27. A mindenható felügyelő

– Festetich gr. dolgai –

Magyarországon van néhány száz olyan természetű hivatalos állás, amit mind valaki számára kreáltak. Mert Magyarországon vannak emberek, akiket a nevükért vagy a rokonságaikért el kell tartani.

Festetich Andor gr., mikor már sehol sem vált be, szintén ilyen, egyén számára kreált állást kapott. A vidéki színészet felügyelője lett.

A vidéki színészet nagyon édes-kevéshez jutott fölülről. Amivé fejlődött, a vidék közönségének erejéből fejlődött. Fontosságát, nagy szerepét csak legutolsó időben kezdik felismerni a fentlevők. Ám mikor mindenki támogatást vár az idők fordulásától, szegény vidéki színészet felügyelőt kap, pláne Festetich grófot kapja.

Nekünk, nagyváradiaknak, hamarosan volt szerencsénk összetűzni Festetich úrral, akinek eddigi operációi a magyar vidéknek csak azokon a helyein „sikerültek”, ahol hozzászoktak vakon meghajolni minden előtt, ami „magy. kir.”, vagy „állami”, szóval onnan fentről jön.

A felügyelő úr velünk azon kezdte, hogy össze próbált kötni bennünket egy pár negyvened rangú városkával, ahol aztán a nagyváradi színigazgató bőven elkölthette volna azt, amit Nagyváradon bizonyosan meg sem szerzett.

Akkor a nagyváradi sajtó és színügyi bizottság igen a körmére talált koppantani a felügyelő úrnak. Ám ő megbosszulta magát. Azóta összefabrikálta az erdélyi kerületet, egy időre eljátszva annak a szép óhajtásnak a megvalósulhatását, hogy megfelelő állami segítséggel az erdélyi nagyobb helyeken a nagyváradi színtársulat vegye át azt a kulturális és nemzeti missziót, amit a kolozsvári színház betölteni nem tudott.

Miután egy kis körutat tett a felügyelő úr. Mindenütt terveket szőtt. Szinte édelgett a gondolattól, hogy neki saját tervei vannak, mint a gyermek, mikor maga jön rá valami dolog nevére vagy okára.

Aztán sajtója is van Festetichnek. És nem késlekedik értesíteni a világot, milyen új tervei vannak ismét a színészeti felügyelőnek, aki újabban a levélírásra adta a fejét, s egy-egy hamar publikált levélben közli újabb terveléseit.

Ártatlan passziózás volna mind, csak ne foglalkoznának az ő sajátos terveivel komolyan, s csak ne tervezgetne folyton a rólunk-nélkülünk elve szerint. De az a gondolat, hogy ő terveket tud gyártani, úgy elszédítette már Festetich urat, hogy valóságos messiásnak képzeli magát, aki a vidék boldogítására küldetett el.

Ideje volna már, ha illetékes helyen figyelmeztetnék ezt az urat, aki legutóbb a fiumeieket lepte meg avval, hogy ő is él, nagy állása van, s tervei vannak a fiumei magyar színészettel. Ideje volna már vele megértetni a dolgokat.

Gyarmathy is volt színészeti felügyelő, de okos ember lévén, megértette, hogy ő ezt a sine cura állást azért kapta, hogy rangja, kenyere meg néha-néha egy pohár pezsgője is legyen.

Értse meg Festetich úr is, hogy abszolute nincs szükség az ő működésére, csak neki van szüksége némi kis megélhetési módokra.

Hordja hát békében a színészeti felügyelő címet, de ne tervezgessen és ne dolgozzon! Mert ebből – meglássa ő s meglássák az illetékesek – komoly baj lesz!…

NN 1901. június 21.

Jegyzetek

27. A mindenható felügyelő. Festetich gr. dolgai. NN 1901. jún. 21. 5. – Színház

Gr. Festetich Andor, a vidéki színházak felügyelője, Adynak állandó vesszőparipája. Ugyanígy vélekedik róla régebbi cikkeiben is. (A nagyváradi színügyi bizottság és Festetich gróf. 1900. okt. 28. – AEÖPM I.2 583. és A kerületi rendszer. 1901. jan. 30. – AEÖPM I.2 634.). Később is gyakran tér rá vissza: így pl. a Bizonyos nyolcezer korona c. nov. 27-i (ae.) szignójú cikkében, ahol ugyancsak arra szólítja föl Festetichet, hogy „ne dolgozzék”.

össze próbált kötni bennünket egy pár negyvened rangú városkával: előző év októberében Festetich gr. Szarvast és Nyíregyházát ajánlotta a nagyváradi társulatnak nyári állomáshelyül. Ez ellen hozott határozatot a színügyi bizottság. – Gyarmathy Dezső: Kolozs megye alispánja, Festetich elődje volt.

Ugyancsak Ady írhatta az alábbi rövid glosszát is Festetich grófról a NN 1901. júl. 2-i számában (6. – Színház):

 

Ő utazik

Persze hogy Festetich úrról van szó. A felügyelő úrnak megint ötletei lehetnek, mert körútra indul, mint azt vele barátságos lábon álló lapokkal sejteti. A színügyi bizottságok jól teszik, ha elkészülnek erre a körútra. Mikor a felügyelő úr körútra kél, mindig van valami, amitől tartani kell. Hátha aztán – mint most is kész tervekkel indul útra Festetich úr.




Hátra Kezdőlap Előre