A platán-fa álma

Első megjelenés: BN 1906. július 15. XI. évf. 193. sz. 2. – Tárca – (Páris, julius) – Ady Endre – („Uj legendák” főcímmel Platán-fa álma címen harmadikként közli a Lázár a palota előtt II. része, az Absolon boldog szégyene után és a Délibáb-ősöm Köd-városban c. vers előtt.) – Kötetben: VA₁ (1908) (A Halál rokona ciklus) 24.; VA₂ (1910) 16.; VA₃ (1910) 16.; VA₄ (1918) 16.; VA₅ (1919) 21. – Gyűjteményes kötetben először: AEöv-1 [1930] 46.

Alapszövegünk a VA₂-ből. A BN, majd a VA₁ publikációján Ady több igazítást végzett. A VA₃ közlését egy zavaró sajtóhiba miatt mellőztük az alapszöveg-választásnál. A főszöveg kialakításához azonban a VA bármelyik kiadására támaszkodva is egy öröklődő szedési hiba miatt javítást kellett végeznünk.

A VA₁ korrektúráján (PIM A. 126/1.) két apró igazítást végzett a költő: az 1. sorban a lány után vesszőt tett; a 4. sorban a megigézett rövid i-jét hosszú í-re igazította. A VA₃ korrektúrájában (OSzK Fond. Hung. 1731.) a 16. sorban a búsan és rőten szavak közé kitették az elmaradt vesszőt.

• 13 A kis kezdőbetűs nap szót az 1. sor analógiájára és a BN szövegközlésére támaszkodva nagy kezdőbetűsre változtattuk: Nap.

A vers létrejöttének külső körülményeiről az 1906-os nyári hónapokban Ady életének koronatanúja, Bölöni György jegyzett fel érzékletes adalékokat. Az ő emlékezéseiből idézünk: „Ady szállójától nem messze, a Rue de Médicisben volt egy kis kávéház, ahol nyári éjjeleken és őszi estéken nagyon sokat elüldögéltünk, Gambrinusnak hivták, szemben volt a Luxembourg-kerttel. A park őszi virágainak élénk színei idáig világítottak, a fák hűse áradt szét az alkonyatban. […] Ady otthonos volt itt, a kövér gurulós tulajdonos és gurulósan kövér két nővére kényeztették, mert jó vendég volt, aki a pohár sört gyakran felcserélte egy üveg pezsgővel. – A teraszról kézzelfoghatóan láttuk a valóságban Ady témáit, melyek később verssé formálódtak. – A Luxembourg-kert vasrácsos kerítésénél szép, sudár, nagy platánokat látott Ady, melyek a kánikulában is megőrizték levéldíszüket. A kerttel szemben a kávéház teraszán egy este megírta előttem A platán-fa álmá-t.” (Bölöni 86.)

Ady képzeletét persze nem a látvány, hanem a látványhoz kapcsolható, abból kibontható különös vízió ragadta meg. Az, hogy önmagát, lírai énjét sajátos beleérzéssel a platánfával azonosította. Ennek az azonosításnak az értelmezése, motivációjának magyarázata azonban nem kellő filológiai megalapozás esetén a vers lényegét kiforgató okoskodáshoz, torzító felfogáshoz vezethet. Ilyen „hibás” következtetésekre jutott első megközelítésben Földessy Gyula is. Ekként kommentálja a verset: „A Nap huga: kétségtelenül a Hold, ezért a »holdas« jelző az éjjel mellett művészietlen, s a szimbólum egységes hatását megzavarja. A költő magát látja a platánfában. Ady a keleti világérzések, vallásokkal felérő buja sarjadtságú panteizmusában több költeménye tanúsága szerint azt látszik vallani, hogy az ember felemberedéséig: emberi létig jutásáig minden primitív létfokozaton is átmegy.” S hozzáfűzi még, hogy egyfajta „modernizált” buddhista életszemlélettel együtt a német romantikus gondolkozókkal is rokon bölcselet jelentkezik a versben. (Földessy Gyula: Ady-tanulmányok. Bp., 1921. 127–28. Ethika könyvtár.) Másfajta magyarázattal próbálkozik hosszabb, tanulmány terjedelmű írásban Gy. Gömöri Jenő.

