Fekete Hold éjszakáján

Árnyékok kara:

Csirátlan csókok csillagos rendje,   Örvényes vágyak, nagy áldomások,   Ember-sors titka s kicsike tett:   Ez volt ő.   Alleluja, alleluja,   Nádas Ér partján született.

Asszonyok kara:

Aludj, aludj,   Aludj, te szegény,   Dalos, szomorú,   Gyönge, szomorú,   Csókos, szomorú,   Csunya legény,   Barna legény,   Aludj, aludj.

Árnyékok kara:

Im jött Keletről, Nap fia szinte.   Táncos csillagok csalták Nyugatra.   Hagyjuk aludni. Megérkezett.   Bús útját   Alleluja, alleluja,   Kínnal rakták ki asszony-kezek.

Egy asszony:

Hess, hess, árnyékok,   Fekete Hold, bujj.   Én terítem be   Barna hajammal   Az elesettet.   Üszkös lelkében   Én gyujtogattam.   Lankadt inába   Én küldtem mérget.   Fényes szemébe   Könnyet én loptam.   Barna sorsába   Én küldtem lángot.   Én szúrom a tőrt   Furcsa szivébe.

Első megjelenés: BN 1906. július 29. XI. évf. 207. sz. 2–3. – Tárca – Ady Endre – („Szerelem” főcímmel Fekete Hold címen másodikként közli a Jöjj, Léda, megölellek után és a Bölcs Marun meséje c. vers előtt.) – Kötetben: VA₁ (1908) (A Léda arany-szobra ciklus) 159–62.; VA₂ (1910) 87–89.; VA₃ (1910) 87–89.; VA₄ (1918) 87–89.; VA₅ (1919) 117–19. – Gyűjteményes kötetben először: AEöv-1 [1930] 77–78.

Alapszövegünk a VA₁-ből. A BN publikációját Ady számos ékezési és központozási módosítással vette fel a kötetbe. A VA egyes kiadásai között az átlagosnál több eltérés mutatkozik. Az eltérések között akad egy értelemzavaró sajtóhiba a költemény 14. sorában, amely a VA₂-től az összes további kiadásban átöröklődött: Örvények vágyak. Ha itt felsorolásról lenne szó, akkor a két szó közé vesszőt kellett volna tenni, amely azonban egyik kötetkiadásban sem történt meg. Ez is bizonyítja, hogy a VA₁ publikációja a helyes, az első szó a második jelzője, ilyen alakban: Örvényes vágyak. A szokásos eljárásunktól eltérően – amely szerint többnyire a VA₂ vagy a VA₃ publikációját szoktuk alapszövegnek választani – ezért is vettük a VA₁ szövegét a főszöveg alapjául.

Érdemes és érdekes a VA₁ korrektúra-példányának (PIM A. 126/1.) javításait regisztrálnunk. A 4. sorban a dörög után a költő a vesszőt pontra cserélte, míg a 10. sorban a Hold utáni pontot vesszőre változtatta, bár végül is a VA₁-ben a pont véglegesült. A további javítások is a központozást módosítják: a 13. sorban a rendje után, a 31.-ben az alleluja után tette ki a vesszőt. Hasonló módon járt el a poéta: a 34.-ben a bujj, a 41.-ben a mérget s a 45.-ben a lángot követően cserélte ki a vesszőt pontra. A 49. sorban szóalakot is váltott: a BN-ban előforduló lenn szót lent-re módosította. A 49. sor végén a holtak után a kettőspontot vesszőre változtatta, az 52. végén pedig az arcom után a hiányzó írásjelet vesszővel pótolta.

A VA₃ fennmaradt korrektúrájában (OSzK Fond. Hung. 1731.) is találhatunk néhány nem autográf igazítást. A 24. sorban a Csunya rövid u-ját hosszú ú-ra módosították. A 27. sorban az Im után vesszőt tettek. A 43. sorban a loptam után a hiányzó írásjelet vesszővel pótolták. A 45. sorban a hibásan szedett küldlem szóban a sajtóhibás betűt t-ra javították, s ugyane sorban a lángot után vesszőt tettek.

Külön problémát jelent a különböző szövegforrások eltérő írásmódja miatt a címben szereplő Hold szó kezdőbetűjének kiválasztása. E tárgyban a versszöveg közlésének szellemében és az egységesítés érdekében éltünk a sajtó alá rendezői emendáció lehetőségével.

