„Az Accademia dei Lincei így versenyzett a jezsuita kultúrával, a siker ugyanazon technikáit utánozva: tagjai fegyelmét és szolidaritását, a teljes odaadást a kutatás céljai iránt – el egészen a cölibátusig –, a feltűnő internacionális elhivatottságot, a térítés és a terjedés akaratát. Ahogyan egy jezsuita atya nem adhatott ki könyvet anélkül, hogy át ne nézte volna legalább három teológusa a Társaságnak, úgy a Linceinek is minden olyan könyvet, amelyet az Accademia pártfogásával és jóváhagyásával kívántak publikálni, alá kellett vetniük néhány tag lektorálásának.” Redondi, eretico 101–102. Westfall azonban minden alapot nélkülözőnek tartja a jezsuitákkal való összehasonlítást, s merő kitalálásnak minősíti, hogy „Redondi egy olyan szervezetet ábrázol, amely a hatalmas Jezsuiták kihívásáról álmodhatott és a hivatalos kultúra felváltására szentelhette magát.” Westfall, Essays 88. Sokkal jelentősebbnek látja Cesi vállalkozását Paula Findlen, de a jezsuitákkal való összevetést ő sem ítéli reálisnak. „Remények, álmok és törekvések nem voltak elegendőek a Linceusok felszínen tartásához, kivált nem olyan tudományos kultúrában, amely Galilei elítélése felé közeledett. Cesi sohasem volt hajlandó belátni, mi mindent köszönhet enciklopédiája a múltnak, s egy új természettudományos kultúra érintetlen víziójával halt meg. Az akadémiája tagjaiból csak Stelluti, Colonna, Barberini és dal Pozzo élték túl a század közepét. Stelluti, élete végéig hűségesen, befejezte Cesi Értekezését az újonnan felfedezett fosszilis-fa-ásványokról (1637). Colonna kicsiszolta gondolatait a fossziliák organikus eredetéről. A kardinális és hűséges szolgája (dal Pozzo) úgy élték túl egy politikailag zűrzavaros korszak megrázkódtatásait, ahogy tudták, és folytatták múzeumuk bővítését. Ahogy múltak az évek, egyre kevesebbet beszéltek az Accademia Linceiről és tudomány-reformálásáról.” A jezsuiták rendbetették a világot. „Cesi és akadémikusai még javában publikálták új természet-enciklopédiájuk részleteit, amikor jezsuita filozófusok, mint Kircher, újra megerősítették régi enciklopédikus stratégiák fontosságát, kultúrájuk követelményeihez igazítva. Mindössze három évvel az Accademia Lincei feloszlása után Kircher Rómába érkezett, Peiresc, a francia savant ajánlásával Francesco Barberinihez. 1633 szeptemberében Peiresc Barberininek és Dal Pozzonak Kirchert úgy dícsérte, mint aki »a legérdekesebb felfedezéseket és a legritkább kísérleteket végzi és sokasítja naponta«.” Findlen, Possessing 78. Cesi halálával és Galilei elítélésével helyreállni látszik Rómában a világrend: az újból szilárdan geocentrikussá vált világban csilloghatott és káprázhatott a múzeumok eklektikus univerzalizmusa. De tán ez is a Lincei jelentőségét mutatja a „mirabil congiuntura” rövid évei alatt?