Már a könyv címe – ΔIANOIA Astronomica, optica, physica, qua Syderei Nuncij rumor de quatuor Planetis a Galilaeo Galilaeo Mathematico Celeberrimo recens perspicillui cuisdam ope conspectis, vanus redditur – elárulja, hogy Sizzi a négy Medici-bolygó létezését kívánta cáfolni. Érvei egyik felét a távcsőben keletkező optikai csalódások szokásos feltételezése köré csoportosította, másik felében pedig mikrokozmosz-makrokozmosz világképben gyökerező számmisztikával érvelt, miszerint 7-nél több bolygó nem lehetséges, és így az új felfedezések eleve nem lehetnek egyebek tévedésnél. Ahogyan az emberi testben a meleget, vért és spirituszt a többi szervekkel közlő szív, úgy helyezkedik el éppen középen a Világmindenséget fénnyel és meleggel tápláló Nap az alsó bolygók (Merkur, Vénusz, Hold) és a fölsők (Mars, Jupiter, Saturnus) között, úgyhogy a Nap pályájától a világ közepéig és kerületéig húzott egyenesek egyenlőek. De ezen a matematikai érvelésen túl Sizzi nyomós érveket sorakoztat fel – mint írja, a kitűnő Tycho nyomán – az alkímiából is: „Két rendkívüli fényt észlelünk az égi régiókban, a Napot és a Holdat, a durva földgolyón pedig két rendkívüli fémet, az aranyat és az ezüstöt. Hasonlóképpen a mi saját mikrokozmoszunkban két különleges vitális szervet ismerünk fel, a szívet és az agyat. Két jótét bolygót ismerünk: a Jupitert és a Vénuszt, és két másodrendű méltóságú fémet: az ónt és a rezet; és két másodrendű szerv látható, a vér tartályaként a máj és a generáció forrásaként a vesék. Két rosszindulatú bolygó, a Saturnus és a Mars és két hitványabb fém, az ólom és a vas rendelődött egymáshoz, és hozzájuk két gonoszabb emberi szerv, a lép és az epehólyag. Az utolsó, Próteusznál változékonyabb planétának, a Merkurnak az utolsó fém, a hullámnál mozgékonyabb higany vagy argentum vivum, és az utolsó szerv, a tüdő jutott” (EN III/1, 219). Ennek a mikrokozmosz-makrokozmosz világképnek – jól látta Sizzi – az sem árthat, ha netán kiderül, hogy nem a Föld, hanem a Nap áll a világmindenség közepén, hiszen ez sem „semmisíti meg a házak régi arányait és az egyes planéták csillagképekre elosztott méltóságait” (EN III/1, 217). Egy holisztikus asztrológiai-alkímiai világkép áll tehát Sizzi Dianoiajában ellent Galilei fölfedezéseinek; a geocentrikus-heliocentrikus konfrontáció csupán egyike a koraújkor gondolkozását feldaraboló-feltöredező világképi határoknak.