– Mi ez? hogy meri kegyed tyúkszemét maga kimetszeni?
– Hát mi rosz lehet ebben?
– Egészen elijeszt.
– Mi rosz? a fene belé eshetik vagy legalább is a rák; megsántulhat kegyed.
– Ah, istenem! mit tegyek hát?
– Már daganat mutatkozik, a nagy ideg bántva van.
– Meghalok féltemben.
– Szívó tapaszt fogok s borogatót feltenni kegyednek, a rohadt húst pokolkővel fogom leégetni.
– Isten szerelmiért?!
– Már ez egyszer meg kell rajta kegyednek nyugodni. Miért nem hívatott kegyed előbb? Illy dolgokat nem kell elrestelni. A legkisebb fagyhólyag, körömméreg, a leggyengébb zúzás vagy a legkisebb sérelem gyakran a legveszedelmesebb betegségeket vonhatja maga után, ha nem vigyázunk reá.
– Hiszen még nem érzek fájdalmat.
– Az mind meglesz, csak bízza rám kegyed. Majd olly fájdalom csillapító s oszlató tapaszt ragasztok fel, melly mindazon rosz nedveket, mellyek kegyed testében vannak, kiszíja; ezen fölül orvosságot is fogok önnek adni, melly romlott rosz vérét megtisztítsa.
– De hiszen én egészen jól érzem magamat; vérem épen nincs megromolva.
– Megvan, ha mondom. Ha kegyed nem ügyel rám, cserben hagyom; egy más fogja akkor gyógyítani, de kevés nap múlva kénytelen lesz a tagot elvágni.
– Oh, az istenért! ne hagyjon nyomorékká lenni. Tíz Lajosaranyat adok önnek, ha nagy lábujjomat megmenti.
– Jól van; én művészetem minden segély- (segedelem) forrásait ki fogom meríteni. Itt a csodabalzsam, mellyet magam készítettem; kivont főnedve ez két száz növevénynek, mézgának, gyantának, gyököknek, virágoknak, bogyóknak s a t. Vegyen ön egy gombostűfoknyit belőle: illesse a beteg részre s tegyen reá tépést. Holnap ismét eljövendek kegyedet elkötni. Az első elkötés után csodát fog kegyed kiáltani, mert holnap után már semmi baja sem lesz.
– Ah, ön az életemet menti meg. – Eredj pokolba, átkozott kuruzsló!
Vörösmarty Mihály: Ungrische Sprachlehre, 1832. 82–84. l.