– Kaputomat* hozza itt az úr?
– Azt, de még nem kész, csak összeférceltem, hogy felpróbáljam.
– Lássuk. Jól áll, jól testhez áll.
– Tessék megfordulni, hagyd lássam, nem vet-e ráncot?
– Úgy tetszik, az ujja egy kicsinyt szűk és rövid.
– Még meghosszíthatom, s megbővíthetem. De szabása tetszik?
– Valljon a dereka nem igen hosszú, s a szárnya nem igen széles?
– Ezen könnyű segíteni. Látom már, mit kell rajta igazítanom.
– Készítse el kegyed minél előbb.
– Meglesz holnapra a köpönyeggel együtt.
– A köpönyegre nézve volt-e kegyednek gondja rá, hogy a posztónak fényét elvegyék s azt jól beáztassák?
– Minden bizonnyal.
– Még egy gálaruha fog kelleni, aranyos mellénnyel és fekete atlac nadrággal.
– Szélezve lesz-e a köntös vagy hímezve?
– Hímezve. Ha kiszabta kegyed, küldje el hímvarrómhoz. Mi a nadrágot (combruhát) illeti, ajánlom, hogy lapocsát (ajtaját) kicsinyre s térdkötőjét jó szorosra csinálja. E mellett kérem, az órazsebet el ne feledje, mint a minap.
– Úgy fogok készíteni mindent, hogy meg legyen elégedve nagyságod. Parancsolja, hogy kiigazítsam ezt a kabátot?
– Vigye el kegyed, s tegyen rá teveszőr gombokat az ércgombok helyett, mellyek már nem módik.
– Új zsebet is kellene bele varrni, s a gomblyukakat újra kivarrni és kivasalni, de látom, hogy a ruha már egyszer fordítva van, a posztó elkopott, már szálai is látszanak, nem érdemli a kiigazíttatást.
– Csak hagyja tehát kegyed úgy, majd inasomnak ajándékozom.
Csató Pál: Magyar és német beszélgetések, 1834. 65–68. l.