Mostoháim a Betűben

Kézirat: Autográf, ceruzával írt tisztázat, 1 fólió, 240 x 165 mm. Aláírás nélkül. Cím: Mostoha testvéreim a Betűben. A fólió alján 2-es szám. A címben eredetileg kis b-vel volt írva a Betűben, a költő ezt áthúzta és nagy B-re javította. – PIM A. 201/4.

Első megjelenés: BN Esti lap 1907. október 27. XII. évf. 255. sz. 2. – Ady Endre – („Uj versek” főcímmel Mostoha testvéreim a Betűben címen a Kereszttel hagylak itt és a Ki ad többet érte? c. versekkel együtt, másodikként.) – Kötetben: VA₁ (1908) (Az ős Kaján ciklus) 76.; VA₂ (1910) 46.; VA₃ (1910) 46.; VA₄ (1918) 46.; VA₅ (1919) 59. – Gyűjteményes kötetben először: AEöv-1 [1930] 59.

Alapszövegünk a VA₂-ből. A VA első három kiadásában a vers Mostoha testvéreim a Betűben címmel jelent meg. A még Ady életében közreadott VA₄-ben a cím Mostohám a Betűben-re módosult, s ezt követték a későbbi kiadások is. Az AEöv-28 sajtó alá rendezői „a cím első szavát logikai megfontolásból többes számba” tették, feltételezve, hogy az egyes szám szedési hiba lehetett. Ezt látszik alátámasztani a Ha távolról nézek (l. e kötetben) 3. sorában található Mostoháim megnevezés. A megszólítottak mindkét versben ugyanazok: az újságíró társak. Az érvelést elfogadva – bár az Álom álom helyett c. vers jegyzetében (l. e kötetben) kifejtett aggályokat fenntartva – a címet Mostoháim a Betűben alakban véglegesítettük.

A VA₁ korrektúrájában (PIM A. 126/1.) Ady a 6. sorban a miért utáni kérdőjelet vesszőre cserélte. A VA₃ korrektúrájában  (OSzK Fond. Hung. 1731.) a címben a Betűben hosszú ű-jét rövid ü-re javították.

• 1 A betüs rövid ü-jét a k és a későbbi kiadások alapján hosszú ű-re javítottuk.

A kortársak közül néhányan a verset úgy értelmezték, hogy Ady „mostohatestvérei a betűben” az újságírók. Földessy Gyula vitába száll e felfogással, szerinte ez a vers is „Ady-vers-szimbólum”. De benne a költő „már nem költői álmait, hanem megírt verseit személyesíti meg”. „A verset valami tökéletes Ady-ignoráns – magyarázza Földessy – az újságírókra vonatkoztatta, s ez az értelmezés belegyökerezett az irodalmi köztudatba. Ady úgy tiltakozott e képtelenség ellen, hogy a II. kiadásban Mostohám a betűben-re változtatta a vers címét”. Hogy Ady tiltakozott-e a vers értelmezése ellen, erre forrás nem áll rendelkezésünkre. Abban viszont téved Földessy, hogy a költő a második kiadásban megváltoztatta a vers címét. Mint fentebb jeleztük, a változtatás csak 1918-ban, a negyedik kiadásban történt.

