Ratio ponderum Librae et Simbellae: in qua qvid e Lotharii Sarsii Libra Astronomica, Qvidqve e Galilei Galilei Simbellatore, De Cometis statuendum sit, collatis vtriusque rationum momentis, Philosophorum arbitrio proponitur. Auctore eodem Lothario Sarsio Sigensano. Lvtetiae Parisoiorum, Sumptibus Sebastiani Cramoisy, via Iacobxa, sub Ciconijs. M. DC. XXVI. Cum privilegio Regis. EN VI, 373–500.
„A könyv – írja Redondi – nem tudományos polémiaként olvasódik: a polémia most már teljes egészében személyes és filozófiai, és ebből a szempontból kétségkívül sikerült és originális mű. A Ratio igazi szándéka, sokkal inkább, mintsem Tycho Brahe és a Collegio Romano asztronómiai tekintélyének a helyreállítása, a Saggiatore körül halmozódó hivatalos konszenzusnak a lejáratása volt, nyilvánosan lerántva az álarcot a könyv gondolatainak eretnek természetéről. Sarsi új könyvének a leitmotivja eleitől végig az akarat volt a Saggiatore eretnekségének a denunciálására, a hang crescendójával, talányos utalásokkal a szemethúnyó elnézésekre, amelyekkel Galilei megajándékoztatott, el egészen egy nyílt felhívásig a Szent Hivatalhoz.” Redondi, eretico 243. Végigfut Redondi – a Ratio terjedelméhez képest elég kevés – eretnekségre-utaláson, s aztán a függelékben fordításban közli a negyvennyolcadik Exament, amelyben a Saggiatore atomisztikus hő-elméletének a kritikájában beépítve olvasható a „nyílt felhívás a Szent Hivatalhoz”, amely persze hivatalos eljárás indításához csak akkor vezethetett, ha már bent volt a feljelentés, de hát ez épp Grassit nem nyugtalanította. A hőelmélet az üstökösök keletkezésének a magyarázatában töltött be fontos szerepet a Saggiatoreban, és Sarsi is ebben a keretben kritizálja. Nem mulaszthatja el megjegyezni, hogy Galilei nyíltan Démokritosz és Epikurosz követőjének vallja magát. De mivel néhány sorban tárgyalja a könyvre méltó kérdést, és az elveit sem ismeri, Sarsi nem vitatkozik vele. „Itt vetélytársak nélkül bírja magát; erről a kérdésről azoké legyen az ítélkezés, akik a helyes vélekedésnek, csakúgy mint a szólásnak mestereiként, a romlatlan hit teljességének védelmét vigyázzák. Egynémely engem szorongató kétely mégis feltárandó. Ezek abból születnek, amik az Egyházatyák, a Zsinati előírások, az Egyház tantételeinek összessége szerint az Oltári Szentségre vonatkozóan nálunk kétségbevonhatatlannak ítéltetnek;” (EN VI, 486) azután összefoglalja – Redondinál lényegesen érthetőbben – az eucharisztikus tanítást. „Galilei ellenben azt állítja, hogy a hő, a szín, az íz és a hozzájuk hasonlók az érzékelőn kívül, tehát a kenyérben és a borban is, puszta nevek: ergo elválasztván a kenyértől és a bortól a szubsztanciát, ezen kvalitásoknak csak a puszta neve marad.” Umberto Eco tollára méltó szituáció; Ferrone és Firpo nem is mulasztják el az utalást. A lényeg azonban az, hogy Galilei mennyire nem „veszi a lapot”. Guiducci kezeírásával, de nyilvánvalóan teljes nyugalommal jegyzi meg: „Nonnullus tamen qui me angit scrupulus aperiendus est etc. Ezt a skrupulust teljesen rád hagyom, mivel a Saggiatoret Rómában nyomtatták, a felsőbbség engedélyezésével, és az egyház legfőbb fejének dedikálva; azok által nézettetett át, aki excubant incorruptae fidei tutelae, akik, mivelhogy jóváhagyták, gondolni fognak arra is, hogyan lehet könnyíteni az ilyen skrupulusain, nehogy majd megrémüljenek, hogy a te szavaddal szólva lubricis ac versutis ingeniis pateat effugium (mozgékony és fortélyos elméknek megnyílik a menekülés): pont ez azok beszédmodora, akik, mint te tetted, a felsőbbség engedélye nélkül nyomattatnak, és akik rossz érzéssel viseltetnek Róma nyomdái iránt. Pudet me impudentiae tuae, cuius te ipsum non pudet, mondja egy gavallér” (EN VI, 486, 149. postilla.) S mikor néhány sorral később Sarsi megismétli eucharisztikus fejtegetéseit és összegez: „Inferendum ex Galileo erit: Calor et sapor in hostia non remanent. Horret animus cogitare. (Galileiből következtetendő: Meleg és íz nem maradnak az ostyában. Elborzad a lélek, ha belegondol.)”, azt Galilei külön megjegyzésre már nem méltatja, pedig ezt Sarsi még súlyosabbnak ítéli a Föld mozgásánál: „Hanem, amint a Föld mozgásában rábeszélés nem megengedett, pedig mozdulatlansága nem tartozik Hitünk kifejezett tételeihez, mennyivel kevésbé, ha nem tévedek, megengedett ebben, ami vagy a csúcs, vagy éppen a csúcsot öleli fel.”
