Bárányné Szabadkai Éva
Háy László

Nem voltam a tanítványa, Nem érintett egyéni varázsa. Közvetlen élmények sem befolyásolnak. Nem hallom a hangját, amikor olvasom személyes archívumának megsárgult lapjait, nem látom a tekintetét. Csak gondolatmenetének vonzását vagy taszítását érzem, az érvek sodró erejét vagy elhárítható gyengeségét.

Háy Gyula kereskedő és Ehrlich Johanna 1890. június 22-én, Fegyverneken, Stein Miksa tiszaszentmiklósi főrabbi előtt házasságot kötött. 1891. augusztus 31-én – Jászberényben – Klein Anna bába segítségével megszületett első gyermekük, László.

Háy Lászlónak már kisgyermek korában megmutatkoztak kiváló képességei. Az elemi népiskolai bizonyítványai mind csupa kitűnő osztályzatúak. Az elemiben több ízben megdicsérték pontosságáért, szorgalmáért. Ez egész életén át jellemző volt rá. Valószínű, hogy a kézügyessége és a mozgása nem volt a legjobb, mert a Jászberényi Magyar Királyi Állami Főgimnáziumi bizonyítványaiban tornából, gyorsírásból és magánrajzból „jó” bejegyzés szerepel. Az összes többi tantárgyból mindvégig jelest kapott, kivéve nyolcadikban, amikor a „fegyverkezelés és céllövés” című tantárgyból elégségese volt. De ennek története van, erről a későbbiekben még szó lesz.

Háy László már gimnazista korában – amikor eljutott hozzá a 1905-ös forradalom híre – szocialistának vallotta magát. Ehhez nagymértékben hozzájárult, hogy – haladó szellemű diáktársaival együtt – rendszeresen olvasta a Népszavát, a Huszadik Századot, megszerezte a szociáldemokrata párt különböző kiadványait, – lelkesedett Petőfiért és Adyért. Szorgalma, érdeklődése, emberszeretete, munkabírása rendkívüli volt. Egész életén át, képezte magát, és még a világot járt jászberényi susztert is tanítómesterének tekintette, aki a francia és az amerikai szindikalista irodalommal ismertette meg. Amikor – társaival együtt – arra az elhatározásra jutott, hagy a munkásmozgalomban van a helye, már világosan látta, hogy ez milyen áldozatokat követel. Akkor még nem remélte, hogy céljaik megvalósulhatnak. Ahogy ő mondta, sok minden kavargott a fejükben. „Szocialistának vallottuk magunkat, pacifisták voltunk, jó adag jakobinus vonással.”^* Ezt bizonyítja az is, hogy 1908 nyarán elzarándokoltak Linzbe Batsányinak, a „Vigyázó szemetek Párizsra vessétek” írójának a sírjához (akkor még ott volt).

Az első világháború közeledtével felszólították a két felső osztály tanulóit, hogy önként jelentkezzenek katonai kiképzésre. Háy László – társaival összebeszélve, a háború elleni tiltakozásul – erre nem volt hajlandó. Ennek, az lett a következménye, hogy a gimnáziumban elrendelték a kötelező kiképzést, ő pedig elégségest kapott megtorlásul. Hatvannégyen iratkoztak be a gimnázium első osztályába, de 1909 júniusára, az érettségire – az érettségi tabló tanúsága szerint –, már csak tizenketten maradtak. Közülük heten (Gyetvai János, Ticska Lajos, Weisz Alfréd és mások) tartoztak a szocialista csoporthoz. Fő tevékenységi területük az önképzőkör volt. Minden év október 6-án összegyűltek a tanulók a tornateremben, hogy megemlékezzenek az aradi vértanúkról. 1907. október 6-án Háy László mondta az emlékbeszédet. Visszaemlékezése szerint sokat gondolkodott rajta, amíg megírta. Nem volt hosszú és így kezdődött: „Az emberiség haladásának útját vértanúk sírjai szegélyezik. Szokratésszel kiitatták a méregpoharat, Jézus Krisztust és Spartacust keresztre feszítették, Giordano Brunót máglyára hurcolták, Dózsa Györgyöt tüzes trónra ültették, Martinovics fejét vette a bakó, az aradi tizenhárom életének a hóhér vetett véget.”^* A hittantanár háborgott, néhány tanár a fejét csóválta, de komolyabb baj nem történt. Ebben az időben (1907 körül) került a gimnáziumba tanárnak Varjas Sándor, aki akkor már képzett marxista volt és aktív szervező tevékenységet fejtett ki a gimnáziumban és a városban egyaránt. Háy László így emlékezett vissza erre: „Ő nyerte meg a munkásmozgalomnak osztályfőnökünket, Hajtai Ferencet. … Varjas érdeme, hogy tömörítette a városban a baloldali értelmiséget annyira, hogy megérett a helyzet a helyi szociáldemokrata pártszervezet megalakítására.”^* A helyi szociáldemokrata pártszervezet megalakítására 1909 nyarán került sor. Háy László már túl volt az érettségin és így nyíltan részt vehetett az MSZDP helyi szervezetének a megalakításában, amelynek munkájában még egyetemi hallgató korában is aktív szerepet játszott. A világháború kitöréséig tehát a jászberényi pártszervezetben dolgozott, – ekkoriban jelentek meg első írásai is. Az egyik a következőképpen született: annakidején Magyarországon nagyon bonyolult választási rendszert dolgoztak ki azért, hogy a dolgozó népet kizárják az alkotmány sáncaiból. A választási jogosultságot például gyakran írni-olvasni tudáshoz kötötték a férfiak számára. Aki ugyan tudott írni-olvasni, de nem volt bizonyítványa hat elemiről (márpedig ez igen kevés embernek volt a Jászságban), annak vizsgát kellett tenni. A vizsgabizottságok pedig mindig nehéz szöveget találtak ki. Egy földmunkásnak például egy Himalája alatti fürdőhely nevét, a Darjeeling szót diktálták. A földmunkás természetesen megbukott a vizsgán. Háy László felháborodásában, vezércikket írt az esetről a Jászberény című lapba Darzsilinges címmel. A cikknek olyan hatása, illetve visszhangja lett, hogy azt átvette a Népszava másodközlésre – ez akkor nagyon ritkán fordult elő.

A Budapesti Magyar Királyi Tudományegyetem orvoskarának hallgatójakén a Galilei-kör tagja volt és annak szocialista szárnyához tartozott. Belgyógyásznak készült. Az indexében található bejegyzések; jól, jelesen, igen jól kollokvált, igen szorgalmas. Az első orvosi szigorlatát 1911. szeptember 14-én tette le kitűnő eredménnyel. Felkészültségére Korányi Sándor professzor is felfigyelt és harmadéves korában már demonstrátor volt az I. sz. anatómiai tanszéken. 1914. december 12-én avatták orvossá. Ekkor már tudta, hogy nem elégedhet meg csak az emberi szervezet betegségeinek gyógyításával, – még ennél is felelősebb teendői vannak. A Galilei-kör tagjaként meggyőződéssel hirdette, hogy az embert sújtó bajok lelkiismeretes orvoslása nem elég, amikor maga a társadalom is nagyon beteg. Ebben a meggyőződésében erősítették azok a megrázó tapasztalatok, amelyeket katonaorvosként szerzett az első világháborúban. Felavatásától kezdve 1918-ig különböző hadikórházakban és az olasz fronton teljesített szolgálatot. Lelkileg nagyon nehezen viselte el a sebesültek szenvedéseit. Miközben mindent megtett a katonák gyógyításáért, arra törekedett, hogy szemüket felnyitva, politikai értelemben is egészségesek legyenek. Ez a négy év kiábrándította az általános választójoghoz fűzött szociáldemokrata illúziókból.

1918-ban, amikor hazatért, Mezőtúron (ekkor már itt éltek szülei) kapcsolódott be a pártmunkába. Ez év decemberében küldöttként részt vett a Földmunkásszövetség kongresszusán, ahol ismertette a mezőtúri szervezet állásfoglalását a nagybirtok kártalanítás nélküli kisajátításáról. Egyik szervezője volt az akkoriban megalakult orvos szakszervezetnek, és a Tanácsköztársaság kikiáltása után megválasztották e szakszervezet direktóriumi tagjának.

Az 1918-19-es években két kérdésre kellett válaszolnia, ami sorsdöntő volt életében. Egyrészt a politikai hovatartozás, másrészt a hivatás. Sokat vívódott. A megalakuló kommunista pártba nem lépett be azonnal, mert nem tudott csak úgy egyszerűen megválni attól a szervezettől, amely nevelte, és amelyhez sok szállal kötődött. Aggályai is voltak: tartott a mozgalom kettészakadásától és neki, aki a polgári demokratikus eszméken nevelkedett, idő kellett ahhoz is, hogy elfogadja a proletárdiktatúra gondolatát. Amikor megértette, azonnal és véglegesen szakított a szociáldemokráciával. A Tanácsköztársaság idején meginduló katonai intervenció során bevonult és a Vörös Hadsereg IX. munkásezred MÉMOSZ-zászlóaljának orvosaként vett részt az északi hadjáratban. A Tanácsköztársaság bukását követően menekülnie kellett a fehérterror, a mezőtúri „ébredők” elől. Kizárták az egyetemi munkából, eltiltották az orvosi hivatás gyakorlásától. A történelem így eldöntötte azt a régen érlelődő elhatározást, hagy képességeit teljes egészében a politikai tevékenységnek szentelje. A letartóztatás veszélye fenyegette, így emigrációba kényszerült.

1920-tól 1922-ig a KMP megbízásából Csehszlovákiában tevékenykedett, a Kassai Munkás című napilap egyik szerkesztőjeként. Mivel ez egy sorsfordulót jelentő állomás az életében, ezért itt egy kicsit hosszabban időzöm. A Kassai Munkás 1907-ben egyszerű vidéki pártlapként indult. Az első világháború alatt betiltották, de 1918 novemberétől újra megjelent. A Tanácsköztársaság bukása után Európában ez volt az első magyar nyelvű kommunista lap és kiemelkedő szerepet játszott a 20-as évek kulturális mozgalmában is. Amikor megszűntek a KMP bécsi lapjai, a Kassai Munkás-ban jelentek meg Kun Béla, Lukács György, Hidas Antal, Illés Béla, Gábor Andor és mások írásai is. Az újság-arculatának ilyen alakulásában komoly szerepe volt annak, hogy szerkesztését és irányítását a kommunista emigráció olyan tagjai vették kézbe, mint például Jász Dezső, Mácza János, Gyetvai János, Háy László stb.

A zsolnai konferencián Szlovákia szociáldemokratái kimondták a Kommunista Internacionáléhoz való csatlakozást és ezek után (1920 májusától) a lap fejlécén büszkén hirdették, hogy a Kassai Munkás a III. Internacionálé lapja: három nyelven (magyarul, németül és szlovákul) írták rá: Világ proletárjai egyesüljetek!

Ez az állásfoglalás egyértelműen meghatározta a szerkesztés irányát is. A szerkesztőségnek igen kényes feladatokat kellett megoldani. A szerkesztőség többsége tagja volt a Csehszlovák Szociáldemokrata Pártnak és így a kormánypártnak is, de ellenzékben álltak a párt jobboldali vezetőségével és nagyon élesen támadták a koalíciós kormány antidemokratikus intézkedéseit. Erről tanúskodik egyrészt a cikkek tartalma, másrészt a cenzúra kihúzásai miatt a lapban található fehér foltok bősége is.

A szerkesztőség védelmezte a szlovákiai és a kárpátaljai magyar lakosság érdekeit, de ügyelt arra, nehogy hasznot húzhasson ebből a Horthy-rendszer, melynek gazságait következetesen leleplezték. A magyar szerkesztők visszaemlékezéseiből az is kiderül, hogy egyetlen esetben sem fordult elő nézeteltérés köztük és a szerkesztőség szlovák tagjai között. Mindig nyomatékosan hangsúlyozták a munkásság internacionalizmusát, egységének szükségességét.

1920 elején a lap vezetésének szálai az emigráns Gyetvai János – Háy László volt gimnáziumi iskolatársa, egész életén át barátja és elvtársa – kezében futottak össze. Amikor Gyetvait kiutasították Csehszlovákiából (1920 májusában), Háy László – a kommunista csoport tagja – vette át ezt a munkát és végezte 1922 júniusáig. Ott tartózkodása idején Hajmási László volt a fedőneve, e lapba is ezen a néven publikált. A későbbiek során álneve volt még: Gajev, Kardos Dezső dr. , K. D. dr. , Faluvégi W. Pudowkin, Prizma.)

Háy László igen jó szerkesztőnek bizonyult, – a keze nyoma a lap minden számán meglátszott. A témát illetően nem volt válogatós, a legkülönbözőbb témakörökről – még színi kritikákat is – írt. Politikai alapállását az 1920. május 26-i számban „Tiszta osztályharcot!” címmel megjelent vezércikke jelzi, melyben állást foglal a szocialista átalakulás mellett. Ugyanezt tükrözi a „Munkástanácsokat!” (1920. június 2.) és a „Munkára a tanácsokért!” (1920. július 2.) című írásai, melyekben követelte az osztályharc következetes végig vitelét, az igazi munkáshatalom, a munkástanácsok létrehozását, hogy azok előkészíthessék az ország tényleges szocialista átalakulását.

