Szerzők kislexikona


ALEXA FERENC (Szamosújvár, 1890–Szamosújvár,1957.)

Örmény katolikus plébános. Az örmények történetével foglalkozott. Liturgiai művein kívül összeállított egy ezer szóból álló örmény–magyar szótárt. Főbb műve: Az örmény nép múltja és jelene (Ávedik Félixszel, Bp., 1922).


ALEXICS GYÖRGY (Arad, 1864–Bp., 1936).

Nyelvész, irodalomtörténész. A román nyelvvel és irodalommal kapcsolatos tanulmányokat jelentetett meg magyar és román nyelven. Főbb művei: Magyar elemek az oláh nyelvben (Bp., 1888), Román nyelvtan (Bp., 1892).


ÁVEDIK FÉLIX (Erzsébetváros, 1888–Bp., 1949).

Jogász. A magyarországi örmények történetével foglalkozott. A Büntetőjogi Döntvénytár I–V. kötetének és a Jogi Hírlap című folyóiratnak a szerkesztője. Főbb művei: A magyar örménység múltja és történeti jelentősége (Bp., 1920), Az örmények (Bp., 1921), Az örmény nép múltja és jelene (Alexa Ferenccel, Bp., 1922).


BALOGH ILONA (Bp., 1912–Bp., 1947).

Etnográfus, művészettörténész. Néprajzi, régészeti, művészettörténeti tanulmányokat folytatott. Vizsgálta a néprajz és a művészettörténet összefüggéseinek kérdéseit. Főleg az erdélyi faépítészet emlékeit dolgozta fel. Főbb művei: Magyar fatornyok (Bp., 1935), Az erdélyi fatemplomok kutatásának mai állása (Magyarok és románok. II. kötet Bp., 1944).


BIERBAUER [BORBIRÓ] VIRGIL (Nagyenyed, 1893–Bp., 1956).

Építész, építészeti szakértő. Tervezőmérnöki munkássága mellett jelentős szakírói működése. Főbb művei: A régi Budapest építészete (Bp., 1920), A magyar építészet története (Bp, 1936), A magyar klasszicizmus építészete (Bp., 1948), Győr város építéstörténete (Valló Istvánnal, Bp., 1956).


BÍRÓ JÓZSEF (Nagyvárad, 1907–Bp., 1944).

Festő, művészettörténész. Műveiben Erdély művészeti emlékeit dolgozta fel. A nyilasterror áldozata lett. Főbb művei: Nagyvárad barokk és neoklasszikus művészeti emlékei (Bp., 1932), A kolozsvári Szent Mihály-templom barok emlékei (Cluj-Kolozsvár, 1934), A bonczhidai Bánffy-kastély (Cluj, 1935), Magyar művészet – erdélyi művészet (Cluj, 1935), Erdély művészete (Bp., 1941), Erdélyi kastélyok (Bp., 1943).


BIRÓ VENCEL (Vértessomló, 1885–Kolozsvár, 1962).

Történetíró, művelődéstörténész. A régi – főleg a fejedelemség korabeli – Erdély történetével, művelődéstörténetével foglalkozott. Főbb művei: Az erdélyi fejedelmi hatalom fejlődése 1542–1690. (Kolozsvár, 1917), Erdély követei a portán (Cluj-Kolozsvár, 1921), Altorjai gróf Apor István és kora (Cluj, 1935), Képek Erdély múltjából (Cluj-Kolozsvár, 1937).


BOTOS JÁNOS (Bürkös, 1894–Kolozsvár, 19??).

Hírlapíró. A Tanácsköztársaság bukása után költözött Erdélybe. Lugoson lett a Magyar Kisebbség című folyóirat munkatársa. A Krassó-Szörényi Lapok szerkesztője. Novellákat, elbeszéléseket is írt.


BUDAY ÁRPÁD (Marosgezse, 1879–Szeged, 1937).

Régész, egyetemi tanár. Főleg Erdély római kori történetével, a Limes acicus problémáival foglalkozott. Úttörő epigráfiai kézikönyvet állított össze a hazai kutatók számára. Főbb műve: Római felirattan (Kolozsvár, 1941), Dacia Superior Egyeteme (Bp., 1931).


