Jakab Elek+

Volt-e erdélyi országos levéltár?

Nem maradt fönn együtt sehol az erdélyi fejedelmek levéltára is, pedig hogy volt, a fejedelemség és állam létéből szükségképpen következik. De világos adatok is vannak rá. Bethlen János, Apafi fejedelem belső titkos tanácsosa egy ügyben megkérdeztetvén a fejedelem által, az arra tartozó oklevélnek vele közlése mellett, feleletét írásban megtette, s annak végén azt jegyzi meg: „hogy az általa visszaküldött levelet reserválhatni a Conservatoriumban”.* Gróf Bánffy György pedig így ír az ifjú Apafinak 1696-ban: „A fogarasi Urbariumokat, az országot illető Conservatoria és praefecturalis ládákat vitesse az országgyűlés elébe.”* Ezek szerint az erdélyi fejedelmi titkos levéltár neve ez időben „Conservatorium” volt. Vajon a fejedelemség kezdetében is így nevezték? Adatok hiányában erre feleletet adni képes nem vagyok, valamint arra sem, hogy a fejedelmek körében tartatott-e ez mindig, vagy a gyulafehérvári káptalan levéltárában. A fejedelmek neve alatt vitt királyi könyvek ma részint a gyulafehérvári káptalan őrizete alatt vannak, részint a kolzsmonostori konventben, részint a bécsi császári államlevéltárban. A fejedelmek udvarában, külön fejedelmi levéltárnak nevezhető helyen kelt folyó ügyiratokat nem ismerünk. A Báthoriaknak maradt meg egy jegyzőkönyve, az úgynevezett Protocollum Bathorianum, de ez csak egy kötet ív alakban, csekély tudományi értékű, s éppen nem az, amit neve gyaníttat, nem a Báthori házból való fejedelmek eredeti jegyzőkönyve, hanem a török portára írt s onnan vett levelek, számuk kétszáz körül van. Bocskai szövetsége a szultánnal s békekötései a római császárral Teleki Mihálynál voltak 1687-ben, egy részök a magyar országos levéltárban van. Bethlen Gábor levelezései és számos békekötései szintén Teleki Mihályhoz kerültek, más része az országos és a magyar királyi udvar kamarai levéltárába; harmadik része előbb a fehérvári iskoláé, később az enyedié lett, onnan átmentek a kolozsvári ref. kollégium könyvtárába, míg egy más része az utána következő fejedelmeknél maradt. Ma a legtöbb Bethlen-levéltári rész Gyulafehérvárott a gróf Batthyány-könyvtárban van, egy más jókora rész nemrég lett a Tunyodi-gyűjteménnyel a pesti Nemzeti Múzeumé. A Rákócziak levéltára romjai most kezdenek napfényre jönni Vörösváratt és más családi levéltárakból. Teleki Mihálynál is sok maradt. A magyar királyi udvari kamaránál szintén van. Az I. Apafi Mihály levéltárának, aki utolsó erdélyi fejedelem levén, megelőzőiről szükségképpen rá kellett maradni, amit Bethlen Farkas történetíró és Teleki Mihály magukhoz nem vettek, különös története van, amit előadok.

