Egyáltalában nem biztos, vélte élete későbbi szakaszában Drake, hogy Galilei a Vénusz fázisaiban Kopernikusz rendszerének teljes bizonyítékát látta; Galilei kopernikánizmusa sokkal bonyolultabb kérdés, mint régebben bárki, önmagát is beleértve, gondolta. „Igaz – összegezi Drake saját „atlaszi fáradozásait” a Jupiter-holdak periódusainak vizsgálatáról –, a Vénusz fázisainak felfedezése elegendő volt, hogy Galilei (nagysokára) kinyilvánítsa saját kopernikánus preferenciáit. De a Vénusz fázisainak semmi köze se volt a Föld éves napkörüli mozgásához. Feltéve, hogy a Vénusz maga sötét és minden fényét a Naptól kapja, fázisai ugyanolyan jól magyarázhatók voltak a tychoi vagy a fél-kopernikánus rendszerrel, mint a kopernikuszival. Aligha képzelhető, hogy ezt Galilei ne tudta volna; neki Vénusz-megfigyeléseinek értéke az volt, hogy ellentmondottak Arisztotelész kozmológiájának és Ptolemaiosz asztronómiájának. Ez valószínűbbé tette, hogy Kopernikusznak van igaza, de nem volt kényszerítő erejű bizonyíték; ehhez valami többre volt szükség.” Drake, Pioneer Scientist… 145–146. Kepler pedig először nem is gondolt a Vénusz fázisaira. „Kepler szerette a rejtvényeket, és leírt számos lehetséges megoldást az anagramra, és ezekben minden bolygó mozgása előfordult, kivéve a Vénuszét. Őszintén megírta Galileinek, hogy a Vénuszt, kivételes fényessége miatt, sajátfényűnek hitte, melynek így nem lehetnek fázisai, akár igaz a kopernikuszi elrendezés, akár se. Érdekes, hogy Castelli, Galilei egykori tanítványa, egész természetesként épp az ellenkezőjét tételezte fel. Kepler véleménye mutatja, hogy Galilei óvatossága, hogy halasztotta határozott állásfoglalását, míg meg nem látta a Vénusz-sarlót, nem volt túlságosan konzervatív a tudományban.” Uo. 141.

A döntő bizonyíték kulcsát, vélte Drake, akkor kapta kezébe Galilei, amikor rájött a Jupiter-holdak periódusmeghatározásaiban elkövetett hibák okára; számításai egészen 1611. októberéig „nem heliocentrikusak voltak, hanem geocentrikusak, valószínűleg inkább figyelmetlenségből, mintsem szándékosan. Másszóval inkább a Föld volt az, mintsem a Nap, amit a Jupiter saját mozgásának a központjaként tekintett. Azzal, hogy a hibát valószínűleg figyelmetlenségből követte el, azt akarom mondani, hogy Galilei feltételezhette, hogy mivel a holdak pozícióit egyedül a Jupiterre vonatkoztatva méri, nem számít, hogy maga a Jupiter is mozog. De mi úgy látjuk a holdakat, mintha egy egyenesben mozognának ide-oda a Jupiter középpontján át, merőlegesen a mi látóvonalunkra, és ez az, ahogyan Galilei mérte a helyzetüket. Ha a Jupiter pályájának a középpontjából észlelnénk, ez a látóvonal nem különbözne a valódi apszisvonalától. De nem innen észlelünk; a heliocentrikus apszisvonal rávetítődik arra a vonalra, melynek mentén Galilei a méréseit végezte, állandóan változó szögben ±11° vagy ennél valamivel nagyobb határértékek között.” (Uo. 146–147.) Miután Galilei rájött a korrekció szükségességére, jó egyezéseket kapott. A számítások egyszerűsítésére, grafikus elvégzésére dolgozta ki jovilabiumát, a megfigyelések pontosítására pedig mikrométerhálóját, amit a távcsövön kívül helyezett el, és észlelés közben egyik szemével ezen át nézett. Még pontosította a méréseket és segítette a táblázatok szerkesztését a holdfogyatkozások megfigyelése. „Galilei belátta – összegezi Drake 'atlaszi fáradozásait' Shea –, hogy amikor a Jupiter a Nap előtt halad el, árnyékot vet, és ha egy hold történetesen az árnyékkúpban tartózkodik, annak láthatatlannak kell lennie a Földről. Könnyű volt meghatároznia egy holdfogyatkozás idejét és tartamát, mivel ez csak akkor fordulhat elő, ha a hold már nincs távolabb egy jupitersugárnyinál a bolygótól keletre vagy nyugatra, valódi apogeummal számolva. Tudta azt is, hogy vannak hosszú időszakok, amikor a IV. hold nem mutat fogyatkozást. »De ami itt a lényeg«, írja Drake, »az az, hogy Galilei látta az egyszerű trigonometriai szabályt, áthelyezve a megfigyelőt a Napra és párhuzamot vonva a Földdel«. Más szóval Galilei azt kérdezte magától, miként látszanának a Föld, a Jupiter és a holdjai a Napról, és aztán mérlegelte, miféle következményekkel jár, ha valaki mozgásban lévő Földről figyeli a holdakat.

Egy olyan megfigyelőnek, aki a központi testen helyezkedik el, amely körül a Jupiter kering, az egyenes, mely mentén a holdak mozogni látszanak, merőleges lenne látóvonalára. De egy földi megfigyelőnek ez a két egyenes nem mindig derékszögben metszi egymást. Ezért nem a Föld a Jupiter keringésének a középpontja. Másrészt az, hogy Galilei helyesen tudta megjövendölni a holdfogyatkozásokat azon feltételezés alapján, hogy a Jupiter a Nap körül kering, meggyőző bizonyítékul szolgált, hogy ténylegesen a Nap van pályája középpontjában.” Shea, An astronomer… 71.

De Fantoli változatlanul úgy ítéli, hogy Drake régi álláspontja a helyes, ahogyan 1967-ben, a Sidereus Nuncius angol fordításához írt kommentárjában kinyilvánította: „This is the first public intimation by Galileo that he accepted the Copernican system”, és ezt a véleményét a Sidereus Nuncius végéről hozott újabb idézettel támasztja alá. Fantoli, Galileo per il copernicanesimo… 133, 12. és 13. jegyzet. „De mi az igazság…”