17. A tudat titkától a titok tudatáig

 

Modernitás válsága ide, tudósok beszűkülése oda, a Megismerés Nagy Kalandja folytatódik. E néhány könyv azt sugallja, hogy az úgymond reménytelenül szerteágazó tudományos diszciplínákból mégis kiépülhet egy – társadalom- és természettudósokat – átfogó, az értelem korlátait is belátó, tehát a lemondás attitűdjét elismerő racionalista világkép. Megérthetjük-e tudatunkat, érzelmeinket, szándékainkat? Mit is tudunk kezdeni a Világegyetem talányával?

 

Kognitív tudomány (szerkesztette Pléh Csaba)

A megismeréstudomány (Cognitive Science) a hatvanas évek mozgalmából mára mérsékelten optimista szintetikus diszciplínává vált. „Földrajzilag” a pszichológia, a biológia, a mesterséges intelligenciakutatás, a nyelvészet és a filozófia közös területén található. Noha a számítógép elterjedése részben elősegítette annak a metaforának az elterjedését, amely szerint a gondolkodás nem lenne más, mint szimbólummanipuláció, a kognitív tudomány lemondott Boole álmáról. Sajnos vagy szerencsére, Boole rossz nyomon járt, amikor azt hitte, a formális logika törvényei az emberi gondolkodás törvényei.

A Láthatatlan Kollégium Szemeszter sorozatában megjelenő tankönyv tíz, az egész diszciplínát meghatározó tanulmányból, a modern kognitívizmus mozgalmait és változásait elemző bevezető tanulmányból, és két, a kognitív tudományt a filozófiai, illetve az empirikus tudományok hagyományához fűző kapcsolatokat áttekintő írásból áll.

A kognitív tudománynak a hálózatokba szerveződő struktúrákra alapuló konnekcionista iskolája új megvilágításba helyezte a természetes és mesterséges értelem kérdéskörét. Korábban három, mind történetileg, mind módszertanilag elkülönített dichotómiáról beszéltek. Először is, van az agy-tudat probléma, amely máig az ősi monista-dualista viták színhelye. Másrészt, az agy-számítógép analógia, amely a korai kibernetika eufóriájának a terméke volt, és amely az analógia kritikájával együtt jó tíz éve feléledt. Harmadszor, a kognitív pszichológia számos tekintélye úgy gondolja, hogy a számítástechnikai metafora a mentális folyamatok végső magyarázatát adja. A konnekcionista kognitívizmus, legalább implicite azt ígéri, hogy az információfeldolgozás mechanizmusait és algoritmusait egységes fogalmi keretbe foglalva segítséget nyújt valamilyen szintetikus „agy-tudat-számítógép” elmélet kialakításához.

Mentális reprezentáció, soros és párhuzamos architektúrák, szimbolikus információfeldolgozás és/vagy konnekcionizmus, komputáció, funkcionalitás, modularitás, intercionalitás, szelekció, interpretáció, hálózat, tanulás, memória, séma: a megismeréstudomány kulcsszavaiból válogattam. A szavak puszta felsorolása is jelzi, a megismeréstudomány arra törekszik, hogy semlegesen, pusztán a struktúra, funkció és működés fogalmaival írja le a kognitív tevékenységeket.

Az első részben négy cikk a filozófiai és fogalmi megalapozáshoz járul hozzá (Haugeland, Fodor, Searle és Dennett), míg Smolenski dolgozata a konnekcionizmus módszerét elemzi. A második rész öt tanulmánya (Ullman, Fodor, Hernád, Piatteli-Palmarini és Karmiloff-Smith) a megismeréstudomány empirikus alapjait világítja meg. Bepillantást kapunk a pszichofiziológiai és neuropszichológiai megközelítés technikájába, továbbá a szelekciós mechanizmusok fogalmi erejébe, minthogy azokkal (például a „neurális darwinizmus” szerint) a tanulási és fejlődési jelenségek is értelmezhetők.

Magyarul mondva: nagyszerű, igényes tankönyvhöz jutottunk, irigylem érte az ifjúságot. Azt pedig nagyon remélem, hogy a könyv (amely Pléh Csaba fáradhatatlan tanári, tudósi, szerkesztői munkásságának része) hozzásegít a természet- és társadalomkutatókat elválasztó – néha mesterségesen is szélesített (lövész)árok – áthidalásához.

