Biagioli, Courtier 305. „Ámbár Galilei intellektuális büszkeség kérdéseként próbálta beállítani azt, hogy szabadon ki meri mondani: sok kérdésre nincsen válasza, efféle megközelítés aligha győzhette meg az arisztoteliánus filozófusokat. Amint Feyerabend érvelt, egy jól kidolgozott alternatív filozófiai rendszer hiánya nagy hátrányt jelentett Galileinek. Világnézete, filozófiai rendszer támogatása híján, mondhatni megcáfolásra született, és csak ad-hoc hipotézisek és segédelméletek sorával körítve tudta fenntartani. Egy ilyen ad-hoc pajzs védhette az új világnézetet a kidolgozásához szükséges időre. Az udvari diszkurzus épp ezzel a típusú pajzzsal és alátámasztó-rendszerrel látta el Galileit.” Kérdés azonban, hogy Galilei „diszkurzusa” „udvari” (azaz abszolutisztikus) volt-e vagy se? Annibale Fantoli nagylelkűbben fogalmazott: „Valóban, Galilei az abiurációs dokumentum felolvasása és aláírása után is változatlanul megőrizte álláspontját, a lehető legnagyobb türelemmel és korábbi távolbalátásával az Egyház iránt, amely végül igazságosabb látáshoz érkezett. Sem »szabadgondolkozó« tehát, aki felkél az Egyház »obskurantizmusa« ellen nem volt Galilei, sem az ítéleti eljárásban megtört ember, aki még új világlátásának a feladása árán is az Egyház kebelében való maradást választja. Ezért látszik jogosnak könyvem alcíme: »A kopernikánizmusért és az Egyházért«. Fantoli, XII. És (egyebek között) ezért látszik jogosnak jelen könyv címe: „Így él Galilei…”