BUNYITAY VINCE (Sátoraljaújhely, 1837–Nagyvárad, 1915).

Egyháztörténész. Főképpen szűkebb pátriája, a váradi püspökség történetét dolgozta fel munkáiban. Egyik szerkesztője volt az Egyháztörténeti emlékek a magyarországi hitújítás korából I–V. (Bp., 1902–12) című forráskiadványnak. Főbb művei: A váradi püspökség története I–III. (Nagyvárad, 1883), A mai Nagyvárad megalapítása (Bp., 1885), A váradi káptalan legrégibb statútumai (Bp., 1886).


CSABAI ISTVÁN (Bp., 1912–Bp., 1942).

Műtörténész. Művészettörténettel, elsősorban a magyar és az európai reneszánsz művészettel foglalkozott. Főbb művei: Az erdélyi reneszánsz művészet (Bp., 1934), A végvári magyarság és kultúrája (Bp., 1939).


DEÉR JÓZSEF (Bp., 1905–Bern, 1972).

Történész, egyetemi tanár. A Teleki Pál Tudományos Intézet keretében működő Magyar Történettudományi Intézet igazgatója 1945-ig. Fő kutatási területe a középkori magyar és egyetemes történelem. Vizsgálatait a szellemtörténet megközelítésében végezte. Szerkesztette a magyarok és románok I–II. (Gáldi Lászlóval, Bp., 1943–44) című kötetet. Főbb művei: Pogány magyarság – keresztény magyarság (Bp., 1938), Die Heilige Krone Ungarns (Wien, 1966).


EISLER MÁTYÁS (Páty, 1865–Kolozsvár, 1930).

Hebraista, kolozsvári főrabbi. Az erdélyi zsidóság múltját és a sémi nyelveket kutatta. Főbb műve: A gyökbeli hangok interdialektikus változásai az aram nyelvekben (Bp., 1881).


FABRITIUS KÁROLY (Segesvár, 1826–Bp., 1881).

Történetíró, evangélikus lelkész. Munkáiban főleg az erdélyi szászok történetét elevenítette fel. Kiadta Georg Kraus segesvári krónikáját. Főbb művei: Der Prozess des Schässburger Bürgermeisters Johann Schuller von Rosenthal (Wien, 1852), Pemfflinger Mark szász gróf élete… (Bp., 1875), Erdélynek Honter János által készített térképe 1532-ből (Bp., 1878).


GÁL KELEMEN (Szentgerice, 1869–Felsőgalla, 1945).

Tanár, pedagógiai író. Az unitárius vallás történetével, hittételeinek magyarázatával munkálkodott. Főbb művei: Brassai mint filozófus (Kolozsvár, 1899), A kolozsvári unitárius kollégium története I–II. (Kolozsvár, 1935).


GÁLDI LÁSZLÓ (Miskolc, 1910–Bp., 1974).

Nyelvész és művelődéstörténész. Pályája kezdetén románból fordított és saját költeményeket jelentetett meg. Az erdélyi románok történetének számos kérdésével foglalkozott. Neve elválaszthatatlan a magyar szótárkiadástól. Orosz–magyar, magyar–orosz szótár (Hadrovics Lászlóval). Irányította a Petőfi-szótár munkálatait. Főbb művei: Az erdélyi román nyelvújítás (Bp., 1943), La culture hongroise en Transylvanie (Bp., 1944), A magyar szótárirodalom a felvilágosodás korában és a reformkorban (Bp., 1957), Ismerjük meg a versformákat (Bp., 1961), A románok története, különös tekintettel az erdélyi románokra (Makkai Lászlóval, Bp., é. n.).


GOLESCU, DINICU (Bukarest, 1777–Bukarest, 1830.)