Földessy magyarázata erőltetett. Hogy a „mostoha nemcsak anyát, de testvért is jelent” köztudott, de nem bizonyítja, hogy a költő saját verseit nevezte „mostoha testvéreinek”. E képtelenséget Földessy is érzi, ezért kényszerül további magyarázkodásra. „De mert a versszövegben mégis több személy-féléről volt szó, senki sem gondolkozott rajta, miért változtatta meg Ady a vers címét.” Ez az állítás, amint fentebb láttuk, nem igaz. Földessy azonban tovább magyaráz: „»Mostoha testvéreinek« vagy »mostohájának« azért nevezte a verseit, mert az ő művészi érzékelésében, nagy-igényűségében semmi teljesedés és teljesítmény nem lehet tökéletes: a megvalósult versek csak »hitvány szökevények« az ő szép álom-hadából […] csak »fél-versek« […] a megszületett versek »furcsák és távoliakká«, sőt »utáltakká« idegenednek előtte […], s ha tudnak is »ördögkonyhán« mérget kavarni (ördögkonyha: nyomdaprés), »nem tudnak se élni, se halni«, úgyhogy Adynak biztatgatnia kell magát, hogy akárhogy, de mégis az ő fajtája a verse.” Földessy ezután megkísérli felfejteni a „szimbólumokat”. „Ha versei szimbolizálásának tekintjük e verset – írja –, úgy semmi nehézsége nincs a képes szavak rájuk alkalmazásának: Ady verskötetei szedése idején láthatta szennyes nyomdai betűkolumnákban a verseit, vagy akár nem-tiszta »kutya-nyelveken«, tintásan: azaz nyomdafestékesen, vagy »ifjan, vénekként«, mert már untak, megöregedettek lettek előtte. »Állnak, Mintha testvéreim volnának«: merő képtelenség volna újságírókra alkalmazva, ugyan miért »állnának«? – A »betűs bánat« is ráillik a fekete nyomdafestékű betűre.” (Földessy: Amt 67.) Így értelmezi a verset Benedek Marcell is Ady-breviáriumában: „Verseiről szól a Mostohám a betűben is, testvéreiről, akiknek betűs bánat ül az arcán.” (Benedek II. 57.)

Király István elutasítva ezt az értelmezést, a verset az újságírókra vonatkoztatja: „az »én fajtámról« beszélt […] az újságírókról Mostohám a betűben c. versében.” (Király II. 637.) Valószínű, hogy Király és a Földessy által „Ady-ignoránsoknak” nevezettek értelmezik helyesen a verset; Adynak több írása tanúsítja, hogy újságírónak tartja magát, és vállalja az újságírói sorsot. Későbbi keletű szóval legfeljebb „írástudókra” tágíthatjuk e jelképes fordulatot. A NN 1903. febr. 4-i számában pl. vezércikkben üdvözli Pálfi Antal szegedi törvényhatósági tagot, tanyai kapitányt abból az alkalomból, hogy kétszáz korona pályadíjat adományozott az arra legérdemesebb nagyváradi újságírónak. Ady többek között ezt írja: „[…] a kultúra és irodalom szolgálatában a sajtó jár elől. A sajtó ír, bírál, agitál, toboroz […] Kétszáz korona nem nagy summa. De mennyire megnöveszti a nagy cél, amit szolgál. Ez a kétszáz korona mementó lesz, hogy a kultúra jegyében a sajtóval illik tartani, hogy az irodalom a magyar talajban együtt tenyészik a sajtóval, s ígérete, jele egy jobb jövendőnek, mely látni és értékelni fogja tudni egy-egy izmosabb, eredetibb s erősebb újságíró egyéniség nagy társadalomformáló szerepét. Íme, milyen nagy összeg ez a kétszáz korona!…” (AEÖPM IV. 27–28.) A díjat egyébként, miként erről a NN 1903. márc. 1-i számában megjelent Levél az apámhoz c. írásából értesülünk, Ady kapta: „Olvasni fogod, édesapám – írja –, hogy száz forintot kapok. Summának nem summa. Ennek az én fajtámnak több a hiányzó öt forint, mint a meglévő kétszáz. Az összegyűlt adósság enyhítődik, avagy pár napi pihenésre el lehet menni Veneziába avagy Abbáziába, hova olyan könnyen mehet hetekre sok dologtalan, gazdag ostoba. De lásd, édesapám, mégis  nagy summa ez. Nem az enyém. A fajtámé és a fajtám nagy vérverejtékezésének eredményéé. Meglátták az újságírót. Megérezték a lázát, s megértették a lelket.” Vall ebben az írásban az újságírói hivatásról is: „Hát mik is vagyunk most? Néha és a napi világban cinikus fáradtak, a tekintélyeket már nem is rombolók, csak hanyagul leköpködők […]  A jobb életért, a becsületesebb világért, az előretörésért, a világosságért s a fantomok legfantomabbjáért, legbolondabbjáért és legszebbjéért, az igazságért…” (AEÖPM IV. 45–46.)

Benedek II. 57.; Földessy: Amt 67–68.; Király II. 637.