A vadászatról*

 

– Van vad az erdőben?

– Ez előtt volt sok rőt* és fekete vad (szarvas és erdei), sok kis vad; de az erdei lövészek nagy részét ellőtték.

– Töltsük meg puskáinkat. Hol van az ön puskaporos szarva? Itt a puskapor és serét.

– Várjon kegyed, még egy töltésemnek kell lenni s egy kevés fojtásnak. Az én puskám két csövű.

– Ön elereszti kutyáit? szép egy pár eb (szép egy fogat).

– Ez a fütyésző* legjobb kutyám, jól van kitanítva, jól szaglál, s nem fárad.

– S szőre is egy színű, ami mindenkor jó tulajdonság.

– Itt baktat egy nyúl; bocsássa ön utána a kutyákat; az ugar felé megy.

– Már ismét vissza jő.

– Célozzon, lőjön.

– Nyomban elejtettem.

– Én pedig elhibáztam, nem sült el fegyverem (puskám).

– A kutyák már hozzák.

– Most jó a szarvashús. Menjünk szarvasra, verjük fel őket.

– Csapásaikról ítélvén itt nagyoknak kell lenni. Sok dolgot fognak adni a kutyáknak.

– Látok egyet legelni. Hej, vadász! eressze kend a kutyákat szabadon, fúja kend a kürtöt.

– Tehén. Nincsenek szarvai. Üzekedik, üzekedésben van, hagyjon békét, ne háborítsa ön.

– De ha nem lövünk, nem lesz vadunk. Szakácsomnak legalább egy vaddisznófejet akarnék (reménylek) vinni.

– Mondjon le ön a nagy vadról, már kis vadunk van.

 

Vörösmarty Mihály: Ungrische Sprachlehre, 1832. 78–79. l.




Hátra Kezdőlap Előre