Az én két asszonyom

Kézirat: A kézirat hasonmását közli AL 118–19. Cím: Az én két asszonyom. Aláírás nélkül. A vers címe fölött utólag beírva: Uj versek I. Tárcavers. Az első és második versszak között elválasztójel.

Első megjelenés: BN Esti lap 1907. augusztus 25. XII. évf. 202. sz. 2. – Ady Endre – („Uj versek” főcímmel a Cseng az élet és a Zikcene, zakcene, satöbbi c. versek előtt elsőként.) – Kötetben: VA₁ (1908) (A Holnap elébe ciklus) 175.; VA₂ (1910) 99.; VA₃ (1910) 99.; VA₄ (1918) 99.; VA₅ (1919) 133.; A vers a VA₁-ben a Maradhatsz és szerethetsz c. vers előtt állt, s csak a kötet 2. kiadásában került végleges helyére. – Gyűjteményes kötetben először: AEöv-1 [1930] 82.

Alapszövegünk a VA₁-ből.

„A vers első szava: az »És«, kétségtelenül lapsus calami, amit egész nyugodtan ki lehetne javítani »én«-re” – írja Földessy Gyula. Lehet, hogy igaza van, bár ennek ellentmond az a tény, hogy Ady sohasem javította ki ezt a „lapsus calami”-t, a költemény minden kötetben így szerepel. A változtatás egyébként lényegesen módosítaná a vers kicsengését, hangulatát, s ez is azt a föltevést erősíti, hogy Ady szándékosan kezdte a verset „és”-sel. A változtatást maga Földessy sem hajtotta végre, mi is ragaszkodunk az eredeti szöveghez.

E rövid vers a költő ekkori felzaklatott ideg- és lelkiállapotának szüleménye. Izgatottan lesi a táviratot Váradról, hogy Léda megszülte közös gyermeküket. Ahhoz sincs ereje, hogy Váradra utazzon. „Édes Adél – írja Lédának aug. 13-án –, ne haragudjon, hogy levelet nem írtam, nem mentem le. Valami ostoba sejtés tíz nap óta azt súgta, hogy ma távirat jön. – De nem csak ez a mentségem. Most igazán nemcsak afféle képzelődő vagyok. Nyolc nap óta nem aludtam három órát. Éjszakánként őrjöngök, félek, rémképeket látok.” (AEl I. 258.) Hogy valóban ez volt a helyzet, tanúsítja Vészi Margit 1907. aug. 28-i naplóbejegyzése, aki Vésziék dunavarsányi nyaralójában részese volt a költő viselkedésének: „Vasárnap kijött Ady – írja –, sápadtan és félőrülten, elcsigázottan  az álmatlanságtól, Léda, Diósiné miatt: minden percben lebetegedhet – tízévi házasság után most lesz gyereke, az orvosok féltik. Ezt a szegény Adyt sajnálom roppantul – már a veronál sem hat rá, és az árnyéka önmagának. Jó férjek mindig másállapotos arcúak ebben a helyzetben – de ez az ember még többet szenvedhet! Este kissé felvidult, kártyáztunk a verandán, késő éjjelig. Úgy volt, hogy másnap sem megy be a városba, itt pihen még egypár napig. Reggel Edit telefonált Pestre – Adyt sürgöny várta az asszony nővérétől: Adél tegnap dél óta rosszul van, még egyszer látni akarja. Ady ajtajához mentem: Ady, el kell mennie, hívják. Egy nagy jajnál egyebet nem hallottam ezután. Kinn ültem az ajtó előtt, és vártam […] Ady előkerült halálsápadtan, üveges, sírós szemekkel. Beszélni nem tudott, csak töredezett mondatokkal vigasztalta magát.” E bejegyzést megelőző vasárnap 1907. aug. 25-e volt, Léda tehát 26-án szült. (Lengyel: Am 279–80.; AEl I. 421–22.)

Ilyen szituációban sokat foglalkozik a költő a halál gondolatával. (L. pl. e kötetben Ha a szemem lefogták c. versét.) A BN 1907. aug. 15-i sz.-ban: A vén nemtő c. novellájában pedig a következő önvallomásszerű sorok olvashatók: „[…] nem tudok még meghalni. Szívesen kapaszkodnék még akármibe, amitől elevenülni lehet. Nagyon szeretem az édesanyámat, tehát babonásan bízok az asszonyokban. Mégis és mégiscsak náluk kell egy kis hitért kereskednünk.” (AEön 721.) Király István mutat rá, hogy: „A halálközelség volt a részvevő szerelem számára a jellegzetes szituáció, s mint tipikus emberi viszonylat, az anya-gyermek motívum tartozott hozzá. Hiszen éppúgy, mint a halál: a részvét hangulatát sugallta ez a kép már egymagában, a puszta létével is. Lehajló, megértő, békét árasztó szeretet volt mindig az anyáé. Illettek hát az együttérző szerelem verseibe az ezt idéző szavak. Ez érteti meg, hogy gyakorta láttatta együtt s egyszerre verseiben Ady a maga két asszonyát: Lédát és az anyját.” (Király I. 454.) Ady verseiben valóban többször megjelenik együtt a két asszony, az anyja és Léda. A Mária és Veroniká-ban (a verset és jegyzetét l. e kötetben) a Szűz Mária–Pásztor Mária és Veronika–Léda párhuzamban. Legegyértelműbben megfogalmazva pedig a nagy számadó versben, Az ős Kaján-ban: „Uram, van egy anyám: szent asszony. / Van egy Lédám: áldott legyen.”

A két asszony viszonya azonban korántsem volt ilyen harmonikus, csak a költő érzelem- és képzeletvilágában éltek együtt. Az „Ides” és Léda kapcsolatáról több emlékező is szól (EmlAE I. 87., 131.; sőt maga Ady Lőrincné is nyilatkozott: EmlAE I. 250.; l. még AL-né 87.).

Földessy Gyula az idegen sír kifejezést úgy értelmezi, hogy a két asszony közül „egyik sem ismerhette igazi valójában” a költőt. (Földessy: Amt 80.)

Földessy: Amt 80.; Király I. 454–55.