De Galilei munkásságából nőtt ki és számos tekintetben az ő szelleme szerint fejlődött egy jellegzetesen alkalmazott tudomány, a vízfolyások vizsgálata és módosításának technikája. „Egy folyó kétségkívül nem kevésbé mindennapi tárgy volt, mint a lövedék, de nagyobb fizikai bonyolultsága meggátolta a korai próbálkozásokat a matematikai és kísérleti szint olyan fokának az elérésében, mint ami a mozgás esetében sikerült. Maga Galilei keveset vagy semmit sem végzett ezen a területen, Castellinek pedig keményen meg kellett küzdenie az elismertségért versenytársaival, azokkal az udvari mérnökökkel, városi vagy állami technikai hivatalnokokkal és jezsuita építőmesterekkel, akiket a renaissance mérnöki tradíció barokk örököseinek tekintettek. A Monte Cassino-i szerzetesnek részben ki kellett egyeznie ezzel a tradícióval ahhoz, hogy a vizek tudományát a galileiánus matematikai tudomány territóriumához csatolhassa. Méghozzá itt a küzdőtér nem a Galilei dialógusaiban szokásos volt, ahol filozófusok és matematikusok idéztettek meg patrícius palotákba, hogy beszélgessenek, kísérletezzenek és érdekes eredményekről vitatkozzanak. A színhelyet itt a kisebb-nagyobb kommunitások szolgáltatták, szenvedve az árvizektől, amelyeket csakúgy okoztak természeti katasztrófák, mint a vízügyi szabályozás félresikerült tervei, amelyekben az Egyház nem mint spirituális, hanem, mint politikai és adminisztratív hatalom vett részt. Karrier-szerkezetek és kliens-patrónus relációk ezen körülmények között merőben más hangsúlyokat nyertek, mint amiket az újabb »Galilei ipar« reklámoz.” Cesare S. Maffioli. Out of Galileo. The Science of Waters 1628–1718. Foreword by Richard S. Westfall. Rotterdam, 1994, Erasmus Publishing, 10–11.