A nyelvtanulásról*

 

I.

 

Beszélők: Magyar és Horvát

 

M. Mivel foglalatoskodol, barátom?

H. Magyar nyelvnek tanulásával.

M. Valljon nehéz-é a magyar nyelv?

H. Valamint minden nyelv kezdőnek nehéz, úgy szinte a magyar nyelv is első tekintettel nehéznek látszik.

M. Igazságod van, barátom, de ha egyszer hozzászoktatsz [!] magadat a magyar hanghoz, majd akkor könnyűnek fog látszani.

H. Úgy vagyon, barátom, mink horvátok könnyebben szoktathatjuk magunkat a magyar hanghoz, mint akármelly más nemzet.

M. Igen, mert barátságban, sőt atyafiúságban éltünk és élünk egymással.

H. Hát nyelvet hanghoz hasonlítasz?

M. Minden nyelv hangból eredt, a mint ez vagy az az ember így vagy úgy kiejtette.

H. Furcsákat beszélsz, barátom. Magyarázd meg én nékem, miképpen értesz te mind ezeket?

M. A szó hangból eredt. Valamint bár ki a hangot kiejtette, a szerint a maradéka megtanulta, e' megint maradékára által szállította, és így lettek szavak, szavakból öszvetett szavak és öszvetett szavakból beszéd, ezen egy nemzeti beszédet nyelvnek mondják.

H. Hát miért lettek ezek a sok nyelvek?

M. Miután Ázsiában az emberek nagyon megszaporodtak volna, kénytelenek voltak a világba széjjel menni, ekkor különbféle éghajlat alá jutván az emberek különböző módon ejtették ki a hangjaikat is, és innen van különbféle nyelv.

H. Mellyik nyelv legelső lehetett?

M. Mindegyik nyelv eredetében legelső.

H. Hol eredt a nyelv, és melyik volt az első?

M. Ázsiában eredetét vette az ember, tehát a nyelv is; de mostan Ázsiában élő nyelvek közül mellyik az első, azt meghatározni bizonyosan lehetetlen azért, mivel sok ázsiai élő nyelv már kihalt, és így mellyik volt első, azt megtudni nem lehet.

H. Hát magyar nyelv ázsiai nyelv-é vagy sem?

M. Magyar nemzet Ázsiából eredetét vette, magával Ázsiából nyelvet is hozott, és így a magyar nyelv valóságos ázsiai nyelv.

H. Mit gondolsz, a horvát nyelv micsoda nyelv lehet?

M. A horvát nyelv európai nyelv és pedig a szláv nyelvtől eredetét vette.

H. E szerint, barátom, mink Európában élvén, mind európai, mind ázsiai nyelvet tanulnunk szükséges és tanácsos.

 

Millakovich, Janko: Na kratko izpelijani put 1835. 66–68. l.

 

II.

 

– Sokra ment-e már az úr a magyar nyelv tanulásában?

– Nem igen. Úgy veszem észre, hogy a németnek sok fáradságába kerül azt megtanulni.

– Igaz; de ha már annyira ment valaki benne, mint az úr: nem kell annak a nehézségektől elijednie.

– A kiejtés kivált nagy nehezemre esik.

– Elhiszem (meghiszem), mert a némettől egészen elüt s az ország némelly tájai szerint különböző.

– A magyarok tehát még nem egyeztek meg a legjobb kiejtés felett?

– Ez még nem is igen jött kérdésbe, mert a különbözés nem épen tetemes. Legjobb kiejtés az, mellyen a tájat nem lehet ismerni, vagy is a könyv-szerinti.

– Ez a nyelv nekünk naponkint szükségesebb, mióta annak köz divatát a nemzet olly igen óhajtja.

– És méltán óhajtja. A nemzeti egységnek s erőnek egyik fő feltétele a nyelv egysége. Azért minden jó hazafi kötelességének ismeri nemzete nyelvét tudni vagy tanulni. Ezen kívül a magyar literatúra némelly újabb termékei valóban minden figyelemre méltók.

– Ezt mondotta mesterem is, ki született magyar.

– Az úrnak tehát van mestere, s ollyan, ki a magyar újabb literatúrában jártas?

– Sőt maga is igen érdemes literator.

– Micsoda könyv ez itt?

– Kazinczy munkáinak egyik kötete.

– Oh, azok igen kecsesen vannak írva. Kazinczy tollából a magyar nyelv mind addig páratlan bájjal, kellemmel, erővel s változékonysággal folyt.

– Azt is mondják, hogy a magyar nyelv kivált a hősköltemény magas, pompás, fenlengő* előadásaira felette alkalmatos.

