„Uraságod leveleit a Maria Celeste Nővérnek írottal együtt ma kaptam meg későn – írja Mario Guiducci 1633. április 9-én –, így nem tudtam még elküldeni ma este; de holnap korán reggel meglesz. Ugyancsak Maria Celeste Nővértől kaptam a minap ajándékba citromszörpöt és más finomságokat, kérem hát Kegyelmedet, segítsen nekem megköszönni, úgy amint azt is Kegyelmednek köszönöm, hogy személyesen ilyen kapcsolatba kerülhettem vele.” EN XV, 84. Amikor Geri Bocchineri az udvarral visszatért Pisaból Firenzébe, a levelek rajta keresztül mentek és jöttek (EN XV, 80–81) (EN XV, 91). A kis körhöz tartozott Andrea Arrighetti, firenzei patrícius, ő is Maria Celeste Nővér közvetítésével küldött levelet és várt választ (EN XV, 64); amit azután ő is elolvasott. „Múlt szombaton – írja 1633. április 9-én – olvastam a levelet, amit Kegyelmed Andrea Arrighetti Úrnak írt, és különösen nagy örömet jelentett megérezni, hogy nemcsak őrzi egészségét, de nemsokára valamelyest halad is benne annak a lelki nyugalomnak a segítségével, amelynek örvend, miközben ügyének derűs és gyors befejezését reméli.” (EN XV, 82.) A Galileiről híreket várók s Firenzéből híreket küldők köre Mario Guiduccin keresztül kibővült Niccolo Cini kanonokkal, aki lelkes híve volt Galileinek és tanainak, és akivel együtt rendszeresen látogatták Luigi Capponi kardinálist. „A kardinálist – értesíti Guiducci Galileit 1633. március 5-én – teljesen elbűvölte Kegyelmed könyve, és néhány hétre visszahúzódott Dino Peri Úr házában, hogy a legnagyobb részletességgel megérthesse ezt a doktrínát.” (EN XV, 61.) Március 19-én visszatért rá: „Capponi Kardinális Úr, amint már írtam, módfelett el van ragadtatva tanaitól; és olvasván Kegyelmednek a Főméltóságú Nagyhercegnőhöz címzett írását, teljesen nyugodt maradt atekintetben, hogy Kopernikusz véleménye nem téves; és különben annyira élvezte a Dialogot, amiért bosszantja, hogy nem érti tökéletesen a benne lévő bizonyításokat, és ha a matematika megtanulása nem venne annyi időt igénybe és nem lenne annyira ellentétes foglalkozásával, semmi fáradságot nem sajnálna Euklidész tanulmányozására.” A kardinális így is „a legnagyobb érdeklődést tanúsítja értekezése iránt a mozgásról, és folyton azt kérdezi tőlem, hogy el fog-e veszni ez a mű, ha betiltanák ott a Dialogot. Azt válaszoltam Őeminenciájának, hogy ezt semmiképpen sem hiszem, és hogy én minden művét eljuttatom neki és annak, aki kívánja, és vegye igénybe, ami keveset tudok és tudhatok, hogy ne maradjon homályban: hát ebből is megértheti Kegyelmed, hogy mennyire becsülik a műveit.” (EN XV, 72). Hasonlóképpen Cini kanonok értesíti március 26-án, hogy „mindenki gratulál, hogy Scaglia Kardinális Úr olvassa a könyvét, éspedig (ami lényeges) Padre Don Benedetto segédletével; és igencsak kívánatos (gondolván, hogy sokat használhatna), hogy Őeminenciája olvassa el a levelet, amit Uraságod a Főméltóságú Asszonyhoz írt: de azt hiszem, erre gondolt már maga Don Benedetto.” (EN XV, 75–76). A Galileisták gondolkozásában és „stratégiájában” tehát a Dialogo teljesen természetesen és szükségképpen kapcsolódott a Levél a Nagyhercegnőhöz-zel; ami nemigen fér össze a Dialogo értelmezésével egy nagyratörő udvari ember kiszámítottan „feltűnő és vitatható”, ám „rosszul időzített” műveként. Ugyanebben a levélben értesíti Galileit Cini kanonok, hogy „itt minden összejövetelen beszélnek Uraságodról. Mons.r Piccolomini, Siena Érseke, aki Sienaból a villa delle Rose-ba érkezett [a firenzei Certoza mellett van], hogy tárgyaljon Pandolfini Úrral, Őnagysága titkárával, a milánói rezidenssel, a múlt kedden csodálattal és egyúttal részvéttel szólt Önről.” A jó kanonok erősen reméli hogy, „végül virtusa és érdeme ugyanúgy legyőzi majd az irigységet, mint ahogy könyve felülmúl igaz tanításban minden más könyvet.” Éppen ezért mindenki azt kiáltja, hogy „Olvassák a könyvet, olvassák a könyvet, és úgy véli, hogy ami a többit illeti, ez meg fogja hozni a megérdemelt győzelmet.” (In effetto ogn'uno esclama: Leggasi il libro, leggasi il libro, e considerisi: che nel resto si ha per sicuro che ella ne riportera la dovuta vittoria.) Siena érseke és Capponi kardinális hamarosan személyesen is jelentkezik Galileinél levelével s nagyrabecsülésük kifejezésével; és megszólal Montaltoból a régi barát, Giovanni Ciampoli: „Megkaptam Kegyelmed levelét – írja 1663. április 5-én – és kivételes vigaszt merítettem belőle. Kívánom, hogy híres értéke legyen ama Udvarban tisztelve a vizitációk által, és azt is remélem, hogy ezek lehetnek a végtelen jóság jelei a felsőbbségnél. Én itt egészségben s nyugalomban töltöm az időt. Az egyik legnagyobb csapás, amivel a távoli Róma sújt, az, hogy ott tudom most Galilei Urat. Aki Kegyelmeddel beszél, mindig új fényeit fedezi fel a tudás egének, és nem kell epekednie az értelem igaz Apollója után. Itt én studírozással csitíthatom magam, és igyekszem, hogy a magány eme remetesége a virtus Parnasszusára vezessen. Igaz, hogy sok időmet elrabolják a kormányzás gondjai, amik végeredményben nem egyebek akasztófánál és gályánál.” (EN XV, 79–80).