Midőn I. Apafi 1690. április 15-én meghalt, levéltárát az erdélyi rendek fiától nem követelték vissza azon okból, mert atyja után következési joggal erdélyi fejedelemmé volt választva, a török porta meg is erősítette, sőt Leopold császár és király is hitlevéllel biztosította az országot, hogy az ifjú Apafit szintén megerősíti a fejedelemségben, ha ért korra jut. Azonban ez nem történt meg. II. Apafi atyja halála után nehány évvel Bécsbe felhívatván, ott marasztatott, s később a fejedelemséghez volt jogáról 14000 forint évdíjért s a római szent birodalombeli grófsági címért lemondott; a birtokában volt fejedelmi levéltár az Apafi nemzetségével együtt Nagyszebenben a Gotzmeister-féle házban ládákba rakva maradott. Midőn elébb 1712-ben a választott fejedelem, később özvegye, gróf Bethlen Kata meghalt, ingatlan javait báró Viechter Ignác erdélyi kamaraügyi igazgató rendeletéből egy kamarai biztos, az Apafi-birtokok felügyelője, s egy fehérvári káptalani levélkereső – Requisitor – leltározták és lajstromozták. A leltározott tárgyak közt volt egy nagy láda, amelyben az Apafi fejedelmi levelek voltak, mely láda 1725. március 15-i számbavétel és leltározás nélkül az említett igazgató rendeletéből lepecsételtetett. Azonban december 1-én Antalfi János újonnan kinevezett erdélyi római kat. püspök és kormányszéki tanácsos, Köleséri Sámuel titkár és Gebhárd Lőrincz mint az Apafi-birtokok igazgatója ezen ládában levő leveleket átvizsgálták, I. Apafinak a francia és török udvarral folytatott levelezéseit különválasztva, Bécsbe a császári udvari titkos levéltárba küldötték, egyéb leveleket a megpecsételt többi ládában, saját pecséteiket is rányomva, az erdélyi kamara gondviselése alá adták.

Később az erdélyi királyi kormányszék Kun Zsigmond titkárt és Alvinczi Gábor kormányszéki levéltárnokot küldötte ki biztosokul, akik a Szebenben maradt Apafi-leveleket hivatalos zár alá tegyék és lepecsételjék. Ez teljesült is oly módon, hogy a királyi kormányszéki biztosok pecséteiknek a kormányszék híre nélkül netalán felbontása, a kamaraügyi igazgató a lezárolásból a fiskusra következhető kár ellen tiltakoztak. 1726-ban a királyi kormányszék kérte a kamaraügyi igazgatóságot, hogy a pecsétet ama leveles ládákról vegye le, az országot illető közokleveleket tartás végett adja át a kormányszéki vagy fehérvári káptalani levéltárba; de az felsőbb helyre tett iránta kérdést, honnan négy év múlva érkezett válasz, ami utasítás volt arra, hogy az iratokat a kamara tovább is tartsa magánál. 1731-ben ismét felírt a kamara, tudósítván az udvart arról, hogy a kérdéses ládáknak pecsét alatt és lezárva maradását eddig szükségesnek látta, s felnyitásukat ellenezte azért, mert félt, hogy a Bethlen-nemzetség az azokban levő s netalán nyilvánosságra jutott levelek alapján a fiskustól az Apafi-birtokból valamely részt visszakövetelhet, továbbá azért, mert az Apafi-adósságok ügye is még akkor tisztázatlan volt. De mivel most már az adósságok tisztázva vannak, s ki is fizetve, sőt a fiskus minden Apafi-birtokot tényleg haszonbérbe adott, s ha tán a Bethlen nemzetség valamit vissza is perelne, ezt sokszorosan pótolják azon birtokrészek, amiket különböző nemzetségek tagjai azokból lappangó királyi jogon kezöken tartnak: ez okból most a zárlat megszüntetését nemcsak nem ellenzi, de maga hozza ajánlatba. Azonban ennek nem lett foganata. A királyi közügyigazgató a kamarai igazgatóság nézetétől eltérőleg 1733. március 2-án a zárlat felszabadítása ellen nyilatkozott, s a levelek és irományok számbavételét és lajstromozását aggodalmasnak ítélte, attól tartván, hogy a fiskusnak több kára következik belőle, mint haszna. Mindezek dacára az udvar 1734. február 26-án azt meghatározta, értesítvén róla a királyi kormányszéket is, minek következtében a kérdésben levő levelek az év vége felé Haller János királyi kormányszéki tanácsos elnöksége alatt egy kamarai biztos jelenlétében zár alól fölmentettek. Azonban most ismét új akadály állott elé. Haller Erdély kormányzójává neveztetvén s a kamarai biztos is más hivatalba léptetvén elő, a különválasztás és lajstromozás félbemaradt munkája 1735-ben Dobra Péter főszámvevőre bízatott, ki azt 1736-ban két fiskális írnokkal megkezdetvén, szorgalmasan is folytatta, de 1737 elején a munka ismét fönnakadt. Ekkor a királyi közügyigazgató kérte a kormányszéket, hogy a különválasztást a maga részéről kinevezendő biztosok által mozdítsa elé. Végre tíz év eltelte után a nagy tömérdekségű levelek kiválasztása és lajstromba vétele, egy nagy ládán kívül – mely 1748-ban sem volt lajstromozva – 1747. március 6-án bevégeztetett, s az Apafi-jószágok igazgatását illetőket a koronaügyi igazgatóságnak, az adomány-, ajándék-, zálog- és esketőleveleket, káptalani átiratokat, törvényes tárgyú s más hasonló okiratokat a királyi közügyigazgatóságnak adták át. Az államérdekű okiratok Bécsbe szállítását már föntebb érintettem.

