Nóta a halott szűzről

Athénben kikeletkor,
Hajnal-órán, a réten
(Ihaj, evoé Tavasz.)
Halott szűzet találtak.
Szép volt még, mintha élne,
Kemény mellén virágok.
(Ihaj, evoé Tavasz.)
Igy kell szépen meghalni.
Egy kószáló poéta
Arra vetődött éppen
(Ihaj, evoé Tavasz.)
S faragta ezt a verset:
„Elszeretted előlem
Ezt a szép ismeretlent,
Ihaj, evoé Tavasz,
Jól tetted, hogy megölted.”



Megjelenés

Első megjelenés: BN 1907. március 24. XII. évf. 72. sz. 2. – (Páris, március) – Ady Endre – („Tavaszi versek” főcímmel Ihaj, evoé Tavasz címmel Az Értől az Oceánig és a Várás a Tavasz-kunyhóban c. versekkel együtt elsőként jelent meg.) – Kötetben: VA1 (1908) (A Halál rokona ciklus) 7.; VA2 (1910) 8.; VA3 (1910) 8.; VA4 (1918) 8.; VA5 (1919) 8. – Gyűjteményes kötetben először: AEöv-1 [1930] 42.

Szövegkritika, szövegváltozatok

Alapszövegünk a VA3-ból.

Szövegeltérések:

Főcím: Tavaszi versek BN
Cím: Ihaj, evoé Tavasz BN
4. szüzet BN VA1
8. Igy BN VA4 VA5

Keletkezéstörténet

Földessy Gyula a vers előzményét Ady egyik nagyváradi cikkére vezeti vissza: „Ady nagyváradi újságíróskodása idején, három-négy évvel a vers megírása előtt – írja Földessy – egy hosszabb, nagyszánalmú riportot írt két öngyilkos bihar-megyei falusi papleányról, akiket egy tavaszi reggel virágokkal betakartan halva találtak kertjükben. (Az »Athén«-ötletet Bihar-megye székvárosának, Nagyváradnak gúnyneve szolgáltathatta. – »Peceparti Athén«.)” (Földessy: Amt 46–47.) A cikk a NN-ban jelent meg 1903. aug. 20-án. Földessy nem jól emlékezik, Ady nem riportot írt az esetről, hanem lírai glosszát. A lap ugyanazon száma riportot is közölt a tragédiáról, de azt nem Ady írta. Ady e cikkben arról mereng, hogy mi lett volna méltó temetés a két fiatal szűzhöz: „Juliskát és Ilonkát másként kellett volna eltemetni – írja Ady. – Fehér, ragyogó, szűzi testük kint pihent volna a kertben virágravatalon. Hadd áztatta volna ott az augusztusi fényes, hideg éjszakának a harmata ezt a két szép testet. Éjfélben, mikor a csillagok buknak oltó, tüzes, égi utakon, ezüstös holdfényben bágyadtan, titokzatosan ragyog az éjszaka, a lombokon át csodálatos, suttogó hangok szállnak – jöttek volna a halottvivők. Délceg, szépséges, de szomorú és sápadt ifjak jöttek volna, kik a halál vőlegényei. Édes trubadúrok, kik meghalnak a szomjúságban. Kik kínra és dalra születnek. Kiknek életük célja, titka és átka az, hogy ragyogó, fehér, tiszta szűzekre szomjúhoznak. És meghalnak e szomjúságban, miként meghaltak Juliska és Ilonka. Mert úgy rendelteték, hogy a délceg, szépséges, szomorú, sápadt trubadúrok s a ragyogó, fehér, tiszta szűzek szomjúhozzák egymást, és sohase leljenek egymásra.” (AEÖPM IV. 150.)

A lírai cikk különös víziója és fiktív következtetése belejátszhatott az 1906 aug. végén publikált Szent Margit legendája c. vers motívumának kialakulásába is (l. a verset és jegyzetét e kötetben).

Földessynek igaza van: a hely ötletét adhatta a „peceparti Athén”, de az is igaz, hogy Ady lírájában nem ez az egyetlen görög szellemiséget idéző vers. L. A Krisztusok mártirja, Farsangi dal, A csókok átka, Vén faun dala, Vén faun üzenete (AEÖV II.), Új Heléna, Thaiszok tavaszi ünnepe c. verseket és jegyzetüket (l. e kötetben.). Az Uzsorás Khiron kertjé-nek pedig a helyszíne is Athén (l. e kötetben.). Valószínű tehát, hogy az athéni helyszínt a dionüszoszi hangulat felidézésére választotta a költő. A hellén–pogány világ szelleme már nagyváradi újságíró korától foglalkoztatta Adyt.

E hangulatot idézi fel a vers minden strófájának harmadik visszatérő sora: Ihaj, evoé Tavasz. A görögök Dionüszosz ünnepén szokásos evoé örömkiáltását Ady a magyar ihaj-jal párosítja, éreztetvén, hogy a halott szűzről „víg nóta” szól, köszöntve a Tavaszt, a szerelmet, a természet újjászületését. Szép halál ez, a halott szűz Szép volt még, mintha élne, / Kemény mellén virágok. Volt ebben a „vidám halálban” valami groteszk fintor, a szerelembe, az életbe belecsömörlött ember soha be nem teljesülő vágya a szűzi tisztaság után.

Király István e soha nem teljesülő örök vágyakozását emeli ki Ady ekkori lírájában: „Az elérhetetlen nő utáni vágy lett lírájának egyik legjellegzetesebb motívuma. »A sosem csókolt csókos asszonyoknak« volt ő a szerelmese; »szép szűzek megadását« várta. A szűz, a nem érintett volt örök vágya. »Athénben kikeletkor, hajnal-órán a réten« talált halott szűzről szólott a nóta…” (Király I. 445.) „A meggyalázó teljesülés kiábrándulását mondják a Vér és arany dalos beszélyei – állapítja meg Hatvany Lajos –: fél dráma, fél líra, elnagyolva fölvázolt rögtönzés mindahány.[…] Amilyen ókori–hellaszi a vers kerete – írja a Nóta a halott szűzről című versről –, oly romantikus–modern a kószáló poéta négysoros epitáfiuma, mely éppenséggel nem lehel hellaszi érzést. A görög költő nem fél a beteljesüléstől. Ez a kószáló poéta ellenben az élő valóságnál jobban szereti a halálnak legmegszépítőbb messzeségét.” (Hatvany II. 311–12.)

Irodalom

D. P.: A ma költészete. SzN 1908. márc. 1.; Földessy Gyula: Két Ady-vers. Ny 1921. máj. 1. 1. köt. 722–23.; Hatvany II. 311–12.; Földessy: Amt 46–47.; Király I. 445.

 




Hátra Kezdőlap Előre