[1846. május] – 17. [19!] Don Carlos. Szomorujáték 5 felv[onásban]. Irta Schiller. Ford[ította]. Kelmenfy. Ünnepe az szinházunknak, valahányszor illy nagyszerü, classikus mű adatik elő benne. A közönség nem igen érezé ez ünnep fontosságát, de annál inkább szép tehetségü szinészeink, kik valamennyien nagy gondot, s készületet forditának ez örökbecsü szomorujáték lehetőleg tökéletes előadására. [...] Lendvayné átalában is ugyan, kiemelőleg pedig szerepe azon helyein, midőn Don Carlost szerelmi nyilatkozványaival özönli el, s azt mintegy behálózni törekszik – felette dicséretesen működött, s magas érdeket kölcsönze a különben is jeles műnek. Legmeghatóbb s legmüvészetgazdagabb volt azonban a Lendvay (Don Carlos) és Egressy Gábor (Posa marquis, máltai lovag) játéka. Az első egészen átönté szerepébe Don Carlos jellemét. Szenvedélyes, midőn mostoha anyja iránti szerelmének keblében dúló lángjai, a király megkérlelhetetlen elfásultsága miatt uj erőre törnek; nyugodt a lemondás pillanataiban; engedékeny midőn észreveszi, hogy fanyar sorsát láthatatlan kezek intézik, hogy a szerelem és barátság nemtője őrködik fölötte; dühös, midőn önérzete orozva meggyilkolt barátja véreért boszúra hivja fel. Egressy Gábor müködését teljes átgondoltság, ép jellem, nyugodt kedély, s kitűnöen szabályos szónoklati szépség bélyegzé, mi több hatásos jelenetet idéze elő. [...] – A közönség nem volt eléggé méltányos sem a magasztos irányu, s valódi belbecscsel biró mű, sem az átalán véve kerekded, jeles előadás iránt. – Legtöbben ismét a darab hosszusága ellen keltek ki, pedig az már különben is igen megcsonkittaték. [...] Ez vastag müveletlenséget, törpe kiskoruságot tanusit. A tömeg a leghaszontalanabb komédiák, bűvészetek bámulásában napokat is el tudna tölteni, de ha olly mutatványt lát és hall, melly után kissé gondolkozni is kell, s mellynek élvezése műveltebb lelket igényel, már akkor nem állja ki a sarat, s ha az előadás harmadfél [azaz két és fél – a szerk.] órán túl tart, a legjobbat is kész gyalázni. Persze, mert 9 órakor vacsorálni és 10-kor már feküdni kell; a gyomor és test nyugalma ezt kivánja; – mi előbbre való minden szellemi élvezetnél. [...] – Sült kappan és hálósapka a krähwinklereknek ["mucsaiaknak" – a szerk.], nem pedig müvészet!
(Pesti Divatlap, 1846. május 28. 434–435. o.)

Vissza