Jász Dezső egyik visszaemlékezésében olvashatjuk, hogy „amikor Háy László bekapcsolódott a szerkesztőség munkájába, ez gyökeres fordulatot hozott”.^* A szerkesztőség – élén Háy Lászlóval – különös figyelmet fordított a magyarországi politikai helyzet alakulására. Kassán abban az időben megjelent négy magyar nyelvű lap közül a Kassai Munkás volt az egyetlen, amely mindig hitelesen tájékoztatott a magyarországi eseményekről. Természetesen nem szorítkoztak a csehszlovákellenes irredentizmus elítélésére, hanem elhatárolták magukat a magyarellenességtől is. A szerkesztőség nemcsak a száműzetésben élő magyar írók előtt nyitotta meg a publikálás lehetőségét, hanem nagy figyelmet szentelt a haladó cseh írók népszerűsítésére is, így többek között Jaroslav Hašek-nek, aki az akkori kelet-szlovákiai rendőr igazgatóság vezetőjének, Jaroslav Klima-nak állított „örök emléket” a Svejkben.

1922. február 22-én felelős szerkesztőként Mácza János neve került a lapra, amely március 1-jétől Munkás címmel jelent meg, de ezzel csak látszólag változott a helyzet. A főszerkesztői teendőket továbbra is – 1922 júniusáig – Háy László látta el.

1922 tavaszán a kassai pártszervezet sorain belül bomlás következett be. Számos régi szociáldemokrata nem értett egyet a kommunista pártvezetéssel és elhagyta a mozgalmat. Nagyjából ezek távozásával egy időben a hatóságok újra megindították az illetőségi hajszát és távozásra kényszerítették, a Munkás legkiválóbb munkatársait. Így Háy László, Jász Dezső, Seiden Armin egymás után kénytelenek voltak elhagyni Csehszlovákia területét.

Kassáról Bécsbe került és rövid ott tartózkodás után öccse – Háy Mihály újságíró – hívására Berlinbe utazott. Itt ismerkedett meg Varga Jenővel és Grün Adéllel is, akivel Háy László házasságot kötött, Grün Adél nővérét pedig Varga Jenő vette feleségül. Így tehát Háy László és Varga Jenő rokonok lettek.

Háy László tagja lett a Német Kommunista Pártnak és 1922-től 1929-ig munkatársa a Nemzetközi Munkásmozgalmi és Közgazdasági Kutatócsoportnak. 1929-től 1934-ig a Szovjetunió berlini külkereskedelmi kirendeltségén dolgozott, vám- és kereskedelem politikai kérdésekkel foglalkozott. Tanulmányozta a legfőbb piacok helyzetét és konjunktúra jelentéseket készített. Mint saját visszaemlékezéséből kiderül, számos írása jelent meg a berlini szovjet kereskedelmi képviselet Die Volkswirtschaft der Union der Sozialistischen Sowjet-Republiken című kiadványban a külkereskedelem és a kereskedelempolitika kérdéseiről. Bekapcsolódott a híres „Varga-féle” világgazdasági jelentések előkészítő munkálataiba is. Ezek a jelentések az Internationale Presse-Korrespondenz (Inprekorr) hasábjain negyedévenként jelentek meg. A nemzetközi forradalmi munkásmozgalom rendelkezésére bocsátott hatalmas tényanyag, valamint a tőkés világgazdaság folyamatait és ezeknek a világpolitikával való összefüggéseit taglaló helyzetelemzések segítséget nyújtottak, egyrészt a Komintern taktikai irányvonalának finomításához, másrészt a tőkés országokban zajló osztályharc taktikájának kialakításához. Ezt a tevékenységet Háy László a rá jellemző őszinte szókimondással a következőképpen értékelte: „Eleinte nem sokat ért a segítségem, később azonban már jelentősen hozzájárulhattam a jelentés előkészítéséhez.”^* De nemcsak névtelen bedolgozó-segítő munkát végzett, hanem tudományos kutatói tevékenységet is folytatott. Számos, németül fogalmazott írását fordították le oroszra és egymás után jelentek meg tanulmányai, – elsősorban a Mirovoje Hozjajsztvo i Mirovaja Polityika hasábjain. Ezeken kívül különböző szervek számára készített elemző háttértanulmányokat. Közel 50 év távlatából így emlékezett vissza erre az időszakra:

„Az első tudományos munkám a tőkekivitelről szólt. Sok fáradsággal csináltam, mert az új adatokat az Economist közléseiből szedtem össze (akkor ezt még lehetett és összefoglalók az akkori legutóbbi évekről még nem voltak).

A munka a Szovjetunió koncessziós bizottsága részére készült, melynek a vezetője ebben az időben Trockij volt. Az utóbbi a munkával nagyon meg volt elégedve.

Később is egész a legutóbbi évekig sokat foglalkoztam a tőkekivitel kérdésével.”^*

Feltehetően a 20-as évek végén írta meg első könyvét is, melyről a Gazdaságban megjelent nekrológ szerzője a következőképpen szólt: „Első könyvét a gyarmatokról írta még berlini működése idején. A könyv megjelent, de egyetlen példánya sem maradt fenn.”^* Az egyetlen példány sem maradt fenn kitételhez szabad legyen bizonyos megjegyzéseket fűzni. A Kommunista Akadémia Világgazdasági és Világpolitikai Intézetének gondozásában, Varga Jenő előszavával, a német kézirat lefordításával, 1931-ben, oroszul, Moszkvában megjelent az Imperializm i kolonii v tablicah i diagrammah az objasznyityelnüh teksztom (Az imperializmus és a gyarmatok táblázatokban és diagramokban – magyarázó szöveggel) című, 86 oldalas (nagy alakú, 25x35 cm) kiadvány, amelyet Moszkvából megszereztünk és egy xerox-másolatát a BKE központi könyvtára rendelkezésére bocsátottunk. A nekrológ írója lehet, hogy szintén olvasta az MSZMP KB Párttörténeti Intézete archívumában Háy László 1968. szeptember 5-én kelt alábbi visszaemlékező feljegyzését. „Ezt az anyagot állítottam össze a gyarmati országokról még berlini tartózkodásom alatt a 20-as évek végén. Megjelent orosz nyelven a Kom. Akadémia kiadásában. A könyvet 1936-ban vagy 1937-ben kivonták a forgalomból (a könyvtárakból is), minthogy azt az elvtársat, aki előszót írt hozzá, akivel sohasem találkoztam, Tivel-t letartóztatták (ebben az időben Radeknek volt a munkatársa).”^* A forgalomból való kivonás a szovjet könyvtári gyakorlatban – mint közismert – azt jelentette, hogy a könyvet zárt anyagnak nyilvánították, és csak a speciális engedéllyel rendelkező kutatók szűk köre olvashatta sajátos biztonsági körülmények között.

A kiadványt kézikönyvnek szánták az imperializmus és a gyarmatok problémáival foglalkozók számára. A szerző megismertette az olvasót a gyarmati gazdaság fő vonásaival és a konkrét adatok gazdag kínálatával szolgált. A két részből álló mű első részében a szerző szöveges áttekintést és értékelést ad a gyarmatok területéről és lakosságáról, mezőgazdasági termelésükről, ásványkincseiről és azok bányászatáról, ipari termeléséről, közlekedéséről, külkereskedelméről, és a gyarmatokon eszközölt tőkebefektetésekről. Ez a szöveges rész egyben magyarázatot ad és előkészíti az olvasót a második rész táblázatainak és diagramjainak megértéséhez. Mai szóhasználattal élve azt mondanánk, hogy a 164 táblázatot a szerző a szemléltető oktatásban felhasználható oszlop- és kördiagramok segítségével teszi az átlagolvasó számára is könnyen érthetővé.

A szerző későbbi visszaemlékezéséből ismeretes, hogy rengeteg időt fordított a különböző statisztikai kiadványokból és más forrásokból az adatok kigyűjtésére és csoportosítására, valamint, hogy rendkívül sokat dolgozott az első táblázattal, amely az imperialista hatalmak gyarmatterületeinek alakulását mutatja be 1850-től 1928-ig.^*

A külkereskedelem és a gazdasági helyzet elemzése szükségszerűen együtt járt a valutáris kérdések vizsgálatával is. Ebből a szempontból az 1933-as évet viccesen közgazdasági tevékenységének egyik csúcspontjaként emlegette. Egy alkalommal ugyanis azt mondta a felettesének, hogy a dollárt három héten belül leértékelik. A prognózist állásával garantálta. A dollár leértékelése három héten belül valóban megtörtént…

Németországi tartózkodása alatt is állandó kapcsolatban volt a KMP-vel és hivatali munkája mellett rendszeresen írt cikkeket – gyakran álnéven – az Új Március és a 100% című folyóiratokba. Szerkesztette a Komintern évkönyvét is.

A fasizmus hatalomra jutása után berlini tevékenysége egyre nehezebbé vált, és így rövid időn belül kénytelen volt elhagyni Németországot.

1934 januárjától Moszkvában élt, ahol új szakasz kezdődött életében, egyrészt azért, mert apa lett (1934 november 14-én Moszkvában megszületett György, 1938. július 27-én Akmolinszkben pedig Irén nevű gyermeke), másrészt azért, mert 1943-ig a Szovjetunió Külkereskedelmi Népbiztossága Konjunktúrakutató Intézetében dolgozott, és egyidejűleg tudományos munkatársa volt a SZUTA Varga Jenő által vezetett Világgazdasági és Világpolitikai Intézetének. Ellátta az intézet tudományos tanácsának elnöki tisztét is. 1938-ban „A világkereskedelem a második imperialista háború előestéjén” címmel megvédte kandidátusi értekezését.

A kandidátusi értekezés témáján – amely a második világháború kirobbanásával különösen aktuálissá vált – tovább dolgozott, és gyűjtötte hozzá a friss anyagokat. 1941-re az Akadémiai Kiadónál már ki is szedték a Mirovaja torgovlja i vojna (Világkereskedelem és háború) című, 108 oldalas könyvét. „Munkám célja az – írta könyve előszavában –, hogy bemutassa a világkereskedelem csökkenését, feltárja ennek okait, megmagyarázza ennek szerepét a második imperialista háború kialakulásában, valamint, hogy megvilágítsa azt, hogyan folyik a harc a nemzetközi kereskedelemben a jelenlegi fegyveres összecsapások körülményei közt.”^* A szerző elvégezte a szükséges korrektúrát, a nyomda pedig a javításokat, – minden készen volt arra, hogy Varga Jenő szerkesztésében Mezsdunarodnaja torgovlja nakanune vtoroj mirovoj vojne (A nemzetközi kereskedelem a második világháború előestéjén) címmel, 5000 példányban megjelenjen. Minden íven ott volt már a Glavlit (a mi volt Kiadói Főigazgatóságunknak megfelelő szervezet) kiadást engedélyező pecsétje. A könyv azonban végül mégsem került a nyomdagépre.

„A könyv kiadásához – írta rá 1968-ban a saját nyomdai példányára a szerző – a Glavlit már hozzájárult (megvan az a példányom is, amelyen rajta van a Glavlit pecsétje). A könyv nyomtatására készültek, amikor 1941-ben kitört a háború és ennek következtében – hozzájárulásommal – a szedést szétdobták.” A mű azonban mégsem tűnt el nyomtalanul. A szerző hagyatékából mindkét variáció – melyek címoldalának másolatát közöljük is – kefelevonatának egy-egy példánya az MSZP KB Párttörténeti Intézetének könyvtárába került. Mivel csak ezek a példányok vannak meg a könyvből, ezért néhány mondatban ismertetem annak tartalmát.

A szerző a gazdasági válságok és a világkereskedelem kapcsolatának bemutatásával kezdi művét, majd felvázolja a világkereskedelem alakulását a kapitalizmus ideiglenes stabilizációja utáni periódusban (1924–1929). Utal a protekcionizmus erősödésére és bemutatja, hogyan leplezi az autarkia jelszava az agresszív kereskedelempolitikát és, hogy a valutaforgalom szabályozása mennyiben eszköze a protekcionizmusnak. A továbbiakban a tőkekivitel és az áruexport kapcsolatát mutatja be, majd részletesen elemzi a tőkekivitel nemzetközi alakulását, a középtávú hitelek állami garanciáját, és az arany áramlását. Az 1929–39 közti időszak világkereskedelmének általános képét felvázolva kiemeli az agrár-nyersanyagszállító országok rovására bekövetkezett cserearány romlást, és részletesen elemzi az élelmiszer-világpiac mozgását. A nyersanyagok világkereskedelmének elemzésénél felhívja a figyelmet a nyersanyagforrások monopolizálásra irányuló törekvésre, a fokozódó nyersanyaghiányra az egyes országokban, és ennek következtében a nyersanyagokért folyó harc kiéleződésére. Ezután bemutatja az egyes imperialista országok részaranyának megváltozását a világkereskedelemben, a különböző területeken – a Csendes-óceán térségében, Latin-Amerikában, Délkelet-Európában – az értékesítési piacokért folyó küzdelmet, illetve Németország és Anglia részvételét ebben a küzdelemben. A könyv befejező, IX. fejezetében a fegyveres konfliktusokhoz szorosan kapcsolódó gazdasági háborúval foglalkozik, ezen belül pedig a gazdasági blokáddal és a kereskedelmi elszámolások bonyolódásával a háború viszonyai között. Igen szemléletesen írja le, a gazdasági háború normális kapcsolatokat szétziláló hatását, már a könyve előszavában is.

