Guido Morpurgo–Tagliabue, I processi di Galileo e l'epistemologia. Milano, 1963, Edizioni di Communita, 81. V.ö. Blackwell, Galileo, Bellarmine 80., 50. jegyzet: „Morpurgo–Tagliabue fő tézise az, hogy a korabeli átható kétértelműségek a hipotézis-fogalom használatában állandó félreértésekre vezettek több szinten is, amelyek azután a kopernikánizmus elítéléséhez és Galilei pöréhez vezettek.” De, ellentétben Morpurgo–Tagliabue-val, Blackwell egyáltalában nem ítéli különösebben „elmélyültnek” vagy pláne „modern”-nek, olyannak, amire új episztemológia alapozódhatott volna. „Bellarmino tanácsa a kopernikánizmus »hypothetice« tárgyalására azt jelentette, hogy el kell ismerni valótlanságát, azaz csak nem-ténylegesen, mint számítási alkalmatosságot fogadta el. Ezt Galilei nem fogadhatta el. Másrészt viszont a »hipotézis« modern értelmezése olyan követelményként, amely a múlt evidencia fényében valószínűleg igaz (és így feltehetően valóságos) és amely így további vizsgálatra érdemes, igencsak hasznos modell lett volna a tudomány céljához és természetéhez. De anakronizmus lenne azt állítani, hogy Galilei megtette ezt a lépést. Az eredmény olyan episztemológiai keret volt, amely nem igazán felelt meg a felmerülő feladatoknak.” (Uo. 85.) Blackwell Galileije, nyilván William A. Wallace szorgos olvasójaként, „nem igazán” jutott túl Bellarmino kardinális episztemológiáján.