Pápa

Azt tudom, hogy Pápa volt az első szembetűnő váras, amelybe talán nyugatról mentünk be, és délkeletnek tartottunk. A váras csinosnak tűnt, amint keresztülmentünk a Rába-hídon, amely a várast kettévágta. Amint keresztülértünk, kissé jobbra tartva, be a városba, majdnem a Rába folyásával szembe egy szűkösebb úton a váras központja fele.

A kis utca tele volt. Hatalmas Hofer traktorokkal ágyúkat vontattak a magyar motorizált tüzérek. Kiérve a várasból egy sárga csillagos, zsidó munkásszázaddal találkoztunk. A hidegtől dermedtek voltak. A Bakony felől jöttek, meggémberedett kezüket behúzták kabátjuk ujjába, gallérjukat nyakuk közé hajtották, sapkájukat fülükre húzták, és mégis csepegő orruk leve egészen a fagyos csizmájukig nyúlott. Látszott róluk, hogy nem meleg éghajlatról jöttek, és szállásuk sem lehetett valami kitűnő. Német katonák kísérték őket. Ők jöttek, mink mentünk. Talán csak annyiban különböztünk tőlük, hogy minket nem német kísért, hanem Szamosközi, magyar királyi hadnagy.

Östére már a távolból láttuk, hogy sűrű sötét köd borítja előttünk a tájat, és közeledik felénk. Előzőleg mintha valami falu tornyát is láttuk volna. Abban reménykedtünk, hogy mire sötét lesz, odaérünk majd valahova, s ott behúzzuk magunkat éjszakára. De a község ködbe veszett. Mentünk, fáradt lábainkat már alig bírtuk mozgatni, s csak a jó remény adott erőt. Mert szép a remény, ha nem csalfa, de a mi reményünk rácáfolt még arra a kevés bizalomra is, ami tellett tőlünk, hogy majd talán a következő nem hagy cselben.




Hátra Kezdőlap Előre