19. Varga Ilona – Ady Endrének

[Debrecen, 1899. nov. 19.]

Édes!

Az agodalom gyötör. Tegnap sokat hallottam magáról beszélni, és félek reszketek magáért.

Azt írta ne ijedjek meg. Hisz maga nekem mindenem. Reszketek, nyughatatlan vagyok: ha ismét?… óh nem is merem leírni. Írjon édes mindjárt nyugtasson meg, hogy nincs semmi baj.

A másik szomorú hír: elmegy. Itt hagy engem. Egy pár nap még s aztán nem fogom többé úgy lehet látni. Milyen szomorú is lesz az életem, ha elgondolom legjobban szeretnék meghalni.

Édes, ha nem lesznek unalmassak magának egy ismeretlennek maradt lány levelei, írjunk ezután is egymásnak.

Ez a levelezés lesz az én életem egyetlen öröme, boldogsága, hogy sorait olvashatom, a legédesebbnek, a legkedvesebbnek nekem a világon. Hogy én is megírhatom gondolataimat, bánatomat fájdalmamat, mely szívem tépi, de mégis édes azt szenvedni, mert hisz olyan aranyos édes embert szeretek.

Nagyon nehezen jutottam a levélíráshoz, s már e pár sor után be kell fejeznem. Bocsásson meg hogy ilyen rövid levelet írtam, de akadályozva vagyok hogy amint akartam, hosszú hoszú levélben írjam le azt, amit a jövő levelemben, megfog tudni.

Nehezen várom – remélem – megnyugtató levelét. Olyan izgatott vagyok. Édes tegye meg, írjon mindjárt. Holnap küldök leveléért a postára, nem várom hogy a lapban jelezze. Úgye megtehetem? Óh csak ne szomorítaná el Illijét.



19. Varga Ilona – Ady Endrének

[Debrecen, 1899. nov. 19.]

K: MTAK - K 9/7 – 2 f. – 110 x 150 mm – Fogazott peremű, hajtott levélpapír – Tintaírás – Pr.: vétel Ady Lajosnétól 1951. – 4. oldalon ismeretlen kéz írásával: Debreceni ismeretlen nő hódolója (Ady Lajos írása?).

M: EmlAE II. 276–277. (a felesleges ékezetek elhagyásával) – AEl I. 350. (mai helyesírással).

A levél válasz Ady utolsó levelére (l. a 18. sz. levelet). „Nagyon elszomorított bejelentett távozása is. Ebből a hangulatból született ez a levelem, valószínűleg már nov. 19-én” – emlékezik vissza a címzett.

nyughatatlan vagyok: ha ismét?…: Varga Ilona itt Ady és Geréby Pál 1899. máj. 4-i kardpárbajára utal, amelyben Ady fejsebet kapott (EmlAE II. 65–69.); l. még az előző levél jegyzetét.




Hátra Kezdőlap Előre