„Az imperialista hatalmak harcában az egyik eszköz a gazdasági háború. Anglia a tengeri blokád alkalmazásával megfosztotta Németországot és Olaszországot, valamint az általuk megszállt területeket az óceánon túli országokkal folytatott kereskedelem lehetőségétől. A német hadihajók tengeralattjárók, repülőgépek és aknák, az Angliába tartó hajókat semmisítik meg. Abban a néhány országban pedig, amely földrajzilag mindkét hadviselő csoport számára elérhető – Spanyolország, Portugália, Törökország – Anglia igyekszik a Németország számára szükséges árukat felvásárolni, a németek által megvett áruk szállítását akadályozni stb. Ily módon tanúi lehetünk a világpiac nagymérvű szétesésének, a külkereskedelem fizikai volumene gyors csökkenésének, az eddig létezett nemzetközi munkamegosztás súlyos megbontásának. Európában éhezik a dolgozó lakosság, Argentínában pedig 5 millió tonna kukoricát használnak fel fűtőanyagként; Európában nincs kávé, Brazíliában több milliónyi zsák kávét semmisítenek meg; Európában benzinhiány van, Venezuelában nincs elég ciszterna a kőolajfelesleg tárolására, Angliában nincs papír, a skandináv országokban az értékesítési nehézségek miatt állnak a papírgyárak. A valamikori egyetlen „világpiac” helyett néhány többé-kevésbé egymástól elkülönült gazdasági egység kialakulását látjuk a háború által sújtott tőkés világban.”^* A meg nem jelent könyvében kifejtett gondolatok azonban nem vesztek kárba, – gyakran merített belőlük a háború idején megjelent számos tanulmányához. Így például a Külkereskedelmi Népbiztosság Konjunktúrakutató Intézetének gondozásában, 1941-ben megjelent „Izucsenyije konjunkturü v uszlovijah vojnü” (Konjunktúrakutatás a háborús körülmények között) című, Menzsinszkijjel és Rubinsteinnel közösen írt tanulmányában.

1944–45-ben a moszkvai Kossuth Rádió munkatársa, majd vezetője lett. (A Komintern magyar nyelvű adása Kossuth Rádió néven 1941 szeptemberében kezdte meg működését. A Rádió egészen 1945. április 8-ig sugározta műsorait.) Az antifasiszta iskolában is több előadást tartott.

A szovjetunióbeli élményeiről nem sokat tudunk, ő nemigen mesélt. Egyébként is eléggé zárkózott ember volt. Kedves, nem barátságtalan, udvarias, közvetlen, a munkatársaival szívélyes, de nem beszédes. Annyi azonban kiderült, hogy a Szovjetunióban komoly kellemetlenségei voltak azért, mert a felesége első házasságából származó egyik lánya férjhez ment egy volt fehértiszthez. Emiatt Háy Lászlót meghurcolták, és majdnem kizárták a pártból.

Továbbá ismeretes az is, hogy közvetlen munkakapcsolatban állt A. Mikojannal és számos anyagot, előterjesztést készített számára.

1945. szeptemberében – széles körű elméleti ismeretekkel, hatalmas munkásmozgalmi és gazdasági tapasztalatokkal – hazatért és itthon folytatta a munkát. Élete a továbbiakban még „mozgalmasabb” volt. A háború után részt vett az új forint és a pénzügyi stabilizáció megteremtésében. Mindig nagy súlyt helyezett arra, hogy közérthetően – nemcsak a szakembereknek – beszéljen és írjon. A Szabad Nép 1946. július 25-i számában „A forint védelme” című cikkében például, amikor arról írt, hogy milyen lesz az új forint, melyek a stabilizáció szabályai, és miért van szükség a hitelmegszorításra az azzal járó megrázkódtatások ellenére is, mondanivalóját így szemléltette: „Egy kiváló külföldi közgazdász tréfásan a következőket mondta nekünk a stabilizációról: Az ember a nadrágját, hogy le ne essen, kétféleképpen stabilizálhatja, nadrágszíjjal és nadrágtartóval. A jó pénz megteremtése esetében a nadrágszíj a hitelmegszorítás, a nadrágtartó a kötött gazdálkodás. Ritka ember hordja egyszerre mind a kettőt, de biztonság kedvéért lehet egyszerre mind a kettőt hordani.” ^*

Nagyon büszke volt arra, hogy a stabilizáció végrehajtásáért kapott egy oklevelet és 1. - Ft jelképes prémiumot. Még évtizedek múlva is emlegette.

Háy Lászlónak nemcsak az új forint megteremtésében volt kiemelkedő szerepe, hanem a külkereskedelem államosításában és az állami külkereskedelem magyarországi megvalósításában. Szakértőként közreműködött a KGST megalakításában. Fáradhatatlanul kutatta a magyar népgazdaság és a világgazdaság összefüggéseit, részt vett hazánk gazdaságpolitikájának kidolgozásában, elősegítette a gazdasági integráció kibontakoztatását.

1945. december 14-től, a Magyar-Szovjet Külforgalmi Részvénytársaságnál dolgozott. Ezt az állását 1946. december 31-i hatállyal felmondták. Közben a Magyar Nemzeti Bankban is dolgozott. Kezdetben a Közgazdasági, Statisztikai és Tanulmányi Osztályt vezette. Részt vett a Szanálási Bizottság munkájában, majd a Bankosztály vezetésével bízták meg. 1947 novemberében, Nagy Imrével együtt, bevonták a Gerő Ernő által vezetett, az MKP gazdaságpolitikai irányelveit kidolgozó bizottság munkájába. 1948. június 1-jén a Bankosztály vezetői tisztének meghagyása mellett, a bank helyettes vezérigazgatójává nevezték ki. 1948. augusztus 25-én – saját kérelmére – mindkét megbízatása alól felmentették, és ezek után, mint határozott ügybeosztás nélküli igazgató és ügyvezetőségi tag vett részt a bank vezetésében. Azért kérte felmentését, mert 1948. augusztus 14-én államtitkárnak nevezték ki a Kereskedelem- és Szövetkezetügyi Minisztériumba, majd 1949-től a Külkereskedelmi Minisztériumba, ahol később a miniszter első helyettese, majd miniszter volt. A külkereskedelmi tevékenység abban az időben egyébként is különösen nehéz volt, hát még akkor, amikor Rákosi azt vallotta, fogy a külkereskedelemnek a feladata eladni azt, ami marad, és megvenni mindazt, ami kell. Háy Lászlónak viszont az volt a véleménye, hogy a külkereskedelem a népgazdaság nehézségeinek a tükörképe és bajai is a népgazdaság nehézségeiből származnak. A külkereskedelmi munkára később úgy emlékezett vissza, hogy ez olyan, „mint amikor magas trapézon, fejjel lefelé lóg az ember, csak nem percekig, mint a cirkuszban, hanem éveken át”.^*

1949. december 12-én – kérelmére – felmentették az MNB igazgatói és ügyvezetőségi tagsága alól. Az igazgatási (banki és külkereskedelmi) feladatok ellátása mellett bekapcsolódott az oktatási tevékenységbe és a tudományos életbe is. 1949. szeptember 27-én Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter a Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem Világgazdaság és Világpolitika Tanszék vezetői teendőinek ellátásával bízta meg az 1948–49 tanév első felére. 1949. októberétől a Közgazdaságtudományi Intézet Igazgató-Tanácsának tagja. 1950 márciusában az MTA Társadalmi-Történeti Tudományok Osztályának vezetősége (az osztályelnök ekkor Fogarasi Béla volt) – az akadémia elnökségének jóváhagyásával – felkérte az osztály Közgazdaságtudományi Állandó Bizottsága tagjának. Tagja volt 1946–52-ben az MKP, illetve az MDP Államgazdasági Bizottságának, továbbá az MDP Központi Előadói Irodájának, amely aktuális gazdaságpolitikai és elméleti kérdések előadásainak kidolgozásával foglalkozott. Több előadást is tartott, és számos előadás került kidolgozásra az ő vezetése alatt. Többek között csak 1952-ben pl. a Szikra kiadásában megjelent a NEP és magyarországi alkalmazásának egyes kérdései (43 oldal), A szocialista iparosítás felemelt ötéves tervünkben (51 oldal), Árpolitikánk (82 oldal).

1948-49-ben a Kereskedelem- és Szövetkezetügyi Minisztérium államtitkára, 1949–51-ben a Külkereskedelmi Minisztérium államtitkára, 1951–53-ban a Külkereskedelmi miniszter első helyettese, 1953–54-ben és külkereskedelmi miniszter első helyettese, 1954. július 6-tól 1956. április 15-ig külkereskedelmi miniszter volt. Hegedűs András a közelmúltban megjelent könyvében úgy emlékszik vissza erre az időre, hogy „a minisztertanács július 6-i átalakításakor (az 1954-es átalakításról van szó – BSZÉ) … az új külkereskedelmi miniszter, Háy László, a belkereskedelmi miniszter, Bognár József, és a begyűjtési miniszter, Szobek András pillanatnyilag közelebb állnak Nagy Imréhez mint Rákosi Mátyáshoz”.^* Az igaz, hogy Háy László többször dolgozott együtt Nagy Imrével, így többek között a moszkvai Kossuth Rádiónál, 1947-ben a Gerő-vezette bizottságban, amely az MKP gazdaságpolitikai irányelveit dolgozta ki stb. és korábbi tevékenységi területein megtanulta a tényeket tisztelni, döntéseiben azokból kiindulni. Ezért ha nem is olyan egyértelműen, mint ahogy Hegedűs András fogalmaz, ha nem is Nagy Imréhez, de a realitásokhoz és az ország tényleges problémáihoz közelebb állt, mint Rákosi Mátyáshoz.

1956. április 16-án a Külkereskedelmi Minisztériumból áthelyezték a Magyar Nemzeti Bankba elnöknek, mely állását 1956. november 30-án felmondták.

1957. február 14-én nyugdíjazták. A nyugdíja 3360. - Ft volt, amit annak idején úgy állapítottak meg, hogy a havi fizetés 50%-a + a munkaviszonyban töltött évek (12 év, mert csak 1945-től ismerték el) után évenként 1%-a tehát a nyugdíjtörzs 12%-a. A házastársi pótlék iránti kérelmét elutasították. (Megjegyzem, hogy Háy László, amilyen puritán ember volt, nem valószínű, hogy saját elhatározásából kérte ezt.) A PM 1957. március 12-én rendkívüli személyi nyugdíjat engedélyezett: 3400. - Ft-ot!

Nyugdíjazásakor 66 éves volt, azonban tevékeny ember lévén, nem tudott otthon maradni, dolgozni akart. Az 1957-ben megindult új közgazdasági hetilap, a Gazdasági Figyelő főszerkesztőjeként tevékenykedett tovább és a lap átszervezéséig, az év végéig, szerkesztette ezt a gazdasági kibontakozást elősegítő periodikát. A bibliográfiában szereplő két írásán kívül, amely névaláírásával jelent meg, nyilvánvalóan több is napvilágot látott e lap hasábjain.

A közgazdaságtudományi egyetem akkori, illetve későbbi oktatói közül többek közt az alábbiak számára biztosított publikálási lehetőséget: Bácskai Tamás, Bíró Lászlóné, Csapó László, Fogaras István, Forgács Tibor, Kubik István, László Imre, Megyeri Endre, Nagy Tamás, Neményi István, Riesz Miklós, Simai Mihály, Stark Antal, Varga Sándor, Vasziliu Jorgosz, Wilcsek Jenő.

1957. szeptember 15-től talán élete legkedvesebb évei következtek. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem professzora és rektora lett. Itt kamatoztathatta felkészültségét, gyakorlati közgazdasági és politikai tapasztalatait, vonzó emberi tulajdonságait egyaránt. Az igazság- és emberszeretet, a humor, az őszinteség, a türelem, az empátiakészség külön-külön is tiszteletre méltó tulajdonság, de így együtt (mert benne mindez ötvöződött) alkalmas volt arra, hogy összekovácsolja egyetemünk akkori fiatal oktatógárdáját és elnyerje a hallgatók bizalmát is, annak ellenére, hogy az utóbbiak az előadásokra kötelesek voltak elmenni, tanulni meg kénytelenek voltak, mert Háy László, rektorsága idején, szigorú szankciókat helyezett kilátásba. Ezt az egyik tanszékvezetői értekezleten így jelentette be: fontos „a sűrűn hiányzók alaposabb vizsgáztatása, a menzajegy rövidebb-hosszabb ideig való megvonása. A közbenső ellenőrzés egyik módszere a dolgozatírás, a fogadóórákra való behívás, figyelmeztetés, hogy esetleg kizárják az egyetemről. Tudatosítani kell, hogy a vizsgákon nem lesz liberalizmus”.^* Szigorú volt, de szerette a fiatalokat. Az ő érdekükben képes volt eltérni a hivatalos állásponttól, ha egy picit hozzásegítették még rugalmas is volt. Egy esetben a következő történt: egy negyedéves, tanár szakos, árva lány és egy végzős pénzügy szakos fiú össze akart házasodni, se lakásuk, se egyebük (a fiúnak ugyan voltak szülei, de szegények, kis lakásban laktak). Éppen ekkor Háy László hivatta a párttitkárt, hogy jött a minisztériumtól egy leirat, amely szerint azt a pár fiatal tanárt, akik valamilyen okból bent maradtak a kollégiumban és ott laknak, nyolc napon kelül ki kell költöztetni. Ezt akarta megbeszélni, hogy lehet ezt emberségesen végrehajtani. Mondja a párttitkár, hogy ez nagyon nehéz, mert ő pedig pont most akar behelyeztetni kettőt – és elmesélte, hogy mi a helyzet, milyen jó lenne, ha ez az árva gyerek egyszer már révbe jutna, és hogy biztos nem az a céljuk, hogy örökre itt maradjanak a kollégiumban, már ki is nézte a megfelelő szobát a legfelső emeleten a sarokban, egy félreeső helyen, hogy ne zavarja a házaspár a hallgatókat … stb.

