Blackwell (Galileo, Bellarmine 22., 26. jegyzet; 75., 39. jegyzet) úgy látja, hogy a Levélben Galilei fő forrása Benedetto Pereyra Genezis-kommentárja volt, innen vette a Biblia-értelmezés szabályait. Galilei csakugyan idézi is, szószerint, amit „Pererius, In Genesis, circa principium” ír szükségszerű bizonyítások és érzékszervi tapasztalatok értékéről a természetre vonatkozó konklúziókban, éppen ezt a szöveget választva ki „tudós és szent teológusok száznyi más bizonyságából.” De rögtön utána Szent Ágostont citálja egy olyan szöveggel, amely még határozottabban és a teljes Írásra vonatkozóan fejti ki a két igazság lehetetlenségének az elvét: „Ha a nyilvánvaló és biztos érveléssel szemben a Szentírás tekintélye tételeztetik, nem érti, aki ezt teszi; és nem az Írás értelmét, amelybe nem képes behatolni, hanem inkább a sajátját veti szembe az igazsággal; és nem amit abban, hanem amit mintegy helyette magában talál, azzal opponál.” (Galileo Galilei, Lettere (Flora) 1018., 2., 3., 4. jegyzet.) A „két igazság nem mondhat ellent egymásnak” elvét – jegyzi meg Fantoli –, „amely oly gyakran futott ki Galilei pennája alól, ekkor már széles körben használták. Például a híres jezsuita exegéta, Benedetto Pereira (1535–1610). Őt idézte (a latinizált Pereirus néven) Galilei is… Láttuk, ahogy maga Bellarmino is használta Praelectiones Lovanienseseiben.” (Fantoli, 203., 35. jegyzet) Az pedig, hogy Galilei épp Pereyrát idézi – Szent Ágoston mellett – az elvre más száz közül, érthető, hiszen fiatal pisai professzor korában az ő logika jegyzete alapján oktatott, és Pereyra idézett elve – a többivel ellentétben – pompásan beillik a Levél – Szent Ágoston idézetek és hivatkozások sokaságával hitelesített – augusztiniánus szemléletébe. De az augusztianizmus, kivált a renaissance augusztianizmus sose volt egységes irányzat. Luthertől Bellarminoig terjedt a spektruma. Galilei és Bellarmino különbözőképpen értelmezi Szent Ágostont, és ennek következtében ugyanazon „két igazság nem mondhat egymásnak ellent” elvből homlokegyenest ellentétes exegetikus gyakorlatra jut. Galilei az Írás vitathatatlan igazságának az értelmezhetőségét olvasta ki belőle az érzékszervi tapasztalatok és szükségszerű bizonyítások igazsága szerint, Bellarmino pedig azt, hogy eleve kizárhatja az Írás szavaival nem egyező tapasztalatokat és így szükségszerű bizonyításuknak lehetőségét az igazság köréből. „Így, in concreto, Bellarmino csupán egyetlen utat hagyott nyitva: a kopernikánizmusnak pusztán matematikai hipotézisként való tárgyalását. De éppen ezt nem fogadta el soha Galilei.” (Fantoli, 159.) Azaz Maurice Clavelin szavával: nem fogadta el soha a „hipotézisek ekvivalenciáját”.