• A címben a VA₁ publikációja nem egyértelmű a Hold szó írásmódja tekintetében. A versszöveg fölött a cím verzál szedésű, tehát nem tesz különbséget a kis és a nagy kezdőbetű között. A tartalomjegyzékben (VA₁ 203.) kis h-val szedték a szót (különben a cím harmadik szavának szedése: éjszakája). Akadnak viszont szövegforrások – a BN címe, illetve a VA₃ és VA₄ tartalomjegyzéke –, amelyekben nagy kezdőbetűs változatban fordul elő a szó. Megfontolandó továbbá, hogy a vers szövegében az 1., a 10., a 34. és a 48. sorban minden szövegforrásban a nagy kezdőbetűs változat fordul elő. A vers szellemének megfelelően és a szövegközlés egységessége érdekében a főszövegben a nagy kezdőbetűs Hold szóalakot véglegesítettük.

Különös, babonásan mitizáló-vizionáló – az ugyancsak Párizsban írt (l. erről bővebben a Szent Junius hívása c. költemény jegyzetét e kötetben) – vers a Nyugatra űzött, menekült lírai énről, aki hulltában tetszhalottként vagy félhalottként várja sorsa beteljesedését. A kísérteties légkört fokozza a fekete Hold képzete, amelyről a poéta ismételten azt állítja, hogy száll, száll, illetve amelyet az egy asszony arra szólít fel, hogy bujj. A költői képzelet furcsa, képtelen szüleménye-e ez a vízió, ez a fénytelen, „fekete” Holdat megidéző látomás, vagy valós jelenség költői hasznosítása-e? Minthogy az említett képzet az éjszaka birtokos jelzője, Ady minden valószínűség szerint „holdfogyatkozásos” éjjelt szándékozott megjeleníteni annak különleges, kísérteties fényviszonyai miatt is. Holdfogyatkozás telehold idején következik be, amely a Hold korongjának részleges vagy teljes elsötétülésével jár, attól függően, hogy milyen mértékben kerül a Hold a Föld árnyékába. A versben a lírai énnek nincs önmagáról mondandója, vagy legalábbis azt a látszatot kelti, hogy nincs. Kevés ilyen verse van Adynak, amelyben a poéta ilyen önironikusan szóljon magáról, amelyben félig halottnak, aléltan hullottnak, álmatlan álmúnak mutassa magát a világ előtt. Talán ezért is adott a költeménynek többszólamú formát Ady, s lett e műből – némi játékossággal szólva – verses dramolett. A verset bevezető és záró négy háromsoros strófa inkább csak a beállott helyzet narratív beszámolóját adja költői elbeszélésben. Persze ez a leírás is sejtelmes-titokzatos, babonás-fenyegető: a szálló fekete Hold szinte már szürrealista képzetével mintha a pusztulás, a halál sejtelme telepedne az egyáltalán nem konkretizált tájra és a félig halottan elterült áldozatra.

S e víziós éjszakán fölkelnek a holtak is, akik dalolnak: megszólal az Árnyékok kara, amely intim-szférája és szülőhelye szerint azonosítja az aléltan heverő legényt a Nádas Ér partját emlegetve. A válaszoló Asszonyok kara csak dajkálja, alvásra biztatja a sorsában megtört legény-t. S nem viszontválaszt énekel, nem vitázik, hanem csak regisztrál az újra szóló Árnyékok kara, amely megállapítja, hogy az elesett legény szinte Nap fiaként Keletről jött, mert Nyugatra csalták, s most megérkezett. Különös lények ezek az árnyékok, ez a jószándékú „Erinnüsz-sereg” (Barta 288.), amely nem lelkifurdalással kínozza az összeroskadtat, hanem éppen védelmezi, mentegeti, magyarázza a hontalan idegent. Mennyire más, mennyire rezignált ez a kép, mint a két évvel korábbi költemény, az Egy párisi hajnalon~ diadalmas lírai személyisége, aki „a Napisten papjá”-nak hirdette magát, s aki büszkén állíthatta magáról, hogy „sugaras a fejem s az arcom”. (A verset l. AEÖV II. 144–46.; a jegyzetét uo. 517–22.)

Ekkor azonban az Egy asszony veszi át a szót: hessenti a démonokat, félrehárítja a fekete Holdat, s önmagát nevezi meg az elalélt legény „felbujtójának”, aki úgy véli, hogy csak neki van joga dönteni a sorsa fölött, s ha kell – régi pogány szokás szerint – tőrrel átdöfni a szívét. De egyelőre még nem dőlt el semmi: ez a rossz asszony ébren, kevélyen őrzi az elesett szívét. 1906 nyarán ez a legátfogóbb és legtöbbre értékelhető közvetett vallomás, amit Ady Lédának tehetett.

Hatvany II. 334–38.; Barta 288.; Földessy: Amt 78.; Varga 238.; Vezér 216–17.; Király I. 324., 438., 440–41.