Mammon-szerzetes zsoltára

Első megjelenés: BN 1906. május 13. XI. évf. 130. sz. 1–2. – Tárca – Ady Endre – („A Pénz” főcímmel közli az Futás a Gond elől és A Léda arany-szobra c. versek után.) – Kötetben: VA₁ (1908) (Mi urunk: a Pénz  ciklus) 135–36.; VA₂ (1910) 75–76.; VA₃ (1910) 75–76.; VA₄ (1918) 75–76.; VA₅ (1919) 100. – Gyűjteményes kötetben először: AEöv-1 [1930] 73.

Alapszövegünk a VA₃-ból. Az egyes publikációk között csak kisebb eltérések találhatók: részben korrekciók, részben szedési következetlenségek, olykor figyelmetlenségből eredő sajtóhibák. A következetlenségek közül a vers 1. és 16. sorában előforduló Babilon szó írásmódja érdemel említést. E szó a fenti – a mai helyesírásnak is megfelelő – alakban fordul elő mindkét sorban a BN és a VA₁ publikációjában, továbbá a VA₂ és a VA₃ 1. sorában. Viszont Babylon alak szerepel a VA₂ és VA₃ 16. sorában,  továbbá a VA₄ és VA₅ 1. és 16. sorában. E régiesnek tetsző Babylon szóalaknak persze van bizonyos archaizáló hangulati értéke, de ez nem olyan mértékű, hogy véglegesítése indokolt volna. Kétséges az is, hogy a csak később és először felemás módon alkalmazott y-os változat Adytól származik-e. Lehetséges, hogy csupán korrektori vagy szedési önkény műve.

A VA₁ fennmaradt korrektúráján (PIM A. 126/1.) a költő több javítást végzett. Az 1. sorban a vizénél alakot vizeinél-re javította, a 4. sorban a hozzád után a vesszőt törölte. A 16. sorban a vizénél szóalakot ugyancsak vizeinél-re módosította, s a 19. sor jégszoborra a-ját á-ra igazította. A VA₃ nem autográf korrektúrájában (OSzK Fond. Hung. 1731.) két javítást eszközöltek: a 2. , illetve a 9. sorban a szomorú hosszú ú-ját rövid u-ra változtatták.

Egyik jellemző, sajátos példája ez a vers Ady ellentétes érzéseket és gondolatokat ütköztető, drámai ellentétekre is összpontosító költői műhelyének. Mert a Mi urunk: a Pénz ciklusba besorolt Mammon-szerzetes zsoltára valójában ellen-pénz-vers: önkéntes vagy inkább önironikusan „kényszerű” lemondás a pénz utáni vágyódásról, sóvárgásról. A költeménynek erre az ellenpontozó jellegére, logikájára már Földessy Gyula felhívta a figyelmet: utal arra, hogy az 1905 elején publikált Ima Baál istenhez (l. az AEÖV II.-ben) c. vers „aranyért esengő” szólamával szemben azért „fohászkodik” a poéta, „hogy szűzen maradjon a pénztől” (Földessy: Amt 76.).

A lírai én saját élethelyzetének és életérzésének kifejezésére Ady ismét – mint annyi más vers esetében – a hagyományos elemek újszerű felidézését, értelmezését és a hagyománytól eltérő összefüggéseknek az előbbiekhez kapcsolódó hozzáillesztését „hasznosítja”. Hiszen nem csupán a költemény címében lelhető meg a „zsoltár” szó, hanem a vers szövegében is egyértelmű a zsoltáros hangvétel: Babilon sötét vizeinél ülve / Akasztom hárfám szent, szomoru fűzre. Mintha csak a bibliai szöveg parafrázisát olvasnánk az előbbi sorokban, mert az eredeti így szól: „Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk. – A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat” (Zsoltárok könyve 137:1–2.). A bibliai zsoltár hátterét adó babiloni fogság képzete Ady mondandójához nem illik, nem kapcsolható. Babilon itt – miként az e kötetben található, a BN 1907. szept. 8-i számában megjelent Sötét vizek partján c. vers esetében – nem konkrét helyet jelöl, csupán a bibliai alluzió révén a vershelyzet körülírására szolgál. A lírai én nyomorúsága csak hasonló a babiloni fogságban sínylődőkkel: ő a pénztelenség „rabságában” gyötrődik. Az ő keserve innen fakad: Ülök rabságban, sír, reszket a hárfa.

A vershelyzet irányultsága azonban e különbségből adódóan teljesen más összefüggésekbe fordul, mint az ószövetségi alapszituáció. Nem is lehet másként, hiszen Ady verse nem istenes, hanem profán zsoltár. Furcsa is lenne e tárgyban az Úrhoz szólnia, Sion énekeit idéznie és Jeruzsálem után sóvárognia. Így választotta atyjául Mammont, akihez fohászkodhat. Kétes értékű és provokatív választás, mert az újszövetségben Mammon éppen az Isten ellenlábasaként fordul elő. Az egyik helyen így: „Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.” (Máté 6:24.) A másik helyen néhány felvezető mondat után az előzővel szinte szó szerint egyező kijelentés található: „Én is mondom néktek, szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy, mikor meghaltok, befogadjanak benneteket az örök hajlékokba […] Ha azért a hamis mammonon hívek nem voltatok, ki bízná reátok az igazi kincset? […] Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak.” (Lukács 16:9., 11., 13.)

Mammon a régi asszírok pénz és bőségistene volt. Minden bizonnyal a pénz, nyereség jelentésű arameus eredetű mamon szóból származik. A Biblia az Istennel szembeállított, gazdagságot jelölő személyes hatalomként idézi fel. Ady versbéli értelmezése némiképpen eltér ettől, hiszen a Mammon-szerzetes helyzete nála éppen a kincsekből kitudott pénztelenség állapotát jelenti. Önironikusan szól a maga pénzért sóvárgásáról.

Benedek II. 326.; Barta 297.; Földessy: Amt 76.; Vezér 212., 216.; Király I. 380., 384., II. 708.; Baróti 109.