– Igen – szólt Háy László – de akkor mi lesz a többiekkel? Azt nem lehet, hogy az egyiket be-, a másikat meg kirakni.

– Itt csak egy megoldás lehet – mondja a párttitkár –, mégpedig az, hogy a többiek is maradnak.

– Igaza van kérem! Beteszem a levelet a fiókba, majd ha sürgős lesz, szólnak – így a rektor. - De a maga lelkén fog száradni, ha én fegyelmit kapok.

– Természetesen Háy elvtárs, én azt magamra vállalom.

– Á, nem. Szó sem lehet róla, azt nem kívánhatom. Ha én ebbe belementem, akkor már én vállalom …

Azóta sem kérdezte meg senki, hogy a levélben foglaltaknak eleget tettek-e. Később már ő is büszke volt rá, mondta, hogy igazunk volt!

Jelentős szerepet játszott az 1956 őszén megszakadt oktatás nyomán keletkezett zavarok elhárításában, az oktatás és a tudományos kutatás fejlesztéséhen. Emberségesen vezette a konszolidáció munkálatait.

Egy 1957-ben kelt miniszteri leirat szerint ki kellett zárni az egyetemről azokat a hallgatókat, akik részt vettek zavargásokban. Háy László az utasítást nem mereven fogta fel, – megbízásokat adott több oktatónak, hogy járjon utána a történteknek. Tudomásom szerint az esetek többségében nem igazolódtak azok a rágalmak, amit a feljelentők szórtak a hallgatókra és így kizárásra is alig került sor.

Az ő elnökletével lefolytatott első egyetemi tanácsülésen tartott bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a rábízott feladatoknak csak abban az esetben tud megfelelni, ha támaszkodhat a tanszékvezetőkre és ezért kérte őket, hogy legyenek segítségére. Az egyetem vezetése előtt álló legfontosabb feladatokat körvonalazva nyomatékosan hangsúlyozta a megoldandó feladatok között az oktatás tudományos-szakmai színvonalának emelését, ezzel összhangban a tudományos kutatómunka szélesítését, és az ifjúság fegyelmének további erősítését. A tanácsülésekre mindig alaposan és lelkiismeretesen készült. A különböző előterjesztéseket figyelmesen elolvasta és „kipreparálta”, megjegyzéseit speciális gyorsírásával a lap szélén vagy a szemben lévő üres oldalon rögzítette (lásd pl. az egyik 1957-es tanácsülés anyagának két lapját.)

Tevékenysége eredményességét igazolja az is, hogy rektorsága idején indult meg a közgazdászképzés egyik reformja és emelkedett a képzés színvonala, növekedett az oktatók tudományos kutatói tevékenysége, fejlődésnek indult az egyetemi vezetés demokratizmusa. Mindig azon igyekezett, hogy minél többet átadhasson másoknak abból, amit egész életén át, tanult. Az volt az elve, „hogy egy vezetőnek a célját végre kell hajtania, de ezt úgy kell tennie, hogy munkatársai, beosztottai is érezzék, hogy a saját céljukat hajtják végre. A meggyőzés … a vezetés legjobb eszköze”.^* Talán azért, mert másoknak is a saját magára szabott tempót igyekezett diktálni, nem mindenki szerette, de a többség nagy tisztelettel emlékszik rá.

Volt alkalmam beszélni több emberrel, akik annak idején a közvetlen környezetéhez tartoztak. Úgy emlékeznek rá, hogy kb. 170 cm magas, hófehér hajú, eleven fekete szemű, nagyon kellemes megjelenésű, szimpatikus, tiszteletre méltó, rendkívül nett, szép öregember volt. Mindig elegánsan, sötét- vagy középszürke ruhában járt és a környezetére is nagyon igényes volt. Az asztalán mindig tökéletes rend volt, az életvitele is rendkívül szabályozott. Mindig pontosan bejött, dolgozott, délben megebédelt (leves helyett inkább főzeléket). Mindig lement a menzára és soha nem hozatta fel az ebédjét, habár korára és egészségi állapotára való tekintettel ezt mindenki természetesnek találta volna. Ebéd után (minden nap) elővett a fiókjából egy almát, amit reggel hozott szalvétába csomagolva, a bicskájával akkurátusan meghámozta, négyfelé vágta, és megette. Ez után mindig lepihent fél-háromnegyed órára a szobájában lévő kanapéra, majd ismét dolgozott, időben hazament és megsétáltatta a kutyáját. Ő maga (hacsak nem volt fekvő beteg) minden este másfél órát sétált. Ennek egy részét mindig egyedül tette meg, mert „anyuskának ez hosszú séta, de nekem muszáj” – mondta. Beszéd közben, különös hanghordozással, sűrűn használta azt a szót, hogy „ugyee”, meg azt, hogy „teséék?”. Megállt a mondat kellős közepén… „teséék?” – és folytatta tovább. Minden évben négyszer – tavasszal, nyáron, ősszel, télen – ment üdülni a feleségével, főleg a Mátrába.

A munkamódszere érdekes volt. Mindig saját maga gyűjtötte az anyagot. Minden nap lement az első emeleti Kutatóba vagy felhozatta a szobájába valamelyik lapot, abból kinézte az adatokat, kis (gyufásdoboznyi) cédulákra írta azokat (saját rendszerű) gyorsírással. Az adatokat táblázatba rendezte, maga is végzett számításokat.

Nagyon takarékos ember volt, azonban a túlzott takarékossága egyszer megtréfálta, mert ésszerűtlennek bizonyult. Előfordult ugyanis, hogy a kis céduláinak mindkét oldalára írt, aztán rájött, hogy így nem tudja azokat használni, újra le kellett írni a jegyzeteket.

Mindig szokása volt széljegyzeteket készíteni, de megjegyzéseit több nyelven írta, ráadásul időnként gyorsírással, sőt, néha idegen nyelvű gyorsírással. Olyan is előfordult, hogy mindezt keverte egy mondaton belül is. Lehet, hogy szándékosan? Élete vége felé egyre gyakrabban fordult elő, hogy ha a kezébe akadt egy régi kézirata, ráírta, hogy annak mi lett a sorsa. Legtöbbször így kezdte: „úgy emlékszem, hogy…” vagy „nem emlékszem már, de valószínű…” Sokszor képes volt saját magával is vitatkozni.

Szellemes, összetett, érdekes egyéniség volt, – a kedvessége mellett rendkívül tartózkodó, a nem közvetlen környezetével szemben távolságtartó. A többi egyetemi vezetővel szemben is bizonyos zárkózottság jellemezte. Abszolút kemény és nagyon pontos volt. Néha kínosan fegyelmezett, az azonban nála belülről jött, – őszinte volt a végtelenségig. A fegyelmezettséget másoktól is elvárta, – egyszer-kétszer ki is tört (udvariasan persze, de félreérthetetlenül), ha valaki késett, vagy indokolatlanul volt távol valamilyen értekezletről.

A pvb-üléseken mindig részt vett, hacsak nem volt halaszthatatlan elfoglaltsága. Az ülésekre, annak minden egyes napirendi pontjára nagyon aprólékosan felkészült. A megkapott anyagokra kiscédulákat tűzött gyorsírásos megjegyzéseivel és először ez alapján szólt hozzá, de a vita közben is szorgalmasan, jegyzetelt és kapcsolódott szükségszerűen a témához.

Mindig egyenesen megmondta, ha nem értett egyet valamivel (ilyen rendszerint állami ügyekkel kapcsolatban fordult elő) és tisztelte mindenkinek az álláspontját, bármilyen beosztású volt is az. Soha nem tette meg, hogy „átugorjon” valamilyen problémát anélkül, hogy végig ne gondolta volna. Sosem volt bizalmatlan másokkal szemben, jól lehetett együtt dolgozni vele. Nagyon tapintatosan tudott tanácsot adni. Ha be akarta csempészni a saját akaratát, elképzelését, azt olyan diszkréten csinálta, hogy nem volt bántó. Naivan jóindulatú volt és mindenkiről ezt tételezte fel. Hagyta magát meggyőzni is, – nem esett nehezére, hogy bizonyos esetekben visszavonja álláspontját.

Háy László igazságosságára jellemző, hogy az egyetemi felvételis protekciós kérelmeket figyelmen kívül hagyta. Ezeknek a begyűjtését mindig a rektori titkárra bízta és megkérte, hogy a leveleket tegye félre, és ne törődjön azokkal, – ő sem törődött. Akkor nézte meg, amikor jöttek a köszönőlevelek… Egyetlen esetben tett kivételt és segített. Egy autóbusz a szakadékba zuhant és egy család – egy lány kivételével – meghalt. Ez a lány felvételizett. Akkor az egyszer mondta azt a rektori titkárnak, hogy figyeljen oda, mert ha ezt a gyereket nem veszik fel, akkor „baj lesz”.

Nemcsak a saját, hanem az állam pénzével is takarékoskodott. Egy alkalommal például, amikor a rektori tanácsülésen Rencz István, a közszeretetnek örvendő gazdasági igazgató bejelentette, hagy „az építkezési beruházáshoz és felújításhoz a minisztérium nem biztosította a kellő összegű hitelt”, azt válaszolta, hogy „amennyiben az épület állaga nem forog veszélyben, el kell tekinteni a hitelek sürgetésétől, tekintettel az ország gazdasági helyzetére”.^* A szándék ugyan jó volt, de be kell látnunk, hogy akkor nem jól döntött, mert ha az ötvenes évek végén rendbe hozzák az épületet, most nem került volna ennyibe az egyetem rekonstrukciója.

Az épület szépítésével azért törődött. Az egyik rektori tanácsülésen bejelentette: „kérni kell a minisztériumot, járuljon hozzá, hogy az egyetem részére készítsenek egy Marx Károly mellszobrot, amit már a 70 éves évforduló alkalmával az egyetem megfelelő helyén el tudunk helyezni”.^* A megvalósulás nem sokat váratott magára, a mellszoborból egészalakos lett, – 1959-ben a november 7-i ünnepségen avatták fel Farkas Aladár alkotását.

Rendkívül munkabíró volt. A nagy felelősséggel járó állami feladatainak teljesítése mellett is állandóan lépést tartott a szakirodalommal és rendszeresen publikált. Számos írása jelent meg magyarul és idegen nyelveken (anyanyelvi szinten beszélt és írt németül, folyékonyan beszélt oroszul és szükségszerűen angolul, franciául és olaszul). Szükségszerűen. Ezt ő mondta így. Egy alkalommal, amikor angol nyelven tartott előadást Londonban, rendkívül büszke volt arra, hogy „az egyik elvtárs (Ziliakus) azt mondta, hogy nem volt nehezebb megérteni, mint a skótok beszédét”.^*

Egyetemi vezetői feladatainak ellátása és kiterjedt kutatómunkája mellett széles körű társadalmi közéleti tevékenységet is végzett. 1957. december 16-án megalakult az MSZMP Közgazdasági Munkaközössége és ennek munkájában, mint tag vett részt (a munkaközösség elnöke Fock Jenő volt). 1958. február 3-án a Népköztársaság Elnöki Tanácsa megválasztotta a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság tagjává. 1958. szeptember 22-én, addigi munkássága alapján elnyerte az akadémiai doktori fokozatot. 1958. december 23-án az MSZMP Politikai Bizottsága a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottsága tagjának kérte fel. Az MTA II. osztálya 1959 január 15-én Háy Lászlót az osztályvezetőség tagjává választotta. 1959 február 27-én az MTA II. osztály vezetősége felkérte a Közgazdaságtudományi Bizottság tagjának. 1959. december 15-én a Magyar Közgazdasági Társaság választmányi tagja lett. 1960. szeptember 27-én az MTA II. osztályának vezetősége felkérte a Közgazdaságtudományi Intézet gondozásában megjelenő „Közgazdasági értekezések” című sorozat szerkesztő bizottsági munkájában való részvételre. 1961, március 27-én – kérésére – a művelődésügyi miniszterhelyettes Felmentette a Marxizmus-Leninizmus Oktatási Osztály mellett működő Politikai gazdaságtan Szakbizottság elnöki teendőinek ellátása alól. 1961. május 13-án az MSZMP KB régi párttagok ügyeivel foglalkozó bizottsága értesítette arról, hogy munkásmozgalmi múltját és párttagságát 1909-től elismerte. 1962. május 24-én megszüntették a távlati terv tervtanulmányait előkészítő bizottságokat (mert munkájuk befejeződött), így többek között A szocialista országok gazdasági együttműködése elnevezésű bizottságot is, melynek elnöke Háy László volt. A későbbiekben a kutatási munka elésegítésével a koordináló bizottságok foglalkoztak. 1963. augusztus 1-jén felmentették rektorsága alól. Az ünnepélyes búcsúztatón Bikics István az ipari kar akkori dékánja többek között így méltatta és köszönte meg munkáját:” … tartalmas élete a legszorosabban összekapcsolódott az emberi történelem eddigi legérdekesebb és legnagyszerűbb korával. E kor egyik legszembetűnőbb jellemzője a társadalmi felgyorsulás, milliók és milliók harcának megélénkülése. Ez egy lázas kor, amely gyógyulást keres és talál az emberiség bajára, kitör s lerázza az osztálytársadalmak nyűgjeit, rendet tesz, és gyönyörű világot teremt a földön, testvérként gazdagítva azt egymás javára. S hogy élt, hol állt ebben a mozgalmas korban ön, Háy elvtárs, aki … megtehette volna, hogy a könnyebb utat választja, s élhette volna a polgári életforma kényelmes életét. De Háy elvtárs megértette korát s fiatalon, értelmével és szívével jutott el oda, ahová azután elválaszthatatlanul tartozott, s a munkásosztály harcosává lett. Következetesen járt azon az úton, amely sok áldozatot, szenvedést hozott, s egész életét kívánta. Háy elvtárs ötvenöt évet töltött el eddig a pártban igaz kommunistához méltóan, töretlenül, meg nem alkuvóan, ingadozások nélkül. Eközben teljes erejével, nagyon fegyelmezetten élte a forradalmár emberek életét, s mind a magyar párt soraiban, mind pedig a nemzetközi munkásmozgalomban tudása legjavát adta. Hazánkban vezető posztokon szolgálta a szocializmus ügyét … eredményes munkát végzett egyetemünkön is, ahová nem sokkal 1956 után, nehéz helyzetben került. Támaszkodva az egyetem következetes pártvezetésére és helyes irányvonalára, az egyetemi kollektívára, egyetemünk nagyon jelentős fejlődést ért el vezetése alatt.”^*

1963. november 1-jén megalakult a Közgazdaságtudományi Szakbizottság, melynek elnöke lett.

