Szent Margit legendája

Első megjelenés: BN 1906. augusztus 26. XI. évf. 234. sz. 2. – Tárca – (Páris, augusztus hó) – Ady Endre – („Magyar ég” főcímmel elsőként közli a Hepehupás, vén Szilágyban, a Bihar vezér földjén és a Gyáva Barla diák c. versek előtt.) – Kötetben: VA₁ (1908) (A magyar Messiások ciklus) 52–53.; VA₂ (1910) 32–33.; VA₃ (1910) 32–33.; Gyűjt [1910] 33–34.; VA₄ (1918) 32–33.; VA₅ (1919) 44. – Gyűjteményes kötetben először: AEöv-1 [1930] 53.

Alapszövegünk a VA₃-ból. A BN publikációját Ady több változtatással iktatta be a VA-ba. A VA egyes kiadásai, illetve a Gyűjt szövegében akadnak kisebb eltérések. Közülük a VA₃ közlését javítás nélkül minősíthettük főszövegnek.

Jellemzőek a VA₁ korrektúráján (PIM A. 126/1.) végzett javítások. A 6. sorban a miatt után a hiányzó írásjelet Ady ponttal pótolta. A 13. sorban viszont törölte a vesszőt a várt után, minthogy azt s kötőszó követi. A 20. sorban pedig kötőjelet tett a különírt Nyulak szigetén szavak közé.

Jellemző példája Ady ekkori költői eljárásának a Szent Margit legendája c. költemény is: történeti valós elemeket vegyít saját felfogásából, elképzeléséből származó fiktív mozzanatokkal. Különös, balladaszerű versben örökíti meg a Nyulak-szigete vallomásaként a poéta a szentéletű királylány költői értelmezésű sorsát, egyéni tragédiáját.

S miként a biblikus, a mitologikus vagy más mondabeli alakok esetében, Ady itt is profanizál, csupán a saját felfogásának megfelelő történelmi mozzanatokat említi. Csak Margit alakját, a legendák szűzét, a Nyulak-szigetét s azt, hogy Jézusnak áldozák Margitot. Ezen túl minden történelmi tény és összefüggés egyszerűen említés nélkül marad, a költői fantázia és emlékezet határsávján kívül reked. Nem kíván szólni az 1241-es muhi csatavesztésről, a tatárjárásról, arról, hogy IV. Béla király családjával és kíséretével a tatárok elől Dalmáciába menekült. A királyné ekkor újabb gyermeket várt, s a királyi szülők fogadalmat tettek, hogy ha az újszülött gyermekük leány lesz, akkor őt apácának adják engesztelésként az ország megmentéséért. Így az 1242. jan. 27-én a dalmáciai Klissza várában megszületett Margit sorsa előre meghatároztatott. A tatárok távozásával a menekültek is visszatértek az országba, a királyi pár pedig fogadalmához híven már négyéves korában, 1246-ban beadta Margitot a domonkos rendi apácák veszprémi kolostorába. Közben IV. Béla a Nyulak-szigetén Szűz Mária tiszteletére domonkos rendi kolostort és templomot építtetett, sőt a szigetet is Boldogasszonyról kívánta elneveztetni. 1252-ben a veszprémi apácák egy részével együtt Margitot is átköltöztették a szigetre, hogy királyi szüleihez közelebb lehessen.

