Levél Benedetto Castellinek, 1939. dec. 3. EN XVIII, 125–126. Drake, At work…, 405. A levelet Drake nem a kétely miatt idézi; szerinte a levél a gyorsuló mozgás II. propozíciójának Scholiumában szereplő posztulátum („a különböző hajlásszögű, de azonos magasságú szakaszok mentén leguruló test momentumai a vízszintes elérésének pillanatában egyenlőek”, Matematikai érvelések …, 200) újabb, javított bizonyítása miatt fontos: „Kétségkívül Baliani közlése, hogy publikálni készül Galilei posztulátumának egy bizonyítását, késztette Galileit a bizonyítás prioritásának a biztosítására, 1639 vége felé” (Drake, At work…, 404). Pio Paschini még épp e kételyt látta említésre érdemesnek Galilei késői levelezésében: „És egy érvvel ki nem elégített vizsgálódás aggodalma, amely teljességgel ütközött az anyag összetételének a problémájával, nyilvánul meg, amiről írt Licetinek is 1640. augusztus 25-én. Miután felpanaszolta neki, hogy »azt fogják rám, hogy én a fényt anyagi és corporeális dolognak tartottam«, azonnal értésére adja: »Én magamat mindig annyira képtelennek tartottam behatolni abba, hogy mi lehet a fény, hogy hajlandó lennék börtönben ülni kenyéren és vízen egész életemen át, amennyiben megbizonyosodhatnék róla, hogy elnyerhetek egy nékem ennyire reménytelen tudást«. Talán épp a fény természete fölötti ezen töprengés miatt nem figyelt fel rá Galilei, amikor 1634. augusztus 12-én Castelli közölte vele: felfedezte a törvényt, ami szerint a fény erőssége olyan arányban csökken, ahogyan növekszenek a távolságok négyzetei. Castelli törvénye megtalálható újra a De natura lucis című műben, amelyet Ismaele Bouiliau küldött el Galileinek 1637. október 30-án, kérve a véleményét. Galilei 1638. január 1-én válaszolt, mentségül hozván fel, hogy vaksága meggátolja, hogy ítéletet mondjon az ügyben.” (Paschini, Vita…, 687–688).