Megjelenés
Első megjelenés: BN 1906. július 15. XI. évf. 193. sz. 2. – Tárca – (Páris, julius) – Ady Endre – („Uj legendák” főcímmel Délibáb-ősöm címen utolsóként közli a Lázár a palota előtt II. része, az Absolon boldog szégyene és A platán-fa
álma c. versek után.) – Kötetben: VA1 (1908) (A magyar Messiások ciklus) 59.; VA2 (1910) 35–36.; VA3 (1910) 35–36.; VA4 (1918) 35–36.; VA5 (1919) 48. – Gyűjteményes kötetben először: AEöv-1 [1930] 55.
Szövegkritika, szövegváltozatok
Alapszövegünk a VA2-ből. A BN publikációját Ady több módosítással vette át a VA-ba. Akadt azonban hiba, amit a VA1-ből sem sikerült kiküszöbölni. Egy-két kevésbé indokolható változtatás bukkant fel a VA3-ban, majd a
következő kiadásokban. A VA4 és a VA5 szövegébe szedési hiba is becsúszott. A legkiegyensúlyozottabb a VA2 szövege.
Keletkezéstörténet
Még egy hónapja sincs Párizsban Ady – jún. 20-án érkezett oda –, s ez már a második hazaüzenő verse. Az első, a Páris, az én Bakonyom még az űzöttséget panaszló, a szájas Duna viharai elől menekülő szegénylegény rejtőzködő éneke. A Délibáb-ősöm Köd-városban már hazagondoló, otthoni
érdekeltséget, erőt, példaképet kereső. A „haza-figyelés” fordulatát ekkor készülő cikkei is mutatják: Magyar figurák Párizsban. (Párizs, júl. 10-i keltezéssel) BN 1906. júl. 13., AEÖPM VIII. 24–25.; Jóslások Magyarországról. (Párizs, júl. 14-i keltezéssel) BN 1906. júl. 19., AEÖPM VIII. 26–27.
Más ez a Hortobágy, és más a lírai én kapcsolódása ehhez a Délibáb-őshöz, mint a kilenc hónappal korábbi A Hortobágy poétája c. vers kietlen világa és költői személyiségének szembesülése a csorda népek barbárságával. Nem a helyzet változott, csak a költő hozzáállása a tárgyhoz: emelkedettebb távlatból ítéli
meg a hazai küzdelmek lehetőségeit. Nemcsak a lehúzó erőt érzi, hanem a Délibáb-ős babonás-látomásos, fölényes sugárzását az esetleges-változó körülmények között. Némi túlzással ezért állíthatja Földessy Gyula a versről, hogy „ez a tragikus, teli pátoszú vízió a magyar történelem utólérhetetlen
költői szépségű s meggyőző s vígasztaló szimbóluma”. (Földessy: Amt 61.) S valóban e versben nem az esendő magyar sors szólama dominál, hanem a szívós, kitartó sorsvállalás motívuma.
