Keletkezéstörténet
A vers a Budapestre hazatérés első napjaiban született,
a költő utazástól,
álmatlanságtól felzaklatott idegeinek terméke.
Marchişiu Otíliának,
Itókának így panaszkodik: „Egész úton egy percet nem aludtam. Itt se megy az alvás,
holott lefekszem.” (AEl I. 253.) Ady álmatlansága közismert,
számos levelében panaszkodik miatta,
ez idő tájt már csak veronállal tud aludni,
de akkor is furcsa álmok gyötrik. A szemtanú,
Bölöni György számol be erről könyvében: „Nyugtalanok,
vergődők,
zavarosak az éjszakái – írja. – A pezsgő mámora foszforeszkálós,
könnyű képekkel lepi el,
a veronálos altató bódultan lenyomja. Az álmatlan perceket furcsa álmok kergetik. Babonásak az éjszakái. Különöseket álmodik. Meséli,
hogy egyszer kisfiús korában látta magát holtan. Máskor azt álmodta,
hogy koporsón lovagolt
mint paripán. A »Vér és arany« igen sok verse ezekből az álommotívumokból indult […] És nappal is kísértettek Ady ködös álomfoszlányai. S ha több veronállal aludt,
bódítóan betöltötték egész napját.” (Bölöni 109.) Az én koporsó-paripám motívum eszerint konkrét álomképből nőtt ki,
nem pusztán elvont fikció szüleménye.
Földessy Gyula összeveti a verset az 1906 őszén írt Özvegy legények táncá-val, és arra a következtetésre jut,
hogy „E versnek ugyanaz az alapgondolata,
mint az Özvegy legények táncá-nak,
de a kivitel egészen más.” (Földessy: Amt 55.) (Az Özvegy legények táncá-nak szövegét és jegyzetét l. e kötetben.) Földessy bevallja később,
hogy „a versnek igazi értelméhez” először nem tudott eljutni. „Sokáig félrevezettek – írja – a versben szereplő álom-fickók,
akikről azt gondoltam,
hogy egyszerűen csak az Ady egy-két költeményében emlegetett »kis álmoknak«,
azaz nyugtalan,
rövid ideig tartó,
inkább test-elgyötrő,
mint pihentető álmoknak megszemélyesítései és semmi egyebek […] Hát ebben tévedtem.” Az én koporsó-paripám Az álmatlanság álmaiból főcímmel jelent meg „tehát az álom-fickókat másképp kell magyaráznunk. Ady az álom-fickókkal nem a szószerinti értelemben vett ilyen vagy olyan álmait személyesítette meg,
hanem az ő költői álmait, az ő […] álom-hadának,
álom-légiójának,
halál-légiójának katonáit. A nyughatatlanságot jelző,
leszólásszerű fickó elnevezés itten,
éppúgy mint a »gondolat-manók« és »özvegy legények«,
ugyancsak a kiméra-képzetből fakadt […] Az álom-fickók is »fürgék«, mint a gondolat-manók; »bolondul táncolnak,
forognak,
mint az ördög-orsók,
zúgnak,
kerengnek,
röhögnek,
tótágast állnak«,
ami megint csak szinonim mása a »riadt gondolat-manók csoda-táncának« és a »Hopp Sárit és Ave-Máriát váltva és bokázva daloló (,kiméra-asszony seregé'-ből való) özvegy legényeknek«. Az éjfél
mint a tánc-kezdet ideje és a hajnal
mint a tánc vége Az én koporsó-paripám-ban is éppen úgy megvan,
mint az Özvegy legények táncá-ban, s
ami a legdöntőbb mind a két költeményben,
az a befejezés: az Özvegy legények táncá-ban a bál után csak »egy-két vércsöpp s könny-folt a falon s egy-két bolond verses papír-lap« marad hátra, Az én koporsó-paripám-ban a költő a hajnal eljöttéig az első álom-fickó kínálta, táltos-lónak mondott fekete koporsón nyargalászik a vérvevő álom-fickók között,
tehát mind a két helyen könnyen érthető célzás van a költői alkotásra s annak életfelőrlő izgalmaira.” (Földessy: Az Özvegy legények tánca vagy: Hogy kell Adyt olvasni? AM I. 135.)
Földessy még azt is megjegyzi,
hogy a költőt: „A seregesen előtolongó költői »álmok« (megszemélyesítve: álom-fickók) felverik testi álmából. Agya annyira tele van velük,
az ő »őrületeivel«,
hogy nem hagynak nyugtot neki,
lovagolnia kell az ő táltos-lovát,
az ő koporsó-paripáját,
amit ő azért nevez el így,
mert gyors iramban viszi a halál felé.” (Földessy: Amt 55.)
A verset Schöpflin Aladár is így értelmezi: „[…] a halálba vágtatás mintha izgalmas öröm volna neki. A tényleges vágtatás reális izgalma ez. A szimbolikus halál-képeknek az adja legfőbb varázsát,
hogy mindig beléjük vegyül valami reális,
érzékelhető elem,
ami elevenséget és levegőt ad a képnek. Az Ady-szimbólum sohasem elvont,
merev elgondolás,
mindig van benne valami,
ami a valósághoz kapcsolja. Ady a valóság színét adja neki.” (Schöpflin 99.) Szabó Richárd a versben haláltáncot lát: „A halál-sejtelemnek saját temetését kivetítő víziója már valóságos danse macabre-rá fokozódik Az én koporsó-paripám c. versében. A koporsó fekete tömege ennek a versnek centrális rekvizítuma. Körülötte a kényszerképzeteként rámeredő álomfickók kerengő raja zúg. A halál-érzésen kívül Ady végzet-tudata,
tragikus sorsának megérzése is kifejezést nyer ebben a versben. Az álomfickók – saját verskimérái – úgy üldözik,
kínozzák,
mint a Dovrehall manói Peer Gynt-öt.” (Szabó R. 102.)