1964. július 31-én öregségi nyugdíjjogosultság címén az MKKE politikai gazdaságtan tanszéken betöltött egyetemi tanári munkaviszonyát is megszüntették. De ő továbbra sem pihent. Ha lehet, még nagyobb lendülettel folytatta közéleti és tudományos tevékenységét.

1964. szeptember 8-án az I. Internacionálé megalakulásának 100. évfordulója alkalmából, a SZUTA mellett működő Világgazdasági és Nemzetközi Kapcsolatok Intézete által rendezett tudományos konferencián ő képviselte az MSZMP központi bizottságát és előadást tartott. 1965. április 23-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, székfoglalóját október 14-én tartotta Az állammonopolista kapitalizmus mérlege címmel.

1966-ban a Kossuth Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot A világkapitalizmus válsága című, 260 oldalas könyve. Ebben gondos körültekintéssel és nagy tényanyag felhasználásával, népszerű formában ismerteti azokat a legújabb változásokat, amelyek a világkapitalizmus gazdasági és társadalmi szerkezetében bekövetkeztek.

Háy László ezt a könyvét tekintette legjelentősebb művének, melynek célját a következőképpen fogalmazta meg: „Ebben a tanulmányban a legutóbbi idők jelenségeit vizsgálom. Annak megállapítására törekszem, hogy miként módosultak a két rendszer erőviszonyai az utóbbi években, melyek a világhelyzet alakulásának fő tendenciái, különbséget téve a tartós, mélyreható változások és az ideiglenes ingadozások között”.^*

Az akkori legutóbbi idők jelenségeit vizsgálva sokoldalú és árnyalt elemzésnek veti alá a fejlett tőkés országoknak azon lényeges kérdéseit, mint pl. a gazdasági fejlődés üteme, a társadalom osztályszerkezetének változásai, a „tervszerűsített” anarchia és az „idomított ciklus”, a tőkekivitel, a fizetési mérleg, a világkereskedelem, az állam monopolizmus történelmi mérlege, a gyarmati rendszer összeomlása, valamint az imperializmus nemzetközi helyzetének alakulása.

Mivel volt rektorunk e kiadványt élete főművének tekintette, ezért – a teljesség igénye nélkül – néhány gondolatot címszószerűen felvillantok, illetve kiemelek a műből.

A második világháború utáni koncentrációs és centralizációs folyamatot elemezve kimutatja a monopóliumok növekedését és felhívja a figyelmet arra a szembeötlő jelenségre, hogy az 50-es évek második, a 60-as évek első felében rendkívül meggyorsult a monopóliumok internacionalizálódása. Ez nem új jelenség, de az adott időszakban ez a folyamat már olyan arányokat öltött, hogy a mennyiség minőségbe csapott át.

A társadalom osztályszerkezetének változásával kapcsolatban többek közt rámutat arra, hogy a munkások, értelmiségiek és alkalmazottak munkafeltételei egyre inkább közelednek egymáshoz, a „fehérgallérosok” óriási tömege pedig osztályhelyzet szerint lényegében a proletariátushoz tartozik. Külön kiemelendő az a gondolata, amely szerint az alkalmazotti és munkás fogalom nem teljesen fedi egymást. Ezek a gondolatok mintegy előfutára a későbbi munkásosztály értelmezési vitának. Elemezve a szolgáltatási szférában foglalkoztatottak részarányának emelkedését a fejlett tőkés országokban, kiemeli, hogy „az úgynevezett szolgáltatások növekedését indokolja a gazdasági és társadalmi fejlődés, de az a felduzzadás, amelynek ezen a területen tanúi vagyunk, nem kis részben a munkanélküliség nyomása alatt jön létre”.^*

A gazdasági fejlődés üteme és a termelőkapacitások kihasználásának csökkenése kérdéskörét vizsgálva nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy a gazdasági növekedés forrásának mérlegelésénél sokféle tényezővel kell számolni; – behatóan elemzi a TTF hatását és a stratégiaváltást.

A „tervszerűsített” anarchia és az idomított ciklusok kérdésének szentelt fejezetben egyebek között rámutat, hogy a monopolkapitalista állam egyre többet foglalkozik a gazdasági folyamatok befolyásolásával, és a tervezés nem egyéb, mint az állami beavatkozások koordinálása, a tervezés segítségével pedig az újratermelési folyamat ingadozásait kívánják mérsékelni, és a túltermelési válságokat tompítani. Az újratermelési ciklus elemzése során részletesen vizsgálja, hogy miért nem következett be túltermelési válság, a második világháborút követő két évtizedben Nyugat-Európában és Japánban, hogyan alakult az újratermelés az USA-ban.

Sokoldalúan foglalkozik a monopoltőkés állam, gazdasági beavatkozásával, mint a piacbővítésre irányuló tevékenységgel. „Minthogy – állapítja meg – különböző eszközökkel gátolni igyekeznek a válság, kitörését és elmélyülését, a válság nem teljesítheti azt a funkcióját, hogy a felesleges termelőkapacitásokat megsemmisítse, és – ha csak rövid időre is – egyensúlyi állapotot hozzon létre a termelés és a fizetőképes kereslet között”.^* Ebből következik a visszaesések gyakoribbá válása.

A tőkekivitel, a fizetési mérleg és a nemzetközi fizetési rendszer válságának elemzésével is önálló fejezetben foglalkozik.

A tőkekivitellel kapcsolatban felhívja a figyelmet arra a vitára, amely a körül folyt, hogy csökken vagy nő a tőkekivitel szerepe. 11. pontban sorolta fel a tőkekivitel alakulásnak új jelenségeit, majd összefoglalóan az alábbi következtetésekre jutott. „Elsősorban politikai kérdésről van szó. Gondoljunk csak néhány politikai problémára: a tőkekivitel a monopóliumok nagyarányú nemzetközi összefonódásának eszköze, és a neokolonializmus egyik fegyvere. A monopóliumok külföldi tőkebefektetései – amelyekkel a tőkés világ az uránium, vagy a rendkívüli mértékben megnövekedett ásványolaj termelését kezükben tartják – világhatalmi kérdés. Az első világháború előtt bármilyen nagy is volt a tőkeexport szerepe, ilyen jellegű és ekkora horderejű nem volt. Tehát akár politikai, akár gazdasági oldalról tekintjük a kérdést, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a tőkeexport jelentősége jelenleg nagyobb, mint bármikor ezelőtt.”^*

Az általa kifejtettekből következik, hogy ha közvetlenül nem is, de közvetve mégis kapcsolódott a Közgazdasági Szemle hasábjain a tőkekivitel okaiban, jelentőségében, formáiban és következményedben bekövetkezett mélyreható változások megítéléséről Gönczöl György, Kádár Béla, Molnár Ferenc, Mihalik István és Rédei Jenő részvételével folytatott vitához.

Rámutat arra, hagy a fizetési mérleg zavara a második világháborút követő években kifejezésre jutott többek között a dollár hiányban, a nyugat-európai országokban, az USA jelentős aranyveszteségében, a font sterling többszöri válságában, a fejlődő országok valutáinak nagymértéke és egyre növekvő elértéktelenedésében. Behatóan elemzi számos ország – elsősorban az USA és Anglia – fizetési mérleg problémáit.

Vitába száll, és tévesnek minősíti azt a felfogást, amely szerint a valutáris nehézségek azért lépnek fel, mert az aranytartalékok elmaradnak a nemzetközi kereskedelem volumenének emelkedésétől. A valutáris kérdések elemzéseiből levont végkövetkeztetése: „nyugodtan állíthatjuk, hogy megkezdődött a dollárnak a legszilárdabb világvaluta pozíciójáról való detronizálása”.^*

A világkereskedelem vizsgálatával kapcsolatban abból a tételből indul ki, hogy „ha a kivitel növekedése gyorsabb is, mint a nemzeti jövedelemé, ez még nem bizonyítja a külkereskedelem kielégítő alakulását. A külkereskedelem alakulása akkor kielégítő, ha a fizetési mérleg egyensúlyát – annak összes tételeit figyelembe véve – biztosítani tudja”.^* Ezt követően sokoldalúan vizsgálja, hogyan alakul a külkereskedelem a főbb tőkés országok esetében, elemzi a fejlődő országok cserearány-veszteségeit és felhívja a figyelmet az integrációs törekvések felélénkülésére, mint a piacokért folyó harc igen lényeges megnyilvánulására.

Az állammonopolista kapitalizmus vizsgálatánál behatóan elemzi a gazdasági beavatkozás eszköztárát, és nyomatékosan hangsúlyozza az állami vállalatok igen különböző jelentőségét az egyes fejlett tőkés országokban. Kiemeli, hogy az állammonopolista kapitalizmus fejlődése még nem zárult le, szerepe tovább fog növekedni.

A gyarmati rendszer összeomlását vizsgálva rámutat arra, hogy „a gyarmati rendszer összeomlása következtében a volt gyarmati országok független államokká váltak és túlnyomó részük politikailag már nem tartozik az imperializmus rendszerébe, bár továbbra is erős kapcsolatok fűzik őket a tőkés világhoz, és gazdasági szempontból még a kapitalizmus rendszeréhez tartoznak”.^* Ezután részletesen foglalkozik a volt gyarmatok társadalmi-gazdasági problémáival, hét pontban foglalja össze a gyengén fejlettség ismérveit, hangsúlyozva, hagy még kontinensenként sincs egységes séma ezen országokra, és problémáik, valamint azok megoldási lehetőségei igen eltérőek.

Természetesen a könyvön érződnek a kor marxista társadalomtudományának akkoriban általánosan elfogadott tételei és túlzásai. Ez elsősorban az osztályharc lehetőségeinek és a szocialista országok fejlődésének az eltúlzásában mutatkozik meg. Háy László is túlbecsüli a szocialista országok esélyeit a két rendszer versenyében.

A fentieket mindössze három idézettel illusztrálom.

