A téli Magyarország

Első megjelenés: Nsz 1907. december 25. XXXV. évf. 305. sz. 19. – Ady Endre – („Versek” főcímmel Téli ut címen az Új várak épültek c. verssel együtt másodikként közli.) – Kötetben: Isz₁ (1909) (A téli Magyarország ciklus) 43.; Isz₂ (1911) 43.; Isz₃ (1918) 43.; Isz₄ (1919) 43. – Gyűjteményes kötetben először: AEöv-1 [1930] 100.

Alapszövegünk az Isz₁-ből.

• 13 Az át után értelemszerűen – az Isz₂, Isz₃, Isz₄ közlésével egyezően – kitettük a vesszőt.

A vers nem friss élményből táplálkozik, Ady 1907 karácsonyára nem utazott haza Érmindszentre. Nem tehette, hiszen Léda is Pesten lakott, másrészt ekkor jelent meg a VA kötete, ennek adminisztrálásával volt elfoglalva. A verset tehát Pesten írta, régi emlékeket felelevenítve. „Életrajzilag fiktív volt ez a szituáció – állapítja meg Király István is. – Valószínűleg Pesten tartózkodva – csak elképzelve a mindszenti utat – írta versét a költő.” (Király II. 449.) E versben is a költő exodus-vágya fogalmazódik meg, miként egy hónappal korábban a Hazamegyek a falumba c. költeményben. (A vers jegyzetét l. e kötetben.) A kivonulás több módjával próbálkozik ekkor Ady. Ebben az időben írja  A magyar Pimodán c. tanulmányát is (első két része a Ny 1908. jan. 1-ji számában jelenik meg), amelyben az alkoholizmusba menekülést magyar fátumnak látja. Szimbolikus jelentőségű, hogy  A téli Magyarország ugyanazon a napon (dec. 25-én, karácsony napján) jelent meg a Nsz-ban, amikor a BN első istenes versét, az Álmom: az Isten-t közölte. Király István ebből azt a következtetést vonja le, hogy Adynál az Isten-keresés és a néphez fordulás egybeesik. „Nemcsak isten felé indult el a kereső költő – írja –, de a nép felé is.” A versben a magyar ugar motívum továbbvitelét látja: „Látszólag a magyar ugar motívumát vitte tovább ez a költemény – írja –: a »magyar síkon«-t dobta előre […] egy merész inverzió. S ugyanazok a komor tájszínek tűnnek fel, mint az ugar-versekben. […] Elnyelt mindent a reménytelenség. Még az álom is a semmibe bámult: egy paradoxon, álom nélküli álom volt csupán […] jellemző mozzanat volt ebben a költeményben is az ember nélküliség: egy kísérteties, nyomasztó hangulatot teremtő metonímia, a »tanyák« képe állt az emberek helyett […] Ellentét feszült a téli sík keltette komor, riasztó érzés s a nyelvi elemek szuggerálta nyugodtság között, s ez az ellentét utalt a költemény mélyebb, igazabb mondandójára. Ez jelezte, hogy nemcsak a meghasonlás, a tiltakozás verse volt A téli Magyarország, de az otthontalálásé is. A népiség élménye szólalt meg benne […] Nemcsak a magányos én s az ellenséges, ölő környezet nézett itt szembe egymással: az ellentét mellett azonosságról is vallott a költemény […] A tanya, ez a jellegzetesen alföldi létforma – először irodalmunkban – költészetté vált, szimbólummá nőtt […] Nem Párizzsal – Érmindszenttel kapcsolódott itt már egybe az utazás, s nem kívülről, Nyugat felől, de alulról, a tanyák felől nézte már a költő a magyar életet; onnan nézte magát és a sorsot. Az »európai magyar« helyett a lenttel azonosulni vágyó ember jelent meg; a művész-élmény helyét a népiség élménye foglalta el. »Tanyaivá« vált, s így lett tág a látás.” (Király II. 446–50.)

Földessy rokon-versként említi: A rég-halottak pusztáján, a Gőzösről az Alföld és a Kis falusi ház c. verseket. A rég-halottak pusztáján-ban valóban hasonló értelmezést nyer a halál-motívum a vers utolsó strófájával: „Ez a puszta: a rég-halottaké / S készek a hűs ravatalok. / Jaj annak, jaj, aki megtudja, / Hogy halott. Hogy már rég halott.” (Földessy: Amt 90.) (A verset és jegyzetét l. e kötetben.)

 

Földessy: Amt 90.; Király II. 446–50.; Egri Péter: A „mai” és a „modern” szintézisek lehetőségéről. It 1971. 1. sz. 10–14.; Fried István: A téli Magyarország – A föl-földobott kő – Dózsa György unokája. F. I.: Versenytárgyalás az általános iskolában. Bp., 1971. 109–21.; Egri Péter: A költői képalkotás és a költészet. E. P.: A költészet valósága. Bp., 1975., 203–26.