EN V, 371–395. „A Föld mozgásának a gondolata az árapály magyarázataként nem volt eredeti; Galileit a tizenhatodik században legalább hárman –Calcagnini, Cesalpino és Sarpi – megelőzték”, olvasható a Newton előtti árapályelméletek egyik modern összefoglalásában (Federico Bonelli and Lucio Russo. The origin of modern astronomical theories of tides: Chrisogono, de Dominis and their sources. The British Journal for the History of Science, 1996, vol. 29, 385–401.). Drake valószínűsítette, hogy Sarpi nevezetes Naplójában Galilei gondolatait közvetítette (Galileo Studies 200–213); ámde így is maradnak a többiek és főként az ókori elődök: „Modern időkben Seleucus azzal vált híressé, hogy támogatta Arisztarkhoszt a Föld tengely körüli forgásának feltételezésében, és összefüggésbe hozta ezt árapály-elméletével”, idézik a szerzők Otto Neugebauert. Seleucust azután közvetítette Plutarkhosz, aki a 16. században valóságos „kötelező olvasmánnyá” vált, nem kellett tehát Sarpinak Galileiéktől hallania az elméletről. De feléledtek a koraújkorban az előbbinél sokkal elterjedtebb geostatikus asztronómiai árapály-elméletek is. Ezek a Hold és a Nap hatásával magyarázták az árapályt, feltételezve, hogy a két égitest hatása Zenit és Nadir pozicióban a legerősebb a tengerekre, illetve általában a Zenit és a Nadir délkörén. Az utóbbi kiegészítést Marco Antonio de Dominis, a Londonban anglikán hitre tért, de aztán Rómában rekatolizált főpap közölte 1624-ben megjelent Euripus seu de fluxu et refluxu maris sententia című könyvében. Bonelli és Russo úgy véli, hogy tán VIII. Orbán kegyeit kereste, „érveket szolgáltatva az árapály kopernikánus elmélete ellen, amelyet az Egyház 1616-ban megcenzúrázott, és amelyet Galilei vallott Dialogo del flusso e riflusso del marejában. Ha ez volt a célja, nem érte el”: VIII. Orbán az Angyalvár börtönébe vetette, ahol hamarosan meghalt.