164. A mi diákjaink

Kedves, jó hírt hallottam s olvasok diákgyermek éveimnek legkedvesebb barátjáról, Csighy Andor nevezetűről.

A külföldi egyetemeket járja az én régi jó barátom, s most Strassburgban studenteskedik. Itt esett meg vele az a kivételes dolog hogy őt, az idegent, a magyar „Janosh”-t, az egyetem legelőkelőbb tudományos körének elnökévé választották meg. Minden bizonyosság szerint azért, mert őt tartották a legkülönbnek, legértékesebbnek és legérdemesebbnek.

A mi lapunk a második magyar lap, mely ezt a dolgot érdemesnek tartja lejegyezni. Több lap aligha fog akadni, s az első lap közlésének értékéből sokat von le, hogy a közlő lap ezt a kis hírt is, mint minden hírét protestáns szószban tálalja fel, mert felekezeti íze van már – mint sokszor jajgatom – mindennek ebben az országban. Mi hát nem kürtöljük, hogy Csighy Andor végzett ref. teológus és filozopter, volt szenior, csak konstatáljuk, hogy egy derék, ifjú magyar diákember kitűnt a külföld egyik legelső egyetemén – tudásával és munkájával.

Fehér holló az ilyen hír, s szárnyat mégsem kap.

Ha az én édes Andor barátom sokat adna a hiúságokra s az emlegetettségre, bizony nem azt csinálná, amit csinál. Mennyivel többet tudnának és tartanának róla.

Először is miért ment ő ki külföldre? Az igazi magyar diák fütyöl a külföldre. Hogy aztán mikor már két diplomája is van, miért tanul tovább, ez már aztán teljesen érthetetlen.

A mi diákjaink de másként csinálják. Beiratkoznak, pártba lépnek, korteskednek, választanak, obstruálnak, utcán tüntetnek, hont mentenek, verekednek lovagiasan és bottal, zengerájokat riasztanak, feudális urak talpát nyalják, keresztény alapokra fektetnek, közéletet tisztítanak, képeket koszorúznak, atlétikát űznek, zsidót ütnek, zászlót szentelnek, közéleti alakokat dicsérnek és ócsárolnak… Bizony, nem tudjuk mi a programjuknak tizedrészét sem felsorolni. De egyet tudunk: abszolúte nem tanulnak, s abszolúte semmihez sem értenek…

Ha ezen a programon és úton indul el az én Andorom, daliás, szép fiú is különben, ma talán ifjúsági vezér, tagja a Szemere-társaságnak, rettegett közéleti faktor.

Mi lesz így belőle, mikor semmit sem csinált, csak dolgozott, írt, tanult, munkált… Ebben az országban így nem lehet karriert csinálni. Majd meglátja ezt az én édes jó barátom, kinek gondolatban a szívemet küldöm innen: ebből a feudális, klerikális, sajnálnivaló kis hecc-országból… És kívánom neki, hogyha visszajön, haladjon és boldogulni tudjon, – noha értékes ember…

(ae.)

NN 1902. január 11.

Jegyzetek

164. A mi diákjaink. NN 1902. jan. 11. 3. – Hírek – (ae.)

Csighy Andor a Szatmár megyei Királydarócra való volt, egyik bátyja az érmindszenti ref. papnak, Török Ferencnek, Ady keresztapjának a lányát vette feleségül. Valószínűleg innen volt a barátság. L. még A nagy hazugság c. 1901. júl. 31-i cikk jegyzetét. Csighy Andor később a Bihar megyei Hosszúpályiban volt lelkész. Vele kapcsolatos az a jan. 12-i számban megjelent alábbi szerkesztői üzenet strassburgi levélre vonatkozó része is.

A. L. (Érmindszent) „Mindjárt intézkedtünk. A töméntelen sürgető sorokra nem volt szükség. A másik dologban is válasz megy. Kérjük a »strassburgi levél« s a másik közleményre vonatkozó ígéret gyors beváltását.” Feltehetően Ady Lajos akart cikket írni a témáról.

Mj.: Ha (128.), PI (I. 203.)




Hátra Kezdőlap Előre