[Pest, Újépület, 1853. május 9.]
Kedves Palinám!
Pénzem nemcsak egészen elfogyott, hanem még a Stabsprofosz* úrnak, ki reggelit, estelit, dohányt és italt szokott kiszolgáltatni, tíz pengő forintig vagy talán azon felül is tartozom. Kérlek tehát, Édesem, segíts ebbeli szükségemen, mégpedig azonnal. Egyébiránt tudatom, hogy egészséges vagyok. A szemem ugyan napról napra rövidebb látású, meglehet, hogy végre teljesülni fog azon jóslatom, melyet egyszer enyelegve mondék, hogy egy kisleányt kívánok magamnak, ki engem, mint „világtalan dalnokot”, énekelve házról házra vezessen. Sebem sem gyógyult még be egészen. Kosztom sokkal jobb, mint ezelőtt, ámbár azzal is meg voltam elégedve. – Sógoromat és sógornémat minden gyermekeivel együtt tisztelem, csókolom. Ha Csörgheö nekem oly kaviárt tudna beküldeni, mit, gondolom – kapitány úr, különösség tekintetéből megengedend –, mint aminőt egyszer Becskereken készített, azt egészen úgy elkészítve, hogy hozzá kés ne kelljen, mert ezt nem tarthatunk – nagyon kedvesen fogadnám. Szeretném már egyszer látni Ödönt, Gyulát és a gyönyörű Gizellát.
Neveld az én kedves kis „Lajnámat” ész- és erkölcsileg, úgy mint én nevelném. Ne hanyagolj el, anya! semmit, mit tehetsz, mert aztán én oka nem leszek, ki tehetetlen állapotban vagyok arra, hogy őt nevelhessem. Németül már most tanítsd. A magyar nyelvben majd oktatandom én őt, mikor kiszabadulok. –
Egyébiránt áldjon meg az erkölcs, szelídséged, vallásosságod és becsületességed istene. –
Mindnyájatokat tisztellek, csókollak. Hozzatok pénzt! –
Sárosy