Judith V. Field. Kepler's rejection of numerology. In: Occult and scientific mentalities in the Renaissance. Ed. by Brian Vickers. Cambridge, 1984. Cambridge University Press, 273–296. „A Pythagoreus számmisztika legtartósabban a zenében hatott. Presztízsének hanyatlása ősi formájában a későtizenhatodik és a koratizenhetedik században […] láthatóan a teoretikusok és a praktizálók szoros kapcsolatának következménye volt. Így például a hagyományos (az 1-től 4-ig terjedő egész számokra alapuló) Pythagoreus intonáció elégtelensége az olyan polifón muzsika előadására, amilyet Orlando di Lasso (1534–94) írt, vezethetett a tercet és a hatodhangot összhangként megengedő rendszer igényére. A Gioseffo Zarlino által Istitutioni harmoniche (Velence, 1558) című könyvében leírt rendszer további két egész szám, az 5 és a 6 alkalmazásával megengedi ezeket a konszonanciákat. A rendszer jellege továbbra is tisztán aritmetikus, bár Zarlino csinos geometriai diagrammal illusztrálja senariojának aritmetikus tulajdonságait.” De a gyakorlatban ez sem volt elég, és számosan igyekeztek javítani Zarlino rendszerén, egyebek közt Giovanni Battista Benedetti. Észak-Itália udvaraiban azonban egyre inkább a megfigyelés, a kísérlet veszi át a pythagoreus spekulációk helyét; amint a Giovanni Bardi, Vernio grófja körül gyülekező Camerata dei Bardi példája mutatja, lásd: Federici Ghisi. La reforme mélodramatique. In: Histoire de la musique. I. Des origines à Jean–Sébastien Bach. Szerk.: Roland Manuel. Paris, 1960, Gallimard (Encyclopédie de la Pléiade) 1420–1441. A XVI. század végének és a XVII. század elejének ez a „zenei forradalma” minden előzővel ellentétben nem járt a megelőző stílus radikális kiküszöbölésével. „Ellenkezőleg, […] a renaissance mesterek polifóniája nem csupán nem záratott ki, hanem szándékosan megőrizték mint egy »második nyelvet«, amelyet a zeneszerzőknek ugyanúgy el kellett sajátítani, mint a másikat. A vokális polifónia teljes uralma alatt kezdett formálódni egy instrumentális repertoire.” Marc Pincherle. La style concertant. Uo. 1391–1419, 1395.