Windisch-Grätz nem volt annyira vérszomjas, mint ahogy állították. Hidegen dölyfös ember volt, aki parancsszóra vitte véghez a kivégzéseket, amelyek Bécs elfoglalását követően megrettentették a civilizált Európát, ahol hosszú idő óta elszoktak már az efféle tettektől. Ítéletei nem csupán egyéneket, hanem egész osztályokat sújtottak. Az első lépés, amit fontosnak tartott, hogy egy német képviselőt főbe lőtt, miáltal kinyilvánította megvetését a frankfurti parlament iránt, helyreállíthatatlan viszályt teremtve az ideális német egység és az osztrák császárság között. Frobelt, Németország valamennyi demokratikus osztrák klubjának vezetőjét hasonló módon markában tartotta, de az újságok útján Blum neve vált jobban ismertté a herceg előtt. Kivégezte Blumot, s elbocsátotta a többi képviselőt is. Következőül egy lengyel áldozatot szemelt ki magának; Bem távozott, helyébe segédtisztje, Jelovizki került, akit szintén elért a halál. Harmadsorban a nemzetőrség néhány tisztje állt bukás előtt. Sternau bárót lelőtték, s egy tiszt elegendőnek bizonyult. Hasonló logikával élve az újságok szerkesztői közül, akik veszélyes emberek, elég volt egyet halálra rémisztenie; a jóravaló Becher doktornak jutott ki ez a sors. A zsidókat radikalizmussal vádolták: dr. Jellinek, aki Hegel tanainak lelkes, fiatal követője volt, a kivégzőosztag puskagolyóitól lehelte ki lelkét, s személyében jelképesen valamennyi hasonszőrű embert büntették meg. Ezen elvekhez tartva magukat, nemzetük és osztályuk képviselőiként munkásokat és egy kétes hírű magyart öltek meg. Az egykor osztrák tisztként szolgáló Messenhausernek, aki hajdani bajtársai ellen emelt fegyvert, semmi körülmények között nem bocsátottak meg. S bár valójában a városi tanács nyílt utasítására elfogadta a nemzetőrség fővezéri posztját, és bár az országgyűlés megbízta Bécs védelmével, s egyszersmind ratifikálta kinevezését, mindennek ellenére, minthogy osztrák tisztként harcolt a császári hadsereggel szemben, Windisch-Grätz nem hagyhatta bosszú nélkül. És mivel Messenhausert nem a rögtönítélő, hanem a rendes haditörvényszék ítélte el, három nap állt rendelkezésére a törvény szerint az ítélet és a végrehajtás között. De amikor Bécs katonai kormányzója (Welden táborszernagy) tudomására jutott, hogy kegyelemért a városi tanácsból egy küldöttséget menesztettek több más képviselő csatlakozása mellett Olmützbe a császárhoz, akkor a második napon parancsot adott az ítélet végrehajtására. A hadbírósági előadó bíró tiltakozott az eljárás jogtalansága ellen. Welden megígérte Windisch-Grätznek, hogy Messenhausert minden körülmények között kivégzi. Mikor a követség a kegyelem megszereztével visszatért Olmützből, a nemzetőrség parancsnokát már megölték.