Román író. A felvilágosodás híve volt. Mint Havasalföld főkancellárja igyekezett kulturális intézmények alapítását elősegíteni. Külföldi utazási élményei, tapasztalatai alapján ostorozta hazája korabeli elmaradottságát. Főbb művei: Vallási és filozófiai példázatok gyűjteménye (Eredeti címe: Adunare de pilde bisericesti si filosoficesti, Buda, 1826), Utazásom leírása (Bukarest, 1978).


GYALÓKAY JENŐ (Nagyvárad, 1874–Bp., 1945).

Hadtörténész. A Hadtörténelmi Közlemények című folyóirat szerkesztője. Főbb művei: A magyar nemes-insurrectio 1805-ben (Bp., 1925), A magyar katona I–II. (Berkó Istvánnal, Markó Árpáddal és Pilch Jenővel, Bp., 1933), Az erdélyi hadjárat 1849 nyarán (Bp., 1938).


HAMPEL JÓZSEF [Kövér Béla álnéven] (Pest, 1849–Bp., 1913).

Régész, egyetemi tanár. A Magyar Nemzeti Múzeum érem- és régiségtárának igazgatója. A magyarországi régészet különböző ágainak kutatója. Rendszerezte a kutatások megszervezését és a feltárt anyag tudományos feldolgozását. Az Archeológiai Értesítő című folyóirat szerkesztője. Főbb művei: A bronzkor emlékei Magyarhonban I–III. (Bp., 1886–96), Az antik szobrászat története (Bp., 1900), A régibb középkor emlékei Magyarhonban (Bp., 1897–1904).


HUSZKA JÓZSEF (Kiskunfélegyháza, 1854–Bp., 1934).

Néprajzi és művészettörténeti író. A magyar építészet eredetének kérdéseit taglalta, melyekben a magyar ornamentikát a perzsa és más keleti művészetekből származtatta, romantikus jellegű szemlélettel. Főbb művei: A székely ház (Bp., 1895), A magyar turáni ornamentika története (Bp., 1930).


JAKAB ELEK (Szentgerice, 1820–Bp., 1897).

Történetíró, levéltárnok. Levéltári kutatásokat végzett főleg a XVI–XIX. századi Erdély múltjában. Az Erdélyi Történelmi Adatok I–III. kötetét szerkesztette (Mikó Imrével). Főbb művei: Kolozsvár története I–III. (Pest, 1870–Bp., 1878), A levéltárakról (Bp., 1877), Tanulmányok Erdély XVIII. századi történetéből (Bp., 1877), Szabadságharcunk történetéhez (Bp., 1881), Az MTA kézirattárának ismertetése (Bp., 1892).


JANCSÓ ELEMÉR (Marosújvár, 1905–Kolozsvár, 1971).

Irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár. Szerkesztette az Erdélyi Ritkaságok című könyvsorozatot. Sajtó alá rendezte többek közt a magyar felvilágosodás kiemelkedő alakjainak műveit. Erdély irodalomtörténetének szinte valamennyi kérdésével és korával foglalkozott. Főbb művei: Az erdélyi magyar líra huszonöt éve (Kolozsvár, 1934), Az erdélyi színészet hőskora (Cluj-Kolozsvár, 1939), Bölöni Farkas Sándor élete és munkássága 1795–1842 (Kolozsvár, 1942), Az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság iratai (Bukarest, 1955), A felvilágosodástól a romantikáig (Bukarest, 1966). Válogatott tanulmányainak gyűjteménye halála után jelent meg: Kortársaim. Tanulmányok, cikkek, portrék, bírálatok 1928–1971 (Bukarest, 1976).


JUHÁSZ KÁLMÁN (Alibunár, 1892–Szeged, 1966).

Teológiai tanár, egyháztörténész. Lelkipásztori tevékenysége mellett egyháztörténettel foglalkozott, főleg a Bánát római katolikus viszonyait vizsgálta. Főbb művei: A temesi bánsági püspökség terve a XVIII. században (Bp., 1920), A csanádi püspökség története alapításától a tatárjárásig (Bp., 1930), Jesuiten im Banat 1718–1773 (Wien, 1958), Egy dél-alföldi hiteleshely kiadványai (Aradi regeszták, Gyula, 1962).


