167. Jogászélet

Sajnáljuk nagyon-nagyon, hogy a nagyváradi színháznak kellett az első magyar színháznak lenni hol egy szerencsétlen premier nem némaságba, hanem lármás, tiltakozó fütyölésbe fullad. És sajnáljuk, hogy ezt regisztrálni parancsolja az újságíró kötelessége. Egyébként ez történt. Karácsonyi Aladár, aki igen ügyes tollú újságíró ember, s akinek egy dramolettje a kolozsvári és nagyváradi színpadokon ambíciót serkentő sikerrel került volt egykoriban színre, Jogászélet címmel bohózatot írt. A bohózatot tegnap bemutatták a Szigligeti Színházban, és sorsa nagy sikertelenség leve. E nagy sikertelenségért azok felelősök, kik a darabot előadásra elfogadták. E felelősség súlyát csak részben könnyíti a jóhiszeműség s a darab kedves, szimpatikus ötletének erejében s a darabban szereplő művészek egyik-másikának népszerűségében való bizakodás. Ez a bizakodás sem vált be, s a sikertelenség így vált abszolúttá. Sajnáljuk a közönséget s a szereplő színészeket. És sajnáljuk a szerzőt is, ki tehetséges ember létére nem volt elég erős az önkritikára.

NN 1902. január 12.

Jegyzetek

167. Jogászélet. NN 1902. jan. 12. 7. – Színház

Nagyon nyomós stiláris érveken kívül (régmúlt használata, a „regisztrálni parancsolja” szerkezet, rövid mondatok stb.) az is Ady szerzősége mellett szól, hogy egy váradi újságíró kollégájának a színdarabjáról volt szó, akivel jó viszonyban volt, s így tapintatosan fogalmazza meg a bukást.

Hegedűs Nándor így ír a bemutatóról: „Karácsonyi Aladár újságíró barátja volt Adynak. Január 11-én adták elő Jogászélet című bohózatát. Jelen voltam ezen az előadáson. Az ostoba kis fércmunkát annyira kifütyülte főleg a diákhely, ahol én is állottam, hogy a második felvonás közepén kénytelen volt a színházvezetőség a függönyt leereszteni. Ady ugyan megírja a fütyölést, de a bukásnak ezt a mozzanatát baráti szívességből elhallgatja.”




Hátra Kezdőlap Előre