– Erről meg fog győződni az úr, ha majd Vörösmarty Mihály munkáit olvassa.

– Oh, még ennyire nem vagyok; de mindent el fogok követni, hogy e költőt megérthessem, kinek munkáiban, mint mondják, a magyar nyelvnek legsajátabb szépségei tündökölnek.

– Nem lesz hiába az úr fáradsága. Általában a magyarok ötven év óta igen nagy előmenetelt tettek a költészetben s a tudományok némelly ágaiban, különösen a szép- és gyógytudományéiban.

– De sok újítást is hoztak be nyelvökbe, mellyeket a nagyobb olvasó-közönség úgy látszik, nem ért vagy nem szeret.

– Igaz; de ez onnan van, mivel kevés magyar tanulja nyelvét szabályosan; s mivel azon újítások elvei s határai nincsenek eléggé kifejtve vagy közösen tudva.

– Én igen jól értem az úgy nevezett nyelvújítás szükségét. Egy nyelv sem születik azon bőséggel és szépségekkel, mellyek csak a későbbi fejlődésnek s mívelésnek lehetnek gyümölcsei.

 

Csató Pál: Magyar és német beszélgetések, 1834.37–40. l.

 

III.

 

– Az úr egészen betemetkezett könyveibe (könyvei közzé vette magát); úgy látszik, tanul.

– Franciából kezdek németre fordítani.

– Tehát franciául tanul az úr?

– Igen. A francia nyelv mindennek, ki fentebb műveltségre akar számot tartani, nálunk is naponkint szükségesebb; de nekem annál inkább, minthogy gyakran kell utaznom.

– Igaz: már alig lehetünk el nála nélkül. Egyébiránt is a francia nyelv olly sima, olly kedves hangzatú, s a kifejezésben olly gazdag, hogy már azért is megérdemli a tanulást. Ezen kívül Racine, Corneille, Boileau, Voltaire és Rousseau olly írók, kiket szükségképen az eredeti nyelvben kell olvasni.

– Igen szerencsésnek fogom magamat tartani, ha őket majd tökéletesen megérthetem.

– Micsoda könyvek ezek itt?

– Mozin francia grammatikája (nyelvkönyve); a Dictionnaire des deux nations eredeti kiadása; egy zsebszótár; egy kisded szótár, mellyben a szók tárgy szerint vannak sorozva; s nehány kezdő-könyv közbevetett fordítással.

– Nincs az úrnak mestere?

– Kénytelen vagyok mester nélkül lenni el, mivel itt egy sincs, kinek jó módja (tanításmódja) volna.

– De mikép fogja az úr majd a jó kiejtést megtanulhatni?

– Olly franciákkal fogok társalkodni, kiknek ejtésök jó.

– Ennél jobbat alig is tehetne az úr. Tudja-e már a grammatikának fő szabályait?

– Én azokat könyv nélkül tanultam meg.

– Ez a mód nem rossz, de igen fáraszt. Nem kell az emlékezetet igen megterhelni.

– Nem tehetek különben v. másképen. Most egy válogatott prosagyűjteményt olvasok; a költeményeket még nem bírom meg.

– S mikép használja az úr olvasmányait?

– Kijegyzek magamnak minden szót, mellyet még nem értek, s felütöm azokat szótáromban; azután kihúzogatom a legjobb szóllásmódokat s kifejezéseket; végre az így fejtegetett szakaszt lefordítom.

– Igen jól cselekszik az úr. Kétségkívül kijegyzi a rokonértelmű szavakat is?

– Természetesen; minthogy ezek megkülönböztetésében fekszik egy része annak, mit a nyelv lelkének (geniusának) nevezünk.

– Csinál az úr apró francia beszélgetéseket is?

– Még nem; még csak egyes kezdő-gyakorlatokat készítek.

– Nem tapasztalja az úr, hogy a francia előadás sokkal könnyebb s természetesebb, mint a német?

– Igen is, kivált a történeti.

– Gyakran beszél-e az úr franciául?

– Csak néha; most még csak töröm.

– Bocsánat; az úr elég folyvást beszél.

– Szeretném, ha alkalmam volna többször beszélhetnem; mert csak így kaphatja meg a nyelv azon forgékonyságot, v. gördülékenységet, melly a helyes kifejezéshez olly igen szükséges.

– Jól mondja az úr; de aki jól akar beszélni, ne féljen rosszul is beszélni.

 

Csató Pál: Magyar és német beszélgetések, 1834. 33–37.l




Hátra Kezdőlap Előre