EN XIV, 267–268. (Edizio Nazionale XIV, kötet 267–268. oldal) „Azzal a kíváncsisággal, melyet a mű megérdemel – folytatja az érsek –, várom Dialogo-ja megjelenését, amelyet befejezettnek hittem, amikor, látván az engedelmességet, amellyel fáradozásairól beszél, gyanút fogtam, hogy újból abbahagyta: és jóllehet egészében véve helyeslem a bölcsességet, ahogyan beszél róla, mindenképpen emlékszem rá, hogy máskor úgy tervezte, feltárja a világnak, hogy nem megfigyelés és szellem hiánya, hanem az engedelmesség alázatos választása miatt hagyta abba azokat a megfigyeléseket, amelyeket az Alpokon túli országokban immár általában bizonyítottnak tartanak; amit nem lehet, hogy ne kísérne releváns nyilvános nyereség. Tudom, hogy ennek a hazának és ennek a századnak a dicsőségére kívánom; de ha továbbra is engedni akar az időknek, bízza legalább barátai ügyességére azt, amit egyszer majd a nyilvánosság hangja kíván; mindenekfelett pedig Ön mindig inkább óhajtotta az értelmesek tapsát, mintsem a sokaságét.” Az Egyház felső köreiben sokan gondolkoztak hasonlóan, ha nem is sokan állottak olyan határozottan nagy bajában Galilei mellé, mint Ascanio Piccolomini. Galilei művében Itália és a század dicsőségét látták és várták.