„A Szent Hivatal Szent Kongregációja – írja Langford – akkor, akárcsak most, adott számú kardinálisból állott, akiknek megvoltak az egyházjogban, a zsinati jogban és a szent teológiában járatos szerzetesei és világi klérikus tanácsadói, akiket a pápa nevezett ki a Szent Hivatal Consultoraiként posztjukra. Giovanni Baptista de Luca kardinális, Galilei ifjabb kortársa, a következőképpen írja le az ilyen ügyekben szokásos procedurát: „Előkészítő gyűlés tartatik szombatonként, ahol elhatároztatik, milyen ügyek adassanak ki konzultoroknak (vagy ahogyan másként nevezték, kvalifikátoroknak, mivel munkájuk egy része volt eldönteni, hogy milyen elítélés csatoltassék a nem-ortodoxnak talált állításokhoz) és mit tárgyaljanak maguk a kardinálisok közvetlenül. Ezen a gyűlésen csupán a Szent Hivatalnak hat hivatalnoka vett részt. Hétfőnként gyűléseztek a konzultorok és megadták véleményüket a kardinálisok elé terjesztendő ügyekben. Szerdánként tartattak a kardinálisok értekezletei. Meghallgatták és megtárgyalták a konzultorok véleményét és megadták véleményüket. A következő napon, csütörtökön a kardinálisok közül néhányan összejöttek a Pápa jelenlétében, akinek összegezték az ügyet, kinyilvánították a Kongregáció szavazatát és az ügy elintézést nyert.” Langford, 88. Tovább uo. 20. jegyzet: „Terminológiai zavart elkerülendő jegyezzük meg, hogy az Egyházjog gondoskodott kvalifikátorokról is, akik segítettek a konzultoroknak kijelölni az illető cenzúrát, melyet a nem-ortodox propozíció megérdemelt. De a tizenhetedik század egyik egyházjogásza megjegyzi, hogy Rómában a konzultorok gyakran magukra vállalták a kvalifikátorok kötelességeit is. Így volt ez a Galilei-döntés esetében is, mivel bizonyosak lehetünk, hogy legalább hat azok közül, akik a két propozíciót cenzúrázták, a Szent Hivatal konzultora volt. Így én inkább a konzultoroktól származónak tekintem a döntést, és nem a kvalifikátoroktól, bár az utóbbi cím is érvényes.” Vö. Fantoli, 204, 205, 50. jegyzet. „Galilei idejében a Szent Hivatal Kongregációja bizonyos számú kardinálisból állott, akiknek tanácsosai (vagy „konzultorai”) szerzetesek és világi papok voltak. Ez utóbbiakat „kvalifikátorok” segítették, akiktől a teológiai cenzurát várták, amelyet a vizsgálandó állítás érdemelt. Lásd Langford, o.c., 88. Ugyanő pontosítja, hogy a XVI. században a konzultorok gyakran a kvalifikátori funkciót is ellátták. Galilei esetében „biztos, hogy legalább hat azokból, akik a két propozíciót cenzúrázták, a Szent Hivatal konzultora volt.” (Uo.)