EN XIII, 182. Paschini, 441.: „Ha a kardinális jól értette a pápa gondolatát, utóbbi, mivel bizonyíthatatlannak tartotta a kopernikánus tant, nem ismerte el sem elítéltnek, sem elítélhetőnek. Tehát szerinte sem volt az 1616-os határozatnak olyan ünnepélyes dokumentum jellege, amely kötelezné az egyetemes Egyházat.” Morpurgo–Tagliabue, I processi 64.: „Európa leghíresebb fizikusának, 1624-ben, VIII. Orbán azt merészelte mondani, hogy »nem kell félni tőle, hogy valaki egyszer bebizonyítja szükségképpeni igazságát« a kopernikuszi vélekedésnek. »Vir nimis sibi fidens«-nek nevezte az új pápát egyik biográfusa. De az egésznek a lényege ez a dimostrare necessariamente. Az új asztronómiát és az új fizikát erre vélte képtelennek. Így nyílott tér egy új és érdekes kétértelműségnek. Elméjük szerint, ám szenvedélyeik irányába is folytatva gondolkozásukat, az ellenreformáció emberei az asztronómia nominalisztikus felfogásához jutottak: egy tisztán konvencionális és absztrakt tudomány, kizárólag gyakorlati értékkel, a hajózás és a naptár céljaira való; Galilei a matematika ugyanazon analitikus eljárásaival konstruált asztronómiára és fizikára jutott, egy platonikus fizikára, melynek az egyházi megszorítások hatására hipotetikus jellegét hangsúlyozta: de oly szisztematikusan és olyan szükségszerűséggel a maga autonómiájában, hogy valami bizonyosságot alkotott. Éppen ez a »bizonyosság« az értéke minden autonóm tudománynak: ami abszolút, mivel szükségképpeni, ámde relatív, mivel korlátozott és lezárt. Autonóm igazság és mégis kontingens: hipotetikus igazság.” Morpurgo–Tagliabue bonyolult hipotetikus igazsága legalább olyan távoli a Galileiétől, mint VIII. Orbáné, de a kétértelműség, Morpurgo–Tagliabue kulcsszava, realitás. Mást ért hipotézisen a pápa és mást Galilei. „Ezek az utolsó szavak – fűzi Galilei levelének idézett soraihoz Fantoli – különleges figyelmet érdemelnek, mivel világosan mutatják, mi volt – és mi maradt végig – VIII. Orbán személyes meggyőződése az ügyben. Intelligens és nyitott ember volt, és mégis meg volt győződve (Galilei iránti minden csodálata ellenére), hogy a kigondolt és a jövőben kigondolható asztronómiai rendszerek sohasem lesznek képesek megfejteni az égi mozgások egyedül Isten által ismert misztériumát. Teológiai megalapozású szkepticizmusról van itt szó az emberi tudomány képességével szemben az univerzum titkainak a megértésére. Szkepticizmusról, amely a leghatározottabban szembeszegül a meggyőződéssel (amelyre Galilei egész tudományos munkája alapult), hogy az emberi értelem bizonyossággal képes megfejteni a természet könyvét.” Fantoli, 259. Több-kevesebb bizonyossággal, tegyük hozzá, a mese a hangokról-ra emlékezve. De az ellentét és az ambiguitás szempontjából ez nem túlságosan lényeges. És Fantolit, csakúgy mint Morpurgo–Tagliabuet, elsősorban ez érdekli. Ez az ő – lényegében „episztemológiai” – magyarázatuk Galilei és az Egyház konfliktusára.