Johannes Faber (1574–1629) szerepét és jelentőségét Silvia De Renzi tisztázta, s rajta keresztül bemutatta, „hogyan keresztezték az udvari protokollt másfajta viselkedési kódok: vallásos, katonai és morális szokások.” Az udvari ethosz jelentősége távolról sem az már, mint volt Castiglione idejében; az udvari élet és szokások sokszor egyenesen gúny és megvetés tárgyai. Cesi például kifejezetten megvetette és elítélte az udvari szokásokat. „Elvetve az udvari életet, teljesen másféle ethoszt javasolt »testvéreinek« – ahogyan a Lincei szokták nevezni egymást. Ennek a magját olyan fogalmak képezték, mint militia és honos, amelyek nyíltan utaltak a lovagok aktív ethoszára… A Lincei vallásos-nemesi ethosza kétségkívül a Jézus Társaságáét visszhangozza.” Az utóbbit pedig teljes egészében a katolikus reconquista szelleme, gyakorlata, ideológiája határozta meg. Ennek következtében a kor tudományos nyelvében elszaporodtak a speciálisan vallásos és katonai kifejezések, mint a „megtérés”, „csata”, „kémlelés”. A Jezsuitákhoz és a Linceihez egyaránt közel álló Mark Welser például „megtérés”-nek nevezi jóbarátjának és eszmetársának, Johannes Fabernak írt levelében, a Siderens nunciusban közöltek elfogadását a Collegio Romano matematikus atyái által, s ő is csak az Atyák „megtérése” után „hitte el” Galilei észleléseit. És Virginio Cesarininek írt levelében „a vallásos tapasztalás nyelvén fogalmazza meg csatlakozását a Linceihez.” A jezsuiták kiterjedt misszionáriusi tevékenységük során az intellektuális és vallásos küzdelem és térítés hatásos technikáit dolgozták ki, és ez áthatotta a kor egész életét. „Matematika és Tapasztalás nem egyedüli fontos eszközei voltak a természet kutatásának. Teljes intellektuális reorientációra volt szükség, ha a neofita helyesen akarta ezeket használni.” És a spirituális küzdelem során a vallásos mellé belép a katonai kód. „Galilei pártjára állani és elvetni Arisztotelész filozófiáját egyikeként tűnt fel »az elmék csatáinak«, amelyeket ebben a korban vívtak.” És a kor vallási és politikai küzdelmeinek világában előtérbe kerül mindenütt a diplomácia: követek és megbízottak szelik át és kötik össze Európa országait. akik egyben igen sokszor tudományos hírek terjesztői és kapcsolatok szövői is, mint éppen Mark Welser és Johannes Faber. Ez a bonyolult és sokfelől determinált politikai keret szolgálhat inkább háttér gyanánt a Lincei működéséhez és Galilei sorsához, nem magában az udvari kód, nem magában az udvari szokások és a patronálás, érvel Silvia De Renzi, Courts and Conversation: Intellectual Battles and Natural Knowledge in Counter–Reformation Rome. Studies in History and Philosophy of Science, 1996, vol.27, 429–449. Cesi sohasem tekintette magát Galilei patrónusának és Galilei sem őt. A patrónus, egyre inkább a szó „gazda” vagy még inkább „Főnök” értelmében, a Nagyherceg volt s később egy ideig a Pápa. „A mi Urunk” – ahogyan a levelekben nevezik.