Az osztályharc növekvő arányai című fejezetnél mintegy kiinduló premisszaként fogadja el, hogy „olyan méretű és több országban olyan izzó osztályharc még soha sem folyt, mint napjainkban”.^*

A kapitalizmus általános válsága harmadik szakaszának sajátosságait elemezve azt a következtetést vonja le, hogy „a lenini célkitűzés 'utolérni és túlszárnyalni' a kapitalizmust, történeti közelségbe került”.^*

Az imperializmus nemzetközi helyzetének romlásával foglalkozó fejezetben az imperialista országok fejlődésével szembeállítva a szocialista országokét, azt a megállapítást tette, hogy „a szocialista országok gazdasági növekedése és társadalmi fejlődése új szakaszához érkezett, a Szovjetunió megkezdte a kommunizmus építését, a legtöbb szocialista ország befejezte a szocializmus alapjainak lerakását”.^*

Az állammonopolista kapitalizmus mérlege című fejezetben, úgy érzem, hogy Háy László a politikai gazdaságtan magyarországi fejlődésétől is elmaradva ítélte meg az állammonopolista kapitalizmus történelmi szerepét. Ezt a fejezetet az alábbi gondolatokkal indította: „A jelenkor történelmének legfontosabb vonása a tőkés rendszer felmorzsolódása és a szocializmus előrenyomulása. Minél nyilvánvalóbb ez a folyamat, annál hangosabbak a burzsoázia szóvivői. Minden áron el akarják hitetni, hogy a kapitalizmus megújhodása lehetséges, s ezt a reneszanszt a monopoltőkés állam tevékenysége és a műszaki forradalom együttesen biztosítja. Elméleti megfontolások alapján már előre meg lehetett cáfolni ezt az állítást. Most azonban nem vagyunk csak elméleti megfontolásokra utalva, mert az utóbbi két évtized – és különösen a legutóbbi évek tapasztalatai – bizonyítják, hogy az állammonopolista kapitalizmus nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és a műszaki fejlődés sem háríthatja el, hanem ellenkezőleg, meggyorsítja a kapitalizmus pusztulását.”^* Ezzel szemben, azaz MKKE politikai gazdaságtan tanszéke által 1965-ben megjelentetett tankönyvben az állammonopolista kapitalizmus történelmi helyével kapcsolatban az olvasható, hogy „az állami monopolkapitalizmus mint a kapitalizmus alapvető ellentmondásának mozgásformája lehetővé teszi, hogy a modern termelőerők tőkés keretek között is fejlődjenek. Ezzel tulajdonképpen átmenetileg lehetővé teszi a tőkés termelési viszonyok fennmaradását annak ellenére, hogy a kapitalizmus alapvető ellentmondása a végsőkig kiéleződött. Az állammonopolista termelési viszonyok ily módon bizonyos ideig mintegy konzerválják a tőkés termelési viszonyokat, amelyek idejüket múlták; mert a termelőerőkkel már csak szocialista termelési viszonyok lehetnek összhangban. Az állami monopolkapitalizmus kialakulása lényeges szerepet játszik abban, hogy … a kapitalista világrendszer még mindig földünk nagyobb részére kiterjed. Mivel az állami monopolkapitalizmus késlelteti a társadalmi fejlődést, meghosszabbítja azt az időszakot, amíg a kapitalizmust világméretekben felváltja a szocializmus, társadalmi szerepe lényegében véve reakciós”.^*

A fenti két idézetből világosan kiderül, hogy Háy László szerint az állammonopolista kapitalizmus meggyorsítja a kapitalizmus pusztulását, míg az egyetem politikai gazdaságtan tanszéke több, szintén tévesnek bizonyult megállapítás mellett úgy látta, hogy az meghosszabbítja a kapitalizmus létezését.

A könyv közel 80 táblázatot tartalmaz és közel 50 periodikára hivatkozik, amelyek Angliában, Ausztriában, Franciaországban, az NDK-ban, az NSZK-ban, Svájcban, a Szovjetunióban, az USA-ban és hazánkban jelentek meg. Felhasználta az Einheit, a Marxism Today, a Cahiers du Communisme című kiadványokat. A statisztikai adatokat elsősorban olyan lapokból gyűjtötte, mint a Federal Reserve Bulletin, a Monthly Digest of Statistics, a Monthly Economic Letter of the National City Bank, a Survey of Current Business, a Journal of the Royal Statistical Society, a Lloyd's Bank Review. Természetesen rendszeresen olvasta a The Economist, az US News and World Report, a Fortune, a Newsweek stb. című periodikákat. A világ eseményeit többek között olyan lapok olvasásával is nyomon követte, mint a Times, a New-York Times, a The Observer, a Le Monde, a Der Spiegel, a Die Presse, a Neue Züricher Zeitung, a Die Zukunft.

A főművének bemutatása után térjünk vissza a közéleti, társadalmi tevékenységének, megbízatásainak ismertetéséhez

1966. december 16-án az MTA gazdaság- és jogtudományok osztálya felkérte a Közgazdaságtudományi Bizottság elnöki tisztére. 1967. szeptember 8-án az MTA Elnöksége 3 évre kinevezte a Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága tagjának. 1969. szeptember 30-án a Világgazdasági Tudományos Tanács tagja lett. 1969. október 27-étől az Állami- és Kossuth-díj Bizottság Társadalomtudományi Albizottságának tagja. 1970. március 25-én a Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságában betöltött tagsága lejárt, – munkáját Erdei-Grúz Tibor köszönte meg. 1970. június 11-én a Tudománypolitikai Bizottság felkéri az akkor alakult Társadalomtudományi Koordinációs Bizottság tagjául. 1970. szeptember 30-án a Tudományos Minősítő Bizottság további 3 évre megválasztotta a Közgazdaságtudományi Szakbizottság elnökévé. 1971. január 21-én Nyers Rezső az MSZMP KB mellett újjáalakuló Közgazdasági Munkaközösség tagjának kérte fel.

A fentiekből is látszik, hogy aktív közéleti tevékenységet folytatott, amelynek elismeréseként számos kitüntetésben részesült. Így például megkapta a Szocialista Hazáért Érdemrendet, a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét (kétszer), a Magyar Népköztársasági Érdemrend II. és V. fokozatát, a Munka Érdemrend arany fokozatát (többször), az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetést, a Magyar Partizán Emlékérmet, a Tanácsköztársasági Emlékérmet, a Csehszlovák Fehér Oroszlánrendet stb. Tudományos munkája elismeréseként 1970-ben megkapta az Állami Díj I. fokozatát, a közgazdaságtudományi egyetem pedig 1973-ban díszdoktorává avatta.

1971. december 20-án – újjászervezés miatt – a Közgazdasági Állandó Kormánybizottsági tagsága alól felmentik. Az MTA 1973. május 11-i közgyűlésén húsz új akadémikust választottak, akik között két közgazdász volt, Bognár József és Háy László. Ebből az alkalomból biztosan sok levelet kapott, de érdekes, hogy a Politikatörténeti Intézet archívumában őrzött személyes anyagában csak egy található meg. Talán azért, mert ez volt neki a legkedvesebb. Az, amelyben Aczél György Kedves Háy elvtárs, Kedves Laci bácsi! megszólítással gratulált a rendes tagsághoz.

Idős kora, megromlott egészségi állapota – urológiai panaszok, járászavar (apró léptű, csoszogó járás), hajlott testtartás, érbetegség, parkinzonos tünet, érszűkület, vizenyő, magas vérnyomás, szívritmuszavar, valószínű tüdőrák stb. – ellenére továbbra is folytatta kutatómunkáját és érdeklődésének középpontjába a valutáris világválság problémája került. Ezzel foglalkozó kéziratára a következőket írta: „Amikor valamennyire munkaképes lettem, nagy kedvvel láttam hozzá a munkához. De betegségeim folytán egyre csökkenteni kellett a tervezetet, és ami megmaradt belőle, annak megvalósulása is kétségessé vált. A 83. életévemhez közeledem és ebben a korban már mindenféle előrelátás lehetetlen.

83 év alatt óriási forradalmak zajlottak le a világban, nemcsak társadalmi forradalmakra gondolok, hanem a termelés átalakulásra. Nehezen találom meg helyemet az új viszonyok között ha ugyan egyáltalában megtalálom.…”^*

Sajnos a „mindenféle előrelátás lehetetlen előérzet igaznak bizonyult. 1975. január 27-én ez a gazdag életpálya véget ért, 84 éves volt. A közgazdaságtudományi egyetemhez való kötődését szimbolizálja az is, hogy a nekrológot a Közgazdasági Szemlébe a tudományos rektor helyettes, Nyilas József, a Magyar Tudományba a politikai gazdaságtan tanszék vezetője, Szabó Kálmán írta, a sírnál pedig Berend T. Iván rektor vett búcsút az egyetem oktatóinak, dolgozóinak nevében. Háy László ravatalánál – aki kommunista volt a szó klasszikus értelmében – az egymást váltó díszőrségben egyetemünk több oktatója kapott helyet.

A bibliográfia több okból sem tekinthető az életmű egészét teljes körűen tükrözőnek. A Kassai Munkásnál például – amint ez Jász Dezső visszaemlékezéséből kitűnik – több tucat írása jelent meg, a bibliográfiában azonban csak három szerepel belőlük. A Kassai Munkás-ban a cikkek nagy része név nélkül jelent meg, továbbá, hazánkban e lapból csak néhány szám lelhető fel. A névnélküliség okoz gondot a Die Volkswirtschaft der Union der Sozialistischen Sowjet-Republiken esetében is, ahol Háy László szerint, számos elemzése jelent meg és sok összeállításban vett részt. Az úgynevezett Varga-jelentéseknél szintén nem került feltüntetésre a bedolgozók, illetve a részanyagot kidolgozók neve. A Komintern anyagait német nyelven megjelentető Hoym-Verlag Kiadó gondozásában is több írása jelent meg, de hazai könyvtárakban nem állt módomban ezeket hitelt érdemlően ellenőrizni.

Amint az életutat felvázoló részben utaltam rá, Háy László különböző álneveken – Gajev, Hajmási László, Faluvégi, Kardos Dezső dr. , K. D. dr. , Prizma, W. Pudowkin – is publikált. Közismert azonban, hogy a KMP lapjaiban publikálók az álneveket gyakran cserélték egymás között. Ezért például a munkásmozgalom történetét kutatók körében máig vitatott, hogy a W. Pudowkin néven közölt írások közül melyiknek a szerzője Háy László, illetve Gábor Andor. Ezért a W. Pudowkin aláírású cikkekből csak azok szerepelnek, amelyek hangulatából és tartalmából kiderül, hogy Háy László volt a szerzője.

A Szovjetunióban megjelent írásainál szerzőként a 30-as 40-es években vagy , az 50-es-60-as években pedig volt feltüntetve.

A Politikatörténeti Intézet archívumában őrzött hagyatékában számos cikk és tanulmány kézirata található meg, amelyekről ő maga állította, hogy megjelentek és az évszámot is feltüntette. Azt azonban, hogy melyik periodikában jelent meg, több esetben nem sikerült megállapítani. Ezek egy részét szerepeltetem a bibliográfiában, de * jellel különböztetem meg.

Végül köszönetet mondok a Politikatörténeti Intézet archívuma és könyvtára munkatársainak, Ivolda Arkagyevna Jagodkina professzor asszonynak és Mihalik István egyetemi tanárnak, a bibliográfia összeállításához nyújtott konkrét segítségükért és hasznos tanácsaikért.

 

1. Tiszta osztályharcot! = Kassai Munkás, 1920. május 26. (Hajmási László néven)

2. Munkástanácsokat! = Kassai Munkás, 1920. június 2. (Hajmási László néven)

3. Munkára a tanácsokért! = Kassai Munkás, 1920. július 2. (Hajmási László néven)

4. Az angol sajtóról = 100%, 1927. 1. sz. 14–17. old. (Kardos Dezső dr. néven).

5. Az amerikai sajtóról = 100%, 1927. 4. sz. 115–119. old. (Kardos Dezső dr. néven)

6. Germanija (Németország) – Moszkovszkij rabocsij, Moszkva-Leningárd, 1928. 27 old. (társszerző: Lon)

7. Gazdasági demokrácia = 100%, 1928. 2. sz. 74–76. old. (Kardos Dezső dr. néven)

8. Mezsdunarodnoje dvizsenyije kapitala v szvete sztatisztiki platjozsnüh balanszov (A nemzetközi tőkemozgás a fizetésimérleg-statisztikák tükrében) = Mirovoje Hozjajsztvo i Mirovaja Polityika, 1928. 3. sz. 28–34. old.

9. Mi az a „monolizmus”? = 100%, 1928. 3. sz. 125–127. old. (Kardos Dezső dr. néven)

10. A német könyvről és könyvszövetségről = 100%, 1928. 8. sz. 269–271. old. (Kardos Dezső dr. néven)

11. Rol kolonii v mirovoj torgovle (A gyarmatok szerepe a világkereskedelemben) = Mirovoje Hozjajsztvo i Mirovaja Polityika, 1928. 8–9. sz. 78–86. old.

12. Ötéves munkaterv = 100%, 1929. 1. sz. 8–12. old. (Kardos Dezső dr. néven)

13. Kollektív mezőgazdaság = 100%, 1929. 2. s. 81–84 old. (Kardos Dezső dr. néven)

14. Az amerikai válság világgazdasági következményei = 100%, 1929. 3. sz. 129–130. old. (Kardos Dezső dr. néven)

15: Eisenstein = 100%, 1929. 4. sz. 167–171. old. (W. Pudowkin néven)

16: Az angol újság keresztmetszete = 100%, 1929. 4. sz. 172–174. old. (Kardos Dezső dr. néven)

17. A „Vihar Ázsiában” budapesti bemutatójára = 100%, 1929. 7. sz. 304–305. old. (W. Pudowkin néven)

18. Ekszport kapitala v kolonii (A gyarmatokra irányuló tőkekivitel) = Mirovoje Hozjajsztvo i Mirovaja Polityika, 1930, 1. sz. 77–83. old.

19. Bernstein = 100%, 1930. 4, sz. 165–166. old. (K. D. dr. néven)

20. A mezőgazdaság kollektivizálása a Szovjetunióban – 100%, 1930. 6. sz. 263–267. old. (Kardos Dezső dr. néven)

21. Világválság a mezőgazdaságban = 100%, 1930. 8. sz. 360–363. old. (Kardos Dezső dr. néven)

22. Imperializm i kolonii v tablicah i diagrammah sz objasznyityelnüm teksztom (Az imperializmus és a gyarmatok, táblázatok és diagrammák – magyarázatokkal) – Izd. Kommunyisztyicseszkoj Akagyemii, Moszkva, 1931. 86 old.

23. Amerikanszkij bankir bjot v nabat (Egy amerikai bankár vészjelzései) = Mirovoje Hozjajsztvo i Mirovaja Polityika, 1931. 4. sz.

