Redondi fő bizonyítéka arra, hogy Grassi a G3 szerzője, a kézirat összehasonlítása volt a jezsuita autentikus kézírásával. Hamarosan éppen ez bizonyult az egész „nyomozati építmény” legsebezhetőbb pontjának. „Edmondo Lamalle atya, a Jézus Társasága Római Levéltárának igazgatója, egyebek között tapasztalt grafológus és fondainak kiváló ismerője”, a pör iratait hivatalosan – és ennek ellenére mintaszerűen – kiadó Sergio M. Pagano felkérésére tüzetes vizsgálatnak vetette alá a G3-at. „Lamelle atya a vizsgált dokumentum írását a maga rendjén alávetette Grassi atya néhány eredeti és bizonyosan a G3-al egyidejű írásának a konfrontációjával (lásd 5. és 6. tábla), és végül arra a következtetésre jutott, hogy a kéz azonossága abszolúte nem támasztható alá, több okból.” Pagano, I documenti 44. Így például „a névtelen dokumentum o és a betűi rendkívül gondosan zártak, míg Grassi levelében ezek könnyedén nyitottak, pauzájával a tollnak, amely néhányszor egyfajta pontocskát hagy; a d mindig idegesen balra döntött a névtelennél, míg a jezsuita vonalvezetése teljességgel másféle. A Szent Hivatal dokumentumának az írója a szavak végének a hátrafelé hajlítására mutat tendenciát, ámde nem annyira tipikus módon, ahogyan teszi Grassi. Végül a két írás általános menete is különböző.” Uo. 96. jegyz. De nem csupán nem Grassi a szerző: a papír vizsgálatából az is bizonyítható volt, hogy nem jezsuita körökből származott, és nem is a pápai kúria vagy valamilyen magas prelátus környezetéből. (Uo. 47.) Az pedig, hogy a gondosságáról ismert Szent Hivatal a véleményt nem tartotta indexben regisztrálásra méltónak, mutatja, hogy távolról sem tulajdonítottak neki akkora jelentőséget, mint Pietro Redondi (uo. 46). Ferrone és Firpo nem is mulaszthatják el vádbeszédükben koronatanúként felsorakoztatni Sergio M. Pagano bizonyítékait. Ferrone és Firpo, Tra inquisitori 209. „Elég lehetne tán – fűzik hozzá – némelyek szerint ez a súlyos incidens annak a bizonyítására, hogy milyen törékeny a Galileo eretico és mennyire nélkülözi a tárgyilagos ellenőrzést. Igazából még arról sem vagyunk meggyőződve, hogy ez a cáfolat súlyosabban esik-e latba annyi más, a könyvben könnyedén kezelt kérdés és pont felülvizsgálatánál. Megéri mégis a fáradságot az alapokig hatolni, márcsak azért is, mivel nehéz megállni, hogy kövessük Redondit a szuggesztív teatro del ombre-ba, ahová Galilei pörének eseményeit követve vezet: itt sem hiányoznak a meglepetések, a valódi és sajátos tüzijátékok.” Uo. 210.
A gondos nyomozás a Vatikáni Levéltárban, a Redondival versenyző „ügyészi vádbeszéd” azonban egyetlen lépéssel sem hozta közelébb a kérdés megoldását: ki írta és miért a Ratio – igaz, egyetlen és tán nem is legfőbb helyén – felhozott vádjához annyira hasonló véleményt vagy jelentést a Szent Hivatalnak? A levéltárak – hiszen részben létüknek is ez az értelme – őrzik titkaikat.