Ferdinánd uralkodó közismert imbecillitása következtében 1834 és 1848 között nagybátyja, Lajos főherceg irányított egyedül; Metternich politikájával csak a főherceg nézetei álltak összhangban. Mikor a főherceg 1848 májusában Bécs elhagyására kényszerült, rangban az uralkodó után következők vették át az irányítást, annál is inkább, mert akik körülvették, nem bíztak Pillersdorf, Doblhoff és más miniszterekben, és másokhoz hasonlóan távol tartották őket az udvar dolgaitól. Az uralkodó egészségi állapota mindenkor megfelelő hivatkozási alap volt arra, hogy a kamarásoknak, sőt még a minisztereknek is megtagadja a bebocsátást. Így azután a legjelentősebb intézkedések is a miniszterek tudomása nélkül születtek meg: így például báró Pillersdorf, a miniszterelnök a május 16-án este történt innsbrucki menekülésről is csak másnap reggel szerzett tudomást a királynő öltöztetőjétől. A közhangulat hatására Jellačić valamennyi tisztségének visszaállítását Zsófia főhercegnőnek tulajdonították. Azt mindenki tudta, hogy az uralkodó szüntelenül a hatások össztüzében állt, és a „kamarilla” (a hátsólépcsős kabinet) általános rosszallását fejezte ki. Téves volna azonban azt képzelnünk, hogy voltak bizonyos személyek, s mindig ugyanazok, akik – határozott céllal és következetességgel – tervezték és hajtották végre reakciós terveiket; ellenkezőleg, azok szereztek befolyást, akik véletlenszerűen fordultak meg az udvarban. A legnagyobb hatása János főhercegnek volt, de ő hamarosan Frankfurtba távozott. Amikor István főherceg és a magyar miniszterek érkeztek az udvarba, még ha vonakodva is, mégis engedékenyen fogadták javaslataikat. Nem kétséges azonban, Jellačićot sokkalta melegebben üdvözölték. Zsófia főhercegnő erélye nem kevesebb sikerrel hatott azok elképzeléseire, akik szüntelenül ott lebzseltek az uralkodó környezetében, a szárnysegédekhez és a kamarásokhoz hasonlóan. Az olasz hadseregből odalátogató a üzeneteket hozó tisztek nézetei hasonlóan nem maradtak hatás nélkül; azonban legtöbbször Wessenberg és Latour miniszterek az utolsó pillanatban hozták meg a döntéseiket. Mária Anna uralkodónő Ferdinánd felesége nem vett részt ezekben az intrikákban. Istenfélő emberként saját életét élte, és csak a császár egészségével törődött.