Paschini, 87-88. EN XX, 429-430. Cesare Cremonini vagy Cremonino 1550. decemberében született, a Ferrarai Egyetemet olyan sikerrel végezte el, hogy nyomban utána katedrát kapott, amit 1590 végéig töltött be, amikor a Velencei Szenátus meghívta a Padovai Egyetemre a filozófia másodprofesszorának, egy év múlva pedig kinevezte ordináriusnak, a legmagasabb fizetéssel. „Különböző okokból, mint amelyek – írja Favaro – a Galilei elleni pert meghatározták, ő is az Inkvizíció nyomozásának és üldöztetésének tárgya volt. Már akkor gyanakodtak tanaira, amikor Ferrarában volt; a vallás ügyeiben tanúsított közömbössége és a peripatetikus tanok Alexandrosz szerinti értelmezése egy első eljárás ürügyéül szolgáltak ellene 1611-ben, amit erélyesebben felelevenítettek »De caelo«-jának publikálása után, amelyben az Inkvizíció a katolikus ortodoxiával összeférhetetlen tanokat gyanított. Felhívatván kiigazításra és visszavonásra, hajlandónak mutatkozott rá, és két évvel később, »Apologia de quinta caeli substantia« címmel kiadta védekezését, de nem sikerült megbékíteni az Inkvizíciót, amely itt újból és még súlyosabban gyanította felmerülni a már régebben kifogásolt hibákat.” A Velencei Köztársaság azonban megvédte megbecsült tudósát, s haláláig, 1631-ig háborítatlanul taníthatott. Filozófiai írásait a készülő Egyetemi Könyvtárra hagyta.