KARÁCSONYI JÁNOS (Gyula, 1858–Nagyvárad, 1929).

Címzetes püspök, történetíró, egyetemi tanár. Főleg Magyarország középkori történetével és katolikus egyháztörténetével foglalkozó tanulmányokat írt. Főbb művei: Magyarország és a nyugati nagy egyházszakadás (Nagyvárad, 1885), Békés vármegye története I–III. (Gyula, 1896), Magyar nemzetségek a XIV. század közepéig I–III. (Bp., 1900–01), A hamis, hibáskeletű és keltezetlen oklevelek jegyzéke 1400-ig (Bp., 1902).


KELEMEN LAJOS (Marosvásárhely, 1877–Kolozsvár, 1963).

Történettudós. Az Erdélyi Múzeum megmaradt levéltárát fejlesztette Erdély középkori történetének leggazdagabb gyűjteményévé. Ez ma a Román Tudományos Akadémia kolozsvári Történelmi Levéltára. Műveiben feldolgozta Erdély középkori művelődés- és művészettörténetének jelentős részét. Főbb művei: Bod Péter levelei, Erdélyi Múzeum 1907, Újabb adattár a vargyasi Dániel család történetéhez (Kolozsvár, 1913), Az Erdélyi Múzeum-Egyesület története (Kolozsvár, 1942). Tanulmányait gyűjteményes kötetekbe rendezték. Eddig két kötete jelent meg, mindkettő B. Nagy Margit gondozásában. Művészettörténeti tanulmányok I. (Bukarest, 1977), Művészettörténeti tanulmányok II. (Bukarest, 1982).


KNIEZSA ISTVÁN (Trsztena, 1898–Bp., 1965).

Nyelvész, egyetemi tanár. Jelentős szlavisztikai tanulmányokat folytatott. Szerkesztette az Etudes Slaves et Roumanies, majd a Studia Slavica című folyóiratokat. A hely- és személynévkutatást alapul véve járult hozzá a magyarországi településtörténet kutatásához. Ezenkívül a magyar helyesírás történetét és a magyar nyelv szláv elemeit kutatta. Főbb művei: Magyarország népei a XI. században (Bp., 1938), Keletmagyarország helynevei (Bp., 1943), A magyar nyelv szláv jövevényszavai I. (Bp., 1955).


KÓS KÁROLY (Temesvár, 1883–Kolozsvár, 1977).

Építész, író, politikus. Építészeti munkásságát kerékbe törte az első világháború. Erdélyt választva hazájául annak népeiért munkálkodott. Az Erdélyi Szépmíves Céh kiadó igazgatója, az Erdélyi Helikon folyóirat szerkesztője, a Barabás Miklós Céh képzőművészeti szövetség igazgatója (Szolnay Sándorral). Munkásságát meghatározta a transzilvanizmus eszméje. Kiterjedt munkássága miatt „Erdély mindenesének” nevezték. Főbb művei: Régi Kalotaszeg (Bp., 1912), Sztambul (Bp., Konstantinápoly, 1918), Kiáltó Szó (Paál Árpáddal és Zágoni Istvánnal, Kolozsvár, 1920), Erdély Kövei (Sztána, 1922), Varju nemzetség (Kolozsvár, 1925), A lakóház művészete (Cluj-Kolozsvár, 1928), Erdély (Kolozsvár, 1929), Kalotaszeg (Kolozsvár, 1932). Országépítő (Kolozsvár, 1934), Budai Nagy Antal (Kolozsvár, 1936), Mezőgazdasági építészet (Kolozsvár, 1957). Válogatott írásait két kötetben jelentették meg. Hármaskönyv (Kolozsvár, 1969), Kalotaszegi Krónika (Bukarest, 1973).


KÖPECZI SEBESTYÉN JÓZSEF (Szék, 1878–Kolozsvár, 1964).

