Nem is igen időzhetett a társaság Pesten, elindultak nagy Kecskemét városába, s a Cserepesben (fogadóban) üték fel sátorfájokat, a többi előadó közt Szentpéteryt* igen megszerette egy vértes őrnagy Bohó Misi* szerepében, és vörös nadrágjában nagyokat kacagott rajta, s vacsora vendégül meg is hítta. Az őrnagy nem tudott magyarul, Szentpétery nem tudott németül, de azért mégis meg kellett érteniök egymást, mert nagy röhögés volt e két személyre terített asztalnál, azaz mindegyik csupa tisztelet és szeretetből a másik nyelvén akarván beszélni, olyanokat mondottak, hogy egyik a másikat nem bírta eléggé lekacagni, az őrnagy gyakran megfordult a Cserepesben nappal is, de előadásról sohasem maradt el. Másnap meglátja Szentpéteryt a kapu alatt pipázgatva – kérdi tőle:
– Heute wieder Bohó Misi? – mert rajta volt a vörös nadrág.
– Hait General – válaszolt.
– Ah, bravo, heute mossiích meinen Generalen auch sehen!
– Ja, ja – volt a válasz.
Harmadik nap ismét kérdi:
– Heute wieder General – oder Bohó Misi?
– Nain, haite spanyol Grand.
Negyednapon ismét kérdi, minthogy a vörös nadrágban látta Szentpéteryt:
– Was spielen sie heute?
– Bandita – felelt Szentpétery.
– Verfluchte rote Hosen, macht verschiedene Metamorphosen!* Ja, ja – mondá nagyot nevetve az őrnagy, s távozott. Estve jelen volt az előadáson, s Szentpéteryt mindig megvendégelte; nem akarom állítani éppen, hogy e szívességeket csupán a vörös nadrág idézte volna elő, de hogy nagy szerepet játszott, már az igaz, s mi több, azt a három forintot, mit e nadrágért Pesten proporciójából levontak, nemcsak törlesztette, de dús vacsorás kamatokat is szerzett számára.
(Szilágyi Pál:* Egy nagyapa regéi…, 21–22.)