24. Konjúnkturnüj obzor kapitalisztyicseszkih sztran za I. kvartal 1935 g (A tőkés országok konjunktúraalakulása 1935 első negyedében) = Konjunktura Mirovogo Hozjajsztvo, 1935. 5. sz. 5–10. old.

25. Borba valjut i voprosz ob ih sztabilizacii (A valuták harca és stabilizációjuk kérdése) = Konjunktura mirovogo Hozjajsztva, 1935. 6. sz. 30–31. old.

26. Konjunktura v Germanyii i vo Francii (A konjunktúra Németországban és Franciaországban) = Konjunktura Mirovogo Hozjajsztvo, 1935. 8. sz. 14–21. old.

27. Belgija (konjunkturnüj obzor za 1 polugodije 1935 g.) (Belgium (konjunkturális helyzete 1935 első felében) = Mirovoje Hozjajsztvo i Mirovaja Polityika, 1935. 9. sz. 112–115. old.

28. Germanyija (konjunkturnüj obzor) (Németország gazdasági helyzete) = Mirovoje Hozjajsztvo i Mirovaja Polityika, 1935. 11–12. sz. 209–222. old.

29. Francija (ekonomicseszkij obzor) (Franciaország gazdasági helyzete) = Mirovoje Hozjajsztvo i Mirovoje Polityika, 1936. 1. sz. 19–21. old.

30. Vnyesnyaja torgovlja Germanyii na rubezse 1935. g. (Németország külkereskedelme 1935 küszöbén) = Konjunktura Mirovogo Hozjajsztvo, 1936. 4. sz. 22–24. old.

31. Weltner = Népszava, 1936. április 26. (Prizma néven)

32. Uszlovija ekszportnoj rabotü v 1935 godu (Az exporttevékenység feltételei 1935-ben) = Vnyesnyaja Torgovlja, 1936. 6. sz. 21–22. old.

33. Sztrukturnüje szdvigi v germanszkoj ekonomike v szvjazi sz podgotovkoj k vojne (Strukturális eltolódások a német gazdaságban a háborúra való előkészületekkel kapcsolatban) = Mirovoje Hozjajsztvo i Mirovaja Polityika, 1936. 7. sz. 77–86. old.

34. Germanyija (konjunkturnüj obzor) (Németország konjunkturális helyzete) = Mirovoje Hozjajsztvo i Mirovaja Polityika, 1936. 10. sz. 136–143. old.

35. Polozsenyije vnyesnyej torgovli Germanyii (A német külkereskedelem helyzete) = Vnyesnyaja Torgovlja, 1936. 12. sz. 4–6. old.

36. Germanyija (Németország) = Mirovoje Hozjajsztvo v 1935. g. Jezsegodnyik, Gesz. Szocekgiz, Moszkva, 1937. 64–71. old.

37. Francija (Franciaország) = Mirovoje Hozjajsztvo v 1936. g. Jezsegodnyik, Gosz. Szocekgiz, Moszkva, 1927. 72–79. old.

38. K voproszu ob ekszportye kapitala (A tőkekivitel kérdéséhez) = Mirovoje Hozjajsztvo i Mirovaja Polityika, 1937. 2. sz. 51–66. old.

39. Szdvigi vo vnyesnyej torgovje kapitalisztyicseszkih sztran za 1929–1936. gg. (A tőkés országok külkereskedelmének alakulása 1929–1936-ban) = Planovoje Hozjajsztvo, 1937. 3. sz. 167–176. old.

40. Mirovaja torgovlja i ekszport kupitaov v 1937. g (A világkereskedelem és a tőkekivitel 1937-ben) = Mirovoje Hozjajsztvo i Mirovaja Polityika, 1938. 1. sz. 123–131. old.

41. Mirovaja torgovlja pod znakom krizisza i vojnü (A világkereskedelem a válság és a háború jegyében) = Mirovoje Hozjajsztvo i Mirovaja Polityika, 1938. 7–8, sz. 131–138. old.

42. Birzsevoj krah v Germanyii (Börzekrach Németországban) = Mirovoje Hozjajsztvo i Mirovaja Polityika, 1938, 10. sz. 85–90. old.

43. Francija (konjunkturnüj obzor) (Franciaország konjunkturális helyzete) = Mirovoje Hozjajsztvo Jezsegodnyik, 1938/1939. Szocekgiz, Moszkva, 1939. 62–74. old.

44. Germanyija (konjunkturnüj obzor) (Németország konjunkturális helyzete) = Mirovoje Hozjajsztvo, Jezsegodnyik, 1938/1939. Szocekgiz, Moszkva, 1939. 75–83. old.

45. Mirovaja torgovlja (Világkereskedelem) – Mirovoje Hozjajsztvo Jezsegodnyik, 1938/1939. Szocekgiz, Moszkva, 1939. 223–230. old.

46. Poszt nalogovogo oblozsenyija v Germanyii (Az adóterhek növekedése Németországban) = Mirovoje Hozjajsztvo i Mirovaja Polityika, 1939. 6. sz. 137–139. old.

47. Vojna i vnyesnyaja torgovlja (Háború és külkereskedelem) = Mirovoje Hozjajsztvo i Mirovaja Polityika, 1939. 7–8. sz. 57–63. old.

48. Blokadü i prodovolsztvennüje polozsenyija v Germanyii (hronika) (Blokád és közellátás Németországban) = Mirovoje Hozjajsztvo i Mirovaja Polityika, 1939. 11. sz. 171. old.

49. Vlijanije vojnü na ekonomicseszkoje polozsenyije neutralnüh sztran (A háború hatása a semleges országok gazdasági helyzetére) = Mirovoje Hozjajsztvo i Mirovaja Polityika, 1940. 1. sz. 90–93. old.

50. Borba Anglii za rünki (Anglia harca a piacokért) = Mirovoje Hozjajsztvo i Mirovaja Polityika, 1940. 7. sz. 53–56. old.

51. Novüj etap ekonomicseszkoj vojnü (A gazdasági háború új szakasza) = Mirovoje Hozjajsztvo i Mirovaja Polityika, 1940. 10. sz. 21–25. old.

52. Izucsenyije konjunkturu v uszlovijah vojnü (A konjunktúra tanulmányozása a háborús viszonyok között) – Mezsdunarodnaja Knyiga Moszkva, 1941. 32. old.

53. Promüslennoszty Germanyii v uszlovijah vojnü (Németország ipara a háború viszonyai közt) = Promüslennoszty Anglii, Germanyii i SZSA v uszlovijah vojnü, Narodnüj Komiszszariat vnyesnyej torgovli, Konjunkturnüj Insztitut, Moszkva, 1941. 19–34. old.

54. Germanyija v ramkah blokada (Németország a blokád körülményei közt) Mirovoje Hozjajsztvo i Mirovaja Polityika, 1941. 7. sz. 35–39. old.

55. Razval mezsdunarodnogo burzsuaznogo razgyelenyija truda (A nemzetközi tőkés munkamegosztás szétesése) = Szputnyik Agitatora, 1941. 7. sz. 41–42. old.

56. Ekonomicseszkaja vojna i blokada (A gazdasági háború és a blokád = Bolsevik, 1941. 7–8. sz. 79–88. old.

57. Gitler obrjok Evropü na zsesztokij golod (Hitler kegyetlen éhezésre kárhoztatta Európát) = Kommunyisztyicseszkij Internacional, 1942. 5. sz. 41–47. old.

58. Prodovolsztvennüje polozsenyije Anglii (Anglia közellátási helyzete) = Mirovoje Hozjajsztvo i Mirovaja Polityika, 1942. 10. sz. 48–53. old.

59. Poteri mirovogo torgovogo flota v period vojnü (A világ kereskedelmi flottájának veszteségei a háborúban) = Vnyesnyaja Torgovlja, 1942. 11–12 sz. 22–24. old.

60. Importnüje potrabnosztyi Evropü poszle vojnü (Európa importszükséglete a háború után) (a Külkereskedelmi Népbiztosság számára készült tanulmány), 1943. – Politikatörténeti Intézet archívuma, 788. f. 9. ö. e. III. köt.

61. Nyekotorüje proszesjotü ograblenyije Germanyiej okkupurovannüh sztran Evropü (A Németország által megszállt európai országok kirablásának hozzávetőleges kiszámítása) = Vnyesnyaja Torgovlja, 1943. 7–8. 35–36. old.

62. Szdvigi v mirovom iroizvodsztve szelszkohozjajsztvennüh produktov vo vremja vojnü (A világ mezőgazdasági termelésének alakulása a háború idején) = Vnyesnyaja Torgovlja, 1943. 9. sz. 18–25. old.

63. Nyekotorüje problemü mezsdunarodnogo razgyelenyije tuda (A nemzetközi munkamegosztás néhány problémája) = Mirovoje Hozjajsztvo i Mirovaja Polityika, 1943. 12. sz. 17–25. old.

64. Planü „polnogo iszpolzovanyija” rabocsej szilü poazle vojnü (A munkaerőnek teljes foglalkoztatására vonatkozó tervek a háború utáni időkre) = Vojna i Rabocsij Klaszsz, 1944. 11. sz. 16–21. old.

65. Világgazdasági szemle = Társadalmi Szemle, 1946. 4. sz. 218–224, old.

66. A Szovjetunió új ötéves terve = Társadalmi Szemle, 1946. 4. sz. 275–280. old.

67. A forint védelme = Szabad Nép, 1946. július 25.

68. Szűkre szabott hitelek Szabad Nép, 1946. augusztus 14.

69 A hitelszűkítés = Szabad Nép, 1946. november 3.

70. A népi demokrácia hitelszervezetének feladatai (előadás, – 1947. , 12 old.) – Politikatörténeti Intézet archívuma, 788. f. 9. ö. e. I. köt.

71. Adalékok az 1946. évi stabilizáció történetéhez (előadás, – 1947. , 15. old.) – Politikatörténeti Intézet archívuma, 788. f, 9. ö, e. IV. köt.

72. Kelet és Nyugat szerepe a magyar gazdasági életben (az MKP Politikai Akadémiáján tartott előadás, 1948. március) – Politikatörténeti Intézet archívuma, 786. f. 9. ö. e. IV. köt.

73. Bankrendszerünk átalakulása (1948.) – Politikatörténeti Intézet archívuma, 788. f. 9. ö. e. I. köt.

74. A népi demokrácia hitelszervezetének feladatai = Társadalmi Szemle, 1948. 6–7. sz. 463–468. old.

75. A nemzetközi monopoltőke (A Magyar Dolgozók Pártja Politikai Akadémiája 5.) – Szikra, Budapest, 1949. 16. old.

76. A Kölcsönős Gazdasági Segítség Tanácsa = Szabad Nép, ~1949, január 27.

77. Munkában a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa = Szabad Nép, 1949. május 15.

78. A szocialista tábor gazdasági ereje = Szabad Nép, 1949. július 17.

79. A gazdasági válság fejlődése a tőkés országokban (A Magyar Dolgozók Pártja Politikai Akadémiája 2.) – Szikra, 1950. 27 old)

80. A szocialista bel- és külkereskedelem (Magyar Dolgozók Pártja Pártfőiskolájának előadásai 5.) – Szikra, 1950. 43 old.

81. A konjunktúrakutatás módszerei – Gazdasági és Műszaki Akadémia, 1950. 24 old.

82. A gazdasági válság kifejlődése a tőkés országokban = Társadalmi Szemle, 1950. 3-4. sz. 277–289. old.

83. Lenin és Sztálin, mint a szocializmus politikai gazdaságtanának megalapozói (előadás 1950. július 20-án, – 29 old.) – Politikatörténeti Intézet archívuma, 788. f. 9. ö. e. IV. köt.

84. A két rendszer békés versengése = Társadalmi Szemle, 1950. 9. sz. 726–728. old.

85. A tőkés országok a hadigazdálkodás útján – Társadalmi Szemle, 1951. 2. sz. 154–165. old.

86. Hogyan lepleződtek le a Marshall-terv hirdetett céljai és mennyiben érték el valódi céljaikat az amerikai imperialisták (előadás 1951. április 5-én, – 49 old.) – Politikatörténeti Intézet archívuma, 788. f. 9. ö. e. I. köt.

87. Fordítsunk több figyelmet a külkereskedelmünkre = Szabad Nép, 1951. június 12.

88. A kapitalizmus általános válsága = Szabad Nép, 1951. szeptember 18.

89. A Marshall-terv hatása Nyugat-Európára (A Magyar Dolgozók Pártja Politikai Akadémiája 4.) – Szikra, 1952. 28 old.

90. A Szovjetunió, Kína és a népi demokratikus országok gazdasági kapcsolatainak erősödése (1952.) –Politikatörténeti Intézet archívuma, 788. f. 9. ö. e. III. köt.

91. A moszkvai nemzetközi gazdasági találkozó: fontos lépés a békéért folyó harcban = Szabad Nép, 1952. január 19.

92. Hozzászólás a moszkvai nemzetközi gazdasági értekezlet magyar előkészítő bizottságának ankétján = Szabad Nép, 1952. március 13.

93. A moszkvai konferencia előtt = Szabad Nép, 1952. március 30.

94. A moszkvai gazdásági konferencia eredményei = Szabad Nép, 1952. április 13.

95. A moszkvai nemzetközi gazdasági értekezlet = Társadalmi Szemle, 1952. 5. sz. 419–430 old.

96. Az egységes világpiac szétesése és a kapitalista világrendszer válságának elmélyülése = Szabad Nép, 1952. november 5.

