A fonó

A fonó megkezdődett november végin, a fársáng pedig vízkereszt (január hatodika) után. De a fiúk meg a leányok addig is találtak sok mulatságos szórakozást, társasjátékokat. Sulándréztak, papot csináltak kenderből, és meggyújtották. Valakinek a szerelmére gondolt a legény vagy a leány, és ha fenn a levegőben égett el, akkor jó volt a jóslat.

Vagy volt egy játék, amit ketten mártottak az ujjakkal egy tányérból. A tányér feneke meg volt kormozva, és némelykor észrevétlenül a tányér fenekéhez mártották az ujjukat, és bemázolták egymást korommal. Akkor jót nevettek rajta. Meg aztán volt az ajtózás, amiről nóta is van.

[Virágos kenderem elázott a tóba
Ha nem szeretsz rózsám, ne jőjj a fonóba,
Ne vedd fel az orsóm, mert úgysem váltom ki,
Úgy fáj az én szívem, ki se t'om mondani…]

Ha a leány leejtette orsóját, és felvette egy legény, akkor a legény elment vele az ajtóhoz, és a leánynak oda kellett menni. Egy csók volt a kiváltási díj. Ha a leány nem adta meg az egész fonó előtt, akkor a fonalát feltekerték az ajtóra, s ha megadta, akkor leültek az ajtó melletti sarokba, és ott szerelmeskedtek egy kicsit. Utána meg felállt a leány, és megkérdezte a legénytől, hogy melyik leányt küldje oda. Mindenesetre az volt, akivel a legénynek volt valami beszélnivalója. Elment a leány, és odasúgta a másik leánynak a fülibe, és ahhoz az ment oda beszélgetni. Ezután meg a legény ment el, és ő küldte oda azt a legényt, akivel a leány akart beszélni. Ez így ment sorba, ezt nevezték ajtózásnak.

A fiúk nem szoktak bomlásig ülni a fonóban. Kilenc, tíz óra után hazamentek, s a leányoknak volt idejük magukban is játszani. Három este egy héten polgár este volt. Ezeken az estéken mentek a legények a leányokhoz. Kedden meg csütörtökön este a fonóból hívatták ki a leányt, szombaton meg otthon várta a leány a legényt, mert szombaton nem volt fonó. Ezért kellett hívatni a leányt, mert másutcai legénynek nem volt szokás bemenni a fonóba. Így aztán általánossá vált, hogy ha egyutcabeli is volt a legény meg a leány, akkor is egy barátjával hívatta ki, és odaadta a guzsalyát a legény kezébe, és úgy mentek haza. Ezzel fejeződött be a fársáng előtti fonó karácsony nagyhetén. Nem járt a fonó sem a csonka héten, csak újesztendő után. Vízkereszt után kezdődett a fársángjárás, ettől az időtől esténként meg nappal csoportba verődött leányok, fiatalasszonyok és középkorúak keresték fel másutcai rokonaikat. Kenderjüket a fiatalok piros kicsi keszkenyőbe, az idősebbek meg fekete keszkenyőbe facsarva vitték. Guzsalyt az ottani szomszédasszonyoktól szedték össze a jó komámasszonyok.

A csúfondáros emberek le is csúfolták az ilyen csoportot: „Né, hogy mennek a hosszúpecsenye evők”, mert a jó komámék bőven sütettek füstölt húst meg kolbászt, hogy legyen amivel megvendégeljék fonóikat. És bőven folyt a házasítás meg a férjhez adás, mert a régi időbe a fársángon voltak a lakodalmak. Amelyik leány férjhezmenni való volt és a fársáng alatt nem került, aki elvegye, az vette a batyuját, és ment Kolozsvárra szolgálni, mert szígyellte magát. A legényt azért még nem szóllották meg.




Hátra Kezdőlap Előre