[1937. augusztus]
Drága Milán Úr!
tehát hogy is mondjam el a sok dátumot és helyet, ahol összeadnak, kihirdetnek; legjobb volna, ha úgy séta közben történne az egész, mégpedig így: találkoznánk kettesben a Judittal Önnél, s valami jó kis novellám alapján így szólna hozzánk: mivel ez a novella szép, hát ezennel házastárssá nyilvánítlak titeket, gyermekeim.
Ehelyett egy elég ellenszenves fickóra van kilátás, aki – ha ő lesz az – fekete fasiszta inget visel, s igen kancsal orral bír! A szavajárása hegyes, pökhendi.
Ellenben a sárga utcákon, aztán, esküvő után kicsit elsétálunk, és amint mondotta, megiszunk annyi sört, hogy én csacsivá változom.
Mindez Óbudán, 1937. augusztus havában, 19-én fél 11 órakor, sajnos, pontosan!!! veszi kezdetét, s ki tudja, meddig tart! A főtéren van egy anyakönyvi hivatal, a második emeleten.
Tiszta szívvel kérem, Uram, hogy asszonyával együtt tiszteljen meg minket, és jöjjön el!
Igaz szeretettel híve, tisztelője
Gelléri Andor Endre