EN XIV, 383–385, Francesco Niccolini levele Andrea Ciolinak Firenzébe, Róma 1632 szeptember 5. Finocchiaro, Affaire 229–232. (Finocchiario részben teljes egészükben, részben a legfontosabb kivonatokban közli fordításban a követ Ciolinak küldött jelentéseit, ezáltal is kiemelve, hogy ezek a pör folyásának és VIII. Orbán szerepének legfontosabb dokumentumaihoz tartoznak.) Paschini, 513–514. Pio Paschini a pápa felfortyanásának idézése után közbeszúrja: „Itt VIII. Orbán nyilvánvalóan túlzott, és az ügynek tulajdonított eme túlzó fontosságra Niccolini joggal felelhette, hogy Galilei mindent megtett, ami tőle kívántatott.” Közbeszúr ugyanitt Fantoli is egy fontos megjegyzést: „Ilyen szavak hallatán, amelyek teljes mértékben elárulták, hogy milyen feszültségek léteznek VIII. Orbán lelkében pontifikátusának eme nehéz pillanataiban, Niccolini jobban tette volna, ha hallgat. Szerencsétlenségére a Nagyherceg instrukciói helytállásra kötelezték. És ott volt személyes barátsága is Galilei iránt, hogy elfelejtesse vele a diplomáciai bölcsességet.” Fantoli, 324. Fantoli később is majdhogynem Niccolini „diplomáciai ügyetlenségét” okolja az ügyek egyre rosszabbra fordulásáért. Ám aligha valószínű, hogy egy ennyire óvatos és befolyásolhatatlan politikust, mint amilyen – Fantoli szerint is – VIII. Orbán volt, tartósan befolyásoltak volna diplomáciai tárgyalások és ellenvélemények. Kifakadásaiban inkább valamiféle „műharag” érződik, mintha Firenze követén keresztül a Nagyherceget – és persze Ciolit – kívánná Galilei ürügyén figyelmeztetni köteles hódolatukra. Akárhogyan is volt, politikai játszmáról van szó, éspedig nem – mint a politika Teatro di ombre-jében egyébként oly otthonosan mozgó Redondi hiszi – a „jezsuiták” és a Lincei közti játszmáról. Galilei perében – s ezt mintha Niccolini is érezte volna, de a pontos jelentéseit elváró Cioli mindenképpen – Firenze pápai hódoltatásáról volt szó, helyesebben a Legem impone subactis elv politikai alkalmazásáról. Rómának létfontosságú volt, hogy Firenze nehogy valamiféle második Velencévé váljék. VIII. Orbán gőgjét – vagy legalábbis hiúságát – más politikai szituációban érvének elhelyezése és tiszteletteljes tárgyalása a Dialogo végén akár még legyezhette volna is; de most tán demonstrálnia kellett (szent)atyai szigorát, sőt kegyetlenségét. Benedek István egyenesen a Mediciek ellen irányulónak ítéli az egész „második pört”; VIII. Orbán Toszkonát akarta Galilei ürügyén móresre tanítani. Ha a pápa „józanul fontolóra veszi – összegzi Benedek István történeti, politikai fejtegetéseit –, rá kell jönnie, hogy ostobaságot csinál, amikor saját maga veri dobra Galilei tanítását. Csakhogy ez a rabiátus ember elveszítette a józanságát, nem Galilei és a Föld forgása miatt, hanem a Mediciek elleni dühében.” Benedek, Az értelem 82–86.