És aki Koyré szerint először pillantott be az „újkori ember” Univerzumába. Bruno – írja Koyré – „volt az elsők egyike, ha ugyan nem a legelső, aki a tér végtelenségét hirdette, és szembeállította a hagyomány véges Kozmoszával a maga végtelenül végtelen (infiniment infini) Univerzumát: és logikai határáig tágította a Föld és az egek – Kopernikusz által még csak félénken próbált – asszimilációját.” Ebben a végtelen Univerzumban minden viszonylagos; „fent” és „lent”, „jobb” és „bal” csak egymásra vonatkoztatva léteznek, és „a tér minden pontja középpontnak tekinthető, mert valójában egyik sem az. A végtelen minden pontja egymással ér fel, és minden csillag minden lakója az Univerzum középpontjában hiheti magát. És következésképpen mozdulatlannak. Minden csillag minden lakója… Veszélyes gondolat, amiért Bruno – és Galilei – drágán fognak még megfizetni. Minden csillag minden lakója mozdulatlannak hiheti magát… De egyiknek sincs joga tenni ezt. Bruno Univerzumának a végtelenségéből a tér teljes geometrizációja következik: nincs többé »hely«, se kitüntetett irány. Ebből azután következik a tér és a testek mozgással szembeni indifferenciája. A tér nem áll ellent a testek mozgásának. Miért is tenné? A test átkerülése egyik helyről a másikra nem távozás saját helyéről egy másikra, ami nem az övé: minden hely az ő helye, hisz minden egymással ér fel.” Alexandre Koyré, Études Galiléennes. Paris, 1966. Hermann, 178–179. Tommaso Caccini persze bizonyosan nem szólt ilyen szépen, és nem a testek tehetetlenségének a megsejtése miatt prédikálta ki a teret „geometrizáló” Galileit Bruno követőjeként, ha ugyan egyáltalában utalt Brunora. Fantoli, Galileo per il, 308. 77. jegyzet: „Bár Galilei nem mondotta ki határozottan, látható benne (amint már előtte Kopernikuszban) a tendencia, amely Descartes-nál és a természettudományos gondolkozás későbbi fejlődésében válik explicitté. Bruno, amint közismert, már explicite állítja az univerzum végtelenségét, és a csillagokról mint megannyi más Napról beszél, de Galilei gondosan óvakodott (itt és egyebütt) hivatkozni a gondolkozására. Mégis felismerhető egy »brunoi« kitétel a VII, 354. oldalon »[…] az állócsillagok, amelyek megannyi Nap, állandóan nyugalmat élveznek, a mi Napunkhoz hasonlóan. «” [Fantoli kiemelése.] Buccinatini, Contro, 52.: „Bruno neve nem szerepel a Kopernikuszt sújtó ítéletben (1616), amint sehol a Galileit sújtókban. De kétségtelen, hogy csak Bruno példája nyitotta fel az Egyház szemét a veszélyre, amelyet az új asztronómia hozott az Egyházra.” Caccini kihallgatásán (I Documenti, Pagano, 80–85.) sem hangzik el Bruno neve. Az Egyház legbensőbb, titkos köreiben is hallgatott róla.