Heraldikus, címerszakértő. A Magyar Nemzeti Múzeumban teljesedett ki festő-heraldikusi pályája. Címerszakértői munkásságát a gyakorlatban is alkalmazta. Az új magyar középcímer tervezője volt. Az I. világháború után Erdélyben folytatta munkásságát. Főbb művei: A középkori nyugati műveltség legkeletibb határai (Cluj-Kolozsvár, 1929), A Cenk-hegyi Brasovia-vár temploma (Kolozsvár, 1940), Régi székely népi eredetű műemlékeink (Kolozsvár, 1941), A széki református templom (Entz Gézával, Kolozsvár, 1947), A gelencei mennyezet- és karzatfestmények (Kelemen Lajos Emlékkönyv, Kolozsvár, 1957).


KÖVÉR BÉLA lásd Hampel József


KRISTÓF GYÖRGY (Sáromberke, 1878–Kolozsvár, 1965).

Irodalomtörténész, egyetemi tanár. A magyar irodalomnak a román közönséggel való találkozásán fáradozott. A Pásztortűz című folyóirat főmunkatársa volt. Főbb művei: A magyar mithológia klasszikus eposzainkban (Kolozsvár, 1904), Az erdélyi magyar irodalom múltja és jövője (Kolozsvár, 1925), Istoria limbiişi literaturii maghiare (Cluj, 1934), Királyhágón inneni írók Erdélyben (Kolozsvár, 1942).


LÁSZLÓ FERENC (Sepsiszentgyörgy, 1873–Kolozsvár, 1925).

Régész, középiskolai tanár. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum egyik vezető munkatársa. Régészeti ásatásokat végzett. Feltárta Háromszék vármegye őskori telepeit. Főbb művei: Háromszék vármegye praemykénei jellegű telepei (Sepsiszentgyörgy, 1911), Négyezeréves kultúra emlékei Háromszék megyében (Sepsiszentgyörgy, 1911), Ásatások az erősdi őstelepen (Sepsiszentgyörgy, 1914).


LUPAŞ, IOAN (Szelistye, 1880–Bukarest, 1967).

Román történetíró. Munkásságát meghatározta egyházi neveltetése. Erdély és a románok történetével foglalkozott, főleg az egyháztörténet kérdéseit vizsgálta. Első nagy munkája a Metropolitul Andreiu Şaguna (Sibiu, 1909) volt. Munkái magyarul: Történeti párhuzamok (Bp., 1907), A román nemzet története rövid előadásokban… (Cluj-Kolozsvár, é. n.)


MIKA SÁNDOR (Brassó, 1859–Bp., 1912).

Történész, tanár. Az Eötvös-kollégium tanáraként nagy hatást gyakorolt kútfőkritikai módszerével és egyetemes történeti távlataival az akkori fiatal történésznemzedékre (Szekfű Gyula, Eckhardt Ferenc). Főleg a középkori egyetemes történet, valamint az erdélyi fejedelemség kérdései foglalkoztatták. Főbb művei: Richelieu (Kolozsvár, 1879), A hűbériség és a keresztes hadjáratok kora (Bp., 1900).


MOLDOVAN, GRIGORE [Gergely] (Szamosújvár, 1845–Kolozsvár, 1940).

Román etnográfus, irodalomtörténész, egyetemi tanár. A román nyelv és irodalom tanára volt a kolozsvári egyetemen. Szépirodalmi és tudományos munkáiban, politikai röpirataiban a román–magyar közeledés eszméjét szolgálta. Nemzeti hovatartozásának – románságának – hangoztatásával a történeti Magyarországon belül fáradozott népéért. Ezért a román nemzeti mozgalom egyes vezetői igen élesen támadták. Főbb művei: A románság I–II. (Nagybecskerek, 1895–96), Alsófehérvármegye román népe (Nagyenyed, 1899), A magyarországi románok (Bp., 1913).


NEUGEBOREN EMIL (Brassó, 1870–Brassó, 19??).

Publicista. A Deutsches Tageblatt, majd a Kronstädter Zeitung szerkesztője. Az erdélyi antialkoholista mozgalom egyik vezetője. Főbb műve: Az erdélyi szászok. (Bp., 1913).


POKOLY JÓZSEF (Or, 1866–Hajdúsámson, 1933).