Szerinte Földessy álláspontja „nem helytálló, mert a vers szerint a költő már régebben eljutott az emberi létig, s csak most, igézés következtében lett fává. Az is elfogadhatatlan, hogy a nap húga a hold.” Gy. Gömöri – miközben Hatvany Lajosnak, a verset méltató felfogása néhány részletével is vitatkozik – újfajta versmagyarázattal áll elő. Az első sor különös, furcsa képéhez igyekszik számára megnyugtató, minket meglepő „felfejtést” találni. A Nap húga, zöld szemű lány fordulatban szerinte Ady az abszintra tesz utalást. Gy. Gömöri ennek jegyében az egész verset könnyen értelmezhetőnek tartja. „Akár ivott – írja – abszintot, akár nem, az bizonyos, hogy Ady sokszor találkozott vele, s tudhatta, hogy az abszintnak a franciában zöldessárga színe miatt még egy neve van: fée aux yeux verts, zöld szemű tündér, pontosan úgy, mint nálunk az erős vörösbornak bikavér a neve.” Ilyen rátalálás nyomán a szerző jogosnak ítéli feltenni a kérdést és méltányosnak megadni az egyértelmű választ: „Vajjon A platán-fa álma-beli zöld szemű lány nem ez a zöld szemű tündér-e? De bizony az!” Mindebből azután további következtetéseket igyekszik levonni: „Az abszint olyan pálinka, amelyet a fehér üröm (franciául armoise absinthe) kivonatával főznek; a fehér üröm tudományos neve artemisis absinthium, s Artemis-ről, a szülés istenasszonyáról, az anyává levő nők védőjéről nevezték el, mert valamikor asszonyi betegségek orvossága volt. Azt meg maga is tudta, hogy Artemis a hold és az éj istene is, ikertestvére Apollónak, a nap és a világosság istenének.” S miután előbbi állításait bizonyosságként kezeli, igyekszik „összevetni a versbeli fáválevést az idült abszintizmus egyik-másik kórtünetével”. S elmondja, hogy ez utóbbi az érzékek, a mozgásképesség zavaraival jár, sőt agyműködési bonyodalmakat is okoz: hallucinációkat, nyugtalanságot, túlságos érzékenységet. (Gy. Gömöri Jenő: Az Ady-versek problémája. Magyarok 1948. júl. IV. évf. 7. sz. 418–24.)

Érthető, hogy Gy. Gömöri koncepcióját Földessy Gyula – akinek a versről történt első megnyilatkozását az előbbi szerző eléggé lesajnálta és megcáfolta – lényegében és részleteiben is erősen vitatja. Nem érdemes e polémia apró mozzanataiba belekeveredni. Sem abba, hogy e versben a költő az abszintot, mitizálta-e, hogy az italnak a „zöld szemű tündér” elnevezése a francia nyelvben létezik-e, vagy hogy Ady szerette-e az abszintot, és gyakran ivott-e ilyen pálinkát, vagy éppen csak megkóstolta. S nincs jelentősége annak sem, hogy Ady ismerte-e az abszint alapanyagát szolgáltató fehér üröm botanikai nevét, amely azután elvezette őt Artemis istennő nevéhez. Elég csak megemlíteni a vita folyamatában beszorított Földessy félig vagy egyáltalában nem érvényes korrekcióit. A korábban kifogásolt, művészietlennek ítélt holdas éjjelen jelzős szerkezetről megállapítja, hogy mégis helyénvaló, mert „olyan holdas éj”-ről van szó, „amikor a Hold megbabonázza az embert, hogy szinte fél ránézni, annyira érzi a teli-Hold vonzását”. A zöld szemű lány-ra is próbál találni valamilyen, a Holddal összefüggő konkrét indokolást: szerinte „azért, mert erősebb villanyos világítás fényénél a zöld platánfa lombközein át nézve a Holdat, ezt zöld színűnek kápráztathatta a szeme”. Az egész vers lényegéhez azonban e polémia és e korrekciók révén sem jutunk közelebb. (Földessy: Amt 52–54.)

