Drake sokáig úgy gondolta, hogy Galilei 1604-es kéziratában a „sebesség”, amivel az eső test az ac, ad, stb. távolságokat megtette, inkább olyasmihez hasonló, amit mi leginkább tán v2-tel jelölhetnénk. „Ez azonban – pontosítja mondandóját – nem azt jelenti, hogy Galilei a velocità -t valami egyéb négyzeteként képzelte el; csupán kényelem kedvéért használjuk ezt a modern ekvivalenst, hogy megértsük, miféle fizika rejlik a munkája mögött. Munkássága ezen szakaszában az átfogó sebességeket (overall speeds) az esésben szerzett sebességek (acquired speeds) négyzetének tekinti, de az utóbbi neki egyszerű fizikai entitás volt; nekünk nincsen nevünk rá, de a mi v2-ünknek felel meg az 1/2mv2 kifejezésben. Mondhatjuk, hogy egy adott tömeg egy adott szabad esés után horizontálisan eltérítve egy bizonyos sebességgel fog haladni, vertikálisan lefelé pedig meghatározott lökőerővel hat, az előbbit v-vel, az utóbbit pedig 1/2 v2-tel mérjük. Az utóbbit tekintve elemi fizikai fogalomnak és „sebesség”-nek nevezve el Galilei önkényes definíciót alkalmazott, amit később elhagyott; de nem sértette meg a velocità akkortájt szokásos szóhasználatát, mert ha v1 = v2 akkor v12 = v22 és ha v1 > v2, akkor v12 > v22, kivéve egységnél kisebb tört értékekre, de akkoriban egész értékeket volt szokás tulajdonítani a sebességeknek,” Drake, At work. 482, 17. jegyzet. Amíg Galilei el nem kezdi pontosan mérni az esés alatt eltelt időt, addig eszibe sem jut, hogy a sebesség – vagy bármi egyéb – az idővel is arányos lehetne. A dilemma tehát, hogy a sebesség az idővel vagy az úttal arányos, a történészeké, nem Galileié. „Az esésben a sebességek nyilvánvalóan az esési távolságokkal hozattak arányba, mivel növekvő távolságokkal növekedtek. Kevésbé világos volt, hogy hogyan növekednek, és éppen erről a kérdésről hitte Galilei azt, hogy meg tudja válaszolni 1604. októberében.” Drake, Pioneer Scientist 102. A „sebesség” azonban, amely a nyugalomból történő esés távolságával növekszik, nem a mi sebességünk. „A nékünk igencsak világos pillanatnyi sebesség önmagának ellentmondó fogalomként hatott Galileinek. A sebesség mozgást tételezett fel és a mozgás idő múlását, mégoly csekélyét. Arisztotelész más szót, a mutációt használta az idő múlása nélküli változásra. 1604-től 1608-ig Galilei igen rövid időintervallumok alatti sebességekben gondolkozott, nem matematikailag pillanatnyi sebességekben, ami azzal a következménnyel járt, hogy tételei távolságokban és időkben kifejezve igencsak helytállóaknak bizonyultak, míg néhány kísérlete magának a sebességnek az explicit bevezetésére félresikeredett és nélkülözte a szigort.” (Uo. 103.) Így például – véli a Pioneer Scientist Drake-je szigorúbban az At work Drake-jénél – „amikor Galilei úgy érvelt, hogy az eső súlynak csak a velocita-ja (a megtett távolság végén nyert sebessége) változik, elkerülte a figyelmét, hogy négyzetének is változnia kell. Mivel az ütközés v2-től függ, Galilei elmulasztotta az egyetlen lehetőséget, amely a rendelkezésére állott az erő (vagy inkább az energia) mérésére. Az ilyen elnézésből eredő hibák az egyébként helyes érvelésben teszik éppen olyan lassú munkává felismerni és helyesen azonosítani Galilei mozgásra vonatkozó feljegyzéseiben a gondolatot, ami nem volt annyira zavaros (confused), mint a kifejezése. Ennyit Galilei 1604. októberi úgynevezett „téves elvéről”. (U.o. 103.) De ha maga a v sem volt 1604-ben pontosan meghatározható – és mérhető – fogalom, miért kellett volna Galileinek törnie a fejét a négyzetének – ha ugyan egyáltalában erről volt szó – a méréséről? Kivált ha ekkor Galileinek „semmiféle módszere nem volt még rövid időintervallumok mérésére, és a sebességet sem tudta legitimen mérni távolság és idő egyfajta 'aránya'-ként. Elvben ezeknek nem volt arányuk a tulajdonképpeni értelemben, mivel Euklidész matematikájában az 'arány' két azonos fajtájú mennyiség – két távolság, vagy két idő, vagy valami hasonló – relációjaként definiáltatott. A mozgások távolságai és idejei közötti reláció kifejezésére arányosságot kellett megállapítani, azaz arányok azonosságát két távolság és két idő arányára. Az egyenletesen gyorsuló mozgásban arányosság áll fenn távolságok arányai és idők négyzeteinek arányai között”, amint majd Galilei megállapítja, de még nem most, a Sarpi-levél idejében. Drake, Pioneer Scientist, 95. Ennyit az értelmezés inherens nehézségeiről.