Varasd! Ez a városka szabad királyi város, közel a Dráva folyamhoz. Majd mindenben olyan szokásokat találtunk benne, mint Magyarhonban. Mintha csak annak folytatása volna. Lakható vára is van, mely az Erdődy grófoké. Mivel lapályos helyen fekszik, sok pióca van a tájon, melyért Franciaországból is eljárnak ide a piócakereskedők.
Varasdon volt színházacska, mely bár célszerűtlenül van építve, mégis jó lett volna nekünk ez alkalomra, de már a helybeli színészek elfoglalták. Mi tehát az Arany Sas vendégfogadó termében állítottunk színpadot, és jó sikerrel adtuk mutatványainkat. (…)
Íme, egy színlap Varasdról az akkori napokból:
Varasdon az Arany Sasnál.
Balog István* igazgatása alatt ma szerdán szeptember
19. 1827. előadódik a Magyar Színművész Társaság
által
MOGYORÓKERÉKY GRÓF ERDŐDY KÁROLY
őexelenciája,
tekintetes Varasd vármegye örökös főispánjának
méltó tiszteletére
MÁTYÁS KIRÁLY
választása és koronáztatása.*
ELECTIO MATHIALE
Regis Hungariae et coronatio
Dráma 2 felvonásban.
A játékot fogja követni egy hatos magyar tánc.
Az estét bevégzi egy pompás néma ábrázolat Tableau
mely mutatja
MÁTYÁS KIRÁLY
megkoronázását.
Inter scenas Hungaricas occurret Scena Latina, per
Joannem Vitéz de Zredna episcopum Magnó Varadi–
Nensem Jusephum Lindvay et Petrum Újlaki.*
Kezdődik 7 és fél órakor.
(…) Ideje megjövén a kezdésnek, föllebben a függöny. A beiktatandó Erdődy gróf tiszteletére kart énekeltünk, meg nem szűnő tapsok és éljenek közt. Taps kísérte minden fölvonásunkat, táncunkat, néma csoportozatainkat.
Az előadás alatt bekéredzkedett hozzánk a színpadra egy hófehér hajú öregúr. Aligha pap nem volt. Belől az álfalak közt kívánta látni működésünket.
– Kedves hazámfiai! – mondá. – E szép művészet örömkönnyeket csalt ki szemeimből. Jer, hadd csókoljalak meg, édes öcsém! – folytatá, ahhoz fordulva, aki Vitéz püspököt személyesítette. Az pedig széket adott alája, hogy beláthasson mindent, ami a függönyön belül történik.
Most egy része a színészeknek a néma ábrázolathoz készült, a más rész pedig elvonult az öltözőszobába, még egyszer elpróbálandó a kardalt, mellyel szokás volt abban az időben az ilyen csoportozatokat kísérni. Az öregúr ezekhez csatlakozott, és látván, hogy Csigó* az énekrészeket osztja ki köztük, ő is kér egy tenor részt, és bámulatunkra, gyönge hangon ugyan, de tisztán és hibátlanul énekelt. Már most következett az előadás. Ő nem tágított, hanem a karral lelkesülten folytatta működését mindaddig, míg Vitéz püspök Mátyás fejére teszi a koronát. Ott elérzékenyedvén, szava reszkető lett, és könnyekbe olvadt. Kicsinyben múlt, hogy mindnyájan nem sírtunk vele.
(Balog István:* Egy agg magyar színész életéből, 297–302.)