Paschini, 509.: A padre Maestronak „Magalotti azt felelte, hogy nem teheti, mivel a Galileitől kapott öt példányból egyet Barberini kardinálisnak adott, egyet magának tartott meg, a harmadikat Niccolini követnek adta, a negyediket Ciampolinak, az ötödiket Campanella atyának. Másik két példány ment Lodovico Serristori kezéhez a Szent Hivatalba és Leone Santi jezsuita atyának. Egy másik, ami fenntartatott, Girolamo Deti kezeinél volt, Taddeo Barberini herceg maestro di Camerajánál. Kérdésére, hogy miért ez a tudakozódás, amikor elég lenne írni a szerzőnek, aki a lehető legkielégítőbb felvilágosítást adhatta volna, a padre Maestronak be kellett vallania, hogy gondosságból írtak Firenzébe; nem tehetett hozzá egyebet, mert köti a Szent Hivatal titoktartása.”

Filippo Magalotti 1632. augusztus 7-én írta hosszú levelét Mario Guiduccinak Firenzébe (EN XIV, 368–371); a padre Maestro titokzatosságánál csak az feltűnőbb, hogy mennyire igyekezett meggyőzni Magalottit jóindulatáról; mindez – erősítgette – csak az Isten dicsőségére és az Egyház nyugalma érdekében történik; senki nem kívánja megtépázni a szerző reputációját, akit ő – mármint Riccardi – „az egyik legnagyobb barátjaként tart számon”. Túl jutva a nehezén, a Szent Palota Mestere bizalmasabb hangra váltott, és megsúgott valamit nagy bizalmasan. „Ez az volt, hogy hétpecsétes titok alatt feltárta, sok fejtörést okozott az impresszum, azt hiszem, hogy a könyv címlapján, ha jól emlékszem (azért mondom azt, mert én magam ezzel sose törődtem, és jelenleg nincs kéznél a könyv) ott van az a három delfin, amelyek mindenike szájában tartja a másik farkát, nem tudom miféle mottóval. Erre már nem tudtam visszatartani a nevetést és csodálkozásomnak adtam hangot, miszerint úgy hiszem, biztosíthatom, hogy Galilei úr nem gondolt efféle alpári apróságokra, amelyekkel nagy titkokat kívánna burkolni, miután nagyon világosan kimondott mindent; és határozottan állíthatónak hiszem, hogy az a nyomdásztól származik. Erre fel roppant elégedettséget árult el, és hozzátette, hogy ha biztosítom erről (figyelje meg Kegyelmed, hogy ebben a világban mi regulázza tetteinket), az igen nagy jótétemény lenne a szerzőnek. Eszembe jutott, hogy van valamiféle könyvecském, ami a pestisről való védekezésről szól, egy portugál orvos írta, ahol azt hiszem, meglesz a tisztázhatóság módja; és megígértem, hogy hamarosan odaadom. Nem szükséges, mondotta, elég lesz a tanúskodásom, mint gentiluomo szava. Azt feleltem, hogy amennyiben nem lenne meg az összehasonlítás lehetősége a mondott könyvben, amint valóban nincsen is, jóllehet, Landininál nyomtatták, ígérem, hogy kellő felvilágosítást küldetek Firenzéből; amit ő nagy tetszéssel fogadott.” (EN XIV, 369–370.)

A könyv címe, amint azt Favaro kiderítette: Compendio d'avvertimenti per preservatione e curazine della peste del Signor Stefano Rodriguez di Castro, Porthugese, Lettore in Pisa e Consultore dell'Illustris. Magistr. della Sanita di Firenze. Al Serenissimo Principe Don Lorenzo di Toscana. In Firenze, per Gio.Battista Landini, 1630. A címoldalon valóban ott van Landini háromdelfines impresszuma, pontosan úgy, mint a Dialogoban. Erről ne tudtak volna a pápa környezetében? Csakugyan célzást láthatott a hatalom az összefonódott három delfinben a Barberiniek családi összefonódottságaira, amiről széltében-hosszában beszéltek Róma utcáin? Megszokott volt ez különben a pápai családoknál; a pápai hatalom egyúttal családi hatalom volt, Róma legelőkelőbb családjainak s néhány magosra emelkedett külső családnak, mint a Medici, a Gonzaga, különös „kollektív dinasztiája”. Az is megszokott volt, hogy Róma utcáin és terein folyton suttogtak családi „korrupciós botrányaikról'. A Barberini hatalom ugyan pont a Dialogo megjelenése idején kritikus pillanatokat élt át, de a válság egyáltalán nem „korrupciós” jellegű volt. Vagy csak a ravasz padre Maestro találta ki az egész „Delfingate-et”, amit aztán a történészek – ellentétben Magalottival – máig elhisznek neki? Szeptember 4-én Magalotti újból írt Guiduccinak, bemutatta Riccardinak a Landucci-nyomda elküldött egyéb termékeit, rajtuk a háromdelfines cégérrel. „Vagy tartani kívánta a látszatot és mutatni, hogy ezidáig hitetlenkedett, vagy valóban megelégedett ezzel az igazolással, mert a legnagyobb megkönnyebbülés jeleit mutatta, megerősítve, hogy ebből különösen nagy haszna származhat a barátjának; hogy ami ezt illeti, minden sokkal világosabb lett, és nem lehetetlen eloszlatni minden homályt onnét, ahol még akadna.” (EN XIV, 379.) Fantoli, 319–320, 373, 17. jegyz. Fantoli szerint vagy maga VIII. Orbán láthatta meg a címlapot s ébredt fel benne a gyanú, vagy Francesco Barberini figyelmeztethette rá, más ugyanis aligha merészkedhetett a lobbanékony pápa elé állni vele. De Barberini kardinális – Fantoli szerint – Galilei jóakarója volt. Fantoli, 372, 10. jegyz. Részletesen beszámolt Magalotti mindkét levelében azokról az „érdemi” kifogásokról is, amiket a padre Maestro felsorolt. (Paschini, 509–510. Fantoli, 323–324.).