Különösen feltűnő ez a rövidség és (Galileihez képest) szelíd irónia, ha összehasonlítjuk Sarsi vádjaihoz írt széljegyzetével a IX. Examenben, ahol a jezsuita az eretnek gyanús Cardano és Telesio követésével, sőt dicsőítésével vádolta meg, szembeállítva vele a maga – Tertullianusra hivatkozó – szigorú vallásosságát. „Te magad írtad és vallottad be – veti a könyv margójára Galilei –, hogy nem tudnál ellentmondani még a főeretnek Kálvin tételeiből se mindeniknek, ami ugyanaz, mint azt mondani, hogy még Kálvinnak is akadnak dogmái, amelyek nem ellenkeznek a mi Hitünkkel, és következésképpen nem méltatlanok az elfogadásra általunk katolikusok által; amiből az következik, hogy méltatlanul lenne eretnekséggel megbélyegezve és vádolva az, akiről nem állapítható meg, hogy egyebet fogad el, mint egyikét a mondott tételeknek, melyeket te magad is elfogadtál, és csupán az érdemelné meg ezt a megjelölést, aki Kálvin kiátkozott és a Szent Egyház által eretneknek nyilvánított tételeit fogadná el. Kevéssel azután Epikurosszal árusítottál engem, hozzákapcsolva (szépen kifejezni szándékodat), hogy „aki vagy teljességgel tagadta Istent, vagy legalább Gondviselését”; egyebütt Telesio és Cardano követőjének tettél meg, azzal a kitétellel, hogy ki ne tudná, hogy filozófiájuk és doktrínájuk hasonlóképpen kiátkozott. A tételek, melyekkel engem a telesiánusokhoz és az epikureusokhoz kívántál sorolni (bár a te magad mondása szerint én soha ilyen szerzőket nem tanulmányoztam), hogy tudniillik az üstökös puszta jelenség, és hogy a mozgás a hő oka, elfogadják, hogy a mozgás abban az anyagban legyen, amelynek melegítenie kell, és nem abban, amelyet melegíteni kell, amint a Peripatetikusok fogadják el. Ha tehát nem akarod elismerni, hogy más mozgat, mint a merő buzgóság hasonlókat állítani rólam, akkor azt kell mondanod, hogy komolyan, őszintén és belső meggyőződésből vallod, hogy azt állítani, hogy az üstökös merő látszat (puro simulacro) és hogy a felmelegedő mozgása a hő oka, ugyanolyan 2 szentségtörő és kiátkozandó állítás, mint tagadni az isteni Gondviselést vagy magát Istent. Bah! Mennyire szégyellni kellene magadat! És miféle álarc mögé akarod rejteni veszett gonoszságodat?” EN VI, 398. Felbukkan tehát megint ugyanaz az érv, ami a Castellinek, Dininek és a Nagyhercegnőnek írt nyílt levelekben érvelt: a tudományos tételeket és állításokat nem szabad a hittételekkel azonos természetűeknek tekinteni és nem lehet igazságukat teológiai mércével mérni. Az „álarc” pedig utal talán Sarsi (igazi „cortigiano”-hoz méltó) „álarcoskodására” a Ratio első Exameneiben, amit Galilei már ott megcsipkedett. Ez a széljegyzet pedig maga a cseppentett „anticortigiano”-ság, a maga toleráns, tárgyilagos, világosan differenciáló szemléletével. Ha nevezhető egyáltalában, Galilei tán épp e miatt a szemlélete miatt nevezhető „eretnek”-nek. És ez az eretnekség napjainkig kíséri a természettudományt, s olykor a Galileiéhez fogható pörökbe kényszeríti képviselőit; ezt valószínűleg jól látta – és nagyon szépen írta meg – Giorgio de Santillana. És Galileiéhez méltó tisztasággal és emberséggel harcolta végig Sántha Kálmán.