Három őszi könnycsepp

Kézirat: Autográf, tintával írt tisztázat, 2 fólió (a vers az első fólió rektóján, a másik üres), 340×210 mm. Cím: Három őszi könnycsepp. Aláírás: Ady Endre. A verset színes vízfesték-díszítés keretezi, jobb alsó sarkában Valér Eta 1918 szignóval. A BN-beli publikációtól eltérő cím arra vall, hogy Ady a verset a VA-ba történt felvétel után másolta le valakinek, aki ahhoz azután díszítő keretet készített vagy készíttetett. – PIM A. 192.

Első megjelenés: BN 1906. október 28. XI. évf. 297. sz. 2. – Tárca – Ady Endre – („Őszi versek” főcímmel Őszi éjben, őszi délben címen harmadiknak közli az Elillant évek szőlőhegyén és a Mária és Veronika c. versek után.) – További megjelenések: Szil 1908. október 22. XXVI. évf. 43. sz. 1. – Tárca – Ady Endre; SzaV 1910. március 6. 21. évf. 10. sz. 3. – Ady Endre. – Kötetben: VA₁ (1908) (A Halál rokona ciklus) 30.; VA₂ (1910) 19.; VA₃ (1910) 19.; VA₄ (1918) 19.; VA₅ (1919) 26. – Gyűjteményes kötetben először: AEöv-1 [1930] 48.

Alapszövegünk a VA₃-ból. A BN publikációját – csak a címet módosítva – változatlanul vette fel Ady a VA-ba, és a VA egyes kiadásai között nincs eltérés. A későbbi másolatként készült k, illetve az utánközlő Szil és a SzaV eltéréseit szövegváltozatokként tüntetjük fel.

Amíg az 1906-os esztendő első hónapjaiban a pénz-motívum ihletköre volt a domináns Ady költői műhelyében, addig az év nyarától kezdve az év őszére a halál-versek vonulata vált egyre erősebbé. E szösszenetnyi kis versben éppen a részletezés hiánya, a kifejtetlenség miatt erős, hatásos az őszi, az elmúlásra utaló hangulat. Nem véletlen, hogy a vers eredeti, sajtóbeli, az egyik refrénváltozatot kiemelő Őszi éjben, őszi délben címét Ady a kötetbe vételkor megváltoztatta. A Három őszi könnycsepp kifejezőbb, a verszárás motívumát, metaforikus erejét jobban érzékeltető.

Földessy Gyula úgy vélte, hogy sóhajnyi volta miatt mentegetnie, védelmeznie kell a verset. Ezért állítja, hogy „Adynál a legegyszerűbb versben is van mindig valami átgondolni való”. Szerinte „az első két versszakban egy-egy mozzanatnyi szólással idézi fel bennünk az ősz mélabúját, s a befejező versszakban se okolja meg, miért kell »sírva, sírva leborulni«, s mégis többszöri olvasás után mind mélyebben érezteti meg velünk »három őszi könnycsepp«-jének kibuggyanását”. (Földessy: Amt 55.) Valójában másról, egyszerű műfaji kérdésről van szó. Arról, hogy Ady költői gyakorlatában nem gyakori, sőt ritka a dal, a dalforma. A Három őszi könnycsepp ereje, művészi hatása viszont éppen dalszerűségéből fakad: abból, hogy csak megpendít egy érzést, egy hangulatot. S még csak közvetett formában sem állít vagy jelez bizonyos motivációt. De nem is vizionál vagy mitologizál, hogy ezáltal az általánosítás lehetőségét teremtse meg. A dal ereje éppen abban van, ami a műfajt létrehozta: az érzés-rezdülés megörökítésében. Kifejez egyszerűen, s nem reflektál, nem részletez, nem indokol.

Hangulatában és néhány költői fordulatában a Három őszi könnycsepp a több mint két héttel később publikált Sírni, sírni, sírni c. költemény előzményének, csírájának tekinthető. Az előbbi vers sírva, sírva fordulatában immanensen bennerejlik az utóbbi sírni, sírni, sírni temetési testamentom-készítő víziója. S a főnévi igenév alakban megjelenő igék – kacagni, fölnézni, leborulni – mintegy előlegezik a nagy költemény infinitivusos „zuhatagát”.

Földessy: Amt 55.; Varga 231.; Király I. 339., 475., II. 578.