Nem vett tudomást Ady – mert versének „logikája” egészen más irányú volt – arról sem, hogy Margit a kolostorban rendszeresen készült a szerzetesi életre: tanult, imádkozott, betegeket ápolt, alantas munkákat végzett. Felnőttként szülei fogadalmáról tudomást szerezve, maga is önként vállalta „áldozati” szerepét, az apáca-sorsot. Eközben Margitnak három külföldi kérője is akadt: két király s egy herceg – feltehetően dinasztikus indítékokból – kérte feleségül, de a királylány nem adta fel apácai hivatását. Szigorú szerzetesi életet élt: napi tevékenységén kívül a világ bűneiért való vezeklésként gyakran böjtölt, szöges övet (ciliciumot) hordott. A túlzott önsanyargatás megviselte az amúgy is törékeny nő egészségét, aki igen korán, 29 évesen, 1271. jan. 18-án meghalt. Margit szentté avatását már 1272-ben kezdeményezte bátyja, V. István király, de sikertelenül. Számos további próbálkozás bizonyult különböző okok miatt eredménytelennek, így Margitot csak évszázadok múlva (pontosan 672 év után) 1943-ban avatták szentté. A népi közvélemény azonban nem várta meg az egyházi kanonizációt, hivatalosan hiába volt csak Árpádházi Boldog Margit a neve, halála helyét már régen Szent Margit szigetének, rövidebben Margitszigetnek nevezték. Életéről és a szentségét bizonyító kihallgatási jegyzőkönyvekből több latin nyelvű legenda készült idehaza és külföldön. A hazai latin nyelvű Margit-legendából két – részben hibás – magyar fordítást is készítettek a 14. században, mígnem 1510-ben Ráskai Lea másolta le, igazította-javította a ránk maradt magyar legendát. (Szent Margit élete. 1510. A nyelvemlék hasonmása és betűhű átirata a MTA Nyelvtudományi Intézetének kiadása, Bp. 1990. A bevezetést P. Balázs János írta; Szent Margitról szóló összefoglalásunkban e bevezető adataiból merítettünk.) L. még Klaniczay Tibor – Klaniczay Gábor: Szent Margit legendái és stigmái. Bp., 1994. Irodalomtörténeti füzetek 137.

Ady bizonyára csak hallomásból, felületesen ismerte Szent Margit élettörténetét. Így szabadon, a konkrét tényektől önmagát függetlenítve fantáziálhatott arról a versben, hogy mi is történhetett Margittal, a legendák szűz-ével. Így kerülhetett sor arra is, hogy egy régebbi gondolatát, motívumát e versben kiteljesítse. Három évvel korábban még Nagyváradon írt a költő egy megtörtént esemény nyomán különös nekrológot, amelyben a következő mondatok találhatók: „Mert úgy rendelteték, hogy a délceg, szépséges, szomorú, sápadt trubadúrok s a ragyogó, fehér, tiszta szűzek szomjúhozzák egymást, és sohase leljenek egymásra. Úgy rendelteték, hogy nem nekik való helyekre plántálódjanak nemes ember-növények.” (Juliska és Ilonka. Két szép papkisasszony öngyilkossága. NN 1903. aug. 20., AEÖPM IV. 150.; l. e cikk hátteréről, részleteiről a vonatkozó jegyzetet: uo. 426., amelyből kiderül, hogy Molnár Mihály bályoki református pap két, a címben megnevezett 17 és 15 éves leánya mostohaanyjuk szívtelen bánásmódja miatt öngyilkos lett: a szobájukban revolverrel szíven lőtték magukat.) A nekrológból idézett mondatok kétségkívül ugyanazt a szellemiséget, szemléletet sugározzák, mint amit Ady a Szent Margit legendája c. versében sugall. Elegendő csak a versnek a prózai mondatokra emlékeztető néhány mozzanatára utalni: Legendák szűzét, fehér Margitot; Álom-leány; Dalos, törékeny, halk fiu; könnyes trubadur; csöndes álom-lovag; nem járt a Duna táján soha, / Egy halk dalú és halk csókú legény. Földessy Gyula ezt a motivációs rokonságot a vers és a nekrológ között nem említi, csupán az eredeti legendától eltérő felfogásra utal, s arra, hogy „a nők lelki életük gyöngédségében fejletlenebb, durvább korszakokban is magasan fölötte állnak a férfinemnek”. (Földessy: Amt 60.) Földessy e nekrológ és a BN-ban 1907. márc. 24-én megjelent Nóta a halott szűzről c. vers (a verset és jegyzetét l. e kötetben) között jelez bizonyos motívum-egyezést (Földessy: Amt 46.), amelyet a cikk sajtó alá rendezője is nyomatékosít (AEÖPM IV. 426.), holott ez az egyezés sokkal áttételesebb, távolibb.

A vers létrejöttében meghatározó szerepet játszott Adynak az a törekvése, hogy a magyar múltból a maga sorsához, tragikus helyzetéhez hasonlatos elődöket találjon. Ilyen értelemben részben rejtett önportré is ez a vers, melyben legendásította Szent Margit alakját is, aki Nyugatról várt sokáig valakit, aki azonban nem járt a Duna táján soha.

Horváth 30.; Hatvany I. 30–31., II. 316.; Schöpflin 82–83.; Földessy: Amt 60.; Varga 240–41.; Király I. 184–87.