Tehát a két vitázó egyikének sincs – bizonyos rész-információk megközelítésén kívül – igaza. A lélekvándorlós-buddhista felfogást második megszólalásakor Földessy is feladja, Gy. Gömöri idült abszintizmus megjelenítését feltételező elképzelése pedig csak akkor volna elfogadható, ha bizonyítható lenne, hogy Ady ilyenfajta „illusztráció” költői megvalósítására vállalkozott. A platán-fa álma szerepdalszerű vizionáló vers, amelynek megteremtéséhez Ady a látványon kívül a görög-latin mitológia bizonyos elemeit használta fel szabadon és szuverénül. A Nap húga: valóban Artemisz, Zeusz és Létó leánya, Apollón ikertestvére, a vadászat, a természet és a hold istennője. Személyének ilyenféle megidézésére aligha volt szükség különös leleményre, hiszen testvére, Apollón a nap és a világosság istene volt egyéb isteni hivatása és tulajdonsága mellett. (Mindehhez korántsem volt szükség az abszint, illetve a fehér üröm botanikai nevének közvetítésére.) Artemisz sohasem ment férjhez, mindvégig szűz maradt, a szó valóságos értelmében lány. Ehhez a lányhoz pedig – mert nemcsak a hold, az éj, hanem a természet, a növényvilág, a vadászat istennője is – jól illett a zöld szemű jelző. (Különösebb okoskodás nélkül: akár a „zöld szemű tündér”, akár a zöld levelek között átszűrődő holdfény konkrét motivációja nélkül. A vízióknak is megvan a maguk öntörvényűsége.)

A Nap húga, Artemisz megigéző eljárása sem légből vett fordulat. Az istennőről fennmaradt mondák, legendák szerint előfordult, hogy embereket állatokká változtatott. Nem zárható ki persze bizonyos mitológiai kontamináció sem, ami Ady esetében gyakran előfordul. Fává változtatás tudomásunk szerint Artemisz gyakorlatában nem akadt, de volt rá példa testvére, Apollón élettörténetében, mégpedig az isten kárára. Apollón, akit a kivagyi Erósz szerelemébresztő nyila talált el, olthatatlan szerelemre gyulladt Daphné, Péneiosz folyóisten lánya, az egyik legszebb nimfa iránt, akit viszont szerelemtaszító nyíllal sebzett meg Erósz. Apollón minden ostroma így hiábavaló volt, sőt, amikor az isten már Daphné testközelébe ért, a nimfa kérésére atyja, Péneiosz a lányt babérfává változtatta. (L. ezt: Ovidius: Átváltozások. Első könyv 452– 567. Devecseri Gábor fordításában. Bp., 1975. 23–26. Magyar Helikon.)

A lírai én  A platán-fa álma soraiban a maga emberi létezéséből kíván kiválni. A  Nap húga e helyzetében megszánta s megígézte: platán-fává változtatta, akit így elhagytak a gondok. Mintha a növényi lét víziója gyógyítaná emberi kiszolgáltatottságát.

Földessy Gyula: Ady-tanulmányok. Bp. 1921. 127–28.; Hatvany II. 312–13.; Szabó R. 77.; Gy. Gömöri Jenő: Az Ady-versek problémája. Magyarok 1948. júl. IV. évf. 7. sz. 418–24.; Földessy: Amt 52–54.; Vezér 153.; Király I. 290., 333., 470., II. 708.