Redondi, Eretico 52.: „1620 május 10–18. Cesi herceg vidéki rezidenciáján, az Urbino szomszédságában lévő acquaspartai palotában az Accademia dei Lincei római operatív magja – Cesi, Ciampoli és Cesarini – kidolgozza a »Sarsi-hadművelet« (operazione »sarseide«) tervét, a kor felizzó irodalmi vitáinak epiko-szatirikus stílusában. Nagystílű támadást kívántak intézni, az üstökösökről kerekedett vita ürügyén, a Rómában uralkodó tradicionális kultúra intellektuális vezérürüi (capisaldi) ellen. Mostmár nem csupán Galilei tekintélye volt a tét, hanem elsősorban az Accademia dei Lincei presztízse és legitimációja.” Galilei kéziratát 1622 novemberében gondosan átnézte Cesarini „és számos javítást végzett az eredetin. Valószínűleg sohasem fogjuk megtudni, hogy miféléket, mivel Az Aranymérleg egyetlen eredeti kézirata sem maradt fenn. A kijavított eredetit elküldték Federico Cesinek.” 1623 januárjában a „Sarsi-hadművelet” végső fázisába lép: gondoskodni kell az engedélyeztetésről, a magas patrónusokról, a Collegio Romano részéről várható támadások lehetőleg előre-elhárításáról. Mindehhez meg kellett találni és mozgósítani kellett a megfelelő személyeket; a kapcsolatok bonyolult hálózatában ez elsősorban Giovanni Ciampoli – a vatikáni diplomata – és Virginio Cesarini – a jezsuita-tanítvány és változatlanul reménység – feladata volt. Ők az egyházi jóváhagyásra a Santa Maria sopra Minerva Dominikánus Akadémiájának fiatal teológia-professzorát, Niccoln Riccardi atyát szemelték ki, aki aztán nem egyszerű cenzori jelentést, hanem „ditirambikus dicshimnuszt” írt a könyvről. Redondi, Eretico 54–55.
A Galilei eretico alapos kritikájában Richard S. Westfall egyebek között éppen ezt a kollektív képet kifogásolta erősen: „És Az Aranymérleg értelmezése az Akadémia kollektív termékeként ellenkezik az én forrás-olvasatommal. Miután Grassi/Sarsi Libra Astronomicaja megjelent, a Hiúzok általában azt javasolták Galileinek, hogy ne válaszoljon, ne bonyolódjon mélyebben ennyire veszélyes vetélkedésbe. Galilei, épp ellenkezőleg, kezdettől el volt határozva a válaszolásra, és amint teltek-múltak a hónapok, a Hiúzok Rómában hallani kezdtek sejtéseket, hogy Galilei hallgatása legyőzettetését kell hogy jelentse. Ezen a ponton kezdték válasz kívánatosságát sugallni neki – ámde veszélytelen válaszét, amely a tudományos kérdésekre korlátozódik és kerül mindenféle »szatirikus és maró« stílust, mellyel magára haragíthatna egy félelmetes (formidable) ellenfelet. Semmi bizonyítékról nem tudok, hogy bármelyik tanácsuk komolyabban hatott volna Galileire; amit Redondi 'Sarsi hadművelet'–nek keresztel el, abban én habozó rábólintásukat látom Galilei válaszra-elszántságára Grassinak. És aligha különbözhetne jobban bármi is az ő ajánlásaiktól, mint az a gyilkosan szarkasztikus támadás, amit Galilei produkált. Egyetlen dokumentumról sem tudok, amelyben az Akadémia valamelyik tagja bármit sugallt volna Az Aranymérleg tartalmát illetően.” És különbenis Cesi 1623 elején többnyire Acquaspartában tartózkodott, és amennyiben családi gondjai és konfliktusai időt hagytak szellemi foglalkozásra, azt sokkal inkább Mexikó természetrajzára, mintsem Galilei értekezésére fordította. Cesarini pedig súlyos beteg volt, tüdőbaja egy év múlva elvitte. Komolyan képzelhető, hogy három – maga bajával elfoglalt – ember egymás után ilyen rövid idő alatt átnézhetett és érdemlegesen javíthatott egy kétszázharminchat oldalas értekezést, amelynek témájában egyikük sem volt kompetens? „Leveleik kifejezetten »néhány kisebb kiigazítás«-ról és »néhány szó« cseréjéről szólnak. Megérti az olvasó, hogy fenntartom meggyőződésemet, hogy Az Aranymérleg egyedül Galilei manifesztuma volt, ha egyáltalában manifesztumnak lehet nevezni.” Westfall, Trial 89.
Az olvasó megérti, de nem úgy Biagioli, aki nagyon határozottan és Redondira hivatkozva (Galileo Heretic. Princeton University Press 1987) a Lincei aktív részvétele mellett dönt, bár nem tartalmi, hanem patronálási szempontból: „Ha a vita további fázisának nem volt kifejezett földrajzi centruma, vége csaknem kizárólagosan római üggyé vált. Lipót kihúzódott a színről és szerepét átvette az Accademia dei Lincei. Mivel Galilei az akadémia tagja volt és közvetve ilyenként adresszáltatott Grassi Librájában, az üstökösökről folyó vitát a Lincei gyorsan átalakították párviadallá az ő bajnokuk és a Collegio Romanoé között. Ciampoli találta ki Az Aranymérlegre a 'Sarseide' nevet.” Biagioli, Courtier 289. Az udvari világban – Biagioli udvari világában – ugyanis a tudósok lovagok módjára vívtak párbajt patrónusaik ügyében és dicsőségére s váltak ők maguk győzelmeik által high-visibility kliensekké, akiknek már nem kellett patrónus-szerzéssel bajlódni, értük versenyeztek a jobbnál jobb patrónusok.
Giovanni Ciampoli 1622. január 15-én kelt levele, amire Redondi, Westfall, Biagioli egyaránt döntőként hivatkozik, csakugyan többféle „olvasatot” enged meg. Legjobb azért tán reábízni az Olvasóra. „Jó ideje már, hogy nem érkezett értesítés Kegyelmedtől. Nehogy azt higgye, hogy gátoltatva lévén a Kereszténység legfontosabb tárgyalásaival, csökkent azért viszontlátásának vágya, vagy legalább, távolból, általa aláírott levelek látásának vágya. Inkább szolgája vagyok, mint bármikor: hogyan felejthetném el, hogy míg egyetlen kor sem szűkölködik királyokban és nagy hatalmasságokban, addig Kegyedhez fogható nemcsak minden országban nem akad, hanem mégcsak minden században se. Azért inkább, mint bármikor, igyekvően és féltékenyen élek Galilei Úr jóindulatával.
Sóvárogva várom a Sarseide másolatát, és Virginio Úr, aki az idő gyalázatossága és gyöngélkedésének makacssága miatt többnyire lakásba zártan él, alig várja, hogy gazdagíthassa szellemét a csodálatos jegyzetekkel, amelyeket Kegyelmed híres pennája szokott feltárni a világnak. Tiszteletét jelenti Kegyelmednek, adjon Isten hosszú életet és jó egészséget.” EN XIII, 84.