(Osiris Kiadó, Láthatatlan Kollégium, Budapest, 1996, 309 oldal, 1450 Ft)

 

Antonio R. Damasio: Descartes tévedése – Érzelem, értelem és az emberi agy

Ez kérem egy detektívregény. 1848 nyarán Phineas P. Gage építési művezető egy new englandi vasútvonal építési munkálatai közben egy kezdetben rettenetesnek, majd később csodálatosnak minősített robbanásos balesetet szenvedett. Munkaeszköze, egy vasrúd, arcába hatolva, a koponyaalapot átfúrva, az agyon áthatolva a koponyatetőn át távozva harminc méternyire ért földet. Valóban úgy látszott, csoda történt. A hat és fél kilós vasrúd egy méter hosszú, átmérője három centiméter. Gage túlélte a balesetet, sőt, fizikai gyógyulása teljes volt. Nem bénult meg, nem szenvedett beszéd- vagy memóriazavarban, személyisége viszont teljesen megváltozott. Balesete előtt Gage ambiciózus, tehetséges, szeretetre méltó fiatalember. A baleset után tiszteletlen, szeszélyes, trágár. Munkahelyét nem tudta megtartani, jövőjét tervezni nem tudja. Bolyongása során Dél-Amerikába, majd családjához San Franciscoba kerül, ott feltehetőleg epilepsziarohamban hal meg, 1861-ben. Egykori kezelőorvosa elérte, hogy öt évvel páciense halála után annak koponyáját, és a testével eltemetett vasrudat a Harvard Egyetem orvosi múzeumába szállítsák.

A könyv szerzőjének felesége, Hanna Damasio neurológus, százhúsz évvel Gage halála után nyomozni kezdett. (Jó oka volt rá, volt hipotézise, hogy mi történhetett.) A vasrúd pályájának elemzéséből kiindulva, a modern funkcionális neuroanatómia és idegi képalkotási technikák felhasználásával megállapította, hogy a vasrúd nem érintette a mozgásos működéshez szükséges, vagy a nyelvi készségek szempontjából fontos területeket. Valószínűnek látszik, hogy Gage agyának prefrontális kérgében olyan szelektív károsodás ment végbe, amely zavarokat okozott jövőtervezési készségében, és azon képességében, hogy a korábban megtanult társas szabályokat figyelembe vevő saját maga számára kedvező viselkedési stratégiát alakítson ki. De hogyan működött Gage elméje, amikor ilyen furcsa viselkedést produkált?

A Damasio házaspár nagyszámú neurológiai beteggel végzett klinikai és kísérleti munkája során arra jött rá, hogy van olyan specifikus agysérülés, amely a társadalmilag személyesen előnyösnek tartott döntések meghozatalát gátolja, és kísérő tünete az úgynevezett másodlagos érzések átélésére való képtelenség. Találkoztak egy műtéten átesett beteggel, akinek általános kognitív funkciói – épp úgy, mint Gage esetében – nem sérültek, de döntéshozatali és érzelmi defektusa volt.

Noha a megismerés legtöbb tudományos magyarázata az érzelmeket és érzéseket nem vonja be a kognitív rendszerek vizsgálatába, a Damasio házaspár és munkatársaik a racionalitás neurobiológiájával foglalkoznak, és az érzelmek mögötti idegrendszeri mechanizmusok megértését tűzték ki célul. Nem kell aggódni, attól, hogy értenénk az érzelem idegrendszeri alapjait, jelentőségük még nem fokozódna le.

Hogy miként következtetünk és döntünk a személyes és szociális térben? A „magasan intellektuális” felfogás szerint Platon, Descartes és Kant szellemében egyenként elemezzük az egyes lehetőségeket, és esetleg azért nem döntünk, mert eltévedünk a számítások mellékutcáiban. A Damasio házaspár „szomatikus marker” hipotézise szerint viszont bizonyos negatív kimenetű eseményeket azonnal (zsigerből, bár technikailag nem-zsigeri elemeket is ide lehet sorolni) elvetünk, így a továbbiakban kevesebb alternatívából kell választani. Gage prefrontális kérgi sérülése alighanem a szomatikus marker jelzőrendszer sérülését okozta. Feltehető az a kérdés, hogy a fejlődési szociopatáknál (akik tehát nem felnőtt korban sérültek meg) már fiatal korban kóros hálózatok és jelzőrendszerek alakulnak-e ki.

Damasio úgy látja, Descartes nagy hatású dualista agy-tudat felfogása tarthatatlan: a megtestesült lélek tanulmányozható az idegrendszer nézőpontjából.

(Aduprint, Budapest, 1996, fordította Pléh Csaba, 287 oldal, 2500 Ft)

 

Daniel C. Dennett: Micsoda elmék – A tudatosság megértése felé

A népszerű tudatfilozófus könyve megjelenése után rövid idővel magyarul is megjelent. (Gyanítom, ez is Pléh Csaba kezdeményezése, ehhez a könyvhöz csak a fordítás ellenőrzésével és a magyar nyelvű ajánlott irodalom összeállításával járult hozzá.) Ilyet is megértünk (a mondat mindkét értelmében). Dennett úgy gondolja – vagy legalább úgy írja –, a filozófus dolga a kérdezés. Megtudhatja-e egy nő, hogy milyen férfinek lenni? Mit érez a horogra akadt hal? Meg persze, miért ne gondolkodhatna egy robot? De a másik oldalról is kérdi, felidézve a naiv szolipszizmust: honnan is tudjuk, hogy nem csak nekünk (azaz csak Önnek, kedves Olvasó, csak Önnek) van elménk, és a Világegyetemben minden más csak értelem nélküli gépezet.