Református teológus egyháztörténész, egyetemi tanár. A református vallás történetét dolgozta fel. Főbb műve: Az erdélyi református egyház története I–V. (Bp., 1904–05).


PUKÁNSZKY BÉLA (Pozsony, 1895–Bp., 1950).

Irodalomtörténész, egyetemi tanár, mindenekelőtt a magyarországi német irodalom és művelődés, valamint a magyar–német irodalmi kapcsolatok feltárásával foglalkozott. Említésre méltóak a zenetörténettel és a magyar irodalommal kapcsolatos írásai is. Főbb művei: Herder hazánkban (Bp., 1918), A magyarországi német irodalom története (Bp., 1926), Német polgárság magyar földön (Bp., 1940), Erdélyi szászok és magyarok (Bp., 1942).


RASS KÁROLY (Aranyosgyéres, 1872–Kolozsvár, 1962).

Irodalomtörténész, író, római katolikus pap. Kezdetben versei, cikkei jelentek meg. Elnöke a Római Katolikus Társaságnak, alapítója az Erdélyi Katolikus Akadémiának. Szerkesztette a Minerva könyvtárat (Tavaszy Sándorral). Főbb művei: Erdélyi iskoláztatás és tudományosság a középkorban (Cluj-Kolozsvár, 1924), Reményik Sándor költészete (Cluj-Kolozsvár, 1926), Torda az irodalomban (Cluj-Kolozsvár, 1928).


ROTH, VICTOR (Szászsebes, 1874–Szászsebes, 1936).

Erdélyi szász műtörténész, evangélikus lelkész. Tanulmányaiban az erdélyi szászok művészetét mutatta be. Főbb művei: Geschichte des Deutschen Kunstgewerbes in Siebenbürgen (Strassburg, 1908), Siebenbürgische Altäre (Strassburg, 1916), Kunstdenkmäler aus den sächsischen Kirchen Siebenbürgens I. Goldschmiedearbeiten I–II. (Hermannstadt, 1922), Szász művészet Erdélyben (Műgyűjtő, 1930).


SIKLÓSSY LÁSZLÓ (Bp., 1881–Bp., 1951).

Művészeti író. A Gyűjtő című folyóirat szerkesztője. A Szent György Céh igazgatója. Művészeti, művelődéstörténeti írásai jelentek meg. Főbb művei: Kuny Domonkos (Bp., 1917), Műkincseink vándorlása Bécsbe (Bp., 1919), A régi Budapest erkölcse I–III. Bp., 1921–22).


SLAVICI, IOAN (Világos, 1848–Pancin, 1925).

Román elbeszélő, drámaíró. A korabeli magyar társadalmi és politikai viszonyokat mutatta be cikksorozatában. A nagyszebeni Tribuna szerkesztője. Feleleveníti a román falu világát. Az elnyomás és a nemzeti elfogultság ellen száll síkra. Művei magyarul: A kincs (Bp., 1954), Jószerencse malma és egyéb elbeszélések (Bp., 1959), Válogatott írásai (Bp., 1960), A világ, amelyben éltem (Bukarest, 1980).


SZABÓ JÓZSEF, S. (Serke, 1862–Cegléd, 1944).

Pedagógus, irodalomtörténész. A sárospataki Ifjúsági Közlöny társszerkesztője, az Őrálló, a Debreceni Lelkészi Tár, az Országos Református Tanáregylet Évkönyvének szerkesztője. Az Országos Református Tanáregylet főtitkára, majd társelnöke. Szakterülete a magyar reformáció témaköre volt. Főbb művei: Károlyi Gáspár élet- és jellemrajza (Sárospatak, 1890), A debreceni református kollégium tanárai és kiválóbb növendékei 1549–1925 (Debrecen, 1926), A protestantizmus Magyarországon (Bp., 1927).


SZÁDECZKY KARDOSS LAJOS (Pusztafalu, 1859–Bp., 1935).

