Móricz Zsigmond*
  feleségéhez, Simonyi Máriához (136.)**

Leányfalu, 1936. január 9.

Kedves Mária,

kedden délelőtt tízkor kaptam a maga ajánlott levelét melyben felmondja a szerződést. Mivel azóta kétszer 24 óra telt el, s Magától újabb jegyzék nem jött, bár keresztezték egymást a leveleink, fel kell tennem, hogy még mindig ragaszkodik álláspontjához.

Ha Maga az életét nálam nélkül is el tudja képzelni, én ennek a vágynak nem állok útjába természetesen. Én a lányaimat sem akadályoztam meg soha vágyaiknak elérésében. Magát még kevésbé, ha önállósítani akarja magát, havi száz pengő magának is jut.

Ennél több bizony nem igen, mert hiszen ott van Magánál az évi költségvetésünk, s ha megnézi, nem tudom, mi van benne olyan tétel, ami a Maga távozásával csökkenne. Mivel pedig az én keresetem kizárólag hangulatoktól függ, nem tudom, hogy egy ilyen megrázkódtatás mellett hogyan tudnám előteremteni még ezt a minimális alapösszeget is.

Én úgy gondolom, kedves Mária, még nem érett meg a mi viszonyunk a válásra: még nem vertük meg egymást, nem csaltuk meg egymást, egyikünknek sincs partnere a további öregkorra: nem tudjuk produkálni az engesztelhetetlen gyűlöletet a törvény előtt, még kevésbé isten előtt, aki előtt bejelentettük a holtomiglan, holtodiglant.

De ha Maga mégis ragaszkodik az ötletéhez, saját felelősségére végrehajthatja. Tőlem nem kívánhatja, hogy finanszírozzam ezt az éjféli gondolatát: pont 12 óra volt, mikor kimondta. Nem kívánhatja, s nem is volna illő, hogy benne hagyjon a kátyúban, mikor nyolcvanezer pengővel van megterhelve a jövőm. Ezt Magának, kedves Mária, le kell dolgoznia. Ha el tudta velem együtt herdálni, akkor minden igazság azt diktálja, hogy először le is kell törleszteni. Ha ez meglesz, akkor aztán olyan feltételeket szabhat, amilyet jólesik, de addig tessék csak együtt szenvedni.

Ne vegye rossz néven a könnyelmű hangot – de ma már egy kicsit talán tisztul a fejem. Mióta itt vagyok, folyton alszom. Az első 24 órából 20-at aludtam át. Hálistennek azóta is folyton alszom, még ha ébren vagyok is. Semmit nem dolgozom, elszántan pihenek.

Ma kaptam Bélától levelet, amiben azt írja, hogy Németh Antal a Kamaszokat várja. Mind a két darabot kihoztam magammal, de még az irattáskához hozzá se nyúltam. Most kiveszem, és elolvasom, s ha lehet, ha bírom, hozzá is fogok a munkához.

Jobb lenne ugyan, ha nem dolgoznék, de viszont annak sincs értelme, hogy azt a felelősséget vegyem magamra, hogy elszalasztok egy szezont.

Mindenesetre nagyon szeretném, ha Maga engedélyt adna, hogy legalább még egy hetet itt egyedül töltsek. Többet ér nekem ez a csönd minden szanatóriumnál. Olyan jó most ez a ködös, esős idő, nagyon illik a kedélyállapotomhoz.

Arra kérem, legyen nyugodt és vidám. Azt már tapasztalhatta, hogy evvel az eggyel föltétlenül segíthet rajtam, ha boldog. Nekem azért kell egy kicsit itt maradnom, hogy ne zavarjam a magam tűrhetetlenségével magát.

Csókolom és csókolom: lehet, hogy még megjön újra az idő, mikor aktív lesz ez a csók is: ehhez azonban kell, hogy rendbe jöjjön sok minden – nem magában s nem magával kapcsolatban, hanem az én rossz, kifáradt fejemben.

Jolkát is csókolom s Magát számtalanszor

Zsiga




Hátra Kezdőlap Előre