Dennett kulcsfogalma az intencionalitás. Azok az intencionális rendszerek, amelyek működésének megértéséhez joggal feltehetjük, hogy célirányosan viselkednek, pontosabban egy kicsit (és ez a kicsi világokat választ el; ebben a zárójelben egy Dennett-kritikát olvastak) kevesebbet, ti. mintha célirányosan viselkednének. Dennett használja a robottechnikusok kedvenc szavát, az ágenst. Az ágens, megkülönböztetésül azon fizikai objektumoktól, amelyek csak passzívan elszenvedik a rájuk ható erők hatását, maga is képes akciók végrehajtására. Ha úgy tetszik – mint Dennettnek –, az önreprodukcióban részt vevő híres makromolekulák ágenseknek tekinthetők. Az intencionális alapállás tehát azt a megismerési stratégiát javasolja, hogy valamely entitás (személy, állat, tárgy) viselkedésének értelmezésekor tételezzük fel, hogy az entitás racionális ágens, amelynek „cselekedeteit” a „célszerűség” irányítja.

Dennett intencionális rendszernek tekinti a makromolekulákon kívül a termosztátot, az amőbát, a patkányt, az embert és a sakkozó számítógépet is. Nagyjából egyet értenek az intencionalista filozófusok abban, hogy az intencionalitásnak két fajtája van, az eredeti (gondolataink, hiedelmeink és intencióink), és a származtatott, azaz az általunk mesterségesen létrehozott (szavak, festmények, számítógép-programok).

A könyvben Dennett azt állítja – ha nem is könnyű teljesen egyetérteni vele, legalább stílusa nem agresszív –, hogy a tudat kialakulása a biológiai evolúciós folyamatokhoz rendelhető algoritmusokkal értelmezhető. Kissé szabad idegenkedni az olyan alfejezet címétől, mint A fototaxistól a metafizikáig. Nem kell aggódni azonban nagyon, Dennettnek magának is van érző lelke, a könyv utolsó alfejezetének címe Fájdalom és szenvedés: ami számít.

(Kulturtrade Kiadó, Budapest, 1996, fordította Orosz István, 189 oldal, 650 Ft)

 

Paul Davies: Isten gondolatai – Egy racionális világ tudományos magyarázata

A Világot értelmezhetjük a teológusok és a fizikusok dogmái szerint is. Az egyszempontú dogmatikusok csak saját érveiket látják, a Hit vagy Ész problémáról írók gyakran elviselhetetlenül elfogultak tudnak lenni. A párbeszédet javasló írások gyakran egyszerűen silányak. A fizikus Davies ezen könyve nagy kivétel, okos és szép elemzést olvashatunk. Van persze (helyesen) előfeltevése: tagadja, hogy a Világegyetem és benne az emberi tudat a „vakvéletlen céltalan terméke lenne”. (Szóval Davies nem dennettista, akár tud róla, akár nem.)

Davies avatottan elemzi (technikai apparátus nélkül) a modern kozmológiai elméleteket, a természeti törvények mibenlétét, a matematika kapcsolatát a valósággal. Ismeretes, hogy a kor ünnepelt technikai eszköze egyben az Univerzum metaforája is, persze, hogy találkozunk a kérdéssel, számítógép-e a Világegyetem?

Davies becsülettel küzd az ésszel felfogható Világegyetemmel. Fizikusként nehezére eshetett leírni: „…Elismerem, nem tudjuk bebizonyítani a világ ésszerű voltát…”. Davies úgy látja, az evolúcióelmélet sikerei (Dawkins A vak órásmester c. könyvét idézi) elnémították a Tervezőt feltételező teológusokat. El is meséli, hogy egy véletlenül fehérnek született mackó hogyan tesz szert szelekciós előnyre a többiekkel szemben. A természeti törvények viszont szingulárisak, ellentétben a mackókkal, kialakulásukat nem a szelekció irányítja.

Az ész korszaka azt remélte, hogy a hitnek csak ott van helye, ahová az ész még nem hatolt be. Azt hiszem, Davies Polányi Mihály nagy értője és hívője. Nem hisznek abban, hogy az Ember a véletlen eredménye. „Ehhez túlontúl is belekeveredtünk a dologba… Nekünk valóban itt a helyünk.”

(Kulturtrade Kiadó, Budapest, 1996, fordította Béresi Csilla, 254 oldal, 795 Ft)

 

Élet és Irodalom, 1997. május 16.




Hátra Kezdőlap Előre