Történész, egyetemi tanár. Jelentősek forráskiadványai. Szerkesztette a Székely oklevéltár V–VII. kötetét. Kiadta Apor Péter verses műveit és leveleit, Bethlen Gábor és Illyésházy Gáspár leveleit, Bethlen Miklós emlékiratát. Munkáiban főleg a XVI–XVII. századi Erdély történelmét taglalja. Főbb művei: Mihály havasalföldi vajda Erdélyben 1599–1601 (Bp., 1882), A czéhek történetéről Magyarországon (Bp., 1889), A csíki székely krónika (Bp., 1905), II. Rákóczi Ferenc Erdélyben (Kolozsvár, 1907), A székely nemzet története és alkotmánya (Bp., 1927).


SZINTE GÁBOR (Sepsiköröspatak, 1855–Bp., 1914).

Néprajzi és művészettörténeti kutató, középiskolai tanár. Dolgozatai, tanulmányai jelentek meg az erdélyi fatemplomok és a székely népi építkezés tárgyköréből. A Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének Értesítőjét szerkesztette.


SZONGOTT KRISTÓF (Marosbogát, 1843–Szamosújvár, 1907).

Armenológus (az örménység kutatója). Alapította, kiadta, szerkesztette és nagy részben írta az Armenia című folyóiratot. Létrehívta az Örmény Múzeumot. Lefordította és kiadta Chorenei Mózes Nagy-Örményország című V. századbeli krónikáját. Főbb művei: Szamosújvár magyar királyi város monographiája I–III. (Szamosújvár, 1893–1901). A magyarhoni örmény családok genealógiája (Szamosújvár, 1898), A magyarországi örmények athographiája (Szamosújvár, 1903).


SZTRIPSZKY HIADOR (Munkács, 1875–Bp., 1946).

Bibliográfus, etnográfus, irodalomtörténész. Néprajzzal, a kárpátaljai irodalomtörténet kérdéseivel foglalkozott. A Tanácsköztársaság alatt a kárpátukrán nemzetiség ügyeivel foglalkozó népbiztosságon működött. Főbb művei: Az erdélyi halászat ismeretéhez (Kolozsvár, 1908), Szegedi Gergely énekeskönyve XVI. századbeli román fordításban (Alexics Györggyel, Bp., 1911).


TÓTH ZOLTÁN, I. (Versec, 1911–Bp., 1956).

Történész, egyetemi tanár. A Magyar Történelmi Társulat alelnöke. Tudományos munkásságával igyekezett rámutatni a Duna-völgyi népek megbékélésének szükségességére, kölcsönös egymásrautaltságuk tudatára. Szerkesztette Bălcescu válogatott írásait, a Magyar Történeti Bibliográfia 1825–1867, I–III. köteteit, valamint az Emlékkönyv Kossuth Lajos születésének százötvenedik évfordulójára című kötetet. Főbb művei: Az erdélyi román nacionalizmus első százada 1697–1792 (Bp., 1946), Klein Sámuel és az erdélyi román felvilágosodás (Kolozsvár, 1947), Parasztmozgalmak az Erdélyi Érchegységben 1848-ig (Bp., 1951), Az erdélyi és magyarországi román nemzeti mozgalom 1790–1848 (Bp., 1959), Magyarok és románok. Tanulmányainak gyűjteménye (Bp., 1966).


VÁMSZER GÉZA (Nagyszeben, 1896–Kolozsvár, 1976).

Néprajzkutató, középiskolai tanár. Értékes gyűjtő- és kutatómunkát folytatott Dél-Erdélyben és a Székelyföldön. Vizsgálta a népi kultúra fellelhető nyomait. Foglalkozott általános néprajzzal, településtörténettel, falusi egyházművészettel és műemlékek leírásával. Ötvözi a néprajzot és a közművelődést. Főbb művei: Szakadát (Kolozsvár, 1940), Kalotaszegi magyar népviselet (Faragó Józseffel, Nagy Jenővel, Bukarest, 1977). Gyűjtéseinek posztumusz válogatása: Életformák és anyagi műveltség. Néprajzi dolgozatok, gyűjtések, adatok (1930–75) címen jelent meg (Bukarest, 1977).




Hátra Kezdőlap Előre