Intermezzo

Első megjelenés: BN 1906. április 15. XI. évf. 104. sz. 2–3. – Tárca – Ady Endre – („A Pénz” főcímmel  harmadikként közli a Thaiszok tavaszi ünnepe és az Így szólna a szóm c. versek után.) – (A kötetben nem közölt, feledésbe merült vers újrapublikálásával az AM I. kötetének 167. lapján az Ady Endre kiadatlan verse c. közleményben a BN publikációs adataira történt utalással Földessy Gyula hívta fel az irodalmi közvélemény figyelmét.) – Gyűjteményes kötetben először: AEöv-8 [1943] 1000.

Alapszövegünk a BN-ból. A sajtóközlésben Ady az egész verset zárójelben publikálta. E jelzéssel talán eleve valamiféle alkalmiságot, a vers lírai kommentár-jellegét igyekezett hangsúlyozni. A VA összeállításakor mindenképpen ennek szellemében járt el: e verset nem vette fel a kötetbe. A főszövegben e zárójeles elkülönítés alkalmazását feleslegesnek ítéltük.

• A címben, az Intermezzo előtt a nyitó zárójelet elhagytuk.

• 15 A szivem rövid i-jét ritmikai meggondolásból hosszú í-re változtattuk: szívem.

• 19 A Kinok rövid i-jét verstani megfontolásból hosszúra változtattuk: Kínok.

• 20 A meghalok. után a befejező zárójelet töröltük.

Furcsán grimaszos, groteszk, sőt önironikus hangvételű vers az Intermezzo. Ritka ez az ironikus-önironikus vagy fölényesen játékos tónus az 1905-ös és 1906-os esztendők érett Adyjánál, inkább a korábbi évek alkalmi, zsurnalista verselésére volt jellemző könnyeden felületes formában. Az alkalmi versek határozott megcsappanásával erősen háttérbe is szorult ez a hangvétel, bár olykor-olykor a „Parnasszusra szánt” költemények csoportjában is felbukkan. Így írta meg és publikálta a BN-ban 1905. febr. 2-án a Búcsú Siker-asszonytól c. versét, amelyben a maga siker utáni vágyakozását minősítette hiábavalónak, gúnyosan méltatlannak, az elért eredmény esetén is talmi győzelemnek (l. a vers szövegét és jegyzetét az AEÖV II.-ben) Az Intermezzo-ban a Pénz éhét véli magához méltatlannak, sikertelen és eredménytelen vágyakozásnak. Mintha csömör és unalom fogná el a pénz hatalmáért ácsingózó versei sorozata közben, mintha megtagadná ekkor már hetek óta a lírai énjét leginkább foglalkoztató, költészetének előterében álló ihletkörét. Külön kérdés, hogy e verset végül is miért nem vette fel a VA-ba. Lehet, hogy a művészi szintjét nem érezte eléggé erősnek, hogy némiképpen alkalmi jellegűnek találta – bár e vers nem sokkal gyengébb, mint a korábbi kötetébe, az ÚjV-be felvett Búcsú Siker-asszonytól. De lehet az ok az is, hogy az Intermezzo-t, ezt a verses műhely-jegyzetet, ezt a „pro domo”-vallomást Ady nem tudta vagy nem akarta beilleszteni a Mi urunk: a Pénz ciklus versei közé, disszonánsnak ítélte ezt a hangot a többi vers tónusához képest. Ezt támasztja alá a zárójelbe helyezés is, ami csak nyomatékosítja a „közjáték”, az „intermezzo” jelleget. Mintha ezt a művét már eleve, a megszületéskor a többi vers között csak intermezzónak tekintené. Mindezek azonban csak feltételezések, a kihagyás konkrét indítékát nem tudjuk.

E vers létrejöttének körülményei tanulságos betekintést kínálnak Ady alkotásmódjának, költői műhelyének sajátos természetébe is. Az általában két-, ritkán egyhetes publikációs periódusokban a költő többnyire két-három verset közölt egy-egy alkalommal a BN hasábjain. Az egy periódusban készült és rendszeresen közös főcímmel közölt versek csoportjai már az 1905-ös esztendőben sem azonos ihlet- vagy motívumkörből származó lírai darabok voltak. Jellemzően példázza ezt a kéthetes időközön belüli más-más fogantatású alkotási gyakorlatot az 1906. ápr. 15-i három verses BN-beli publikáció, amelyet témakör tekintetében indokoltan foglal egybe „A Pénz” főcím. De ugyanakkor mindegyik vers másfelé ágazik, a témakörön belül másfelől motiválva közelíti meg a tárgyat. A Thaiszok tavaszi ünnepe a természetes örömök diadalát zengi olyan helyzetben, amikor nem a Pénz az úr. Míg az Így szólna a szóm a költőfejedelemség érzetét a pénzesség, a kincsesség lehetőségével összekapcsolva jeleníti meg. Az Intermezzo pedig mindkét korábbi alapállás ellenpontozása: az áhítozás a pénzért  csak a vágyak gyehennájá-t hozza meg a lírai énnek: a gyötrelmet, az unalmat, a halált. Ady költői képességének különös, drámai kiélezésre hajlamos képességére vall ez a meghatározott időegységen belül született három vers: a lényegében azonos tárgyhoz történő közelítés mindegyik versben másféle szemléletű és másféle szcenírozású.