97. A szocializmus gazdasági alaptörvénye = Társadalmi Szemle, 1953. 3. sz. 264–280. old.

98. A szocialista külkereskedelem (előadás 1953. március 2-án) – Politikatörténeti Intézet archívuma, 788. f. 9. ö. e. IV. köt.

99. A szocializmus gazdasági alaptörvényének érvényesülése hazánkban = Szabad Nép, 1953. április 1.

100. A világgazdaság fejlődésének két irányvonala = Tartós Békéért Népi Demokráciáért, 1953. november 1.

101. Tisztázzuk a nézeteket = Gazdasági Figyelő, 1957. május 2.

102. Vagy alusznak, vagy nem hallják… Válasz Varga Istvánnak = Gazdasági Figyelő, 1957. június 6.

103. Negyven esztendő, amely megváltoztatta a világot = Társadalmi Szemle, 1957. 6. sz. 25–40. old.

104. Ne hanyagoljuk el a termelő berendezések felújítását = Népszabadság, 1957. augusztus 17.

105. Visszaemlékezés Lengyel Gyulára (a Lengyel Gyuláról elnevezett Alkotmány utcai Közgazdasági technikum 100 éves fennállásának névadó ünnepélyén – 1957. október 27-én, a Zeneakadémia nagytermében – elhangzott beszéd)

106. „Szégyen élni, és nem kiáltani” Gábor Andor irodalmi tanulmányairól = Népszabadság, 1958. január 19.

107. A tőkés országok kezdődő válságának néhány sajátossága = Népszabadság 1958. május 22.

108. Tíz éves a szocialista külkereskedelem = Külkereskedelem, 1958. 5. sz. 1–2. old.

109. A mai kapitalizmus fejlődésének tendenciái = Népszabadság, 1958. június 14.

110. Az újratermelési ciklus alakulása a második világháború után – Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1959. 163 old.

111. A túltermelési válság alakulása a tőkés országokban = Társadalmi Szemle, 1959. 5. sz. 65–76. old.

112. Ünnepi beszéd a Marx-szobor leleplezése alkalmából = Közgazdász, 1959. november 17.

113. élménybeszámoló az MSZMP VII. kongresszusáról = Közgazdász, 1959. december 15.

114. Teoretyicseszkije voproszü ekonomicseszkogo szotrudnyicsesztva szocialisztyicseszkih sztran (A szocialista országok gazdasági együttműködésének kérdései) = Matyerialü po Ekonomicseszkim voproszam szeszszii Vengerszkoj Ak. Nauk, 1960 goda, Insztitut Ekonomiki VAN, Budapest, 1960. 51–61. old.

115. Dr. Antos István emlékére (búcsúbeszéd a temetésen) = Közgazdász, 1960. január 25.

116. A Szocialista országok gazdasági együttműködésének elvi kérdései = Társadalmi Szemle, 1960. 6. sz. 18–42. old.

117. Imperialista ellentétek a Közös Piac táján = Társadalmi Szemle, 1960. 11. sz. 10–26. old.

118. A tőkés újratermelés első ciklusa a második világháború után = Korunk kapitalizmusa 1. köt. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1961. 271–311 old.

119. Előszó = Kóródi József – Kovács Géza: Mezőgazdaságunk távlati fejlesztésének egyes kérdései, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1961.

120. Az Osztrák Kommunista Párt XVIII. kongresszusa = Népszabadság, 1961. április 21.

121. Az első űrrepülésről Közgazdász, 1961. április 25.

122. Die Wirtschaftliche Zusammenarbeit der sozialistischen Länder (A szocialista országok gazdasági együttműködése) = Wirtschaftswissenschaft, 1961. 6. sz. 834–847. old.

123. La cooperation economique entre les pays socialistes: aspects theoriques (A szocialista országok gazdasági együttműködése: gazdasági vonatkozások) – Etudes Economiques, 1961. 133. sz. 25–34. old:

124. A szocialista országok gazdasági színvonalának kiegyenlítődése és Magyarország fejlődése = Társadalmi Szemle, 1961. 7. sz. 1–18. old.

125. A szocialista országok gazdasági fejlettségi színvonalának kiegyenlítődése = A szocialista nemzetközi munkamegosztás fejlődése, Kossuth Könyvkiadó, 1962. 9–28. old.

126. Hongrie: rejoindre les pays socialistes avancés (Magyarország csatlakozása a fejlett szocialista országokhoz) = La Démocratie Nouvelle, 1962. 2. sz. 72–79. old.

127. ünnepi beszéd Lenin születésének 92. évfordulójára a GANZ-Mávag Művelődési Házban = Népszabadság, 1962. április 22. = Népszava, 1962. április 22. – Politikatörténeti Intézet archívuma, 788. f. 9. ö. e. II. köt. (a teljes szöveg 20 gépelt oldal)

128. Társadalmunk osztálystruktúrája = Társadalmi Szemle, 1962. 12. sz. 8–17. old.

129. Előadás a „Béke és Szocializmus” szerkesztősége által a „A szocialista világgazdasági rendszer fejlődésének törvényszerűségeiről”, Prágában rendezett eszmecsere alkalmából (1963.) Politikatörténeti Intézet archívuma, 788. 9. ö. e. V. köt.

130. A népfront bevált politikára hivatkozhat Jelölő gyűlés egyetemünkön (Háy László beszédének ismertetése) = Közgazdász, 1963. január 28.

131. A magyar népgazdaság strukturális fejlődésének távlatai = Béke és Szocializmus, 1963. 5. sz. 47–56. old. = Népszabadság, 1963. május 17. (rövidített szöveg)

132. Harcoljunk a fegyelmezetlenség ellen = Közgazdász, 1963. június 17.

133. A nemzetközi kereskedelem a világgazdasági konferencia küszöbén = Társadalmi Szemle, 1963. 11. sz. 42–58. old.

134. A hidegháború gazdasági formái – Kossuth Könyvkiadó, 1964. 161 old.

135. Előadás az I. Internacionálé megalakulásának 100. évfordulója alkalmából a SZUTA Világgazdasági és Nemzetközi Kapcsolatok Intézete által szervezett tudományos konferencián (1964. – 17 oldal) - Politikatörténeti Intézet archívuma, 788. f. 9. ö. e. I. köt.

136. Közgazdaságtudományunk helyzete és feladatai = Közgazdasági Szemle, 1964. 2. sz. 137–150. old.

137. Megjegyzések a gazdasági kiegyenlítődés kérdéséhez = Közgazdasági Szemle, 1964. 7–8. sz. 781–789. old.

138. Az antimonopolista koalíció kialakításának feltételei az imperialista országokban (a SZUTA tudományos ülésszakán 1964. októberében tartott előadás) – Politikatörténeti Intézet archívuma, 788. f. 9. ö. e. V. köt.

139. … a közgazdaságtudomány legfontosabb feladatairól az MSZMP KB ideológiai irányelvei alapján = Közgazdasági Szemle, 1965. 6. sz. 661–663. old.

140. Megjegyzések az európai kapitalizmus helyzetének változásairól = Társadalmi Szemle, 1965. 10. sz. 17–24. old.

141. Az imperializmus rothadó tendenciája napjainkban = Pártélet, 1965. 11. sz. 29–37. old.

142. A világkapitalizmus válsága – Kossuth Könyvkiadó, 1966. 259 old. 4. fej. A tervszerűsített anarchia és az idomított válságok = Olvasókönyv a kapitalizmus és a szocializmus politikai gazdaságtanának tanulmányozásához, Kossuth Könyvkiadó, 1972. 227–249. old. 8. fej. Az állammonopolista kapitalizmus mérlege = Olvasókönyv a kapitalizmus politikai gazdaságtanának tanulmányozásához, Kossuth Könyvkiadó, 1971. 139–152. old. = Olvasókönyv a kapitalizmus és a szocializmus politikai gazdaságtanának tanulmányozásához, Kossuth Könyvkiadó, 1972. 250–264. old. 10. fej. A tőkés világ térvesztesége, a szocialista világ növekedése = Olvasókönyv a kapitalizmus politikai gazdaságtanának tanulmányozásához, Kossuth Könyvkiadó, 1971. 252–266. old. = Olvasókönyv a kapitalizmus és a szocializmus politikai gazdaságtanának tanulmányozásához, Kossuth Könyvkiadó, 1972. 265–281. old.

143. Az állammonopolista kapitalizmus mérlege (akadémiai székfoglaló előadás) = Társadalmi Szemle, 1966. 2. sz. 38–50. old. = az MTA IX. Osztályának Közleményei, 1966. 57–69. old. = Különlenyomat az MTA IX. Osztályának Közleményeiből, 1966. 13 old.

144. A szocialista világpiacról = Társadalmi Szemle, 1966. 11. sz. 30–38. old.

145. Diadalmas fél évszázad = A Szovjetunió magyar szemmel, Kossuth Könyvkiadó, 1967. 29–34. old.

146. Régi rossz idők = Közgazdász, 1967. február 12.

147. Negatív jelenségek a tőkés országok gazdaságában = Pártélet, 1967. 3. sz. 30–34. old.

148. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a két rendszer versenye = Közgazdasági Szemle, 1967. 11. sz. 1300–1311. old.

149. A két rendszer versenye = A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem tudományos ülésszaka a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkalmából 1967. Kossuth Könyvkiadó – Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1968. 18–33. old.

150. „Kapital” i sztroityelsztvo szocializma v Vengrii („A tőke” és a szocializmus építése Magyarországon) = Marksz i szovremennoszty, Moszkva, 1968. 434–439. old.

151. A nemzetközi aranyválság = Társadalmi Szemle, 1968. 5. sz. 63–70. old.

152. A világ újrafelosztásáról = Pártélet, 1968. 8. sz. 43–48. old.

153. A nemzetközi politika változásainak gazdasági háttere = Társadalmi Szemle, 1969. 1. sz. 29–39. old.

154. A KGST húsz éve = Népszabadság, 1959. január 19.

155. A tőkés monopóliumok fejlődésének újabb vonásai = Pártélet, 1969. 7. sz. 54–57. old.

156. A fejlődő országok jelene és jövője = Társadalmi Szemle, 1969. 7–8. sz. 106–110. old.

157. A megváltozott világgazdaság – Kossuth Könyvkiadó, 1970. 125 old.

158. Mindig megértettük egymást (50 éves a kommunista sajttó – a Kassai Munkás egykori szerkesztőjének visszaemlékezése) = Új Szó, (Pozsony), 1970. július 28.

159. A népgazdaság infrastruktúrájának kérdéséhez Társadalmi Szemle, 1971. 1. sz. 43–47. old.

160. A nyugat-európai integráció útja = Társadalmi Szemle, 1971. 4. sz. 49–53 old.

161. A szolgáltatásokról = Társadalmi Szemle, 1971. 10. sz. 42–49. old.

162. Visszaemlékezések Jászberényi éveimre = Harcainkra emlékezünk, Szolnok, 1975. 7–10. old.

 

1. Dolgozóink és hallgatóink nevében szeretettel köszöntjük rektorunkat (A Munka Vörös Zászló Érdemrendjével tüntették ki 70. születésnapján dr. Háy László elvtársat) = Közgazdász, 1961. szeptember 11.

2. Búcsúzunk – Köszöntjük = Közgazdász, 1963. szeptember 9.

3. Tartalmas élet. dr. Háy László elvtárs 75 éves = Népszabadság, 1966. augusztus 31.

4. Állami díjas közgazdászok (Háy László) = Gazdaság, 1970. 3. sz. 139–140. old.

5. Bemutatjuk Háy Lászlót = Könyveink (Kossuth Könyvkiadó), 1971. március

6. Sőtér Edit: Forradalmár és tudós = Népszabadság, 1971. augusztus 31.

7. Sőtér Edit: Das Porträt dr. László Háy = Budapester Rundschau, 1971. október 11.

8. Nekrológ = Magyar Nemzet, 1975. január 29. = Népszabadság, 1975. január 29. = Népszava, 1975. január 29.

9. Elhunyt dr. Háy László = Közgazdász, 1975. január 30.

10. Végső Búcsú Háy Lászlótól = Magyar Hírlap, 1975. február 5. = Magyar Nemzet, 1975. = február 5. = Népszabadság, 1975. február 5. = Népszava, 1975. február 5.

11. Háy László 1891–1975 = Gazdaság, 1975. 1. sz. 134–136. old.

12. Háy László dr. = Társadalmi Szemle, 1975 2. sz. 3–7. old.

13. Nyilas József: dr. Háy László = Közgazdasági Szemle, 1975. 3. sz. 298–300. old.

14. Szabó Kálmán: Háy László 1891–1975 = Magyar Tudomány, 1975. 8–9. sz. 554–555. old.

15. Jász Dezső: Mi is volt a Kassai Munkás = Népszabadság, 1977. április 16.

16. Petrák Katalin: Háy László 1891–1975 = Pártélet, 1981. 7. sz. 88–90. old.

17. Botos János: Háy Lászlóról születésének 90. évfordulóján = Népszabadság, 1981. augusztus 30.

18. Bárányné Szabadkai Éva: Háy László és a Kassai Munkás = Közgazdász, 1987. március 26.

19. Bárányné Szabadkai Éva: Emlékezés Háy Lászlóra (Harminc éve nevezték ki egyetemünk rektorává) = Közgazdász, 1987. szeptember 10.