Álmom: az Isten

Első megjelenés: BN Esti lap 1907. december 25. XII. évf. 305. sz. 2. – Ady Endre – („Uj versek” főcímmel Megtelek Isten-szerelemmel címen  A vidám Isten c. verssel együtt elsőként közli.) – Kötetben: Isz₁ (1909) (A Sion-hegy alatt ciklus) 22.; Isz₂ (1911) 22.; Isz₃ (1918) 22.; Isz₄ (1919) 22. – Gyűjteményes kötetben először: AEöv-1 [1930] 94.

Alapszövegünk az Isz₂-ből.

E vers nyitja meg Ady istenes verseinek sorát. Egy évvel korábban írja Szent Adolphe Retté című cikkében: „Óh jaj, mindnyájunkat fenyeget a veszedelem, hogy egy szép napon elfáradunk és istenfélők leszünk.”(AEÖPM VIII. 126.) Ez az időpont 1907 decemberében következett be. Az Álmom: az Isten utolsó strófája összecseng a fenti megállapítással: Nem birom már harcom vitézül, / Megtelek Isten-szerelemmel: / Szeret kibékülni az ember, / Mikor halni készül. 1907 szeptemberében megjelent már egy „isten-problémás” verse, a Sötét vizek partján, de ebben még inkább a kétség fejeződik ki: „Néhányszor, már-már, szinte hittem, / Néhányszor megjelent az Isten.” (A verset és jegyzetét l. e kötetben). „Adynak a szabadsága, közvetlensége bármilyszerű istenes versében nagy rokon az ószövetség prófétáinak Istenhez-fordulásával – írja Földessy. – Profán, az istenimádás elkoptatott nyelvével ellenkező szavak-szólások rendjén sokkal inkább érezzük Adynál az isten-áhítatot, mint az imakönyvek avas, elíztelenedett beszédében.” (Földessy: Amt 87.)

Bölöni az istenes versek fogantatásának idejét Párizsba teszi, ahol Ady egyszer azt mondta neki: „[…] olyan versekre készül, melyekkel leveri a lírikusokat s Verlaine isten-versei is eltörpülhetnek mellette. És hosszú hónapok múlva – fűzi hozzá Bölöni – csakugyan megerednek kérkedő, pogány, zsoltáros versei.” Szerinte „Ady istenének nincs köze egyházhoz és valláshoz, csak Emberhez. Az ő istene fikció: istenformába öntött életviaskodása.” Bölöni nem érti meg igazán Ady vallásosságát. De abban igaza van, hogy: „Adyból kicsordulnak gyermekemlékek, régi sejtések, álomvíziók, erőt vesznek rajta betegségcsírák, halálfélelmek, pezsgőmámorok, veronál-bódultságok. A közelben megcsendül Richelieu kápolnájának harangja, és patakzanak az isten-versek! A nagykárolyi pápistás diákévek tömjénes emléke mérkőzik a zilahi kálvinizmus zengő zsoltáraival. A terjengő isten-szag azonban csupa isten-kétkedés.” (Bölöni 111–13.)

Polemizál Bölöni felfogásával Ady Lajosné: „…az Isten-élmény mélységét Bölöni Adyban nem tudja lemérni. Eszébe sem jut, hogy a harang nem kívül kong Adynál, hanem belül – sőt akkor szól jelszerint a legerősebben, mikor »Léda ajkai között« lakik. Halálharang ez a lélek mélyén, és elkíséri a költőt egész nászrepülése idején.” (AL-né 63–64.)

Hatvany Lajos a költő elfáradásával magyarázza az istenes versek megszületését. (Hatvany II. 37–38.) „Mikor vitalítása csökkent – írja Vatai László is –, önmaga és a világ elől riadtan menekült hozzá. A vereség és a halál fenyegető réme előtt állva újra és újra látta csődbejutott életét, s ismételten az Istenhez fordult.” (Vatai 199.)

Hatvany II. 37–38.; Bölöni 111–13.; AL-né 63–64.; Révai 87., 93.; Vatai 199.; Király II. 142–43., 382.