiszen az ember tán nem is volna már érdekes ha hibája nem volna, gyengeségei; akkor nem tudnánk egymáshoz ragaszkodni, 's nem esmernők egymást testvérekül, nem volna akkor ok és tér tenni és igyekezni, az ember örökös egyformaságban tespedne, nem volna czélja, nem volna szükség fáradni, 's ez az örökös egykedvűség unalmas volna. Nincs is tán senki kiben gyengeség ne volna. Csak ez vigasztal engem mikor hibán érzem magamat. – Bulwer sem állítja Maltrawerst minden hiba és gyöngeség nélkül elönkbe. Nem angyal ő, hanem ember, de nemes és lelkes, tele hévvel és meleg szeretettel minden iránt a' mi szép és jó. 'S a' kedves Alice*, ez ideali leány, kit annyira szeretek, mi jó, mi hű ő, mi nemesen türi hányattatásait és fájdalmait, melyek oly keserűek lehettek, 's mit senki más nem tudott soha igazán érteni. Alice* kedvencze Bulwernek, 's őt mind végig szépen és hűn festi. Maga is szánja csendes bánatját, mely ő nálla szép önmegadássá változik. De Lady Florenccel nem sympatirozok oly igen, őt csak szánom egyedüliségéért a' nagy világban még a' legszebb és legbámultabb korában is. Átaljában nem igen tudom magam helyzetébe képzelni, oly gazdagon, a' szerencse minden adományaival felékítve, hogy tehette szinte készakartva magát oly szerencsétlenné? De mikor Malraverst szereti, 's tul teszi magát a' világ előitéletein, kibékülök vele egészen. De én azt hiszem, e' két lény bármi nemes is, nem lett volna boldog együtt soha, Lumleyhoz is esmerek külső nyilvános tetteire nézve csak, hasonlót, Lumley igen alattomos, illyen tán még sincs az életbe. Itt e' regényben nagy szüksége volt rá a' költőnek, az isten őrizzen illy jellemtől az életben.

Ismét, és mindég eltértem a' czéltól, a' miért ezen papirost elővettem, hogy kijegyezzek Maltraversből, de oly jól esik ma nekem le irni gondolataimat, mintha régi titkot mondanék el! 'S ezt csak igy tehetem, szülőim már idősebbek, Guszti egykedvübb hogysem meg értenék ily haszontalan gondolataimat, 's méltányolnák és éreznék azokat. Legalább már leirtam. [Idézet] Maltrawersből.




Kezdőlap Előre