Meg kell jegyeznem, hogy az erdélyi nemzeti fejedelmi levéltárból Martinuzzi megöletésekor, 1551-ben Castaldo, 1555-ben Kendi és Dobó vajdák, 1602-ben Básta interregnumaik alatt is kerülhettek a bécsi császári titkos levéltárba fontos közoklevelek, amit ezen időszakokból ott levő okiratok valószínűvé tesznek.

Ez volt végsorsa az erdélyi nemzeti fejedelmek külön levéltárának, itt van kezdete az erdélyi királyi fiskusénak, ami idővel a magvaszakadt nemzetségek és felségsértés bűnébe esettek elkobzott leveleivel is gyarapodván, ma a koronára és történelemre nézve egyiránt nagy kincset rejt magában. Igen, rejti, mert ott hever Nagyszebenben egy sötét szoba idomtalan, ütött-kopott szekrényeiben oly elhagyott állapotban, mely szánalmat gerjeszt, s históriai érzékünket és tudományszeretetünket kompromittálja; pedig rendezve itt a központban mind a korona ügyeiben, mind a történettudományra nézve nagy hasznát lehetne venni. Ha mívelt országok tudósai vagy államférfiai jőnének hozzánk, s látnák ily nagybecsű kincsnek ennyire elhanyagolt sorsát, elbámulnának rajtunk, s jó hírnevünk e tekintetben kétségkívül igen érzékeny csorbát szenvedne. 1869. szeptember 15-én 38.489, és 1870. február 9-én 2.588 sz. alatt meg volt rendelve a magyar királyi pénzügyminiszter által ennek Kolozsvárra, a királyi kormányszéki levéltárba szállítása, a hely ki is volt számára jelölve s elkészítve, hosszas húzás-halasztás után azonban, ismeretlen ok miatt, az átszállítás elmaradt, s most már Kolozsvárra nem vihető, miután az ottani kormányszéki levéltár is Buda-Pestre szállítatott. Pedig e félszállítás fölötte szükséges több okokból, jelesen azért, mert a magyar királyi korona országainak egysége helyreállíttatván, a korona birtokait s jogait védő levéltáraknak illetékes helye csak Buda-Pest, mert a jogvédelmet a központról behatóbban, helyesebben s megbízhatóbban lehetne folytatni, tudományi anyagát a történetírás jobban hasznosíthatná, emellett Erdély itt levő levéltárát ez egészítné ki, s végre tudnunk kellene azon levéltár épségét vagy az abban 1849–1861 között az abszolutizmus korszakában történt fogyatkozásokat, amik a vitt előjegyzések szerint valóban léteznek. Két kisded szobában elférne az egész, a felszállítás pár száz forintnál többe nem kerülne, az erdélyi levéltár felszállításakor megüresedett fiókos állványokba célszerűen be lehetne rendezni, s a felállítandó államlevéltárnak ez tudományi értékben nem utolsó alkatrészét tenné. Számtalanszor szólaltam fel már a tárgyban minisztereknél, írásba tettem, hírlapban közöltem nézetimet, sikertelenül, most a Tekintetes Akadémia mint a tudományok hivatott védője és előmozdítója előtt ismétlem azt, vajha ne ismételné magát a sikertelenség is!

A valóban elszomorító végeredmény az, hogy az erdélyi nemzeti fejedelmeknek nincs külön fönnmaradt és megőrzött levéltára!*

1877




Hátra Kezdőlap Előre